A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandulaliszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandulaliszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 2.

Tartelette au citron – citromos minipite

 

 

 

Citromos pitét jó 10 évvel ezelőtt sütöttem először, és ez idáig egyetlen alkalommal. Onnan tudom, hogy a recept azóta kallódott a gépemen, és amikor csak szembejöttek velem a régi fotók, mindig újra akartam sütni. Azért is emlékezetes, mert akkoriban futószalagon néztem Alain Delon régi filmjeit, aminek folyományaként kipróbáltam néhány francia tésztareceptet. Az utolsó hosszú mozidélutánra, a Rocco és fivérei és a Ragyogó napfény mellé egy francia desszertet választottam, mintegy megkoronázva a nosztalgiázást. Filmjeinek nézése közben 2015 őszén arra kellett rádöbbennem, hogy hosszú évek után „újrafertőződtem” Delonnal. Titokzatos lénye megint magával tudott ragadni, és ismét belefeledkeztem fiatalkori énjének szépségébe. Nem tudhattam, hogy alig 10 évvel később ő már nem lesz...
Még csak ovis voltam, amikor Móka Miki (Gyabronka József) átadta neki a szerelmi stafétabotot, és ezzel ő volt az első külföldi híresség, akire felfigyeltem. Lássuk be, Móka Mikihez képest meglehetősen nagy volt a kontraszt! :D A Film Színház Muzsika című képes tévéújság jelentette számomra az igencsak korlátozott számú képgyűjtési lehetőséget. Azt a mindössze 4 darab fekete-fehér újságkivágást még akkor is őriztem róla, amikor már rég Luke Skywalkerért dobogott a szívem. Az évek hosszú sora alatt azonban sokszor szóba került a neve, mert apukám is kedvelte, és büszke volt rá, hogy ő is Skorpió, a női nem nagy tisztelője. Így Delonba picit Ápát, Ápába pedig Delont láttam bele, ez nem vitás!
A 2015-ös „Delon-fertőzés” utáni szünetet követően pedig pár éve elém került egy interjú vele, ami megint benyomta rajtam A GOMBOT, és ezek után rengeteget olvastam róla, és vele készült interjúkat nézegettem.
A halála napját (tényszerűen nem is tudva még, hogy elment) megéreztem!!! – Két évvel és 8 nappal apukám után, 2024. augusztus 18-án (Ilona napon) távozott arról a világról, amiben ő már oly’ régóta nem érezte otthon magát. Nagyon meggyászoltam...
A citromos pitén keresztül mégsem emlékeztem meg róla itt, pedig eszembe jutott. Ezt most pótoltam, csak mert a minap Alain Delon hideg kék szeme kérdőn nézett vissza rám – amikor kora reggel a telómon el akartam olvasni a híreket –, hogy mégis hol marad már az a pite.
– Amit ezúttal máshogyan készítettem: valódi francia recept szerint, Pierre Hermé mestercukrász instrukciói alapján. Persze, nem is én lennék, ha nem bíráltam volna fölül ezt is! :D Egy Skorpió nem bújhat ki a bőréből! De talán nem számít szentségtörésnek picit átalakítani egy híres cukrász receptjét, amennyiben az egészségesebbé tehető, vagy legalábbis úgy módosítható, hogy kevésbé legyen hizlaló. Úgyhogy én a krémet bizony feleannyi vajjal kevertem ki (az eredeti horror mennyiségű 30 dkg helyett!!!), és a cukrot is csökkentettem. Továbbá a 24-26 cm-es sütőformát mini flangyűrűkre cseréltem. (Persze, lehetett volna még fokozni növényi hozzávalók használatával, de az már valóban nagyon más lett volna.)
A blogra fel nem került, évekkel korábbi pite esetében a tésztát a töltelékkel együtt sütöttem meg, és a tetejét fehérjehabbal koronáztam. Ezt a mostanit viszont tradicionális francia módra csináltam, vagyis a készre sütött tésztát töltöttem meg a krémmel, valamint nem került rá fehérjehab.
A tészta roppanós pâte brisée, vagyis ropogósabb állagú omlós tészta, amihez a puha vajat kikeverik előbb a porcukorral, majd a tojással és a(z őrölt mandulával vegyített) liszttel, tehát nem a hideg vajat morzsolják össze a cukros liszttel. Bevallom, én az előbbi tésztakészítési módszert nem annyira kedvelem, mert picit időigényesebb, és kinyújtás/formázás előtt mindenképp le kell hűteni a tésztát. Plusz egy picit macerásabb is a formázás, és valóban roppanósabb állagot eredményez. Míg a hideg vajas összemorzsolással tényleg omlós, azaz morzsálódósabb konzisztenciájú lesz a tészta. Egyrészt ízlés dolga, ki melyiket részesíti előnyben, másrészt pedig a hagyományos tarte au citron tésztájának tényleg roppanósabbnak kell lennie.
Meglepett a krém készítésének módja: hogy a puha vajat a még meleg citromkrémbe kell belekeverni, ráadásul botmixerrel. Egy életem, egy halálom-alapon ki is próbáltam, bár egy idő után mégis inkább a robotgép habverőjére váltottam. Még a felére csökkentett vajmennyiséggel is olyan csodálatos lett az eredmény, hogy minden kételyem elszállt, legalábbis a krém vonatkozásában. Érdemes volt közel 11 évet várni az újrasütésre! :D
De honnan is tudhattam volna, hogy Alain Delon is szerette a citromos pitét?! Utánajártam:
„Alain Delon egyik kedvenc édessége a citromos pite (tarte au citron) volt. A francia filmművészet ikonja közismerten rajongott a francia gasztronómiáért, és több forrás is megerősíti, hogy a desszertek közül ez állt hozzá a legközelebb. Párizsi kedvenc éttermeiben (például a híres Le Stresa-ban) gyakran rendelte ezt a desszertet. 2024-es halálát követően több francia étterem is felvette vagy „Delon-módra” nevezte el az étlapján szereplő citromos pitét a színész emléke előtt tisztelegve. … Bár a sós ételek közül a sült burgonyát (pommes de terre sautées) és az olasz tésztákat is nagyon kedvelte, édességként szinte mindig a klasszikus, savanykás citromos pitét választotta. A klasszikus francia recept a színész ízlését tükrözte: ropogós omlós tészta, rajta selymes, intenzíven citromos krémmel (lemon curd), néha pedig sült habcsókkal (meringue) a tetején.”
A citromos pitémet, ami tökéletesen illik Delon karakteréhez, most kiemelten az ő emlékének ajánlom – mindenféle évfordulón kívül, csak mert az ásotthalmi „citromos bácsitól” tél végén mindig kapunk ajándékba egy hatalmas zacskónyit.
Ez a sütemény elegáns, letisztult, és van benne egy kis fanyarság – éppen olyan, mint amilyen a nagyszerű Alain Delon volt. :)

 


Hozzávalók 11 darabhoz:


a tésztához:
20 dkg finomliszt
5 dkg őrölt mandula
15 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor, darálva
egy kis csipet só
1 tojás
1 kezeletlen citrom reszelt héja (elhagyható)

a citromkrémhez:
5 kezeletlen citrom reszelt héja
20 dkg porcukor
3 nagy tojás
1,5 dl frissen facsart citromlé (nekem 4 db kis-közepes méretű citromból lett ennyi)
15 dkg vaj

a citromsziruphoz:
25 ml frissen facsart citromlé
5 dkg cukor
½ citrom héja

elkészítés:
  1. A tésztához a puha vajat önmagában krémesre keverjük, majd robotgéppel alacsony fokozaton hozzádolgozzuk a porcukrot, a vaníliás porcukrot, a sót, tojást és az őrölt mandulával vegyített lisztet. A tésztát egy ív folpackra szedjük, gömbölyűre formázzuk, és kissé ellapítva becsomagoljuk. Legalább 4 órára vagy másnapig hűtőbe tesszük.
  2. A lehűtött tésztát kicsit átgyúrjuk, majd 11 db egyforma golyókat gömbölygetünk belőle. Enyhén lisztezett munkalapon mindegyiket kb. 12 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk, és kibéleljük velük a flangyűrűket. A széleket késsel körben egyenesre vágjuk, az aljukat villával néhány helyen megszurkáljuk.
  3. A pitécskéket sütőpapírral fedett tálcára sorakoztatjuk, és kb. 20 percre hűtőbe tesszük, hogy a tészta visszadermedjen.
  4. Ezután mindegyiket kibéleljük sütőpapírral, szárazbabot szórunk bele, és sütőpapírostól áttesszük a tepsibe. 180°C-ra előmelegített sütőben (alulról a 2. sínen) kb. 20 percig sütjük, majd kivesszük belőlük a babot a papírral együtt, és anélkül sütjük készre további kb. 5 perc alatt.
  5. A még forró tésztakosárkákról óvatosan leemeljük a flangyűrűt, és tortarácsra szedve hagyjuk teljesen kihűlni.
  6. A citromsziruphoz fél citrom héját zöldséghámozóval lehámozzuk, és nagyon vékonyra szeljük. Az átszűrt citromlével és a cukorral együtt kis tejforralóba tesszük, és közepes lángon, néha megkeverve, szirupot főzünk belőle. (Akkor jó, ha kissé besűrűsödik.) Hűlni hagyjuk annyi ideig, amíg a citromkrémet elkészítjük.
  7. A megmosott, szárazra törölt citromok héját fém tálba reszeljük, hozzáadjuk a porcukrot, és alaposan összekeverjük. Robotgéppel alacsony fokozaton beledolgozzuk a tojásokat, majd a citromlevet.
  8. A tálat forrásban lévő vízzel félig teli fazék fölé helyezzük (a tál alja ne érjen a vízbe!), és kézi habverővel addig kevergetjük, amíg a krém eléri a kb. 80°C-ot (digitális hőmérővel ellenőrizhető), vagyis amíg be nem sűrűsödik.
  9. A közepesen sűrű, önthető állagú krémet rögtön átszűrjük egy mély tálba vagy literes csőrös kiöntőbe, és néha átkeverve 60°C-osra hűtjük. (A szűrőn fennakadt citromhéjra nem lesz szükségünk.)
  10. A krémbe előbb botmixerrel kockánként beledolgozzuk a puha vajat, majd robotgép habverőjével magas fokozaton addig keverjük tovább, amíg teljesen sima, kissé habos állagú és szép halványsárga színű nem lesz (ez kb. 5 perc).
  11. Az időközben langyosra hűlt krémet elosztjuk a tésztakosárkákban, majd rácsorgatjuk és eloszlatjuk rajta a szirupot a benne lévő citromhéjjal együtt. Tortarácsra téve hagyjuk, hogy lecsepegjen róla a fölösleges szirup.
  12. A süteményeket kínálótálra rendezzük, és hűtőbe tesszük annyi időre, hogy kissé meghúzzon a szirup. Igény szerint tejszín- vagy tojásfehérjehabbal is díszíthetjük.

Megjegyzés, tipp:

Nekem kimaradt még 2 minipitére elegendő krém, de sebaj, magában elnyalogattuk! :)
A formák kibéleléséhez a sütőpapírból 10 cm átmérőjű körlapokat vágunk ki, és a szélüket körben bevagdossuk.
A tésztát 24 cm-es piteformában/flangyűrűben is megsüthetjük; a sütési idő ugyanannyi, mint a minipiték esetében.




 



Forrás: Szakácsok könyve

2026. március 29.

Bogyós gyümölcsös ricotta torta (gluténmentes)

 

 


 
A tavasz beköszöntével egyre inkább vágyom a gyümölcsös édességekre. Az üde, kissé savanykás ízek biztosan sokunk számára nyerők, és az élénk színek látványa még a szemünknek is kellemes. :)
Ez a torta egyszerre felel meg mindkét igénynek, arról nem is beszélve, hogy nagyon finom és még kellően könnyed is. Ha nem is túl sok, de zsiradék és cukor azért van benne, liszt viszont egy szem sincs, tehát egy fokkal talán kevésbé arcpirító, ha egy nap 2 szeletet is bepuszilunk belőle – különösen húsvétkor. ;)


 
Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

50 dkg ricotta (fele arányban krémes ricotta)
15 dkg vaj + a forma kikenéséhez
18 dkg porcukor + a tálaláshoz
2 cs. Bourbon vaníliás cukor vagy 1 tk. vanília kivonat
4 tojás
20 dkg őrölt mandula/mandulaliszt vagy őrölt kesudióval/dióval felesben
2 dkg étkezési kukoricakeményítő vagy vaníliás pudingpor
1 nagyobb biocitrom reszelt héja
1 ek. mandula kivonat
30 dkg málna és áfonya (lehet mirelit is) + néhány szem a díszítéshez
4 dkg szeletelt mandula

elkészítés:
  1. A puha vajat a porcukorral, vaníliás porcukorral habosra kavarjuk, majd mandulakivonattal ízesítjük, és egymás után beledolgozzuk a tojássárgákat.
  2. Hozzákeverjük a szobahőmérsékletű ricottát, majd beleforgatjuk a keményítővel, citromhéjjal vegyített őrölt mandulát és kisebb adagokban a nem túl kemény habbá vert tojásfehérjét.
  3. A masszát a vajjal kikent, az alján sütőpapírral bélelt sütőformába simítjuk, és megszórjuk a (szobahőmérsékleten kiengedett) gyümölcsökkel, valamint a szeletelt mandula felével.
  4. Előmelegített sütőben megsütjük, majd a sütőformában hagyva tortarácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni.
  5. A tortát megszórjuk friss áfonya- és málnaszemekkel, a többi szeletelt mandulával, és porcukorral hintve tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc

Megjegyzés, tipp:
Én először túró és krémes túró keverékéből, valamint csak őrölt mandulával készítettem a tortát, a második alkalommal viszont a mandulával felesben használtam darált diót, ill. túró helyett ricottát. Nem tapasztaltam nagy különbséget, bár a 2. sütés eredménye talán kicsit krémesebb lett. A Kutyinyek a darált diós változatot jobban szerette, számomra viszont a tiszta mandulás ízlett egy pöttyet jobban.
A tetejére használhatunk mirelit gyümölcsöket, de sokkal szebb a látvány, ha tálaláskor friss gyümölcsszemekkel szórjuk meg.


 



2024. május 20.

Banántorta csokidarabokkal (gluténmentes)

...édesség egy emlékezetes napra

 

 


 
Számunkra a grillezés eddig szeretett egykori telkünket jelentette, ami egyébként pár km-re volt az otthonunktól. Öreg-Kishomokon nomád körülmények között tök jókat sütkéreztünk a saját gyártású, samottlapos grillezőnknek hála. Még egy keserédes emlékű búcsúebédet is megejtettünk ott, és miután ősz végére a telek odalett, a mi kis szerkezetünk is jött velünk az új lakhelyünkre. Mostanáig mégsem került sor a szabadban való sütögetésre, pedig az ember azt gondolná, hogy a családi házba költözésnek ez is nagy előnye, amit rögtön ki kell használni. Igaz, tavaly ősszel volt azért egy dugába dőlt próbálkozás, aminek a meghiúsulását nagyon bántuk (az ui. szintén egy búcsúebéd lett volna, nevezetesen a német szomszédunktól, aki visszaköltözött a hazájába), mert a heves eső eloltotta az épp jóra leégett parazsat, és bekergetett bennünket a konyhába, hogy végül a serpenyő melege mentse meg a helyzetet.
Az igazi grillezés azonban már nem várathatott tovább magára! A régi grillezőt a Kutyinyek most nyugdíjba küldte, a helyét átvette egy szintén általa tervezett és kivitelezett, jóval komolyabb új szerkentyű. A grillvizsga napjának május 2. vasárnapját jelöltük ki, amire mindketten izgatottan készültünk. A Kutyafül csilivilire csutakolta a platformot, asztalt és székeket pakolt ki a diófa alá, én pedig előkészítettem a sütésre váró étkeket.
Naná, hogy az édesség sem maradhatott el, már csak azért sem, mert 1 hónapja nem sütöttem semmit, úgyhogy igencsak ki voltunk éhezve a desszertre, nem csak a grillezett husikára és zöldségekre. Viszont sem kedvem, sem időm nem volt sokat vacakolni a sütivel, ezért ezt a gyorsan bekeverhető, ám nagyon finom tortát hoztam össze. Jó kakaós, ennek ellenére a banán aromája abszolút kiérezhető. Dugig ettük magunkat az ebéddel, a kávé mellé mégis jólesett egy szelet ebből a szaftos állagú tortából.
A lakoma végén elégedetten dőltünk hátra, és boldogok voltunk attól, hogy az otthoni grillezős élmény is végre megadatott. :)

 


 

 

Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

20-25 dkg érett banán (2-3 db)
2 tojás
nádcukor vagy kókuszvirágcukor, darálva (a banán édességétől függően; én 3 dkg nádcukrot tettem bele)
3 dkg holland kakaópor
1 tk. (4 g) sütőpor
10 dkg őrölt mandula vagy mandulaliszt
10 dkg aprított ét- és/vagy tejcsokoládé

elkészítés:
  1. A kapcsos tortaformát alját kibéleljük sütőpapírral, a belső oldalát pedig kikenjük kókuszolajjal.
  2. A felkarikázott banánokat botmixerrel pürésítjük, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral ízesítjük, majd belekeverjük a tojásokat, és rászitáljuk a sütőporral vegyített kakaóport. Alaposan összekeverjük, majd beleforgatjuk az őrölt mandulát és a fele mennyiségű aprított csokoládét.
  3. A tésztamasszát a tortaformába öntjük, és rászórjuk a többi csokoládét. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés/tipp:
Én dupla mennyiségű tésztát kevertem be, és a massza másik feléből 12 darab muffint sütöttem, ahogyan azt a képek is mutatják. Szerintem tortaformában (vagy tepsiben) sütve jobban érvényesül a tészta zamata, mint muffinként.

 




 

2021. október 3.

Babaköszöntő torta ikreknek

 

 


 


A kalandos afrikai út helyett egy gólya itt maradt, és sokkal izgalmasabb feladatnak téve eleget, rögtön két kisbabával ajándékozta meg a barátainkat. :D Régóta várták már a pillanatot, hogy szülők lehessenek, és most végre beköszöntött az életükbe a legnagyobb boldogság – az álmuk valóra vált. :)
A várandósság hónapjait végigszurkoltuk, az utolsó hetekben pedig lázas készülődésbe kezdtünk – részben ugyanis saját készítésű ajándékokkal szerettük volna meglepni az újdonsült anyukát és apukát. Én napokon át cuki képek szerkesztésével foglalatoskodtam, a Kutyafül pedig lézergravírozóval formába öntötte az elkészült műveket, hogy azok egy része bekeretezve díszíthesse majd az ikrek szobáját. Továbbá a babaköszöntő képeslapot is mi eszkábáltuk össze. A másik fő sk. meglepinek naná, hogy tortának kellett lennie, hiszen olyan nincs, hogy a Sünis kanál elszalasszon egy olyan kivételes alkalmat, mint a gyerekszületés. :D Mivel a tortát a kórházban tett látogatásunkkor szerettem volna átadni, semmiképp nem akartam nagy méretűt sütni. Ez a kis szívecske pont akkora, hogy a mi Drágáink szinte egy ültő helyükben bepuszilhatják, és így nem okozhat gondot a hűtés a nem otthoni körülmények között.
Az alkalom kiemelt fontossága miatt rendeztem egy próbasütést, és miután a teszt 95%-ban jól sikerült, a nagy alkalomra már tökéletesítve került ki a kezem alól kedvenc ikreink első, igazából nulladik szülinapinak tekinthető, pihepuha tortája. :)
A tegnapi látogatásunkkal és az ajándékokkal nagy meglepetést és örömet szereztünk a mi csodaszép anyukánknak, ill. a büszke apukának. Most is, mint mindig, csak úgy repült az idő négyesben. :)

Drága Barátaink, nagyon büszkék vagyunk rátok!
A boldogságotok nekünk is nagy öröm. :)
Sok egészséget és örömteli éveket kívánunk nektek!


Isten hozott, Nátániel és Ramóna!
+




 

Kókuszkrémtorta:

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

a piskótához:
4 tojás
8 dkg porcukor
8 dkg olvasztott vaj
7 dkg fehér tönkölyliszt
7 dkg őrölt mandula vagy mandulaliszt
3 g sütőpor

a kókuszkrémhez:
1 nagy (kb. 60 g) tojás
3 dkg kókuszreszelék, darálva
1,5 dkg fehér tönkölyliszt
1 dkg étkezési kukoricakeményítő
3 dl kókusztejszín
1 vaníliarúd kikapart magjai vagy 2 cs. Bourbon vaníliás cukor
5 dkg vaj
7 dkg porcukor
gél állagú, királykék, azúrkék és piros ételszínezék (pl. Fractal Colors)

elkészítés:
  1. A szív sablonhoz sütőpapírból 18 cm átmérőjű körlapot vágunk ki, amit félbehajtunk és kiszabunk belőle egy fél szív formát. Félretesszük.
  2. A piskótához a tojássárgáját a porcukorral felhabosítjuk, hozzáadjuk a langyosra hűlt olvasztott vajat, majd felváltva beledolgozzuk a sütőporral vegyített tönköly- és mandulalisztet, valamint a felvert tojásfehérje felét. Óvatosan hozzáforgatjuk a többi fehérjehabot is.
  3. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. A piskótát 2-3 percig a formában hagyjuk, majd abból kivéve, tortarácson hagyjuk teljesen kihűlni. Két lapra vágjuk, és egyben hagyjuk.
  4. A szív sablon széleit körben lekenjük egy kevés vajjal, ráfektetjük a tésztára, és ennek mentén kivágjuk a szív formát.
  5. A krémhez a tojást lábasba ütjük, majd a kókusztejszínt fokozatosan hozzáöntve, csomómentesre keverjük a darált kókuszreszelékkel, a keményítős liszttel, a porcukor felével és a vaníliamagokkal. Kis lángon, kevergetve sűrű pudinggá főzzük. Teljesen kihűtjük, miközben többször átkeverjük.
  6. A puha vajat a többi (vaníliás) porcukorral habosra kavarjuk, és a pudinghoz dolgozzuk. Hűtőbe tesszük.
  7. A lehűtött krémet kétfelé vesszük, az egyik adagba kétféle kék színű, a másikba piros ételfestéket keverünk.
  8. Mindkét krémet 2/3-1/3 arányban kettévesszük, és a kisebbik mennyiségeket külön-külön, csillagcsöves habzsákokba töltjük. Ezt a díszítéshez fogjuk használni.
  9. A többi kék és a rózsaszín krémmel betöltjük a tésztát úgy, hogy együtt szív alakot formázzanak, és befedjük a másik piskótalappal.
  10. A megmaradt krémekkel körbekenjük a torta szélét és tetejét, és középen szépen összedolgozzuk.
  11. A habzsákokba töltött krémmel tetszőlegesen kidíszítjük a torta tetejét. Fogyasztásig hűtőbe tesszük. (Ha a tortát ajándékba szánjuk, a közepére díszt is helyezhetünk.)
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc

 


2021. augusztus 18.

Málnakrémtorta (glutén- és laktózmentes)

 

 


 



Az utóbbi hetekben szinte csak pohárkrémeket, jégkrémtortát készítettem, ami ebben a kánikulában nem is csoda. Sajnos igazából egyéb oka is volt, hogy nem fűlt a fogam a hosszabban tartó konyhai munkálatokhoz. Most azonban nyomós indokot szolgáltatott a sütésre Anya névnapja. Mivel ő tortát kért tőlem, és félhangosan a „málna” szót is elrebegte, semmi sem állhatott a sütés útjába. Olyan édességgel szerettem volna előrukkolni, ami részben beilleszthető a hosszabb időn át folytatott diétájába, ezért liszt helyett mandulából készítettem a piskótalapokat, a krémet pedig a tej vagy tejszín kiváltására kedvencemből, kókusztejszínből főztem. Természetesen málna is került bele, mégpedig saját termesztésű, amit ilyen módon Anya most végre nagyobb mennyiségben is megkóstolhatott. Egyedül a cukor az, amit nem cseréltem le egészséges alternatívára. Eritritből ui. túl sok kellene bele, hogy édes legyen, a xilit meg nagyobb mennyiségben nem a barátunk. Aki azonban teljes mértékben meg akarja reformálni ezt a tortát, az kedvére készítheti édesítővel is.
Ez a torta most annyira friss, hogy még a hűtőben várja, hogy átadhassam az ünnepeltnek. :)

Boldog névnapot, Anya!




Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

a mandulás piskótához:
4 tojás
8 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
10 dkg laktózmentes vaj, felolvasztva
15 dkg mandulaliszt vagy őrölt mandula
1,5 dkg holland kakaópor
3 g sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna

a málnakrémhez:
25 dkg málna
4 dl kókuszkrém
8 dkg porcukor
2 ek. frissen facsart citromlé
4 dkg étkezési kukoricakeményítő

a rétegezéshez és a díszítéshez:
10 dkg málna

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások sárgáját a nádporcukorral felhabosítjuk, hozzákeverjük a langyos olvasztott vajat, a kakaóporral, sütőporral, szódabikarbónával vegyített mandulalisztet, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  2. A tésztamassza harmadát a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  3. A kész piskótát még forrón kivesszük a sütőformából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. A sütőforma karimáját elmossuk, tiszta sütőpapírt kapcsolunk bele, és a többi tésztát is a fentiek szerint sütjük meg.
  4. A krémhez 25 dkg málnát leturmixolunk, szűrőkanálba öntve átpasszírozzuk. Az így kapott kb. 2 dl málnavelőből félreteszünk 0,5 dl-t, és hozzákeverünk 1 dkg porcukrot. Hűtőbe tesszük.
  5. A keményítőt lábasba szórjuk, csomómentesre keverjük 2 dl kókusztejszínnel, a többi málnavelővel, a citromlével, és kis lángon, kevergetve pudinggá főzzük. Többször átkeverve, teljesen kihűtjük.
  6. A többi kókusztejszínt 30 percre mélyhűtőbe tesszük, majd kemény habbá verjük, és a málnapudinghoz forgatjuk.
  7. A krémet háromfelé vesszük, betöltjük a piskótalapokat, miközben a rétegek közé szórjuk a félretett málnaszemeket. A torta tetejét és oldalát megkenjük az utolsó adag krémmel. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  8. Friss málnaszemekkel és lehetőség szerint citromfű- vagy mentalevélkékkel díszítjük. A tortaszeleteket a félretett málnavelővel meglocsolva kínáljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc/tésztalap

 


2021. május 23.

Mandulapite

 

 




Asszem rákattantam a mandulára. :D Pedig jófajta földieperre vágyom. :D De amíg az nincs, és az összes mirelit gyümölcsöt is kiettük a mélyhűtőből, egyéb hozzávalókból kell édességet gyártanom. Nem mintha mandulalisztet gyakran vásárolnék, de a legutóbbi tortás felkérés nyomán maradt még belőle, ezért úgy gondoltam, felhasználom. Ahhoz képest, hogy a kedvencem, linzertortát nagyon rég sütöttem utoljára. Jó ötlet volt a mandulalisztet most ehhez felhasználni, és nem csak a tésztához, hanem a krémhez is ezt a csonthéjast keverni! :) Nekünk nagyon-nagyon ízlett, és szépen apránként be is termeltük az utolsó morzsáig. :D




Hozzávalók 24 cm-es pitesütőformához:

a tésztához:
15 dkg félfogós búzaliszt vagy finomliszt
10 dkg mandulaliszt vagy őrölt mandula
8 dkg finomítatlan nádcukor
8 dkg vaj
5 g sütőpor
1 tojás (kb. 50 g)

a krémhez:
35 dkg 20%-os tejföl
9 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
10 dkg őrölt mandula
1 kezeletlen citrom vagy narancs reszelt héja
2 tojás
2 dkg vaníliaízű pudingpor (elhagyható)
2 ek. mandulalikőr (elhagyható)

továbbá:
mandula krokant és/vagy pirított mandulapehely a díszítéshez

elkészítés:
  1. A kétféle lisztet elvegyítjük a cukorral, a sütőporral, elmorzsoljuk a vajjal, a tojást a közepébe ütjük, felverjük, és sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. Liszttel hintett felületen akkorára nyújtjuk, amekkora a sütőforma, majd az ujjaink segítségével kialakítjuk a tészta szélét. Nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük 1 órára.
  3. A lehűtött tésztát előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütjük (akinek úgy szimpatikusabb, lesúlyozhatja sütőbabbal).
  4. A krémhez a hozzávalókat alaposan összekeverjük, a tésztakosárba öntjük, és további kb. 30 perc alatt készre sütjük a tortát. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  5. A tetejét megszórjuk mandula krokanttal és/vagy pirított mandulapehellyel, és felszelve tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés

Tipp:
A krémbe bármilyen bogyós gyümölcsöt is belekeverhetünk, vagy a kész tortát is díszíthetjük vele.


 

2021. május 10.

Mandulakrémes torta (lisztmentes)

 

 



 
Izgalmas felkérést kaptam – egy cukrászdás mandulás sütit kellett házilagosan megalkotnom. Ehhez egyetlen szelet állt a rendelkezésemre, és csak az volt tudható, hogy a tésztája mandulalisztből van. Igaz, erre magamtól is rájöttem volna. A krém analizálása viszont nehezebb feladatnak bizonyult.
Bevallom, mi ketten a Kutyinyekkel nagyon kritikusak vagyunk a cukikkal kapcsolatban, és tény, hogy kissé maximalista ízlésűek lettünk az évek alatt. :D Nem is véletlenül nem veszünk már szinte soha nagyüzemileg előállított süteményt. Főleg, amióta magam készítem a különféle édességeket, hiszen a házi szinte mindig jobb, és magasra teszi a mércét. Régebben is csak nagy néha fanyalodtunk rá a cukrászdára, de olyankor mindig megfogadtuk, hogy soha többet. Részben azért, mert mifelénk csak amolyan konzervatív típusúak vannak. (Egy kivételével, de azt a helyet még nem teszteltük.)
Persze nem szeretném én senki ízlését becsmérelni, és az is igaz, hogy nem mindenkinek van lehetősége megtudni, mi a különbség az igazán jó házi és a bolti süti között.
Ez a mandulás tortaszelet sajnos nem ment át a szigorú rostámon, sőt a Kutyafül már egy falat után közölte, nem érti, hogy lehet ezért pénzt kérni (adni meg pláne), amikor a krém olyan szinten jellegtelen és seízű, hogy az már valóban elgondolkodtató. Olyasmi állaga volt, mintha szimplán habfixálós tejszínhabot forgattak volna össze őrölt mandulával, ami jól összepréselődött a lapok között, és ettől mintha elillant volna belőle a levegő. Ezt az állagot nehéz lett volna prezentálnom, maximum, ha állott sütit adtam volna ki a kezem közül. :D A tetejébe még, süteményhez képest természetellenesen sárga színben „pompázott”. A tésztája volt az egyetlen értékelhető benne, de már azt is szétáztatta a krém – nem volt könnyű kiokoskodni, hogyan készülhetett. Utóbbit igyekeztem inkább úgy összehozni, hogy számunkra a leginkább szerethető legyen. Ha nekünk ízlik, akkor a megrendelő tetszését is elég nagy valószínűséggel elnyeri – gondoltam én, és szerencsére nem tévedtem, jó kritikát kapott a tortám. :)
Mind a tészta, mind pedig a krém könnyű, és a likőr igazán kellemes aromát kölcsönöz neki. Szerintem kicsit menyasszonyi torta fílingje van. :D

 



Hozzávalók 18-20 cm-es tortához:

a mandulás piskótához:
4 tojás
7 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
10 dkg vaj, felolvasztva
15 dkg mandulaliszt vagy őrölt mandula
3 g sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna

a mandulakrémhez:
1 tojás
10 dkg egész vagy vágott mandula
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
15 dkg finomítatlan nádcukor, darálva
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 dl kókusztejszín (pl. Cocomas)
2 dl mandulatej
12 dkg vaj
4 ek. Amaretto likőr (vagy ízlés szerint mandula esszencia)

a díszítéshez:
4 dkg mandulapehely

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral habosra kavarjuk, hozzádolgozzuk a sütőporral, szódabikarbónával vegyített mandulalisztet, a langyos olvasztott vajat, valamint a habbá vert tojásfehérje felét, majd óvatosan hozzáforgatjuk a többi habot.
  2. A tésztamasszát háromfelé vesszük, és az egyik adagot a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben megsütjük.
  3. A kész piskótát még forrón kivesszük a sütőformából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. A sütőforma karimáját elmossuk, és a többi tésztamasszát is a fenti módon sütjük meg.
  4. A mandulát és a mandulapelyhet zsiradékmentes serpenyőben egymás után enyhén megpirítjuk. Az előbbit, miután kihűlt, finomra őröljük.
  5. A krémhez a tojást 8 dkg porcukorral kihabosítjuk, simára keverjük az őrölt mandulával, a keményítővel, majd felöntjük a mandulatejjel hígított kókusztejszínnel, és hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait. Kis lángon sűrű pudingot főzünk belőle, majd többször átkeverve teljesen kihűtjük.
  6. A puha vajat a többi porcukorral felhabosítjuk, majd hozzákeverjük a likőrt és a mandulapudingot.
  7. A krémet háromfelé vesszük és betöltjük vele a tésztalapokat, ill. a 3. adagot a torta tetejére és oldalára simítjuk. 1-2 órára hűtőbe tesszük, majd tálalás előtt pirított mandulapehellyel díszítjük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc/lap

Megjegyzés:
A likőr aromája másnapra kicsit veszít az intenzitásából, ezért ezt a tortát a készítése napján érdemes elfogyasztani.

Tipp:
Egyszerűbb és gyorsabb a sütés, ha van 2-3 egyforma méretű tortaformánk. Az is jó megoldás, ha egy nagy gáztepsibe fektetett sütőpapírra 2 kört rajzolunk, és elsimítjuk rajta a tésztamasszát. Így persze sülés közben hajlamos kissé szétterülni a massza, és vékonyabb lesz a tészta. Egy tányér segítségével azonban méretre szabhatjuk a kisült piskótalapokat.

 



 

2020. május 9.

Márványos csokoládés banánkenyér (vegán)







Ezt a sütit az egyik kedvenc, vegán blogomról vettem át, de amikor megsütöttem, nem igazán voltam elégedett a végeredménnyel. Az előírt tésztamennyiséget az instrukciók alapján ui. nem volt könnyű elosztani a sütőtálban, ráadásul a süti, a fotón látottaktól ellentétben alacsony lett. Kicsit édesebb is lehetett volna, de ez már inkább egyéni ízlés kérdése. Úgy döntöttem, az arányokon némileg változtatva újrasütöm. Így már bátran mutogathatom itt a blogon, főleg azért, mert nekünk nagyon ízlett. :) Azt hiszem, most már kijelenthetem, hogy beleszerettem a vegán sütikbe. :D






Hozzávalók 22x13 cm-es sütőtálhoz:

25 dkg banánpép
12 dkg finomítatlan nádcukor vagy kókuszvirágcukor
1 ½ tk. vaníliapaszta
1 csapott tk. őrölt fahéj (elhagyható)
1 dl agavé- vagy juharszirup
3 ek. kókusz- vagy napraforgóolaj
1 ½ tk. alma- vagy fehérborecet (ennek híján 1 ek. citromlé)
1,2 dl mandula- vagy más növényi tej
33 dkg finomliszt vagy fehér tönkölyliszt
5 dkg mandulaliszt
½ cs. sütőpor
1 ½ tk. szódabikarbóna
egy csipet só
3 dkg holland kakaópor
9 ek. forró víz
6 dkg aprított, vegán étcsokoládé a tetejére

elkészítés:

  1. A banánpéphez adjuk a cukrot, a vaníliapasztát, az agavé szirupot, az olajat, az almaecetet, felöntjük a mandulatejjel, és összekeverjük.
  2. Egy másik tálba beleszitáljuk a lisztet, hozzávegyítjük a mandulalisztet, a sütőport, a szódabikarbónát (a fahéjat), a sót, és a nedves keverékhez dolgozzuk. A tésztamasszát kettévesszük.
  3. A kakaós tésztához a kakaóport 6 evőkanál forró vízzel simára keverjük és beleforgatjuk az egyik tésztamasszába.
  4. A világos tésztába 3 evőkanál forró vizet keverünk, hogy egy kicsit föllazítsuk.
  5. A kakaós massza felét elosztjuk a sütőpapírral bélelt sütőtálban, rásimítjuk a világos tésztát, majd a kakaós massza másik felével zárjuk a sort. Villával körkörösen belekavarunk a tésztába, és a tetejére apróra vágott étcsokoládét szórunk.
  6. Előmelegített sütőben megsütjük (tűpróba!), majd a formából kivéve, tortarácson hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 70 perc






Forrás

2015. szeptember 25.

Gofri őszibarackszósszal (paleo)







Életem első gofrisütőjét pár hónappal ezelőtt vásároltam, és ez a második gofri, amit sütöttem vele. Az első nem nyerte el a tetszésemet, pedig elvileg bejáratott recept szerint készült, „rendes” liszttel. Aztán gondoltam egy nagyot, és ahelyett, hogy tovább kísérleteztem volna a fehér lisztes változattal, én máris a járatlan utat választottam. Ez ui. életem első paleo gofrija! :) Hova nem fajulnak a dolgok. :D Bevallom, engem eddig egyáltalán nem hozott lázba a paleózás, és ezentúl sem fog, mert állítólag nincs semmiféle tudományos alapja. Pontosabban én csak a szóhasználattal nem értek egyet, azzal viszont nagyon is, hogy együnk egészségesebben.
Persze nem süthetünk mindent maglisztekből, kókuszlisztből vagy mandulalisztből. A liszt helyettesítésre szánt nyílgyökérpor 5 dkg-ja azonban majd' 400 Ft, ill. a paleo lisztkeverékek se olcsók, ami engem eleve felháborít, mert nem értem, hogy az éppen trendinek kikiáltott dolgok, miért kerülnek mindig a jól megszokott termékek sokszorosába. Ha olcsóbbak lennének, talán könnyebben elterjedhetnének azok körében is, akik nem csupán a trendisége miatt akarnának áttérni az ilyen termékek használatára, hanem valamilyen betegségben szenvednek, vagy csupán szeretnék megelőzni a komolyabb bajokat.
A paleóval kapcsolatos kritikám ellenére nekem is fontos, hogy egészségesen táplálkozzam, úgyhogy ha másért nem is, de ezért megéri olyan alapanyagokat használni, ami kedvez a szervezetünk működésének. A paleo kapcsán tehát maximálisan elhiszem, hogy pl. a finomított cukrok és a fehér liszt nem hat ránk kedvezően. Ha tehát az egészséges jelzőt szem előtt tartva elkészített édesség beleillik a paleolit kategóriába, akkor üsse kavics. :D
Az egészségesség mellett az a legfontosabb szempont, hogy a süti finom is legyen (jó vicc, kinek nem!?), sőt lehetőleg pont olyan, mintha fehér liszttel készült volna. Igazából nem tudom, hogy ez a vágyam a gofri esetében nem fehér lisztet használva valaha teljesülhet-e, de azért én reménykedem.
Az alábbi receptet ki fogom próbálni úgy is, hogy a tojásfehérjét habbá verem, és utólag forgatom hozzá a cukros tojáshoz, mint amikor piskótát készítünk. Egyébként ez itt a képen is kicsit piskótaszerű, úgyhogy az is lehet, hogy habbá vert fehérjével sem lesz majd ropogós. Legalábbis én arra vágyom, hogy ropogós legyen, hiszen egy valamire való gofrinak kívül ilyennek kell lennie, belül pedig puhának. Nekem ezt nem sikerült elérnem az első gofri esetében sem. Nem tudom, mi lehet a titok nyitja, az is lehet, hogy maga a gofrisütő készülék. Az mindenesetre biztos nem, hogy sütés közben nyitogatjuk-e a gépezet fedelét, ui. én így is, úgy is lecsekkoltam. :D
Na, de vissza a jelenlegi waffelhez (mert a kettő egyébként ugyanaz)! Annak ellenére, hogy kívül nem ropog, állagra és kinézetre is jól sikerült, meglepően finom lett, és az első gofrim elbújhat mögötte. A barackszósz pedig valami mennyei! Lehet, hogy csak az én ízlelőbimbóim idétlenkedtek, de a szósznak csöppet ananászos utóíze volt a kókuszkrém miatt. :)






Hozzávalók 6 darabhoz:

Gofrihoz:
3 tojás
2 ek. nyírfacukor
1 ek. kókuszvirágcukor
5 dkg őrölt mandula vagy mandulaliszt
4 dkg kókuszliszt
1 mk. szódabikarbóna
1 dl kókusztej (vagy 1 rész kókuszkrém + 2 rész víz keveréke)
2 ek. kókuszolaj + a sütéshez
1 tk. almaecet

Barackszószhoz:
4 őszibarack (tisztítva, magozva kb. 40 dkg)
1 dl kókuszkrém
2 ek. nyírfacukor

elkészítés:
  1. A szószhoz a barackot felkockázzuk, lábasba tesszük, és villával vagy botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk a cukrot, lekvár sűrűségűre főzzük, majd elzárjuk alatta a lángot, és kókuszkrémmel hígítjuk. Kihűtjük.
  2. A gofrihoz a tojásokat robotgéppel felhabosítjuk, hozzáadjuk az almaecetet, a kókuszolajat, az előzőleg elvegyített száraz hozzávalókat, majd a kókusztej felével tejbegríz sűrűségű masszává keverjük.
  3. A gofrisütőt előmelegítjük, majd konyhai ecset segítségével megkenjük kókuszolajjal. Elosztunk benne mélyedésenként 2 evőkanál tésztamasszát, ráhajtjuk a fedelét, és 4-5 perc alatt aranybarnára sütjük. A kész gofrit konyhai fa lapáttal kivesszük a sütőből, és rácsra tesszük hűlni.
  4. Mielőtt a következő adag tésztát megsütnénk, felhígítjuk azt a maradék kókusztejjel, újra előmelegítjük a gofrisütőt, kiolajozzuk, és a fent leírtak szerint megsütjük a többi palacsintát is. A barackszószt a gofri mellé kínáljuk.

Tipp:
  1. A szószt szilvából is készíthetjük.
  2. Szósz helyett a gofrikat nyírfaporcukor és kókuszvirág-porcukor 1:1 arányú keverékével is megszórhatjuk.

Megjegyzés:
A gofri így készítve nem ropogós, inkább puha, piskótaszerű a tésztája.















A recept a Kifőztük gasztromagazin szeptemberi számában is megjelent.