2020. április 8.

Citromos kókusz-krémes







Bár az elnevezés kissé félrevezető, mert benne van a „kókusz” kifejezés, valójában a kókuszíz épp csak egy kicsit érezhető. Úgyhogy a süti neve inkább szójáték akar lenni, hiszen a krém alapját a kókusztejszín vagy más néven kókuszkrém adja. Ezt a régóta kedvenc alapanyagot azért választottam a tehéntej helyett, mert kíváncsi voltam, hogy egy olyan finom és könnyű krém, mint a házi krémesé, ugyanúgy működik-e kókusztejszínnel, mint tejjel. És igen! :D A különbség csak egy alig észrevehető kis kókuszíz.
A krémes egyébként olyan nagy kedvencem – persze kizárólag házilag elkészítve, mert a cukrászdai változata egyáltalán nem dobogtatja meg a szívem –, hogy az Anyával közös szülinapunkra készült krémes-torta utáni napokban majd megőrültem azért, hogy megint krémest ehessek. :D A blog szempontjából ez a vágyam nem volt épp örvendetes, hiszen krémes után krémest mutogatni nem vall valami nagy változatosságra, még ha ez a második sütés citromos és nem tejjel készült is. Hogy magamnak kedvezzek, persze megcsináltam a sütit, de hogy ti, kedves blogolvasók ne érezzétek unalmasnak a sütikínálatot, direkt húsvétig vártam, hogy posztolhassam. :D Úgyhogy november végén nem a karácsonyi díszeket pakoltam a süti köré, hanem a húsvétit. :D Tiszta szerencse, hogy a sok tojás okán szerintem a krémes sokkal inkább a húsvéthoz illő édesség. :)







Hozzávalók 12-14 szelethez:

2 cs. leveles tészta (2x275 g, kb. 25x40 cm-es lapok, pl. Backetteria, Aldi, vagy házi leveles tészta)
6 tanyasi tojás
18 dkg kristálycukor
2 dkg vaníliás cukor
15 dkg finomliszt
6 dl kókuszkrém (pl. Cocomas)
1,5 dl víz
2 nagy méretű, kezeletlen citrom reszelt héja
0,5 dl + 1 ½ ek. frissen facsart citromlé
10 dkg porcukor

elkészítés:

  1. A tésztalapokat kitekerjük, és azzal a papírral együtt, amibe bele voltak göngyölve, egy-egy gáztepsire tesszük.
  2. Az egyben hagyott tésztalapot 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük (ha felpúposodna, villával több helyen megszurkáljuk).
  3. A másikat hosszában és középen ketté-, majd (attól függően, hogy milyen széles szeleteket szeretnénk) 6-6 vagy 7-7 szeletre vágjuk. Miután az első lap elkészült, ezeket is megsütjük. A sütő rácsbetétjére téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  4. Az egyben lévő lapot tálcára fektetjük, és süteménykeretet helyezünk köré, vagy egy megfelelő méretű tepsibe tesszük.
  5. A krémhez a tojások sárgáját a kétféle cukorral lábasba tesszük, robotgéppel kihabosítjuk, majd felváltva, csomómentesre keverjük a liszttel és a vízzel hígított kókuszkrémmel. A citromok lereszelt héjával és az egyik citrom frissen kifacsart levével ízesítjük.
  6. Kis lángon, kevergetve pudingot főzünk belőle, és amint egyet buggyan, elzárjuk alatta a lángot.
  7. A kemény habbá vert tojásfehérjét a forró pudinghoz forgatjuk, a krémet még melegen a tésztára simítjuk, és befedjük a hosszúkásra vágott tésztalapocskákkal.
  8. A sütemény nejlonzacskóba húzzuk vagy folpackkal borítjuk, és néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  9. Tálalás előtt lekenjük a másfél evőkanál citromlé és a porcukor keverékéből készített cukormázzal, és hűtőbe téve dermedni hagyjuk. Felszeletelve kínáljuk.

Tipp:
Több citromlevet is tehetünk bele, de ez esetben arányosan csökkentsük a víz mennyiségét, ill. ízesítsük kicsivel több cukorral.