A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprópecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aprópecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 26.

Provence-i fűszeres aprópecsenye





Ezt az ételt is csirkemellből szoktam készíteni a Kutyafül miatt, de már nagyon fel kellett használnom a hűtőben lévő nyesedék sertéshúst. Így ez csak az én ebédem lett az egész délelőttön át tartó fűnyírózás után.
Mivel a comb sokszor elég kemény tud lenni, előfordul, hogy tejbe áztatom, mint ahogy a májat szoktam, és akkor kellemesen felpuhulnak az inak. A tejbe tehetünk zúzott fokhagymát is.
A tejföl kimondottan jót tesz ennek az ételnek (is), mert neki köszönhetően nem lesz olyan száraz az aprópecsenyénk. Tudom, sokan eleve szaftosan készítik, de én gyerekkoromban mindig olyan száraz típusút ettem, s bár nagyon szerettem, mégis hiányzott róla egy kis kenőanyag. Ennek a problémának az orvoslására találtam ki a tejfölös módszert, és nagy sikert arattam vele a családom körében.




Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg sertéscomb
75 dkg krumpli (hámozva)
1 nagy fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
őrölt fekete bors
Provence-i fűszerkeverék

2 ek. tejföl
tej
mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:

  1. A húst felkockázzuk, tálba tesszük, felöntjük annyi tejjel, amennyi ellepi, lefedjük, és 1 éjszakára hűtőbe tesszük.
  2. Másnap leöntjük róla a tejet, jól lecsepegtetjük, megszórjuk a borssal, a fűszerkeverékkel, és alaposan összeforgatjuk.
  3. A vöröshagymát felaprítjuk, a fokhagymát vékonyra szeljük. Előbbit  1 evőkanál zsíron üvegesre pároljuk, majd a fokhagymát is hozzáadva tovább pirítjuk.
  4. A hagymás alapra rátesszük a húst, fehéredésig sütjük, majd megsózzuk és a levét majdnem teljesen elforraljuk.
  5. A meghámozott krumplit kockára vágjuk, megsütjük, majd lecsepegtetjük és megsózzuk.
  6. A krumplit a húshoz forgatjuk, majd a tejföllel szaporítjuk a szaftját, hogy a krumpli megpuhuljon. Tálaljuk.




2012. július 18.

Tejfölös pecsenye grillfűszerrel





Nagyon szeretem a brassói aprópecsenyét, de kicsit másként készítem, mint ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. A pecsenye a la Provence nevű receptemben már utaltam rá, hogy eredetileg grillfűszerrel szórom meg az újragondolt brassóimat, vagyis a grillfűszeres változat volt az első ötlet. Eddig nem akartam megosztani a receptjét, mert a provence-i fűszeres variációtól csak a fűszerhasználatban tér el. Most mégis megtettem, mert az előzőhöz képest is kicsit másként csináltam ezt a verziót.
Tapasztalatom szerint klasszisokkal jobb a hús, ha elkészítés után 1 napig pihen a hűtőben, mert jól összeérnek az ízek. Természetesen frissen is finom, eddig mi is így ettük, de előfordult, hogy ami megmaradt, azt másnap melegítettem meg, és sokkal jobban ízlett. Bízom benne, hogy más is kedvet kap hozzá.




Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg csirkemell
2 ek. grillfűszer (nálam Kotányi Grill Klasszikus)
1,5 dl olívaolaj
1 nagy fej vöröshagyma
1 kisebb szál hegyes erős paprika
1 vastag szelet piros húsú pritamin paprika
4 kövér gerezd fokhagyma
1 mk. őrölt fekete bors
4-5 ek. tejföl
70 dkg krumpli (tisztítva mérve)

napraforgóolaj vagy mangalicazsír a sütéshez

elkészítés:

  1. A csirkemellet kis kockákra vagy csíkokra vágjuk, megszórjuk a grillfűszerrel, alaposan átforgatjuk, felöntjük az olajjal, és fél napot hűtőbe téve pácoljuk. Másnap leöntjük róla az olajat, és egy keveset felfogunk belőle.
  2. A vöröshagymát és a paprikákat felaprítjuk, 3 evőkanál pácolajon megdinszteljük, kicsit meg is piríthatjuk. Rátesszük a vékonyra szelt fokhagymát, és 1-2 percig sütjük.
  3. Hozzáadjuk a fűszeres csirkemellkockákat, megborsozzuk, és ha már majdnem kész, belekeverünk 2 evőkanál tejfölt. (Még finomabb lesz az étel, ha a kész pecsenyét másnapig hűtőben állni hagyjuk.)
  4. A krumplit felkockázzuk vagy hasábokra vágjuk, az olajban vagy a zsírban pirosra sütjük, majd tálba szedjük, megsózzuk és jól összerázzuk.
  5. A pecsenyét felmelegítjük, hozzáforgatjuk a sült krumplit, és belekeverjük a többi tejfölt. Tálaljuk.




2012. július 11.

Pecsenye a la Provence







Konyhai ténykedéseim egyik első példája ez az étel. Kényszerből pattant ki a fejemből, mivel a Kutyafül szinte csak csirkemellet hajlandó enni, ha húsról van szó. Ötletesnek kell tehát lennem. Ez a változat a tejfölös-grillfűszeres aprópecsenyémből lett továbbfejlesztve, vagy inkább átalakítva, mert igazából az ízén kívül nincs különbség a kettő között. Az elnevezés csak a flancolás kedvéért van, nem azért, mintha Provence-i étel lenne. :) A fűszerkeverék egyébként egy svájci rokonunktól való, kértem, hogy hozzon nekem is, mert nálunk a boltban nem lehetett kapni. Sajnos az a fajta Provence-i fűszerkeverék, amit tőle kaptunk, itthon nem elérhető, ezért másfélével kell helyettesíteni, de úgy is nagyon finom.
Tejfölt azért kevertem az ételbe, mert valami szaftosabbat akartam. Ez lett az egyik legkedvesebb és leggyakrabban készített étel a konyhámban. :) Előnye, hogy nagyon hamar megvan vele az ember, márpedig ez nálam elég fontos kritérium.








Hozzávalók 2-3 személyre:

60 dkg csirkemellfilé
50 dkg krumpli
2 fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
½ szál hegyes erőspaprika (elmaradhat)
4 púpozott ek. tejföl
Provence-i fűszerkeverék
őrölt fekete bors

2 ek. kókusz- vagy mangalicazsír
kókuszolaj a sütéshez

elkészítés:

  1. A krumplit meghámozzuk, hasábra vágjuk, megmossuk, lecsepegtetjük, és forró olajban pirosra sütjük.
  2. A húst csíkokra vágjuk, megszórjuk a fűszerekkel, és megsózzuk (ha a fűszerkeverék nem tartalmaz sót).
  3. A vöröshagymát félbe- majd vékony szeletekre vágjuk, a fokhagymát vékonyra szeljük. Az erős paprikát nagyon vékony csíkokra szeljük. (Aki nem szereti a csípős ízeket, ne tegye bele.)
  4. A vöröshagymát az erős paprikával a zsíron megpirítjuk, sütés közben megsózzuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát, és pár percig együtt dinszteljük.
  5. Rátesszük a húst, és addig sütjük, hogy enyhe pírt kapjon. Hozzákeverünk 2 evőkanál tejfölt, és 1 perc alatt összemelegítjük.
  6. A megsült krumplit szűrőkanállal átszedjük a húsra, megsózzuk, összeforgatjuk, adunk hozzá még egy kis tejfölt, és 1-2 perc alatt összerotyogtatjuk. Savanyúságot és igény szerint friss kenyeret kínálunk hozzá.
Tipp:
A húst és a krumplit kockára is vághatjuk. Én hol így, hol úgy készítem.




















Tiszai aprópecsenye





Nosztalgiázni támadt kedvem, és gyerekkorom egyik kedvenc ételét, Tiszai aprópecsenyét készítettem. Azaz hogy csak hitem szerint Tiszai aprópecsenye, én legalábbis ebben a tudatban nőttem föl. Apukám mindig így nevezte a sertésmájjal dúsított brassóit. Most derült ki számomra, hogy a valódi tiszai lecsóval készül, és még csak nem is látott májat. Persze lehet, hogy "Ápá" is lecsósan csinálta, csak tett bele májat is, de én akkoriban csak hevenyészve figyeltem a főzéssel kapcsolatos ügyködéseit. Bizonyára nem dolgozott két külön serpenyővel sem, hanem egymás után tette bele a különböző sütési időt igénylő hozzávalókat. A grillfűszer, valamint a fűszersó használata is már az én szentségtörésem eredménye. Én így készítettem el ezt az ételt, de ez nem vont le semmit az élvezeti értékéből. Úgy ettem, mintha "Ápá" készítette volna.
Szerintem hidegen is finom. :)

Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg sertésmáj
20 dkg karaj
tej
2 fej vöröshagyma
5 gerezd zúzott fokhagyma
40-50 dkg krumpli (hámozva)
grillfűszer
őrölt fekete bors
sült krumpli fűszersó vagy só
napraforgóolaj vagy mangalicazsír

elkészítés:

  1. A májat és a karajt vékony csíkokra vágjuk, mindkettőt külön üvegtálakba tesszük, és annyi tejet öntünk rájuk, amennyi épp ellepi. Lefedve, 1 napot hűtőben érleljük.
  2. Két serpenyőben 2-2 evőkanál zsírt/olajat hevítünk, kettéosztva rátesszük a lereszelt vöröshagymát, és rövid ideig dinszteljük.
  3. A húsról és a májról leöntjük a tejet, a húst alaposan beszórjuk grillfűszerrel, a májat pedig ízlés szerinti mennyiségű borssal, majd a két külön serpenyőben lévő hagymára tesszük. A májhoz 3, a húshoz 2 gerezd zúzott fokhagymát keverünk, és készre sütjük.
  4. A kész májat enyhén megsózzuk és összeforgatjuk a megpirult hússal.
  5. A meghámozott krumplit felkockázzuk, megsütjük, majd lecsepegtetjük, beszórjuk a fűszersóval (vagy normál sóval), és a májas pecsenyéhez keverjük. Friss kenyeret kínálunk hozzá.