2014. szeptember 25., csütörtök

Csokis szívsütik – Anya újjászületésének 1. évfordulójára






Anya világ életében egészséges volt. Éppen ezért tavaly előtt télen szűk kis családunkat mélységesen megdöbbentette és letaglózta a tény, hogy egy elmeszesedett szívbillentyű miatt minden valószínűség szerint műteni kell. Ő azonban elhatározta, hogy meggyógyítja magát. Ennek érdekében elvégzett egy alapfokú agykontroll tanfolyamot, szorgalmasan mantrázott és természetgyógyászhoz is járt. Én szentül hittem, hogy képes lesz visszafordítani ezt az alattomos folyamatot, sajnos azonban mégsem sikerült az öngyógyítás. Tavaly szeptember 25-én megműtötték.
Gondolom, akinek van némi fogalma az ilyen típusú orvosi beavatkozásokról, az el tudja képzelni, mivel jár ez. Számomra elég horrorisztikusnak tűnt, pláne, hogy az anyukámról volt szó.
Miközben nyugodtságot színleltem, igazából totálisan kétségbe voltam esve, hiszen megszoktam, hogy az anyukám makk egészséges, és még mindig úgy tekintek rá, mintha 40 éves lenne. Ha ránézek, fel sem tűnik, hogy az előbbi számhoz képest közben eltelt 33 év.
Anya fegyelmezetten viselte a műtét előtti kórházba befekvős procedúrát, az operáció utáni időszakot pedig hősiesen és minden zokszó nélkül tűrte. Nyugodtan kijelenthetem, hogy jó volt a kedélyállapota is, bölcsen fogadott minden körülményt, ami a műtéttel és a lábadozással együtt járt. Ekkor döbbentem rá, hogy ő a példaképem. :)

Az operáció és a rehabilitáció ideje alatt is minden rendben volt, szerencsére nem lépett fel semmilyen probléma az új szívbillentyű működését illetően, és a gyógyszerek miatti vérnyomás-ingadozás is már a múlté. Anya egészséges! :) Ezt pedig meg kell ünnepelni! Mivel azonban ő nem híve a nagy felhajtásnak, a közös ünnepi ebédből a Kutyafüllel mi ketten most kimaradtunk. Én azonban úgy éreztem, mindenképp sütnöm kell neki valami finomat, amit Anya az újjászületése, illetve az egészségileg problémamentesen eltelt 1 év örömére ajándékba kap tőlem. Ez a süti pedig csakis szív alakú lehet, jelképezve a szeretetet, amit iránta érzek és egyben az ő szívecskéjét is, ami még nagyon sokáig ott fog kalimpálni a mellkasában. :)











Hozzávalók 24 cm-es tortaformához, 10 darab sütihez:

Fehér piskótához:
6 tojás fehérje
6 ek liszt
6 ek porcukor
1 csapott tk sütőpor
csipet só
vaj és liszt a forma kikenéséhez

Krémhez:
20 dkg csokoládés cukrászkrém

Díszítéshez:
5 dkg étcsokoládé

cukorgyöngyök

elkészítés:

  1. A tojásfehérjét a sóval kemény habbá verjük, fokozatosan hozzákeverjük porcukrot, és addig verjük, amíg fényes nem lesz.
  2. Ekkor kisebb adagokban hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet, és a tésztát kivajazott-kilisztezett sütőformába simítjuk.
  3. Előmelegített sütőben megsütjük, majd a formából kivéve rácson hagyjuk kihűlni.
  4. A fehér piskótát középen két lapra vágjuk (az én tésztám 3 cm magas lett, így 1,5-1,5 cm vastag lapokra tudtam vágni), és egy szív alakú kiszúróval mindkét tésztalapból szívecskéket szúrunk ki, ügyelve arra, hogy páros számút kapjunk. (Ha a lapok szélén, szorosan egymás után, körben haladunk, akkor végül középen kapunk egy sok ágú csillag alakot, és így annak a közepéből is ki tudunk még szúrni egy szívet, tehát így mindkét lap 10-10 szívecskét ad ki.)
  5. A tésztaszívek egyik felét megkenjük a csokis cukrászkrémmel, befedjük egy másik szívvel, majd meghintjük porcukorral.
  6. Gőz fölött megolvasztjuk a csokit, kis szendvicses zacskóba töltjük, aminek a sarkára előzőleg egy pici lyukat vágtunk, és becsíkozzuk vele a sütik tetejét.
  7. Ha van cukorgyöngyünk, akkor ezekkel is feldíszíthetjük a sütiket, amíg a csoki még nem dermedt meg.

sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc


















A képeken látható csipke Anya hajdani babatakarója. :)





Linzertészta







Jó ideig féltem az omlós tésztától, mert pár alkalommal megjártam vele. Vagy túl kemény lett, vagy nem sült meg rendesen. Egyszóval mindig volt vele valami bibi. Míg nem rátaláltam a tökéletes receptre, amit egykori barátnőmtől kaptam. Ő remekül értett a készítéséhez, és a tőle átvett receptet használva soha többet nem fogott ki rajtam a linzertészta.

Hozzávalók 24 cm-es piteformához:

20 dkg liszt
12 dkg hideg vaj
7,5 dkg cukor
1 kis tojás
késhegynyi sütőpor (elmaradhat)
csipet só (elmaradhat)

elkészítés:

  1. A vajat felkockázzuk. A lisztet tálba szitáljuk, elvegyítjük a sütőporral és a sóval. A tojást egy kis tálkában villával felverjük.
  2. A sütőporos lisztet két kézzel, gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk a vajjal, hogy az minél jobban elvegyüljön a liszttel.
  3. Ezután összekeverjük a cukorral majd a felvert tojást is hozzáöntve, gyors mozdulatokkal sima felületű tésztává gyúrjuk.
  4. A kész linzertésztát háztartási fóliába csomagolva hűtőbe tesszük 30-60 percre, és ezután már dolgozhatunk is vele.

Megjegyzés:
A fent leírt mennyiségekkel készült linzertészta megsülve nem lesz se túl vastag, se túl vékony, mondhatni optimális vastagságúra sül, legalábbis az én ízlésemnek éppen így felel meg. Ha valaki vastagabbat szeretne, vagy kicsit nagyobb a sütőformája, az 30 dkg liszttel, 20 dkg vajjal és 10 dkg cukorral számoljon - ez egyébként a klasszikus 3:2:1-es arány. Én a fenti receptben ezt most nem tartottam be, de ennyi eltérés még nem eredményez nagy különbséget, csupán egy kicsit édesebb lesz.
A linzertészta pár napig a hűtőben is eláll, de lefagyasztva kb. 3 hónapig eltartható.

Tippek:
  • Ha előre felvert tojást keverünk a morzsalékos tésztához, akkor homogénebb tésztát kapunk.
  • A kis méretű tojás nem folyósítsa el a tésztát.
  • Érdemes gyorsan dolgozni a tésztával, különben a vaj megolvad.
  • Ha a tészta túl lágy, inkább tegyük hűtőbe, mert ha még több lisztet adagolunk hozzá, kemény lesz. Ha úgy érezzük, hogy a tészta mégis igényel egy kis lisztet, akkor kis adagokban gyúrjunk hozzá egy keveset.
    Könnyebb bánni a tésztával, ha rögtön azután, hogy összeállítottuk, máris kinyújtjuk, beleillesztjük a sütőformába, és így csomagoljuk fóliába, majd pedig hűtőbe tesszük felhasználásig, de minimum 20 percre.
  • Az omlós tészta receptekben olvashatunk egyéb hozzávalókat is: darált diót, mogyorót, mandulát, citrom- vagy narancshéjat, stb. Ha pl. darált diót keverünk a liszthez, akkor nagyon oda kell figyelni az arányokra; 20 dkg liszthez maximum 5 dkg diót keverjünk, különben a benne lévő olaj túl lággyá teszi a tésztát. A darált mandulával és mogyoróval már egy kicsit bátrabban bánhatunk, de azért ezekből sem kell túl sokat tenni a liszthez. A citrushéjaktól pedig kellemes illata és zamata lesz a tésztánknak.