2014. április 30.

Fehér csokoládés-joghurtos diódesszert







Régen ettünk diós édességet. A Kutya már utalt rá, hogy épp itt lenne az ideje. Én csak felhúztam a szemöldökömet, nem szóltam semmit, és másnap elétettem ezt a könnyű pohárkrémet. Ennek is már lassan 3 hete, és tulajdonképpen ez az utolsó receptem, ami még a régi konyhámban készült. Mert hogy ezután indult be nálunk a teljes lakásfelújítás, aminek okán albérletben laktunk pár hónapig. Úgyhogy muszáj volt valamivel elbúcsúzni a megkopott retró dizájntól. :D
No de vissza a pohárkrémhez! A grillázsért a Kutyánszki nem rajong, mégis boldogan nyalogatta a kanalat, és huncutul mosolygott. Aztán a homlokomra nyomott egy nagy cuppanóst, így köszönve meg, hogy megkapta az áhított diósságot. Én meg vigyorogtam, mint az állát vakartató macska. :D

5 évvel később – ezúttal a lakás újrafestése után néhány héttel – ismét sort kerítettem erre a desszertre, mert már jó ideje újra akartam fotózni, ill. emlékeztem rá, mennyire ízlett anno. Egy kedves kis barátnőm tiszteletére készítettem el megint, és szerencsére neki is nagyon ízlett. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Krémhez:
30 dkg görög joghurt
20 dkg fehér csokoládé
6 dkg cukor
1 ek. vaníliapaszta
1 mk. őrölt gyömbér
3 zselatinlap
2,5 dl habtejszín

Grillázshoz:
10 dkg dióbél
5 dkg cukor
2-3 dkg vaj

Díszítéshez:
5-6 kocka fehér csokoládé
kevés diógrillázs
holland kakaópor

elkészítés:

  1. A grillázshoz a diót durvára daraboljuk, serpenyőbe tesszük, és kis lángon megpirítjuk. Rászórjuk a cukrot, elosztjuk rajta a körömnyi darabokra vágott puha vajat, és kis lángon megkaramellizáljuk.
  2. A grillázst sütőpapírra öntjük, elsimítjuk és kihűtjük. A 2/3-át késes aprítóval ledaráljuk, a többit durvára vágjuk. Az előkészített grillázsokat félretesszük.
  3. A joghurtot fém tálba öntjük, hozzákeverjük a cukrot, a gyömbért, beletördeljük a csokoládét, és gőz fölött összeolvasztjuk.
  4. A forró, csokoládés joghurthoz keverjük a vaníliapasztát, a hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatint, és langyosra hűtjük.
  5. A krémalapot hűtőbe téve dermedni hagyjuk, majd beleforgatjuk a ledarált grillázst és a kemény habbá vert tejszínt. A krémet elosztjuk 4 üvegpohárban, és pár órára hűtőbe tesszük.
  6. A díszítésre szánt fehér csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, majd kis zacskóba kanalazzuk, amin a szokásosnál nagyobb lyukat ejtünk.
  7. Egy ív sütőpapírra macskanyelv alakú csokipálcákat rajzolunk, és miután kicsit dermedni hagytuk, a még lágy csokoládét megszórjuk a durvára tört grillázzsal. Kicsit belenyomkodjuk, majd mélyhűtőbe tesszük.
  8. Tálaláskor a desszerteket meghintjük kakaóporral, és a grillázsos csokipálcákkal díszítjük.










2014. április 29.

3. Merengés a költségeken




A lakás felújításának tervei a többi cucc részletes listájának összeírogatásával és rajzolgatással kezdődtek. Fogtam a papírlapot és lefirkantottam, melyik helyiségbe mit kell vennünk (a fugakereszttől a villanyvezetékeken át a könyökcsőig), ill. arányosan lekicsinyítve lerajzoltam, hogy ami bútort majd csináltatunk, az kb. hogy nézzen ki, vagy hogy mutat majd ilyen vagy olyan polcelosztással.
Ezután következett a listán szereplő dolgok árainak körülbelüli kikalkulálása és összesítése, minekutána elgondolkodtunk, hogy talán mégse kellene felújítani és ezáltal sok pénzt belefeccölni ebbe a lakásba, hiszen a végső cél úgy is és még mindig: a házépítés. Persze megint jött az okoskodás, hogy: de ha ilyen retro marad, talán sose kel el jó áron; meg, hogy ki tudja, talán sose lesz lehetőségünk elmenni innen, és akkor már miért ne érezhetnénk jól magunkat legalább attól, hogy gyönyörű a kégli. Ha meg mégis eladjuk egyszer, akkor tényleg több eséllyel tehetjük meg, ha fel van újítva, mert ugye mindenkinek az volt a baja eddig, hogy rozzant. Új külsővel pedig mégis csak jobban kap rajta a szem.
Nyomós érv a felújítás mellett az is, hogy ebben az évben leszek 40, ami szerencsére csak az éveim számát tekintve tűnik borzasztónak, máskülönben viszont nem nagyon érzem, hogy eltelt volna fölöttem ennyi idő. Hiába na, dinnye maradtam! :D Szóval szeretnék 40 éves koromra végre szép környezetben élni, ha már évekkel ezelőtt sikeresen túladtam az éppen felújított korábbi lakásomon csak azért, hogy visszaköltözzek a mára már kevésbé hőn szeretett régi lakhelyemre.
A nagy lakásfelújítás most már biztos, hogy nem marad csupán álom, hanem végre valahára mi is zajonghatunk vagy 2 hónapig.

A bútorvásárlás után gyorsan be is újítottunk egy mosdótálat, amit szintén a neten pécéztem ki, és épp kifogtuk a leértékelést. Vehettünk volna normál mosdókagylót is, amivel csökkenthetőek a költségek, de a mosdótál, mint régi vágyam – miért ne valósulhatna meg most. Az egyik gyártónál sok szép szanitert láttam (többnyire horror árakon), meg is rendeltük a „kicsikét”, ami a székekkel együtt bebugyolálva várja, hogy új helyére kerülhessen. A kád és a wc a mosdótál vásárlásakor még a jövő zenéje volt, de azt már legalább tudtuk, hogy ha valamin, hát ezeken spórolni fogunk. Utóbb, amikor már minden megvolt, megdicsértük magunkat, mert a lemezkád kevésbé sérülékeny, mint az akril, és szerintem semmivel sem csúnyább, viszont jóval olcsóbb.
A wc megvétele viszont kicsit kalandosra sikeredett, mert hiányzott a dobozból egy fontos alkatrészcsomag, ami miatt vissza kellett mennünk a tetthelyre, hogy ellentmondást nem tűrő arccal követeljük a nekünk járó hiánypótlást. Érdekes élmény volt látni, hogy abban a bizonyos üzletben honnan (a pult alól) és hogyan (egy laza mozdulattal és fapofával + a vevőt hülyének nézve) kerülnek elő pont azok az alkatrészek, hogy aztán a következő laikus vásárló mit sem sejtve az elvileg „oridzsi" doboz tartalmára nézve szintén szegényebb legyen pl. egy nyomógombbal.

Csempeőrület

Ha már a fürdőszobánál tartok, el kell mondjam, hogy ez a helyiség az egyik, ami a leginkább feladta a leckét. Igaz, kicsi, szinte már mikroszkopikus méreteket ölt, de pont ezért nagyon oda kell rá figyelni. Valamint ez az a helyiség, amire különösen igényes vagyok. Optikailag növelni kell a teret, amihez ugyebár világos csempe kell - irány hát a Praktiker, csempés/járólapos nézelődésünk első színhelye! A 2 évvel ezelőtt kinézett csempe már nem kapható, de felfigyeltünk más, luxus kategóriájúnak mondható „egyedre”. Vérszemet kaptam, be is izzítottam aztán itthon a netet, hogy keresgéljek. Hú, de kár volt! Vagy mégse? Százával borult rám virtuálisan a sok fürdőszoba enteriőr, és annak fő eleme, a csempe. Ilyen gyártó, olyan gyártó, kis csempe, nagy csempe, mozaik, kézi festésű... – melyiket szeressem? Jaj nekem! Hopp, egyszer csak megtaláltam. Béééézs – a szín, ami időtálló, mégis elegáns. (Erre is áll, hogy már vagy 20 éve bézs-lázban égek, csakúgy, mint a fal kapcsán a krémszín és a barna árnyalatai.) Hmmm... az a kis mintácska a csempén, ami a víz hullámait idézi, ráadásul mint valami dombormű! Ez az! Na, irány a helyi csempeüzletek közül kettő, szemrevételezésre és tapizásra! Persze ott is rám borult a sok szépség látványa. Az üzletvezető még azzal is kecsegtetett, hogy ő bizony látványtervet is tud készíteni (sz)ámítógéppel, csak egy kis felárat számol fel érte. Jaj, de jó, nekem megéri felárat fizetni, én látni akarom a látványtervet! Igaz, csempe még nincs, mert ebben a boltban én bizony hűtlen lettem a neten talált csempémhez. Sebaj, időnk akkor még volt, mint a tenger, nem kellett azonnal eldönteni, melyik legyen. Az árak úgy is mennek lefelé, kifutó termék, stb.
Naná, hogy hazaérkezvén azonnal rávetettük magunkat a csempekínálatra, hátha találunk olyat, amiről álmodtunk, de olcsóbban, mint a helyi üzletekben. Őszinte leszek: találtunk... kb. ötvenet. Oké, akkor vissza a boltba, marad a dombormű-szerű, mégis az tetszik a legjobban! Nézzük meg, itt lehet-e kapni! Boltba be, csempeszemle... elájul... jaj-melyiket-válasszuk... oké-ez-tetszik-ez-lesz! Még egy utolsó kör szemrevételezésre... Kutyaaaaa, itt van a dombormű-szerű is! Ja, ez csak 20x25-ös? Akkó' nem köll! Újralapozgattuk a kínálatot, és akkor megakadt a szemem egy naná, hogy megint csak luxus kategóriájú csempén. Én nem tudom, hogy van ez nálunk nőknél, de mindig kiszúrjuk már úgy is a legdrágábbat, hogy nem is látjuk az árát! :)
Közben az előző választásunkhoz az eladó megrendelte a boltban nem látható járólapot, hogy későbbi betévedésünkkor meg tudjuk lesni azt is. Én már akkor tudtam, hogy a megrendelt járólapmintához tartozó csempe rohadtul nem fog kelleni, mert nekem ez kell, ez itt, amit szorosan fogok. Hátha a szoros fogástól majd hozzám tapad és ingyen hazavihetem. Eszembe jutott gyerekkori énem, aki ha megtetszett neki valami, akkor szorosan megmarkolta és nem eresztette a vágyott játékot. Aztán persze apukám rendszerint közölte, hogy „Ápának nincs pénze rá, Béka”, és nekem el kellett engednem a kiválasztott valamit. A megmarkolásnak azonban most pozitív eredménye lett, mert itthon megbeszéltük, hogy ez lesz A MI CSEMPÉNK. Mellesleg az üzletben mondta a srác, hogy ennek megy ám lejjebb az ára, nyugodjunk meg, nem annyi az annyi. Még jó, hogy kicsi a fürdőszobánk, nem kell ide sok csempe, ill. ha a dekorlapokat elfelejtjük, akkor még olcsóbban jövünk ki. Titkon azért egy darabig még reménykedtem a dekorlapban, de aztán lemondtam róla és csak a szintén gyönyörű bordűr maradt.

Hetekkel később visszamentünk ebbe a boltba, és még mindig úgy éreztük, hogy ez a mi csempénk. :) Az árát valamiért törölte az agyam, ezért újból meglátva azt, kicsit rosszul lettem, de az eladó újfent biztosított afelől, hogy nem lesz az olyan sok. Lehet, hogy Jedi erővel manipulált, hogy elhiggyem? Ha min. 3000 Ft-ot enged a m² árból, akkor engem tuti meggyőzött.
A látványtervből meg végül mégse kértünk, mert letöltöttünk egy jó kis progit, amivel tök ugyanúgy nem tudtuk megtervezni a fürdőt, ahogy a másik boltban a csajszi se. Legjobb látványterv a lelki szemeim előtt való tervezés. :)

Padlóőrület

A mi lakásunk bizony abban az érában épült, amikor az építőmunkások még gyakrabban emelgették a sörösüveget, mint a vízszintező lécet (vagy pont, hogy beállva emelgették?). Így aztán sehol egy egyenes fal, és sima padlót se nagyon találni. A girbegurbaságot csak úgy lehetne megszüntetni, ha mindent levernénk és felszednénk. Ehhez nem sok kedvünk volt az eredeti tervek szerint, de ugyebár a laminált padló nem nagyon tűr meg 2-3 mm-nél nagyobb szintkülönbségeket. Nálunk meg inkább 2-3 centisekről lehet beszélni. A járólap elvileg elbírja a hanyagabb aládolgozást, de én ragaszkodtam a laminált padlóhoz. Nem, nem azért mintha melegebb lenne, mert nem az, látványra viszont kevésbé hideg.
Hogyhogy nem, a legelső ilyen padló, amin megakadt a szemem, éppen hogy kő hatású volt, ráadásul nem is akármilyen: gránit! Aztán telt-múlt az idő, elmentünk más boltokba is, és elfelejtődött az a korábbi választás. Hiába tetszenek a sötétebb színek, ha egyszer az a cél, hogy világosítsunk a lakáson. Köztes megoldásként végül pontot tettünk a dolog végére (legalábbis akkor még ezt hittük): se nem sötét, se nem túl világos lesz a padló az előszobában és a konyhában; és nem kő, hanem fa hatású. Csak azon izgultunk, hogy ki ne vonják a forgalomból tavaszig.
Ezek után már csak a szobákban lévő kopott parketta kapcsán kellett elgondolkodnunk. Elég hamar kiderült, hogy szeretett parkettánk hála az égnek menthető állapotú, ráadásul a csiszolás olcsóbb, mint ha ezekben a helyiségekben is laminált padlóznánk. Elképzeltem, milyen látványos lesz újra lakkozva és szép szőnyegekkel borítva. :)
A parkettás srác a csiszolásra vonatkozó tudnivalók megbeszélése után/közben rányitotta a szemünket arra az amúgy neonzöld színű fényekkel világító tényre, hogy amíg a munkálatok folynak, el kellene költöznünk innen. Mi még csak-csak kibírnánk abban a pár hétben a forgószínpadhoz hasonló életet, amit a hol itt, hol ott folyó munkálatok miatt kénytelenek lennénk elviselni, de a mi 4 macskagyerekünk nyilván másként élné meg a zajjal és porral járó ügyködéseket. Az egyébként is érzékeny cicaidegek hirtelen megromlásával szerintem nem tudna elszámolni a lelkiismeretünk. Homlokunkra csaptunk hát, és beláttuk – nincs mit tenni, menni kell. Na nem mintha ez olyan nagy áldozat lenne tőlünk (max. anyagilag érezzük meg), hiszen mi is jobban járunk így, és nem fogok már 2 hét kalapálás után bőgni, mint évekkel ezelőtt a régi lakásom kapcsán, hogy „de mikor lesz már vége?!?”
Ez a felismerés olyan szinten fejbe kólintott bennünket, hogy percekig nem tértünk magunkhoz. Miután feleszméltem, elkezdtem volna győzködni a Kutyát, hogy „de azért is lenne jobb elmenni, mert...” mire ő azonnal leállított, hogy nincs mit magyarázni, egyetért. Később pedig csak fogni tudtuk a fejünket, hogy miért nem esett le már hamarabb az albérletkeresés ötlete.
Pár héttel később megoldódott a probléma, kerítettünk kérót 2 hónapra, ahol a 4 cirkánnyal együtt meghúzhatjuk magunkat. Utóbb pedig világossá vált, hogy képtelenség lett volna forgószínpad szerűen lebonyolítani a munkálatokat, mert a bontás mindenhol egyszerre megy végbe.

Tapétaőrület

...és akkor ott volt még a tapéta is. Ezen a téren a netes kutakodásnak nincs túl sok értelme, maximum csak azért, hogy amit a boltokban élőben látunk, azt a világhálóról olcsóbban is be tudjuk szerezni. Netes nézgélődés tehát kilőve, mert a tapetli színe és anyaga a képernyő csalafintaságának köszönhetően rejtve marad, és csak körülbelül fedi a valóságot. Ezért aztán nyakunkba vettük a várost selyemtapétát felhajtani. Amúgy csak a hálószobába kell és csak egyetlen falfelületre, ezért egy picit drágább terméket akartunk. Ha már nem sok kell, akkor az legyen csodaszép. :)
A világ bizony tapétadizájn terén is hatalmasat fejlődött, és csak kapkodtuk a fejünket, hogy milyen csudaságokat gyártanak. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy majd' lefordultam a székről, amikor keresgélés közben rátaláltam a leginkább a '80-as évekből ismert, de ma is igen aktív híres-hírhedt világsztár nevével fémjelzett tapétakollekcióra. Ő pedig nem más, mint Dieter Bohlen, a korábban említett Modern Talking szőke poptitánja, aki megannyi örökzöld slágerrel örvendeztette meg anno a könnyen dúdolható dallamok kedvelőit. Igen, igen, a mi éles nyelvű Dieterünk bizonyára sokoldalú tehetség, ha már tapétát is tervez. Én is kíváncsi voltam a Modern Talking poszterek ilyen formán átalakult darabjaira, ezért „végignyálaztam” az egykori kedvenc zeneszerzőm tapétáit forgalmazó egyik cég kínálatát erre vonatkozólag. Persze nem volt ott semmiféle MT-poszter-reinkarnáció, csupán egy csomó valóban nagyon szép, trendi „Tapete”.
Fájón kellett tudomásul vennem, hogy a vágy arra, hogy élőben is megcsodálhassam, beteljesületlen marad, ui. városunk üzleteiben egyetlen DB-tapétát sem árulnak, sőt még katalógusnézegetés szintjén sem kerülhetek közel hozzá. Akkor hát „vödörszén” kedves Dieter, mert mi bizony csak azért nem gurultunk el a fővárosba, hogy az te „Tapete”-idet szemügyre vegyük! A falat másféle tapéta fogja ékesíteni. Ehhez persze előzőleg muszáj volt végiglapozni 3 üzlet összesen vagy 33 katalógusának darabonként 333 oldalas katalógusait, mire megtaláltuk azt, ami ugyan nem pont olyan, mint amit eredetileg elképzeltem, de hasonlóképp megteszi majd. Oké, ez is megvan! Akkor elő megint a net, utánajárni, hogy hol kapjuk meg olcsóbban! Nem kellett sokáig keresni, és szállítási költséggel együtt kereken 6000 Ft-tal alacsonyabb áron jutottunk hozzá kemény 2 tekercshez.




Ez a történet a képzelet szüleménye. Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt személyekhez kizárólag a véletlen műve. Bármilyen utalás valóságos eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.





2014. április 26.

2. Új bútort! - De honnan?



-Végre lakásfelújítunk! - ezzel a felkiáltással kezdtünk neki az új évnek. Pontosabban már az óév végén eldőlt, hogy mi lesz a „menü” 2014-re. Ez az esztendő egyébként is a változások éve, sőt a Ló éve a kínai horoszkóp szerint. Most olyan energiák mozgolódnak körülöttünk (igen, körülötted is!), ami segít valóra váltani a terveket, formába önteni a régóta dédelgetett álmokat, és egyáltalán, kedvez a már egy ideje a levegőben lévő vágyak megvalósulásának. Több tervem is van, de ezek közül az első most a lakás. Új enteriőr, új pas... (dehogyis, a pasi marad, de csak mert tök jól bevált és igazán szeret, én meg őt) és egy kis életmódváltás, mert ugyebár szép lakáshoz csak tetszetős külső és mindig fejlődni akaró hozzáállás dukál lelki síkon is. Vagy nem? Mindegy, ha dukál, ha nem, mi biza' leadjuk a fölös kilókat, ami az utóbbi pár évben szaladt fel ránk, ill. ami legalább olyan fontos – a magam részéről sokat „reluxálok”, hogy a lelkem is megkapja a jóféle táplálékot. Ja, és ezentúl nem állunk szóba olyanokkal, akik nem olyanok! Legyen az nagyon régi, talán-sohase-volt barát vagy újabb keletű, inkább-nem-minősíteném típusú! Hopp, egy kissé elkalandoztam, de csak mert a változásról vagyon szó. :D

A lakásra nézve a változás/változtatás boltvadászattal indult virtuális síkon, majd élőben bonyolítottuk le a vásárlás első hullámát közelebbi s távolabbi településeken. Na, de nem akarok én ennyire előre szaladni, mert írásbeli szószátyárságom még a végén megkérdőjeleződik, ha nem fejtem ki mindezt icipicit részletesebben. Tehát: a netes boltkeresés leszűkítette a kört 3-4 bútorüzletre a közeli nagyvárosban és egyetlen boltocskára a fővárosban. Mert ugye mivel kezdi a renoválást a lelkes lakásfelújító, ha nem mindjárt bútorvásárlással?! Mellesleg van is benne némi ráció: 1. - év végi leárazás idején ez eléggé evidens döntés, 2. - a majdani bútor színéhez illő igazítani a falak színét is, szóval nem baj az, ha megvan a bútor, utána jöhet a festék is! (Halkan jegyzem meg, hogy már legalább 20 éve tudom, hogy kb. milyen színű falak között érezném magam a legjobban, szóval tényleg jó ötlet volt előbb a bútort megvenni, hogy aztán ahhoz idomítsuk a falszínt.)
Az első új bútordarab a franciaágy volt, amit a KúEm-ben tekintettünk meg még decemberben, és el is ájultunk az árától, pedig - a bolt nevével ellentétben - ez nem is olasz, hanem echte magyar termék volt. Mindent levajaztunk az eladóval, hogy ugyan rakja már félre ezt nekünk, és majd mi telefonálunk, hogy.... Szegény félre is rakta és biztos várta is a telefont, hogy..., de mi jól becsaptuk és helyette kinéztünk egy ugyanolyan ágyat a neten, és el is mentünk a fővárosba megtekintésre, aminek az lett a vége, hogy megrendeltük tokkal-vonóval, de leginkább ágyrácsostul-matracostul. Nem éppen fillérekért persze, de nem is KúEm-árakon. Na, akkor el is határoztuk, hogy a bútorboltokat mi arra fogjuk használni, hogy ott mindent szemrevételezzünk és megtapizzunk, hogy aztán a látottakhoz kísértetiesen hasonlító szekrényt, polcot vagy ülőgarnitúrát orvul megrendeljük a netről, és naná, hogy jóval olcsóbban. Jaj, de kis okosak vagyunk mi! :)
Komolyra fordítva a szót: ezt a módszert ajánlom mindenkinek, aki új bútor vásárlásán töri a fejét. Élőben szemrevételezni, az áhított termék nevét és cikkszámát gondosan feljegyezni, majd a netről - a szállítási költséget is beleértve, lehetőleg a legolcsóbb helyről – megrendelni. Mi konkrétan 40.000 Ft-ot spóroltunk így az ágyon!!!

Persze vannak egész jó kis bútordiszkontok is, pl. a fővárosban, de nekünk nem volt időnk egy csokorba venni őket és egymás után betérni hozzájuk.

Már évek óta nagy vágyat éreztem bekukkantani a BéErWé-be, de eddig ez megvalósulatlan maradt. Na most, most végre valóra vált az álom, és az óévben benyomultunk a vágyott „bótba”! Húúú, nem hiába tetszett ez nekem már kívülről is! Az utóbbi évek és a helyi bútorboltok borzalom berendezési tárgyainak felhozatala után üdítőnek ígérkezett eme üzletlánc termékeinek végignézése. És tényleg, szinte az összes, nappaliba való polcrendszer tetszett, és a választást csak a pénztárcánk lóvéra vonatkozó tartalma tudta eldönteni. Itt meg kell jegyezzem, hogy a neten való tök ugyanolyan bútor keresése nem mindig válik be. Mi pl. BéErWé-s bútort nem találtunk olcsóbban a világhálón, ezért maradt a régi típusú vásárlás az eredeti helyen. Végül egy tetszetős, de nem elérhetetlen árú bútort vettünk meg, amit a hálószobába szántunk, és elhatároztuk, hogy legközelebb is a BéErWé-t választjuk, mert az áraik nem elrugaszkodottak, miközben tényleg szép dolgaik vannak.
Még a KúEm-es, legelső bútorkereséses napon benéztünk egy másik üzletbe is, de az elrettentően magas árai miatt kifordultunk onnan. A szemem azért megakadt egy magas támlás széken, amit a konyhába képzeltem el. Miután a KúEm-ben látott iszonyúan gyönyörű étkezőszéket mégse vettük meg, mert az ára szintén iszonyúan szép, akarom mondani magas volt, és a neten sajnos ezt se találtuk meg olcsóbban, ezért a BéErWé-s, második bútornézegetős alkalommal mégis visszakényszerültünk abba a gagyinak kinéző, ám drága boltba, és ott megrendeltük a magas támlás étkezőszéket kivételesen olcsón. :)
Jupppííí, ágy kipipálva, hálószobabútor kipipálva, étkezőszék kipipálva! Bár már minden ki van fizetve, de szerencsére mind az ágy, mind a hálószobabútor a gyártónál maradhat addig, amíg a felújítás be nem fejeződik. Csak a székeket hoztuk haza, hogy gondosan becsomagolva átvészeljék a munkálatok hosszú heteit.

A régi bútorok közül szinte mindent elajándékozunk, vagy más módon eltávolítunk, mert ezek jó része eléggé lelakott és nem is tetszik már. Még a hűtőt is kicseréljük, egyszóval minden vadiúj lesz. Persze a gyönyörű, eredeti neorokokó székeimtől nem válnék meg soha, hiszen ezek valódi értéket képviselnek.
Eredetileg a fürdőszobai tükör megmaradt volna, de mivel minden majdhogynem minimál stílusú lesz, így nem árt 1-2 cizelláltabb darabbal feldobni a lakást. Pl. egy szép keretben lévő tükör kimondottan jól illeszkedne a fürdőbe. Persze nyilván nem Florentin vagy Blondel keretben, de valami hasonlóan szép rámát a Vateráról vagy más „jófogásos” netes helyről is be lehet szerezni. Egyébként egy remek állapotú, kisebb, neobarokk keretben lévő metszett tükröt sikerült is találnunk potom pénzért, úgyhogy „ő” is bebugyolálva várja már, hogy a lakás egyik dísze legyen.










Ez a történet a képzelet szüleménye. Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt személyekhez kizárólag a véletlen műve. Bármilyen utalás valóságos eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.




2014. április 23.

1. A nagy elhatározás - „Végső visszaszámlálás”




Talán 3 éve is van már annak, hogy vettünk egy telket, hogy azon felépítsük álmaink otthonát. A terv ezidáig nem valósult meg, pedig több okból is nagyon szerettünk volna elköltözni.
A telek köszöni szépen, jól van, és tavasszal meg nyaranta szépen növeszti is a tarackot, ami még mindig nem alakult át értékes gyeppé. Sebaj, arra mindenképp jó a tarack is, hogy kikényszerítsen bennünket a lakásból a friss levegőre, a csendes környezetbe füvet, akarom mondani tarackot nyírni. Ott nyugalmat szívunk magunkba, és pár óra alatt regenerálódhatunk, hogy aztán újult erővel illeszkedjünk (csakis fizikailag) vissza ebbe a jól ismert közegbe, ami több oldalról is behatárolja szabadulni vágyó lelkünket.

A lakást korábban meg is hirdettük, de az sajna a nyakunkon maradt. Mi pedig nehéz gazdasági helyzet és pangó ingatlanpiac ide vagy oda, nem akartuk elkótyavetyélni már csak azért se, mert a házépítéshez nem kevés zsére van szükség. Úgy döntöttünk, várunk, amíg nyerünk a lottón, vagy talán nem is kell arra várni, mert valami csoda folytán emelkedik itt a nívó, és így maradhatunk a fenekünkön. Eddig azonban se egyik, se másik eshetőség nem vált valóra, ezért újra az eladáson kezdtünk agyalni. Aztán mégse, aztán mégis, aztán mégse, aztán mégis, aztán megint mégse... stop! - egyelőre akkor mégse, magyarul nem adjuk eeel!!!
A kégli amúgy nem éppen nevezhető mai mércével mérve tetszetős állapotúnak, szóval érthető, hogy nem is kapott rajta a szem annak idején, amikor fűnek-fának mutogattuk. A potenciális vevők helyében én egyébként szívesebben vennék egy lepusztultabb kérót, mert azt olyanra alakíthatom, amilyenre én akarom, és nem kell az elődöm vadiúj, „jaj, de szép” rózsaszín+virágmintás csempéjét bámulnunk, vagy a frissen járólapozott előszobát fölvernünk. Mindegy, nem vagyunk egyformák, van akinek elég csak kifesteni az újonnan vásárolt lakást, és máris belakja azt nagy boldogan. A mi lakásunkat érthetetlen módon azonban senki se akarta nagy boldogan belakni, pedig igazi retro környezetet tudhatott volna magáénak, ami manapság nagy divatnak örved és reneszánszát éli. Itt kérem a szocializmusból itt maradt - bár sajnos (?) matricátlanított - fehér csempe ékesíti a falakat, a járólap pedig eredeti, házgyári műkő, ami direkt előnyös a jó ízlés fogalmát nem ismerőknek és a takarítani kevésbé szeretőknek, mert gusztustalanul ronda és nem látszik rajta a kosz. Ha valaki nagyon könyörgött volna, még 1985-ös Modern Talking posztert is itt hagyok neki, csak hogy tényleg biztos elkeljen a lakás, és teljes legyen a retro fíling. (Bocsi, M.T. klubtagok, az előbbit ti ne olvassátok el!)
A kádunk öntöttvas és a szaniterek is pont olyanok, amire manapság már csak vadászva lelhetne rá egy vérbeli retro dizájn-rajongó.

Három dolgot bánok csak...
1) ...hogy kicseréltettük az összes külső nyílászárót, kirekesztve ezzel a fülünknek oly kedves és a rusztikus karácsonyi hangulatot emelő hideg téli szél ablakkereteken való beáramlását, melynek útját csak a jól ismert szélfogó „ablakkígyókkal” lehetett némileg elzárni. Hogy az milyen klassz dolog volt! Na, ez nálunk már a múlté, itt ui. már nem áramlik be a szél, és az utca hangjait sem élvezhetjük már akkora nyomatékkal.
2) ...hiányzik az előző lakótól megörökölt, teljes falat befedő, erdőt ábrázoló posztertapéta, amit egy 4 évvel ezelőtti érzékeny pillanatomban hosszú ideig tartó munka árán és dühösen lekapartam a falról, hogy helyébe léphessen a tisztasági meszelésnek köszönhető sivár fehérség, némi libafos-zöld sávval feldobva. Pedig az a kedves erdőrészlet biztosan hozzájárult volna az utóbbi pár év néhány depresszív pillanatának enyhítéséhez. Na ja, akkor még nem volt telkünk, ahova ki lehetett volna menekülni valódi erdőrészletet bámulni.
3) ...a gázbojler is már a múlté. Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni ezt a tiszteletet parancsoló monstrumot, ami az amúgy is csöppnyi fürdőszoba egyik falát olyan súlyosan tudta uralni, hogy csak úgy mertünk bemenni a nedves helyiségbe, ha előbb csókolomot köszöntünk neki, nehogy épp akkor találjon felrobbanni, amikor fürdeni akarunk. Szegény „öregurat” mi bizony galád mód lecseréltük egy szemtelenül fiatal és udvariatlanul csöndes zöldfülűre, akinek fogalma sincs róla, miben rejlik a valódi vízmelegítés tudománya. Na de a kedves vevő nem kaphatja meg egyszerre a letűnt éra minden jól ismert elemét, legyen elég csak a régi enteriőr a kopott parkettával!

- Most akkor hogy is van ez? Eladjátok vagy nem? - kérdezheti a kedves Olvasó. - Ja, nem, nem adjuk! Nem azért irkáltam az avítt lakásbelső előnyeiről, hogy mégis megvételre kínáljam az otthonunkat, hanem csak azt fejtegettem, hogy miért nem kellene egy vevőjelöltnek csak azért sarkon fordulnia, vagy nagyon lealkudnia a vételárat egy xy lakás láttán, csak mert az még mindig magán hordozza az építési évének nyomait.

Szóval csak a nyomatékosítás kedvéért: egyelőre nem építünk házat - lakásfelújítunk! Kemény menet lesz. ...de már elkezdtünk visszaszámolni, és bedobozoltam mindent. Hallom is felcsendülni a Europe „The Final Countdown” című örökzöldjét.

Vicces, de a wc-ülőke és a konyhabútor munkalapja hozzánk hasonlóan nagyon várja a munkálatokat, ui. előbbi épp mostanában tört el, utóbbi meg kenyérdagasztás közben elkezdett nyikorogni, mintha csak szabadulni akarna a helyéről. Könnyen eleget tudunk tenni a kérésüknek – repülnek innen.





Ez a történet a képzelet szüleménye. Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt személyekhez kizárólag a véletlen műve. Bármilyen utalás valóságos eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.






A renoválás örömei, avagy 2014 a változás éve

1. A nagy elhatározás - "Végső visszaszámlálás"
2. Új bútort! - De honnan?
3. Merengés a költségeken
4. Álmatlan éjszakáim okozója - a konyha
5. A bútortervezés
6. Apróbb javaslatok tanácstalanoknak 
7. Egyéb fontos lecserélnivalók, változtatások és az árajánlatok
8. "Induljon a banzáj, essen szét a ház!"



2014. április 19.

Húsvéti sütemény





A Húsvét már itt toporog az ajtóban, és mi mással is tudnánk jobban ráhangolódni, mint egy - az ünnepet idéző - süteménnyel. Nálam ismét túrós édesség készült. :D Hiába, nem tudok elszakadni tőle. Túró asszonyság meg én nagyon jó kapcsolatot ápolunk, nélküle már semmi nem lenne az igazi. :D Na jó, csak viccelek. Igazából megvagyok én Húsvétkor túró nélkül is, sőt valószínűleg vasárnapra és hétfőre nem is rukkolok elő olyan édes vagy sós süteménnyel, ami tartalmazza ezt a szívemnek annyira kedves hozzávalót. Most azonban jónak láttam elhasználni a fagyasztóban gubbasztó maradék málnámat, ami Anyáék egykori kertjének számunkra utolsó terméséből való. Szomorú, de az a kert nem terem több málnát nekünk. Na de vissza a sütihez!
A málna elég jól működik túróval, hát még, ha marcipánnal is megfejeljük; van is 1-2 olyan tortám, ami az említett 3 hozzávaló összeházasításából jött létre, csak nem pont úgy, mint ez a mostani sütike.
A díszítéshez vehettem volna csokitojásokat is, de amikor egyik nap a kezemben tartottam egy teáskanalat, rádöbbentem, hogy tojás alakja van. Gondoltam, megmártom csokiban, lesz, ami lesz, és ha megszilárdulás után ki bírom belőle feszegetni, akkor tök jó lesz vele dekorálni. Nem bírtam, ezért más módszerhez folyamodtam, de tényleg tök jó volt dekorálni. :D Amúgy nem vagyok egy rózsaszín típus (csak nagyon néha, amikor éppen álmodozom), de Húsvétkor ez talán megbocsátható. Á, viccelek, semmi bajom ezzel a színnel, nyugodtan rózsaszínkedhetünk az év bármely másik napján is, csak ne kelljen ezt a színt magamon hordani. :D ...és akkor talán nem is írnék többet erről a sütiről, mert kezdek nagyon elkanyarodni tőle. ...ja még annyit, hogy nagyon finom volt, és még azt is hozzátenném, hogy... :D






Hozzávalók 30x11x7,5 cm-es sütőformához:

Tésztához:
4 tojás
15 dkg cukor
10 dkg finomliszt
5 dkg étkezési kukoricakeményítő
1 tk. sütőpor
3 ek. víz

Krémhez:
20 dkg mirelit málna
25 dkg túró
8 dkg porcukor
2,5 dl tejszín
3 zselatinlap

Rózsaszín marcipánhoz:

30 dkg cukrozott marcipánmassza (ha szükséges, porcukorral utánaédesítjük)
kb. 1 tk. piros ételfesték

Rózsaszín kókuszreszelékhez:
1 ek. kókuszreszelék
1 mk. málnalé


Továbbá:

6 dkg ét- vagy tejcsokoládé1,5 dl habtejszín
1 cs. habfixáló

elkészítés:

  1. 6-8 teáskanalat a fagyasztójába teszünk.
  2. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, 3 részletben hozzáforgatjuk a vízzel kevert tojássárgákat, majd kisebb adagokban beleszitáljuk a sütőporral, keményítővel vegyített lisztet, és óvatosan összekeverjük.
  3. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett sütőformába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. A tésztát kiborítjuk a sütőformából, rácson hagyjuk kihűlni, majd vízszintesen 3 lapra vágjuk.
  4. A málnát kiolvasztjuk (a levéből megmentünk egy keveset), villával pépesítjük, majd összekeverjük a túróval és a porcukorral.
  5. A zselatinlapokat 10 percre hideg vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és feloldjuk 0,5 dl felhevített tejszínben. Hozzákeverünk 3 evőkanál málnás túrókrémet, majd a zselatinos túrót a többi túrókrémhez. Hűtőbe tesszük, amíg zselésedni nem kezd, majd óvatosan beleforgatjuk a habbá vert többi tejszínt.
  6. Az elmosogatott sütőformát kibéleljük folpackkal úgy, hogy a fólia túlnyúljon a sütőformán, majd belefektetjük a legkeskenyebb süteménylapot. Rákenjük a túrókrém felét, ráhelyezzük a középső tésztalapot, és rásimítjuk a többi túrókrémet. Befedjük a 3. piskótalappal. 2 órára hűtőbe tesszük.
  7. A marcipánt összegyúrjuk az ételfestékkel. A kókuszreszeléket elkeverjük a málnalével, szétterítjük egy ív alufólián,  és száradni hagyjuk.
  8. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk. A teáskanalakat egymás után elővesszük  a fagyasztóból, megmártjuk az olvasztott csokoládéban, és hagyjuk, hogy lefolyjon róluk a felesleg. A kanalakat a domború felükkel lefelé alufóliára tesszük, és így hagyjuk, amíg a csokoládé megdermed.
  9. A kanál domború felét egy pillanatra forró vízbe mártjuk, majd hegyes kés segítségével letoljuk a csokitojásokat a kanalakról. Felhasználásig visszatesszük őket a fagyasztóba. (Ha nincs elég kanalunk, akkor a már felhasznált kanalakat újra visszatesszük a fagyasztóba, és megismételjük a műveletet.)
  10. A tejszínt lágy habbá verjük, kiveszünk belőle 3 evőkanálnyit, azt félretesszük. a többi habot pedig a habfixálóval kemény habbá verjük.
  11. A süteményt a fólia segítségével kivesszük a formából, és átfordítjuk egy tálcára. Ahol kicsit kifolyt a krém, ott késsel elkenjük a tészta oldalán, és ahol szükséges, bekenjük a félretett lágy tejszínhabbal.
  12. A rózsaszín marcipánt 2 ív folpack között a sütemény teljes felületénél nagyobbra nyújtjuk, majd ráhelyezzük a süteményre, és szépen elsimítjuk rajta a marcipánlapot.
  13. A kemény habbá vert tejszínből 2 teáskanál segítségével galuskákat formázunk, a habgaluskákat a sütemény tetejére ültetjük, és mindegyiket megszórjuk rózsaszín kókuszreszelékkel. (Minden egyes galuska után meleg vízbe mártjuk a kanalat, és folytatjuk a formázást.)
  14. A csokitojásokat kivesszük a fagyasztóból, és a habgaluskák közé ültetjük. A kész süteményt tálalásig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 175 °C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc











2014. április 18.

Húsvéti kalács gyerekeknek







Olyan nagy elánnal kezdtem neki ezeknek a kalácsoknak! Úgy kezdődött, hogy leteszteltem ezt a díszítési technikát egy kovászos kenyéren, és tök jól mutatott, szóval bevált. Aztán arra gondoltam, legközelebb ezt alkalmazom majd kalács esetében is, és az is kovászos lesz (most nem vadkovászos). Addig minden rendben is ment, amíg a tészta be nem került a sütőbe. Ott aztán borult az én nagy művem. Szó szerint borult, ui. majdnem kiborult a belseje, vagy legalábbis kissé szétnyílt a teteje. Fuccs a gyönyörű mintázatnak! El is döntöttem, hogy nem teszem fel a blogra, mert nem szeretek előnytelen külsejű péksütiket mutogatni. Egyébként nagyon finom volt, igazán könnyű tésztájú és tojás nélküli. A kovászt annál az első próbánál utólag választottam ketté, de az úgy elég macerás volt. Persze nem hagyott nyugodni a dolog, úgy éreztem, igen is helye lehet ennek a kalácsnak a húsvéti asztalon vagy bármikor máskor, és miután a recepten módosítottam egy kicsit, roham tempóban újra próbálkoztam. Azt hiszem, ez az első olyan receptem, ami a készítés napján kerül fel a blogra. :D
Ezúttal a kétféle tésztához való kovászt külön-külön tálakban kevertem be, és tojás is került a tésztába. Az eredmény még finomabb lett, sőt végre olyanra sikerült, mint amilyen kalácsokat még gyerekkoromban ettem. Gyorsan készítettem is hozzá kakaós krémet, hogy fokozzam az élvezeteket. Persze hagyományosan, vajjal megkenve is isteni. Gyerekek és felnőttek egyaránt szeretni fogják.






Hozzávalók 4 kis kalácshoz:

Kovászokhoz:
2 x 25 dkg finomliszt
2 x 6 g élesztő
2 x 1,65 dl víz

Fehér tésztához:
az egyik adag kovász
25 dkg finomliszt
4 ek. cukor
1 csapott tk. só
1 tojássárgája
6 g élesztő
kb. 1,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj

Kakaós tésztához:
a másik adag kovász
25 dkg finomliszt
1 púpozott ek. cukrozatlan kakaópor
4 ½ ek. cukor
1 csapott tk. só
1 tojás sárgája
6 g élesztő
kb. 1,5 dl tej
4 dkg olvasztott vaj


Kenéshez és a szóráshoz:
1 kis tojás sárgája + 2 ek. tej
nagy szemű cukor
csokidara

Csokoládékrémhez:

10 dkg vaj
8 dkg porcukor
2 dkg holland kakaópor
2 ek. tej

elkészítés:

  1. Elkészítjük a kovászokat: az élesztőt simára keverjük a vízben, és összekeverjük a liszttel. Mindkettőt letakarjuk, és szobahőmérsékleten pihentetjük egy éjszakát.
  2. Másnap a fehér tésztához az élesztőt simára keverjük a langyos tejben, és villával hozzákeverjük a tojássárgáját. Az egyik adag kovászhoz szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, a cukrot, az élesztős, tojásos tejet, és lágy tésztává dagasztjuk. A kakaós tésztával ugyanígy járunk el, miután a kakaóport is a liszthez vegyítettük.
  3. Mindkét tésztát külön tálakba tesszük, és letakarva negyedórát pihentetjük. Újra megdagasztjuk, és ismét pihentetjük negyedórát.
  4. 8 dkg vajat megolvasztunk, hűlni hagyjuk, majd az egyik felét a fehér tésztába, másik felét pedig a kakaós tésztába dolgozzuk. Mindkettőt letakarva kelesztjük 1 órát.
  5. A megkelt tésztákat egymás után lisztezett felületre borítjuk, mindkettőt 4 egyenlő részre osztjuk, és gombócokat formázunk belőlük.
  6. A fehér és a kakaós gombócok közül kettőt-kettőt hosszúkás zsemleformára alakítunk, vigyázva, hogy ne szökjenek meg belőlük a légbuborékok.
  7. A maradék 2 fehér és 2 kakaós tésztagombócot egyenként kb. 4 mm vastag téglalap alakúra nyújtjuk.
  8. A 2 fehér tésztarudat a kakaós tésztalapok közepére fektetjük, a 2 kakaós tésztarudat pedig a fehér tésztalapokra.
  9. A tésztarúd két végénél egyenesre igazítjuk a tésztát, amennyiben kicsit nagyobbra sikerült nyújtanunk (de nem kell egyenesre vágni, csak késsel elegyengetni úgy, hogy a tészta ne nyúljon túl a rúdon). A jobbra és balra eső tésztarészt 1 cm-enként bevágjuk, egészen a tésztarúdig.
  10. Fentről lefelé haladva a jobb, majd a bal oldali tésztacsíkot lazán ráhajtjuk a tésztarúdra, és amelyik oldalon befejeztük a hajtást, arra hajtjuk rá a következő tésztacsíkot. Fontos, hogy ne „fonjuk” szorosra, hogy sütéskor legyen helye növekedni a becsomagolt tésztának.
  11. Amikor már majdnem a végére értünk a fonásnak, cserélünk, és lentről felfelé hajtjuk végre a fonási műveletet, amíg el nem jutunk az utolsó tésztacsíkokig. Ezeket is ráhajtjuk a tésztarúdra, és kicsit aláhajtjuk a tésztának. Így járunk el a többi tésztával is.
  12. Két tepsit kibélelünk sütőpapírral, rátesszük a kalácsokat, letakarva kelesztjük 20 percet majd a felületüket lekenjük tejjel felvert tojássárgájával. Megszórhatjuk nagy szemű cukorral/csokidarával, és előmelegített sütőben készre sütjük. Rácson hagyjuk langyosra hűlni.
  13. A csokoládékrémhez a hozzávalókat fém tálba tesszük, és gőz fölött összemelegítjük. A kihűlt krémet a kalácshoz kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc













Az elkészítés lépései:




2014. április 16.

Tiroli túrós rétes







Ehh, már megint túró! De hát nincs mit tenni, nagy kedvenc nálunk édesen és sósan is, bár gondolom, ez már réges-rég kiderült azok előtt, akik rendszeresen látogatják a blogot.
Mivel nyakunkon a húsvét, úgy gondoltam, beújítok valamilyen túrós sütivel, olyannal, amit eddig még sohasem készítettem. Valami olyasmit akartam, amiről eddig csak álmodoztam, vagy épp ilyen-olyan okokból halogattam az elkészítését. A Tiroler Topfenstrudel, azaz a tiroli túrós rétes éppen az ilyen halogatós édességek közül való.
Külföldi munkám során ez volt a legnagyobb kedvencem a tradicionális osztrák sütik közül. Az egyik kolléganőm, Margot hihetetlenül értett a készítéséhez, és ha még nem lett volna elég ez az önmagában is fenséges, kötelezően langyosan fogyasztandó sütemény, ő még megfejelte egy kis Bourbon vaníliás fagyival is. Habzsolva ettem és közben olvadoztam a gyönyörtől, olyan szinten mennyeinek éreztem.
Most végre megsütöttem én is, hiszen a jó múltkor olyan sikert értem el a croissant-nal, hogy úgy gondoltam, mivel ez is hasonló módon készül, tán csak nem fogom elrontani. A tésztája valóban szép leveles, de a töltelék sajna kevésnek bizonyult. … Eddig tart az 5 évvel ezelőtti sztori. ;)
Hiába imádom a túrós rétest, azóta se sütöttem meg újra, mert mindig volt más, amit ki akartam próbálni. Tavaly (2018-ban) már majdnem nekifogtam húsvét táján, de valahogy mégis elmaradt. Most végre sort kerítettem rá, és jelentősen átvariáltam. Az eredetileg 4 rúd rétes töltelékének 60 dkg túrót szántak, de mivel a recept előtti korábbi szövegelésemnek hála megtudtam, hogy ezt 5 évvel ezelőtt meglehetősen kevésnek tartottam, ezért most jóval többet tettem bele. Igaz, 4 helyett most csak 2 rúd rétest sütöttem, mert annyi is bőven elég volt.
Ezúttal az általam annyira ajánlgatott vaníliafagyit sem spóroltam el mellőle, mert azt úgy az igazi. Ezt a rétest sosem fogom megunni. :)






Hozzávalók 2 rúd réteshez:

2 adag (kb. 60 dkg) élesztős-leveles vajastészta
50 dkg túró
10 dkg tejföl
4 dkg búzadara
10 dkg porcukor
2 cs. Bourbon vaníliás porcukor
1 citrom reszelt héja
4 dkg mazsola
2 ek. rum + víz
3 dkg kekszmorzsa
1 tojásfehérje a kenéshez
porcukor a szóráshoz
vaníliafagylalt vagy tejszínhab a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A mazsolát 1 órára annyi rummal elkevert vízbe áztatjuk, amennyi épp ellepi, és hagyjuk, hogy a szemek megdagadjanak.
  2. Az áttört túrót összekeverjük a többi hozzávalóval (botmixerrel még krémesebbre dolgozhatjuk), és hozzáforgatjuk a lecsepegtetett mazsolát. A túrókrémet kétfelé vesszük.
  3. A korábban már elkészített, 4 egyenlő részre vágott tésztából kiveszünk 2 adagot (szobahőmérsékleten kiolvasztjuk), és egymás után kb. 2 mm vékony téglalapra kinyújtunk.
  4. Mindegyik kinyújtott tésztalap hosszabbik oldalairól levágunk egy-egy 1 cm széles csíkot. Az így kapott 4 db tésztacsíkot párban egymás mellé fektetjük és összecsavarjuk. (Ebből a 2 db összecsavart tésztából lesz a rétesek tetején a díszítés.)
  5. Az egyik kinyújtott tésztalapot sütőpapírra fektetjük, és a tészta hosszabbik oldala mentén rákanalazzuk a tölteléket úgy, hogy 2 ujjnyi szélességben, jobbról és balról szabadon hagyjuk a tésztát. Ezt ráhajtunk a töltelékre, majd a sütőpapír segítségével feltekerjük úgy, hogy a hajtás alulra kerüljön. Így készítjük el a másik rétesrudat is.
  6. A réteseket sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, a tetejük közepére fektetjük az összecsavart tésztacsíkot, és a végeiket aláhajtjuk. 20 perc kelesztés után lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével.
  7. A réteseket 200°C-ra előmelegített, hőlégkeveréses sütőben 5 percig sütjük, majd a hőfokot 180°C-ra csökkentve, további kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.
  8. A még forró réteseket sütőpapírostól óvatosan a sütő rácsbetétjére csúsztatjuk, kihúzzuk alóluk a papírt, és így hagyjuk langyosra hűlni. Felszeleteljük, és porcukorral hintve, vaníliafagyival vagy tejszínhabbal együtt tálaljuk.

Tipp:
A kihűlt rétest felszeletelve, becsomagolva lefagyaszthatjuk. Amikor enni szeretnénk belőle, szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, és előmelegített sütőben felfrissítjük. Ugyanolyan ropogós lesz a teteje, mintha frissen sütöttük volna. ;)










2014. április 14.

Kalács vadkovásszal





A vadélesztővel való munka nagyon izgalmas dolog, hát még ha kalács készül vele. Ez aztán az igazi kaland!
Amikor először fogtam neki, azt hittem, ebben is rögtön olyan sikeres leszek, mint a vadkovászos kenyerek és egyéb péksütik kapcsán. Tévedtem. Az első kalácsom savanyú, nehézkes és a belseje sárgás árnyalatú volt. Azt nem mondanám, hogy ehetetlenre sikeredett, mert nem - hamar elfogyott. Csupán nem olyan volt, mint a megszokott ízű és állagú élesztős kalácsok. Talán túl sokat képzeltem a vadkovászos kalácsról? Nem hinném. Inkább csak arról van szó, hogy ahhoz képest más lett, mint amit vártam tőle. Pedig nem őbenne volt a hiba, hanem bennem! Ott rontottam el a dolgot, hogy amikor csíkokra vágtam és megsodortam, túl sok levegő szökött meg belőle, ui. csúnya lett a sodormány, ezért újból összegyúrtam. Ennek hatására szerintem sikerült kinyírnom szinte az összes légbuborékot, és hiába kelt utána még egy csomó ideig, az már nem volt az igazi.
Akkor elhatároztam, hogy nem adom fel egykönnyen, és csak azért is vadélesztős kalácsot teszek az asztalra Húsvétkor. Mivel az első kalács sárgás színű lett, 2. alkalommal nem kenyér-, hanem finomliszttel etettem meg Zsófit. Izgultam is rendesen, hogy abszolút jól lakjon a drágám, és sok-sok buborékot neveljen. Szerencsére nem hagyott cserben, és jól működött így is. Bevallom, még puszit is adtam neki, és a nem létező fülébe súgtam egy halk „szeretlek”-et, hátha ettől megtáltosodik. (Amúgy tényleg szeretet éreztem iránta.)
A napsütéses, meleg tavaszi idő ellenére jól befűtöttem a konyhában, hogy a kalácstészta kellő hőmérséklettel is meg legyen támogatva, és ő bizony meghálálta. Gyönyörűen megkelt. A formázáskor dupla adag óvatossággal jártam el, szinte babusgattam a kis buborékokat, nehogy megszökjenek. Aztán már csak azon kellett izgulnom, hogy ízre és színre is kalácshoz hasonló legyen. Második próbálkozásnak nem is lett olyan rossz, sőt, elárulom, olyan lett, amilyennek megálmodtam. :) Biztosan megmosolyogtok, de tisztára meg tudok hatódni egy jól sikerült kelt tésztától, pláne, ha vadkovásszal készült. Ez a kalács bizony méltó az ünnephez még akkor is, ha sosem lesz olyan, mint pihe-puha élesztős társai.







Hozzávalók 1 kalácshoz:

10 dkg aktív vadkovász + 1 dl víz + 10 dkg finomliszt
50 dkg finomliszt
2,5 dl langyos tej
6 dkg cukor
1 tk. só
5 dkg olvasztott vaj + a kenéshez

elkészítés:

  1. Az előkészületekhez előző nap délután megetetjük a befőttesüvegben lévő aktív vadkovászunkat 1 dl vízzel és 10 dkg kenyérliszttel. Langyos helyen felfuttatjuk, majd kelesztőtálba öntünk belőle 10 dkg-ot, és ezt ugyanígy megetetjük, de kenyérliszt helyett finomliszttel. Folpackkal + konyharuhával letakarva, egy éjszakán át pihentetjük.
  2. A szép buborékos előtésztánkhoz hozzáadjuk a sót, a cukrot, a lisztet, a langyos tejet, és lágy tésztává dagasztjuk. Betakarjuk folpackkal + konyharuhával, és meleg helyen 10 percet pihentetjük. Ezután 2-3 részletben beledagasztjuk az olvasztott vajat, majd letakarva, újabb 10 percet pihentetjük.
  3. A dagasztást megismételjük, majd 20 percet pihentetjük, és az ismételt dagasztást követően még 30 percet kelesztjük.
  4. A tésztát téglalap alakúra kihúzkodjuk, majd fentről és lentről, valamint jobbról és balról is egymásra hajtjuk. Hajtással lefelé kelesztőtálba tesszük, letakarjuk, és 1 órát kelesztjük.
  5. A fenti módon megint meghajtogatjuk, ismét 1 órát kelesztjük, majd újra hajtogatjuk és harmadszorra is 1 órán át kelesztjük.
  6. Ha a tészta már szép levegős, óvatosan enyhén lisztezett felületre borítjuk, a sütőformánál kicsit hosszabb téglalapra nyújtjuk vagy kihúzkodjuk, és függőlegesen 3 egyenlő részre vágjuk.
  7. A tésztadarabokat éppen, hogy csak megsodorjuk, nehogy elillanjanak belőle a légbuborékok, majd hármas fonással megfonjuk.
  8. Egy dobozformát kibélelünk sütőpapírral, kikenjük olvasztott vajjal, és beletesszük a fonatot. Folpackkal és konyharuhával letakarva 1-1,5 órát kelesztjük. A sütőt előmelegítjük 220°C-ra
  9. A kalács tetejét megkenjük vajjal, és befedjük egy vízzel bespriccelt másik sütőformával. Így sütjük 20 percet.
  10. A sütő hőmérsékletét 180°C-ra csökkentjük, és fedél nélkül további 30 percet sütjük. Hurkapálcával ellenőrizzük, hogy megsült-e.
  11. A kész kalácsot kivesszük a sütőformából, levesszük róla a sütőpapírt, és rácson hagyjuk kihűlni.
 sütési mód: alul-felül sütés