2020. október 23.

Cukkinis sütemény

 

 


 


Nálunk a cukkini szinte csak rántva képzelhető el – úgy viszont imádjuk –, ill. most már leves formájában is képesek vagyunk elfogyasztani. Bár, ha jobban belegondolok, palacsintába, zöldséggolyóba és kölesfelfújtba reszelve is meg tudtuk enni. :D Akkor végül is egész jók vagyunk nem?! :D Most viszont még jobban ki akartam lépni a komfortzónámból, és olyan ételbe képzeltem bele, amibe eddig még soha. Gondoltam, a sütemény pont jó lesz ehhez a kísérlethez.
Ha répával működik, cukkinivel sem lőhetek mellé. Mankónak azért segítségül hívtam egy neten látott receptet, de az eredeti leírás – hogy, hogy nem –, menet közben kissé átalakult. Így került bele kókuszreszelék, kicsit több cukor (de még így sem lett valami édes, ezért a receptbe még többet írtam); a kesudió, valamint a kakaópor mennyiségét viszont csökkentettem. Elárulom, hogy a cukkiniét is. :D
Kifejezetten örültem, hogy a cukkini íze egyáltalán nem érződik a végeredményen, mint ahogyan annak is, hogy a süti igazán ehetőre sikeredett. :)
A fotókon mogyorókrém is látható, de csak azért, mert amikor Ausztriában dolgoztam, a szeretethiányt mogyorókrémmel megkent, brutál kakaós kuglóffal kívántam enyhíteni. :D Most ugyan szeretve vagyok, de ehhez a sütihez akkor is illik a mogyorókrém! :D

 


 


Hozzávalók kb. 30x11x7 cm-es püspökkenyérformához:

22 dkg nádcukor
3 tojás
1 ek. vaníliapaszta
5 dkg vaj, felolvasztva + a sütőformához
28 dkg extra finom süteményliszt
5 dkg kókuszreszelék + a díszítéshez
2,5 dkg holland kakaópor
1 tk. szódabikarbóna
1 csapott tk. sütőpor
kb. 45 dkg cukkini (tisztítva kb. 35 dkg)
6 dkg pirított, aprított kesudió
3 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj
mogyorókrém a tálaláshoz (elhagyható)


elkészítés:

  1. Az egész tojásokat a cukorral és a vaníliapasztával kihabosítjuk, hozzáadjuk a langyosra hűlt olvasztott vajat, beleszitáljuk a kakaóporral, sütőporral, szódabikarbónával vegyített lisztet, és a kókuszreszeléket is hozzáadva simára keverjük.
  2. A meghámozott cukkinit lereszeljük, és 5 dkg aprított kesudióval együtt a sűrű masszához forgatjuk.
  3. A tésztát a vajjal kikent, sütőpapírral bélelt püspökkenyérformába simítjuk, a tetejét megszórjuk a félretett kesudióval, és előmelegített sütőben megsütjük.
  4. A kész süteményt a sütőpapír segítségével óvatosan kiemeljük a formából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
  5. Az étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, becsíkozzuk vele a sütemény tetejét, és miután a csoki megszilárdult, meghintjük kókuszreszelékkel. Felszeleteljük, és igény szerint mogyorókrémet is kenhetünk rá.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc