A következő címkéjű bejegyzések mutatása: majonéz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: majonéz. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 2.

Csirkés dinamit szendvics

 

 


Imádjuk a szendvicseket! Igazából ez az az étel, amit ha mindenképp választanunk kellene, akkor hol puritánabb, hol totálisan felturbózott módon életünk végéig képesek lennénk enni – na jó, a pizzával fej-fej mellett. :D Nem könnyű lemondani róla, vagy legalábbis limitálni a fogyasztását, amit pedig muszáj megtennünk, mert pont ez szaporítja legjobban mindkettőnk kilóit. Úgyhogy a magam részéről nagyon ritkán eszem szendvicset. Néhanapján viszont már csak lélekmelengetőként is készítenem kell, főleg grillezett szendvicskiflinek vagy zsemlének, mert az a kedvencünk. Most viszont a neten nemrég meglátott dinamit szendvics került asztalra, mert annyira szerethetőnek tűnt, hogy mindenképp tenni akartam vele egy próbát. Na, nem mintha próba nélkül ne tudtam volna, hogy nyerő lesz, hiszen minden alkotóeleme nekünk való. :) Ezt a fajta szendvicset egyébként leginkább darált marhahússal készítik, de mi azt nem eszünk, a darált sertéshúst pedig (amit szintén csak néhanapján fogyasztunk) másra tartogatom. Maradt hát a csirkemell, amit úgyszintén elvétve, de a húsok közül azért a leggyakrabban csinálok. Az utóbbi dinamit szendvics változathoz találtam is néhány receptet, amelyek a csípős szósz tekintetében mind nagyon hasonlóak, legfeljebb a tálaláshoz szánt pluszokban térnek el egy hangyányit.
A csípősségét jelentősen visszavettem, és szerintem még így is eléggé annak mondható, még ha nem is könnyeztet meg. Bár szeretjük az erőset, de amilyen mennyiségű csiliszószt/-pelyhet/-port egyesek beletesznek, az szerintem nem embernek való, és valójában kiüti az ízlelőbimbókat a szendvicsben rejlő egyéb zamatok érzékelésére. Persze, aki nagyon bírja, az ne habozzon még csípősebbé tenni! ;)
Fontos még megemlítenem a csípős szószhoz használt majonézt, amit én hosszú idő után újra magam készítettem el hozzá. Mégpedig csakis azért, mert ehhez a szendvicshez viszonylag sok kell belőle, és az amúgy kedvenc bolti majonézünk kapcsán is be kellett látnunk, hogy jobb, ha lemondunk róla a káros anyag tartalma miatt. Lehet forgatni a szemeket, de engem tényleg zavar az a sok fura cucc, ami benne van, és ha már elkészíthető házilag, aminek köszönhetően legalább tudom, hogy csak az van benne, amit én beletettem, akkor ugyan miért ne keverhetném ki én magam?!
Ezt az igen laktató szendvicset lehetetlenség szépen enni, de kit érdekel, amikor annyira imádni való! (A mellékelt fotók nagy száma is mutatja, hogy mennyire nem tudtam betelni vele még látványilag sem. :D)


 
Hozzávalók 6 szendvicshez:

a csípős csirkéhez:
40 dkg csirkemellfilé
10 dkg házi majonéz
1 kis fej (kb. 5 dkg) vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 púpozott tk. őrölt pirospaprika
1 mk. őrölt kömény
1 csapott mk. habanero csilipehely
½ mk. őrölt fekete bors

1 tk. akácméz
1 nagy tojás
étkezési burgonya- vagy kukoricakeményítő

a kencéhez:
8 dkg házi majonéz
8 dkg görög joghurt
1 ek. morzsolt oregánó vagy egyéb zöldfűszer
1 ek. akácméz

továbbá:
6 db panko morzsás szendvicszsemle
6 salátalevél (pl. jégsaláta vagy fodros saláta)
1 nagy fej lila hagyma

elkészítés:
  1. A csípős csirkéhez a vöröshagymát lereszeljük, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a fűszereket, és elkeverjük a majonézzel. Legalább 2 órát vagy másnapig hűtőben állni hagyjuk.
  2. A két fél mellfilét másfél ujjnyi vastag darabokra szeljük, és a nagyobb darabokat félbevágjuk. Egymás után keményítőbe, sóval ízesített felvert tojásba, majd ismét keményítőbe forgatjuk.
  3. Felhevített, mély olajban aranybarnára sütjük, majd alaposan lecsepegtetjük, és papírtörlőre szedjük. Még forrón beleforgatjuk a csípős szószba.
  4. A sütőben felmelegített szendvicszsemléket szétnyitjuk, az alsó oldalukat megkenjük 1-1 púpozott evőkanál joghurtos majonézzel, rájuk fektetünk 1-1 salátalevelet, betöltjük a csípős csirkedarabokkal (3-4 darabbal szendvicsenként), és megszórjuk a felkarikázott lila hagymával. Rögtön fogyasztjuk. 

Megjegyzés, tipp:

A csípős szószhoz adhatunk ketchupot vagy sűrített paradicsomot is, sőt tejföllel is szaporíthatjuk a mennyiségét. A lila hagyma mellé frissen karikázott vagy aprított csilipaprikát is szórhatunk a szendvicsbe.




 




 

 

2024. március 27.

Sonkás-paprikás sajttekercs

 

 


 
Ezt a sajtroládot a karácsonyi hidegtálhoz készítettem el először a szőlős-diós tekerccsel együtt. A fotózásra már nem jutott időm, viszont mivel nagyon szerettük, elhatároztam, hogy húsvétkor újrázok. Utólag örülök is, hogy korábban nem tudtam lencsevégre kapni, mert az a sajtrolád kevésbé volt szabályos henger alakú. Ennek oka a töltelékben lévő dupla mennyiségű tojásfehérje, ill. az egy kanálnyi tejföl. Utóbbit ezúttal kihagytam belőle, és tojásfehérjéből is csak a fele adagot kevertem hozzá. Így egy szépen formázható sajttekercs lett az eredmény, az íze pedig ugyanolyan szeretni való, mint az első alkalommal. :) Húsvétra szerintem nagyon jó választás, mert mutatós, és a kalácshoz is passzol.

 


Hozzávalók 1 rúdhoz:

a sajtos alaphoz:
16 db lapkasajt
20 dkg Cheddar, ementáli vagy eidami (esetleg trappista) sajt vegyesen
1 ek. növényi olaj

a töltelékhez:
20 dkg főtt, füstölt sertéssonka (nálam 8 nagyobb szelet, vagy 6 szelet Morva sonka – Pikok márka, Lidl)
6 dkg Dulce, Palermo vagy Ramiro, esetleg kaliforniai paprika
4 főtt tojássárgája
2 főtt tojásfehérje
1 doboz (125 g) natúr krémsajt vagy mascarpone (nálam Philadelphia light)
4 dkg vaj
2 dkg Dijoni mustár
1 ek. majonéz
1 kis csokor petrezselyem
1 kis csokor snidling vagy néhány ágacska oregánó, esetleg kakukkfű
őrölt fekete bors

kevés növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A töltelékhez a kihűtött, megpucolt tojások fehérjéből kettőt késes aprítóval ledarálunk (vagy nagyon apróra vágunk). A tojássárgákat villával összetörjük. A paprikát felaprítjuk. A zöldfűszereket finomra vágjuk.
  2. A puha vajat magában kihabosítjuk, hozzákeverjük a krémsajtot, a mustárt, majonézt, tojássárgáját, a ledarált tojásfehérjét, majd beleforgatjuk az aprított paprikát és a zöldfűszereket.
  3. Egy gáztepsire sütőpapírt fektetünk, és vékonyan megkenjük olajjal.
  4. A sajtlapocskákat – egymással kissé fedésben – az olajozott sütőpapírra fektetjük úgy, hogy a függőleges és a vízszintes sorokhoz is 4-4 lapkasajtot használunk fel.
  5. A így kapott négyzetes sajtlapot egyenletesen megszórjuk a reszelt sajtok keverékével, és 180°C-ra előmelegített sütőben 3 perc alatt megolvasztjuk.
  6. A tepsit kivesszük a sütőből, egymással fedésben elrendezzük rajta a sonkaszeleteket, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  7. A krémsajtos keveréket elkenjük a sonkarétegen úgy, hogy a tőlünk távolabbi széle felé elvékonyítjuk, és nem kenjük ki teljesen. A sütőpapír segítségével szorosan feltekerjük, (a papírt természetesen nem beletekerve). A rudat óvatosan átemeljük egy két ív folpackra, felgöngyöljük, majd a végeket összesodorjuk. Hűtőbe téve hagyjuk megdermedni.
  8. A kész sonkatekercs tetejét zöldfűszerekkel díszítjük, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Megjegyzés/tipp:
Úgy lehet szépen megformázni, hogy a kissé összesodort nejlonvégeknél fogva, többször magunk felé görgetjük a rudat. Ezáltal tömörödik és egyenletes hengerformája lesz.
A végeket nem számolva, én 16 szeletre tudtam vágni.

 


 


2023. május 6.

Kapros-lila hagymás csicseriborsó saláta (vegán)

 

 



Egy ideje gyakran használok csicseriborsót, de többnyire csak falafelt szoktam belőle készíteni. Tiszta szégyen ez az egyoldalú felhasználási mód – én is érzem a belső nyomást arra vonatkozóan, hogy egyéb csicseris ételekre is sort kerítsek. :D Így is tettem, és erre a salira esett a választás. Mindkettőnknek nagyon ízlett, már csak azért is, mert majonézes-mustáros alapú. Nem beszélve a kaporról, ami néhány éve már nekem is nagyon jó barátom, és egy korábbi salátám is ennek a fűszernövények köszönhetően lépett elő anno a kedvencemmé. Egyértelmű volt, hogy kapor barátunknak most sem mondhatok nemet. Bár sajnos mivel frisset nem kaptam, a szárított változatát használtam. Így is szeretni való lett, mégis azt javaslom, hogy inkább friss kaporral készítse el az, aki most kedvet kapott hozzá. ;)

 


Hozzávalók 2 személyre:

30 dkg konzerv csicseriborsó
4 dkg konzerv csemegekukorica
4 dkg csemegeuborka
1 kis fej lila hagyma
3 ek. vegán majonéz
1 ek. dijoni mustár
1 ek. friss, aprított kapor (vagy szárított, de számoljunk azzal, hogy nem elég intenzív az íze)
1 ek. frissen facsart citromlé
őrölt színes bors


elkészítés:
  1. A megtisztított, apróra vágott lila hagymát megsózzuk, negyedórát állni hagyjuk, majd folyó víz alatt leöblítjük és alaposan lecsepegtetjük. (Ha valakit nem zavar a hagyma intenzív aromája, az esetben nem szükséges besózni és leöblíteni.)
  2. A fele mennyiségű csicseriborsót villával összetörjük és belekeverjük a majonézt, a dijoni mustárt, valamint a citromlét.
  3. Kaporral, sóval, őrölt borssal fűszerezzük, majd beleforgatjuk az egészben hagyott csicseriborsót, a kukoricát, a picire aprított uborkát és a lila hagymát. 1-2 órára vagy fogyasztásig hűtőbe tesszük.
Megjegyzés:
Ehetjük önmagában vagy köretként, de pirítósra halmozva vagy szendvicsbe téve is fogyaszthatjuk.
Készíthetjük nem vegán módra, akár tejföllel vagy joghurttal is.

 


 

2023. március 2.

Narancsos-csicseriborsós csirkemell saláta Cheddarral

 

 


 
Annyira odavagyunk a szőlős tofusalátáért, hogy már szinte szégyellem, hányszor került asztalra az elmúlt hetekben. :D Muszáj volt hát kiötölnöm egy olyan alternatívát, ami legalább annyira szerethető, ugyanakkor kevés időbe telik elkészíteni, és ugyanúgy tele van egészséges hozzávalókkal. Mindenképp a narancsra szavaztam, mert azt egy ideje kifejezetten kívánom. Ezúttal – annyi vegán kaján túl – hús is került a salátába, mert a fagyasztóban még ott várakozott a karácsonyi húsételekhez vásárolt, kimaradt csirkemell. A kiolvasztott husi egészen kis része tehát ilyen módon felhasználódott.
Az igazat megvallva, még mindig meglep, mennyire finom tud lenni az olyan saláta, amiben bármilyen üde, citrusos gyümölcs zöldségekkel, sőt ebben az esetben sült hússal van kombinálva. Igazán harmonikus ízkombinációt alkotnak, és én ennek a salátának az esetében is úgy éreztem, hogy számomra egyszerűen megunhatatlan. Sajnos, a Kutyafül most nem osztozott a véleményemben, a narancs miatt nem volt oda ezért a saliért. :( Sebaj, legalább több maradt nekem! :D

 


Hozzávalók 2 személyre:

10 dkg csirkemellfilé
10 dkg konzerv csicseriborsó
7 dkg vörös Cheddar sajt
3 dkg kesudió
2 narancs
1 nagy ek. görög joghurt
1 ek. majonéz
1 tk. reszelt torma
1 tk. akácméz vagy agavészirup
őrölt tarka bors

3-4 szál petrezselyemzöldje
1 szűk ek. extra szűz olívaolaj
1 szűk ek. olívaolaj

elkészítés:

  1. A csirkemellet kisebb kockákra vágjuk, sóval, őrölt borssal ízesítjük, összekeverjük az olívaolajjal, és negyedóra pihentetés után felhevített erpenyőben pirosra sütjük. Félretesszük hűlni.
  2. A kesudiót durvára daraboljuk, és zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk. A sajtot felkockázzuk. A petrezselymet finomra aprítjuk.
  3. A narancsot úgy hámozzuk meg, hogy a belső, fehér héja se maradjon rajta. A gyümölcshúst kifilézzük és a filéket 2-3 darabra vágjuk.
  4. A hártyában maradt narancslevet kipréseljük, elkeverjük a joghurttal, a majonézzel, tormával, mézzel, olívaolajjal, és őrölt borssal, kevés sóval ízesítjük.
  5. A csicseriborsót villával pépesre törjük, hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet, összekeverjük a joghurtos narancslével, és beleforgatjuk a sült csirkemellkockákat, a kockázott sajtot és a pirított kesudiót. Behűtve kínáljuk.

 


 

2023. február 23.

Szőlős tofusaláta pirítóssal (vegán)

...a legjobb, ami a tofuval történhet
 

 


Úgy tűnik, megállíthatatlanul haladok az eddig nem-szeretem-saláták megkedvelésének útján. Ez a most bemutatott „darab” ráadásul két olyan összetevőt is tartalmaz, amit ez idáig nem kedveltem, vagy csak szétfőzve kóstoltam. A negatív érzelem a tofuval kapcsolatos, az ui. most először került a kezeim közé. És de jó, hogy így történt, mert a következő boltolás alkalmával már 4 csomaggal tettem a kosaramba. :D Pedig azt hittem, a tofu az valami olyasmi, amit én utálni fogok, és mivel sokáig úgy tudtam, hogy az alapjául szolgáló szója nem is annyira egészséges, mint amennyire anno gondolták, ezért egyáltalán nem sajnáltam, hogy kimaradt az életemből. Az utálat akkor alapozódott meg bennem, amikor gyerekkoromban Anya a brassóiban a hús egy részét szójával pótolta, és én már látványra is azonnal tudtam, hogy melyik a kamu hús – a túl tökéletes kis kockák a tányér szélére sorakoztatva bámulták, amint a valódi húskockákat a krumplival együtt boldogan falatozom. A szójahús kissé gumiszerű állaga ui. tett róla, hogy ellenérzéseket tápláljak iránta. Mára viszont kiderült, hogy már nincs semmi bajom az állagával, hiszen ez a szója másfajta eljárással készül, sőt pirítva nagyon is ízlik, hát még a receptben olvasható alapanyagokkal összeházasítva. :) Mert ez a saláta már a legelső falatjával belopta magát a szívembe – mi több, mindkettőnkébe, és azon kaptam magam, hogy pár nappal az első készítés után újra tofut kockázok és szárzellert aprítok, sőt ezt a salit vittük utazáshoz is.
Apró popó
szárzeller! Ez az a zöldség, amit nyersen még sosem ettem, csak zöldségraguban, jól szétfőzve, márpedig úgy nem igazán tűnik ki. Bár nyersen a szagáért és az ízéért most sem vagyok oda túlzottan, de ebben a saliban egyáltalán nem feltűnő, és csak a – számomra lényeges – roppanóssága van meg.
Ennek a tofus-szőlős-zelleres salátának azért is örültem annyira, mert javarészt nyers hozzávalókból van, aminek köszönhetően a vitaminok és ásványi anyagok még nagyobb dózisban landolhatnak a szervezetemben. Szóval kijelenthetem, hogy végre egy újabb olyan sali, amit imádhatok, és a tetejébe még egészséges is. :)
Szerintem ez az egyik legszuperebb reggeli vagy vacsora-szendvics. ;)



Hozzávalók 2 személyre:


az alaphoz:
4 szelet toastkenyér vagy 2 zsemle
2 ek. olívaolaj
½ mk. fokhagyma granulátum


a salátához:
1 cs. natúr tofu (180 g)
1 szűk ek. olívaolaj
1 csapott tk. fokhagyma granulátum
10 dkg mag nélküli szőlő (fehér vagy kék)
1 szál szárzeller
5 dkg hántolt mandula és dió vegyesen
1 ek. friss petrezselyemzöldje
4 dkg vegán majonéz
4 dkg növényi tejföl
1 tk. mustár
1 ek. frissen facsart citromlé
1 csapott tk. morzsolt tárkony
1 csapott tk. vöröshagymapor
őrölt bors (fekete, fehér, zöld, rózsa vagy vegyesen)

1 tk. agavészirup (elhagyható)

elkészítés:

  1. A tofut kb. 1x1 cm-es kockákra vágjuk és tálba tesszük. Meghintjük fokhagymaporral, egy nagy csipet sóval, meglocsoljuk az olívaolajjal, és alaposan összekeverjük.
  2. Sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük egymástól kicsit távolabb, és 180°C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük (félidőben kiengedjük róla a gőzt). Akkor jó, ha csak enyhe színt kap, és lágy ízű, de az se baj, ha kissé ropog. Hagyjuk kihűlni.
  3. A zellerszárat egészen kicsire aprítjuk. A szőlőt felkarikázzuk. A petrezselymet finomra vágjuk.
  4. A magvakat durvára daraboljuk, és zsiradékmentes serpenyőben, egymás után, néha megkeverve megpirítjuk. Kihűtjük.
  5. A majonézt összekeverjük a tejföllel, a mustárral, citromlével, (agavésziruppal) és megfűszerezzük.
  6. Hozzáadjuk a zellert, a szőlőt, és beleforgatjuk a tofut. A kész salátát fogyasztásig vagy min. 30 percre hűtőbe tesszük.
  7. A kenyérszeleteket beecseteljük a fokhagyma granulátummal kevert olívaolajjal, megsózzuk, és sütőben vagy serpenyőben megpirítjuk.
  8. A behűtött salátához hozzáforgatjuk a magvakat, és négyfelé osztva, a pirítósokkal együtt kínáljuk, de rá is halmozhatjuk.

 




Ötlet: innen

2023. január 26.

Tormás alma-cékla-répasaláta pirított fenyőmaggal (vegán)

 

 


 

Amióta megismertem a nyers, kapros, almás-lila hagymás répasalátát, azóta imádom, és miután a cékláról is kiderült, hogy nem hagyom ott érintetlenül a tányéromon, semmi sem állhatott e vitamindús sali elkészítésének útjába. :) Igaz, emlékeimben él, hogy a Kutyafül anyukája egyszer megkóstoltatta velem a tejfölös céklasalátáját, és bár az akkor nem vett le a lábamról, de a kedvenc éttermünk kínálta dióbundás kecskesajt egyik köreteként – a bébispenóthoz hasonlóan – később már jóízűen megettem. Így ezt a salátát bátran el mertem készíteni, és bevallom, annyira odavoltunk érte, hogy tuti gyakran esszük ezután. :)

 


Hozzávalók 2 személyre:

1 alma (hámozva, magozva kb. 15 dkg)
1 szál répa (tisztítva kb. 10 dkg)
1 nyers cékla (hámozva kb. 10 dkg)
1 ek. frissen facsart citromlé
2 ek. vegán majonéz vagy vegán tejföl (vagy több, ha valaki szaftosabbra szeretné)
1 tk. reszelt vegán torma
1 tk. agavé- vagy juharszirup
1 ½ ek. pirított fenyőmag vagy más olajos mag
őrölt színes bors


elkészítés:
  1. A céklát, a répát és az almát meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn egymás után lereszeljük. Megpörgetjük egy nagy csipet sóval, és meglocsoljuk a citromlével. Negyedórát állni hagyjuk.
  2. Az almás zöldségkeveréket a levétől kinyomkodjuk, hozzákeverjük a majonézt, a tormát, az agavésziruppal édesítjük, megborsozzuk, és ha szükséges, utánasózzuk.
  3. A salátát behűtjük, és tálalás előtt hozzáforgatjuk a zsiradékmentes serpenyőben megpirított fenyőmagot.
Tipp:
Szinte bármilyen főételhez adhatjuk köretként, de vegán hamburgerbe, szendvicsbe, tortillába, sőt akár pirítós tetejére is halmozhatjuk.
Természetesen a nem vegán étkezésűek valódi majonézzel/tejföllel is elkészíthetik.

 



 

Ötlet: innen

2020. május 18.

Kenyérlepény kovásszal






Juliánna, a kovászom a húsvét utáni hűvösebb időszakban kissé ellustult, nehezebben emelte a kenyértésztát, de az életben tartás miatt igencsak felszaporodott, mivel én valamiért idegenkedem attól, hogy egy részét kidobjam. Bevallom, nem is értek egyet ezzel a módszerrel, de ez most mellékes. A fölösleges mennyiségből kenyeret sütöttem, ill. nokedlit főztem, és a maradék, minimális mennyiségű kovászt „átetettem” rozsliszt és kenyérliszt keverékével, hogy gyorsabban erőre kapjon. Meghálálta, mert az etetést követő pár óra elteltével megmutatta nekem az izmait. :D Sajnos úgy alakult, hogy épp kifogyott a kenyérlisztem, és a malom, ahonnan újabban vásárolok, zárva volt abban a pár napban, amikorra elegendő lett a kenyérsütéshez szükséges kovászmennyiség. Annyi vadélesztőm lett, hogy miután végre kenyérliszthez jutottam, kénytelen voltam a szokásos mennyiség dupláját bedagasztani, mert a kovász egy részét eszem ágában sem volt kidobni. Igaz, csinálhattam volna belőle megint nokedlit vagy egyebet, de én direkt kenyeret szerettem volna. Végül olyan sok lett a tészta, hogy a kenyér mellett még kétféle ételt készítettem belőle. Ez a kenyérlepény az egyik. Nagyon örültem, hogy a kedvencünk kovásszal is működik. :) Meg is volt aznapra az ebédünk, a nagy részét pedig lefagyasztottam későbbre.




Hozzávalók 10 darabhoz:

5 dkg aktív kovász+3,5 dkg kenyérliszt+1,5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt+0,5 dl langyos víz
21,5 dkg kenyérliszt
3,5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
1 tk. só
1,5-2 dl langyos víz
napraforgóolaj a kelesztéshez

elkészítés:

  1. A kétféle lisztet, a langyos vizet az aktív kovászhoz keverjük, és letakarva, néhány órát szobahőmérsékleten hagyjuk (az idő a konyha hőmérsékletétől függ).
  2. A liszteket a kovászra szitáljuk, 2 evőkanál kivételével felöntjük langyos vízzel, és robotgéppel megdagasztjuk. Vékonyan kiolajozott tálban, letakarva 30-60 percet pihentetjük.
  3. A sót a tésztára szórjuk, hozzáadunk 2 evőkanál vizet, és géppel vagy kézzel alaposan kidagasztjuk a tésztát. Kiolajozott tálba tesszük, és letakarva, 30 percet pihenni hagyjuk.
  4. A tésztát a tálban hagyjuk, alányúlva minden irányból meghajtogatjuk, majd újabb fél órát kelesztjük. Ezt a műveletet a pihentetéssel együtt még egyszer megismételjük, majd 1-2 órát kelesztjük a tésztát. (Ha túl lágynak érezzük, hozzádagaszthatunk még annyi kenyérlisztet, amitől jól formázhatóvá válik.)
  5. A tésztából 10 gombócot formázunk, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  6. A tésztagombócokat lisztezett munkalapon körlapokra nyújtjuk (a felesleges lisztet lesöpörjük róla), és felhevített, zsiradékmentes serpenyőben, fedő alatt, egymás után mindkét oldalukon kisütjük.
  7. Az elkészült kenyérlepényeket fogyasztásig konyharuhával letakarva melegen tartjuk, hogy a gőzben kicsit megpuhuljanak.
Megjegyzés, tipp:
Köretként fogyaszthatjuk indiai vagy mexikói ételekhez, de szendvics módra is ehetjük. Feltétnek bármit választhatunk, akár vegán alapanyagokat is (pl. vegán sajtot és tejfölt, búzakolbászt, vegán zöldségragut stb.).
Én most tejfölös alappal készítettem: 30 dkg tejfölt, 5 dkg majonézt alaposan kikevertem 1 evőkanál agavé sziruppal (lehet mézzel is), megfűszereztem Toscana- és mititei fűszerkeverékkel, őrölt fekete borssal, és hozzáforgattam egy kis fej felaprított lila hagymát, 5 dkg aprított kaliforniai paprikát (zöld színűt). Ezt a lepényre kentem, és házi szalámival, reszelt vörös Cheddarral bolondítottam.









2019. május 20.

Sonkás-sajtos csirke nuggets pikáns tartármártással







Tudom-tudom, a húsvét már rég elmúlt, de mit csináljak, ha még mindig van sonkánk. :D Amúgy direkt azért, hogy az ünnepek után is ehessünk még belőle. :D Nem győzök olyan recepteken agyalni, amihez felhasználhatom a maradék sonkát. Ez az alábbi étel azonban nem kívánt sok gondolkodást, mert a csirke nuggetset már régóta ki akartam próbálni. Hasonlót ugyan már csináltam, de az mégis más volt. Természetesen magában túl tömény lett volna, ezért én sült krumplit és vajon futtatott kukoricát készítettem hozzá. Pillanatok alatt bekapkodtuk. :D






Hozzávalók kb. 30 darabhoz:

Csirke nuggetshez:
45 dkg csirkemell
15 dkg főtt, füstölt sonka
10 dkg reszelt cheddar sajt
80 ml habtejszín
őrölt fekete bors

zsemlemorzsa + szezámmag keveréke
napraforgó- vagy kókuszolaj a sütéshez

Tartármártáshoz:
20 dkg tejföl
5 dkg majonéz
1 púpozott tk. Dijoni mustár
1 csapott tk. fokhagymakrém
1 csapott tk. porcukor
őrölt fehér bors
1 tk. extra szűz olívaolaj

elkészítés:

  1. A sonkát késes aprítóban ledaráljuk és összekeverjük a reszelt sajttal.
  2. A csirkemellet feldaraboljuk, szintén késes aprítóban ledaráljuk, kevés sóval és borssal ízesítjük, majd elkeverjük a tejszínnel és a sajtos sonkával.
  3. A masszából evőkanálnyi mennyiségeket veszünk ki, és duci hengerekre formázzuk. Letakarva, 1 órára hűtőbe tesszük.
  4. A lehűtött húst megforgatjuk szezámmag és zsemlemorzsa keverékében, és bő, forró olajban kisütjük. Pikáns tartártármártással, ketchuppal és/vagy majonézzel együtt tálaljuk.
Tipp:
Köretnek sült krumplit, friss salátát adhatunk mellé.











2018. október 7.

Bundáskenyér-rolád sajttal töltve, fűszeres mártogatóval








Az egyik videós receptgyűjtő oldalon láttam, hogy a formakenyérből levágott szeleteket nyújtófával kinyújtják, és mindenféle jópofaságot készítenek belőle. Nagyon klassz ötleteket vonultattak fel, és nem csak újdonságokat lehet ilyen módon készíteni, hanem a jól ismert ételeket is fel lehet dobni az ilyen módon kitalált új külsővel.
Az alábbi étel nem szerepelt az ötletek között, úgyhogy ez most egy saját fejlesztés, bár talán rajtam kívül már más is feltalálta. :D Úgy gondoltam, klassz lenne a bundás kenyeret is új köntösbe öltöztetni a kenyérkinyújtásos módszer használatával. Meg is sütöttem hozzá a formakenyeret – a bolti, szeletelt változatot meghagyom azoknak, akik szeretik a mű kenyeret –, és másnap megszületett ez az újfajta bundás kenyér, aminek a belsejéből hívogatóan kikandikál az imádott olvadt sajt. :D Igaz, ez utóbbi a fotókon nem valami hangsúlyosan látszódik, mert egy csöppet kihűlt már, mire fotóalany lett belőle.
Tejfölös mártogatóba tunkolva, egy bögre teával szuper hétvégi reggeli. :)






Hozzávalók 8 roládhoz:

a kenyérroládhoz:
8 szelet formakenyér (pl. zsúrkenyér)
12 dkg reszelt sajt
2 tojás
kevés tej
kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez

a mártogatóhoz:
5 púpozott ek. tejföl
2 púpozott ek. majonéz
1 ek. mártogatós fűszerkeverék
fokhagymapor vagy 1 gerezd zúzott fokhagyma

elkészítés:

  1. A kenyérszeletekről körben levágjuk a héjat, és a belsejüket nyújtófával kissé kinyújtjuk.
  2. A kinyújtott kenyérszelet mind a 4 szélét lekenjük vízzel, és a hozzánk közelebb lévő szélére szórunk 1,5 dkg reszelt sajtot.
  3. A kenyeret óvatosan feltekerjük, a végeit pedig lenyomkodjuk.
  4. A roládokat tejjel felvert tojásba mártjuk, és felhevített, bő olajban kisütjük. Papírtörlőre szedjük.
  5. A mártogatóhoz a hozzávalókat összekeverjük, és a kenyérroládok mellé kínáljuk.
Tipp:
A kenyérroládot bármivel megtölthetjük: sonkával, pirított szalonnakockával, maradék sült hússal, fűszeres krémsajttal, párolt zöldségekkel, gombával, stb.


Megjegyzés:
Fontos, hogy friss kenyeret használjunk, különben nem lehet szépen kinyújtani és repedni fog.