2013. július 10., szerda

Pita darált hússal töltve, csípősen



 

Nagyon régen ettünk utoljára pitát, pedig imádjuk. Most, hogy egymás után több helyen is láttam, kedvet kaptam hozzá, és újfent elkészítettem, ezúttal kenyérlisztből, rozmaring nélkül. Annál is inkább időszerű volt megsütnöm, mert a napokban vettünk végre egy beépíthető elektromos sütőt gázos főzőlappal, és „muszáj” volt letesztelni, hogy jól működik-e. Alig bírtam kivárni, hogy kipróbálhassam az új „családtagot”, hiszen évek óta egy rissz-rossz tűzhelyet használtam, aminek a sütője alkalmatlan volt kelt tészták vagy sütemények sütésére. Mindig Anyához rohangáltam fel, és nála sütöttem szinte mindent. Ennek az áldatlan állapotnak most vége, mert a saját vadiúj, szuper sütőnk átment az első teszten – a pita nagyszerűen megsült benne. Már előre tudom, hogy más étel kapcsán is nagyszerűen fog vizsgázni. Éljen az új sütő!!! :)
Ági barátnőm sütőpapírral bélelt tepsiben süti a pitát, ami ugyanolyan jó módszer, mint ha csak simán rácsra tesszük, ahogyan én szoktam készíteni.
Ha a pitát később fogyasztjuk, mint ahogy a sütőben megsütöttük, akkor egy serpenyőben mindkét oldalát melegítsük meg (ekkor egy kis pírt kap), és már tölthetjük is.




Hozzávalók 2-4 személyre:

4 pita
35 dkg darált sertéshús
1 kis fej vöröshagyma
1 kis fej lila hagyma
4 gerezd zúzott fokhagyma
kevés mangalicazsír
őrölt fekete bors
1 csapott tk. őrölt kömény

4 ek. tejföl
1 ek. darált csípős paprika

elkészítés:
  1. A hagymákat megtisztítjuk, finomra vágjuk, és a serpenyőben felforrósított zsíron megdinszteljük.
  2. Hozzákeverjük a zúzott fokhagymát, a borsot, a köményt, a sót, és hagyjuk, hogy az ízek egy perc alatt kioldódjanak. Rátesszük a húst, és néha megkeverve készre sütjük.
  3. A piták széléből levágunk egy ujjnyi hosszú darabot, a nyíláson át a belsejüket megkenjük a csípős paprikával kevert tejföllel, és megtöltjük a hússal. Tálaljuk.