A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kurkuma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kurkuma. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 22.

Indiai fűszerezésű, kókusztejes-csirkés bulgur piláf

 

 



Jó régen – júliusban – posztoltam utoljára „normális” főtt kaját, sőt ahogy utánanéztem, alapból is ritkán mutogatok meleg ételt a blogon. Pedig szinte minden nap főzök, de csupa olyasmit, amiben nincs semmi érdekes, és/vagy már megmutattam itt. Igaz, ez a most posztolt ebéd is pofonegyszerűen elkészíthető, de mi annyira szerettük, hogy muszáj volt a nagyérdemű elé tárnom. :D Most készítettem el másodjára, mert már az első alkalommal is olyan jól vizsgázott, hogy mindenképp újráznom kellett. Először húsmentesen csináltam, csak mert előző este elfelejtettem kivenni a mélyhűtőből a csirkemellet (úgy is szerettük), de a Sünisre már az eredeti elképzelés szerint szerettem volna feltenni. Úgyhogy egy szép, napsütéses vasárnap sort is kerítettem rá, és annyira ízlett, hogy felfaltuk az egészet. Tiszta szerencse, hogy nem volt itt egy 3. személy is, mert neki már nem jutott volna belőle. :D

 
Hozzávalók 2-3 személyre:

½ csirkemellfilé (30-35 dkg)
20 dkg bulgur
1 édes paprika (pl. Palermo, Ramiro vagy Dulce, aprítva kb. 10 dkg)
1 fej lila hagyma (aprítva kb. 10 dkg)
4-5 nagy gerezd fokhagyma
hüvelykujjnyi gyömbér, reszelve
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
1 csapott mk. őrölt koriander
1 csapott mk. őrölt kardamom
1 csapott mk. őrölt római kömény
½ mk. őrölt szerecsendió
½ mk. őrölt rozmaring
késhegynyi kashmiri chili

4 dkg ghí (tisztított vaj)
2 dl kókusztejszín
kb. 4 dl víz
4 tk. frissen aprított koriander vagy petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt csirkemellet szeletekre vágjuk, majd kis kockákra aprítjuk és enyhén megsózzuk. 2 dkg felhevített ghín kissé lepirítjuk, majd kivesszük a lábasból, és félretesszük.
  2. A ghít pótoljuk, fedő alatt megpároljuk rajta az aprított lila hagymát, a paprikát, majd hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a lereszelt gyömbért, és lefedve, kis lángon 1-2 percig pároljuk.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, az átmosott, lecsepegtetett bulgurt, a pirított húst, és felöntjük kókusztejszínnel, valamint 2 dl vízzel. Lefedve, nagy lángon felforraljuk, majd kis-közepes lángon, a többi vizet is hozzáadva főzzük. Amint sűrűsödni kezd, fedő nélkül főzzük készre.
  4. Frissen aprított korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Megjegyzés, tipp:
Csirkehús és ghí helyett vegán módra tofuval és valamilyen növényi olajjal is elkészíthetjük. Kókuszkrém+víz helyett pedig kókusztejet is használhatunk.




2025. július 18.

Gözleme hagymás-paprikás túróval, mozzarellával töltve (sütőporos változat)

 

 


 


Gondolkodtam, minek is nevezzem ezt a lepényt, gözlemének vagy tortillának, ugyanis nagyon hasonló tésztából készül mindkettő. A gözlemét ugyan még nyersen töltik meg, és így sütik ki, míg a tortilla esetében a készre sütött lapot töltik be és pirítják meg mindkét oldalát (lásd: pupusa). Úgyhogy a gözleme győzött. Korábban már csináltam ilyen török lepényt, de az élesztős változat volt, sőt a tésztájába víz helyett joghurt került, és szögletesre formáztam. Most ezzel a gyorsabban elkészíthető variánssal akartam tenni egy próbát, és miután első alkalommal a maradék krumplipürével töltve jól vizsgázott, következőleg inkább túróval szándékoztam elkészíteni, annál is inkább, mert a korábbihoz képest ez a mostani akkor legalább nem csak a tésztát tekintve számít másnak.
A tészta nagyon jól kezelhető, gyorsan lehet vele dolgozni, és bár nekem ez a túrós jobban bejön, mint a krumplis, igazából bármit tehetünk bele, amit csak szeretnénk. ;) Az is kiderült, hogy a másnapos lepény újramelegítve szinte pont olyan fincsi, mint frissen kisütve. Most már csak azt akarom kideríteni, hogy egyáltalán kell-e bele sütőpor, mert szerintem az sem fontos. :D
Mindenféle finomsággal turbózott, roppanós jégsalátával ettük, és nem szégyelltük még tejfölbe is beletunkolni, mert anélkül nem élet az élet. :D


 


Hozzávalók 8 darabhoz:

a tésztához:
30 dkg finomliszt
1 mk. só
5 g sütőpor
1,8 dl tej+víz 1:1 arányú keveréke
2 ek. extra szűz olívaolaj
kevés növényi olaj vagy olvasztott vaj a pihentetéshez és a sütéshez

a töltelékhez:
25 dkg túró
1-1 fej vörös-s és lila hagyma (aprítva kb. 10 dkg)
½ Palermo vagy Ramiro paprika (kb. 5 dkg)
2 nagy gerezd fokhagyma
1 csapott ek. morzsolt oregánó
1 tk. tárkony
1 mk. kurkuma
őrölt fekete bors
1 csapott tk. cukor

3 ek. növényi olaj
1 cs. (125 g) mozzarella

elkészítés:

  1. A töltelékhez a megtisztított hagymát és a paprikát felaprítjuk, enyhén sózzuk, és a felhevített olajon fedő alatt elkezdjük párolni. 2-3 perc leteltével felöntjük kb. 1 dl vízzel, és fedő alatt, majd fedő nélkül puhára pároljuk.
  2. A túrót a fűszerekkel, cukorral ízesítjük, hozzáforgatjuk a hagymát, és utánasózzuk. A kész tölteléket 8 adagra osztjuk. A mozzarellát négybe vágjuk, felszeleteljük.
  3. A tésztához a sóval, sütőporral vegyített liszthez adjuk az olajat, a szobahőmérsékletű vizes tejet, és sima felületű, rugalmas tésztává gyúrjuk. 8 egyforma gombócot formázunk belőle, mindet lekenjük olajjal, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  4. Egy tésztagombócot enyhén lisztezett munkalapon kb. 18 cm átmérőjű körlapra kinyújtunk, a közepén kissé elsimítjuk a túrót, ráfektetjük a felszeletelt mozzarellát, és körben haladva ráhajtjuk a töltetlenül hagyott tésztaszéleket úgy, hogy azok a lepény közepén is fedjék egymást, és áthengerítjük rajta a nyújtófát (Betöltve kb. 14 cm átmérőjű lesz). Így járunk el a többi tésztagombóccal is.
  5. Egy lepényt lekenünk nagyon kevés olajjal, a beolajozott felével lefelé a felhevített serpenyőbe tesszük, és miközben – közepes lángon – sül, a felül lévő felét is átkenjük egy leheletnyi olajjal. Amint megpirult, átfordítjuk és pirulásig sütjük. A kész lepényt papírtörlőre csúsztatjuk. (A többit is így sütjük meg.)
  6. A kész gözleméket azon melegében tálaljuk, és tejfölt vagy valamilyen mártogatóst és/vagy friss salátát, paradicsomot adunk mellé.

 










2023. február 9.

Vörös lencse dahl (vegán)

 

 


 
Az indiai konyha az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem! Idejét sem tudom, mióta készültem dahlt főzni, de valahogy mindig elmaradt. Most, hogy egyből két csomag vörös lencsét is vettünk, semmi sem állhatott a nagy alkalom útjába. Persze azért elsőre óvatos duhaj voltam, és két csomag lencse ide vagy oda, csak ezt a két személyre való adagot főztem. Nem mintha amúgy okos dolog lett volna egy egész csomaggal indítani, amit aztán egy hétig ehettünk volna. :D
Megkóstolva, az elkészült dahl azonnal levetett a lábamról – még vegánosítva is –, bár ezen nem csodálkoztam, hiszen a szeretni való indiai fűszerek csodálatos harmóniában adják meg ennek az ételnek a lelkét. Meglepő, hogy mindeközben szinte minden egyes fűszert külön kiérezni belőle.
A dahlt egyébként több lével levesszerűre is főzhetjük, de nekem nagyobb kedvem volt főzelékként fogyasztani. Sikerült egészen pontosan két személyre való adagot főzni. :D
Ebben a hideg, februári időben kimondottan jólesett, szívet, lelket és testet melengető étel. :)

 


Hozzávalók 2 személyre:

a dahlhoz:
20 dkg vörös lencse
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek. reszelt gyömbér
1 tk. só
1 tk. koriandermag
1 tk. lehéjazott, egész kardamommag (ez kb. 14 db magot jelent) vagy ¼ tk. porított
1 mk. római kömény
1 mk. csilipehely
½ mk. őrölt kurkuma
1 tk. sűrített paradicsom
2 ek. kókusz- vagy olívaolaj
2 ek. kókusztejszín
6 dl víz

a tálaláshoz:
1 cs. (180 g) natúr tofu
2 gerezd fokhagyma
3 ½ ek. olívaolaj
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
csilipehely vagy csilipor
személyenként 1 vagy 2 naan

elkészítés:

  1. A koriandermagot zsiradékmentes serpenyőben kis lángon illatozásig vagy pattogzásig pirítjuk. A héjából kiszedett kardamommagokat szintén megpirítjuk, és a korianderrel együtt fűszermozsárban összetörjük.
  2. A megtisztított vöröshagymát finomra aprítjuk, a felhevített olajon fedő alatt, közepes lángon 2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a gyömbért, a zúzott fokhagymát, és azzal együtt további 2 percig dinszteljük.
  3. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a fűszereket, a sűrített paradicsomot, fél percig együtt pirítjuk, majd hozzáforgatjuk a vörös lencsét, megsózzuk és felöntjük a vízzel. Lefedve kis-közepes lángon kb. 30 perc alatt puhára főzzük, miközben néhányszor megkeverjük.
  4. A tofut 1x1 cm-es kockákra vágjuk, megsózzuk, meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal, alaposan összeforgatjuk, és felhevített serpenyőbe öntjük.
  5. Kis-közepes lángon, néha megkeverve pirítjuk – lehetőleg minden oldalát, majd kicsit nagyobb lángon pirítjuk készre. Elzárjuk alatta a lángot, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és a még forró serpenyőben jól összeforgatjuk a pirított tofuval.
  6. A finomra aprított petrezselyemzöldet elkeverjük a többi olívaolajjal.
  7. A kész lencsét kókusztejszínnel gazdagítjuk és kitálaljuk. Elosztjuk rajtuk a pirított tofut, meglocsoljuk petrezselyempesztóval, és meghintjük csilipehellyel vagy -porral.

 



2022. május 2.

Sárgarépa-pizza

  




 
A címben olvasható, ill. a képeken látható étel elődje kukoricás volt, és annyira ízlett mindkettőnknek, hogy pár napra rá a sárgarépát is pizzásítottam, sőt aztán jöttek az egyéb zöldségek is szépen sorban. :) Nekem a répás ízlett a legjobban, pedig a kukorica bevallottan hatalmas kedvenc nálam. Ez a mostani nem csak annyiban különbözik az első verziótól, hogy nincs benne kukorica, hanem az ízesítése is más, továbbá kukoricakeményítő helyett burgonyakeményítő van benne, sőt a tetején lévő sajt is lecserélődött. Ez aztán a nagy változtatás! :D (Ez utóbbi tettnek egyébként az lett a következménye, hogy a gyorsan hűlő mozzarella nem nyújt olyan szép látványt, mint forró állapotában – ahogyan a fotók is jól példázzák eme szomorú tényt.) Minden esetre, a kukoricás és a répás készítési módjának hasonlósága ellenére mégis egészen más élményben lehet részünk, miközben esszük. ;) Tuti, hogy még sokszor ez lesz az ebéd vagy a vacsi vagy épp a villásreggeli! :)





Hozzávalók kb. 18 cm-es serpenyőhöz:

20 dkg reszelt sárgarépa
4 gerezd fokhagyma
2 ek. frissen aprított petrezselyemzöldje
1 csapott tk. őrölt kurkuma
1 tk. morzsolt kakukkfű
őrölt fekete bors

4-5 dkg burgonya- vagy kukoricakeményítő (utóbbitól ropogósabb lesz a lepény alja)
1 nagy tojás
10 dkg mozzarella
2 ek. növényi olaj

elkészítés:

  1. A nagy lyukú reszelőn lereszelt répát enyhén megsózzuk, és negyedóra elteltével a levétől kinyomkodjuk.
  2. Előbb a zúzott fokhagymával és a fűszerekkel, majd a keményítővel, és végül a tojással alaposan összekeverjük.
  3. A serpenyőben elkezdjük melegíteni az olajat, kanállal eloszlatjuk benne a répamasszát, és egyszer megrázogatva a serpenyőt, 2 percig sütjük.
  4. Közben a mozzarellát vékony szeletekre vágjuk, kör alakban kirakjuk vele a „pizzát”, és fedő alatt kis-közepes lángon 5-7 perc alatt készre sütjük.
  5. Vágódeszkára csúsztatjuk, cikkekre szeljük, és fűszersóval, aprított zöldfűszerekkel, retekkel vagy koktélparadicsommal tálaljuk. Friss salátát kínálunk mellé.

Tipp:
A répát reszelés helyett V gyaluval hajszálvékony karikákra is szelhetjük.

 



2022. március 16.

Gomba indiai fűszerezésű mártásban, fokhagymás pennével

(Reg-Enor diétába beilleszthető)


 



 
Felvetődhet a kérdés, hogy miért készítek ilyen egyszerű ételeket, pláne a blogra. :D A válasz is egyszerű: Nem volt erőm a bonyolultabbakhoz vagy azokhoz, amelyek sok időt vesznek igénybe. Az a fránya ok a Reg-enor diétában keresendő, ami már a 2. napján letaglózott mindkettőnket. Kótyagosak voltunk tőle, akárcsak nyári éjszakákon a Chemotoxos légy. :D Szerencsére ez éppen így volt rendjén, hiszen a mérgek kiürülése tényleg fáradtsággal jár – egy betű eltéréssel úgy, mint kedv híján az ebédkészítés: fáradsággal). :D
A másik kérdés, hogy miért teszek közzé faék típusú étket. Mert aki nem, vagy csak ritkán fogyaszt húst, és egyben „regenorozik”, az hozzánk hasonló állapotban lehet, azaz se ereje, se kedve nincs agyalni a húsmentes, ugyanakkor a fenti diétába beilleszthető ebéden/vacsorán.
Persze ez a tisztítókúra és a vele járó ernyedtség még nem feltétlenül kell, hogy ok legyen arra, hogy ne próbáljunk ki valami olyat, ami eltér a jól megszokott ételeinktől. Ez a gombapöri azonban most nem ilyen – bocsánat érte, mert amikor ezt készítettem, még gyűjtöttem az erőt valami újdonsághoz :D –, viszont legalább a fűszerezése jelent némi másságot. És persze a köret is, ami miután csicseriborsóból van, szerintem még az alábbi puritán módon tálalva is ízletes.
Szerintem még egy ilyen könnyen elkészíthető ebéd kapcsán is érdemes kitekinteni a magyaros ízek mögül. És ami a fő, a többlet zsír nem is volt érezhető rajta. ;)

 



Hozzávalók 2 személyre:

a mártásos gombához:
1 gombakonzerv (csiperke)
10 dkg vöröshagyma (tisztított mennyiség)
½ Palermo vagy Ramiro paprika
4 gerezd fokhagyma
1 tk. őrölt pirospaprika
1 csapott tk. currypor
1 mk. garam masala
1 mk. őrölt gyömbér
1 mk. őrölt kurkuma
½ mk. őrölt szerecsendió
késhegynyi csípős fűszerpaprika

2 bő ek. kókusztejszín
2,5 dl víz
4-5 ek. olvasztott mangalica-, liba- vagy kacsazsír (vagy diétán kívül extra szűz olívaolaj)

a fokhagymás pennéhez:
20 dkg penne rigate száraztészta csicseriborsóból és barna rizsből
3 ek. olvasztott zsír (vagy diétán kívül extra szűz olívaolaj)
3 gerezd fokhagyma
1 ek. aprított petrezselyemzöldje a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A mártáshoz az aprított hagymát a vöröshagymával és a felkockázott paprikával együtt 2-3 evőkanál felhevített zsíron pirítva megpároljuk.
  2. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a fűszereket, a kókusztejszínt, 1,5 dl vizet, és közepes lángon addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. A kész mártást leturmixoljuk, majd lefedve melegen tartjuk.
  3. Közben a levétől lecsepegtetett gombát a felhevített zsíron fedő alatt megdinszteljük, majd felöntjük 1 dl vízzel, és néhány percig lefedve, majd fedő nélkül, a levét teljesen elforralva készre főzzük. A mártáshoz keverjük. Lefedve melegen tartjuk.
  4. A tésztához a pici kockákra aprított fokhagymát 3 evőkanál felhevített zsíron fél perc alatt kissé megpirítjuk, majd lefedjük, amíg a tészta fő.
  5. A pennét bő, sós vízben kifőzzük, majd szűrőkanállal átszedjük a fokhagymás zsírra, megsózzuk és jól átforgatjuk. Aprított petrezselyemmel megszórva, a mártásos gombával együtt tálaljuk.
Tipp:
Hasonló módon készíthetünk pörköltet 2-3 keménytojásból is. Én magamnak azt főztem, mert nem szeretem a gombát. A mártásból dupla mennyiséget készítettem, és az egyik adaghoz a gombát, a másikhoz a főtt tojást forgattam hozzá.

 



2022. január 31.

Pórés-sárgarépás batáta röszti cukkinis-rizses kölessel

(Reg-Enor diétába beilleszthető)




 

Az elmúlt egy évben legtöbbször csak zöldségkrémlevest fogyasztottunk ebédre, ezért számomra a Reg-Enor tisztítókúra a „normális” főzéshez való visszatérést is jelentette. Naponta agyaltam rajta, hogy mit csináljak ebédre. Szempont volt az is, hogy könnyen és gyorsan elkészíthető legyen az étel, mert az utóbbi hónapok izgalmai miatt nem volt türelmem a pepecselős főzéshez. Úgyhogy az alábbi recept sem tanúskodik túl nagy kreativitásról, ellenben legalább finom. :D

 




Hozzávalók 2 személyre:

a batáta rösztihez:
kb. 15 dkg batáta
1 kis sárgarépa (5-6 dkg)
1 póréhagyma (kb. 8 dkg)
őrölt fekete bors
őrölt kurkuma
morzsolt oregánó

1 nagy tojás
2,5 dkg Graham- vagy fehér tönkölyliszt
4-5 dkg mangalicazsír a sütéshez

a cukkinis-rizses köleshez:
10 dkg bio köles
5 dkg kerek szemű rizs
15 dkg cukkini
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 tk. őrölt koriandermag
½ mk. őrölt római kömény
½ mk. őrölt kurkuma
½ mk. currypor
½ mk. őrölt sárga mustármag
őrölt fekete bors

3 dkg kacsa-, liba- vagy mangalicazsír
4,5 dl víz

elkészítés:
  1. A megmosott cukkinit héjastól nagy lyukú reszelőn lereszeljük, enyhén megsózzuk, és negyedórát állni hagyjuk.
  2. A batátát és a répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, enyhén sózzuk, és negyedórát állni hagyjuk.
  3. A körethez a finomra aprított hagymát az aprított fokhagymával együtt a felhevített zsíron fedő alatt aranysárgára pirítjuk, majd rátesszük a levétől alaposan kinyomkodott cukkinit, és lefedve 2 percig pároljuk.
  4. Megfűszerezzük, hozzáadjuk a rizst, és felöntjük 3 dl vízzel. Kis lángon, fedő alatt, néha megkeverve, félpuhára főzzük.
  5. Rátesszük az átmosott, lecsepegtetett kölest, hozzáadjuk a többi vizet, és lefedve készre főzzük az ételt. Ízlés szerint sózzuk.
  6. Amíg a köret fő, a rösztihez a pórét félbevágjuk, felszeleteljük, és a levétől kinyomkodott reszelt zöldségekhez forgatjuk.
  7. Megfűszerezzük, hozzákeverjük a tojást, a lisztet, és fagylaltos kanállal 8 db halmot adagolunk a felhevített zsírra. A kanál hátával ellapítjuk, és a rösztiket mindkét oldalukon pirosra sütjük. Papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot, majd a kölessel együtt tálaljuk.
Megjegyzés:
Reg-Enor tisztítókúra esetén a még forró köleshez személyenként 2 dkg olvasztott zsírt keverünk, és a rösztivel együtt tálaljuk.

 



 

2021. május 2.

Fűszervaj friss zöldfűszerekkel, négyféle ízben

 

 


 

A fűszervaj nagyon jó találmány, és házilag elkészítve sokkal finomabb, változatosabb és olcsóbb is, mint a bolti. Főleg, ha a hozzá használt zöldfűszereket is magunk termesztjük. A vaj otthoni köpüléséről nem is beszélve! De ettől azért eltekintek. ;) Bár, nálam nagy ritkán tejszínhab felveréskor sikerül ez is. :D Na, de vissza a fűszervajhoz! Most újra felfedeztem magamnak. A minap ugyanis egy nagy csokor petrezselymet kaptam ajándékba, és miután egy részét levesbe főztem bele, a megmaradt levélkék arra sarkalltak, hogy kb. 10 év után végre ismét vajjal házasítsam össze őket, azaz fűszervaj készüljön belőlük. A Kutyafülnek sikerült hatalmas örömet szereznem vele. :) Mivel a telekszomszédunknak hála, pár hete egy cserép metélőhagyma boldog tulajdonosa is vagyok, azzal is dúsítottam a kencét. Néhány nappal később újabb zöldfűszerekkel gazdagodtam, így a másik kettő is elkészülhetett. Tobzódtam a friss, „zöld illatokban”, az ízekről nem is beszélve! :) Nekem nem is kellett más egyéb a sokmagos bagelre, hiszen a fűszervaj így érvényesül a legjobban. ;)

 



Hozzávalók 4 rúdhoz:

2 cs. (40-50 dkg) vaj
1 nagy csokor petrezselyemzöldje (aprítva 2 ek.)
1 kis csokor metélőhagyma (aprítva 1 ek.)
3 dkg lila hagyma (aprítva 2 ek.)
1 újfokhagymaszár (aprítva 1 púpozott ek.)
2 ágacska zsálya (aprítva 1 tk.)
3 rövid ágacska rozmaring (aprítva 1 tk.)
6 szál zsenge kapor (aprítva 1 púpozott ek.)
késhegynyi őrölt kurkuma
késhegynyi currypor
szerecsendió, reszelve
őrölt fekete bors
só (adagonként 1 csipet)
1 tk. frissen facsart citromlé

elkészítés:
  1. Az összes vajat robotgéppel önmagában habosra kavarjuk, sóval, őrölt borssal fűszerezzük, majd 4 adagra osztjuk.
  2. A zöldfűszereket megmossuk, lerázzuk/leitatjuk róluk a vizet, és a leveleket lecsipkedjük a szárról. Egymás után felaprítjuk. A lila hagymát és az újfokhagymaszárat nagyon finomra aprítjuk.
  3. Az egyik adag vajhoz hozzáforgatjuk az aprított petrezselymet, a metélőhagymát, és kurkumával ízesítjük.
  4. A másikhoz lila hagymát és szintén petrezselymet keverünk, és curryporral ízesítjük.
  5. A harmadik adag vajhoz újfokhagymát, zsályát és rozmaringot adunk.
  6. A negyediket kaporral, szerecsendióval és citromlével ízesítjük.
  7. A fűszervajakat egy-egy kis ív sütőpapír szélére szedjük, kanállal kissé elegyengetjük, majd a papír segítségével feltekerjük, és kb. 10 cm átmérőjű rudakká formázzuk. A végeket összesodorjuk. Hűtőben hagyjuk dermedni.
  8. Fogyasztás előtt szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy könnyen kenhető legyen.

Tipp:
A fűszervajat nem szükséges henger alakúra formázni – kis tálkába téve akár azonnal kenhetjük is a kenyérre/péksüteményre. Az ízesítésnek pedig csak a fantáziánk szabhat határt. ;)


2021. március 27.

Tejszínes-kurkumás napocska

 

 


Alapvetően szeretek kipróbálni különböző tésztaformázási technikákat, mert nagyon fel lehet dobni velük még az olyan egyszerű péksütiket is, mint amilyen a zsemle. Húsvét közeledtével a formázás ráadásul plusz értelmet is nyer, hiszen az ünnepekkor különösen fontos, hogy az ételek is tetszetős köntösben mutogassák magukat. Ennek egyetlen hátránya van csak: így még gyorsabban elfogynak. :D
Ezt a finom, aranybarna kalácsot egy véletlen „balesetnek” köszönhetem, egy édességhez ui. a tojást eredetileg kókusztejszínben akartam elkeverni, de kissé elfigyeltem, és habtejszínbe pottyantottam bele. Annyi baj legyen – és azzal a mozdulattal betettem a hűtőbe, majd ugyanezt a mozdulatot véghez vittem a kókusztejszínnel is, minekutána el is készült a tervezett süti. :) Másnap pedig a tojással kevert habtejszínből kalácstészta lett, szép sárga, hogy a napra lehessen nézni, de a kalácsra nem. :D Na jó, ez nem igaz, mert örömmel nézegettük, amikor kisült, és aztán boldogan ettük, miután kihűlt. A kurkuma pedig csak szép színt ad a tésztának, tehát aki attól fél, hogy elviszi az ízeket, azt meg kell nyugtatom, hogy nem így van! ;) Foszlós, „azonnalazegészetbepuszilós” szintű kalács lett belőle, aminek mindenképp a húsvéti asztalon van a helye! :)


Hozzávalók 24 cm átmérőjű sütőformához:

20 dkg fehér kenyérliszt
15 dkg finomliszt
4 dkg porcukor
1 tk. só
1 csapott tk. kurkuma
4 dkg vaj + a kenéshez
1 tojás
1,8 dkg friss élesztő
1,5 dl habtejszín
0,5 dl tej
1 kis tojás a kenéshez

elkészítés:

  1. A porcukorral vegyített lisztkeverékből kiveszünk egy evőkanállal, az élesztőhöz adjuk, és elkeverjük a meglangyosított tejjel. Kevés liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. A sóval, kurkumával ízesített többi lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojással kevert, langyos tejszínt, a felfutott élesztőt, és robotgéppel magas fokozaton pár perc alatt megdagasztjuk.
  3. A tésztát enyhén lisztezett munkalapon kézzel kicsit átdagasztjuk, majd vékonyan kivajazott kelesztőtálban, letakarva kb.1 óra alatt megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztából 10 db 60 g-os és 1 db kicsit nagyobb gombócot meggömbölygetjük, majd lisztezett munkalapon, letakarva 10 percet pihentetjük.
  5. A tésztagombócokat – a legnagyobb kivételével – ellipszis alakúra nyújtjuk, képzeletben középen megfelezzük, és a tésztalapok egyik végét csíkokra vágjuk. A vágatlan felüktől kiindulva feltekerjük. (A formázást itt megnézheted)
  6. A tekercseket az alján és az oldalán is vajjal kikent tortaformába vagy kerek sütőtálba rendezzük egymástól kicsit távolabb, és minden oldalukon megkenjük olvasztott vajjal.
  7. Az utolsó tésztagombócot a sütőforma közepére helyezzük, körbekenjük olvasztott vajjal, és letakarva fél órát kelni hagyjuk.
  8. A kalácsot lekenjük felvert tojással, és előmelegített sütőben megsütjük. Tortarácsra tesszük, és a formában hagyjuk langyosra hűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc







2021. február 1.

Köleses tojáspörkölt

 

 




A minap a Kutyinyek gombapaprikásra vágyott, és mivel én azt még mindig nem szeretem, ki kellett találnom valamit a magam számára is. Tojáspörköltet még sosem készítettem, de most itt volt rá a megfelelő alkalom. Mivel a Kutyafülnek köretként kölest főztem, úgy éreztem, ez tökéletes lesz az én ebédemhez is. Végül annyira elégedett voltam vele (Trygi cicám nemkülönben), hogy mindenképp meg akartam mutatni itt.
A fotókat ezúttal kedves rokonomnak, a szegedi Móra Ferenc Múzeum főrestaurátorának (akire egyébként nagyon büszke vagyok) ajánlom, ezen a módon is megköszönve neki a rajtuk látható régi tányérokat és poharakat. A tojáspörkölt – lévén régi paraszti étel (bár a fűszerezése azért egy pöttyet különlegesebb) – jól illik ezekhez a szép edényekhez. :)

 




Hozzávalók 2 személyre:

4 főtt tojás
18 dkg köles
1 nagy fej vöröshagyma
4 nagy gerezd fokhagyma
1 ek. őrölt pirospaprika
őrölt csípős paprika ízlés szerint
1 csapott tk. őrölt kömény
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors

2 ek. mangalicazsír

elkészítés:
  1. A vöröshagymát lereszeljük és 1 evőkanál zsíron megdinszteljük. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a fűszereket, az áttört fokhagymát, és felengedjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Kis lángon, előbb lefedve, majd fedő nélkül addig főzzük, hogy a levét a felére elforrja.
  2. A főtt tojást feldaraboljuk, és óvatosan a sűrű paprikás-hagymás szafthoz forgatjuk.
  3. A kölest hideg vízzel átmossuk, lábasba tesszük, és felengedjük annyi hideg vízzel, amennyi 1 ujjnyira ellepi. Lefedve főzzük közepes lángon, miközben 2-szer átkeverjük.
  4. Ha elfőtte a levét, de még nem puhult meg teljesen, lefedve hagyjuk, hogy a gőzben készre párolódjon.
  5. A kölest a többi zsíron megfuttatjuk, közben megsózzuk, végül a tojáspörkölthöz keverjük. Savanyúsággal együtt tálaljuk.

Tipp:
  • Egy kicsit gyorsabban elkészül az étel, ha a vörös- és a fokhagymát durvára vágjuk, és együtt dinszteljük meg fedő alatt. Ezután a fenti módon járunk el, és amikor a leve a felére elfőtt, botmixerrel pürésítjük. Én így készítettem, mert utálok hagymát reszelni. :D (Aki viszont a klasszikus verziót részesíti előnyben, az ne reszelje vagy turmixolja le a hagymát, hanem felaprítva készítse.)
  • Ha szaftosabbra szeretnénk, ne forraljuk el róla a levét, vagy pótoljuk azt. Tejföllel is szaftosíthatjuk.
  • A köles főzővizéhez tehetünk zöldségeket is, hogy még tartalmasabb legyen az étel.