2012. október 30.

Zöldfűszeres sajtkrémleves

 



Ez a 3. sajtleves, amit kipróbáltam. Készítettem már fehérborral, a legutóbb pedig füstölt sajttal, és nem tudom megunni. Igazából nincs sok különbség közöttük, de számomra ez a zöldfűszeres volt eddig a legízletesebb. Az ömlesztett sajt persze nem valami egészséges, sőt így utólag megítélve, szerintem akár ki is hagyható a levesből, és helyettesíthető egy kis plusz reszelt sajttal.
Fokhagymás, pirított zsemlekockával is tálalhatjuk.

Hozzávalók 6 személyre:

1 nagy fej vöröshagyma
5 dkg vaj
2 ek. finomliszt
2 dl tejszín
2 tubus ömlesztett sajt
10 dkg reszelt sajt (trappista/eidami)

őrölt fehér bors
1 ek. aprított metélőhagyma
1 ek. aprított petrezselyemzöld
1,5 l húsleves vagy húsalaplé (2 db leveskockából is lehet)

elkészítés:

  1. A hagymát lereszeljük vagy nagyon finomra vágjuk, és a felhevített vajon megpároljuk.
  2. Rászórjuk a lisztet, elkeverjük a hagymával, és felöntjük az alaplével.
  3. Hozzáadjuk a tejszínt, a kétféle sajtot, a fűszereket, és épp csak felforraljuk. Tálaljuk.



2012. október 27.

Csemegehagymás füstölt sajt leves







A tegnapi barátnőzős, finomat kajálós nap után ma nem voltam túlzottan éhes, ezért tökéletesnek ítéltem az alkalmat arra, hogy valami könnyebbet ebédeljek. Maradt még egy kis újhagymám, amit mindenképp fel akartam használni. Hamar eldőlt, hogy valami fincsi levesben fog visszanézni rám. Szeretem a sajtlevest, de füstölt sajtból még sosem készítettem. Mivel épp vettünk, így most kipróbálhattam, milyen a belőle készült leves.
Javaslom, hogy jó minőségű, és ne füstaromás sajtból készüljön, különben semmi különösre nem számíthatunk. A jóféle füstölt sajt nem olcsó mulatság, de a neki köszönhető ízélmény garantáltan maradandó nyomokat hagy bennünk. :)





Hozzávalók kb. 1 l leveshez:

12,5 dkg Parenyica vagy más füstölt sajt (nem füstaromás)
1 csomó csemegehagyma (4-5 szál)
1 egészen kis fej vöröshagyma
2 púpozott ek. fehér tönkölybúzaliszt
1 l zöldségalaplé
1 dl habtejszín
1 ek. mangalicazsír
őrölt fehér bors

pirított kenyérkarikák a tálaláshoz (pl. kenyérrúd vagy kifli felszeletelve)

elkészítés:

  1. A felaprított vöröshagymát és a karikára szelt csemegehagymát a zsíron megdinszteljük.
  2. Rászórjuk a lisztet, elkeverjük, majd felöntjük az alaplével, és 5 percig főzzük.
  3. A levest leturmixoljuk, hozzáöntjük a tejszínt, összeforraljuk és felolvasztjuk benne a reszelt sajtot.
  4. A levest tálaljuk, és fűszeres olajjal ízesített, pirított kenyérkarikákat kínálunk mellé.





2012. október 26.

Túrós bukta

 



Gimis koromban bejárós voltam, naponta buszoztam át a 30 km-re lévő településre, ahol a suli volt. Előfordult, hogy az akkori barátnőmmel nem volt kedvünk bemenni 1-1 uncsi órára, hanem inkább a belvárosi cukiban múlattuk az időt. A közelben volt egy kis pékség is. Az én korosztályom még ismeri az érzést, hogy milyen volt, amikor elsétáltunk egy ilyen majdnem békebeli hangulatú péküzlet előtt, és magunkba szívtuk az onnan kiáramló fenséges illatokat. Az volt a legnagyszerűbb, amikor épp kisült a túrós bukta, és mi pont akkor jártunk arra. A túrós buktának pedig képtelenség volt ellenállni, muszáj volt venni, majd pedig boldogan nyammogva megenni. Az a túrós bukta nem csupán egy körömhegynyi krémtúróval volt megtöltve, és nem leveles tésztából készült, hanem kelt tésztából volt, és a közepén egy nagy adag igazi túró csücsült, némi mazsolával megfejelve.
A mai gyerekeknek talán fogalmuk sincs arról, milyen az igazi túrós bukta/batyu/táska, hacsak a dédnagymamájuk vagy a nagymamájuk nem sütött már nekik. Én azonban arra buzdítom az anyukákat, hogy egy buta sorozat nézése helyett inkább dobják össze ezt a Fahéj receptje szerint készült finomságot, mert ez pont olyan, mint anno. Akár a gyerkőcökkel együtt is bevonulhatnak a konyhába, kikavartathatják velük a tölteléket, de a kicsik segédkezhetnek a tészta nyújtásában, töltésében és egyebekben is. A közös munka nyomán kialakult jókedv és az édes kelt tészta finom illata megtölti a lakást. Mindezt megkoronázva pedig az egész család együtt falatozhatja az igazi túrós buktákat.






Hozzávalók 16 darabhoz:

Tésztához:
50 dkg finomliszt

5 dkg cukor
1 mk. só
7,5 dkg olvasztott vaj
2,5 dkg élesztő
3 dl tej

Töltelékhez:
50 dkg túró
10 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 tojás
1 ek. búzadara
3 dkg mazsola
2 ek. rum

Tetejére:
1 kis tojás + víz

elkészítés:

  1. Az élesztőt 1 dl langyos, cukros tejben simára keverjük és felfuttatjuk. A mazsolát rumba áztatjuk.
  2. A lisztet elvegyítjük a sóval, a cukorral, a felfuttatott élesztővel, az olvasztott vajjal, a maradék langyos tejjel, és könnyű tésztává dagasztjuk. Langyos helyen, letakarva megkelesztjük.
  3. A túrót kikeverjük a kétféle cukorral, a citromhéjjal, a búzadarával, a felvert tojással, és hozzáadjuk a rumba áztatott mazsolát.
  4. A tésztát enyhén lisztezett felületen kb. 40x40 cm-es négyzetlapra nyújtjuk, majd keresztben és hosszában 4-4 egyenlő részre vágjuk. Így 16 kis négyzetet kapunk.
  5. Mindegy tésztanégyzet közepére 1-1 púpozott evőkanál tölteléket kanalazunk, és az átlósan szemben lévő tésztacsücsköket összecsippentjük, hogy bukta formájúak legyenek.
  6. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és ha túl közel vannak egymáshoz, akkor az oldalukat megkenjük olvasztott vajjal, hogy később könnyen szét tudjuk őket választani.
  7. A tetejüket lekenjük vízzel elkevert tojással, és 15 perc pihentetés után előmelegített sütőben pirosra sütjük.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc







2012. október 22.

Hagymás-borsos tört krumpli





Ez a köret gyerekkori kedvenc. Senki más nem tudta úgy készíteni, mint az apukám, aki rendszerint ezzel várt, ha meglátogattam őt Pesten. Rettentő egyszerű étel, nem is lehet elrontani, mégsem ettem még az övénél jobbat. Én úgy szeretem, ha teljesen egynemű, mint a tejfölös krumplipüré, és a hagyma meg van benne pirulva. Rántott sertésmájjal az igazi, de önmagában is hamar elfogy.

Hozzávalók 2 személyre:

60 dkg édeskés ízű, főzni való krumpli
1 közepes fej vöröshagyma
1 ek. kolbász- vagy sült hús sütéséből visszamaradt zsír
őrölt fekete bors


elkészítés:

  1. A krumplit héjában puhára főzzük, még melegen lehéjazzuk, villával összetörjük (lehet teljesen pürésíteni, de rusztikusabbra is hagyhatjuk) és megsózzuk.
  2. A hagymát a felforrósított zsíron kissé megpirítjuk, megszórjuk borssal, összekeverjük, és rátesszük a tört krumplit. Alaposan elkeverjük, szétterítjük a serpenyőben, és hagyjuk, hogy az alja pírt kapjon.
  3. Fordítunk rajta egyet, így is pirítjuk kicsit, majd tálaljuk.




2012. október 20.

Körtekrémes pitetorta





Már megint linzertorta – tudom! Mea culpa, mea maxima culpa! Aki azonban egyszer rákap a pitetésztára, az nem bírja abbahagyni, és azon agyal, milyen gyümölccsel, milyen krémmel próbálja ki legközelebb. Ez egy megunhatatlan süti – most már én is tudom, és el kell hinnetek, hogy bármit tesztek is bele, nem fogtok csalódni benne. Egyetlen dologra kell csak odafigyelni, mégpedig arra, hogy maga a tészta tökéletes legyen. Na ez a tudomány, és bár alapjában véve ez egy végtelenül egyszerű és pillanatok alatt elkészíthető tésztaféle, mégsem olyan magától értetődő az, hogy elsőre is jól sikerül. Mert sajnos nem, ill. nem biztos. Nekem nagyon nem akart összejönni, de néhány kísérlet és egy jó alaprecept után megtört a jég – beléphettem a jó linzertészta készítők táborába. Anya sütievés közben már direkt a tészta szélét hagyja utoljára - márpedig ez elismerésnek számít. :)
Barátnőmmel minden héten talizunk. Hol ő jön hozzánk, hol pedig én őhozzájuk. Ez már hagyomány, nem tudnánk róla lemondani. Ezek a csajos napok a hét fénypontjai. Nem csak arra van alkalmanunk, hogy nagyokat beszélgessünk, hanem így végigkóstolhatjuk egymás repertoárját mind a fő fogások, mind a desszertek terén. Ezúttal ő látogatott meg engem. Úgy gondoltam, a húsos káposzta után muszáj eldicsekednem neki azzal, hogy a linzertészta, aminek a készítsését az ő útmutatásai alapján sajátítottam el, már majdnem pont olyan, mint az övé. Kapóra jött a körte, amiből az idén alig termett a telkünkön, de arra pont elég volt, hogy egy tortában töltsék be nemes feladatukat. Büszke vagyok erre a krém-ötletre, ami persze nem nevezhető az emberi zsenialitás csúcspéldájának, de legalább nagyon finom és egyszerű elkészíteni. Barátnőmnek nagyon tetszett az eredmény, a krém színe, állaga és íze, nem beszélve a tésztáról, ami szerinte már pont olyan, mint az övé. Nagy kő esett le a szívemről, de én persze tudom, hogy még mindig nem teljesen olyan, mint ami az ő keze alól kerül ki.
Ez a krém még engem is meglepett. Egyszerre édes, ugyanakkor savanykás és üde – tökéletes egy barátnőzős, egyfolytábanbeszélős naphoz.


Hozzávalók 24 cm-es piteformához:

Linzertésztához:

20 dkg liszt
12 dkg vaj
7,5 dkg cukor
1 kis tojás
késhegynyi sütőpor
1 púpozott ek. zsemlemorzsa

Körtekrémhez:
8 db közepes méretű körte
1 citrom leve
2-3 ek. cukor
1 tk. őrölt fahéj
½ mk. őrölt gyömbér
1 vaníliarúd
3 dl tej
8 dkg étkezési keményítő
3 dkg vaj

elkészítés:
  1. A sütőporral,cukorral vegyített lisztet elmorzsoljuk a kis kockákra vágott, hideg vajjal, hozzáadjuk a felvert tojást, és homogén tésztává gyúrjuk.
  2. Lisztezett felületen kinyújtjuk, beleillesztjük a formába, és amíg a krém elkészül, nejlonzacskóba húzva hűtőben pihentetjük.
  3. A meghámozott, magházuktól megfosztott körtéket kisebb darabokra vágjuk, lábasba tesszük, hozzáadjuk a citromlét, a cukrot, a fűszereket, a vaníliarúd kikapart magjait, a vaníliarudat, és kis lángon puhára főzzük.
  4. Kivesszük belőle a vaníliarudat, a gyümölcsöt botmixerrel pépesítjük, majd visszatesszük a gázra, és besűrítjük a tejben csomómentesre kevert keményítővel. A vajat a még forró krémhez keverjük, majd hűlni hagyjuk
  5. A tésztát villával több helyen megszurkáljuk, megszórjuk zsemlemorzsával, és eloszlatjuk rajta a langyosra hűlt krémet.
  6. A pitét előmelegített sütőben készre sütjük, majd a formából kivéve rácson hagyjuk kihűlni. A tetejét díszíthetjük szárított körteszirommal vagy kandírozott gyümölccsel.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc





2012. október 16.

Fehér tönkölykenyér





Ma van „A Kenyér Világnapja” - közölte velem a Kutyafül, aki épp munkából ért haza, én pedig meglepetten néztem, mert fogalmam sem volt róla, hogy micsoda jeles napra ébredtünk. Tök jó, mert épp kenyeret dagasztottam, és már ott keledezett a drága a langyos sütőben.
Tönkölylisztből még sosem készítettem kenyeret, és most, hogy megtudtam, milyen ünnep van, duplán jó ötletnek tartottam, hogy rá esett a választásom. Napokkal ezelőtt döntöttem el, hogy ezt fogom megsütni, bár már régóta szemeztem vele. Úgy érzem, ez az a kenyér, ami kifejezetten illik ehhez a naphoz. Semmi bonyolultság, semmi különlegesség - egy igazi régi típusú kenyér, hiszen tönkölylisztből van.
Öregtésztával is készülhet, de az eredeti recept szerint még így is kellene bele friss élesztő. Mivel az előtészta készítése hosszú órákat vesz igénybe, ezért nem volt idegzetem ezt most végigvárni, hanem kizárólag élesztővel dagasztottam. Feltett szándékom azonban, hogy egyszer kipróbálom az öregtésztás verziót is - az aztán abszolút autentikus lesz.
A tönkölybúzát hazánkban a 19. századig termesztették, és a bronzkortól a középkorig alapvető fontosságú volt a népélelmezésben. Fehérjetartalma magasabb a búzáénál, egyes aminosavak közül is többet tudhat magáénak, valamint vitamin- és ásványi anyag tartalma is magas. Ha rendszeresen fogyasztjuk, csökkenthetjük a koleszterinszintünket, de alacsonyabb szénhidráttartalmának köszönhetően cukorbetegeknek sem kell róla lemondaniuk. Sőt mi több, még az idegrendszerre is jótékonyan hat! És nem utolsó sorban tényleg nagyon ízletes a lisztjéből készült kenyér.




Hozzávalók 1 veknihez:

60 dkg fehér tönkölyliszt
1 ek. só
2 ek. napraforgóolaj
3 dkg friss élesztő
kb. 3 dl víz
1 tk. cukor

elkészítés:
  1. Az élesztőt simára keverjük 1 dl langyos, cukros vízben, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A lisztet elvegyítjük a sóval, majd a felfuttatott élesztőt és az olajat is hozzáadva, közepesen kemény tésztává dagasztjuk.
  3. Meleg helyen, letakarva 20-30 percig kelesztjük, majd finoman átgyúrjuk, ismét letakarjuk és a duplájára kelesztjük.
  4. Lisztezett felületre borítjuk, kissé ellapogatjuk és jobbról-balról 4-5 cm-nyit a tészta közepe felé behajtjuk. (Így téglalaphoz hasonló formájú lesz.)
  5. Lentről felfelé föltekerjük, miközben hajtásonként folyamatosan lenyomkodjuk a tésztát.
  6. Ezután úgy fordítjuk, hogy a hajtás alulra kerüljön, majd a két végét is kissé aláhajtjuk, és csinos kis veknivé formázzuk.
  7. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, letakarva megkelesztjük, majd 2-3 helyen ferdén bevágjuk és a tetejét megspricceljük langyos vízzel.
  8. A kenyeret előmelegített, gőzös sütőben ropogósra sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc





2012. október 15.

Citromos csirkegolyók joghurtos mártással





Nem vagyok odáig a citrom és a hús párosításáért, a joghurt sem tartozik a kedvenceim közé, de néha nem árt kipróbálni új ízeket, és feldobni a megszokott ételek listáját valami érdekességgel. Ez a Kifőztük magazinból való recept éppen ilyen, hiszen mindaz megvan benne, ami különlegessé teszi. A gyömbér azonnal érezhető a húsban, és meg kell mondjam, meglepett, hogy milyen jól harmonizál vele. A citromot igazából nem nagyon lehet kiérezni, tehát nem kell félni kipróbálni. A joghurtos mártásba a golyócskákon kívül pedig beletunkolhatjuk a sültkrumplit is - nem fogunk csalódni. Azt nem mondom, hogy ez lett a kedvenc ételünk, de a mai ebéd érdekes kalandtúra volt a mi hagyományos ételekhez szokott gyomrunknak.
Nagyon jó ötletnek tartom a szárnyas húsokat késes aprítóban vagy húsdarálóval ledarálni, mert így olyan formára alakíthatjuk, amilyenre szeretnénk. Akár még hamburgerbe való húspogácsát is készíthetünk belőle, és úgy fűszerezzük, ahogy csak akarjuk. Tojás nem kell bele, hiszen ez nem fasírt, csak golyó formájú hús. :)




Hozzávalók 2 személyre:

50 dkg csirkemellfilé
½ mk. őrölt római kömény
1 mk. őrölt gyömbér
őrölt fekete bors

1 kis fej lila hagyma fele
½ csokor aprított petrezselyemzöld
1 citrom leve

Joghurtos mártáshoz:
2-2,5 dl joghurt
1 gerezd fokhagyma
2 ek. pirított szezámmag
a lila hagyma másik fele
őrölt fekete bors

olívaolaj

elkészítés:

  1. A csirkemellet felkockázzuk, késes aprítóban pépesítjük, majd üvegtálba téve hozzákeverjük a fűszereket, a citromlevet és az aprított lila hagymát. A tálat lefedjük és hűtőbe tesszük 30 percre.
  2. A húspépből vizes kézzel kis golyókat formázunk, és serpenyőben, forró olajban kisütjük. (Sütőben is megsüthetjük.)
  3. A mártáshoz a joghurtot elkeverjük az olívaolajjal, a fűszerekkel, a többi aprított hagymával, a szezámmaggal, és a csirkegolyók mellé kínáljuk egy adag sült krumpli kíséretében.



2012. október 13.

Körtés-túrós lepény





Tavaly ősszel körtés sütireceptekre vadásztam. Ez a süti felkeltette az érdeklődésemet, és megleptem vele az akkori munkahelyemen dolgozó kolléganőimet. Mind elfogyott, aminek nagyon örültem.
Ez a sütemény eredetileg pudingporral készül, de ha tehetjük, azt inkább helyettesítsük étkezési keményítővel.


Hozzávalók 35x25 cm-es tepsihez:

Tésztához:
15 dkg túró
6 ek. napraforgóolaj
1 tojás
2 cs. vaníliás cukor
1 ek. kakaópor
30 dkg finomliszt
2 tk. sütőpor
vaj a tepsihez

Töltelékhez:

1-1,5 kg körte

3 tojás
25 dkg túró
25 dkg tejföl
8 dkg cukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
4 ek. citromlé
8 dkg étkezési keményítő
1 tk. őrölt gyömbér
1 mk. őrölt szegfűszeg
(1 ek. cukor + víz a főzéshez, ha a körte túl kemény)

elkészítés:

  1. A tésztához a túrót összekeverjük az olajjal, a tojással, a vaníliás cukorral, és hozzáforgatjuk a kakaóporral, sütőporral, sóval vegyített lisztet (szükség esetén egy kis tejfölt is). A tésztát a tepsi méreténél kicsit nagyobbra nyújtjuk, és a  kivajazott tepsibe illesztjük.
  2. A töltelékhez a tojások sárgáját összedolgozzuk a túróval, a tejfölben simára kevert keményítővel, a cukrokkal, a citromlével, a fűszerekkel, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. A krémet a tésztára simítjuk.
  3. A meghámozott körtéket félbevágjuk, kimagozzuk, legyezőt formázva bevagdossuk, és domború felükkel fölfelé a krémre rakosgatjuk. (Ha a körténk túl kemény, akkor annyi cukros vízben, amennyi ellepi, félpuhára főzzük, lecsepegtetjük, és ezután vagdossuk be.) A süteményt előmelegített sütőben megsütjük, és miután kihűlt, felszeleteljük.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc





2012. október 11.

Kapros-túrós húsrolád





Amióta vendégségben megkóstoltam a kapros-sárgarépás almasalátát, nem tudok betelni a kapor pikáns ízével. Fahéj barátnőm is tavaly óta osztozik velem eme növény szeretetében.
Korábban már csináltam kapros-túrós ételt, de az sonkából készült és kirántottam. Az a bizonyos „nagy ötletem” jó kis macerás konyhai zsonglőrködés volt akkoriban, ezért eszem ágában sem volt újra elkészíteni. Inkább Fahéj receptjét választottam az idei nyár legelején. A fényképtáramban azonban sorsára várva ennek az ételnek is ott várakozott a fotója, nem hagyhattam hát veszendőbe menni. A recepten amúgy semmit sem változtattam, max. a húst vágtam fel másként.


Hozzávalók 2 roládhoz:

1 egész csirkemellfilé (40-50 dkg)
20 dkg szeletelt bacon
25 dkg túró
1 tojás
½ csokor kapor

őrölt fekete bors

elkészítés:

  1. A túrót összekeverjük a felvert tojással, a finomra vágott kaporral, és megsózzuk.
  2. Mindkét fél csirkemellfilét az egyik szélén bemetsszük és széthajtjuk, mint egy könyvet. (Majdnem kerek formát kapunk így.) Háztartási fólia alatt mindkettőt kiklopfoljuk, és enyhén sózzuk, borsozzuk.
  3. Két ív alufóliát nagyon vékonyan kiolajozunk és ráterítjük a hússzeleteket. Egyenletesen rájuk kenjük a tölteléket, és a fólia segítségével feltekerjük úgy, hogy közben az alufóliát ne tekerjük rá.
  4. Két másik alufóliára kissé ferdén felsorakoztatjuk a baconszeleteket. A húsroládokat óvatosan ráfordítjuk, majd az alufólia segítségével körbetekerjük a húst a baconnel. (Ezzel az alufóliával már szorosan körbevonjuk a hústekercseket, és az alufólia végeit megsodorjuk.)
  5. A roládokat tepsire tesszük, és előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Ezután óvatosan levesszük róluk a fóliát, és még kb. 10-15 percre visszatesszük a sütőbe, hogy a bacon kicsit megpiruljon.
  6. A sütőből kivéve pihentetjük 5-10 percet, majd felszeleteljük, amennyiben frissen akarjuk fogyasztani. Ha viszont hidegtálhoz készítjük, hagyjuk kihűlni, majd tegyük egészben hagyva, fóliába csavarva a hűtőbe legalább egy órára.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc





2012. október 9.

Túrós-újhagymás krumpli





Mivel mostanában nem sok kedvem van azon agyalni, hogy mit is főzzek napról-napra, előkerestem egy valamikor a neten talált receptet. Annak ellenére, hogy ez az étel főtt krumpliból készül - amit nem szeretek -, reménykedtem benne, hogy ez kivételt képez majd, és a többi hozzávalónak hála, szívesen falatozok majd belőle. Sajnos nem így lett, sőt a Kedvesem sem volt elájulva tőle, amitől csak még inkább elszontyolodtam. Mivel a mi finnyás ízlésünk miatt a választható ételek elég szűk skálán mozognak, ezért nem kell mindig komolyan venni a konyhai remekekkel kapcsolatos véleményemet. Az ilyen megállapítás ui. mindig szubjektív. Mi más is lehetne?! Éppen ezért azt javaslom, hogy bátran készítse el bárki, aki főtt krumpli-fan, mert ez a csemegehagymás, túrós szaft egyébként kellemes ízt ad az ételnek.



Hozzávalók 4-6 személyre:

1 kg krumpli
2-3 szál csemegehagyma
25 dkg házi túró
3 dl 20%-os tejföl
őrölt fekete bors
1 mk. só
20-25 dkg reszelt trappista vagy eidami sajt
vaj a tál kikenéséhez

elkészítés:

  1. A krumplit héjában megfőzzük, majd lehéjazzuk és karikára szeljük.
  2. A túrót elkeverjük a tejföllel, a felkarikázott hagymával, és sóval, borssal ízesítjük.
  3. A kivajazott hőálló tálba lerakunk egy réteg krumplit, enyhén megsózzuk, megborsozzuk, majd rákanalazzuk a túrós massza felét, és megszórjuk a sajt 1/3-ával.
  4. A következő réteg krumplival ugyanígy járunk el, és a tetejére szórjuk a maradék sajtot.
  5. Előmelegített sütőben pirosra sütjük és egytálételként tálaljuk, vagy pl. rántott hús körete is lehet.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 30 perc






2012. október 8.

Húsos-kukoricás bucik





A bucik eredetileg gyros-batyuk muffinformában névre hallgatnak, és megint csak Fahéj receptjeinek sorát gazdagítja. Sokáig szemeztem vele, aztán amikor már kellő gyakorlatnak örvendtem a kelt tészták készítése terén, nekiálltam. Ennek is már jó pár hónapja, de most örömmel megosztom itt. Hogyhogy nem, megint változtattam a recepten, de csak, ami a tölteléket illeti, mivel gyros fűszerkeverékem nem volt itthon, de maradék sült husi annál inkább. A muffinok kettévágva ugyan nem lettek olyan szépek, mint Fahéj batyujai a közepükön csücsülő töltelékkel, de ízre megfeleltek a velük szemben támasztott követelménynek. A tészta is remek lett.
Tulajdonképpen bármilyen töltelékkel elképzelhető, tegyen bele ki-ki olyan húst, amit a hűtőben talál, és szórjon rá olyan fűszert, ami az ízlésének és aktuális hangulatának megfelel, no meg, amit konyhaszekrény tartalma megenged.

Hozzávalók 12 darabhoz:

Tésztához:
40 dkg finomliszt
2 tk. só
½ mk. őrölt fekete bors
4 ek. olaj
2 dk.g élesztő
1 tk. cukor
½ dl tej
kb. 2 dl langyos víz

Töltelékhez:
25 dkg maradék sült hús
1 fej vöröshagyma
őrölt csili
3 ek. csemegekukorica
5-6 dkg reszelt Pannónia sajt
3-4 ek. tejföl
2 ek. napraforgóolaj

elkészítés:

  1. A langyos, cukros tejben simára keverjük az élesztőt, és letakarva felfuttatjuk. A liszthez vegyítjük a sót, a borsot, hozzáadjuk az olajat, a felfuttatott élesztőt és annyi langyos vizet, amennyit felvesz.
  2. Közepesen lágy tésztát dagasztunk belőle, és meleg helyen, letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  3. A maradék sült húst felaprítjuk, vagy késes mixerrel ledaráljuk, az apróra vágott és 2 evőkanál olajon megdinsztelt hagymára tesszük és átforgatjuk. Hozzákeverjük a kukoricát, és hűlni hagyjuk.
  4. A megkelt tésztát a muffintepsinél nagyobb téglalapra nyújtjuk, és 12 db, kb. 10x10 cm-es lapokra vágjuk.
  5. A tésztadarabokat a forma mélyedéseibe illesztjük úgy, hogy a csücskeik túllógjanak rajtuk, majd a kukoricás húst egyenletesen elosztjuk a tésztakosarakban. Kevés tejfölt kanalazunk rájuk, és megszórjuk reszelt sajttal.
  6. A tészta csücskeit egymásra hajtjuk, kicsit összecsippentjük, és a tetejüket lekenjük napraforgóolajjal.
  7. Előmelegített sütőben megsütjük, majd a sütőből kivéve, pár percre letakarjuk egy konyharuhával, hogy a tetejük megpuhuljon.
  8. A bucikat kivesszük a tepsiből, és fokhagymás tejfölt kínálunk mellé, vagy főzelék mellé adjuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 25 perc





2012. október 4.

