A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 30.

Fahéjas-mandulás linzertortácska körtepudinggal és marcipánnal (tojásmentes)

 

 


 
Szeretjük a körtés sütiket, és ez a mostani mondhatni csúcstartó a linzereim között. :D Pár évvel ezelőtt sütöttem már hasonlót, ami szintén sikert aratott, de ezúttal egy kicsit másként képzeltem el – részben kényszerűségből. Nem volt ugyanis annyi körtém, hogy egyéb hozzávalót mellőzve, kiadjon 12 kis sütőformányi adagot, vagy akár egy nagy piteformát, ezért a rendelkezésemre álló gyümölcsmennyiségből kókusztejszín hozzáadásával pudingot főztem. A tésztát pedig tojásmentesen képzeltem el. Továbbá, egy kis pluszként marcipánt szándékoztam használni, mert nagy rajongója vagyok, és ez a kis huncut kábé minden gyümölcshöz megy – szilvával, meggyel legalábbis már jól vizsgázott. :D
Ezúttal háttérbe szorultak a hullámos szélű mini piteformáim, helyettük beizzítottam a flangyűrű készletemet, amit talán 2 éve kaptam ajándékba, és azóta kallódtak a polcon, kipróbálásra várva. Most végre felavattam őket, és csak azt sajnáltam, hogy nincs belőlük több. Így két részletben sütöttem meg a 10 sütit, de sebaj, megérte kivárni a két sütés közötti procedúrát, mert az eredmény valóban lenyűgöző. :) Ezeket az illatos, kívül ropogós, belül krémes – az édes és a finoman savanykás ízeket ötvöző kis tortácskákat mindenkinek ajánlom. :)

 


Hozzávalók 12 darabhoz:

a tésztához:
20 dkg finomliszt
10 dkg héjas mandula, darálva
15 dkg vaj
10 dkg finomítatlan nádcukor
1 csapott tk. (6 g) őrölt fahéj
1 bio lime vagy citrom reszelt héja
1 mk. (3 g) sütőpor
3 ek. hideg víz

a töltelékhez:
23-24 dkg érett Bosc kobak körte (hámozott, magozott mennyiség)
2 dkg cukor (vagy a gyümölcs édességétől függően)
1 csapott tk. vaníliapor
1 mk. őrölt fahéj
1 mk. őrölt gyömbér
2 dkg étkezési kukoricakeményítő vagy vaníliaízű pudingpor
1 bio lime vagy citrom reszelt héja
2 dl kókusztejszín
1-2 ek. frissen facsart citromlé
10 dkg marcipánmassza
kevés panko- vagy zsemlemorzsa a tésztára

a fahéjas-mandulás morzsához:
8 dkg finomliszt
5 dkg mandulapehely
6 dkg finomítatlan nádcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 mk. őrölt fahéj
reszelt lime- vagy citromhéj
6 dkg vaj, felolvasztva

továbbá:
porcukor és reszelt lime- vagy citromhéj a tálaláshoz 

elkészítés:
  1. A felkockázott körtét a cukorral, a fűszerekkel, a citromlével lábasba tesszük, felöntjük 1 dl kókusztejszínnel, és nagy lángon felforraljuk.
  2. A tűzről lehúzva botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a reszelt limehéjat, majd visszatesszük a tűzhelyre, és közepes lángon, kevergetve besűrítjük a többi kókusztejjel csomómentesre kevert keményítővel. Folpackkal lefedve teljesen kihűtjük.
  3. A tésztához a cukorral, fahéjjal, sütőporral, limehéjjal vegyített lisztet összemorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, és a vizet is hozzáadva tésztát gyúrunk belőle.
  4. A tésztából rögtön 9 gombócot formázunk, és enyhén lisztezett munkalapon mindegyiket 12 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk. Kibéleljük velük a – 8 cm átmérőjű, kb. 2 cm magas – flangyűrűket, és a túlnyúló tésztát körben levágjuk. A lehulló tésztaszélekből egy 10. gombócot gömbölygetünk, és ugyanúgy készítjük el, ahogyan a többit. A tésztakosárkákat villával több helyen megszurkáljuk, majd sütőpapírral fedett tálcára rendezve nejlonzacskóba húzzuk, és 1-2 órára vagy másnapig hűtőbe tesszük.
  5. A morzsa hozzávalóit összevegyítjük (3 dkg mandulapelyhet aprítva, a többit egészben hagyva), és villával folyamatosan kevergetve, fokozatosan hozzácsorgatjuk a langyosra hűlt olvasztott vajat. Hűtőbe tesszük dermedni.
  6. A körtepudingot alaposan átkeverjük, megtöltjük velük a zsemlemorzsával enyhén beszórt tésztakosárkákat, a közepükbe nyomunk 1-1 marcipángolyócskát, és rászórjuk a fahéjas-mandulás morzsát. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  7. A kész süteményeket lapáttal átemeljük egy tortarácsra, és 2-3 perc elteltével vékony pengéjű, hegyes késsel előbb elválasztjuk a gyűrű belső oldalától, majd (még forrón) egymás után, óvatosan lehúzzuk róluk a flangyűrűt – így hagyjuk teljesen kihűlni. Porcukorral, reszelt limehéjjal hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (a tepsit alulról a 2. sínbe tolva)
sütési idő: kb. 25 perc

Megjegyzés, tipp:

Flangyűrű vagy mini piteforma híján muffintepsiben is megsüthető.

 



 

2024. november 10.

Körtés-túrókrémes tartlet citromsziruppal

 

 


Ennek a minipitének az elődjét szinte pont egy évvel ezelőtt sütöttem meg, de akkor egy kicsit nagyobb sütőformát használtam hozzá, és krémes túró helyett botmixerrel pépesített „rendes” túróból készítettem, némi tejföllel lágyítva. A díszítéshez a lehulló tésztaszélekből körte formájú sütiket szaggattam, aminek egy részével kidekoráltam a piték szélét. Imádtam! :) A sütiről készült képeket már kevésbé. A fotókat ugyan kiválogattam, kiszerkácsoltam, de akárhányszor elém kerültek, mindig úgy éreztem, jobb ezeket nem mutogatni, mert ha nekem kiég tőlük a szemem, akkor nyilván másnak is. Ugyanis akárhogy próbáltam helyrehozni az erős napsütés okozta színeltolódást és fényességet, a süti nem hatott természetesnek. Addig-addig halogattam a posztolást, hogy eltelt egy év, és ismét bejött a körteszezon. Eszembe jutott a pite. Most mini sütőformákat vettem elő, a túróból a krémes fajtát választottam, ami miatt kicsit alakítottam a korábbi recepten, sőt ezúttal kedv és lehulló tésztaszél híján nem sütöttem pluszban körte formájú kekszeket sem. A jóval kisebb méretű körtéknek köszönhetően szerintem még mutatósabb lett a végeredmény. :) A mini sütőforma miatt a tésztakosárban lévő túrókrém mennyisége most ugyan kevesebb lett, ezáltal nem annyira hangsúlyos, de szerintem így is pont elegendő – ezúttal a zamatos körte dominál. :)
És ami nekem ebben a történetben még lényeges: reggel 8-kor épp jók voltak a fények a fotózáshoz! :D

Hozzávalók 9 darabhoz:

a tésztához:
25 dkg finomliszt
12 dkg vaj
8 dkg finomítatlan nádcukor
1 tojás
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 csapott mk. sütőpor

a töltelékhez:
4 és ½ Bosc kobak körte (kis méretű, nem túlérett)
25 dkg krémes túró
9 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
½ tojás (27 g)
1 kezeletlen citrom reszelt héja
10 dkg kristálycukor
½ citrom leve
1,5 dkg vaníliaízű pudingpor vagy étkezési kukoricakeményítő
4 dl víz
kekszmorzsa

a citromsziruphoz és a díszítéshez:
25 ml frissen facsart citromlé
2 ek. cukor
2-2 ek. aprított dió és pisztácia (vagy mandulaforgács)

elkészítés:
  1. A tésztához a cukorral vegyített lisztet elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, és belereszeljük a citromhéjat. A közepébe ütött tojást villával felverjük, összedolgozzuk a cukros liszttel, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk.
  2. A tésztából 8 golyót gömbölygetünk, enyhén lisztezett munkalapon 11 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk és kibéleljük velük a kivehető aljú piteformákat. A túlnyúló tésztaszéleket levágjuk, és ebből elkészítjük a 9. kis tésztakört.
  3. A tésztakosarak belsejét villával megszurkáljuk, majd a pitéket deszkára sorakoztatjuk, és nejlonzacskóba húzva, 30 percre hűtőbe tesszük.
  4. A krémhez a felvert tojás felét tálba öntjük, és csomómentesre keverjük a pudingporral/keményítővel. Ebbe az elegybe beledolgozzuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és a krémes túrót.
  5. A megmosott, szárazra törölt körtéket héjastól félbevágjuk, a magházukat kivesszük (ha túl nagyok, levágunk belőlük annyit, hogy ne lógjanak majd túl a sütőformán), és úgy szeljük fel 3-4 mm-es szeletekre, hogy nem vágjuk végig a csúcsukig.
  6. Egy nagyobb lábasba beletesszük a kristálycukrot, a citromlevet, óvatosan rátesszük az előkészített körtéket, és felengedjük a vízzel. Közepes lángon elkezdjük melegíteni, és amint a cukor felolvadt, onnantól számítva 2 perc alatt puhára főzzük a gyümölcsöt. Óvatosan kiemeljük a fazékból, és deszkára téve hagyjuk lefolyni róluk a főzővizet.
  7. A tésztakosarak belsejét beszórjuk kevés kekszmorzsával, mindegyikben elosztunk 1-1 jó evőkanál túrókrémet, és úgy helyezzük rá a körtéket, hogy a szeleteket kissé szétnyitjuk. A sütőt közben előmelegítjük.
  8. A pitéket alulról a 2. sütőrácsra sorakoztatjuk és megsütjük. Azon melegében kiemeljük a formákból, tortarácsra szedjük és hűlni hagyjuk.
  9. Az átszűrt citromléből és a cukorból – néha megkeverve – szirupot főzünk. A felaprított diót és a pisztáciát zsiradékmentes serpenyőben kis lángon megpirítjuk.
  10. A kihűlt piték teljes felületét lekenjük citromsziruppal, és megszórjuk pirított dióval, pisztáciával.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc

Megjegyzés, tipp:
A nagyon érett körtét természetesen nem kell előfőzni.
A még forró süteményt úgy tudjuk kiapplikálni a formából, hogy fakanál végével alányúlunk, és középen kissé felnyomjuk a kivehető alját. A tészta így megemelkedik, amit ügyeskedve át tudunk tolni a tortarácsra. Fontos, hogy a kiemelkedő tészta alja egy szintben legyen a tortaráccsal. A süti alján lévő fémlapocskát pedig vékony pengéjű késsel tudjuk eltávolítani. A linzer így gyorsabban ki tud hűlni.
Én azért veszem ki még forrón a tésztát a formából, mert jártam már úgy, hogy kihűlve beleragadt, és emiatt széttöredezett a széle. Úgyhogy azóta nem kockáztatok. ;)


 


2024. november 1.

Gyors körtés kókusztorta

(némi almával)

 

 


A diófa alatti földet már harmadik napja próbáltam megszabadítani a lúdhúrtól (tudtam, hogy jó ötlet volt elegendő mennyiségű rántott palacsintát csinálni! :D), miközben a derekamat fájlalva, és az egyre szaporábban hulló falevelek miatt anyázva, valami gyorsan elkészíthető sütiről ábrándoztam. Bár ez utóbbi vágyat igyekeztem elhessegetni, mert tudtam, hogy azt sem fogja más megsütni helyettem, de hogy én sem, az tuti fix. Aztán a magamnak tett komolytalan ígéretet jól megszegtem, és ebéd után mégis nekiduráltam magam a sütésnek, miután beláttam, hogy nem bírom ki édesség nélkül nem „aszalhatom” tovább a hűtőben gubbasztó gyümölcsöket. Így került a tésztába alma, a tetejére pedig körte. Utóbbit egyébként egy korábban kiötlött és letesztelt sütihez vettem, hogy újrasütve lefotózhassam végre, de – a gyomlálás sürgető belső kényszere és részben a kedvhiány miatt is – a szándék végül dugába dőlt.
Bár ezt a süteményt eredetileg 24 cm-es tortaformában akartam megsütni, végül a tészta mennyisége okán úgy döntöttem, hogy inkább két kisebb torta legyen belőle. Ilyen módon két legyet üthettem egy csapásra: megvolt a vasárnapi gyors süti, ugyanakkor másnapra is lett egy érintetlen példány a fotózáshoz. :)
Kóstoláskor mindketten megállapítottuk, hogy érdemes volt elkészíteni ezt a enyhén szaftos tésztájú, zamatos sütit. :)


Hozzávalók 24 cm-es vagy 2 db 16 cm-es tortaformához:

a tésztához:
3 nagy tojás
15 dkg finomítatlan nádcukor
1 tk. vaníliapaszta
1 alma (reszelve 15 dkg)
1 kezeletlen citrom héja
15 dkg finomliszt
15 dkg kókuszreszelék
1 ½ tk. (7 g) sütőpor
egy csipet só
1,5 dl kókusztejszín (pl. Delcoco)
1 dl kókuszolaj

a tetejére:
2 körte (Bosc kobak)
2 ek. kókuszreszelék
2 ek. finomítatlan nádcukor

elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt körtéket négybe vágjuk, kivesszük a magházukat, majd további 3-4 szeletre vágjuk.
  2. A tésztához a tojásokat a cukorral felhabosítjuk, nagy lyukú reszelőn belereszeljük a meghámozott almát, és reszelt citromhéjjal, vaníliapasztával, sóval ízesítjük.
  3. Hozzákeverjük előbb a sütőporral, kókuszreszelékkel vegyített lisztet, majd a kókusztejszínt és az olajat.
  4. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt, vékonyan kiolajozott tortaformába simítjuk, levél alakban vagy körkörösen (sőt, tetszés szerint) elrendezzük rajta a körteszeleteket, és megszórjuk kókuszreszelékkel, nádcukorral.
  5. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve, a formában hagyjuk kihűlni. Felszeletelve, esetleg pici porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés, tipp:
Alma nélkül is leteszteltem: úgy is teljesen jól működik. ;)



 

 

2023. november 9.

Pekándió pestos szendvics karamellizált körtével, camembert-rel

 

 


Anyától még augusztus elején kaptam pár darab körtét, amiből valami ehhez hasonló szendót akartam készíteni, de a körte időközben túlérett, így magában ettem meg. A következő adag gyümölccsel már nem szerettem volna így járni, ezért gyorsan vettem hozzá camembert sajtot, hogy máris legyen két olyan vásárolmány, ami miatt nem halogathatom túl sokáig az elkészítést. :D Bár eredetileg házi kecskesajttal képzeltem el a szendvicsre valót, de arra még várnom kellett, ezért úgy gondoltam, a camemberttel sem lövök mellé. Igaz, én a nemes penészt nem csípem – le is vágtam a széleket utólag, magamban sűrűn elnézést kérve eme híres sajtfajta atyjától. :D
Kencének valami különlegesebbre gondoltam, és mivel régebben már csináltam körtés-sajtos szendvicset dióval, ezért tudtam, hogy ez az utóbbi jó kiegészítője a másik kettőnek. A dióból viszont ezúttal pesztót (upsz, bocsesz: pestot!) készíttetem, nem csupán pirítva szórtam a szendvics tetejébe. Tényleg jó gondolatnak bizonyult, mert mindkettőnknek ízlett ez a fűszeres-diós alap, ill. az arra halmozott édes körte és sajt.
Igen laktató, szerintem egy kis tenyérnyi szelet bőven elég belőle, pláne ha előételnek esszük, jóféle fehér bort kortyolgatva mellé. ;)
 
 


Hozzávalók 2 személyre:


2 Bosc kobak körte
pár csepp frissen facsart citromlé
2 ek. akácméz
1 dkg vaj
10 dkg pekándió
frissen őrölt tarka bors
néhány levélke friss oregánó
néhány levélke friss bazsalikom
3 szál friss kakukkfű

4 tk. extra szűz olívaolaj
125 g camembert sajt
4 szelet kovászos kenyér
olívaolaj a pirításhoz
pirított, durvára vágott pekándió (és pisztácia) a tálaláshoz


elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt körtéket (hámozatlanul) négybe vágjuk, és az így kapott darabokat felszeleteljük. Meglocsoljuk citromlével.
  2. A vajat a mézzel serpenyőben felhevítjük, elrendezzük rajta a körteszeleteket, és az egyik oldalukon megkaramellizáljuk. Hűlni hagyjuk.
  3. A pestohoz a diót zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk (3-4 darabot durvára vágunk és félretesszük), és miután kihűlt, késes aprítóban ledaráljuk.
  4. Hozzáadjuk a felaprított bazsalikomot, oregánót, kakukkfüvet, borsot, sót, extra szűz olívaolajat, és alaposan összekeverjük.
  5. A camembert sajtot vékonyra szeljük. A kenyérszeleteket megkenjük olívaolajjal, és sütőben vagy serpenyőben megpirítjuk.
  6. A pirítósokat gazdagon megkenjük pestoval, felváltva elrendezzük rajtuk a sajt- és a körteszeleteket, majd megszórjuk a félretett pirított dióval, esetleg pisztáciával is.

 


2023. október 29.

Karamellkrémes körtetorta sóskaramell-szósszal:

 

 


 
Újabban rákaptam a karamellszószra, pedig hosszú évekig ki nem állhattam, főleg a sós változatát. Pontosan tudom, melyik az a sütim, aminek köszönhetően hatalmas változás állt be, és már három éve büszkélkedhetek azzal önmagam előtt, hogy végre szeretem a karamellszószt. :D Bevallom, aztán sokáig mégsem főztem, de legalább már tudtam, hogy a nagy nap óta – finnyáskodás nélkül – bármikor terítékre kerülhetne. Szerencsére nemrégiben megint eljött nálam a karamellkészítés ideje, és ennek nyomán két ilyen süti is felkerülhetett a blogra. Ennek a mostaninak az alapötletét mástól kölcsönöztem (a lent jelzett linkre kattintva láthatjátok), de persze nem is én lennék, ha nem esett volna át egy kis átalakításon. :D Nem „nyúltam bele” olyan nagyon, és a mennyiségek csökkentésén kívül csak annyi történt, hogy a tésztába sütőport, ill. a krémbe egy kis tejszínt is tettem, hogy habosabb állagú legyen. A karamellszószt viszont teljesen másként készítettem, mert a sajátom nagyon bevált, és jobbnak is éreztem annál a másiknál. A sósság intenzitásának beállítása mindenkire rá van bízva, ki hogy szereti, készítse annak megfelelően. ;) Én nem vittem túlzásba, mert ahhoz még papírkutya vagyok, és a Kutyafült sem akartam sokkolni. :D
Bár ez egy meglehetősen vajas, kuglófszerű, és a körtétől enyhén szaftos tészta, állagában mégis könnyed lett a végeredmény, köszönhetően a sütőpornak, illetve a krém kapcsán annak a kis tejszínnek, amit önhatalmúlag beletettem. A Kutyinyeknek is ízlett, szóval ha ő mint fő kritikus jónak ítélte, akkor helye van itt, a Sünisen. ;)

 


Hozzávalók 2 db, 16 cm átmérőjű sütőformához:

a tésztához:
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 tojás
7 dkg finomliszt
7 dkg őrölt mandula
1 tk. sütőpor
1 körte (közepes méretű, nálam Bosc kobak)

a karamellszószhoz:
10 dkg kristálycukor
2 ½ ek. víz
60 ml tejszín
2,5 dkg vaj
egy csipet só

a krémhez:
25 dkg mascarpone
10 dkg karamellszósz
0,5 dl habtejszín

a díszítéshez:
1 nem túl nagy körtéből készített szirom
a többi karamellszósz
egy csipet só
2 ek. pirított mandulaforgács

elkészítés:
  1. A tésztához a vajat a porcukorral kihabosítjuk, majd egymás után belekeverjük a tojásokat és az őrölt mandulával, sütőporral vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát kettévesszük, és a sütőpapírral bélelt, oldalán enyhén kivajazott tortaformákba simítjuk.
  3. A meghámozott körtét felkockázzuk, a tésztákra szórjuk, és mindkét tortaformát előmelegített sütőbe toljuk. Ha megsültek, tortarácsra tesszük, 10 percet pihentetjük, majd lekapcsoljuk róluk a karimát, és a tésztalapokat hagyjuk teljesen kihűlni.
  4. A díszítéshez a megmosott körtét kb. 2 mm vékony szeletekre vágjuk, és kivesszük belőle a magokat. A szeleteket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, ráfektetünk egy másik sütőpapírt, és egy tepsivel lesúlyozzuk. 160°C-os sütőben kb. 15 percig sütjük, majd a tepsit és a papírt is levéve róla, további 20-30 percet szárítjuk (a szeletek vastagságától függően). Tortarácsra szedjük, és így hagyjuk kihűlni, megszáradni.
  5. A karamellhez a cukrot a vízzel lábasba tesszük, kis lángon megkaramellizáljuk, majd felöntjük a vajjal összemelegített tejszínnel. Egy percig kis lángon, kevergetve forraljuk, majd elzárjuk alatta a lángot. Teljesen kihűtjük.
  6. A krémhez a mascarponét összekeverjük a karamellszósz nagy részével, hozzáadjuk a tejszínt, és robotgéppel magas fokozaton felhabosítjuk. Hűtőbe tesszük, hogy kicsit megdermedjen.
  7. A krém felével betöltjük a tésztalapokat, a másik adagot pedig hanyagul a torta tetejére halmozzuk. Rácsorgatjuk az újra felmelegített, pici sóval bolondított többi karamellt, majd a torta tetejét (esetleg az oldalát is) körteszirmokkal, valamint pirított mandulaforgáccsal díszítjük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc

Tipp:

Ha nem azonnal fogyasztjuk, akkor ne csorgassuk még rá a karamellszószt, hanem tegyük hűtőbe a tortát, és tálalás előtt negyedórával vegyük ki. Közvetlenül kínálás előtt locsoljuk meg a szóssszal, és díszítsük fel a körteszirmokkal, mandulaforgáccsal.

Megjegyzés:
A körteszirom szerintem inkább csak díszítésre való. :D

 


 


Ötlet: innen

2023. október 19.

Körtés-aszalt vörös áfonyás saláta kecskesajttal, pirított szalonnával

 

 


 
Végérvényesen a gyümölcsös saláták rabjai lettünk! :) A korábbi kedvenc éttermünkben kóstolt, és aztán gyakran rendelt málnás sali az oka, hogy ízlésileg elindultunk ezen az örömteli úton, de egy darabig még váratott magára, hogy saját kezűleg is ilyesmit készítsek. Erre idén került először sor, de nem a már nagyon ismert málnásra, hanem egy szőlővel készült változat lett az, ami végül megpecsételte a sorsunkat. Egy lavina gyorsaságával szerelmesedtünk bele a fent nevezett salátába, amit aztán így, úgy, amúgy variáltam a tavasz és a nyár folyamán, míg végül egy fűszeres joghurttal alaposan nyakon öntött kreáció lett az abszolút befutó.
Most viszont körtével és házi kecskesajttal gazdagított, de joghurt nélküli salátát gondoltam ki, amibe végül – alig észrevehetően – mégis belezuttyant egy leheletnyi joghurt, szaporítandó az öntet mennyiségét. :D
A kecskesajtot Baranyi Csaba vőfélytől vettük, aki sajtkészítőként is tevékenykedik. A sajtjára egy korábbi szomszédunk hívta fel a figyelmünket, aki úgy aposztrofálta, hogy „das ist der beste Ziegenkäse, den ich je gegessen habe“, azaz számára ez a valaha kóstolt legfinomabb kecskesajt. Mi pedig ezen felbuzdulva, kértünk kóstolót. Az igencsak jól vizsgázott próba adag után már nem csupán néhány dekányit vettünk.
Én már akkor tudtam, hogy körtével fogom összeházasítani ezt a kézműves finomságot. A többi összetevő használata menet közben alakult ki, így a pirított szalonnáé is. Mivel ez utóbbi a gyakran tálalt szőlős salimban egyszer már jó pontot kapott, ezért ebbe a körtésbe is beloptam.
Amikor az első falatot a számba vettem, nagyon vigyorogtam, mert az öntet szerintem pont olyanra sikeredett, mint amilyen az a szeretett málnás salátában volt. Tökéletesnek éreztem az összhangot a saláta „alkatrészei” között – valódi ízkavalkád tobzódott a nyelvem alatt! :)

 


Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg jégsaláta
15 dkg szeletelt húsos szalonna
10 dkg kecskesajt
1 körte (nálam Bosc kobak és Coference vegyesen)
2 ek. aszalt vörös áfonya
6 dkg pekándió
2 ek. extra szűz olívaolaj
2 ek. almaecet
1 tk. balzsamecet
1 ek. (akác)méz
1 ek. natúr joghurt
2 kis gerezd fokhagyma
1 mk. kakukkfű
1 mk. oregánó
őrölt fekete bors

elkészítés:
  1. A szalonnaszeleteket négyfelé vágjuk, és zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk. Papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a zsírt, és így hagyjuk kihűlni.
  2. A megmosott körtét héjastól négybe vágjuk, magházát kivesszük, és keresztben vagy hosszában vékony szeletekre vágjuk.
  3. A durvára darabolt diót zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, hűlni hagyjuk. A kecskesajtot felszeljük. A jégsalátát darabokra tépkedjük.
  4. Az öntethez az olívaolajat elkeverjük az alma- és a balzsamecettel, a mézzel, joghurttal, áttört fokhagymával, fűszerekkel.
  5. A jégsalátát, a körtét, áfonyát, kecskesajtot, valamint a fele mennyiségű pirított szalonnát tálba tesszük, meglocsoljuk az öntettel, és alaposan, de óvatosan összeforgatjuk.
  6. Elosztjuk két tányéron, megszórjuk a többi szalonnával, a pirított dióval, és tálaljuk.
Tipp:
Természetesen használhatunk vegyes zöldeket is, különösen illik hozzá a rukkola.

 


 

2023. október 6.

Fordított körtés-pisztáciás sütemény karamellszósszal

 

 


 
Minden évszaknak megvan az előnye, az őszé például részben az, hogy ilyenkor már jöhetnek a fűszeresebb, karakteresebb, melengető ételek és desszertek. Ilyen ez a körtés süti is, aminek a tésztájában nem tolakodóan ott lapul kedvencem, a fahéj, és a tetején katonásan sorakoznak a zamatos, lédús körteszeletek – a Bosc kobak az egyik kedvenc fajtám. :)
Tudható, hogy a körte és a kakaós tészta jóbarátok, ezt a kapcsolatot pedig most buja karamellszósz szentesíti (ezt is csak nemrég kedveltem meg). A sütire ezúttal pisztácia is került, ami persze nem olcsó, viszont üde zöld színével szépen ellensúlyozza a tészta barnaságát. Szerintem ízében is illeszkedik hozzá, és ami nekem még fontos: ropog. :D Bevallom, nem gyakran veszünk pisztáciát, de mivel édességkészítési szándékkal újabban alig kapcsolom be a sütőt, ezért most bátran rúgtunk ki a hámból, és vettünk egy zacskóval. :D
Egyébként fordított tortát még sosem csináltam, vagy ha mégis, az baromi rég volt, a feledés homályába merült. Az elmúlt egy hétben viszont kétszer is pótoltam a mulasztást. :D Szerintem megérte. ;)

 


Hozzávalók 29x10,5x7 cm-es sütőformához:

a karamellszószos körtéhez:
12 dkg kristálycukor
4 ek. víz
4,5 dkg vaj
1 dl habtejszín
3 körte (pl. Bosc kobak)

a tésztához:
2 nagy tojás
13 dkg kristálycukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
15 dkg görög joghurt
1 dl napraforgóolaj
18 dkg finomliszt
2 dkg holland kakaópor
1 tk. őrölt fahéj
½ cs. sütőpor
6 dkg sózatlan pisztáciabél+a díszítéshez

elkészítés:
  1. A karamellszószhoz a cukrot lábasba szórjuk felengedjük a vízzel, és kis lángon elkezdjük forralni. Közben egy kis tejkiöntőben a vajat a tejszínnel összemelegítjük, és amint a cukor a lábasban világosbarnára karamellizálódott, a tűzről lehúzva belekeverjük a meleg vajas tejszínt. A lábast visszatesszük a tűzre, és kevergetve összeforraljuk. Elzárjuk alatta a lángot.
  2. A megmosott, szárazra törölt körtéket héjastól négybe vágjuk, magházukat kivesszük és 1 cm vastag cikkekre vágjuk.
  3. A fele mennyiségű karamellszószt a sütőpapírral bélelt formába öntjük, és cserépmintásan elrendezzük rajta a körteszeleteket.
  4. A tésztához a cukrot és a vaníliás cukrot a tojásokkal felhabosítjuk, majd hozzákeverjük a joghurtot és az olajat.
  5. Rászitáljuk a kakaóporral, fahéjjal, sütőporral vegyített lisztet, rászórjuk a felezett vagy durvára vágott pisztáciát, és összekeverjük. A tésztamasszát egyenletesen a körtére öntjük, elsimítjuk.
  6. A süteményt előmelegített sütőben megsütjük (akkor jó, ha a beleszúrt hurkapálcára már nem ragad rá a tészta) – ha szükséges, a tetejét egyenesre vágjuk –, majd 10 perc pihentetés után tortarácsra borítjuk úgy, hogy a gyümölcsös része kerüljön fölülre.
  7. A karamellszósz másik felét újramelegítjük, a sütemény tetejére csorgatjuk, megszórjuk pisztáciával, és így hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

 


 

2021. december 16.

Fűszeres morzsás-körtés minipite

 

 




Ezt a süteményt még november 24-én, Moholy-Nagy László halálának 75. évfordulóján sütöttem annak örömére, hogy a művész szegedi éveiről szóló kötetet, amelyet kedves rokonom írt, végre bemutatták a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Bár az eseményre – a sok idegen ember közé – nem vittem magammal a sütit, de a program végeztével átgurultunk a nagynénémhez, aki ilyen módon részesülhetett egy kis kóstolóból. Mivel a családunk több tagjának nagyon ízlett, ezért nyugodt szívvel ajánlom adventkor is. Hiszen a finom, fűszeres körte, az azt keretező, imádni való linzertészta és a szintén fűszeres, ropogós morzsa abszolút illik az ünnephez. :) Egy csésze forralt bor vagy tea mellé tökéletes választás. ;)

 



Hozzávalók 12 darabhoz:

a tésztához:
10 dkg fehér tönkölyliszt
10 dkg zabpehelyliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg finomítatlan nádcukor
12,5 dkg vaj
1 bio narancs reszelt héja
1 púpozott mk. őrölt gyömbér
egy csipet só
1 tojás

a töltelékhez:
45-50 dkg körte
½ narancs leve
½ citrom leve
5 dkg finomítatlan nádcukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 mk. őrölt fahéj
1 mk. őrölt gyömbér
1 citrom reszelt héja
3 dkg vaníliás pudingpor

a fűszeres morzsához:
4 dkg zabpehelyliszt
4 dkg zabpehely
4 dkg kesudió és mandulapehely fele-fele arányban, aprítva
6 dkg finomítatlan nádcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 csapott mk. őrölt fahéj
1 csapott mk. őrölt gyömbér
1 bio citrom reszelt héja
6 dkg vaj

elkészítés:
  1. A fűszeres morzsához a hozzávalókat a vajjal elmorzsoljuk, és hűtőbe tesszük.
  2. A cukrot a gyömbérrel, sóval, reszelt narancshéjjal ízesített lisztkeverékhez adjuk, elmorzsoljuk a felkockázott vajjal, és a tojást is hozzáadva összeállítjuk a tésztát.
  3. Liszttel hintett munkalapon 3 mm vastagságú körlapra nyújtjuk, kb. 9 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és kibéleljük velük a muffin sütőforma mélyedéseit. (A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, kinyújtjuk, szaggatjuk.) A tepsit nejlonzacskóba húzva, 30 percre hűtőbe tesszük.
  4. A megmosott, magházuktól megfosztott körtéket kis kockákra aprítjuk, és a kétféle cukorral, valamint a fűszerekkel ízesítjük. Rálocsoljuk a citrusleveket, rászitáljuk a pudingport, és összeforgatjuk.
  5. A tésztakosárkák alját villával több helyen megszurkáljuk, elosztjuk bennük a tölteléket, és rászórjuk a fűszeres morzsát. Előmelegített sütőben megsütjük, majd 20-30 perc elteltével kiügyeskedjük a pitéket a formából, és tortarácsra szedve hagyjuk teljesen kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc




2021. október 31.

Körtés-csokoládés pite

 

 

 



A telekszomszédunk kertjében van egy növendék körtefa. Igazából nagyon gyerek még, mégis roskadozott az érett gyümölcstől. A termésből néhány darabot a segítségem fejében megkaptam ajándékba, aminek nagyon örültem, mert nem emlékszem, mikor ettem utoljára ilyen finom körtét. :) Bár az összeset bepuszilhattuk volna frissen, de én mindenképp meg akartam menteni belőle egy süteményhez is.
A minap szembejött velem egy kecsegtető videós recept, és abból a csokis tölteléket átmentettem ehhez a pitéhez – a cukormennyiség felére redukálásával. A tészta hozzávalói nem voltak megadva, de ugyan ki ne tudna hozzá linzertésztát készíteni. ;) Ezúttal az is kakaós lett. A tetejére azonban nem cseresznye, hanem a szomszédunk-féle ízletes clapp körte került. A díszítgetéssel elmolyoltam egy kicsit, de szerintem megérte. Nagyon csokis süti ez, pont olyan, ami a hűvös őszi időhöz passzol. Anya meg én imádtuk! :)

 



Hozzávalók 35x12 cm-es pitesütőformához:

a tésztához:
23 dkg omlós tészta süteményliszt
2 dkg holland kakaópor
10 dkg finomítatlan nádcukor
12 dkg vaj
1 tojás
1 ek. hideg víz (elhagyható)

a töltelékhez:
15 dkg étcsokoládé (50% kakaótartalmú)
12 dkg vaj
8 dkg finomítatlan nádcukor
5 dkg teljes értékű nádcukor
1 tk. vanília esszencia
6,5 dkg finomliszt
4,5 dkg kókuszreszelék
7 dkg pekándió, durvára vágva
2 tojás
2 körte (nálam clapp körte)

elkészítés:
  1. A tésztához a száraz hozzávalókat összevegyítjük, morzsalékosra dolgozzuk a feldarabolt, hideg vajjal, majd a tojást (szükség szerint a vizet is) hozzáadva összeállítjuk, és téglatest alakúra formázzuk a tésztát.
  2. A tésztát liszttel hintett munkalapon kb. 42x18 cm-es téglalapra nyújtjuk és kibéleljük vele a sütőformát. Az alját villával több helyen megszurkáljuk.
  3. A túlnyúló tésztaszéleket levágjuk, (nedves kézzel) újra összegyúrjuk, és kör alakúra kinyújtjuk. Tálcára tesszük, és a tésztakosárral együtt nejlonzacskóba húzva, 30 percre hűtőbe tesszük.
  4. A töltelékhez a vajat felolvasztjuk, a felaprított csokoládéra öntjük, és 1-2 perc elteltével összekeverjük. Vanília esszenciával ízesítjük.
  5. A cukrokat elvegyítjük a liszttel, a kókuszreszelékkel, a pekándióval, és a felvert tojással együtt az olvasztott csokoládéhoz keverjük.
  6. A kinyújtott tésztából sablon segítségével falevél alakú mintákat vágunk ki. A megmosott, kimagozott körtéket negyedeljük és felszeleteljük.
  7. A tölteléket a tésztakosárba simítjuk, elrendezzük rajta a körteszeleteket, és a levélkékkel kidíszítjük a tetejét. A kimaradt tésztából tetszés szerinti díszeket is tehetünk még rá, pl. csigaformát.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc

Megjegyzés:
A süteményt a fent leírt mennyiségekből kerek piteformában is megsüthetjük.

 


2020. október 31.

Csokoládés körtekrémtorta

  




A szomszéd bácsitól egy zacskó körtét kaptunk kóstolóba, de 2 darab kivételével nem ettük meg, hanem a gyümölcsös tálban hagytam puhulni, mígnem annyira megértek, hogy jobbnak láttam, ha valamilyen édességbe teszem. Mivel az utóbbi hetekben mellőztem a süteménysütést, épp időszerűnek éreztem, hogy ezt újra megtegyem. Igazi őszi édesség kerekedett ki belőle. A körte íze hangsúlyos, a csokoládétól pedig különleges. Anya imádta. :)
Bár nem túlzottan édes, mégis laktató desszert – én már egy fél szelettől is tele lettem. :D
 
 

 

 
Hozzávalók 20 cm-es tortához:

Tésztához:
28 dkg finomliszt
5 dkg darált pekándió
20 dkg vaj
10 dkg kristálycukor
1 mk. őrölt fahéj
½ mk. sütőpor
1 kis tojás

Csokoládés körtekrémhez:
45 dkg körte (tisztított, magozott mennyiség)
1 ek. citromlé
1 mk. őrölt fahéj
10 dkg cukor
10 dkg étcsokoládé
3 tojássárgája
1,5 dl tej
2 dkg finomliszt
5 zselatinlap

Díszítéshez:
pekándió
étcsokoládé forgács


elkészítés:
  1. A darált pekándióval, cukorral, fahéjjal, sütőporral vegyített lisztet elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, majd a tojást is hozzáadva, gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk.
  2. A tésztát háromfelé osztjuk, mindegyik darabot meggömbölygetjük, és 20 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk. A tésztalapokat egymásra helyezzük, közéjük sütőpapírt téve, és 30 percre hűtőbe tesszük.
  3. A tésztalapokat sütőpapírral bélelt gáztepsire fektetjük (egyszerre 2 darab fér rá), és előmelegített sütő középső részében egymás után megsütjük. A lapokat tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  4. A meghámozott, magházától megfosztott körtét lábasba tesszük, botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a citromlevet, a fele mennyiségű porcukrot, és felforrósítjuk. Felolvasztjuk benne a darabokra tördelt étcsokoládét, majd az előzőleg hideg vízbe áztatott, alaposan kinyomkodott zselatinlapokat. Elzárjuk alatta a lángot.
  5. A tojássárgáját a többi cukorral lábasba tesszük, habosra kavarjuk, majd simára dolgozzuk benne a lisztet, és vékony sugárban hozzákeverjük a felhevített tejet.
  6. Kis lángon, folyamatos keverés mellett a szokásosnál egy kicsit sűrűbb állagú cukrászkrémmé főzzük. Apránként hozzáadva, simára keverjük benne a csokoládés körtepépet, és kihűtjük.
  7. A krémet háromfelé vesszük, hűtőbe tesszük, és amint elkezd kicsit meghúzni, betöltjük vele a tésztalapokat. Az utolsó adag krémmel körbekenjük a torta oldalát is.
  8. A torta szélét felezett pekándióval és étcsokoládé forgáccsal díszítjük. Néhány órára hűtőbe tesszük.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 10 perc/tésztalap

Megjegyzés:
A krém kicsit nehezebben köt, ezért érdemes a lapokat kapcsos tortaformába tenni, vagy tortagyűrűt helyezni köréjük. Ebben az esetben nem baj, ha a krém még önthető állagú.