2023. március 9.

Sültcékla-krémleves fetával, karamellizált céklával, pirított pekándióval

 

 


 
Azt hiszem, nagy szó, hogy már levesnek is képes vagyok megenni a céklát. :D Mert azért így elég hangsúlyos ám. :)
Aki követi a blogot, az láthatja, hányszor szerepelt nálam eddig a cékla – sehányszor! –, ill. hogy a legutóbbi volt az első alkalom, hogy végre színre lépett, ráadásul nyersen, alma és sárgarépa társaságában, salátaként. És azt is tudhatja, aki olvassa a receptek előtti szövegeléseimet, hogy mindezeket (a salátát és a levest) megelőzően már 2 évvel ezelőtt is jóízűen megettem a céklát az egyik kedvenc ételem, a dióbundás kecskesajt egyik köreteként, kicsi, zselészerű kockák formájában, a vegyes zöldsalátába vegyítve. Úgyhogy innen már lehetett tudni, hogy a cékla és én egyszer igazi barátok leszünk. És tessék, eljött az a nap is, amikor ezt a gyönyörű, lilás mélyvörös színű zöldséget már folyékony halmazállapotban – tejszínnel való finomítás nélkül – is értékelni tudom! :) Persze ihletadás gyanánt szétnéztem a neten, láttam ilyen-olyan céklaleveseket, és végül ez az alábbi lett belőle. Nekünk ízlett. :)


Hozzávalók 4 személyre:

a leveshez:
50 dkg nyers cékla (hámozott mennyiség)
1 fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 púpozott ek. frissen aprított vagy 1 csapott ek. morzsolt oregánó
1 tk. kakukkfű
őrölt színes bors

1 ek. akácméz
2 ek. olívaolaj
1 ek. kókuszzsír
1 l víz + ½ zöldségleves-kocka (vagy zöldségalaplé)

a karamellizált céklához:
10 dkg nyers cékla (hámozott mennyiség)
1 tk. vaj
1 ek. akácméz
1 ek. frissen facsart citromlé

a tálaláshoz:
10 dkg feta sajt
4 dkg pekándió
1 ek. aprított petrezselyemzöldje vagy friss oregánó

elkészítés:

  1. A karamellizált céklához 10 dkg-nyi céklát apró kockákra vágunk és félretesszük.
  2. A többi céklát jóval nagyobb kockákra aprítjuk, tálba tesszük, sóval, borssal, oregánóval fűszerezzük, meglocsoljuk citromlével, olívaolajjal, hozzáadjuk a mézet, és alaposan összeforgatjuk. Sütőtálba tesszük, és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.
  3. Eközben a felaprított vöröshagymát a lábasban felhevített kókuszzsíron fedő alatt, közepes lángon megpároljuk, majd fedő nélkül pirítjuk tovább.
  4. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, sóval, borssal, kakukkfűvel ízesítjük, majd hozzáforgatjuk a sült céklát a levével együtt, és felöntjük a leveskockás vízzel.
  5. 1-2 percig főzzük, majd elzárjuk alatta a lángot, és a levest turmixgépbe átszedjük, vagy a lábasban hagyva, botmixerrel pürésítjük. A kész levest lefedve hagyjuk.
  6. A karamellizált céklához a vajat serpenyőben felhevítjük, hozzáadjuk a mézet, a citromlevet, és beleforgatjuk a céklakockákat. Fedő alatt, közepes lángon párolva karamellizáljuk addig, amíg a leve javarészt elforr.
  7. A felaprított diót zsiradékmentes serpenyőben kis lángon enyhén megpirítjuk. A fetát elmorzsoljuk. A petrezselymet felaprítjuk.
  8. A kész levest tányérokba szedjük, megszórjuk a fetamorzsával, a pirított dióval, karamellizált céklakockákkal és petrezselyemmel.