Amerikai sajtos kenyér





Ez a kenyér nagyon megtetszett nekem anno, amikor a kelt tészták saját kezű készítésében még igencsak zöldfülű voltam. Naná, hogy ez is Fahéj-ötlet! Én maximum a hozzávalók összeállításának sorrendjén változtattam egy hangyabokányit, de állítom, hogy még ezen is sok múlhat. Emlékezetem szerint nagyon finom kenyér volt ez, és most, hogy a fotótáramból előkerültek ezek a régi képek, el is határoztam, hogy újra megsütöm az ősz folyamán. A napokban így is tettem, és megint az volt a véleményünk, hogy tényleg fincsi, amolyan kenyér kenyér, azaz nem kalács jellegű. Fotó most nem készült róla, hiszen ez a korábbi már megvolt.




Hozzávalók 1 cipóhoz:

35 dkg kenyérliszt
15 dkg Graham-liszt
10 dkg reszelt sajt
0,5 dl zabpehely (elhagyható)
1 tk. őrölt kömény
1 tk. só
1 tojás
kb. 2 dl víz
3 dkg élesztő
1 ek. cukor
vaj a forma kikenéséhez

elkészítés:

  1. A tojást felverjük, hozzáöntjük a langyos, cukros vizet, simára keverjük benne az élesztőt, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A sóval, zabpehellyel vegyített lisztkeverékhez adjuk a köménymagot, a sajtot, majd a felfuttatott élesztővel tésztává dagasztjuk. Letakarva a duplájára kelesztjük.
  3. Olyan alakúra formázzuk, amilyet szeretnénk. (Én 2 különböző alakút készítettem anno, 70 dkg lisztből.)
  4. Ha formában sütjük, akkor jól kivajazzuk azt, beletesszük a tésztát, és letakarva még 1 órát pihentetjük.
  5. A tetejét ferdén bevagdossuk, előmelegített sütőben megsütjük, majd a formából kivéve, rácson hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc





2012. október 1.

Francia farmerkenyér





A recept ismét Fahéjtól van. Nemrég utaltam rá, hogy mostanában kaptam rá tőle áment, hogy feltegyem a tőle származó és általam is elkészített ételeit, legyen az akár teljesen megegyező az ő leírásával, vagy olyan, amin picinykét alakítottam. A régi fotók így csak arra vártak, hogy ide felkerüljenek.
Általában változtatni szoktam Fahéj receptjein - no nem azért, mintha úgy nem lennének finomak, ahogy ő készíti, de vagy épp nincs itthon pl. pont abból a fűszerből, ami kéne, vagy csupán kedvet érzek „belenyúlni”. Ennél a kenyérnél nem „nyúltam bele”, csak a formája lett más, ill. én a tetejét is megliszteztem és megszórtam szezámmaggal, valamint nem kentem le a kész kenyeret vízzel.
Ízre és állagra nagyon hasonló az én kedvenc zsúrkenyeremhez, ill. mivel a Fahéjtól származó kenyérreceptek alapból jók, így aztán nem lepődtem meg, hogy ez is igen finomra sikeredett.

Hozzávalók 1 cipóhoz:

45 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1,5-2 dl víz
1 tk. méz
1 dl tejföl
1 ek. napraforgóolaj
1 tk. só
szezámmag és pici liszt a szóráshoz

elkészítés:

  1. 1,5 dl langyos vízben elkeverjük a mézet, belemorzsoljuk, majd simára keverjük az élesztőt, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A sóval vegyített liszthez adjuk az olajat, a tejfölt, a felfuttatott élesztőt, és tésztává dagasztjuk. Letakarva megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, kissé átgyúrjuk, és kerek vagy hosszúkás cipóvá formázzuk. Tepsire vagy kiolajozott formába tesszük és további 30 percet kelesztjük.
  4. A tészta tetejét megszórjuk kevés liszttel, közepébe keresztet vágunk, vagy ferdén bemetsszük, megszórjuk szezámmaggal, és előmelegített sütőben pirosra sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc