amikor a szagelszívó majdnem elbukik, de végül minden fronton győz a józan ész
Engem legalábbis a toldozgatás-foltozgatás mindig is jobban stresszelt, mert a végén nincs meg az „egyben van” érzés, hiszen a kis eltéréseket nem lehet maradéktalanul összedolgozni. Itt viszont ezzel kell főznünk – csak hogy stílusos legyek. Azt azért mindenképp meg kell jegyeznem, hogy mégis csak a családi házzal kapcsolatos álom megvalósulása a lényeg. Szóval amikor már épp elkenődnénk attól, hogy ismét a korábbi tulaj elbaltázásait korrigáljuk, mindig gyorsan emlékeztetjük magunkat: végre van házunk, és ez mennyivel jobb a társasházi lakásnál és annak zavaró velejáróinál. :)
Na de vissza a legutóbbi munkálatokhoz, amelyek kapcsán észszerű szempontok mentén dőlt el, hogy a konyha és a fürdőszoba közül melyik lesz a soron következő, szétverésre szánt helyiség.
A választásnál tehát nem a fejünkben pergő bontási horrorfilm nyomott sokat a latban – vagyis hogy melyik helyiséget mennyire kellene kifordítani a négy sarkából –, hanem inkább a józan megfontolások: a konyha jobban szem előtt van, és talán még olcsóbban is megúszható a rekonstrukciója, mint a fürdőszobáé, ami ugyan szintén élhető, de azért messze van a korszerűtől és az esztétikustól.
És itt nyitnék egy Ruff Bálint-i zárójelet: bár a fürdő renoválása csak a távolabbi terveink között szerepelt, az ideiglenes bebútorozását nem éreztük ördögtől valónak. Sőt, szükségesnek is tűnt, hiszen ki tudja, mikor kerül sor a felújítására. Ebben maradtunk, de miután elkészült a pontos tervrajz, és – az előzetes tapasztalatainkból kiindulva, valamint az elszállt inflációt is belekalkulálva – megsaccoltuk a gyártási költséget, ez végül eldöntötte a kérdést. Az összeg ugyanis felháborítóan magas volt ahhoz képest, hogy mindez csak ideiglenes megoldás lett volna. Zárójel bezárva!
A konyha tehát mint központi élettér szerves része a mindennapjainknak, és ha egy kicsit közelebb állna a vágyott állapothoz, bizonyára szívesebben töltenék benne még több időt, mint amennyit naponta muszáj – pusztán azon prózai okból, hogy ne haljunk éhen. Mi több, egy szép konyhában talán még a Kutyafül is elsajátítja a húszperces ebédelés képességét a szokásos ötperces tempó helyett. Részben emiatt is ment el a kedvem a tartósabb konyhai ácsorgástól.
Az itt hagyott, szinte még vadiúj konyhabútor ugyan tetszetős volt, és bár tudtam, hogy ezzel együtt sem fogok teljesen megbékélni vele, mégis úgy éreztem, hogy az elemek átvariálásával (a legutáltabbakat kivéve), illetve néhány pluszban csináltatott darabbal szerethetőbbé tehető. Így anyagilag is biztosan kedvezőbben jönnénk ki, mint akkor, ha teljesen új bútort csináltatnánk.
Hetekig sakkoztam a felső elemekkel, képzeletben és papíron is ide-oda tologatva azokat, majd hozzájuk applikáltam az elképzelt kiegészítő szekrényeket. Sehogy sem állt össze maradéktalanul, és mire valamennyire kitisztult a kép, rájöttem, hogy árban csak nem lennénk vele beljebb. Legalábbis a skandináv lehetőséghez viszonyítva – mármint a fix méretekkel dolgozó, de egyénileg összeállított opcióhoz képest.
Utólag bevallom, örültem a kudarcnak: hogy elbúcsúzhatunk a régitől, ami bizonyos esztétikai szempontokon kívül számomra funkcionálisan sem igazán felelt meg. És ezen a szekrények kényszerűen korlátozott átrakosgatása sem javított volna sokat.
A Facebookon menet közben rám borult egy raklap konyhatervező workshop- és asztaloscéges hirdetés, sőt megvilágosodtam abban is, hogy több szempontot egybevetve mi a különbség a bútorbolt, a konyhastúdió és az asztalos cég között. (Mi mindig is az utóbbi pártján voltunk.) A bútorboltban kapható kész konyha nálunk nem játszik, a konyhastúdió pedig kvázi milliomosoknak való.
Amikor azonban kiszámoltuk, nagyjából mennyiből jönne ki az egyedi gyártású verzió, egyből eldőlt, hogy őrültség lenne annyit költeni csak a konyhára, amekkora összegnek a feléből sok évvel ezelőtt az egész lakást kipofoztuk – a beépített bútorokat is beleszámítva. Nonszensz, hogy most a konyha renoválása került annyiba, mint anno az egész lakásom – hova jutottunk?!
Az életben viszont sokkal fontosabb dolgok is vannak a Pinteresten látott „nekem-ez-kell” konyháknál. Ráadásul a ház adottságaihoz való alkalmazkodás is határt szabott annak a konyhabútornak, amit életem végéig igazán a magaménak éreznék. Hiszen maga a ház sem ilyen. Végül egy olyan megoldás került képbe, ami árban még elérhető, ugyanakkor elegáns, letisztult és a ház egészéhez is illeszkedik. Így végül a korábban számunkra elképzelhetetlennek tartott, egykor drágának számító és nem túl nagy választékot kínáló lapraszerelt skandináv verzió lett a befutó – figyelembe véve a korábbi tulaj által kialakított teret és egyebeket. Ezen belül főleg a mosogató helyén nem változtattunk, nagy bánatomra, mert az már tényleg komolyabb bontással járt volna.
Megjegyzem, nagy kérdőjel, hogy a mosogató miért nem az ablak előtt kapott helyet, holott a legtöbb konyhaterven ott van. Itt viszont a főzőlap került oda, fittyet hányva a befelé nyíló ablakszárnyakra, amelyek így lehetetlenné tették a szagelszívó beépítését. Ehelyett maradt az ablaknyitásra épülő „szellőztetési stratégia”, ami az ételszagot is inkább befelé tolta. A bűz így nem kifelé távozott, hanem még beljebb nyomakodott (télen magával húzva a hideget, nyáron a meleget), ami miatt gyakran közelharcot vívtam a Kutyával az ajtók szigorú csukva tartásáért. Csatavesztés esetén az egész ház bűzbe borult, amit szó szerint minden ajtó és ablak legalább 20 perces nyitva tartásával lehetett megszüntetni.
A húsvétot a régi bútorral még letoltuk nyugiban (hála a türelmes vevőnek!), majd pár napra rá – az előre lefőzött komplett ebédekkel telepakolt hűtővel az üres konyha közepén – elkezdődött a munka. Az utált fali csempével a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere is ment a kukába, és április 12-én éjfélkor örömmámorban úszva nyakaltuk a pezsgőt a sitthalom tetején! :D
A Kutyafül mindenhez is ért, elszánt és kitartó, amiért én végtelenül büszke vagyok rá! Kimérte mindennek a pontos helyét, falat vésett, fúrt, bekötötte az elektromos vezetékeket, fűrészelt, gipszkartonozott, glettelt, csiszolt, festett, és összeszerelte az új konyhabútort, amit a fal egyenetlenségei miatt kifejezetten macerás volt beépíteni. (Ezek a szabad szemmel nem feltűnő hepehupák egyébként mindvégig
több szempontból is megnehezítették a munkát.)
Én eközben a nappalinkat konyhává alakítva melegítettem a lefagyasztott étkeket (köszönet az air fryer és a minigrillsütő feltalálójának!), a fürdőszobai mosdókagylót – a tiszteletbeli macskaitatót – mosogatóvá léptettem elő, a vendégszobai franciaágyat pedig a konyhai cuccoknak szántam – ott aztán egymással vígan kokettáltak. Heteken át e három helyiség között rohangáltam, arról ábrándozva, hogy ezek hamarosan újra egy helyen koncentrálódnak „konyha” néven.
Gyakran sopánkodtam, hogy mégsem lettem komoly segítség. Csupán a sitt kihordásában, a SENSI szalag díszlécre ragasztásában jeleskedtem, a bútor néhány elemének összeszerelésében segédkeztem, illetve néha „adogatóemberként” és a díszlécen túlszaladt falfesték eltüntetőjeként funkcionáltam. De ez messze nem jelentett annyi munkát, mint amennyit a Kutyafül ebbe az egészbe beletett. Őt ezért sűrűn agyba-főbe dicsértem, epres desszerttel nyomatékosítva a méltatást. Számomra ez idő alatt főleg a kert szolgáltatta a napi munkát.
Aztán, ahogy az már lenni szokott, beütött a krach – mondhatni „sitt” happens –, egy szerencsétlenül beépített gerenda ugyanis a leendő szagelszívó útjában állt, majdnem dugába döntve azt, ami a legfontosabb. Ám az elszántságnak meglett a gyümölcse! :)
A munkát az is lassította, hogy az előre nem látható nehézségek miatt utólag rendelt tételek beérkezésére várni kellett. De mindezt végül kibekkeltük, áthidaltuk. Sőt, egy kreatív javaslatomnak köszönhetően megmenekültünk a fél konyha plafonjának gipszkartonozásától, így csak egy kisebb, doboz méretű takarást kellett megépíteni. A nagy ötlettel egyébként egy hajnali órán csókolt homlokon a Múzsa, minekutána – hálája jeléül – a Kutyinyek is ugyanoda nyomott egy cuppanósat.
Két héttel a start után már a munkalapot, falpanelt és egyebeket méreteztük egy asztalos céggel, hogy ne csak a svédek örüljenek. Nem sejtve, hogy messze még a befejezés, esténként továbbra is nagy kanállal faltuk a politikai elemzéseket, mert Kéri, Lakner, Ruff és a Szabadsajtó Klubosok nélkül mit sem ér az élet, főleg ha Buda Péterrel, Sz. Bíró Zoltánnal, Pottyondyval, Partizánnal, Fridi podcasttel és mindenféle tényfeltáró dokumentumfilmmel van fűszerezve. :D
Az új keletű szabadság mámorában a felfordulás miatt én még kiakadni is elfelejtettem, és úgy tűnt, hogy a komoly megpróbáltatásokat ezúttal a Kutyánszki is viszonylag jól viselte. Akárcsak a két nyávogink, akik Murphy törvényét betartva pont benyaltak és egymásnak adtak át valami bacit, de azért aprólékosan meóztak és segítettek… feltartani. :D
A lefőzött/lesütött, air fryerben is jól melegíthető, éppen ezért fele részt húsételeket tartalmazó ebédekből teljesen kifogyva, három pizzarendelést és ugyanennyi, Anyánál történő tésztafőzést követően elérkezett a körülményes ételkészítés ideje, és ezzel végképp meghiúsult az addig igen mérsékelt húsfogyasztásunk is. Hiszen villanyrezsó vagy egyedényes főzőlap híján szinte csak sütni tudtam, ami határt szabott a megszokott étkezésnek. Miután néhány, általunk szeretett és air fryerben készíthető húsmentes fogáson túl voltam, szinte csak a csirkemell maradt. Ezek után pláne jól jött az a két, hétvégi családi összejövetel, amelyeknek hála esetenként megspórolhattam a platánterméssel fűszerezett főzést a teraszon.
A negyedik hét kezdetekor már látni véltük azt a bizonyos fényt, amikor is jött a fekete leves: a munkalapot szállító teherautó csütörtököt mondott (csütörtökön). Aznap könnyek között bedagasztottam egy kis adag pizzatésztát fájdalomdíj gyanánt, hátha az air fryer azzal is boldogul – boldogult. :)
A lélekemelő május 9. és a világbajnok air fryeres muffinnal megkoronázott töltekezés hétvégéje után azt hittük, elfogytak a gondok. A felfordulás ötödik hetének keddje azonban ismét nem várt fordulatot hozott: a lefixált falpanel helyett másikat kaptunk. Miközben fortyogtak bennem az indulatok, magamra erőltettem a pókerarcot. A csere miatti napokat még kibekkeltük, a most következő hétvégén pedig már a megújult helyükön rendezhetem el az edényeket. A még hátralévő kisebb munkálatok közepette szép lassan visszatér az örömünk is.
A vágyott szagelszívónak hála végre szagmentesen főzhetek a szép új konyhában – az újraépülő demokráciában!
A lényeg helyreállt, az utolsó simításokkal: a szekrény alsó és felső párkányléceivel, fogantyúkkal, lámpákkal, szőnyeggel, dísztárgyakkal és növényekkel kis idő múlva majd megszületik a meleg, igazán otthonos hangulat is. :) Ha nem is volt könnyű menet, de megérte!
Ezek után meg se merem saccolni, mennyi időbe telne a fürdőszoba átalakítása. Babakádban fürdeni hetekig, azt hiszem, rosszabb lesz, mint kizárólag air fryerrel főzni! :D
