A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ribizli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ribizli. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 15.

Kókuszos-karamellás grízkrém gyümölcshabbal

 

 

 



Amíg várunk a szabadföldi (és nem az annak hazudott, de igazából fóliás!) magyar eperre – mi legalábbis biztos –, addig is muszáj egyéb gyümölccsel feldobni a hétvégére szánt édességet. A mélyhűtőben megbújó maradék ribizli és málna jó szolgálatot tett – szépen ellensúlyozzák a karamell és a kókusz együttesétől különleges ízű, édes krémet. :)

 



Hozzávalók 4 személyre:

a krémhez:
4 dl mandulatej
6 dkg búzadara
5 dkg kókuszreszelék + a díszítéshez
14 dkg finomítatlan nádcukor
1 vaníliarúd
2,5 dl habtejszín

a gyümölcshabhoz:
10 dkg málna és ribizli vegyesen
2 dkg nádcukor
5 dkg mascarpone
1,5 dl habtejszín

elkészítés:
  1. A nádcukrot lábasba szórjuk, és (keverés nélkül) hagyjuk, hogy felolvadjon.
  2. A tűzről lehúzva felöntjük a felforrósított mandulatejjel, beletesszük a vaníliarúd kikapart magjait, valamint a vaníliarudat, és kis lángon addig kevergetjük, amíg a karamell felolvad. A vaníliarudat kivesszük belőle.
  3. Hozzáadjuk a grízt, majd egy perc elteltével a kókuszreszeléket, és folyamatosan kevergetve, 2-3 percig főzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és lefedve hagyjuk kihűlni.
  4. A tejszínt kemény habbá verjük és az előzőleg alaposan átkevert kókuszos grízpudinghoz forgatjuk.
  5. A krémet elosztjuk 4 üvegpohárban, és folpackkal lefedve hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a gyümölcshabot elkészítjük.
  6. A gyümölcshabhoz a gyümölcsöt a nádcukorral addig forraljuk, amíg be nem sűrűsödik. Kihűtjük.
  7. A lekvárt összekeverjük a mascarponéval, hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt, és a nagy részét a grízkrémre simítjuk.
  8. A megmaradt habot habzsákba töltjük, és egy-egy nagyobb gömböcskét nyomunk a desszertek közepére. Megszórjuk pirított és/vagy nyers kókuszreszelékkel.

Megjegyzés:
Én nem szeretek habfixálót használni, viszont a tejszínből ritkán lehet igazán kemény habot verni. Ezért egy kevés mascarponét használok fixáló gyanánt.
Aki habfixálóval készítené, hagyja ki a mascarponét, és növelje a tejszín mennyiségét 2 decire.

Tipp:
A picit több grízzel felfőzött pudingot 8-10 dkg kihabosított vajjal összekeverve, süteménybe is tölthetjük. Ebben az esetben ne forgassunk hozzá tejszínhabot.



 

2021. január 16.

Pezsgőkrém ribizlizselével

 

 

 


Úgy tűnik, nálunk a jófajta pezsgő sem fogy, akárcsak a legtöbb alkoholos ital. Hiába na, mi ketten a Kutyafüllel nem vagyunk nagy italozósak, és azt a két-háromféle likőrt leszámítva, szinte sosem alkoholizálunk. Bár nem rajongunk a pezsgőért sem, szilveszterre mégis mindig venni szoktunk egy üveggel, hogy legyen mivel koccintani. És ha már évente csak egyszer áldozunk rá, akkor igyekszünk nem valami fapadosat választani. Messze nem luxus kategória, de azért már elfogadható minőségű a Cinzano és a Martini Asti, de ezeket már nagyon ismerjük. A 2020-as év elbúcsúztatására ezért most egy másik fajtát emeltem le a polcról, a fent említett pezsgők árkategóriájában. Évekkel ezelőtt már rácsodálkoztam a benne úszkáló aranydarabokra, tehát egyértelmű, hogy most is ez a látvány hatott rám csábítólag. :D Nem mintha az arany plusz ízt kölcsönözne ennek az italnak, de legalább jól néz ki, és ami pluszban örvendetes, hogy még csak nem is káros az egészségre – állítólag tonnaszám ehetnénk, akkor sem lenne tőle bajunk! (A nem használt aranyékszereimből lehet, hogy ehető aranyfóliát kéne csináltatnom… :D)
Azért az tényleg elképesztő, hogy elsőként a Bizánci Birodalomban kombinálták az aranyat étellel – konkrétan a húsokat aranyozták (micsoda ötlet!), és egy ideje már újra ezzel az értékes nemesfémmel borítják be pl. a bonbonokat, tortákat. Ezek kapcsán még értem is a használat okát. De az ételek arannyal való párosításában mégis bizarrnak tartom a természetesen Amerikában feltalált (és feltálalt) felhasználási formát, ami a világ legdrágább hamburgere, a Douche Burger esetében figyelhető meg. Én inkább pirított hagymával koronáznám meg a hambi legfelső rétegét, nem aranydarabkákkal, de hát gusztus dolga ugye – kinek a pap, kinek a paplan. Sőt, az is lehet, hogy az efféle hamburgert választó emberkék is a pirított hagymára szavaznak alapból, viszont számukra az arany az utolsó réteg. :D Na, de igen messzire kanyarodtam a pezsgőtől, úgyhogy ideje visszatérni! Igazából egy, a blogon már fent lévő pezsgős édességet akartam újrafotózni, de igencsak eltérültem, és ez a selymes pohárkrém lett belőle. Hangsúlyosan pezsgőízű, amit tényleg csak azoknak ajánlok, akik kedvelik a boros aromájú desszerteket. A savanykás ribizlivel jó párost alkotnak. :) Ja, még valami! Az aranyfólia-darabkák közben láthatatlanná váltak, de alant olvasható egy tuti tippem arra az esetre, ha nem szeretnénk hagyni, hogy veszendőbe menjen. :D




 
Hozzávalók 4 személyre:

3,5 dl édes pezsgő
2 tojás
10 dkg cukor + a ribizlihez ízlés szerint
6 dkg finomliszt
15 dkg tejföl (20%-os zsírtartalmú, nem folyós állagú)
25 dkg (fagyasztott) ribizli
1 ½ zselatinlap

elkészítés:
  1. A krémhez a tojásokat a cukorral lábasba tesszük, robotgéppel habosra kavarjuk, majd csomómentesre dolgozzuk a liszttel és a pezsgővel. Kis lángon, kevergetve pudinggá főzzük (akkor jó, ha már nem habzik). Kihűtjük, majd hozzádolgozzuk a tejfölt.
  2. A ribizlit ízlés szerinti mennyiségű cukorral (nálam 4 dkg) épp csak addig hevítjük, hogy egy kis levelet eresszen, és felolvasztjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, alaposan kinyomkodott zselatinlapokat. Langyosra hűtjük.
  3. A pezsgőkrémet elosztjuk 4 üvegpohárban (vagy stílusosan pezsgős- esetleg borospohárban), és a tetejére kanalazzuk a ribizlit. Dermedésig hűtőbe tesszük, majd tálaljuk.
Tipp:
Ha aranyfóliát tartalmazó pezsgőből készítjük (és nem utólag jövünk rá a tuti tippre, mint most én), akkor érdemes előbb átszűrni a pezsgőt, az aranydarabkákat megmentendő. Így a ribizlizselét arannyal díszíthetjük.
 
 

 

2019. július 31.

Marcipános túrókrémfagylalt ribizlivel







Ennek a fagyinak az elődje fent volt a blogon, de végül annyit változtattam rajta, hogy jobbnak láttam törölni az előzőt. Annál is inkább, mert ez az új finomabbra sikerült. Pedig már az a korábbi is az egyik kedvencem volt. :D Eredetileg mascarponével készítettem, de mivel mostanában rákaptam a krémsajtra, kipróbáltam fagyiban is. Nem lepett meg, hogy jól működött. :D
Az imádott túró, a selymes krémsajt, az izgalmas marcipán és a fanyar ribizli jól harmonizálnak egymással ebben a desszertben, ami a mostani kánikulában igazán kellemes enyhülést jelent. :)






Hozzávalók 1 l-es kuglófformához:

Fagylaltalaphoz:
25 dkg túró
20 dkg natúr Philadelphia krémsajt
5 dkg tejföl
10 dkg porcukor
1 ek. Bourbon vaníliapaszta
3 ek. frissen facsart narancslé
10 dkg cukrozott marcipánmassza
2,5 dl habtejszín

Öntethez:
15 dkg ribizli
3 dkg cukor
1 ek. frissen facsart narancslé

Díszítéshez:
ribizlifürtök

elkészítés:

  1. Az öntethez a ribizlit a cukorral lekvárrá főzzük, teljesen kihűtjük, majd összekeverjük a narancslével.
  2. A túrót összetörjük, hozzádolgozzuk a krémsajtot, a tejfölt, porcukrot, és vaníliapasztával, narancslével ízesítjük.
  3. Beleforgatjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt marcipánt, a kemény habbá vert tejszínt, és a krémalapot szilikon kuglófformába töltjük. Folpackkal letakarva mélyhűtőbe tesszük.
  4. A fagylaltot kivesszük a mélyhűtőből, lehúzzuk róla a formát, rácsorgatjuk a ribizlilekvárt, és ribizlifürtökkel díszítve tálaljuk. Forró vízbe mártott késsel felszeleteljük.
Tipp:
A lekvárt hanyagul a krémalaphoz is hozzákeverhetjük. A fagylaltot nem szükséges formába tölteni, műanyag dobozba is önthetjük, így fagyasztjuk le, majd gombócozzuk.












2019. április 15.

Segítsüti 2019 tavasz – Ribizlikrémes torta mascarponehabbal





Segítsüti „reloaded”! A mostani már a 20. alkalom, hogy a süti segíthet. :) Számomra pedig ez a 3. tavasz, hogy a részese lehetek a jó ügyért indított jótékonysági aukciónak. Nagy öröm ez, mert jó érzés támogatni a rászoruló gyerekeket. :) A Segítsüti idén ünnepli a 10. szülinapját, így ez a mostani alkalom dupla ünnep. :)
A meghívást most is köszönöm Kandikó Évának, aki 2009 óta évente kétszer is nagy odaadással szervezi, és lelkiismeretesen vezényli le a 30 gasztroblogger közreműködésével megrendezett sütiárverést. :)
Mi elkészítjük a sütit, amik ezután csak arra várnak, hogy a segíteni vágyók licitáljanak rájuk. A legmagasabb összeget felajánló – a gasztrobloggerrel előre megbeszélt időpontban – megkapja a sütit, a licitekből befolyt összeg pedig teljes egészében a támogatott szervezethez kerül.

Idén tavasszal a Nyúlcipő Fejlesztő Centrum javára sülnek a sütik; a befolyó összeggel őket segítjük.
A Nyúlcipő Konduktív Közhasznú Alapítvány 2007-ben jött létre a Belina családnak és néhány barátjuknak köszönhetően. Munkájuk szükségességét semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy az eltelt évek alatt, a nagy érdeklődésre való tekintettel, egymás után nyitották meg a fejlesztésre, terápiára alkalmas újabb és újabb telephelyeiket. Így már 4 helyszín áll a rászoruló gyermekek rendelkezésére, ahol konduktor-tanítók, gyógypedagógusok, gyógytornászok, óvodapedagógusok és logopédusok segítségével korai fejlesztést, mozgásterápiát, konduktív pedagógiát és alapozó terápiát végeznek. Ennek köszönhetően a megkésett beszéd- és mozgásfejlődésű, a hiperaktív, az autista, a figyelemzavaros, a diszlexiás és a diszgráfiás gyerekek számára is van fejlesztési lehetőség.
Az Alapítvány a nemzetközileg is elismert Pető-módszert, a konduktív pedagógiát alkalmazza. Ezen kívül Ayres terápiát, Alapozó terápiát, TSMT-t, gyógytornát, logopédiát és a kineziológia módszerét is használják. Lehetőség van játékos babatornára, illetve felnőttek részére állapotjavító és -megőrző tornát is tartanak.
A gyerekek fejlesztése mellett a szülők tanítása, segítése is fontos feladat, valamint tanácsadással is foglalkoznak.

Amennyiben az akció felkeltette az érdeklődésedet, és segíteni szeretnél, de még nem vettél részt sütiárverésben, akkor először regisztrálnod kell itt, majd a SÜTIÁRVERÉS menüpontra kattintva belevetheted magad az licitálás izgalmaiba, amiben 3 napig lehet részed, április 15-18. között. Egyszerre több sütire is licitálhatsz, ráérsz később is eldönteni, melyik édességgel szeretnél majd közelebbi kapcsolatba kerülni a süti boldog nyerteseként. :D
Ha úgy érzed, egyedül nem megy, bátran fogj össze a barátaiddal, és licitáljatok együtt. ;)

Az árverés 2019. április 15-én reggel kezdődik és 18-án 16:00 órakor zárul.

Ha nem áll módodban licitálni, a Segítsüti hírét egy megosztással terjesztheted. Az aktuális árverésről szóló posztot megoszthatod a Segítsüti facebook odaláról vagy a részt vevő 30 gasztroblog facebook oldalának valamelyikéről. Így sokan értesülhetnek róla, hogy a süti nem csak finom, hanem segíteni is tud. ;)

Az én felajánlásom 2 db kb. 30x10 cm-es ribizlikrémes torta mascarponehabbal. :)
(Igény szerint málnával is el tudom készíteni.)

Sünis kanál blog facebook 



Ribizlikrémes torta mascarponehabbal







Hozzávalók kb. 20x32 cm-es tepsihez:

Kakaós piskótalapokhoz:
(a kakaópor kivételével a mennyiségeket 3-szor vesszük)
3 tojás
5 dkg porcukor
6 dkg finomliszt
5 dkg olvasztott vaj
3 g sütőpor
17,5 g holland kakaópor

Krémhez:
60 dkg ribizli (lehet mirelit is)
3,5 dl habtejszín
1 ek. citromlé
9 dkg étkezési kukoricakeményítő
25 dkg porcukor
22 dkg vaj

Mascarponehabhoz:
12,5 dkg mascarpone
1,25 dl habtejszín
2,5 dkg porcukor
½ cs. zselatin fix por

Díszítéshez:
ribizliszemek vagy fürtök

elkészítés:

  1. Egymás után 3 piskótalapot sütünk: a világosbarna piskótához a tojások sárgáját a porcukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a langyos olvasztott vajat, majd felváltva beleforgatjuk a sütőporral, 2,5 g kakaóporral vegyített lisztet, valamint a kemény habbá vert tojásfehérjét. Így járunk el a többi piskótával is, de a középbarnához 5 g kakaóport, a sötétbarnához pedig 10 grammot adunk.
  2. Az első adag tésztamasszát egyenletesen elsimítjuk a kivajazott, sütőpapírral bélelt tepsiben, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész piskótát átemeljük a tortarácsra, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és így hagyjuk kihűlni. A többi piskótát ugyanígy sütjük meg.
  3. A krémhez a (kiolvasztott) ribizlit botmixerrel vagy turmixgépben pürésítjük, majd kiveszünk belőle egy keveset, és csomómentesre keverjük a keményítővel.
  4. A keményítős keveréket a többi ribizlipürével, a tejszínnel, a citromlével és 10 dkg porcukorral együtt lábasba tesszük, és kis lángon, kevergetve pudinggá főzzük. Teljesen kihűtjük.
  5. A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk, és robotgéppel a ribizlipudinghoz dolgozzuk. A krémet 2 egyenlő részre osztjuk, és mindkét adagot egy-egy habzsákba töltjük. (Nejlonzacskóba is lehet, aminek az egyik csücskére 7-8 mm átmérőjű lyukat vágunk.)
  6. A piskótalapokat egymásra fektetjük (ha szükséges, a széleit körben egyenesre szabjuk) és kettévágjuk. Ilyen módon 2 db kb. 30x10 cm-es, emeletes piskótát kapunk. A lapokat ezután levesszük egymásról.
  7. Egy sötétbarna piskótalapot tálcára fektetünk, az egyik habzsákból optimális mennyiségű krémcsíkokat nyomunk rá és elsimítjuk. Rátesszük a középbarna tésztalapot, újabb kémréteget nyomunk rá, elkenjük, majd befedjük a világosbarna piskótalappal. (Igyekezzünk épp annyi krémet hagyni a habzsákban, amennyivel majd nagyon vékonyan körbe tudjuk kenni a tortát.) Így járunk el a következő 3 piskótalappal és a másik habzsáknyi krémmel is.
  8. A hosszúkás tortákat folpackkal letakarva hűtőbe tesszük annyi időre, hogy megdermedjen.
  9. A díszítéshez a mascarponét kikeverjük a porcukorral. A tejszínt félig felverjük, majd a zselatin fixet is hozzáadva, kemény habbá verjük. Óvatosan a mascarponéhoz forgatjuk.
  10. A mascarponehabot csillagcsöves habzsákba töltjük és mintát nyomunk belőle mindkét torta tetejére. 1 órára hűtőbe tesszük.
  11. A süteményt felszeleteljük, és tálaláskor a szeleteket megszórjuk friss ribizliszemekkel (ribizliszezonban még szebb, ha fürtökben tesszük rá).
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 12 perc


Tipp:

A piskótalapokat nem szükséges kettévágni. Ebben az esetben 1 db kb. 30x20 cm-es tortánk lesz, amit tetszés szerint szeletelhetünk.

A tortát kevesebb idő alatt is megcsinálhatjuk, amennyiben egyetlen magas, egyszínű piskótát sütünk, és utólag vágjuk 3 lapra.
Ribizli helyett málnát is használhatunk.












2018. november 12.

Ribizlis ricottakrém-torta






 
Jó ideje én készítem a saját szülinapi tortámat. Néha persze jól esne, ha más sütné meg helyettem, de ha én csinálom, legalább biztos, hogy szeretni fogom. :D Most ezt a ribizliset gondoltam ki, de csak mert nem volt itthon málna, eredetileg ui. azzal akartam ízesíteni a krémet. Sebaj, így is ízletes lett, és a szűk család minden tagja díjazta. Így lett a hétfőből igazi ünnepnap. :)






Hozzávalók 16 cm-es tortához:

Piskótához:
4 tojásfehérje
1 tojássárgája
8 dkg finomliszt
1 dkg holland kakaópor
7 dkg porcukor
1 csapott mk. sütőpor

Krémhez:
20 dkg fagyasztott ribizli (kiolvasztva kb. 10 dkg)
1 tojás
3 dkg finomliszt
2,5 dl tejszín
25 dkg ricotta
10 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
13 dkg vaj
3 ek. ribizlilé

Díszítéshez:
5 dkg étcsokoládé
1 mk. napraforgóolaj

elkészítés:

  1. A piskótához a tojásfehérjét a porcukorral fényes, kemény habbá verjük, majd hozzáforgatjuk a tojássárgáját és a sütőporral, kakaóporral vegyített lisztet.
  2. A masszát kivajazott, liszttel hintett tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A tésztát a formában kicsit hűlni hagyjuk, majd kivesszük belőle, és tortarácsra téve teljesen kihűtjük.
  3. A krémhez a tojást lábasba ütjük, csomómentesre dolgozzuk a liszttel, majd felengedjük a tejszínnel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Teljesen kihűtjük, miközben többször átkeverjük.
  4. A ricottát elvegyítjük a mascarponéval és a porcukor felével. A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk és simára dolgozzuk a pudinggal.
  5. A ricottakrémhez keverjük és beleforgatjuk a kiolvasztott ribizlit, valamint a ribizlilevet. A kész krémet, ha szükséges, hűtőbe tesszük, majd 3 adagra osztjuk.
  6. A piskótát 3 lapra vágjuk, betöltjük a krémmel, ill a torta teljes felületét is bevonjuk vele.
  7. A díszítéshez a csokoládét a napraforgóolajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, sima csővel ellátott nyomózsákba vagy zacskóba töltjük, és egy ív sütőpapírra vagy alufóliára pöttyöket nyomunk belőle. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  8. Miután a pöttyök megszilárdultak, lehúzzuk a sütőpapírról, és körben elrendezzük a torta oldalán. Tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 30 perc


Megjegyzés:
A krémmel egy kicsit elszámoltam magam, de épp csak annyira, hogy ha fel szerettem volna díszíteni vele a torta tetejét, akkor arra éppen elég lett volna. De most jobbnak láttam egyszerűbb módon megoldani a dizájnolást, így a maradék krémet eltettem későbbi elnyalogatásra. :D













2018. június 16.

Egyszerű túrós-ricottás sütemény ribizlivel







Az utóbbi napokban gyorsan elkészíthető sütik után kutattam a neten, és megakadt a szemem ezen az egyszerű recepten. Több magyar oldalon is ugyanaz a leírás szerepelt „Topfa Feingeback” néven, de amikor utána akartam járni, hogy ez vajon tényleg német sütemény-e, falakba ütköztem. Ezen a néven ui. semmit sem találtam a német nyelvű oldalakon. Aztán elkezdtem átalakítani a megadott elnevezést Topfen Feingebäck-re, és láss csodát, így már értelmet nyert a kissé kifacsart kifejezés, ami magyarul csak annyi tesz, így egyszerűen, hogy „túrós sütemény”. :D Sajnos ezen a „finomított” néven sem sikerült találatokat begyűjteni, pláne nem kideríteni a süti eredetét.
Én csak annyit változtattam rajta, hogy az előírt túrómennyiség felét ricottára cseréltem, ill. mazsola helyett ribizlivel bolondítottam. Könnyű, nagyon finom süti lett az eredmény. :)






Hozzávalók 21x31 cm-es tepsihez:

6 tojás
13 dkg cukor
2 dkg vaníliás cukor
18 dkg tejföl
25 dkg túró
25 dkg ricotta
1 kezeletlen citrom reszelt héja
14 dkg extra finom süteményliszt
egy csipet só
1 cs. sütőpor
40 dkg ribizli (lehet mirelit is)
5 dkg finomítatlan nádcukor

elkészítés:

  1. A tojásokat a kétféle cukorral kihabosítjuk, hozzádolgozzuk a tejföllel kikevert, sóval, reszelt citromhéjjal ízesített túróhoz, és beleforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett tepsibe öntjük, rászórjuk a nádcukorral kevert ribizlit, és előmelegített sütőben készre sütjük. (A mirelit ribizlit előbb kiolvasztjuk, lecsepegtetjük, és utána forgatjuk össze a cukorral.)
  3. A süteményt a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd felszeleteljük, és porcukorral hintve tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc











2017. augusztus 11.

Csokoládés pohárkrém bogyós gyümölcsökkel








Ebben a nyári melegben az ember nem szívesen kapcsolja be a sütőt… ...hát még én!. :D A szóvicc ellenére ez bizony igaz, ezért most ismét egy sütés nélküli édességet dobtam össze. Ez a pohárkrém annyira ízlett a Kutyafülnek – annak ellenére, hogy csokis –, hogy ezek után pláne bátran merem ajánlani. :) Az édes, de azért nem túl tömény csokoládékrém jól harmonizál a savanykás gyümölcsökkel, és bár a pudinghoz vajat és nem tejszínhabot kevertem, mégsem tűnik nehéznek. Miközben kellemesen hűsít, jól is lakhatunk vele. :)






Hozzávalók 4 személyre:

1 cs. (100 g) csokoládés pudingpor (gluténmentes)
5 dl tej
8 dkg vaj
4 dkg nyírfacukor
2 dkg Bourbon vaníliás nyírfacukor
15 dkg málna
10 dkg fekete ribiszke
5 dkg vörös ribiszke
tejszínhab
4 mk. étcsokoládé forgács

elkészítés:

  1. A csokoládékrémhez 1 dl tejben csomómentesre keverjük a pudingport, majd a felforralt többi tejhez öntve felfőzzük. Többször átkeverve langyosra hűtjük.
  2. A vajat a kétféle cukorral kihabosítjuk, és a pudinghoz dolgozzuk.
  3. A gyümölcsöket – ha mirelit, akkor előbb kiolvasztjuk és lecsepegtetjük – botmixerrel pürésítjük, és a csokoládékrémmel felváltva, üvegpoharakba rétegezzük.
  4. A desszertek tetejére tejszínhabot nyomunk és megszórjuk 1-1 kávéskanál étcsokoládé forgáccsal. Behűtve kínáljuk.










A recept a Kifőztük gasztromagazin augusztusi számában is megjelent.