A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejcsokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejcsokoládé. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 18.

Banános-morzsás márványsüti


 



Banános zabsütit akartam sütni almával és répával, de a recept menet közben elveszett, a banán meg napokra a hűtőben ragadt, és egyre csak barnult. Véletlenül szembe jött velem egy másik recept, és bár aznap eszemben sem volt sütögetni, mégis rögtön lecsaptam rá, és máris bekevertem a tésztát. Igaz, jelentősen sérült az egészségesebb süteményre vonatkozó eredeti terv, és helyette ez a vajjal, cukorral és fehér liszttel készült édesség került az asztalra. Sebaj, néha nem árt! :D
A sütőből frissen kisült sütit aztán magára hagytam a pulton, és mire hazaértem, szépen kihűlt – szeletelhettem is, feltárva a belső mintázatot. Utóbbi biztos lehetne tetszetősebb is, attól függően, milyen eszközzel kalamolunk bele a márványminta kialakításának érdekében, de az élvezeti értékéből ez nem vont le semmit még azzal együtt sem, hogy alapból nem rajongok a banános édességekért.
A tésztát nem cukroztam túl, mert a morzsa a tetején épp elég édes. Egy szelet nekem bőven elég volt ebből a szaftos, dekadens sütiből, annyira laktató. :)



Hozzávalók 28×18 cm-es sütőkerethez:

a tésztához:
30-35 dkg banánpép (3 érett banánból)
25 dkg finomliszt
15 dkg görög joghurt
16 dkg finomítatlan nádcukor
12 dkg vaj, felolvasztva
2 nagy tojás
0,5 dl+2 ek. tej
3 dkg holland kakaópor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
½ tk. fahéj
1 tk. (5 g) sütőpor
egy kis csipet só

a fahéjas-csokis morzsához:
13 dkg finomliszt
6 dkg finomítatlan nádcukor
1 tk. őrölt fahéj
7 dkg vaj
4 dkg ét- és tejcsokoládécsepp vegyesen, vagy durvára vágott csokoládé

elkészítés:
  1. A tészta hozzávalóit előbb hagyjuk szobahőmérsékletre melegedni.
  2. A morzsához a cukrot és a fahéjat a lisztbe vegyítjük, majd összemorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal. Beleforgatjuk a csokicseppeket, és hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a tésztát elkészítjük.
  3. A tésztához a tejjel lazított görög joghurtot elkeverjük a langyos olvasztott vajjal, a cukrokkal, tojásokkal, majd beledolgozzuk a pürésített banánt. A masszát két részre osztjuk.
  4. A fahéjat a teljes mennyiségű átszitált liszthez keverjük, majd ezt is kétfelé vesszük.
  5. A kakaóport az egyikhez szitáljuk, és 2 evőkanál tejjel együtt az egyik adag banános masszához forgatjuk. A többi fahéjas lisztet a banános keverék másik feléhez dolgozzuk. (Ne kevergessük sokáig!)
  6. A kétféle tésztát felváltva a sütőformába kanalazzuk, majd fakanállal vagy egyéb eszközzel örvénymintát rajzolunk bele, és megszórjuk a csokis morzsával. Előmelegített sütő alsó harmadában megsütjük (tűpróbáig).
  7. A kész süteményt tortarácsra tesszük, és miután a sütőkeretben/tepsiben kihűlt, felszeleteljük.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 50 perc



Forrás: innen

2024. november 28.

Bounty tarte

 

 


Nem gyakran fordul elő, hogy a délután kellős közepén nekifogok egy édességnek, de a reggeli fények most aranyat érnek, úgyhogy a fényképezés miatt így az ősz vége felé csakis előző nap süthetem meg a fotóalanyt, hogy másnap esélyem legyen gyorsan lencsevégre kapni. Főleg, ha a készítés okán nem akarok hajnal 3-kor kelni. És hát ugye akar a fene, bőven elég Trygi miatt kivánszorogni az éjszaka kellős közepén. :D
Nálam most a kókusz van soron, ezért rövid időn belül három édességet is készítettem vele, amelyeknek egytől egyig nagy sikerük volt. Ebből kettő linzertészta alappal készült, de nem csak küllemben van köztük különbség, hanem abban is, hogy az alábbi torta tésztájába mandula is került. E tény pedig mind ízében, mind omlósságban az előzőhöz képest kicsit mássá teszi a receptet. A töltelékről nem is beszélve, ami aztán végképp eltér a korábbi tartlettől.
A fenti magyarázkodásnak azért érzem szükségét, mert a linzertészta gyakori használata nálam biztosan szembetűnő. :D Akár zavarja ez a kedves olvasót, akár nem, a linzer a jövőben is visszatérő vendég lesz itt, tekintve hogy hatalmas kedvenc – kókusz- és csokikrémmel is. ;) Egyébként szerintem meglehetősen laktató, nekünk bőven elég volt belőle egy szelet.



Hozzávalók 24 cm-es piteformához:


a tésztához:
15 dkg finomliszt
10 dkg őrölt mandula (héjas)
12 dkg vaj
8 dkg cukor
1 nagy tojás fele
½ mk. sütőpor

a töltelékhez:
15 dkg kókuszreszelék
8 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
2 és ½ tojás
1 kis pohár (125 g) natúr joghurt
1 dl kókusztejszín (pl. Delcoco)
2 dkg vaníliaízű pudingpor vagy étkezési kukoricakeményítő
1 púpozott ek. (5 dkg) házi sárgabaracklekvár

a csokoládékrémhez és a díszítéshez:
12 dkg ét- és tejcsokoládé tetszés szerinti arányban (nálam 2/3-1/3)
porcukor ízlés szerint (elhagyható)
1,5 dl kókusztejszín
2 dkg pirított, aprított mandula
kókuszreszelék

elkészítés:
  1. A tésztához az őrölt mandulával, cukorral, sütőporral vegyített lisztet összemorzsoljuk a kis kockákra vágott, hideg vajjal. A felvert tojást a közepébe öntjük, villával fokozatosan hozzádolgozzuk a morzsalékos lisztet, majd gyors mozdulatokkal sima felületű tésztává gyúrjuk.
  2. A lágy tésztát enyhén lisztezett sütőpapíron kb. 27 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk, majd 20 percre hűtőbe tesszük.
  3. A tésztával kibéleljük a piteformát, majd a tésztakosarat villával több helyen megszurkáljuk. Nejlonzacskóba húzva, további 20 percre visszatesszük a hűtőbe.
  4. A töltelékhez a tojásokat összekeverjük a cukorral, a joghurttal, beleforgatjuk a pudingporral vegyített kókuszreszeléket, és hozzákeverjük a kókusztejszínt.
  5. A tésztakosarat egyenletesen megkenjük a baracklekvárral, és rásimítjuk a kókuszkrémet. Előmelegített sütőben készre sütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
  6. A mandulapelyhet zsiradékmentes serpenyőben kis lángon megpirítjuk. Hűlni hagyjuk.
  7. A csokoládékrémhez a kókusztejszínt kis lángon, kevergetve felhevítjük, a darabolt csokoládéra öntjük, és 1 perc elteltével alaposan összekeverjük. (Ha szükséges, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral édesíthetjük.)
  8. A csokikrémet a süteményre öntjük, körkörösen eloszlatjuk, majd a szélét körben megszórjuk pirított, aprított mandulával és kókuszreszelékkel. Hűtőbe tesszük dermedni, majd cikkekre vágjuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc

Megjegyzés, tipp:
Kókusztejszín helyett a kókuszkrémhez tejet, a csokoládékrémhez habtejszínt is használhatunk.



 


2024. május 20.

Banántorta csokidarabokkal (gluténmentes)

...édesség egy emlékezetes napra

 

 


 
Számunkra a grillezés eddig szeretett egykori telkünket jelentette, ami egyébként pár km-re volt az otthonunktól. Öreg-Kishomokon nomád körülmények között tök jókat sütkéreztünk a saját gyártású, samottlapos grillezőnknek hála. Még egy keserédes emlékű búcsúebédet is megejtettünk ott, és miután ősz végére a telek odalett, a mi kis szerkezetünk is jött velünk az új lakhelyünkre. Mostanáig mégsem került sor a szabadban való sütögetésre, pedig az ember azt gondolná, hogy a családi házba költözésnek ez is nagy előnye, amit rögtön ki kell használni. Igaz, tavaly ősszel volt azért egy dugába dőlt próbálkozás, aminek a meghiúsulását nagyon bántuk (az ui. szintén egy búcsúebéd lett volna, nevezetesen a német szomszédunktól, aki visszaköltözött a hazájába), mert a heves eső eloltotta az épp jóra leégett parazsat, és bekergetett bennünket a konyhába, hogy végül a serpenyő melege mentse meg a helyzetet.
Az igazi grillezés azonban már nem várathatott tovább magára! A régi grillezőt a Kutyinyek most nyugdíjba küldte, a helyét átvette egy szintén általa tervezett és kivitelezett, jóval komolyabb új szerkentyű. A grillvizsga napjának május 2. vasárnapját jelöltük ki, amire mindketten izgatottan készültünk. A Kutyafül csilivilire csutakolta a platformot, asztalt és székeket pakolt ki a diófa alá, én pedig előkészítettem a sütésre váró étkeket.
Naná, hogy az édesség sem maradhatott el, már csak azért sem, mert 1 hónapja nem sütöttem semmit, úgyhogy igencsak ki voltunk éhezve a desszertre, nem csak a grillezett husikára és zöldségekre. Viszont sem kedvem, sem időm nem volt sokat vacakolni a sütivel, ezért ezt a gyorsan bekeverhető, ám nagyon finom tortát hoztam össze. Jó kakaós, ennek ellenére a banán aromája abszolút kiérezhető. Dugig ettük magunkat az ebéddel, a kávé mellé mégis jólesett egy szelet ebből a szaftos állagú tortából.
A lakoma végén elégedetten dőltünk hátra, és boldogok voltunk attól, hogy az otthoni grillezős élmény is végre megadatott. :)

 


 

 

Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

20-25 dkg érett banán (2-3 db)
2 tojás
nádcukor vagy kókuszvirágcukor, darálva (a banán édességétől függően; én 3 dkg nádcukrot tettem bele)
3 dkg holland kakaópor
1 tk. (4 g) sütőpor
10 dkg őrölt mandula vagy mandulaliszt
10 dkg aprított ét- és/vagy tejcsokoládé

elkészítés:
  1. A kapcsos tortaformát alját kibéleljük sütőpapírral, a belső oldalát pedig kikenjük kókuszolajjal.
  2. A felkarikázott banánokat botmixerrel pürésítjük, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral ízesítjük, majd belekeverjük a tojásokat, és rászitáljuk a sütőporral vegyített kakaóport. Alaposan összekeverjük, majd beleforgatjuk az őrölt mandulát és a fele mennyiségű aprított csokoládét.
  3. A tésztamasszát a tortaformába öntjük, és rászórjuk a többi csokoládét. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés/tipp:
Én dupla mennyiségű tésztát kevertem be, és a massza másik feléből 12 darab muffint sütöttem, ahogyan azt a képek is mutatják. Szerintem tortaformában (vagy tepsiben) sütve jobban érvényesül a tészta zamata, mint muffinként.

 




 

2024. május 9.

Egyszerű narancsos csokoládékrém torta

 

 


 
Rákattantam a narancsos csokikrémre! :D És szerencsére a Kutyafül sem mond rá nemet. :)
Ezt a tortát nevelőapám névnapjára készítettem el először, de akkor nem tudtam lefotózni. Jobb is! Azzal a dizájnnal okosabbnak láttam nem mutogatni. :D Ráadásul akkor egy kicsivel kevesebb pudingot főztem hozzá, ami az eredetileg elképzelt díszítéshez nem volt elegendő. A változtatásra éppen ez szolgáltatta a fő okot. Hogy a kész piskóta világosabb árnyalatú legyen, ezúttal a sütési hőfokon is módosítottam. Derengett ui., hogy egyszer régen 180 helyett véletlenül 130°C-on sütöttem a tésztát, ami ennek köszönhetően szép világos színű lett, a teteje pedig tökéletesen egyenes. Persze ugyanezen igény mentén eszem ágában sem volt 2 órahosszat sütni a piskótát, úgyhogy a 175°C-hoz képest most csak 10°C-kal vettem lejjebb a hőfokot, hátha akkor nem púposodik fel annyira, és a színe is halványabb lesz. Utóbbi elvárásnak meg is felelt a torta, a kis púp pedig direkt jól jött megint, mert így tésztamorzsával díszíthettem az oldalát. :)
Bár ez a torta egyszerű és viszonylag gyorsan elkészíthető, ugyanakkor a narancsnak hála, igazán ízletessé teszi a csokikrémet. A díszítés pedig csak az egyéni igényektől függ. ;)



Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

a piskótához:
20 dkg finomliszt
6 g sütőpor
3 nagy tojás (63-64 g-osak)
15 dkg porcukor
75 ml napraforgóolaj
75 ml tej

a narancsos csokoládékrémhez:
90 g csokoládéízű pudingpor (színezőanyag mentes, pl. Haas Natural, Szafi Reform vagy BioVegan)
6 dl tej
20 dkg porcukor (vagy kevesebb, ha a pudingpor édesítőszert is tartalmaz)
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
20 dkg vaj
2 kezeletlen narancs reszelt héja
2 ek. frissen facsart narancslé
2 ek. narancs- vagy citromlikőr (elhagyható, helyette használjunk csak narancslét)

a díszítéshez:
piskótamorzsa

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgákat a porcukorral kihabosítjuk, belekeverjük a tejet, az olajat, a kemény habbá vert tojásfehérje felét, a sütőporral vegyített lisztet, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérje másik felét. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük.
  2. A piskótát a tortaformában hagyva tortarácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni. Ezután a tetejét egyenesre vágjuk, a világos tésztarészt késes aprítóval ledaráljuk. A piskótát 3 lapra szeljük.
  3. A krémhez a pudingport a fele adag porcukorral, vaníliás cukorral lábasba szórjuk, egy kevés tejjel csomómentesre keverjük, hozzáadjuk 1 narancs reszelt héját, majd a többi tejet is hozzáöntjük, és kevergetve pudinggá főzzük. Folpackkal betakarva teljesen kihűtjük.
  4. Amíg a puding hűl, a porcukor másik feléhez reszeljük a másik narancs héját, alaposan összekeverjük és hagyjuk, hogy a cukor átvegye a narancs ízét.
  5. Hozzáadjuk a lágy vajat, és robotgéppel habosra kavarjuk. A kihűlt pudingot a likőrrel, narancslével együtt a vajkrémhez dolgozzuk, és robotgéppel magas fokozaton alaposan összekeverjük. A kész krémből kiveszünk 20 dkg-ot, a többit pedig háromfelé vesszük.
  6. A piskótalapokat betöltjük 2 adag krémmel, a 3.-at sima csöves habzsákba kanalazzuk. A félretett 20 dkg krémet a torta tetejére és oldalára simítjuk. A tésztamorzsát körben elosztjuk a torta oldalán.
  7. A habzsákból – tetszés szerinti elrendezésben – gömböket nyomunk a torta tetejére. (Megszórhatjuk reszelt narancshéjjal, vagy narancskarikákkal is díszíthetjük.) Dermedésig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 165°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 55 perc

Megjegyzés/tipp:
A piskótáról a felpúposodott tetejét akkor lehet igazán szépen egyenesre vágni, ha a tésztát a tortaformában hagyjuk – a forma pereme ui. egyenesen tartja a kést. ;)




2024. március 7.

Túrópöttyös sütemény

 

 


 
Meglehetősen régóta szemezek a túrópöttyös vagy más néven boci szelettel, de hiába nagyon egyszerű sütemény ez, mégsem kerítettem rá sort évekig. Aztán nemrég végre kipróbáltam – egymás után kétszer is.
A neten többféle recept kering (kevert tésztás és a piskótához hasonlóan készülő változatok), és nekem sajnos mindkétszer olyat sikerült kiválasztanom, amelyekkel nem voltam elégedett. Naná, hogy nem hagyott nyugodni a dolog, mindenképp meg kellett sütnöm harmadjára is, ezúttal picit más arányokkal. Számunkra így lett tökéletes. :) Végül formájában is eléggé eltértem a korábbiaktól, sőt a csokoládés díszítéssel szerintem még ünnepibb küllemű lett ez az egyébként hétköznapi és gyorsan elkészíthető süti. ;)

 


Hozzávalók kb. 30x11x7 cm-es dobozformához:

a tésztához:
15 dkg finomliszt
1,5 dkg holland kakaópor
1 púpozott tk. (6 g) sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna
3 tojás (55-53 g-osak)
13 dkg cukor
1 dl tej
70 ml napraforgóolaj

a töltelékhez:
25 dkg túró
7 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 kis tojás
1 ek. (1,5 dkg) búzadara

a tetejére:
12 dkg étcsokoládé
2-3 dkg tejcsokoládé
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 ek. napraforgóolaj

elkészítés:
  1. A töltelékhez a túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a kétféle cukrot, a citromhéjat, tojást, és botmixerrel krémesítjük. Belekeverjük a búzadarát, és félretesszük.
  2. A tésztához a liszthez vegyítjük a kakaóport, a sütőport, a szódabikarbónát, és átszitáljuk. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük.
  3. A cukrot a tojássárgájához adjuk, és robotgéppel magas fokozaton habosra keverjük. Felváltva beledolgozzuk a kakaós lisztet, a tejet, az olajat, majd óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot.
  4. A vajjal vékonyan kikent, sütőpapírral bélelt forma aljába öntünk egy kevés tésztamasszát, és a fele mennyiségű túrómasszából teáskanálnyi halmokat pötyögtetünk rá. Egyenletesen rásimítjuk a többi tésztát, és elosztjuk rajta a túrómassza másik felét. Előmelegített sütőben megsütjük (tűpróba!).
  5. A kész süteményt a sütőpapír segítségével kiemeljük a formából, tortarácsra tesszük, és kihúzzuk alóla a papírt. Így hagyjuk teljesen kihűlni.
  6. A feldarabolt étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, és a sütemény tetejére öntjük. Néhány percet hűtőben dermesztjük (akkor jó, ha még képlékeny, de már nem folyik).
  7. A tejcsokoládéból eközben forgácsokat vágunk, és a citromhéjjal együtt a sütemény tetejére szórjuk. Hagyjuk teljesen megkötni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 50 perc

Megjegyzés, tipp:
Ennél a sütinél nálam nem vált be a kevert tésztás változat, sokkal inkább az a technika, amikor a piskótatészta készítési módját vegyítjük a kevert tésztáéval, vagyis amikor az édes tojásos-tejes-olajos-lisztes masszához utólag forgatjuk hozzá a habbá vert tojásfehérjét. Sőt egy kis szódabikarbóna hozzáadásával is lazítjuk a masszát. Az olaj és a tej ui. elnehezíti a tésztát, a tojáshab és a szódabikarbóna viszont segít abban, hogy puhább, lazább szerkezetű és ne fojtós állagú tészta legyen az eredmény. Úgyhogy aki még sosem készített túrópöttyös sütit, annak azt javaslom, hogy mindenképp a fent leírt módszert alkalmazza. ;)
A túróhoz semmiképp se adjunk sok búzadarát, mert megsülve kemény lesz.
Csokoládébevonat helyett a süteményt simán csak porcukorral hintve is kínálhatjuk.

 



2024. február 7.

Málnás-tejcsokoládés muffin


 


 
Ezer éve nem sütöttem muffint. Talán nem is lehet rajta csodálkozni, hiszen a kísérletező kedvű ember számára – pláne, ha az illető gasztroblogger – egy idő után semmi élvezet nincs abban, ha gyakran ugyanazt vagy nagyon hasonló típusú süteményt kell sütnie. Ráadásul a muffin már jó ideje nem trendi, legalábbis a gasztro témájú oldalakon. Mondjuk, ez utóbbi szempont számomra sosem volt mérvadó. :D Lényeg a lényeg, a blogom muffinokat felsorakoztató része igencsak gyér, sőt mivel ezek a sütik nem éppen mostanában – sütőtudományom hajnalán – készültek, a régi képek mondhatni kínosak. :D
Tiszta szerencse, hogy nemrég böngészés közben szembe jött velem egy áfonyás változat, és én aznap délután, kiéhezve valami gyors és fincsi sütire, továbbá a január búcsúztatásának szándékával, neki is ugrottam. Az áfonyát málnával helyettesítettem, és a pluszban belecsempészett csoki használata miatt sem szégyenkeztem. :D
Gondoltam, most megint kipróbálom a papírkapszliban való sütést. Nagy elánnal elő is szedtem az ősidők óta dobozban sorakozó, még attól a Samytől postán kapott díszes papírokat, akivel anno a „nemsóson” szakácstársak voltunk. Mivel ezek a kis kapszlik hajlamosak elázni/olajossá válni sütés közben, ezért rögtön 2-2 darabot tettem a tepsi mélyedéseibe, azt remélve, hogy a külső réteg esztétikus, és így fotózható küllemű lesz. De jó nagy marha voltam, mert így már kettő ázott szarrá szanaszét, és a tetejébe még a sütik is idétlenek lettek. A dupla réteg papír miatt ui. túl sok nedvesség maradt a tésztában, ami – bár átsült és finom volt – emiatt meglehetősen lágyra sikeredett. Nem hagyhattam annyiban, és azon melegében nekiugrottam az újabb adagnak, kicsit módosítva a recepten is. Merthogy az eredetiben azt füllentették, hogy a tésztamassza 14 muffinra elegendő, miközben nekem már elsőre is alig jött ki 10 darab. Tény, hogy a papírkapszli használatával kevesebb tészta fér egy-egy mélyedésbe, így elvileg többet lehet vele megtölteni, na de azért nem ennyivel. Én egyébként sosem szerettem kapszlikkal kibélelt tepsiben sütni a muffint, mert beleragad a tésztába, és utálom kihámozni belőle a sütit. Úgyhogy nekem a kivajazott tepsis sütés a nyerő (a kilisztezést viszont inkább hagyjuk, attól csak égettebb lesz a tészta külseje!).
A módosításon átesett recept szerinti muffin ugyan nem lett rossz, abból Marcsi (Limara) barátnőm is kapott, és bár üzeneteben lelkesen dicsérte, én még mindig nem voltam vele megelégedve. Tiszta vicc, hogy egy hülye muffint ennyiszer süssek meg, de én csak nekiugrottam harmadjára is! :D Időközben elfogyott a krémsajt (ami eredetileg kellett volna bele), de ez a 3. sütés eredmények élvezeti értékét nem csorbította, sőt ez lett a nyerő: ízre, állagra és küllemre is. :)

 


Hozzávalók 12 darabhoz:

15 dkg málna
10 dkg vaj + a sütőformához
13 dkg kristálycukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
20 dkg görög joghurt
2 tojás
20 dkg finomliszt
8 dkg tejcsokoládé
2 tk. (8 g) sütőpor

elkészítés:
  1. Ha mirelit málnát használunk, akkor előbb szűrőkanálba tesszük, és szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni. (Fontos, hogy a kiolvadt málna se legyen hideg. A lecsepegett lét nem használjuk fel.)
  2. A sütőport a liszthez vegyítjük. A csokoládét felaprítjuk. A muffintepsi mélyedéseit (az alját és az oldalát is) kivajazzuk.
  3. A puha vajat a cukrokkal kihabosítjuk, hozzákeverjük a joghurtot, a tojásokat, a csokit, majd hanyag mozdulatokkal beleforgatjuk a lisztet is. (Ne kavargassuk sokáig!)
  4. A fele mennyiségű tésztát a mélyedésekbe adagoljuk, mindegyikre teszünk 2-3 málnaszemet, majd befedjük a többi tésztával, és elosztjuk rajta a megmaradt málnát.
  5. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a tészta már nem ragad rá a beledugott hurkapálcára. A tepsit tortarácsra tesszük, és így hagyjuk teljesen kihűlni. Porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc

Megjegyzés:
Úgy tűnhet, több folyadékot kíván a tésztamassza, de ne adjunk hozzá többet, nem kell folyósnak lennie. Inkább olyasmi állagot kell kapnunk, mint amilyen a nyers kuglóftészta.

 


 

2024. január 6.

Gesztenyés-mazsolás tortácska

...három királyok napjára

 


Bár az ünnepekkor bőven kijutott az édességből, vízkereszt nálam sosem múlhat el süti nélkül. :) Igaz, ilyenkor királyok kalácsát/süteményét (Galette des Rois) vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló pithivers-t szoktam készíteni, de ezúttal kivételt tettem, és a karácsonykor elmaradt gesztenyetortát sütöttem meg. Mert hogy nekem gesztenyés édesség nélkül nem ünnep az ünnep! :D
Bár január elsején is ehhez nagyon hasonló torta került asztalra (ui. az újévet is hagyományosan Anyáékkal ünnepeljük, és hozzájuk csak nem mehettünk üres kézzel), viszont az egy 20 cm-es torta volt, kakaós piskótával. A karácsonyi időszak lezárására, három királyok napjára azonban kicsit más kivitelben: mini tortáknak képzeltem el. Igaz, így időigényesebb az elkészítése, hiszen minden egyes piskótalapot külön meg kell kenni a krémmel, de néhanapján, pláne ünnepnapon belefér az efféle bolondéria. :D
Nekünk nagyon ízlett ez a süti, sőt egy nagyon kedves ismerősöm is így nyilatkozott róla. Neki már ezer meg egy éve ígértem, hogy meglepem valami édességgel. Nagyon örült neki, én is az ő örömének, meg annak is, hogy nem kellett tovább szégyenkeznem a sokáig be nem tartott ígéret miatt. :)




Hozzávalók 16 darabhoz:

a piskótához:
6 tojás (nálam háztáji)
10 dkg porcukor
10 dkg olvasztott vaj
16 dkg finomliszt
6 g sütőpor

a krémhez:
12,5 dkg cukrozott gesztenyemassza (72%-os)
8 dkg mascarpone
7 dkg puha vaj
6 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor, darálva
3 dkg csokoládéízű pudingpor
2 dl tej (én tejszín és alacsony zsírtartalmú tej keverékét használtam, mert pont nem volt itthon elég tej)
2-3 ek. rum (vagy helyette ugyanennyi habtejszín)
4 dkg mazsola vagy aranymazsola (fel is apríthatjuk)
0,5 dl narancslé vagy fehérbor, esetleg rum

a díszítéshez:
12,5 dkg cukrozott gesztenyemassza
2-3 dkg tejcsokoládé

elkészítés:
  1. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a porcukorral kihabosítjuk, a langyos olvasztott vajjal együtt a fehérjehabra öntjük, és rászitáljuk a sütőporral vegyített lisztet. Óvatosan, de alaposan összeforgatjuk.
  2. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tepsiben – 30x35 cm-es méretű téglalap alakban – elsimítjuk (lehetőség szerint használjunk sütőkeretet a fenti méretre állítva), és előmelegített sütőben megsütjük. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt.
  3. A pudingport 2 dkg porcukorral lábasba szórjuk, kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd felöntjük a többi tejjel, és krémmé főzzük. Folpackkal letakarva kihűtjük.
  4. A mazsolát felhevített narancslébe (vagy fehérborba, esetleg rumba) áztatjuk annyi időre, hogy megduzzadjon. A piskótából 7 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval 18 db kört szórunk ki.
  5. A krémhez a vajat kikeverjük a porcukor másik felével, a vaníliás porcukorral, robotgéppel hozzádolgozzuk az áttört gesztenyepürét, a pudingot, a mascarponét, és a rumot is hozzáadva felhabosítjuk.
  6. A krém egyik felébe beleforgatjuk a lecsepegtetett mazsolát is. Ha szükséges, kissé lehűtjük.
  7. Egy piskótalapot megkenünk a mazsolás krémmel (én laponként 2 dkg krémet kentem rá), befedjük egy másik tésztalappal, és elsimítjuk rajta a mazsola nélküli krémet (1,5 dkg elég volt rájuk). Így járunk el a többi tésztával is.
  8. A lehűtött gesztenyemassza másik felét és a tejcsokoládét a tortácskák tetejére reszeljük. A kész süteményeket tálcára rendezzük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 12 perc

Megjegyzés:

Mivel a tésztamasszát nehéz egyenletesen elkenni a tepsiben, ezért előfordulhat, hogy a széleken alacsonyabb lesz a piskóta. Én úgy csaltam, hogy a tepsi közepén lévő részből kiszaggatott vastagabb piskótaköröket két lapra vágtam (ami így egy tortácskát adott ki), míg a széleken lévő, vékonyabb tésztákból (esetenként egy kis alacsonyabbra szabás után) hoztam össze a további sütiket. Ilyen módon lett 32 tésztaköröm, azaz 16 kis tortám. A lehulló tésztaszéleket egyéb desszerthez használtam fel.





2023. december 20.

Marcipános-diós dombocska

 

 


 
Ez a roppanósan omlós tésztájú töltött süti annyira ízlett nekem (Anya pedig egyenesen imádta!), hogy rövid időn belül muszáj volt kétszer is megsütnöm. Ám a második alkalommal egy hangyabokányit változtattam rajta – kicsivel több vaj került bele –, ami annyiból rossz ötletnek bizonyult, hogy a tésztamasszát sokáig kellett hűteni, majd pedig a sütéstől odalett a szinte teljes gömbforma. Így aztán a korábbi névadási szándékomnak is lőttek. Legalábbis az első sütés eredménye még marcipános-diós gömb néven futott. Persze, elkészíthettem volna harmadjára is – a hozzávalók aránya kapcsán visszatérve az eredeti verzióhoz –, de mivel alapból szívesen kísérletezem a sütikkel, és ritkán csinálom meg kétszer (pláne háromszor!) ugyanazt, ezért úgy döntöttem, ez most így marad: dombocskához hasonlatosan. Viszont az alábbi receptben az eredetileg kigondolt mennyiségeket adtam meg, reménykedve abban, hogy aki elkészíti, annak (azon túl, hogy az ízével elégedett lesz) megadatik a gömbölyded forma, ahogyan először nekem is.
Szerintem ez a süti abszolút illik az adventhez, karácsonyhoz, hiszen egyrészt mutatós, másrészt a hozzávalóknak köszönhetően igazán finom és ünnep-illatú. :)

 


Hozzávalók 16 darabhoz:

15 dkg finomliszt
1,5 dkg étkezési kukoricakeményítő
1,5 dkg holland kakaópor
15 dkg vaj
6 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
7 dkg dióbél
1 ½ bio narancs reszelt héja
8 dkg marcipánmassza
8-9 dkg ét- és tejcsokoládé vegyesen
1 tk. kókuszzsír

elkészítés:
  1. A marcipánból meggyszem nagyságú (5 g-os) golyókat gömbölygetünk. A diót apróra vágjuk. A narancsok héját lereszeljük.
  2. A puha vajat a kétféle porcukorral habosra kavarjuk, a reszelt narancshéj nagy részével ízesítjük (a többit félretesszük a díszítéshez), majd beleszitáljuk a keményítővel, kakaóporral vegyített lisztet, és hozzáadunk 6 dkg aprított diót. Alaposan összekeverjük. (A lágy masszát hűtőbe tesszük annyi időre, hogy formázható állagú legyen.)
  3. A tésztából diónyi méretű labdacsokat készítünk, ellapítjuk, és a közepükre helyezünk egy-egy marcipángolyót. A tésztát összedolgozzuk fölöttük, és mindegyiket gömbölyűre formázzuk. A töltött golyóbisokat deszkára sorakoztatjuk, és letakarva 1 órára mélyhűtőbe tesszük.
  4. A sütiket sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, és előmelegített sütőben megsütjük. Tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.
  5. A kétféle csokoládét felaprítjuk, a kókuszzsírral együtt gőz fölött felolvasztjuk, majd megmártjuk benne a sütiket. Dermedésig hűtőbe tesszük.
  6. A csokis gömböket becsíkozzuk a megmaradt, újra felolvasztott csokoládéval, és megszórjuk a félretett aprított dióval, reszelt narancshéjjal.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 20 perc

Tipp:
Célszerű gumikesztyűben dolgozni a masszával, mert kissé maszatol.




2023. november 25.

Párizsi csók

 

 


A neten találtam rá erre a párizsi csúcs vagy Tátra csúcs néven futó sütire, és gondoltam, ha valamikor durva csokiéhségben szenvednék, akkor majd elkészítem. Nem is kellett sokat várni a pillanatra. :D
Egyébként számomra ez az édesség mind kinézetre, mind az elnevezését tekintve, totálisan ismeretlen volt, sosem láttam ilyet cukrászdában, pedig állítólag nagyon ismert. Úgyhogy annál inkább ki akartam próbálni.
Persze, a fenti elnevezéssel többféle recept kering a világhálón (linzer vagy akár piskóta alappal), de amelyiket először elkészítettem, azzal több szempontból sem voltam megelégedve. A krém kapcsán az iszonyú sok vaj ui. számomra elrettentő, még ha alapból annyira töménynek is kell lennie. Attól függetlenül, hogy abszolút használható volt az a bizonyos első krém, én mégis szívesebben hozakodtam volna elő egy olyan változattal, ami kapcsán egy hangyányival kisebb lelkifurdalásunk lesz a bekebelezett vajmennyiséget tekintve. Így hát saját magam fundáltam ki egy olyan párizsi krémet, amiben a hozzávalók aránya számomra szimpatikusabb. :) A korábbiból pedig a nálunk dolgozó kőművesbrigádnak gyártottam hasonló desszertet. Szerencsére, ők – a kemény munka után – nem szégyenkeztek annyi vajat magukévá tenni. :D
Az én párizsi csúcsom szándékosan nem lett olyan magasra tornyozott, mert még ez a jóval kevesebb vajjal készült krém is elég masszív, szóval szerintem a tésztakorongokra kisebb mennyiség is bőven elegendő belőle. Sőt, az alacsonysága és a formája miatt is inkább csóknak neveztem el. Plusz, én nem mártóztattam meg őket teljesen a csokiban, mert szerettem volna, ha a krém szép mintázata nem tűnne el a bevonat alatt.
A csokiimádókat ezzel a süteménnyel levehetjük a lábukról. ;) Én is így jártam vele, ezért most 4 helyett 6 fotó került a bejegyzésbe… bocsesz! :D
 
 

Hozzávalók 47 darabhoz:

a párizsi krémhez:
10 dkg étcsokoládé (nálam 56%-os)
10 dkg mogyorókrém (pl. Nutoka – Aldi)
2,5 dl habtejszín
6 dkg kristálycukor
1,5 dkg holland kakaópor
1 vaníliarúd (vagy 2 cs. vaníliás cukor, de akkor csökkentsük a kristálycukor mennyiségét)
6 dkg vaj

a tésztához:
10 dkg finomliszt
5 dkg darált mogyoró vagy mandula
8 dkg vaj
5 dkg kristálycukor
¼ mk. sütőpor
egy kis csipet só
1 tojássárgája

a bevonáshoz:
12 dkg tej- és étcsokoládé vegyesen (nálam 2/3:1/3 arányban a tejcsoki javára)
1 dkg kókuszzsír

elkészítés:
  1. A krémhez a cukrot lábasba szórjuk, hozzáadjuk a vanília kikapart magjait, és felöntjük a tejszínnel. Forrástól számítva, gyakori keverés mellett, közepes lángon kb. 5 percig főzzük.
  2. A kis darabokra vágott csokoládét, a puha vajjal és az átszitált kakaóporral együtt fém tálba tesszük, és ráöntjük a forró édes tejszínt. Néhány másodpercig állni hagyjuk, majd csomómentesre keverjük. Ha langyosra hűlt, beledolgozzuk a mogyorókrémet. Folpackkal lefedve, 2-3 órára hűtőbe tesszük.
  3. Közben a tésztához a darált mogyoróval, cukorral, sóval, sütőporral vegyített lisztet elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, majd a tojássárgáját is hozzáadva, sima felületű tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagolva, 1 órára hűtőbe tesszük. (Én rögtön kinyújtottam, kiszaggattam, és deszkára sorakoztatva tettem be a hűtőbe.)
  4. A lehűtött tésztát kissé átgyúrjuk, majd lisztezett munkalapon 3 mm vékony körlapra nyújtjuk, és 3-4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket szúrunk ki belőle. (Nekem 3,5 cm-es kiszúróval 47 db lett.)
  5. A körlapocskákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben világos színűre sütjük. Tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.
  6. A bevonáshoz a kétféle csokoládét a kókuszzsírral fém tálban vízgőz fölött felolvasztjuk.
  7. A linzerekre kevés olvasztott csokoládét pöttyintünk, körkörösen kissé elkenjük rajtuk, és hűtőbe téve hagyjuk megdermedni.
  8. A csokoládékrémet robotgéppel magas fokozaton habosra kavarjuk, majd csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük, és kis tornyokat nyomunk belőle a csokis linzerkarikákra. A sütiket 2 kisebb deszkára rendezzük, és 1-2 órára mélyhűtőbe tesszük.
  9. A linzereket kivesszük a fagyasztóból (egyszerre csak a felét), és gyors mozdulatokkal, de óvatosan épp csak belemártjuk a csokoládéba. A fölösleget hagyjuk lecsorogni. (Ha közben visszadermedne a csoki, melegítsük újra.)
  10. A tetejüket cukorgyöngyökkel díszítjük, majd deszkára sorakoztatjuk, és hűtőbe téve hagyjuk megdermedni. A kész süteményeket kínálótálra rendezzük.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 10 perc

Megjegyzés, tipp:

Nekem kimaradt egy kis krém, a pici tésztakorongokra a nagyobb méretű csillagcsőből ui. nem lett volna szép csigavonalban feltornyozni a krémet. Aki viszont a magasabbra csúcsozás érdekében az összes krémet fel szeretné használni, az dolgozzon kisebb átmérőjű csillag- vagy sima csővel. De az is jó megoldás, ha kicsivel több tésztát készül hozzá. ;)
 
 
 






2023. július 22.

Rumos-kakaós gesztenyejégkrém csokiskeksz-darabokkal

 

 


 
Ez a receptem 10 éve került fel a blogra, és rögtön odavoltam érte (a róla készült fotókért már kevésbé. :D). Emlékszem, akkor az otthon fellelhető, egy ideje már a fagyasztóban és a szekrényben kallódó hozzávalókból dobtam össze. Most is így volt, azaz csak félig, mert keksz ugyan nem volt épp itthon, de a gesztenyemassza január óta várt a sorára. A többi hozzávaló beszerzése után – a korábbi receptemben szereplő Győri édes – Jó reggelt! keksz híján egyéb kekszet, csöpögtetett tejföl helyett pedig valódi mascarponét használva – gyorsan össze is dobtam.
Annak idején a mini kekszeket csupán kettétörve kevertem a krémalaphoz, de az alább leírtak szerint készítve, szerintem még szerethetőbb lett. A jégkrémnek ui., a durvább kekszdarabkákon túl, érdekes textúrát kölcsönöz a kekszmorzsa, nem beszélve a díszítéshez használt tejcsoki forgácsról, ami még egy kis pluszt ad hozzá. :)
Kijelenthetem, hogy 10 év elteltével is ez az egyik kedvenc saját készítésű jégkrémem, és most már a képek is tetszetősebbek. Ezekkel az apró változtatásokkal megérdemelte, hogy új bejegyzésként jelenjen meg itt. :D

 


Hozzávalók:


20-25 dkg cukrozott gesztenyemassza (pl. Maroni fehérarany gesztenyepüré, 72% gesztenyetartalommal)
25 dkg mascarpone (vagy házi készítésű mascarpone tejfölből)
7 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás porcukor
1 ek. holland kakaópor
1 ek. kristálycukor
2,5 dl habtejszín
0,5 dl tej
12 dkg csokidarabos reggeliző keksz (nálam teljes kiőrlésű gabonából)
tejcsokoládé forgács

elkészítés:

  1. A kekszet durvára daraboljuk, majd a darabolás során keletkező kekszmorzsától elkülönítjük. Mindkettőt félretesszük.
  2. A kakaóport a kristálycukorral fém tejkiöntőbe szórjuk, elkeverjük 0,5 dl tejszínnel, ugyanennyi tejjel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Teljesen kihűtjük.
  3. A mascarponét simára keverjük a porcukorral, a vaníliás porcukorral, hozzáadjuk a kihűlt kakaót, a villával áttört gesztenyemasszát, és robotgéppel magas fokozaton habosra kavarjuk.
  4. A többi tejszínből habot verünk, és a kekszdarabokkal felváltva, a gesztenyés krémhez forgatjuk (egy kevés kekszdarabkát meghagyunk a díszítéshez).
  5. A gesztenyés krém felét műanyag dobozba kanalazzuk, és a krémbe néhány árkot képezünk a kanállal. Beleszórjuk a kekszmorzsa nagy részét, és befedjük a többi krémmel.
  6. A krémet megszórjuk a félretett kekszdarabkákkal, a megmaradt kekszmorzsával, és zöldséghámozóval forgácsokat szelünk rá a csokoládéból. 1-2 órára hűtőbe tesszük, hogy a keksz megpuhuljon a krémben. Ezután lefedve mélyhűtőbe tesszük, és hagyjuk teljesen megdermedni.
  7. A jégkrémet fogyasztás előtt 15-20 perccel kivesszük a fagyasztóból, és már gombócozhatjuk is.

Tipp:

  • Több tejszínnel is készíthetjük – szerintem simán elbír akár 4 dl-t is. De számoljunk azzal, hogy így kisebb hangsúlyt kap a gesztenye íze.
  • Frissen főzött kakaó helyett instant kakaóport is használhatunk, a teljes adag tejszínt habbá verve. Így készítve, a jégkrém kicsit habosabb állagú lesz.

 


 



2023. május 21.

Vaníliakrémes métereskalács-torta

 

 


 
Nagyon szeretem a méteres kalácsot, ami kapcsán nemrég döntöttem el, hogy ezután a húsvét elmaradhatatlan desszertje lesz. Más alkalmakra viszont biztos, hogy nem fogom elkészíteni, mert egyrészt kissé időigényes az összeállítása, másrészt úgy általában fontosnak tartom a konkrét ünnepekhez kapcsolódó édességeket csakis azon alkalmakkor prezentálni, amikorra azokat a feltalálói annak idején szánták.
Az általam tett fogadalmat megszegve, az ünnepek után mégis méteres kalácsot sütöttem. :D De csak azért, mert vendégeket vártunk, és ez alkalomból egy kicsit kísérletezni szerettem volna vele. Az eredmény jól sikerült, de még mindig ott volt a sütiszeletek krémmel való kenegetése, ami miatt ugyebár tovább tart az elkészítés. Úgyhogy a tesztnek tovább kellett folytatódnia. Kapóra is jött az anyák napja. :D Így lett a hosszú külalakú süteményből torta formájú, amely cirkalmasra egybeolvasztotta a méteres kalács szeretni való kétféle piskótáját. Már akkor tudtam, hogy ez bizony nem úszhatja meg a blogon való mutogatást, annyira jól vizsgázott mind ízre, mind küllemre. :) Ám a krém mennyiségével akkor kissé elégedetlen voltam, úgyhogy anyák napja után most újra terítékre került. :D Persze megint volt apropója: vendég jött hozzánk. Ekkor végre sikerült lencsevégre kapnom a tökéletesített változatot. :)

 


Hozzávalók 20 cm-es tortaformához:

a sárga piskótához:
2 tojás
10 dkg porcukor
0,5 dl napraforgóolaj
0,5 dl tej
13 dkg finomliszt
6 g sütőpor
vaj és liszt a sütőformához

a kakaós piskótához:
2 tojás
10 dkg porcukor
0,5 dl napraforgóolaj
0,5 dl tej
11,5 dkg finomliszt
1,5 dkg holland kakaópor
6 g sütőpor

a vaníliakrémhez:
1 ½ cs. vaníliaízű pudingpor
5,25 dl tej
15 dkg vaj
14 dkg porcukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor

a tetejére:
13 dkg ét- és tejcsokoládé fele-fele arányban
1 ek. napraforgóolaj
tejcsokoládé forgács
1,5 dl 30% zsírtartalmú habtejszín
1 tk. porcukor
holland kakaópor

elkészítés:
  1. A sárga piskótához a tojássárgákat habosra kavarjuk a porcukorral, beledolgozzuk a tejet, az olajat, majd felváltva hozzáforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet és a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  2. A kakaós piskótát is a fentiek szerint készítjük el, de a liszthez a kakaóport is hozzávegyítjük. A kétféle tésztamasszát váltott kanalanként a kivajazott, liszttel behintett tortaformába adagoljuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  3. A piskótát vékony pengéjű kés segítségével elválasztjuk a forma oldalától, kivesszük a formából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
  4. A krémhez a pudingport a fele mennyiségű porcukorral lábasba szórjuk, egy kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd felöntjük a többi tejjel, és kevergetve felfőzzük. Folpackkal betakarva teljesen kihűtjük. Alaposan átkeverjük.
  5. A puha vajat a többi porcukorral és a vaníliás porcukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk a pudingot, és robotgéppel magas fokozaton alaposan összekeverjük. Háromfelé vesszük.
  6. A kész piskóta tetejét előbb egyenesre vágjuk, 3 lapra szeljük, majd betöltjük a krémmel. A 3. adag krémet elosztjuk a torta tetején és szélén.
  7. A felaprított csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, a tortarácsra állított torta közepére öntjük, és körkörösen mozgatva a rácsot, hagyjuk, hogy a csokoládé lecsorogjon a torta oldalán. Néhány percre hűtőbe tesszük dermedni.
  8. A még lágy csokoládéba késsel belenyomjuk a majdani szeletelés vonalát, és a tejcsokoládé-forgácsot a jobb oldali vonalak mellé szórjuk. A tortát hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a csokoládé teljesen megdermed.
  9. A habtejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, sima csöves habzsákba töltjük, és körben kidekoráljuk vele a torta szélét. A krémgömböket meghintjük kakaóporral.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 55 perc