Azon gondolkodtam, melyik sütemény legyen az, amelyikkel megnyitom a blogot 2018-ban.
És akkor itt most fel is vetődhet a kérdés azok számára, akik nem követik a Sünis kanalas (ritkán negatív) történéseket a facebookon, hogy „blogilag” hogyhogy februárban üdvözlöm én az új évet. Hát úgy, kérem tisztelettel, hogy az én (árban is) drága fotóapparátom beadta a kulcsot, és Vízkeresztkor a karácsonyfával együtt nyugdíjba vonult. Na jó, ez így nem teljesen volt igaz, mert bár a karácsonyfától valóban ezen a napon szoktunk végső búcsút venni, a fényképezőgépemmel ugyanezt azért szerencsére mégsem kellett megtennem. Mondjuk inkább úgy, hogy a gépezet kényszerpihenőre ment.
Történt ui. hogy már viszonylag hosszú ideje szenvedtem az élességgel – jobban mondva inkább az életlenség vált hű társammá, ami ételenként olykor 100-nál is több fotót eredményezett –, mígnem január 6. napján, ami ugyebár Vízkereszt, a „...vagy amit akartok” által sugallt választási lehetőségek közül a sors opcióként a szerkentyűm tönkremenetelére voksolt: a zárszerkezet megadta magát. Ez sajnos ilyen – mozgó alkatrész, sokezer kattintás után képes derékba törni szárnyaló karrierjét.
Akkor persze még nem voltam ilyen okos, mármint, hogy tudjam, mi is történt pontosan a belsejében. Csupán egy fekete, ártó szellemnek tűnő alakot véltem felfedezni a fotózandó téma mellett, pár pillanattal később meg már jobbára csak helyett. Az a fekete paca (Trygi cicám feje helyén) pedig nem más volt, mint egy letört darabka az optikában.
Az én nagy technikai tudással rendelkező, az elektronika cuccokhoz kiváltképp értő életempárja (naná, hogy a Kutyafülről van szó) varázskezeinek hála, még aznap szétszedődött a kütyü, így fény derült a turpiszságra. És az Úr 2018. esztendejében, az Ő január havának még mindig a 6. napján megrendeltetett az új zárszerkezet. Kínából!!!
Egy ilyen javításnak ui. borsos ára lenne, ha szervizbe küldenénk „szerelmetös gyerökömet”, a „képmögörökítő szerkezetöt”. Mivel Kína oly' távol van tőlünk, ill. a Magyar Posta se egy villám, a várakozási idők összeadódtak, és majd' 1 hónapba telt, mire kézhez kaptam a cserealkatrészt.
A Kutyánszki bezzeg nem várt ennyit, és kezében az új zárszerkezettel, még aznap "beoperálta" azt a gépbe. Reménnyel teli szívvel izgultam itthon, amíg a "műtét" zajlott, majd pedig széles vigyorral nyugtáztam a tényt, miszerint az új „szerv” végre beültettetett, és megint hallhattam az ismerős kattanást exponáláskor – zene füleimnek. :)
Az örömömet persze azonnal ki kellett posztolni a blogfacebookra is, megfejelve azt egy ígérettel: hétvégére lesz recept, természetesen képekkel illusztrálva.
Még aznap este jött a hidegzuhany: a masina továbbra is életlen fotókat készít. Eme szomorú tényt már nem osztottam meg senkivel a közösségi oldalon, remélve, hogy a tesztfotózásból kapott „informésön” és az ismételt „opörésön” majd nagy titokban helyrebillenti a bibit.
Akit érdekel, azzal megosztom ama infómorzsát, hogy a tesztfotózás abból áll, hogy megnézzük, hogy a fókuszpont a fotózott téma elé, rá vagy mögé esik-e. Ehhez persze lehet direkt erre a célra készített kalibráló ábrát is használni. Naná, hogy használtunk – egy asztalos haver pöpecül megcsinálta fából, amit a Kutyafül aztán felmatricázott az ábrával, és fotóztuk bőszen. :D
No, de vissza a tudományos fántásztikumhoz! Amennyiben a fókuszpont nem jó helyen van, a szétszedett gépben manuálisan kell azt beállítani. Kameránként változhat, hogy az objektívadapter gyűrűjének és a képérzékelő távolságának mennyinek kell lennie. Maga a zárszerkezet a képérzékelő előtt helyezkedik el. Előbbi ugyebár ki lett cserélve, de sajnos nem lett jól beállítva. Igazából a fene se gondolta, hogy finomigazításra szorul. Ezért kellett újra szétszedni a gépet, és machinálni a képérzékelő távolságával. Ez a művelet persze megint a Kutyára várt, aki épp időhiányban szenvedett, szóval most már azért is izgulhattam, hogy a hétvégéig vajh' lesz-e ideje teljesen meggyógyítania a „gyerökömet”, hogy végre új recepttel kedveskedhessek az olvasóimnak. Az ígéret ui. szép szó, és én nagyon be akartam tartani.
Az alkatrészre való várakozás idejében csak háromfajta süteményt sütöttem (amúgy mogyorókrémet ettünk tonnaszám). :D Mindhárom annyira jól sikerült, hogy csak nehezen tudtam eldönteni, melyikkel ünnepeljem meg a fényképezőgépem újbóli használatbavételét. Végül a kuglóf mellett döntöttem, mert úgy éreztem, hogy az lenne a legstílusosabb, ha a három közül inkább azt a süteményt mutatnám be az örömteli alkalomra, amelyik vadiúj sütőformában készült. Márpedig ez a kuglófforma annyira új, hogy most használtam másodjára. És az is Kínából érkezett. :D Persze, hogy olcsóbb, mint az itthon kaphatók, amiket egyébként elvileg szintén Kínában gyártatnak. ;)
No de vissza a fókuszpont beállításához! Február közepén végre megtörtént a finomigazítás, és a gép már csak az összeszerelésre várt. A sors ekkor mégis úgy döntött, hogy végleg nyugdíjba küldi az én féltőn óvott szerkentyűmet. A Kutyafül ebbe a szomorú ténybe képtelen volt belenyugodni, és még aznap rendelt egy új fényképezőgépet, amire ezúttal szerencsére nem kellett 1 hónapot várni, mert a megrendelést követő napokban érkezett. :)
Úgyhogy örömmel mutatom be a kínai sütőformában sült, zsír új fotóapparáttal készült – szerintem csudafinom – kuglófomat, ami a hozzávalók mennyiségét tekintve inkább a drága kategóriába tartozik. De mivel háromszorosan is ünnepi eseményre készült (új sütőforma + az év első blogbejegyzése + új fényképezőgép) ez a tény talán megbocsájtható. :)
És akkor itt most fel is vetődhet a kérdés azok számára, akik nem követik a Sünis kanalas (ritkán negatív) történéseket a facebookon, hogy „blogilag” hogyhogy februárban üdvözlöm én az új évet. Hát úgy, kérem tisztelettel, hogy az én (árban is) drága fotóapparátom beadta a kulcsot, és Vízkeresztkor a karácsonyfával együtt nyugdíjba vonult. Na jó, ez így nem teljesen volt igaz, mert bár a karácsonyfától valóban ezen a napon szoktunk végső búcsút venni, a fényképezőgépemmel ugyanezt azért szerencsére mégsem kellett megtennem. Mondjuk inkább úgy, hogy a gépezet kényszerpihenőre ment.
Történt ui. hogy már viszonylag hosszú ideje szenvedtem az élességgel – jobban mondva inkább az életlenség vált hű társammá, ami ételenként olykor 100-nál is több fotót eredményezett –, mígnem január 6. napján, ami ugyebár Vízkereszt, a „...vagy amit akartok” által sugallt választási lehetőségek közül a sors opcióként a szerkentyűm tönkremenetelére voksolt: a zárszerkezet megadta magát. Ez sajnos ilyen – mozgó alkatrész, sokezer kattintás után képes derékba törni szárnyaló karrierjét.
Akkor persze még nem voltam ilyen okos, mármint, hogy tudjam, mi is történt pontosan a belsejében. Csupán egy fekete, ártó szellemnek tűnő alakot véltem felfedezni a fotózandó téma mellett, pár pillanattal később meg már jobbára csak helyett. Az a fekete paca (Trygi cicám feje helyén) pedig nem más volt, mint egy letört darabka az optikában.
Az én nagy technikai tudással rendelkező, az elektronika cuccokhoz kiváltképp értő életempárja (naná, hogy a Kutyafülről van szó) varázskezeinek hála, még aznap szétszedődött a kütyü, így fény derült a turpiszságra. És az Úr 2018. esztendejében, az Ő január havának még mindig a 6. napján megrendeltetett az új zárszerkezet. Kínából!!!
Egy ilyen javításnak ui. borsos ára lenne, ha szervizbe küldenénk „szerelmetös gyerökömet”, a „képmögörökítő szerkezetöt”. Mivel Kína oly' távol van tőlünk, ill. a Magyar Posta se egy villám, a várakozási idők összeadódtak, és majd' 1 hónapba telt, mire kézhez kaptam a cserealkatrészt.
A Kutyánszki bezzeg nem várt ennyit, és kezében az új zárszerkezettel, még aznap "beoperálta" azt a gépbe. Reménnyel teli szívvel izgultam itthon, amíg a "műtét" zajlott, majd pedig széles vigyorral nyugtáztam a tényt, miszerint az új „szerv” végre beültettetett, és megint hallhattam az ismerős kattanást exponáláskor – zene füleimnek. :)
Az örömömet persze azonnal ki kellett posztolni a blogfacebookra is, megfejelve azt egy ígérettel: hétvégére lesz recept, természetesen képekkel illusztrálva.
Még aznap este jött a hidegzuhany: a masina továbbra is életlen fotókat készít. Eme szomorú tényt már nem osztottam meg senkivel a közösségi oldalon, remélve, hogy a tesztfotózásból kapott „informésön” és az ismételt „opörésön” majd nagy titokban helyrebillenti a bibit.
Akit érdekel, azzal megosztom ama infómorzsát, hogy a tesztfotózás abból áll, hogy megnézzük, hogy a fókuszpont a fotózott téma elé, rá vagy mögé esik-e. Ehhez persze lehet direkt erre a célra készített kalibráló ábrát is használni. Naná, hogy használtunk – egy asztalos haver pöpecül megcsinálta fából, amit a Kutyafül aztán felmatricázott az ábrával, és fotóztuk bőszen. :D
No, de vissza a tudományos fántásztikumhoz! Amennyiben a fókuszpont nem jó helyen van, a szétszedett gépben manuálisan kell azt beállítani. Kameránként változhat, hogy az objektívadapter gyűrűjének és a képérzékelő távolságának mennyinek kell lennie. Maga a zárszerkezet a képérzékelő előtt helyezkedik el. Előbbi ugyebár ki lett cserélve, de sajnos nem lett jól beállítva. Igazából a fene se gondolta, hogy finomigazításra szorul. Ezért kellett újra szétszedni a gépet, és machinálni a képérzékelő távolságával. Ez a művelet persze megint a Kutyára várt, aki épp időhiányban szenvedett, szóval most már azért is izgulhattam, hogy a hétvégéig vajh' lesz-e ideje teljesen meggyógyítania a „gyerökömet”, hogy végre új recepttel kedveskedhessek az olvasóimnak. Az ígéret ui. szép szó, és én nagyon be akartam tartani.
Az alkatrészre való várakozás idejében csak háromfajta süteményt sütöttem (amúgy mogyorókrémet ettünk tonnaszám). :D Mindhárom annyira jól sikerült, hogy csak nehezen tudtam eldönteni, melyikkel ünnepeljem meg a fényképezőgépem újbóli használatbavételét. Végül a kuglóf mellett döntöttem, mert úgy éreztem, hogy az lenne a legstílusosabb, ha a három közül inkább azt a süteményt mutatnám be az örömteli alkalomra, amelyik vadiúj sütőformában készült. Márpedig ez a kuglófforma annyira új, hogy most használtam másodjára. És az is Kínából érkezett. :D Persze, hogy olcsóbb, mint az itthon kaphatók, amiket egyébként elvileg szintén Kínában gyártatnak. ;)
No de vissza a fókuszpont beállításához! Február közepén végre megtörtént a finomigazítás, és a gép már csak az összeszerelésre várt. A sors ekkor mégis úgy döntött, hogy végleg nyugdíjba küldi az én féltőn óvott szerkentyűmet. A Kutyafül ebbe a szomorú ténybe képtelen volt belenyugodni, és még aznap rendelt egy új fényképezőgépet, amire ezúttal szerencsére nem kellett 1 hónapot várni, mert a megrendelést követő napokban érkezett. :)
Úgyhogy örömmel mutatom be a kínai sütőformában sült, zsír új fotóapparáttal készült – szerintem csudafinom – kuglófomat, ami a hozzávalók mennyiségét tekintve inkább a drága kategóriába tartozik. De mivel háromszorosan is ünnepi eseményre készült (új sütőforma + az év első blogbejegyzése + új fényképezőgép) ez a tény talán megbocsájtható. :)
Éljen 2018! Éljen a Kutyafül! Éljen a Sünis kanál blog! :D
Hozzávalók 2 l-es kuglófformához:
Tésztához:
7 tojás
33 dkg porcukor
2 dkg Bourbon vaníliás porcukor
25 dkg vaj
25 dkg finomliszt
25 dkg darált dióbél
15 dkg reszelt étcsokoládé (45% kakaótartalmú)
1 ½ cs. sütőpor
3 ek. Portorico rum
Díszítéshez:
kb. 3 dkg étcsokoládé (vagy amennyit kuglóf formája/mintázata megkíván)
1 mk. napraforgóolaj
porcukor
elkészítés:
- A vajat a porcukorral, a vaníliás porcukorral kihabosítjuk, egyenként beledolgozzuk a tojásokat, majd hozzákeverjük a lisztet, és robotgéppel 2 percig magas fokozaton keverjük.
- Beletesszük a darált diót, a reszelt csokoládét, a rumot, és alaposan összekeverjük.
- A tésztamasszát szilikon (vagy vajjal kikent, liszttel behintett teflon/kerámia) kuglófsütőformába kanalazzuk, a tetejét elsimítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük (tűpróba!).
- A kész süteményt pár perc elteltével kiborítjuk a sütőformából, és tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
- A díszítéshez az olajjal gőz fölött összeolvasztjuk a csokoládét, megmintázzuk vele a kuglóf tetejét (a sütőforma mintázatától függően a csokoládét ráöntjük/becsíkozzuk, stb.), és dermedni hagyjuk. Tálalás előtt meghintjük porcukorral.
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 80 perc