A bútorlapok és a munkalap kiválasztása
Miután alaposan átrágtuk magunkat az áhított színeken, és eldöntöttük, hogy melyik helyiségbe milyen padló, milyen bútorlap és adott esetben milyen csempe kerüljön, érdemes összevetni egymással a különböző anyagokat, mintázatokat és a színeket. Ha ui. igazán szépet és egységeset akarunk, akkor ez elengedhetetlenül fontos.
Mi például elkértük a konyhába és az előszobába szánt járólapmintákat, ill. a konyhai munkalapmintát és 2 különböző színű bútorlapdarabot, hogy összevessük azokat a már tuti fixre kiválasztott konyhai bútorlappal annál a cégnél, akik a bútorainkat készítik. Ha ui. ezek elütnek egymástól, akkor újra kell gondolni az egészet. Oltári nagy mákunk volt, mert bár soha egyik üzletbe sem vittem magammal egyetlen mintát sem, fejben úgy látszik mégis mindent pontosan sikerült elraktároznom. Hihetetlen módon minden szín harmonizált, még a kérdéses bútorlapoké is. Így aztán nem a színbeli eltérés okán, hanem más szempontok alapján dőlt el a választás. A végső döntés annál a cégnél tett látogatásunk során történt meg, akik aztán a bútorkészítés jogát megkapták tőlünk.
A látványterveken szereplő munkalap 100%-ban illett a bútorlaphoz, de a másik meg 101%-osan, és csak a mintázata döntötte el a kérdést, így aztán arra voksoltunk. Még olcsóbb is volt, mint a „csak” 100%-os.
Nem szerencsés, ha az egymás melletti helyiségek bútorlapjai nem egyformák, de mégis túlontúl hasonlítanak egymáshoz. Ezzel ui. azt a hatást érjük el, mintha nem egyszerre készültek volna, mert pl. esetleg első körben nem volt rá elég pénz. Ezért úgy tűnhet, mintha egy későbbi bútorlapvásárláskor nem talált volna az illető ugyanolyat. Ugyanakkor, hogy ne derüljön ki a turpiszság, mégis valami nagyon hasonlót választ, hogy olyan legyen, mintha egyszerre készültek volna. És itt van a kutya elásva, mert a lelkes lakásfelújító ezzel szépen tönkre vághatja a lakás összképét.
Ezt kiküszöbölendő 2 eset közül választhatunk: vagy egyszerre készíttetjük a bútorokat és helyesen választjuk meg a lapokat; ha úgy akarjuk, akkor egy kisebb lakás esetén egyforma bútorlapokból csináltassuk mondjuk 2 helyiség bútorait, vagy szintén egyszerre csináltassuk, de egymástól jól láthatóan különböző lapokból. Vagy pedig, ha nincs elég pénzünk, és a második körben már nem lehet kapni pont olyan lapot, amilyenből eredetileg szerettük volna, akkor inkább szintén teljesen másfajta lapból készíttessük.
Mi egyszerre csináltatunk minden bútort, és az egyes helyiségeket tekintve a bútorlapok különbözőségére szavaztunk, a stílusjegyek azonban megmaradnak. Így minden helyiségben vízszintes csíkozású bútorlapok lesznek, tehát ez a stílus megy végig a lakáson, miközben ezek színükben és a csíkok sűrűségében eltérnek egymástól. Ez a vízszintes csíkozás köszön vissza a fürdőszobai csempén is, kivétel a konyhain, mert ott oldani akartuk a sok csíkot egy jellegtelenebb kőmintával, amiben azért van egy kis rafinéria, mert itt-ott csillog.
Fontos alaposan átgondolni azt is, hogy hol legyenek a kontrasztok, vagy hogy egyáltalán szeretnénk-e olyat:
pl. világos konyhabútort akarunk-e sötét munkalappal, vagy fordítva, esetleg világosat világossal, netán sötétet sötéttel. Nagyon nem mindegy, mert teljesen más hatást lehet vele elérni. Közben figyelni kell a burkolatokra is, mert még a csempe és a járólap színárnyalataival is megvariálhatjuk a látványt. De arra minden esetben figyelni kell, hogy az árnyalatok ne üssék egymást. Pl. egy meleg barna nem minden esetben mutat jól egy hideg barnával.
Nálunk a konyhában minden szinte egyforma árnyalatú és igen világos, még a járólap is, kivétel a munkalap, mert az egy kicsivel sötétebb, de árnyalatában passzol az előzőekhez. De mivel a mi konyhánkba kevés fény jut be, ezért jobbnak láttam így világosítani a teret. Nagyon elegáns tud lenni egy világos színekben pompázó konyha. Kár, hogy a magas fényű bútorlapot nem engedhettük meg magunknak, mert akkor még jobban fokozhattuk volna az elegáns és üde kinézetet.
