A
lakás felújításának tervei a többi cucc részletes listájának
összeírogatásával és rajzolgatással kezdődtek. Fogtam a
papírlapot és lefirkantottam, melyik helyiségbe mit kell vennünk
(a fugakereszttől a villanyvezetékeken át a könyökcsőig), ill.
arányosan lekicsinyítve lerajzoltam, hogy ami bútort majd
csináltatunk, az kb. hogy nézzen ki, vagy hogy mutat majd ilyen
vagy olyan polcelosztással.
Ezután
következett a listán szereplő dolgok árainak körülbelüli
kikalkulálása és összesítése, minekutána elgondolkodtunk, hogy
talán mégse kellene felújítani és ezáltal sok pénzt
belefeccölni ebbe a lakásba, hiszen a végső cél úgy is és még
mindig: a házépítés. Persze megint jött az okoskodás, hogy: de
ha ilyen retro marad, talán sose kel el jó áron; meg, hogy ki
tudja, talán sose lesz lehetőségünk elmenni innen, és akkor már
miért ne érezhetnénk jól magunkat legalább attól, hogy gyönyörű
a kégli. Ha meg mégis eladjuk egyszer, akkor tényleg több
eséllyel tehetjük meg, ha fel van újítva, mert ugye mindenkinek
az volt a baja eddig, hogy rozzant. Új külsővel pedig mégis csak
jobban kap rajta a szem.
Nyomós
érv a felújítás mellett az is, hogy ebben az évben leszek 40,
ami szerencsére csak az éveim számát tekintve tűnik
borzasztónak, máskülönben viszont nem nagyon érzem, hogy eltelt
volna fölöttem ennyi idő. Hiába na, dinnye maradtam! :D Szóval
szeretnék 40 éves koromra végre szép környezetben élni, ha már
évekkel ezelőtt sikeresen túladtam az éppen felújított korábbi
lakásomon csak azért, hogy visszaköltözzek a mára már kevésbé
hőn szeretett régi lakhelyemre.
A
nagy lakásfelújítás most már biztos, hogy nem marad csupán
álom, hanem végre valahára mi is zajonghatunk vagy 2 hónapig.
A
bútorvásárlás után gyorsan be is újítottunk egy mosdótálat,
amit szintén a neten pécéztem ki, és épp kifogtuk a
leértékelést. Vehettünk volna normál mosdókagylót is, amivel
csökkenthetőek a költségek, de a mosdótál, mint régi vágyam –
miért ne valósulhatna meg most. Az egyik gyártónál sok szép
szanitert láttam (többnyire horror árakon), meg is rendeltük a
„kicsikét”, ami a székekkel együtt bebugyolálva várja, hogy
új helyére kerülhessen. A kád és a wc a mosdótál vásárlásakor
még a jövő zenéje volt, de azt már legalább tudtuk, hogy ha
valamin, hát ezeken spórolni fogunk. Utóbb, amikor már minden
megvolt, megdicsértük magunkat, mert a lemezkád kevésbé
sérülékeny, mint az akril, és szerintem semmivel sem csúnyább,
viszont jóval olcsóbb.
A
wc megvétele viszont kicsit kalandosra sikeredett, mert hiányzott a
dobozból egy fontos alkatrészcsomag, ami miatt vissza kellett
mennünk a tetthelyre, hogy ellentmondást nem tűrő arccal
követeljük a nekünk járó hiánypótlást. Érdekes élmény volt
látni, hogy abban a bizonyos üzletben honnan (a pult alól) és
hogyan (egy laza mozdulattal és fapofával + a vevőt hülyének
nézve) kerülnek elő pont azok az alkatrészek, hogy aztán a
következő laikus vásárló mit sem sejtve az elvileg „oridzsi"
doboz tartalmára nézve szintén szegényebb legyen pl. egy
nyomógombbal.
Csempeőrület
Ha
már a fürdőszobánál tartok, el kell mondjam, hogy ez a helyiség
az egyik, ami a leginkább feladta a leckét. Igaz, kicsi, szinte már
mikroszkopikus méreteket ölt, de pont ezért nagyon oda kell rá
figyelni. Valamint ez az a helyiség, amire különösen igényes
vagyok. Optikailag növelni kell a teret, amihez ugyebár világos
csempe kell - irány hát a Praktiker, csempés/járólapos
nézelődésünk első színhelye! A 2 évvel ezelőtt kinézett
csempe már nem kapható, de felfigyeltünk más, luxus
kategóriájúnak mondható „egyedre”. Vérszemet kaptam, be is
izzítottam aztán itthon a netet, hogy keresgéljek. Hú, de kár
volt! Vagy mégse? Százával borult rám virtuálisan a sok
fürdőszoba enteriőr, és annak fő eleme, a csempe. Ilyen gyártó,
olyan gyártó, kis csempe, nagy csempe, mozaik, kézi festésű... –
melyiket szeressem? Jaj nekem! Hopp, egyszer csak megtaláltam.
Béééézs – a szín, ami időtálló, mégis elegáns. (Erre is
áll, hogy már vagy 20 éve bézs-lázban égek, csakúgy, mint a
fal kapcsán a krémszín és a barna árnyalatai.) Hmmm... az a kis
mintácska a csempén, ami a víz hullámait idézi, ráadásul mint
valami dombormű! Ez az! Na, irány a helyi csempeüzletek közül
kettő, szemrevételezésre és tapizásra! Persze ott is rám borult
a sok szépség látványa. Az üzletvezető még azzal is
kecsegtetett, hogy ő bizony látványtervet is tud készíteni
(sz)ámítógéppel, csak
egy kis felárat számol fel érte. Jaj, de jó, nekem megéri
felárat fizetni, én látni akarom a látványtervet! Igaz, csempe
még nincs, mert ebben a boltban én bizony hűtlen lettem a neten
talált csempémhez. Sebaj, időnk akkor még volt, mint a tenger,
nem kellett azonnal eldönteni, melyik legyen. Az árak úgy is
mennek lefelé, kifutó termék, stb.
Naná,
hogy hazaérkezvén azonnal rávetettük magunkat a csempekínálatra,
hátha találunk olyat, amiről álmodtunk, de olcsóbban, mint a
helyi üzletekben. Őszinte leszek: találtunk... kb. ötvenet. Oké,
akkor vissza a boltba, marad a dombormű-szerű, mégis az tetszik a
legjobban! Nézzük meg, itt lehet-e kapni! Boltba be,
csempeszemle... elájul... jaj-melyiket-válasszuk...
oké-ez-tetszik-ez-lesz! Még egy utolsó kör szemrevételezésre...
Kutyaaaaa, itt van a dombormű-szerű is! Ja, ez csak 20x25-ös?
Akkó' nem köll! Újralapozgattuk a kínálatot, és akkor megakadt
a szemem egy naná, hogy megint csak luxus kategóriájú csempén.
Én nem tudom, hogy van ez nálunk nőknél, de mindig kiszúrjuk már
úgy is a legdrágábbat, hogy nem is látjuk az árát! :)
Közben
az előző választásunkhoz az eladó megrendelte a boltban nem
látható járólapot, hogy későbbi betévedésünkkor meg tudjuk
lesni azt is. Én már akkor tudtam, hogy a megrendelt
járólapmintához tartozó csempe rohadtul nem fog kelleni, mert
nekem ez kell, ez itt, amit szorosan fogok. Hátha a szoros fogástól
majd hozzám tapad és ingyen hazavihetem. Eszembe jutott gyerekkori
énem, aki ha megtetszett neki valami, akkor szorosan megmarkolta és
nem eresztette a vágyott játékot. Aztán persze apukám
rendszerint közölte, hogy „Ápának nincs pénze rá, Béka”,
és nekem el kellett engednem a kiválasztott valamit. A
megmarkolásnak azonban most pozitív eredménye lett, mert itthon
megbeszéltük, hogy ez lesz A MI CSEMPÉNK. Mellesleg az üzletben
mondta a srác, hogy ennek megy ám lejjebb az ára, nyugodjunk meg,
nem annyi az annyi. Még jó, hogy kicsi a fürdőszobánk, nem kell
ide sok csempe, ill. ha a dekorlapokat elfelejtjük, akkor még
olcsóbban jövünk ki. Titkon azért egy darabig még reménykedtem
a dekorlapban, de aztán lemondtam róla és csak a szintén gyönyörű
bordűr maradt.
Hetekkel
később visszamentünk ebbe a boltba, és még mindig úgy éreztük,
hogy ez a mi csempénk. :) Az árát valamiért törölte az agyam,
ezért újból meglátva azt, kicsit rosszul lettem, de az eladó
újfent biztosított afelől, hogy nem lesz az olyan sok. Lehet, hogy
Jedi erővel manipulált, hogy elhiggyem? Ha min. 3000 Ft-ot enged a
m² árból, akkor engem
tuti meggyőzött.
A
látványtervből meg végül mégse kértünk, mert letöltöttünk
egy jó kis progit, amivel tök ugyanúgy nem tudtuk
megtervezni a fürdőt, ahogy a másik boltban a csajszi se. Legjobb
látványterv a lelki szemeim előtt való tervezés. :)
Padlóőrület
A
mi lakásunk bizony abban az érában épült, amikor az
építőmunkások még gyakrabban emelgették a sörösüveget, mint
a vízszintező lécet (vagy
pont, hogy beállva emelgették?).
Így aztán sehol egy egyenes fal, és sima padlót se nagyon
találni. A girbegurbaságot csak úgy lehetne
megszüntetni, ha mindent levernénk
és felszednénk.
Ehhez nem sok kedvünk volt az eredeti tervek szerint, de ugyebár a
laminált padló nem nagyon tűr meg 2-3 mm-nél nagyobb
szintkülönbségeket. Nálunk meg inkább 2-3 centisekről lehet
beszélni. A
járólap
elvileg
elbírja
a hanyagabb aládolgozást,
de én ragaszkodtam
a laminált padlóhoz. Nem, nem azért mintha melegebb lenne, mert
nem az, látványra viszont kevésbé hideg.
Hogyhogy
nem, a legelső ilyen padló, amin megakadt a szemem, éppen hogy kő
hatású volt, ráadásul nem is akármilyen: gránit! Aztán
telt-múlt az idő, elmentünk más boltokba is, és elfelejtődött
az
a korábbi választás. Hiába tetszenek a sötétebb színek, ha
egyszer az a cél, hogy világosítsunk a lakáson. Köztes
megoldásként végül pontot
tettünk a dolog végére (legalábbis
akkor még ezt hittük):
se
nem sötét, se nem túl világos lesz a padló az előszobában és
a konyhában; és
nem kő, hanem fa hatású. Csak azon
izgultunk, hogy ki
ne vonják a forgalomból tavaszig.
Ezek
után már csak a szobákban lévő kopott parketta kapcsán kellett
elgondolkodnunk. Elég hamar kiderült, hogy szeretett
parkettánk hála
az égnek menthető
állapotú, ráadásul a csiszolás
olcsóbb, mint ha ezekben
a helyiségekben
is laminált padlóznánk. Elképzeltem,
milyen látványos lesz újra lakkozva és
szép
szőnyegekkel borítva.
:)
A
parkettás srác a csiszolásra vonatkozó tudnivalók megbeszélése
után/közben rányitotta a szemünket arra az amúgy neonzöld színű
fényekkel világító tényre, hogy amíg a munkálatok folynak, el
kellene költöznünk innen. Mi még csak-csak kibírnánk abban a
pár hétben a forgószínpadhoz hasonló életet, amit a hol itt,
hol ott folyó munkálatok miatt kénytelenek lennénk elviselni, de
a mi 4 macskagyerekünk nyilván másként élné meg a zajjal és
porral járó ügyködéseket. Az egyébként is érzékeny
cicaidegek hirtelen megromlásával szerintem nem tudna elszámolni a
lelkiismeretünk. Homlokunkra csaptunk hát, és beláttuk – nincs
mit tenni, menni kell. Na nem mintha ez olyan nagy áldozat lenne
tőlünk (max. anyagilag érezzük meg), hiszen mi is jobban járunk
így, és nem fogok már 2 hét kalapálás után bőgni, mint
évekkel ezelőtt a régi lakásom kapcsán, hogy „de mikor lesz
már vége?!?”
Ez
a felismerés olyan szinten fejbe kólintott bennünket, hogy
percekig nem tértünk magunkhoz. Miután feleszméltem, elkezdtem
volna győzködni a Kutyát, hogy „de azért is lenne jobb elmenni,
mert...” mire ő azonnal leállított, hogy nincs mit magyarázni,
egyetért. Később pedig csak fogni tudtuk a fejünket, hogy miért
nem esett le már hamarabb az albérletkeresés ötlete.
Pár
héttel később megoldódott a probléma, kerítettünk kérót 2
hónapra, ahol a 4 cirkánnyal együtt meghúzhatjuk magunkat. Utóbb
pedig világossá vált, hogy képtelenség lett volna forgószínpad
szerűen lebonyolítani a munkálatokat, mert a bontás mindenhol
egyszerre megy végbe.
Tapétaőrület
...és
akkor ott volt még a tapéta is. Ezen a téren a netes kutakodásnak
nincs túl sok értelme, maximum csak azért, hogy amit a boltokban
élőben látunk, azt a világhálóról olcsóbban is be tudjuk
szerezni. Netes nézgélődés tehát kilőve, mert a tapetli színe
és anyaga a képernyő csalafintaságának köszönhetően rejtve
marad, és csak körülbelül fedi a valóságot. Ezért aztán
nyakunkba vettük a várost selyemtapétát felhajtani. Amúgy csak a
hálószobába kell és csak egyetlen falfelületre, ezért egy picit
drágább terméket akartunk. Ha már nem sok kell, akkor az legyen
csodaszép. :)
A
világ bizony tapétadizájn terén is hatalmasat fejlődött, és
csak kapkodtuk a fejünket, hogy milyen csudaságokat gyártanak. Itt
fontosnak tartom megjegyezni, hogy majd'
lefordultam a székről, amikor keresgélés közben rátaláltam a
leginkább a '80-as évekből ismert, de ma is igen aktív
híres-hírhedt
világsztár nevével
fémjelzett
tapétakollekcióra. Ő
pedig nem
más, mint Dieter
Bohlen, a korábban említett Modern Talking szőke poptitánja, aki
megannyi örökzöld slágerrel örvendeztette meg anno a könnyen
dúdolható dallamok kedvelőit. Igen, igen, a mi éles nyelvű
Dieterünk bizonyára sokoldalú tehetség, ha már tapétát is
tervez. Én is kíváncsi voltam a Modern Talking poszterek ilyen
formán átalakult darabjaira, ezért „végignyálaztam” az
egykori kedvenc zeneszerzőm tapétáit forgalmazó egyik cég
kínálatát erre vonatkozólag. Persze nem volt ott semmiféle
MT-poszter-reinkarnáció, csupán egy csomó valóban nagyon szép,
trendi „Tapete”.
Fájón
kellett tudomásul vennem, hogy a vágy arra,
hogy
élőben is megcsodálhassam, beteljesületlen marad, ui. városunk
üzleteiben egyetlen DB-tapétát sem árulnak, sőt még
katalógusnézegetés szintjén sem kerülhetek
közel hozzá. Akkor hát „vödörszén” kedves Dieter, mert mi
bizony csak azért nem gurultunk el a fővárosba, hogy az
te
„Tapete”-idet
szemügyre vegyük! A falat
másféle tapéta fogja ékesíteni. Ehhez persze előzőleg
muszáj
volt végiglapozni 3 üzlet összesen vagy 33 katalógusának
darabonként 333 oldalas katalógusait,
mire megtaláltuk azt, ami ugyan nem pont olyan, mint
amit
eredetileg elképzeltem, de hasonlóképp megteszi majd. Oké, ez is
megvan! Akkor elő megint a net, utánajárni, hogy hol kapjuk meg
olcsóbban! Nem kellett sokáig keresni, és szállítási költséggel
együtt kereken 6000 Ft-tal alacsonyabb áron jutottunk hozzá kemény
2 tekercshez.
Ez
a történet a képzelet szüleménye.
Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt
személyekhez kizárólag a véletlen műve.
Bármilyen utalás valóságos
eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán
a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.