A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gesztenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gesztenye. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 6.

Gesztenyés-mazsolás tortácska

...három királyok napjára

 


Bár az ünnepekkor bőven kijutott az édességből, vízkereszt nálam sosem múlhat el süti nélkül. :) Igaz, ilyenkor királyok kalácsát/süteményét (Galette des Rois) vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló pithivers-t szoktam készíteni, de ezúttal kivételt tettem, és a karácsonykor elmaradt gesztenyetortát sütöttem meg. Mert hogy nekem gesztenyés édesség nélkül nem ünnep az ünnep! :D
Bár január elsején is ehhez nagyon hasonló torta került asztalra (ui. az újévet is hagyományosan Anyáékkal ünnepeljük, és hozzájuk csak nem mehettünk üres kézzel), viszont az egy 20 cm-es torta volt, kakaós piskótával. A karácsonyi időszak lezárására, három királyok napjára azonban kicsit más kivitelben: mini tortáknak képzeltem el. Igaz, így időigényesebb az elkészítése, hiszen minden egyes piskótalapot külön meg kell kenni a krémmel, de néhanapján, pláne ünnepnapon belefér az efféle bolondéria. :D
Nekünk nagyon ízlett ez a süti, sőt egy nagyon kedves ismerősöm is így nyilatkozott róla. Neki már ezer meg egy éve ígértem, hogy meglepem valami édességgel. Nagyon örült neki, én is az ő örömének, meg annak is, hogy nem kellett tovább szégyenkeznem a sokáig be nem tartott ígéret miatt. :)




Hozzávalók 16 darabhoz:

a piskótához:
6 tojás (nálam háztáji)
10 dkg porcukor
10 dkg olvasztott vaj
16 dkg finomliszt
6 g sütőpor

a krémhez:
12,5 dkg cukrozott gesztenyemassza (72%-os)
8 dkg mascarpone
7 dkg puha vaj
6 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor, darálva
3 dkg csokoládéízű pudingpor
2 dl tej (én tejszín és alacsony zsírtartalmú tej keverékét használtam, mert pont nem volt itthon elég tej)
2-3 ek. rum (vagy helyette ugyanennyi habtejszín)
4 dkg mazsola vagy aranymazsola (fel is apríthatjuk)
0,5 dl narancslé vagy fehérbor, esetleg rum

a díszítéshez:
12,5 dkg cukrozott gesztenyemassza
2-3 dkg tejcsokoládé

elkészítés:
  1. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a porcukorral kihabosítjuk, a langyos olvasztott vajjal együtt a fehérjehabra öntjük, és rászitáljuk a sütőporral vegyített lisztet. Óvatosan, de alaposan összeforgatjuk.
  2. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tepsiben – 30x35 cm-es méretű téglalap alakban – elsimítjuk (lehetőség szerint használjunk sütőkeretet a fenti méretre állítva), és előmelegített sütőben megsütjük. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt.
  3. A pudingport 2 dkg porcukorral lábasba szórjuk, kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd felöntjük a többi tejjel, és krémmé főzzük. Folpackkal letakarva kihűtjük.
  4. A mazsolát felhevített narancslébe (vagy fehérborba, esetleg rumba) áztatjuk annyi időre, hogy megduzzadjon. A piskótából 7 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval 18 db kört szórunk ki.
  5. A krémhez a vajat kikeverjük a porcukor másik felével, a vaníliás porcukorral, robotgéppel hozzádolgozzuk az áttört gesztenyepürét, a pudingot, a mascarponét, és a rumot is hozzáadva felhabosítjuk.
  6. A krém egyik felébe beleforgatjuk a lecsepegtetett mazsolát is. Ha szükséges, kissé lehűtjük.
  7. Egy piskótalapot megkenünk a mazsolás krémmel (én laponként 2 dkg krémet kentem rá), befedjük egy másik tésztalappal, és elsimítjuk rajta a mazsola nélküli krémet (1,5 dkg elég volt rájuk). Így járunk el a többi tésztával is.
  8. A lehűtött gesztenyemassza másik felét és a tejcsokoládét a tortácskák tetejére reszeljük. A kész süteményeket tálcára rendezzük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 12 perc

Megjegyzés:

Mivel a tésztamasszát nehéz egyenletesen elkenni a tepsiben, ezért előfordulhat, hogy a széleken alacsonyabb lesz a piskóta. Én úgy csaltam, hogy a tepsi közepén lévő részből kiszaggatott vastagabb piskótaköröket két lapra vágtam (ami így egy tortácskát adott ki), míg a széleken lévő, vékonyabb tésztákból (esetenként egy kis alacsonyabbra szabás után) hoztam össze a további sütiket. Ilyen módon lett 32 tésztaköröm, azaz 16 kis tortám. A lehulló tésztaszéleket egyéb desszerthez használtam fel.





2023. július 22.

Rumos-kakaós gesztenyejégkrém csokiskeksz-darabokkal

 

 


 
Ez a receptem 10 éve került fel a blogra, és rögtön odavoltam érte (a róla készült fotókért már kevésbé. :D). Emlékszem, akkor az otthon fellelhető, egy ideje már a fagyasztóban és a szekrényben kallódó hozzávalókból dobtam össze. Most is így volt, azaz csak félig, mert keksz ugyan nem volt épp itthon, de a gesztenyemassza január óta várt a sorára. A többi hozzávaló beszerzése után – a korábbi receptemben szereplő Győri édes – Jó reggelt! keksz híján egyéb kekszet, csöpögtetett tejföl helyett pedig valódi mascarponét használva – gyorsan össze is dobtam.
Annak idején a mini kekszeket csupán kettétörve kevertem a krémalaphoz, de az alább leírtak szerint készítve, szerintem még szerethetőbb lett. A jégkrémnek ui., a durvább kekszdarabkákon túl, érdekes textúrát kölcsönöz a kekszmorzsa, nem beszélve a díszítéshez használt tejcsoki forgácsról, ami még egy kis pluszt ad hozzá. :)
Kijelenthetem, hogy 10 év elteltével is ez az egyik kedvenc saját készítésű jégkrémem, és most már a képek is tetszetősebbek. Ezekkel az apró változtatásokkal megérdemelte, hogy új bejegyzésként jelenjen meg itt. :D

 


Hozzávalók:


20-25 dkg cukrozott gesztenyemassza (pl. Maroni fehérarany gesztenyepüré, 72% gesztenyetartalommal)
25 dkg mascarpone (vagy házi készítésű mascarpone tejfölből)
7 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás porcukor
1 ek. holland kakaópor
1 ek. kristálycukor
2,5 dl habtejszín
0,5 dl tej
12 dkg csokidarabos reggeliző keksz (nálam teljes kiőrlésű gabonából)
tejcsokoládé forgács

elkészítés:

  1. A kekszet durvára daraboljuk, majd a darabolás során keletkező kekszmorzsától elkülönítjük. Mindkettőt félretesszük.
  2. A kakaóport a kristálycukorral fém tejkiöntőbe szórjuk, elkeverjük 0,5 dl tejszínnel, ugyanennyi tejjel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Teljesen kihűtjük.
  3. A mascarponét simára keverjük a porcukorral, a vaníliás porcukorral, hozzáadjuk a kihűlt kakaót, a villával áttört gesztenyemasszát, és robotgéppel magas fokozaton habosra kavarjuk.
  4. A többi tejszínből habot verünk, és a kekszdarabokkal felváltva, a gesztenyés krémhez forgatjuk (egy kevés kekszdarabkát meghagyunk a díszítéshez).
  5. A gesztenyés krém felét műanyag dobozba kanalazzuk, és a krémbe néhány árkot képezünk a kanállal. Beleszórjuk a kekszmorzsa nagy részét, és befedjük a többi krémmel.
  6. A krémet megszórjuk a félretett kekszdarabkákkal, a megmaradt kekszmorzsával, és zöldséghámozóval forgácsokat szelünk rá a csokoládéból. 1-2 órára hűtőbe tesszük, hogy a keksz megpuhuljon a krémben. Ezután lefedve mélyhűtőbe tesszük, és hagyjuk teljesen megdermedni.
  7. A jégkrémet fogyasztás előtt 15-20 perccel kivesszük a fagyasztóból, és már gombócozhatjuk is.

Tipp:

  • Több tejszínnel is készíthetjük – szerintem simán elbír akár 4 dl-t is. De számoljunk azzal, hogy így kisebb hangsúlyt kap a gesztenye íze.
  • Frissen főzött kakaó helyett instant kakaóport is használhatunk, a teljes adag tejszínt habbá verve. Így készítve, a jégkrém kicsit habosabb állagú lesz.

 


 



2022. október 28.

"Gesztenye"

 

 


 
Rákaptam a sütés nélküli édességekre, az ilyen bonbon jellegű izékre. Nem mintha némely sütit ne lehetne ugyanolyan gyorsan összedobni, mint egy sütés nélkül készíthető desszertet (pláne annak, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a témában), de az embernek sokszor tényleg nincs kedve/ideje kivárni, hogy a kész tészta kihűljön, és esetenként még utána betöltse azt valamilyen krémmel. Arról nem is beszélve, hogy manapság olcsóbb is, ha nem kapcsoljuk be a sütőt.
Tény, hogy néha az is macerás tud lenni, amikor minden egyes kis bonbont meg kell mártani a csokiban, főleg ha az ember még nem találta ki, hogyan végezze ezt a műveletet úgy, hogy szép is legyen a végeredmény. Akkor bizony majdnem annyi ideig tart az egész procedúra, mintha legalábbis bekevert és kisütött volna egy egyszerű tésztát. Ilyen volt nekem elsőre ez az ál gesztenye is. A csokis mártogatással ui. annyit bíbelődtem, hogy közben lenőtt a hajtövem. Azzal a külalakkal nem dicsekedtem volna itt a blogon. :D De mivel nem olyan fából faragtak, aki hamar feladja, juszt is újra nekiveselkedtem másnap! Mert hogy egyébként nagyon ízlett nekünk ez a kamu gesztenye, és hipp-hopp elfogyott, szóval kellett megint az édesség. :D Második nekifutásra picit még javítottam a hozzávalók arányán, és miután kiokoskodtam a csokis mártóztatás mikéntjét – ilyen módon jelentősen lerövidítve a készítési időt –, a gesztenyére sokkal inkább hasonlító finomságot most már vígan fotózhattam. Kedves olvasóim, kéretik betartani a mártóztatásra vonatkozó javaslatot (alant, a 4. pontban), különben magatokkal toltok ki. ;)
Bocs, hogy a fotózáshoz nem tudtam gesztenyefalevelet biztosítani, csak platánt, de abból nagyon szívesen adok örökbe bárkinek, mert van belőle 10 vagonnyi. :D



Hozzávalók 19 darabhoz:

25 dkg cukrozott gesztenyepüré
8 dkg Butterkeks (vagy háztartási keksz)
1 csapott tk. őrölt fahéj
5 dkg házi sárgabaracklekvár
1 ek. barna rum
10 dkg ét- és tejcsokoládé vegyesen
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:
  1. A kekszet egy kis tálkába tördeljük, pohár aljával morzsalékosra nyomkodjuk és belevegyítjük az őrölt fahéjat. (Ha cukor- és egyéb aromáktól mentes masszánk van, akkor adjunk hozzá ízlés szerinti mennyiségű porcukrot is.)
  2. A gesztenyemasszát villával áttörjük, hozzáadjuk a baracklekvárt, a rumot, kekszmorzsát, és jól összedolgozzuk.
  3. A masszából 2 dkg-os golyókat gömbölygetünk és kissé ellapítjuk, hogy gesztenye formájuk legyen. Letakarva kb. 20 percre mélyhűtőbe tesszük.
  4. A kétféle csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk, majd megmártjuk benne a golyócskákat: egy golyót az olvasztott csoki közepébe teszünk, kanállal "körbelögyböljük" az oldalait, majd két villa segítségével kiemeljük a csokiból. A golyót óvatosan átbillentjük az egyik villára, és fogvájóval lehúzzuk az aljáról a csöpögő csokit. Sütőpapírral fedett deszkára helyezzük, majd a fogvájó segítségével letoljuk a villáról, és óvatosan kihúzzuk alóla. Így járunk el a többi golyóval is, és dermedésig hűtőbe tesszük.
  5. A kész gesztenyéket tálkába/tányérra szedjük.
Megjegyzés:
Az általam használt gesztenyemassza (Finest Bakery, 72%-os – Aldi), a cukron és a vanílián kívül rum- és tejszín aromát tartalmazott. Tehát aki 100%-ban csak gesztenyéből lévő masszát használ, az keverjen hozzá több lekvárt, ill. egyéb folyadékot (rumot, tejszínt, és/vagy narancslevet).
A bevonáshoz én mindig az Aldiban kapható Bella – Zartbitter (ét), ill. a Vollmilch (tej) vastag táblás csokiját használom, mert szerintem mindkettő nagyon finom fajta csokoládé. Egyébként elegendő lenne 7-8 dkg csoki, de könnyebb megmártani egy kicsivel nagyobb mennyiségűben. A többit el lehet nyalogatni magában. :D
Ja, és a Butterkeks is Aldi-s. ;) Szerintem nyugodtan szponzorálhatnának. :D

 


 

2019. december 30.

Gesztenyés pohárkrém aszalt szilvával







Tádám, ez a 2019-es esztendő utolsó receptje! Mert az óév nem múlhat el desszert nélkül! ;)
Az ünnepi édességek készítése során kimaradt egy kis gesztenyemassza, de olyan kevés, hogy max. minitorta vagy keksz lehetett volna belőle. Mivel a karácsony elmúltával pláne semmi kedvem nem volt sok időt tölteni a konyhában, így az imént felsoroltak helyett ez az egyszerű, ám ízletes pohárkrém lett belőle. Kimondottan jólesett ez a desszert, nem beszélve arról, hogy ilyen módon az idén kétszer ehettem gesztenyés édességet, utóbbi ui. nálam a karácsony és/vagy a szilveszter elmaradhatatlan kelléke. :)






Hozzávalók 2-4 személyre:

Gesztenyekrémhez:
10 dkg cukrozott gesztenyemassza (magas gesztenyetartalmú, pl. Maroni)
15 dkg mascarpone
1,5 dl tejszín
3 dkg porcukor
1 ek. vaníliapaszta
2 ek. barna rum (pl. Portorico, 60%-os)
5 dkg babapiskóta
5 dkg aszalt szilva (lehetőleg puha szemek legyenek)

Csokoládéöntethez:

8 dkg étcsokoládé
1 dkg holland kakaópor
1 ek. porcukor
1 dkg vaj
2 ek. barna rum
5 ek. víz

Tálaláshoz:
holland kakaópor
cukorgyöngyök

elkészítés:

  1. A mascarponét kikeverjük 2 dkg porcukorral, a vaníliapasztával, a rummal, és az áttört gesztenyemasszához dolgozzuk.
  2. A tejszínt a többi porcukorral kemény habbá verjük, és a gesztenyekrémhez forgatunk.
  3. A csokoládéöntethez a hozzávalókat tálba tesszük, és vízgőz fölött folyékonyra melegítjük.
  4. A kekszet és az aszalt szilvát feldaraboljuk. Előkészítünk 2 nagyobb vagy 4 kisebb üvegpoharat.
  5. Egy adag babapiskótát lerakunk a poharakba, rácsorgatunk egy keveset a csokiöntetből, rászórunk egy adag aszalt szilvát, és elosztunk rajta egy réteg gesztenyekrémet. A rétegezést ugyanígy folytatjuk, majd csigavonalban befedjük a megmaradt krémmel.
  6. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy a babapiskóta megpuhuljon, majd tálalás előtt a desszertek tetejét meghintjük kakaóporral, és cukorgyöngyökkel díszítjük.










2018. december 19.

Gesztenyés szelet







A gesztenyekocka az egyik kedvenc karácsonyi süteményem. A blogom még nem is létezett, amikor ez a recept népszerű édességnek számított azon a receptgyűjtő oldalon, amit aztán 2 év után magam mögött hagytam. A recepttől persze nem váltam meg, hanem átköltöztettem ide, a Sünis kanálra. Évekig nézegettem – egyre morcosabb ábrázattal – a róla készített fotókat, és most végre eldöntöttem, hogy újakra cserélem. Hiszen az eltelt időben a saját megítélésem szerint is egy csöppet azért sikerült fejlődnöm fotózásilag, és az ügyesebb énem nem bírta nézni a korábbi csúf képeket. :D Az újrázás másik oka az volt, hogy konkrétan gesztenyekockát már legalább 4 éve nem sütöttem karácsonyra, csak egyéb, nagyon hasonló gesztenyés alternatívákat. Így hát a napokban nekifogtam, hogy akkor majd most. És juszt is megcsinálom az ipari szenny Hulala nélkül! :D
Csak fele mennyiséget akartam készíteni, de a lisztet, a kakaóport és a sütőport buta mód a 6 tojásos piskótához mértem ki, ill. vegyítettem össze. A 3 tojásból viszont akkorra már kikeverődött a cukros tojássárgája és keményen állt a fehérjehab, arra várva, hogy a száraz anyagot is beleforgassam. Ettől persze még maradhattam volna az eredeti receptnél, és úgy volt, félreteszem egy másik alkalomig a plusz kakaós lisztet. A véletlenül választott nagyobb tepsi azonban dugába döntötte a tervet, mert a tésztamassza túl kevésnek bizonyult a 20x30-as tepsihez – a piskóta első ránézésre igen vékonynak tűnt. De megtetszett nekem ez az alacsony tészta, így hát ott és akkor a sütemény eredeti külalakja is csak vágyálom maradt. Egy ilyen vékony tésztarétegen ui. nem mutatott volna valami jól a krém és annak tetejében a nála is magasabb tejszínhabréteg. Ekkor eldőlt, hogy nem várok én arra a későbbi alkalomra, hanem már most felhasználom a félretett kakaós lisztet, és sütök belőle egy második vékony piskótát. Ja, hogy akkor az már megint újabb 3 tojás! És el is érkeztünk az eredetileg ajánlott 6 tojáshoz. :D „Ott ögye mög a fene!” – ahogy Tóth Papa mondta egykoron – és máris kevertem-kavartam az újabb adag tésztát, elképzelve közben, hogy a krém milyen jól mutat majd a két vékony piskótalap között. Na jó, de hova kerüljön a tejszínhab!? A krémre nem lehet, mert ha ráteszem a másik piskótalapot, akkor összenyomódik. Zselatint keverve a habhoz talán működhetett volna, de az már nagyon nem az a sütemény lenne, amit akartam. Egy életem, egy halálom, legyen a hab a tetőnek szánt piskótámon! :D Létezik ilyen megoldás, mondjuk, hogy eredetileg is így akartam. :D A gesztenyekockából így lett hát gesztenyés szelet, ami ugyanolyan szeretni valóra sikeredett, mint az elődje. :) Utóbbit közben végre törölhettem a blogról. :D






Hozzávalók 20x30 cm-es tepsihez (18 szelethez):

Tésztához:
6 tojás
10 dkg porcukor
12 dkg finomliszt
2,5 dkg holland kakaópor
10 dkg olvasztott vaj
½ cs. sütőpor

Krémhez:
25 dkg cukrozott gesztenyemassza
10 dkg puha vaj
8 dkg porcukor
3 dkg vaníliaízű pudingpor
2 dl tej
2-3 ek. Portorico rum

Tetejére:
2,5 dl zsíros tejszín
2 dkg vaníliás porcukor
holland kakaópor

elkészítés:

  1. A tojások sárgáját a cukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a langyos olvasztott vajat, és felváltva beleforgatjuk a sütőporral, kakaóporral vegyített lisztet, valamint a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  2. A tésztamasszát kettévesszük, és a fele mennyiséget a kivajazott, liszttel behintett tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben megsütjük. Tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni. Így járunk el a másik adag tésztával is. (Ha íves oldalú tepsiben sütöttük, a tésztalapok széleit körben egyenesre vágjuk.)
  3. A pudingport 0,5 dl tejjel simára keverjük. A többi tejet 4 dkg cukorral felforraljuk, majd a pudingos tejet hozzáöntve, sűrű krémmé főzzük. Többször átkeverve kihűtjük.
  4. A vajat kikeverjük a porcukor másik felével, robotgéppel hozzádolgozzuk előbb az alaposan átkevert pudingot, majd az áttört gesztenyemasszát, és a rumot is hozzáadva felhabosítjuk.
  5. A krémet egyenletesen eloszlatjuk az egyik tésztalapon, befedjük a másik piskótával, majd rásimítjuk a vaníliás porcukorral ízesített tejszínhabot.
  6. A süteményt hosszúkás szeletekre vágjuk, és tálalás előtt a tetejüket meghintjük kakaóporral.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc/tésztalap

Megjegyzés/tipp:
Használhatunk mentes pudingport is, vagy kukoricakeményítőt. Utóbbi esetén ízesítésként 1 mk. vaníliaport vagy 1 vaníliarúd kikapart magjait, esetleg 1 ek. vaníliapasztát is adjuk hozzá.












2018. december 14.

Gesztenyés hókifli







Konkrétan hókiflit még nem sütöttem, de más néven szinte ugyanezzel a tésztával már van félholdam és rudacskám is, ugyanígy porcukkerba forgatva. Úgyhogy tulajdonképpen csak a forma és ennél fogva az elnevezés más. Bármilyen alakú is legyen, ez a fajta aprósüti mindig nyerő, akár lekváros, akár diós, vagy akár egyéb tölteléket magában rejtő.
Ez a változat egy csöppet mégis különbözik  a jól ismert, nagyon omlós tésztájú hókiflitől, mert a tojástöbblettől (a tojásfehérje miatt) kicsit ropogósabb állagú. Nem szabad 3 mm-nél vékonyabbra nyújtani, ill. túlsütni, mert akkor már túl ropogós és száraz lesz.
A gesztenyés töltelék különleges, és talán annak is ízlik majd, aki nem annyira szereti ezt a héjas gyümölcsöt (ami igazából mag!), ui. a fahéj és a kakaópor lágyít rajta, illetve elviszi olyan irányba, amitől annak is szerethetővé válik, aki amúgy nincs oda érte. Anya pl. nem rajong a gesztenyéért, de nem találta volna ki, hogy az van benne, ha én nem homályosítom fel. :D Úgyhogy bátran süsse meg az is, aki hasonlóan érez iránta, mert talán majd most megszereti. :)






Hozzávalók kb. 35 darabhoz:

Tésztához:
25 dkg finomliszt
5 dkg darált dió
10 dkg porcukor
1 dkg Bourbon vaníliás porcukor
egy csipet só
15 dkg vaj
1 citrom reszelt héja
1 tojás
1 tojássárgája

Töltelékhez:
20 dkg gesztenyemassza
2-3 dkg porcukor (vagy ízlés szerint)
1 csapott tk. holland kakaópor
1 csapott tk. őrölt fahéj
2-3 ek. Portorico rum

Forgatáshoz:
3 dkg porcukor
2 dkg Bourbon vaníliás porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a porcukorral, vaníliás porcukorral, sóval vegyített lisztet elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, majd hozzákeverjük a diót, a citromhéjat. A felvert tojást, valamint a tojássárgáját is hozzáadva, gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. A kissé lágy tésztát folpackba csomagolva, 30 percre hűtőbe tesszük.
  2. A töltelékhez az áttört gesztenyemasszát alaposan összekeverjük a porcukorral, a kakaóporral, az őrölt fahéjjal és a rummal.
  3. A lehűtött tésztát enyhén lisztezett felületen 3 mm vékony körlapra nyújtjuk, és 8 cm átmérőjű köröket szaggatunk ki belőle.
  4. A kis tésztalapok hozzánk közelebb lévő íves részéhez igazítunk 1-1 mokkáskanálnyi tölteléket, és szorosan feltekerjük. Kifliformára meghajlítjuk, és a végeiket összecsippentjük.
  5. A kifliket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  6. A még forró süteményeket megforgatjuk a kétféle porcukor keverékében, és így hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc













2015. december 20.

Mascarponés gesztenyetorta

 

 


 
 
Ez a torta nevelőapám szülinapjára készült, Anya kérésére én sütöttem meg neki. Mivel az én anyukám huncut, biztosra akart menni, ezért testálta rám ezt a nemes feladatot. :D Természetesen örömmel mondtam rá igent.
A torta azért lett gesztenyés, mert nevelőapám hosszú éveken át rendszerint gesztenyepürét kért, ha cukrászdába mentünk, én pedig úgy gondoltam, nem lövök mellé, ha valami hasonlót készítek neki. Megpróbáltam tehát olyasmit kihozni belőle, aminek gesztenyepüré fílingje van, de annál azért mégis jóval könnyedebb. Így kerekedett ki belőle a képeken is látható desszert. Igazából két legyet ütöttem egy csapásra, ugyanis én is imádom a gesztenyetortát, és bár idén kivételesen nem terveztem megsütni, ilyen módon mégis színpadra lépett. :D Könnyű, habos állagával mindenkit levett a lábáról, nem csak az ünnepeltet. :) Bevallom, simán be tudtam volna belőle puszilni minimum 3 szeletet. :D

 



 
Hozzávalók 18-20 cm-es tortaformához:

Piskótához:
3 tojásfehérje
6 dkg (nád)porcukor
5 dkg finomliszt
1 dkg holland kakaópor
1 mk. sütőpor

Krémhez és a díszítéshez:
20-25 dkg natúr gesztenyemassza (100% gesztenyetartalommal, pl. Maroni)
15 dkg mascarpone
10 dkg (nád)porcukor
2 dl tejszín
3-4 zselatinlap

Díszítéshez:
5 dkg mascarpone
5 dkg tejszínhab
1 dkg porcukor
1 tk. holland kakaópor + a szóráshoz

elkészítés:
  1. A tojást fényes, kemény habbá verjük, miközben apránként hozzáadjuk a porcukrot. Kisebb adagokban beleforgatjuk a kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet.
  2. A masszát a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük.
  3. A kész piskótát a formában hagyjuk kihűlni, majd a tészta szélét elválasztjuk a sütőforma oldalától, és az aljáról lehúzzuk a sütőpapírt. A tésztát visszatesszük az elmosott tortaformába.
  4. A krémhez 1,5 dl tejszínt kemény habbá verünk. A többi tejszínt felforrósítjuk, és feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatinlapokat. Langyosra hűtjük.
  5. A mascarponét kikeverjük a porcukorral, a gesztenyemasszával, beledolgozzuk a zselatinos tejszínt, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tejszínhabot.
  6. A krémet a tésztára simítjuk, és pár órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a tortát cikkekre vágjuk, és a szeleteket meghintjük kakaóporral.
  7. A díszítéshez a porcukorral, kakaóporral kikevert mascarponéhoz forgatjuk a tejszínhabot, habzsákba töltjük, és a gömböcskéket nyomunk belőle a szeletek külső körívére. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

Megjegyzés:
A tetejére szánt kakaós habból én csak egy sornyit nyomtam a tortára, de rá lehet tenni az összeset, két sort biztos kiad.

 


 


 

2014. szeptember 19.

Rumos-joghurtos gesztenyemousse





Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok ennek a pohárdesszertnek a kinézetére, de legalább az elmondható róla, hogy finom. :) Igazából hirtelen felindulásból követtem el, mert annyira ki voltunk már éhezve az édességre, hogy muszáj volt valamit kitalálnom. A boltban a fagyasztóládánál gondolkodás nélkül a gesztenye után nyúltam, így nem volt kérdés, hogy valami gesztenyéset alkotok. Nem volt itthon házi mascarponém, venni pedig nem akartam, ezért joghurttal helyettesítettem. Szerintem nem rontotta el. Remélem, egy ideig megint elleszünk édesség nélkül, mert most jól eltelítődtünk ezzel a mousse-szal, nem is bírtuk megenni, csak két részletben, és így legalább másnap is élvezkedhettünk. :D






Hozzávalók 3 személyre:

Gesztenyemousse-hoz:
12 dkg görög joghurt
2 dkg + 1 ek. nyírfaporcukor
0,5 dl Portorico rum
25 dkg cukrozott gesztenyemassza
2,5 dl tejszín
6 zselatinlap

Csokiöntethez:
1 tk. cukrozatlan kakaópor
2 dkg nyírfaporcukor
1 ek. tej
2 dkg vaj

Egyéb hozzávalók:
5 dkg Amaretti keksz
néhány szem aranymazsola

elkészítés:
  1. A joghurtot elkeverjük a porcukorral, a rummal, hozzáadjuk a kiolvasztott gesztenyemasszát, és jól összedolgozzuk a cukros-rumos joghurttal.
  2. A pár percre hideg vízbe áztatott zselatinlapokat kinyomkodjuk, felolvasztjuk 0,5 dl meleg tejszínben, hagyjuk langyosra hűlni, majd hozzáforgatjuk a joghurtos masszához.
  3. A többi tejszínt 1 evőkanál nyírfaporcukorral kemény habbá verjük, és ezt is beleforgatjuk.
  4. A kekszet ujjaink között (vagy zacskóba téve, sodrófával) összetörjük, az így kapott durva kekszmorzsából egy keveset a poharakba szórunk, rákanalazunk 2-2 evőkanálnyi krémet, majd újabb adag kekszmorzsát szórunk rá, végül befedjük a maradék krémmel. Hűtőbe tesszük, amíg a csokikrémet elkészítjük.
  5. A csokiöntethez a hozzávalókat lábasba téve összemelegítjük, majd kihűtjük és a krémre csorgatjuk. Pár órára hűtőbe tesszük. Tálaláskor a mazsolát felaprítjuk, és a desszertre szórjuk.
Tipp:
Az öntetet úgy is felhasználhatjuk, hogy a 2 krémréteg közé is teszünk, illetve a desszert tetejére is.