2021. december 22.

Ünnepi kuglóf

 

 

 

 

Ezer éve készültem rá, hogy végre kelt kuglófot sütök. Nekem ui. a kuglóf valamiért tipikusan kevert tésztás sütemény, ezért eddig csak ilyeneket készítettem. Pedig valószínűleg az utóbbi lehet az eredeti, és csak később kezdték el kuglófformában sütni a kevert tésztás változatokat is. De ennek kapcsán eszem ágában sincs most történetkutatást folytatni. :D
Ezt a kuglófot egyébként egy 10 napig tartó tisztítókúra után sütöttem (amiről majd a későbbiek során szándékozom bővebben írni), így nem véletlen, hogy annyi minden került bele. :D Hiszen végre újra ehetünk csokit, olajos magokat, gyümölcsöt és tejtermékeket (persze azért módjával)! Másrészt viszont karácsony táján éppen hogy ilyen gazdagon töltve dukál. Úgyhogy szépen beleaprítottam mindent, amit csak elbírt a tészta. :D
Számomra mindig izgalmas, amikor olyasmit csinálok, amit még soha, még akkor is, ha ez a kuglóf valójában kalács, amit persze már rengetegszer készítettem. A kuglófformában történő sütés azonban újdonságnak hatott. Alig vártam, hogy lekerüljön róla a sütőforma, és belenézzek a belsejébe, majd pedig a fotózkodást követően meg is kóstoljam. Szerencsére nem csalódtam, sőt! Most már én magam is bátran sütök kalácsot kuglófformában. :) Mi több, bátran ajánlom az ünnepi asztalra! ;)

 




Hozzávalók 2 l-es kuglófformához:

42 dkg fehér tönkölyliszt
8 dkg finomítatlan, sötét nádcukor, darálva
2 cs. Bourbon vaníliás cukor, darálva
1 mk. só
1,5 dkg holland kakaópor
6 dkg ghí (tisztított vaj) vagy vaj
2 tojássárgája
1 bio narancs reszelt héja
4 dkg étcsokoládé, aprítva
4 dkg fehér csokoládé, aprítva
6 dkg aszalt cseresznye
6 dkg pekándió, aprítva
2 dl tej
2,4 dkg friss élesztő
vaníliás porcukor a tetejére

elkészítés:
  1. A lisztet összeszitáljuk a porcukorral, a vaníliás porcukorral, és kétfelé vesszük.
  2. Mindkét liszt közepébe belemorzsolunk 1,2-1,2 dkg élesztőt, simára keverjük 0,5-0,5 dl langyos tejjel, és egy kevés liszttel betakarva felfuttatjuk.
  3. Az egyik adaghoz szitáljuk a kakaóport, majd a fenti módon felezve a mennyiségeket, mindkettőhöz hozzáadjuk a sót, az olvasztott ghít, a tojássárgáját, a reszelt narancshéjat, a többi tejet, és robotgéppel egymás után jól kidagasztjuk a tésztákat.
  4. A kakaós tésztába beledolgozzuk a fehér csokoládét, a fehér tésztába az étcsokoládét, ill. a két tészta között elosztva, az aszalt cseresznyét és a pekándiót. Mindkettőt gömbölyűre formázzuk, és kivajazott kelesztőtálba téve megkelesztjük.
  5. A megkelt tésztagombócokból 50 cm hosszú rudakat sodrunk, a szálakat összecsavarjuk, és a kivajazott szilikon kuglófformába helyezzük. Letakarva 30 percet pihentetjük.
  6. A kuglófot előmelegített sütőben megsütjük, és még melegen kivesszük a sütőformából. Tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. Porcukorral hintve kínáljuk.
sütési hőfok: 185°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc