A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sonka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sonka. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 29.

Fűszeres tekercs sonkával és fetával

 

 


Ennek a tekercsnek az első változatát 10 éve sütöttem meg egy örömteli nap megünneplésére. Ezen a sörkorcsolyán kívül finom ebéddel és süteménnyel is készültem. Igaz, a tekercs inkább pezsgőkorcsolya volt, ui. mi akkor pezsgővel öblítettük le a finom falatokat. Hiszen méltó módon akartunk koccintani arra, hogy a társasházi mikrokörnyezetünk 2015. július 19-től sokkal csendesebb lett, újra virulhatott (a szomszéd által utált) trombitafolyondár, és a madarak is szebben daloltak. Mi pedig – a zajok megszűnésével – végre megnyugodhattunk, legalábbis egy kis időre.
A tekercset egyébként egy kártyás receptfüzetben találtam, és bár a képen az látszódott, hogy sajt is van benne, a leírásban ez a hozzávaló mégsem szerepelt. Ellenben volt benne jó sok élesztő, valamint tejpor+víz. A két utóbbit én az első sütésnél tejjel helyettesítettem, valamint csökkentettem az élesztő mennyiségét, és nem spóroltam ki a sajtot. Viszont a leíráshoz hűen nem zártam le a végeket. Ennek folyományaként sütés közben kibugyogott a sajt, amit utólag késsel visszatömködtem a lyukba. :D
Most, 10 évvel később már a tejet is lecseréltem joghurt és víz keverékére, a tésztát fűszerekkel ízesítettem, továbbá kevesebb tojás került bele, hogy maradjon a kenéshez is. A sajtról azonban nem akartam lemondani, ezért inkább lezártam a végeket, nehogy kiszökjön az a kis huncut, mint annak idején. Sajnos még így is csúfos vége lett! A sajt juszt is kíváncsi volt a külvilágra: utat tört magának ott, ahol csak tudott. Így oda lett a szép külalak!
A malőr sokszorosan rosszul esett, mert egyrészt 28-szor tekercselni sokáig tartott, másrészt csorbát szenvedett a megszokott jó minőség, nem beszélve az újrafotózás lehetőségének elvesztéséről. Legszívesebben a kukába vágtam volna az egészet, de ilyet csak a legvégső esetben csinálok. Szerencsére minden csúfsága ellenére finom volt, így nem veszett kárba a drága alapanyag.
Később újra megsütöttem friss élesztővel és jóval kevésbé olvadékony fetával. Láss csodát, végre olyan lett, amilyennek elképzeltem: illatos, ruganyos, szemrevaló és ízletes! :)
Bevallom, másodjára csak fele adagot sütöttem, 14-szer is épp elég volt nyújtogatni és tekercselni. :D
 
 


Hozzávalók 28 darabhoz:


50 dkg finomliszt
4 dkg cukor
1 púpozott ek. morzsolt oregánó
2 ek. fokhagyma granulátum
1 csapott ek. só
3 dkg mangalica- vagy kókuszzsír, esetleg 3 ek. olívaolaj
2 dkg friss élesztő
1 nagy tojás
10 dkg görög vagy natúr joghurt
kb. 1,5 dl víz
28 szelet (2 tálca) sertés szendvicssonka
kb. 20 dkg feta sajt
szezámmag a forgatáshoz

elkészítés:
  1. A joghurtot a vízzel meglangyosítjuk, és csomómentesre keverjük benne az élesztőt egy kevés liszttel, egy csipet cukorral. Betakarjuk egy kis liszttel, és hagyjuk felfutni.
  2. A cukrot, a sót és a fűszereket a többi lisztbe vegyítjük, hozzáadjuk a zsírt, az élesztős-joghurtos vizet, a felvert tojás felét, és robotgéppel megdagasztjuk. Cipóvá formázva a kizsírozott tálba tesszük, és huzatmentes helyen, letakarva megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztából 28 gombóckát gömbölygetünk, és lisztezett munkalapon 10 percet letakarva pihentetjük.
  4. A sonkaszeleteket hosszában félbevágjuk, és párosával egymásra fektetjük. A fetát villával összetörjük.
  5. Egy gombóckát enyhén lisztezett munkalapon (kb. 13 cm hosszú, 6-7 cm széles) ovális lapra nyújtjuk, és a túlsó végét szögletesebbre kihúzzuk.
  6. Ráfektetjük a dupla sonkaszeletet, rászórunk egy kis adag fetát, lenyomkodjuk, majd feltekerjük a tésztát. A hajtást (és amennyiben egyéb sajt van benne, akkor a végeket is) összecsippentgetjük, majd hajtással lefelé kicsit lenyomjuk a tekercset.
  7. A tetejét lekenjük az 1 evőkanál tejjel szaporított, felvert tojás másik felével, szezámmagba mártjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Így járunk el a többi tésztával is, és letakarva megkelesztjük.
  8. A tekercseket előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, majd rácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc

Megjegyzés:
Tehetünk bele Cheddart, ementálit vagy füstölt sajtot; ezekből kb. 20 dekára lesz szükség.









2024. október 15.

Sonkás-sajtos minizsemle fűszervajjal

 

 

Töredelmesen bevallom, hogy ezt a finomságot még májusban sütöttem, de jól elfelejtettem posztolni. :D A megmaradt húsvéti sonkából készült, aminek a felét az ünnepek után lefagyasztottam, és később, amikor újra kedvem támadt a sonkaevészethez, kiolvasztottam. A felének a felét betermeltük szendvicsre pakolva, a maradékot pedig ebbe a pihepuha, foszlós péksütibe álmodtam bele. Mit álmodtam?! – A két kezemmel gömbölygettem belőle golyócskákat. :D Nem bántam meg! :) Erről a töltött zsemléről is elmondható, hogy jó ez bármikor: reggelire, tízóraira, uzsonnára vagy vacsora gyanánt – utóbbi főleg azoknak, akik nem híznak tőle. :D
Bízom benne, hogy nem köveztek meg azért, hogy ennyivel később merek sonkás receptet mutogatni, de biztos vagyok benne, hogy (amennyiben nem kaptok kötözött vagy paraszt sonkát) egyéb hússal is helyettesíthetitek a húsvétkor szokásos változatot. ;)

Hozzávalók 32 darab minizsemléhez:

a tésztához:
45 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
3 dkg cukor
1 csapott ek. (2 g) só
1 tojássárgája
3 ek. olvasztott vaj
1 ek. napraforgóolaj
2,5 dkg friss élesztő
15 dkg görög krémjoghurt
kb. 2 dl víz

a töltelékhez:
20 dkg füstölt, főtt sonka (pl. a húsvéti sonkából)
20 dkg zöldfűszeres vagy natúr krémsajt
7 dkg vörös Cheddar sajt

a tetejére és a kenéshez:
1 tojásfehérje
hántolt napraforgómag
6 ek. olvasztott vaj
1 gerezd fokhagyma vagy 1 tk. fokhagyma granulátum
1 csapott ek. aprított petrezselyemzöldje

elkészítés:
  1. A vajat felolvasztjuk, félretesszük. A kétféle lisztet elvegyítjük a cukorral.
  2. Az elmorzsolt élesztőhöz hozzáadunk egy keveset a cukros lisztből, elkeverjük 1 dl langyos vízzel, befedjük egy kis liszttel, és hagyjuk felfutni.
  3. A meglangyosított joghurtot dagasztótálba öntjük, belekeverjük a tojássárgáját, a sót, hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a fele mennyiségű lisztet, és robotgéppel elkezdjük dagasztani. Felváltva beledagasztjuk a többi lisztet, a vizet, majd kanalanként a vajat, végül az olajat.
  4. A viszonylag lágy tésztát lisztezett munkalapon átgyúrjuk, majd visszatesszük a vékonyan kiolajozott tálba, és letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  5. A töltelékhez a sonkát késes aprítóval szálasra (azaz nem túl finomra) daráljuk, összeforgatjuk a reszelt sajttal, és alaposan összekeverjük a krémsajttal. A masszából 32 db golyóbist formázunk. Félretesszük.
  6. A megkelt tésztából 32 gombócot gömbölygetünk, és letakarva 15 percet pihenni hagyjuk.
  7. Egy tésztagombócot ellapítunk, a közepére helyezünk egy sonkagolyót, eldolgozzuk fölötte a tésztát, és az alján, valamint az oldalán is kiolajozott sütőtál közepébe ültetjük. Így járunk el a többi tésztával és töltelékkel is, amelyeket körben elrendezünk a sütőtálban. (A töltött zsemlécskék oldalát körben megkenjük kevés olajjal, mielőtt a sütőtálba tennénk.)
  8. A zsemléket letakarva kb. 20 percet kelesztjük, majd lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, és megszórjuk napraforgómaggal. Előmelegített sütőben megsütjük.
  9. A vajat (a zsemlék sütési idejének vége felé) felolvasztjuk, hozzákeverjük a zúzott fokhagymát és az aprított petrezselyemzöldet.
  10. A sütőtálat tortarácsra tesszük, a zsemléket még forrón átkenjük a fűszeres vajjal, és így hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 20 perc

Megjegyzés, tipp:

A sütéshez én 24 és 18 cm-es sütőtálat használtam. A nagyobbik tálba 23, a kisebbikbe 9 zsemlét tettem. De megsüthetjük 2 db 20 cm-esben is (kétfelé osztva a töltött péksütiket), vagy tál helyett csupán körkörösen a tepsire helyezve is.
Bármilyen mártogató illik hozzá, de szerintem tormát vagy mustárt tartalmazó tunkolni valóval az igazi. ;)




2024. október 7.

Mozzarellával töltött, hagymás-olívás pizza

 

 


Pizzarajongók vagyunk, mégis viszonylag ritkán sütök. Sőt, már rendelni sem szoktunk, mert amióta másik városban lakunk, az itt működő pizzériák egyike sem nyerte el a tetszésünket. Így hát a pizzaevészetre azon ritka alkalmak maradnak, amikor a szülővárosunkban található, szerintünk jó pizzát áruló két hely valamelyikébe beülünk. Igaz, nemrég volt szerencsénk újra ellátogatni a Krk szigeti Vrbnik városkában lévő kedvenc pizzériánkba, így egy kis ideig megint nem volt kínzó hiányérzetünk. Itthon aztán persze elég hamar eluralkodott rajtunk a sóvárgás, ami egy nagyon jó ismerősünk lelkén szárad. Ő ui. azzal, hogy elkezdte küldözgetni nekem a tésztakísérletezéseiről és elkészült pizzáiról lőtt fotóit, végül tudtán kívül elérte, hogy hetente egyszer asztalra tegyem a kedvencünket.
Bár a fent említett ismerős – aki ráadásul férfi – már a 72 órás kelesztésű, olasz lisztből készült tésztánál tart – hogy aztán pármai sonkás, szárított csiliszálas nápolyi típusú pizzával borzolja a kedélyeket –, én ezzel szemben még mindig csak odáig jutottam (gasztrobloggerként szégyellhetném is magam!), hogy a szűk 1 óra alatt elkészülő élesztős tésztámra hol daraboltparadicsom-, hol pedig mézes-mustáros hagymaragut pakolok, és csak ábrándozom a pöttyet sötétebbre sülő, buborékos szélű igazi olasz pizzáról. Arról, amit kizárólag 450°C körüli hőmérsékleten lehet produkálni, ahogyan azt a mi kedves ismerősünk az ő sk. kemencéjének segítségével teszi. (Asszem jövőre mi sem ússzuk meg a kemencekészítést. :D)
Viszont amíg nem süthetek nápolyi típusút (és mivel nincs képünk hetente csináltatni Zolival), addig is muszáj csillapítani a pizza iránti vágyat. Ezt újabban az itt látható képeken bemutatott, sajttal töltött szélű pizza hivatott enyhíteni, aminek a töltelékébe ezúttal olajbogyó is került a hagyma mellé, sőt nyers koktélparadicsomot sem átallottam rátenni, mivel azt tavaly sikerült megszeretnem. Nem úgy a pármai sonkát, aminél sokkal inkább kedvünkre való a feketeerdei, ezért inkább az került rá.
A csodás csiliszálakért pedig ezúton is köszönet a fent emlegetett úriembernek, aki volt olyan drága, és hozott nekünk, így én most kidekorálhattam vele legújabb pizzámat, ami szerintem akár csere fizetőeszköz is lehetne a Zoli-féle olaszos pizzáért. ;) Annál is inkább, mert mi most odáig vagyunk ezért a mozzarella sajttal töltött szélű finomságért. :)


Hozzávalók 6 kis pizzához:

a tésztához:
25 dkg fehér kenyérliszt és finomliszt fele-fele arányban
1 csapott ek. cukor
1 mk. só
1,5 dkg friss élesztő
kb. 1 dl víz
0,5 dl tej

a feltéthez:
6 szelet feketeerdei sonka
25 dkg vöröshagyma (tisztított mennyiség)
4 nagy gerezd fokhagyma
3 koktélparadicsom
3-4 dkg fekete olajbogyó
1 tk. oregánó
1 tk. majoránna
1 mk. őrölt rozmaring
5 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
1 kis tojás
2 ek. kókusz- vagy olívaolaj

a díszítéshez:
6 db mini mozzarella
2-3 db fekete olajbogyó
friss bazsalikomlevelek
szárított csiliszálak

elkészítés:
  1. A tésztához a cukorral vegyített lisztkeverékhez morzsolt élesztőt elkeverjük a langyos, tejes vízzel, és kevés liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. Beletesszük a sót, az olajat, a többi folyadékot, és megdagasztjuk. Olajjal vékonyan kikent tálban, letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  3. A töltelékhez a félbevágott hagymát vékonyra szeljük, a felhevített zsiradékon, lefedve elkezdjük párolni, majd az áttört fokhagymát és a fűszereket is hozzáadva, fedő nélkül 1-2 perc alatt készre pároljuk. Teljesen kihűtjük.
  4. A koktélparadicsomot félbevágjuk. A lecsepegtetett olajbogyót felkarikázzuk. A bazsalikomlevélkéket megmossuk, leszárítjuk. A mozzarellát kis lyukú reszelőn lereszeljük.
  5. A megkelt tésztából 6 gombócot formázunk, és 10-15 percet letakarva pihentetjük. A bucikat ezután enyhén lisztezett munkalapon 18-20 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk.
  6. A tésztalapok szélét körben megszórjuk reszelt sajttal, majd ráhajtjuk és jól lenyomkodjuk a tésztát. A pizzákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk.
  7. A felkarikázott olajbogyót a kihűlt dinsztelt hagymához forgatjuk és belekeverjük a tejfölt, valamint a felvert tojást.
  8. A tésztafészkekben elosztjuk a hagymás alapot, majd mindegyikbe 1 szelet sonkát és 3 db felezett paradicsomot teszünk. Előmelegített sütőben 13 percig sütjük.
  9. Mindegyik pizzácskára 1-1 mini mozzarellát teszünk és készre sütjük. A sütőből kivéve rácsra szedjük, és olajbogyó karikákkal, bazsalikomlevélkékkel, szárított csiliszálakkal díszítjük.
sütési hőfok: 210°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 15 perc




 

 

2024. március 27.

Sonkás-paprikás sajttekercs

 

 


 
Ezt a sajtroládot a karácsonyi hidegtálhoz készítettem el először a szőlős-diós tekerccsel együtt. A fotózásra már nem jutott időm, viszont mivel nagyon szerettük, elhatároztam, hogy húsvétkor újrázok. Utólag örülök is, hogy korábban nem tudtam lencsevégre kapni, mert az a sajtrolád kevésbé volt szabályos henger alakú. Ennek oka a töltelékben lévő dupla mennyiségű tojásfehérje, ill. az egy kanálnyi tejföl. Utóbbit ezúttal kihagytam belőle, és tojásfehérjéből is csak a fele adagot kevertem hozzá. Így egy szépen formázható sajttekercs lett az eredmény, az íze pedig ugyanolyan szeretni való, mint az első alkalommal. :) Húsvétra szerintem nagyon jó választás, mert mutatós, és a kalácshoz is passzol.

 


Hozzávalók 1 rúdhoz:

a sajtos alaphoz:
16 db lapkasajt
20 dkg Cheddar, ementáli vagy eidami (esetleg trappista) sajt vegyesen
1 ek. növényi olaj

a töltelékhez:
20 dkg főtt, füstölt sertéssonka (nálam 8 nagyobb szelet, vagy 6 szelet Morva sonka – Pikok márka, Lidl)
6 dkg Dulce, Palermo vagy Ramiro, esetleg kaliforniai paprika
4 főtt tojássárgája
2 főtt tojásfehérje
1 doboz (125 g) natúr krémsajt vagy mascarpone (nálam Philadelphia light)
4 dkg vaj
2 dkg Dijoni mustár
1 ek. majonéz
1 kis csokor petrezselyem
1 kis csokor snidling vagy néhány ágacska oregánó, esetleg kakukkfű
őrölt fekete bors

kevés növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A töltelékhez a kihűtött, megpucolt tojások fehérjéből kettőt késes aprítóval ledarálunk (vagy nagyon apróra vágunk). A tojássárgákat villával összetörjük. A paprikát felaprítjuk. A zöldfűszereket finomra vágjuk.
  2. A puha vajat magában kihabosítjuk, hozzákeverjük a krémsajtot, a mustárt, majonézt, tojássárgáját, a ledarált tojásfehérjét, majd beleforgatjuk az aprított paprikát és a zöldfűszereket.
  3. Egy gáztepsire sütőpapírt fektetünk, és vékonyan megkenjük olajjal.
  4. A sajtlapocskákat – egymással kissé fedésben – az olajozott sütőpapírra fektetjük úgy, hogy a függőleges és a vízszintes sorokhoz is 4-4 lapkasajtot használunk fel.
  5. A így kapott négyzetes sajtlapot egyenletesen megszórjuk a reszelt sajtok keverékével, és 180°C-ra előmelegített sütőben 3 perc alatt megolvasztjuk.
  6. A tepsit kivesszük a sütőből, egymással fedésben elrendezzük rajta a sonkaszeleteket, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  7. A krémsajtos keveréket elkenjük a sonkarétegen úgy, hogy a tőlünk távolabbi széle felé elvékonyítjuk, és nem kenjük ki teljesen. A sütőpapír segítségével szorosan feltekerjük, (a papírt természetesen nem beletekerve). A rudat óvatosan átemeljük egy két ív folpackra, felgöngyöljük, majd a végeket összesodorjuk. Hűtőbe téve hagyjuk megdermedni.
  8. A kész sonkatekercs tetejét zöldfűszerekkel díszítjük, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Megjegyzés/tipp:
Úgy lehet szépen megformázni, hogy a kissé összesodort nejlonvégeknél fogva, többször magunk felé görgetjük a rudat. Ezáltal tömörödik és egyenletes hengerformája lesz.
A végeket nem számolva, én 16 szeletre tudtam vágni.

 


 


2024. január 18.

Sonkás-sajtos-fűszervajas túrókifli

 

 


 
A szilveszteri menübe szánt sonkából kimaradt 2 tálcányi, amit néhány napig pakolgattam, nem tudva, mit készítsek belőle. Aztán elfogyott az ünnepi időszakra sütött réteges sajtos kifli, ill. Anya is jelezte, hogy időszerű lenne újabb adag zsemlét prezentálnom neki. Rögtön beugrott, mi legyen a sonkával. :D Mivel mindannyian imádjuk a fent nevezett kiflimet, ezért ismét azt sütöttem, de a tésztát és a tölteléket is jól felturbóztam (tobzódjunk a tejtermékekben felkiáltással :D). Igaz, Anya a sonka nélküli változatot kapta, mert neki gyorsan kellett a péksütemény (sőt, a borús idő miatt a fotózás is esélytelen volt), ezért a felturbózott finomságok itthon maradtak a mélyhűtőben, így később lencsevégre tudtam őket kapni. :)
A fotózás napján a Kutyafüllel nagy lakomát csaptunk belőle – királyi reggelink lett ebédidőben. :D

 


Hozzávalók 24 darabhoz:

a tésztához:
25 dkg fehér búzakenyérliszt
25 dkg finomliszt
25 dkg túró
1 tojás
2,5 dkg cukor
1 ek. só
3 ek. olívaolaj
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2,3 dl víz

a töltelékhez:
10 dkg puha vaj
1 tk. oregánó
1 tk. petrezselyemzöldje
1 tk. bazsalikom
1 tk. fokhagyma-granulátum

20 dkg Morva sonka (Pikok márka – Lidl)
15 dkg vörös Cheddar sajt

a tetejére:
1 tojásfehérje
szezámmag

elkészítés:
  1. Az élesztőt tálba morzsoljuk, 1 púpozott evőkanál liszttel, egy kis cukorral és 1 dl langyos vízzel csomómentesre keverjük. Betakarjuk egy kevés liszttel, és hagyjuk felfutni.
  2. A többi lisztet elvegyítjük a cukorral, a sóval. A szobahőmérsékletű túrót áttörjük, elkeverjük a tojással, az olajjal és a többi langyos vízzel.
  3. A sós, cukros liszthez adjuk a tojásos túrómasszát, a felfutott élesztőt, és robotgéppel jól megdagasztjuk. Kevés liszttel hintett munkalapon átgyúrjuk, és olajjal vékonyan kikent tálban, letakarva megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztát 3 egyenlő részre vágjuk, meggömbölygetjük, és lisztezett munkalapra tesszük. Letakarva jó negyedórát pihentetjük.
  5. A puha vajat közben alaposan kikeverjük a fűszerekkel, a sóval.
  6. A tésztagombócokat lisztezett munkalapon 40 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk (én az első két körlapot konyharuhára szoktam tenni, és betakarom, amíg a 3. lapot is kinyújtom).
  7. Az egyik körlapot megkenjük a fűszeres vaj felével, kitapétázzuk a sonkaszeletekkel, és ráreszeljük a fele mennyiségű sajtot. Befedjük a másik tésztalappal, azt is megkenjük fűszeres vajjal, de erre a rétegre csak sajtot reszelünk. Rátesszük a 3. lapot, és épp csak áthengerítjük rajta a sodrófát.
  8. A töltött tésztát 24 cikkre vágjuk, mindegyiket felgöngyöljük, és a kifliket kissé ellapítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsikre rendezzük, és előmelegített sütőben megsütjük, majd rácsra szedve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 18 perc



2023. december 29.

Szőlős-diós sajttekercs


 


 
Idén karácsonyra készítettem életemben először sajttekercset; kétfélét, mert a Kutyafül nem szereti a főtt tojást. Hogy ne maradjon ki a jóból, egy egészen másfajta tölteléket is kifundáltam. Amikor másnap felszeltem, elém tárult a szép látvány, és mivel a végeit levágtam, ezért az ünnepi asztalra való feltálalást megelőzően meg tudtuk kóstolni, ellenőrizendő a minőséget. :D A sajtrolád átment a vizsgán – olyannyira, hogy szilveszterre újabb adagot készítettem, és mindenképpen le kellett fotóznom, hogy feltehessen ide is, hátha valaki kedvet kap hozzá. ;)
Mi nagyon szerettük, úgyhogy a jövőben egészen biztosan elmaradhatatlan kelléke lesz az ünnepeknek, akár karácsonyról, akár az év utolsó napjáról legyen is szó. :)

 

 
Hozzávalók 1 kis rúdhoz:

9 szelet lapkasajt
10 dkg ementáli sajt
10-15 dkg sertéssonka (nálam ez 3 nagy szelet Morva sonka – Pikok márka, Lidl)
1 doboz (125 g) natúr sajtkrém (nálam Philadelphia light)
2 dkg vaj
4 dkg mag nélküli szőlő (zöld és piros vegyesen is lehet)
3 dkg pekándió vagy dió (esetleg pisztácia, akinek van mit a tejbe aprítani :D)
őrölt fekete bors

kevés növényi olaj

elkészítés:

  1. A töltelékhez a megmosott, leszárított szőlőszemeket karikára szeljük vagy felaprítjuk. A diót durvára vágjuk, zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, kihűtjük.
  2. A krémsajtot kikeverjük a puha vajjal, őrölt borssal ízesítjük, majd hozzáforgatjuk a szőlőt és a pirított diót. 30 percre hűtőbe tesszük.
  3. Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, és vékonyan átkenjük olajjal. A sajtlapocskákat – egymással kissé fedésben – ráfektetjük úgy, hogy a függőleges és a vízszintes sorokhoz is 3-3 sajtot használunk fel.
  4. Egyenletesen megszórjuk reszelt sajttal, és 180°C-ra előmelegített sütőben 3 perc alatt megolvasztjuk.
  5. A tepsit kivesszük a sütőből, egymással fedésben rögtön elrendezzük rajta a sonkaszeleteket, és rácsra téve hagyjuk kihűlni. (Ne hűtsük ki túlzottan, mert akkor nem lehet majd szépen feltekerni!)
  6. A krémsajtos keveréket megsózzuk, átkeverjük, (rúd alakban) a sonkás-sajtos alap hosszabbik szélére halmozzuk, és a sütőpapír segítségével szorosan felgöngyöljük. A rudat folpackba tekerjük, a végeket összesodorjuk*, és hűtőbe téve hagyjuk megdermedni.


Megjegyzés:

  • Sonkája válogatja, hogy hány szelet (ill. hány deka) kell a sajttekercshez. Én a 2. alkalommal ugyanúgy Pikok márkájút használtam, de nem óriásszeletes Morva-, hanem főtt, füstölt sertéssonkát, amiből 6 szelet kellett. Volt rajta egy kis kövérje, de azt levágtam róla. Így 15 dkg volt.
  • *Amikor a rolád két végén a folpackot az ujjaink közé fogjuk, közben formázni is tudjuk a sajtot. Ezt úgy kivitelezzük, hogy az ujjaink között összecsippentve tartjuk a folpack végeit, és a munkalapra fektetett tekercset magunk felé görgetjük, ilyen módon tömörítve és simára formázva azt.
  • Felszeleteléskor fontos, hogy ne nyomjuk bele a kés élét a sajttekercsbe, mert könnyen benyomódik, és oda lesz a szép forma. Igyekezzünk a kést magunk felé húzni, és lefelé éppen csak egy kicsit nyomni. Ezután emeljük ki a kést a vájatból, majd újra illesszük bele, és a kést ismét húzzuk magunk felé, kissé lefelé is nyomva. Így szépen fokozatosan teljesen át tudjuk vágni a rudat.

 




2023. április 25.

Sonkás burgonyagolyó

 

 


 
Ezzel a poszttal kicsit talán elkéstem, bár amikor ezek a golyócskák készültek, még alig múlt el a húsvét. Azóta viszont esélyes, hogy már senkinek sincs a hűtőjében maradék sonka. Persze másfajtával is működhet, legfeljebb picit más ízélményben lehet részünk.
Mivel a fantáziámat általában a maradékok szokták beindítani, ezért talán nem is csoda, hogy a húsvéti sonka az egyik, amivel a leginkább szeretek eljátszadozni, pontosabban a gondolattal, hogy mi egyéb készíthető a felhasználásával. Nem mintha nem akarnám megenni az egészet kaláccsal. :D
Idén ezek a golyóbisok lettek belőle, és látva a Kutyinyek fejét, miközben ette, egyértelmű volt, hogy jól döntöttem, amikor a krumplival való összeházasítást követően roppanós kérget sütöttem köréje. :D Szerintem egy olyan markáns ízű ételhez, mint amilyen a húsvéti füstölt sonka, a friss, hersenős jégsaláta illik a legjobban, roppanós szőlővel társítva, ami nálunk egy ideje hatalmas imádatnak örvend. A sonkás golyóbissal együtt pláne! :)

 


Hozzávalók 14-15 darabhoz:

35-40 dkg sárga krumpli
25 dkg főtt kötözött sonka (legjobb a megmaradt húsvéti sonkából)
1 csokor petrezselyemzöldje
őrölt tarka bors

zabpehelyliszt
1 tojás
kb. 5 dkg zsemlemorzsa
2 dkg mandulapehely
1 ek. szezámmag
mustár és/vagy (majonézes) torma a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A krumplit héjában megfőzzük, még forrón lehéjazzuk, villával alaposan áttörjük és hagyjuk teljesen kihűlni.
  2. A tört krumplit finomra aprított petrezselyemzölddel, borssal ízesítjük, és épp csak annyi sót adunk hozzá, hogy majd a sonkával összekeverve ne legyen túl sós.
  3. A sonkát szálaira tépkedjük és alaposan összedolgozzuk a krumplipürével.
  4. A masszából diónyi méretű golyókat formázunk, zabpehelylisztbe, felvert tojásba, majd aprított mandulapehellyel, szezámaggal kevert zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, forró olajban kisütjük, majd papírtörlőre szedjük.
Tipp:
Bármilyen köret illik hozzá: friss saláták, párolt vagy sült zöldségek, rizs, köles stb.
Mustár vagy torma helyett kínálhatjuk ketchuppal, de készíthetünk hozzá többféle mártogatót is.

 



2023. április 5.

Sonkával és fetával töltött kalácstorta

 

 


Húsvét elmúltával mindig megmentek egy keveset a sonkából, hogy egyéb ételt is készíthessek belőle. Persze nem muszáj az ilyesmit az ünnepek utánra időzíteni, húsvétkor is előrukkolhatunk sonkával készült ételekkel. Nálam ez (a blog szempontjából sajnos) azért nem kivitelezhető, mert ama becses „disznóságot” nagypénteken estefelé vagy nagyszombaton szoktam megfőzni, és mire szelhető állapotba kerül, már nincs idő más finomságokba rejteni. Így aztán mindez az ünnepek utánra marad. Most annyi sonkát sikerült meghagynunk, hogy még 1 héttel később is eszegettük. Mire észbe kaptam, már csak a végső maradék állt a rendelkezésemre – ebben a madárfészek alakú kalácsban dicsőült meg. :)
Tormát, főtt tojást, újhagymát, retket kínálva hozzá, visszaidézhetjük az ünnep hangulatát, vagy épp emelhetjük vele a húsvét fényét. ;)
 
 

Hozzávalók 24 cm-es sütőformához:

a tésztához:
35 dkg fehér kenyérliszt
3 dkg cukor
1 tk. só
1 tojás
1 ek. olívaolaj
2 dkg vaj
1 dl tej
1 dl víz
1,8 dkg friss élesztő

a töltelékhez:
10 dkg főtt, füstölt sonka (a húsvéti sonkából)
10 dkg feta sajt

a díszítéshez:
mákszemek
szezámmag

elkészítés:
  1. A töltelékhez a fetát elmorzsoljuk és összekeverjük a felaprított sonkával. A masszát 4 egyenlő részre osztjuk, és ebből 3 adagot egy-egy gombóccá formázunk.
  2. A 4. adagból további négy kis gombócot gömbölygetünk. Letakarva szobahőmérsékleten hagyjuk.
  3. A tésztához a cukorral vegyített liszt közepébe morzsolt élesztőt csomómentesre keverjük a meglangyosított vizes tej felével, és egy kis liszttel betakarva hagyjuk felfutni.
  4. A tojást felütjük, a sárgáját a többi folyadékhoz keverjük, majd az olívaolajjal és a sóval együtt az élesztős liszthez adjuk. Nem túl lágy tésztává dagasztjuk, majd két részletben beledolgozzuk a puha vajat. Letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  5. A tésztát 2/3-1/3-ad arányban kettévesszük, a nagyobbik részt háromfelé, a kisebbiket négyfelé osztjuk, és mindet meggömbölygetjük.
  6. Az utóbbiból készített 4 gombóc egyikéből további négy pici bucikát gömbölygetünk. Letakarva negyedórát pihentetjük.
  7. A három nagy gombócból kb. 65, 70 és 75 cm-es rudakat sodrunk, és gyűrűszerűen a kiolajozott sütőformába fektetjük. Ebből lesz a fészek.
  8. A 3 kisebb és a 4 pici tésztabucit 12 cm-es, ill. kb. 6 cm-es körlapokra nyújtjuk, a közepükre ültetjük a fetás sonkagombócokat (értelemszerűen a nagyobb körlapokra kerüljenek a méretesebb gombócok), majd fölöttük összecsippentjük a tésztát.
  9. A 3 nagy töltött gombócot a fészekbe ültetjük, majd a közökben elrendezzük a 4 pici gombóckát.
  10. Letakarva 20-30 percig kelesztjük, majd lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, és megszórjuk egész szemű mákkal, szezámmaggal.
  11. Előmelegített sütőben megsütjük, majd néhány perc elteltével óvatosan kivesszük a formából, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc




2021. április 28.

Túrós-füstölt sonkás tekercs

 

 


Miután a húsvétról megmaradt sonka javát a nemrég posztolt kalácsba göngyöltem, a kimaradt mennyiség már olyan kevésnek bizonyult, hogy jobbnak láttam, ha megint az imádott kelt tésztával kombinálom egyéb étel helyett. Elsősorban azért, mert fel kellett töltenem az időközben leapadt reggeli péksüteményes dobozt a mélyhűtőben, hogy a Kutyinyeknek legyen mit ennie reggel, mielőtt munkába indul.
Bár a tölteléket most is a tésztába tekertem bele, ezúttal mégis teljesen más sült ki belőle: ez a hajtoványhoz hasonló finomság. Ezzel el is fogyott a sonka – a nyári grillszezonig hús stop van. :D A tekercs tésztája szándékosan édeskés, de aki jobb szereti sósabban, az csökkentse a cukor mennyiségét. ;) Aki készített már Franzbrötchent, annak ismerős lehet ez a fajta formázás, amihez egyébként mindössze egy fakanál szükséges. ;)


Hozzávalók 14 darabhoz:

a tésztához:
50 dkg fehér kenyérliszt
5 dkg porcukor
1 ek. só
1 tojás
2,5 dkg friss élesztő
2 dl natúr joghurt
kb. 1,5 dl víz

a töltelékhez:
10 dkg füstölt sajt (nálam házi pasta filata)
10 dkg túró
5 dkg füstölt, főtt sonka (nálam a megmaradt húsvéti sonka)
1 ek. aprított metélőhagyma
4 dkg olvasztott vaj

a tetejére:
1 kis tojás
szemes mák
szezámmag

elkészítés:
  1. A porcukorral vegyített liszt közepébe morzsolt élesztőt elkeverjük a vízzel hígított, meglangyosított joghurttal, és egy kis liszttel befedve felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a felvert tojást, a sót, az olajat, és robotgéppel megdagasztjuk a tésztát. Enyhén lisztezett munkalapon kicsit átgyúrjuk, majd kiolajozott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A töltelékhez a túrót villával áttörjük és összekeverjük a késes aprítóval ledarált sonkával, valamint az aprított metélőhagymával. A vajat felolvasztjuk, hűlni hagyjuk.
  4. A megkelt tésztából 2 gombócot gömbölygetünk, és negyedóra pihentetés után egymás után 35×30 cm-es téglalapokra nyújtjuk.
  5. Mindkettőt megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk a sonkás töltelékkel, reszelt sajttal, és a hosszabbik oldaluknál fogva felgöngyöljük. A töltött tésztarudakat 5 cm széles tekercsekre vágjuk.
  6. Egy tekercs közepére függőleges helyzetben ráhelyezünk egy fakanalat, és erősen lenyomjuk. (A tekercsek végei ennek köszönhetően kissé felpördülnek).
  7. A péksüteményeket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és letakarva 20 perc alatt megkelesztjük.
  8. Lekenjük felvert tojással, megszórjuk szemes mákkal, szezámmaggal, és előmelegített sütőben megsütjük. Rácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc







2021. április 16.

Füstölt sonkás-zöldfűszeres kalács

 

 



Aki követi a Sünist, az talán emlékszik rá, hogy 2020. január 1-én a Kutyafüllel mi is csatlakoztunk a Veganuár nevű kezdeményezéshez, ami a húsmentes életmódot hirdeti. Azóta a húsfogyasztásunk olyannyira leapadt, hogy tavaly összesen kb. 6, idén pedig még csak 2 alkalommal ettünk húst. És nagyon úgy tűnik, hogy a húsevészet a jövőben karácsonyra, húsvétra és a nyári grillszezonra fog korlátozódni. Az igazat megvallva, egyikünknek sem hiányzik, de ha őszinte akarok lenni, a húsos káposztáról és a húsvéti sonkáról azért egyelőre nem tudunk lemondani. :D Nálunk az előbbi is ünnepi étek – december 25-én és január 1-én Anya jóvoltából van hozzá szerencsénk. A húsvéti sonkát pedig idén is én főztem meg magunknak. Miután egy kis részét elajándékoztam, ill. a javát húsvétkor megettük, azt a kevéske megmaradt sonkát egyéb ételekbe használtam el. Az egyik ez a töltött kalács. Vajjal megkenve, citromos teával kísérve kiváló (húsvéti) reggeli. :)




Hozzávalók:


a tésztához:
25 dkg finomliszt
4 dkg porcukor
1 csapott tk. só
4 dkg vaj
1 tojássárgája
1,5 dkg friss élesztő
1,5 dl tejszín
felvert tojásfehérje a kenéshez
szemes mák a díszítéshez

a töltelékhez:
10 dkg főtt, füstölt sonka (nálam a megmaradt húsvéti sonka)
2 ek. aprított metélőhagyma
1 csapott ek. aprított petrezselyemzöldje

elkészítés:
  1. A porcukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a meglangyosított tejszín felével, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a többi tejszínben elkevert tojássárgáját, a sót, a puha vajat, és robotgéppel jól kidagasztjuk. Kézzel épp csak átgyúrjuk, majd a tésztát kivajazott tálba tesszük, és letakarva 1 óra alatt megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztából 3 egyforma gombócot gömbölygetünk, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  4. A sonkát késes aprítóban ledaráljuk. A zöldfűszereket felaprítjuk.
  5. A tésztabucikat 30x20 cm-es téglalap alakúra nyújtjuk, az egyik tésztalapra rászórjuk a sonkát, a másikra a zöldfűszereket, a harmadikat töltetlenül hagyjuk. Mindhármat felgöngyöljük, kissé megsodorjuk és összefonjuk.
  6. A kalácsot sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és letakarva 30 percet kelesztjük. A tetejét lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, megszórjuk mákszemekkel, és előmelegített sütőben megsütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc