A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kardamom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kardamom. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 16.

Fűszeres birsalmával rakott, lila hagymás-fokhagymás tejföllel pirított csirkemell pirított krumplival, édesburgonyával

 

 


 
Bár gyümölccsel sült hús nem gyakran, sőt inkább szökőévente egyszer kerül az asztalra nálunk, de legalább már nem idegenkedünk tőle. Úgyhogy bátran használtam fel az utolsó birsalmát erre a célra, mármint a (Kutya miatt csakis) csirkemellből készült ebédünkhöz. Egy picit játszottam a fűszerekkel, ezért keleties „árnyalatok” is fellelhetőek benne, ami szerintem kimondottan szerethető, melengető, ugyanakkor friss ízeket eredményezett. A hús a tejfölös pácolásnak köszönhetően omlós, a kétféle hagymás, tejfölös ragu selymes állagú és zamatos, a birsalma fanyarságát pedig finoman ellensúlyozza a méz édessége. Remélem, kellően szakszerűen fejeztem ki magam, és a kedves olvasó némileg el tudja képzelni a szavakkal érzékeltetett ízeket és állagot. :)
Nekünk kifejezetten ízlett, és ha aznap nagyon éhesek lettünk volna, biztos befaltuk volna az egészet. :D

 


Hozzávalók 4 személyre:

a húshoz és a kétféle hagymás tejfölhöz:
1 kisebb, egész (kb. 50 dkg) csirkemellfilé
22 dkg tejföl
6 ek. olívaolaj
5 dkg finomliszt
3 dkg parmezán sajt, finomra reszelve
1 nagy fej lila hagyma
8 gerezd fokhagyma
1 ek. finomra reszelt gyömbér
1 csapott mk. őrölt koriander
1 csapott mk. őrölt kardamom
1 csapott tk. friss kakukkfűlevélke
őrölt fekete bors


a fűszeres birsalmához:
1 közepes birsalma fele (hámozatlanul, magház nélkül mérve kb. 25 dkg)
½ citrom kifacsart leve
1 csapott mk. őrölt fahéj
1 csapott mk. őrölt szegfűbors
2 ek. akácméz

a kétféle pirított burgonyához és a tálaláshoz:
50 dkg sárga krumpli
50 dkg édesburgonya (édesebb fajta)
1 csapott ek. fokhagyma granulátum
2 ek. napraforgóolaj

1 ek. aprított petrezselyemzöldje
néhány ágacska kakukkfű

elkészítés:

  1. A fél filékre vágott húst 2-2 szeletre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon finoman megborsozzuk.
  2. 4 evőkanál olívaolajat 12 dkg tejfölhöz keverünk, és a szeletek mindkét oldalát megkenjük vele. Üveg vagy fém tálba fektetjük, és folpackkal letakarva néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  3. Az alaposan megmosott, szárazra törölt birsalma magházát kivesszük, majd a felét vékonyra szeljük, és citromlével meglocsolva lerakjuk egy tálba. (Ezt is elkészíthetjük előző nap, és folpackkal lefedve hűtőbe tesszük.)
  4. A csirkemellszeletek mindkét oldalát enyhén megsózzuk, és 2 dkg reszelt parmezánnal kevert lisztbe mártjuk. Kevés felhevített olívaolajon hirtelen kisütjük. Tányérra szedjük.
  5. A lehéjazott lila hagymát negyedeljük, vékonyra szeljük, finoman sózzuk, és tiszta serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon közepes lángon lefedve megpároljuk.
  6. A megtisztított fokhagymagerezdeket széles pengéjű késsel szétnyomjuk, felaprítjuk, majd a finomra reszelt gyömbérrel, az őrölt kardamommal és korianderrel, valamint a frissen lecsipkedett kakukkfűlevélkékkel együtt a párolt hagymához adva, 1-2 percig kis lángon pirítjuk. A kész gyömbéres hagymát és a megmaradt reszelt parmezánt a többi tejfölhöz keverjük – a hús pácolásából visszamaradt – 1 evőkanál olívaolajjal együtt. Félretesszük.
  7. A birsalmaszeletekről lecsepegtetjük a citromlét, majd őrölt fahéjjal, szegfűborssal fűszerezzük és meglocsoljuk mézzel. Alaposan, de óvatosan összeforgatjuk.
  8. A hússzeleteket sütőpapírral fedett tepsire vagy lapos sütőtálba fektetjük egymáshoz képest kissé eltolva, közéjük dugdossuk a fűszeres-mézes birsalmaszeleteket, és elosztjuk rajta a tejfölös hagymaragut.
  9. A körethez a megmosott, szárazra törölt krumplit és batátát vastag hasábokra vágjuk, ezeket is szárazra töröljük, fokhagyma granulátummal fűszerezzük, meglocsoljuk az olajjal, és alaposan összeforgatjuk. A köretet elrendezzük a hús mellett, és előmelegített sütőbe tolva megsütjük.
  10. A kész pirított zöldségeket megsózzuk, és egy-egy szelet birsalmás hússal együtt elosztjuk 4 tányéron. Megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, és kakukkfűágacskákkal díszítjük.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül, majd grillezve sütés
sütési idő: kb. 20 perc + kb. 15 perc

Megjegyzés, tipp:
Nagyobb étkűek számára a fenti húsmennyiség csak 2 személyre elegendő, de a köretből ez esetben 1 kg helyett érdemes csak 70 dekát számolni.


  

 

2025. október 22.

Indiai fűszerezésű, kókusztejes-csirkés bulgur piláf

 

 



Jó régen – júliusban – posztoltam utoljára „normális” főtt kaját, sőt ahogy utánanéztem, alapból is ritkán mutogatok meleg ételt a blogon. Pedig szinte minden nap főzök, de csupa olyasmit, amiben nincs semmi érdekes, és/vagy már megmutattam itt. Igaz, ez a most posztolt ebéd is pofonegyszerűen elkészíthető, de mi annyira szerettük, hogy muszáj volt a nagyérdemű elé tárnom. :D Most készítettem el másodjára, mert már az első alkalommal is olyan jól vizsgázott, hogy mindenképp újráznom kellett. Először húsmentesen csináltam, csak mert előző este elfelejtettem kivenni a mélyhűtőből a csirkemellet (úgy is szerettük), de a Sünisre már az eredeti elképzelés szerint szerettem volna feltenni. Úgyhogy egy szép, napsütéses vasárnap sort is kerítettem rá, és annyira ízlett, hogy felfaltuk az egészet. Tiszta szerencse, hogy nem volt itt egy 3. személy is, mert neki már nem jutott volna belőle. :D

 
Hozzávalók 2-3 személyre:

½ csirkemellfilé (30-35 dkg)
20 dkg bulgur
1 édes paprika (pl. Palermo, Ramiro vagy Dulce, aprítva kb. 10 dkg)
1 fej lila hagyma (aprítva kb. 10 dkg)
4-5 nagy gerezd fokhagyma
hüvelykujjnyi gyömbér, reszelve
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
1 csapott mk. őrölt koriander
1 csapott mk. őrölt kardamom
1 csapott mk. őrölt római kömény
½ mk. őrölt szerecsendió
½ mk. őrölt rozmaring
késhegynyi kashmiri chili

4 dkg ghí (tisztított vaj)
2 dl kókusztejszín
kb. 4 dl víz
4 tk. frissen aprított koriander vagy petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt csirkemellet szeletekre vágjuk, majd kis kockákra aprítjuk és enyhén megsózzuk. 2 dkg felhevített ghín kissé lepirítjuk, majd kivesszük a lábasból, és félretesszük.
  2. A ghít pótoljuk, fedő alatt megpároljuk rajta az aprított lila hagymát, a paprikát, majd hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a lereszelt gyömbért, és lefedve, kis lángon 1-2 percig pároljuk.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, az átmosott, lecsepegtetett bulgurt, a pirított húst, és felöntjük kókusztejszínnel, valamint 2 dl vízzel. Lefedve, nagy lángon felforraljuk, majd kis-közepes lángon, a többi vizet is hozzáadva főzzük. Amint sűrűsödni kezd, fedő nélkül főzzük készre.
  4. Frissen aprított korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Megjegyzés, tipp:
Csirkehús és ghí helyett vegán módra tofuval és valamilyen növényi olajjal is elkészíthetjük. Kókuszkrém+víz helyett pedig kókusztejet is használhatunk.




2023. február 9.

Vörös lencse dahl (vegán)

 

 


 
Az indiai konyha az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem! Idejét sem tudom, mióta készültem dahlt főzni, de valahogy mindig elmaradt. Most, hogy egyből két csomag vörös lencsét is vettünk, semmi sem állhatott a nagy alkalom útjába. Persze azért elsőre óvatos duhaj voltam, és két csomag lencse ide vagy oda, csak ezt a két személyre való adagot főztem. Nem mintha amúgy okos dolog lett volna egy egész csomaggal indítani, amit aztán egy hétig ehettünk volna. :D
Megkóstolva, az elkészült dahl azonnal levetett a lábamról – még vegánosítva is –, bár ezen nem csodálkoztam, hiszen a szeretni való indiai fűszerek csodálatos harmóniában adják meg ennek az ételnek a lelkét. Meglepő, hogy mindeközben szinte minden egyes fűszert külön kiérezni belőle.
A dahlt egyébként több lével levesszerűre is főzhetjük, de nekem nagyobb kedvem volt főzelékként fogyasztani. Sikerült egészen pontosan két személyre való adagot főzni. :D
Ebben a hideg, februári időben kimondottan jólesett, szívet, lelket és testet melengető étel. :)

 


Hozzávalók 2 személyre:

a dahlhoz:
20 dkg vörös lencse
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek. reszelt gyömbér
1 tk. só
1 tk. koriandermag
1 tk. lehéjazott, egész kardamommag (ez kb. 14 db magot jelent) vagy ¼ tk. porított
1 mk. római kömény
1 mk. csilipehely
½ mk. őrölt kurkuma
1 tk. sűrített paradicsom
2 ek. kókusz- vagy olívaolaj
2 ek. kókusztejszín
6 dl víz

a tálaláshoz:
1 cs. (180 g) natúr tofu
2 gerezd fokhagyma
3 ½ ek. olívaolaj
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
csilipehely vagy csilipor
személyenként 1 vagy 2 naan

elkészítés:

  1. A koriandermagot zsiradékmentes serpenyőben kis lángon illatozásig vagy pattogzásig pirítjuk. A héjából kiszedett kardamommagokat szintén megpirítjuk, és a korianderrel együtt fűszermozsárban összetörjük.
  2. A megtisztított vöröshagymát finomra aprítjuk, a felhevített olajon fedő alatt, közepes lángon 2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a gyömbért, a zúzott fokhagymát, és azzal együtt további 2 percig dinszteljük.
  3. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a fűszereket, a sűrített paradicsomot, fél percig együtt pirítjuk, majd hozzáforgatjuk a vörös lencsét, megsózzuk és felöntjük a vízzel. Lefedve kis-közepes lángon kb. 30 perc alatt puhára főzzük, miközben néhányszor megkeverjük.
  4. A tofut 1x1 cm-es kockákra vágjuk, megsózzuk, meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal, alaposan összeforgatjuk, és felhevített serpenyőbe öntjük.
  5. Kis-közepes lángon, néha megkeverve pirítjuk – lehetőleg minden oldalát, majd kicsit nagyobb lángon pirítjuk készre. Elzárjuk alatta a lángot, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és a még forró serpenyőben jól összeforgatjuk a pirított tofuval.
  6. A finomra aprított petrezselyemzöldet elkeverjük a többi olívaolajjal.
  7. A kész lencsét kókusztejszínnel gazdagítjuk és kitálaljuk. Elosztjuk rajtuk a pirított tofut, meglocsoljuk petrezselyempesztóval, és meghintjük csilipehellyel vagy -porral.

 



2020. december 6.

Kanelbulle – svéd fahéjas csavart


 


Aki imádja a fahéjat, mint én, annak jó indok, hogy a különböző nemzeteknek ezzel a fűszerrel ízesített péksüteményeit akkor is mindenképp kipróbálja, ha azok valójában nem sokban térnek el egymástól. Nekem is van itt a blogon néhány ilyen fahéjasom, de a svédek kanelbulle (fahéjas zsemlécske) elnevezésű finomságát semmiképp sem akartam kihagyni a sorból. Igazi téli édességnek tartom, hiszen a töltelék, ill a fűszerezés is ehhez az évszakhoz illik. A kardamomot nem szabad kispórolni belőle – kivéve, ha valaki nem kedveli –, mert különleges ízt kölcsönöz a süteménynek. Ettől lesz tipikusan svéd.
„A svédek – a finnekkel együtt – 1999 óta minden évben országos "ünnepnapot" tartanak az ikonikus északi péksüti, a kanelbulle tiszteletére. Ez egy egyszerű (de nagyszerű) fahéjas-kardamomos tekercs, amit minden boltban árulnak, és minden év október negyedikén erről szól az egész nap. Rengeteg plakáton hirdetik, és minden boltban akciósak a hozzávalóik és maguk a csigák is. Ez a tekercs olyan a svédeknek, mint a magyaroknak a kakaós csiga, és legalább annyira büszkék is rá. ...” 
innen
Amikor a magocskákat kávédarálóban porrá őröltem, majd beleszimatoltam, szinte a fejfájásig fejbe kólintott az illata, annyira erőteljesnek hatott. Ám amikor ugyanez a mennyiség a tésztába/töltelékbe kerül bele, akkor már szerencsére egészen más élményeket nyújt kóstoláskor: jó értelemben vett függést okoz. :)
Kardamomot egyébként, az általam preferált recept szerint, csak a tésztába kellett volna tennem, de én azt a kevés, kimaradt őrleményt is fel akartam használni, ezért került a fahéjas mandulamasszába is. A mázról nem is beszélve, ami szintén saját ötletként lett narancsos – jó döntések sorozata! :) Az ilyen módon megbolondított változat egyszerűen ellenállhatatlan: valódi ünnepi finomság! ;)



Hozzávalók 17-22 darabhoz:

a tésztához:
25 dkg finomliszt
5 dkg porcukor
1 mk. őrölt kardamom
½ mk. só
5 dkg vaj
1 tojássárgája
1,5 dkg friss élesztő
1 dl tej
tojásfehérje a kenéshez
jégcukor vagy szeletelt mandula a tetejére

a töltelékhez:
5 dkg (blansírozott) mandula
4 dkg porcukor
1 dkg vaníliás porcukor
½ mk. őrölt kardamom
1 tojásfehérje
5 g őrölt fahéj
6 dkg vaj

a narancssziruphoz:
1 dl frissen facsart narancslé
8 dkg cukor

elkészítés:

  1. A tésztához az egy csipet cukorral ízesített tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, csomómentesre keverjük egy kis liszttel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A porcukrot, a sót, az őrölt kardamomot az átszitált többi liszthez vegyítjük, összemorzsoljuk a puha vajjal, majd hozzáadjuk az élesztős lisztet, a tojássárgáját, és megdagasztjuk. Enyhén kivajazott tálban, letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  3. A töltelékhez a mandulát késes aprítóban ledaráljuk és alaposan összekeverjük előbb a porcukorral, a vaníliás cukorral, a fahéjjal, kardamommal, majd a lágy habbá vert tojásfehérjével. Végül robotgéppel beledolgozzuk a puha vajat.
  4. A megkelt tésztát 36×34 cm-es téglalapra nyújtjuk, rákenjük a mandulamasszát, és a rövidebbik oldalánál fogva félbehajtjuk. A töltött tésztalapot 1,5-2 cm széles csíkokra vágjuk.
  5. Egy tésztacsíkot a kezünkbe véve kissé megnyújtjuk, 2-szer rácsavarjuk a V alakot formázó mutató- és középső ujjunkra, majd a tésztát az ujjbegyünk felől (azaz fentről) a két ujjunk közé hajtjuk és aláfordítjuk. Masnihoz hasonló alakja lesz. Így járunk el a többivel is.
  6. A megformázott péksüteményeket a sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük egymástól távolabb, és letakarva megkelesztjük.
  7. A sziruphoz az átszűrt narancslét a cukorral tejkiöntőbe tesszük, és a felére elforraljuk. Félretesszük.
  8. A sütiket lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, megszórjuk jégcukorral vagy szeletelt mandulával, és előmelegített sütőben megsütjük. Még forrón megkenjük a sziruppal, és rácsra téve így hagyjuk langyosra hűlni.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 12 perc

Megjegyzés, tipp:
A tésztát csigaformára is alakíthatjuk: a kinyújtott tésztát feltekerjük, és 3-4 cm széles darabokra szeljük, amiket a sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatunk.
A formázást itt megnézheted.







2016. március 12.

Darázsfészek almás sodóval







Egyetlen, a hűtőben várakozó tojássárgájának köszönhetem, hogy ez a finomság elkészült. Amikor ui. megláttam a vízzel felengedett tálkában gubbasztó kis árvát, rögtön tudtam, hogy édes kelt tésztában fogja végezni. Micsoda remek végzete lett, és ezzel nemes feladatot teljesített. :D Mivel sem aranygaluskát, sem közeli rokonát, darázsfészket még nem sütöttem soha, így legalább az utóbbinak éppen itt volt az ideje. Az elkészítése a sokszori elhatározás ellenére is azért váratott magára ilyen sokáig, mert a Kutyinyek azt mondta, nem szereti a fent felsoroltak egyikét sem. Én ez előtt a tény előtt évek óta értetlenül állok, mert amúgy kelt tészta-függő, legyen az akár sós, akár édes. Akkor pont az aranygaluskát és a darázsfészket ne szeretné?! Főleg azok után, hogy korábban a fahéjas csigámat is boldogan bepuszilta, holott a fahéj sem a kedvence. A darázsfészekkel szemben táplált ellenérzését pláne nem értettem, hiszen a dió az egyik nagy szerelme. Úgyhogy orvtámadást indítottam a Kutyafül ellen, és egyik nap elé tettem ezt a szép nagy adag kelt süteményt, magabiztos fejet vágva hozzá. Sehogy sem tudtam elképzelni ui., hogy nem fogja megenni. Még sodót is készítettem hozzá, hogy tutira menjek. :D
Amikor beleharapott, már tetőfokára hágott bennem az izgatottság, amit azonnal felváltott a döbbenet érzése, látva a fancsali ábrázatát. Ezt a képet azonban szerencsére rögtön lecserélte huncutra és örömtelire, úgyhogy megfordult velem a világ. A kis piszok eljátszotta, hogy nem finom, utána pedig megnyugtatott, hogy ez a darázsfészek bizony erős 10 pontot ér, és nem is tudja, eddig miért nem szerette. Az én véleményem ezek után talán már nem is számít, hiszen annak a dicsérete nyom a latban csak igazán, aki eredetileg nem kedvelte ezt az édességet. :)
Zárójelben azért megjegyezném, hogy apukám is jóízűt evett belőle, és mivel ő az általam ismert legnagyobb ételkritikus, így aztán pláne szeretettel ajánlom mindenkinek. :)




Hozzávalók 12 darabhoz:

a tésztához:
40 dkg finomliszt
10 dkg Graham-liszt
3,5 dkg cukor
1 mk. só
1 tojás
1 tojássárgája
4 dkg olvasztott vaj
2,5 dkg friss élesztő
2,5 dl tej

a töltelékhez:
10 dkg darált dió
10 dkg porcukor
10 dkg vaj

a tetejére:
4 dkg vaj (ebből veszünk el a kenéshez is)
1 ek. cukor
0,5 dl tejszín
2 dkg darált dió
1 cs. vaníliás cukor

a sodóhoz:
6 tojássárgája
1,7 dl almalé
5 dkg cukor
3 tk. citromlé
½ narancs reszelt héja
2-3 szem kardamommag
1 csapott mk. őrölt gyömbér

elkészítés:

  1. A tésztához az élesztőt 1 teáskanál cukorral, 1 evőkanál liszttel és 0,5 dl langyos tejjel simára keverjük, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. A sóval, cukorral vegyített lisztkeverék közepében felverjük az egész tojást a tojássárgájával, hozzáadjuk a felfutott élesztőt, az olvasztott vajat a többi tejet, és lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva, huzatmentes helyen 1 órát kelesztjük, majd finoman átgyúrjuk, és újabb fél órát pihentetjük.
  3. A megkelt tésztát lisztezett munkalapon 36×30 cm-es, 0,5 cm vastag téglalapra nyújtjuk, megkenjük a cukorral, dióval kikevert puha vajjal, és a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük. A tésztarudat 3 cm vastag szeletekre vágjuk, és az oldalukat körbekenjük olvasztott vajjal.
  4. A csigákat elrendezzük a vékonyan kivajazott, 20 cm átmérőjű sütőtálakban, lekenjük a megmaradt olvasztott vajjal, és amíg a sütő 180°C-ra felmelegszik, letakarva megkelesztjük.
  5. Az egyik adagot a sütőnek alulról a 2. rácsára tesszük, 20 percig sütjük, majd a tetejét meglocsoljuk a cukros tejszín felével, és megszórjuk a dióval. 200°C-on sütjük további kb. 15 percig, majd a sütőből kivéve, még forrón megszórjuk vaníliás cukorral. Így járunk el a 2. adag tésztával is.
  6. A sodóhoz a gyömbért, a porrá tört kardamommagot és a narancshéjat az almaléhez adjuk és felforraljuk. Leszűrjük, majd visszaöntjük a lábasba.
  7. A tojássárgákat a cukorral felhabosítjuk, hozzáadunk 4 evőkanál fűszeres almalevet, és folytonos keverés mellett a többi almaléhez csorgatjuk. Kevergetve habzásig főzzük, vagy amíg be nem sűrűsödik.
  8. A kész süteményt még forrón meghintjük vaníliás cukorral, és a sodóval együtt langyosra hűlve kínáljuk.
Megjegyzés, tipp:
Mániám a serpenyőben, kis lángon, fedő alatt való melegítés. Ezzel a módszerrel a másnapra maradt sütemény klasszul felfrissíthető, pont olyan, mintha akkor bújt volna ki a sütőből.
A tészta kapcsán igencsak meglepődtem, ui. azt hittem, hogy az 50 dkg lisztből készült tésztamennyiségre szükség van ahhoz, hogy meg tudjak tölteni egy 20-24 cm-es sütőtálat. Tévedtem: nem fért el benne, és kénytelen voltam egy másik tálat is beüzemelni. Úgyhogy azt javaslom, hogy aki teheti, inkább jóval nagyobb tepsiben süsse meg.
Aki fele adag tésztával is beéri, annak elég lesz 1 db 20 cm-es sütőtál is, de akkor nyilván kisebb átmérőjű csigákkal kell számolni.
 
 

 

 




A recept a Kifőztük gasztromagazin márciusi számában is megjelent.

2015. november 30.

Finn ünnepi koszorú (sütőkövön sütve)

 

 

 
Nagyon szeretjük a kalácsot, de általában csak húsvétkor sütök, és 1-2 esettől eltekintve, az ízesítést illetően nem nagyon variálok. Maximum egy kis rumot, mascarponét és/vagy mazsolát szoktam a tésztájába tenni. Most azonban a karácsony közeledtével úgy éreztem, itt az ideje ünnepibbé tenni ezt a hőn szeretett kelt tésztát. Régóta szemeztem már az egyik kaláccsal, és most végre sort kerítettem rá. Különleges ízű a kardamomnak és a sáfránynak köszönhetően, amit még inkább fokoz a tetején lévő rumos finomság.
A sütőkövön sütés kalács esetében talán furcsának tűnhet, nem is láttam még azon készítve másféle kelt tésztát. Úgy éreztem, megér egy próbát kalácstésztával is levizsgáztatni, hiszen nagyanyáink a kalácsot is kemencében sütötték, és ha nekik sikerült, akkor nekem miért ne menne az ahhoz hasonló állapotokat teremtő sütőkövön. :)
A kalácstészta gyönyörű lett, de sajnos az idő egyáltalán nem kedvezett a fotózásnak – ahogy kisült a kalács, az ég befelhősödött. Lőttek a fényképezésnek, legalábbis a gyors fotózás ezúttal lehetetlen küldetéssé vált. Se így, se úgy nem akart sikerülni, és a temérdek képből alig találtam néhány olyat, ami még épp használhatónak tűnt. A szeletek fotózására már végképp nem volt esélyem, így azokat másnap kaptam lencsevégre – szintén nem túl jó fényviszonyok között.
Szerencsére a kalács jól sikerült, és végül is ez fontosabb, mint egy jó fotó. :D
 
 

Hozzávalók 1 kalácshoz:

a tésztához:
50 dkg fehér kenyérliszt
6 dkg porcukor
1 tk. őrölt kardamommag
1 tk. sáfrány
1 csapott tk. só
2 tojás
5 dkg vaj
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2,5 dl tej

a tetejére:
2 ek. mandulapehely vagy vágott mandula
2 dkg kandírozott vagy aszalt gyümölcs (pl. citrom- vagy narancshéj, mangó, sárgadinnye, sárgabarack)
2 cs. vaníliás cukor
1 ek. rum vagy likőr (pl. limoncello)

elkészítés:
  1. 1 dl tejet felforralunk, ráöntjük a szálaira bontott sáfrányra, és így hagyjuk langyosra hűlni.
  2. A cukorral édesített többi tejben elkeverjük az élesztőt, és letakarva felfuttatjuk.
  3. A sóval, többi porcukorral, őrölt kardamommal vegyített liszt közepébe tesszük az egész tojást, a tojássárgáját, hozzáöntjük az élesztős és a sáfrányos tejet, a langyos olvasztott vajat, és megdagasztjuk. A tésztát vékonyan kivajazott tálban, letakarva megkelesztjük. Közben a sütőkövet a sütőnek alulról a 2. rácsára tesszük, és 250°C-ra előmelegítjük.
  4. A megkelt tésztából 3 egyforma gombócot gömbölygetünk, és letakarva negyedórát pihenni hagyjuk.
  5. A bucikat kb. 60 cm hosszú rudakká sodorjuk, hármas fonással megfonjuk, majd koszorú formára hajlítjuk, és a fonat végeit összedolgozzuk.
  6. A kalácsot a liszttel alaposan beszórt sütőlapátra tesszük, betakarjuk vékonyan megolajozott folpackkal, és huzatmentes helyen a kétszeresére kelesztjük.
  7. A rumot elkeverjük a cukorral, a mandulával és a kandírozott gyümölccsel. A kalácsot lekenjük felvert tojásfehérjével, és megszórjuk a rumos keverékkel.
  8. A lapát segítségével – szükség esetén egy másik fa lapáttal is alányúlva – a kalácsot óvatosan rácsúsztatjuk a sütőkőre. A sütő hőmérsékletét ekkor 190°C-ra mérsékeljük, és 20 percig ezen a hőfokon sütjük.
  9. A hőfokot tovább csökkentjük 180°C-ra, és további kb. 15 perc alatt készre sütjük a koszorút. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés, tipp:
Sütőkő híján, a szokott módon, tepsire téve is megsüthetjük a kalácsot.




A recept a Kifőztük gasztromagazin decemberi számában is megjelent.


Forrás: Szakácskönyv kenyérsütő gépekhez

 

2014. szeptember 15.

Kardamomos nektarin krémleves






Anya az utóbbi időben többször is főzött őszibarack-krémlevest, és bár nem rajongok a gyümölcslevesekért, mostanában mégis egyre szívesebben megeszem. Főleg, ha barackból vagy valamilyen bogyós gyümölcsből készült.
Mivel a legutóbbi tortám díszítéséhez vettem két nagy nektarint – persze ezek is ízetlenek voltak –, ezért boldogan használtam fel őket ehhez a leveshez. Abból a 2 barackból persze nem lehetett volna nagy adagot főzni, mégis éppen elég lett 3-4 személyre.






Hozzávalók 3-4 személyre:

a leveshez:
35 dkg nektarin vagy őszibarack
8 dkg cukor (vagy ízlés szerint)
1 dl félédes fehérbor
½ citrom leve
őrölt fahéj
4-5 szegfűszeg vagy őrölt szegfűszeg
3 kardamommag porrá törve
½ cs. vaníliaízű pudingpor
1 dl tejszín
6 dl víz

a tálaláshoz:
1,5 dl tejszín
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 cs. habfixáló (elhagyható)
1 ek. pirított mandula

elkészítés:

  1. A megmosott barackok magját kivesszük, a gyümölcshúst felkockázzukegy keveset félreteszünk a tálaláshoz, és lábasba tesszük.
  2. Hozzáadjuk a bort, a citromlevet, a vizet, cukorral, porrá őrölt kardamommal és a többi fűszerrel ízesítjük. Forrástól számítva 5 percig főzzük.
  3. Botmixerrel vagy turmixgépben pürésítjük (az egész szegfűszeget előtte kivesszük a levesből), és visszatesszük a tűzre.
  4. A tejszínben csomómentesre keverjük a pudingport, és besűrítjük vele a levest. Langyosra hűtjük, majd hűtőbe tesszük.
  5. A félretett barackot elosztjuk 3-4 leveses tányérban, és rámerjük a behűtött levest.
  6. A tejszínt a cukorral (és a habfixálóval) kemény habbá verjük, és két evőkanál segítségével habgaluskákat formázunk belőle. A levesbe tesszük és megszórjuk pirított mandulával.







2014. március 28.

Vaníliás banánszuflé kardamommal





Eddig csak egyszer készítettem szuflét, és akkor nagyon ízlett. Mégse került rá sor újra, egészen mostanáig. Mivel a hűtőben ott szomorkodott még egy szem banánom, és már kezdett erőteljesen barnulni a héja, jónak láttam elhasználni. Az az egy banán azonban kevés lett volna egy nagyobb lélegzetű süteményhez, turmixot meg nem akartam belőle készíteni, mert valami sütiféleségre vágytam. Eszembe jutott, hogy a felfújthoz talán pont elég lenne egyetlen banán is. Jól gondoltam. Évekkel ezelőtt a neten láttam a szuflénak ezt az elkészítési módját, igaz, nem banánnal, és most a legelső felfújtaméval ellentétben eszerint a módszer szerint készítettem el. Nem csalódtam, mert habkönnyű, ugyanakkor finom, krémes állagot sikerült így elérnem.Ez a felfújt nem túl édes, enyhén banánízű, kellemesen vaníliás és egy leheletnyit kardamomos. Szerintem az arányokat sikerült jól eltalálnom, egyik íz sem tolakodik a másik elébe.
Csak egy dolgot sikerült kicsit elrontanom – a sütési időt. Már 20 perc után kivettem a sütőből, mert az eredeti recept is csak 15 percet írt, ill. már kezdett pirosodni és szépen megemelkedett. Ekkor fotóztam le, de amikor belekanalaztam, picit még nyers volt, ezért később visszadugtam a sütőbe. Akkor lett olyan magas, mint ami az utolsó képen is látható. Ezért a sütési időket összeadtam, és a receptben már a helyes idő szerepel. :)





Hozzávalók 3-4 személyre:

1 banán
5 dkg finomliszt
4 dkg vaj
2 dl tej
4 kardamommag belseje
4 dkg nyírfacukor
1 citrom reszelt héja
2 ek. frissen facsart citromlé
1 ek. vanília esszencia
2 tojás
2 cs. Bourbon vaníliás cukor + vaj a sütőformához
porcukor a tálaláshoz
mentalevél a díszítéshez

elkészítés:

  1. A meghámozott banánt karikákra szeljük, tálba tesszük, meglocsoljuk a citromlével, és pépesítjük.
  2. A tejet a kardamom magjaival együtt felforrósítjuk, majd leszűrjük.
  3. A vajat lábasba tesszük, kis lángon felhevítjük, kézi habverővel hozzákeverjük a lisztet, majd az ízesített tejet is hozzáöntve, csomómentesre dolgozzuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd a banánpéppel, a citromhéjjal és a vanília esszenciával együtt az előbbi masszához keverjük. Két részletben hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  5. A 3 vagy 4 szufléforma egész belső felületét alaposan kivajazzuk, beszórjuk vaníliás cukorral, és elosztjuk bennük a tésztamasszát. (Színültig töltve 3 formára lesz elegendő a tésztamassza, és sütés közben nagyon magasra megemelkedik.)
  6. A szuflékat előmelegített sütő rácsára tesszük, és a sütőajtó nyitogatása nélkül addig sütjük, amíg a tetejük pirulni nem kezd.
  7. A kész felfújtat meghintjük porcukorral, és mentalevelekkel díszítjük. Azon melegében tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 30-35 perc







További 15 perc sütés után


2014. február 19.

Almás-krémes szelet





A maradékokban az a jó, hogy kihozzák az emberből a benne szunnyadó kreativitást - már ha van neki olyanja. :D Persze nem kell valami nagy dologra gondolni, mert az apróbb ötleteknek is lehet örülni. Történt ui., hogy a 22. SAD! játékra készítettem egy kis panna cottát, azt a bizonyos ál-almalevest, és megmaradt az alma főzőleve, ill. pár nap alatt összegyűlt egy kis tojásfehérjém is. Az almalét napokig pakolgattam ide-oda a hűtőben, nem volt szívem kiönteni, de még nem tudtam, mire használhatnám fel. Aztán eljött a vasárnap, és mivel a néhány nappal korábban készült panna cottának már nyoma sem volt, ezért ki kellett találnom valamilyen édességet, hogy ne maradjunk desszert nélkül.
Mindig tetszettek a réteges sütik, így adódott is az ötlet, hogy a maradék főzőléből lesz az egyik réteg. Második rétegnek valamilyen krémet gondoltam ki, főzött krémet viszont most nem tudtam volna készíteni, mert nem volt hozzá elég tojásom. Ezért aztán maradtam a mentőövként szolgáló bolti, főzős pudingnál, jó az néha-alapon. A tojásfehérjéből pedig megint fehér piskótát sütöttem, de most egy kis érdekes ízt is vittem bele a szintén maradék kardamomos porcukornak hála. Így az lett a süti alapja. Az biztos, hogy nem utoljára készítettem. :)
Ez a receptem viszonylag új, de Anya szülinapjának hála lecserélhettem a nekem nem tetsző fotókat, ui. ezt rendelte ünnepi sütinek, és ismételten megállapította, hogy ez az egyik kedvence.
Egyúttal egy picit egyszerűsítettem és változtattam a leíráson, így pl. nem csak a süti oldalát kentem körbe tejszínhabbal, hanem a tetejét is, illetve 3 tojásfehérjém nem lévén a piskótát a lejjebb olvasható tipp szerint készítettem. Valamint az almaszeletek nem a zselérétegre, hanem az alá kerültek, illetve ezúttal mellőztem a tejszínhabrózsás díszítést, mert a kivitelezés szépsége nálam még mindig kétséges. :D Szerintem így mutatósabb lett.







Hozzávalók 18-20 cm-es tortaformához:

Piskótához:
3 tojás fehérje
6 dkg finomliszt
6 dkg porcukor
1 mk. sütőpor
1 kardamom magjai
vaj és liszt a forma kikenéséhez

Almaréteghez és az almazseléhez:
1 alma (pl. Jonatán)
2,5 dl 100%-os almalé
½ citrom leve
1 mk. őrölt fahéj
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 ek. méz (vagy ízlés szerint)
3 zselatinlap

Krémhez:
1 cs. vaníliaízű pudingpor
3,5 dl tej
5 ek. porcukor
12 dkg puha vaj

Tetejére:
2,5 dl zsíros tejszín
1 ek. porcukor
őrölt fahéj

elkészítés:

  1. A piskótához a cukrot a kardamom magjaival együtt ledaráljuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
  2. A sütőporral, kardamomos porcukorral vegyített lisztet több részletben a fehérjehabhoz forgatjuk. A  tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett formába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
  3. A meghámozott, magházától megfosztott almákat 8-8 cikkre szeljük, és minden cikket további 3 szeletre vágunk. Lábasba tesszük, felöntjük a citromlével, az almalével, hozzáadjuk a fahéjat, a vaníliamagokat, a mézet, és puhára főzzük. Leszűrjük, és a szeleteket egymástól távolabb tányérra szedjük. Teljesen kihűtjük.
  4. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, amint megpuhult, kinyomkodjuk, majd feloldjuk a forró almalében. Kihűtjük.
  5. A piskótát visszatesszük a sütőformába, visszakapcsoljuk rá a forma peremét, körben kirakjuk az almaszeletekkel, és ráöntjük a kocsonyáodós almazselét. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  6. A krémhez kevés tejjel simára keverjük a pudingport, és a forrásban lévő, 2 evőkanál cukorral ízesített többi tejhez adjuk és felfőzzük. Többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  7. A vajat habosra kavarjuk a többi porcukorral, majd alaposan összedolgozzuk a pudinggal, és a krémet a zselés almarétegre simítjuk. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  8. A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, bevonjuk vele a torta teljes felületét, majd felszeleteljük, és a szeleteket meghintünk őrölt fahéjjal.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


Tipp:
Ha csak 2 tojásfehérjénk van, szaporíthatjuk egy egész tojással, és miután kemény habbá vertük a fehérjéket, hozzáforgatjuk a sárgáját. Ezután mehet bele a sütőporos-cukros lisztkeverék.