Az előszobában már több a játékosság. Ott a járólap sötétebb, de nem túlzottan, nehogy úgy érezzük, mintha kriptába sétálnánk be. (Természetesen nagyon szép tud lenni a sötét padló is.) Az előszobabútor a padlónál világosabb, de a konyhánál sötétebb, míg a pamlagon elhelyezett párnákkal az egészen sötét árnyalatokat is becsempésztük a lakásba.
A fürdőszobánk nagyon pici, ezért a csempe igazán világos árnyalatú, a bútor pedig fehér, de a mélyerezettségnek köszönhetően illeszkedik a csempe faerezethez hasonló, vízszintes csíkjaihoz. A mosdópult és a kis sarokszekrény egyes lapjai igazi ellenpontot képviselnek, mert ezek kimondottan sötét színűek, így harmonizálnak az előszoba sötét színű párnáival.
A fogantyúk
Nem szabad megfeledkezni a fogantyúkról sem! Hacsak nem akarunk velük valamilyen oknál fogva érdekes hatást kiváltani, akkor érdemes ezeket is a bútorok stílusához igazítani. Egy modern vagy hightech konyhabútor nem igazán mutatna jól klasszikus fogantyúkkal, mint ahogyan egy rokokó szekrényhez sem illeszkedik egy szögletes, hipermodern fogantyú.
Mivel a mi bútoraink modern stílusúak, és a szobabútorok kivételével mindenhol vízszintes csíkozásúak egy nagyon enyhe famintával, ezért a modern fogantyú illik hozzá. Innentől kezdve azonban már mindenkinek a saját ízlésére van bízva, hogy a fogantyú íves vagy szögletes, ill. rövid vagy hosszú legyen. A vízszintes csíkok esetében azonban van egy kis nüansznyi dolog, aminek köszönhetően egészen más hatást lehet elérni látványilag, ha ilyen vagy olyan fogantyút választunk:
nálunk a konyhabútor ui. sűrű csíkozású, ezért az egészen keskeny fogantyú elegánsabbnak, kecsesebbnek hat, mint a vastagabb, robusztusabb fajta. És bár ez tényleg csak egy kis leheletnyi észrevétel, mégis összhatásában jól látható a különbség. Ez az, amire azt mondja a szemlélő, hogy „annyira egyben van az egész”.
Az előszobabútornál a lapok ritkább csíkozásának hála, jó választásnak bizonyult egy egészen másfajta fogantyú, ami majdhogynem kocka alakú, bár nekem tetszett volna egy olyanféle is, ami kicsit a 60-as éveket idézi. A fürdőben meg egyáltalán nem lesznek fogantyúk, aminek én külön örülök, mert régóta szimpatizálok a csak-benyomom-és-kijön-a-fiók típusú ajtónyitási technikával.
Csak arra kell figyelni, hogy jó fajta nyitószerkezetet vegyünk, mert van, ami hamar elromlik, és idővel magától kinyílik. Egyébként a fürdőben csak azért nem lesz úgymond látható fogantyú, mert az ottani mélyerezett bútorlapokra nem tud jól felfeküdni.
Nem tudom, miért, de az éveken át tartó ív-mániámat most felváltotta a szögletes iránti rajongás. Remélem, én magam azért nem lettem időközben kockafej! :D És bár az új bútorokhoz menne az íves fogantyú is, most mégis inkább „bekockásodtunk”. A fogantyúkon túl ilyenek lettek most a csaptelepek (bár ezek inkább egyszerre ívesek és szögletesek), a szerelvények és kicsit talán a kilincsek is, és csupán a mosdótál maradt íves, de az aztán eléggé az, hogy legyen egy kis ellenpont.
Sajnos a szögletes stílusú szerelvények drágábbak, és valóban feladja a leckét, hogy olyat találjunk, ami a kedvünkre való és egyúttal elérhető áron is van. Emiatt kompromisszumot kellett kötnünk több dolog esetében is.
A falak színe
Én pasztellmániás vagyok, abból is a barna és a dohánylevél árnyalatait kedvelem a leginkább, amolyan kapucsínós csajszi vagyok. Képtelen lennék narancssárga, zöld, bordó, kék és hasonló erős színárnyalatok között élni - bár amúgy tetszenek.
Ezért minden helyiségben majdnem egyforma krémszínű falak lesznek, ill. itt-ott fehér, és csak a szobákba rakunk 1-1 falra sötétebb, de a krémszínű falakhoz illeszkedő tapétát, ami persze simán lehet pl. bronz, sötétbarna vagy akár téglaszín is. A sötétebb színeket azonban elsősorban egyéb kiegészítőkkel oldom majd meg, pl. párnákkal, dísztárgyakkal, szőnyegekkel, képekkel.
A korábban említett „bekockásodást” persze nem lenne jó mindenben érzékeltetni, bőven elég, hogy az alapok ilyenek lesznek. A szobabútorok, a szőnyegek és egyéb dolgok oldani fogják a túlzott modernséget, ami nem is tetszene, mert alapvetően a klasszikus vonalvezetést szeretem. Sajnos a mi lakásunkba nem igazán illik nagy kedvencem, a kastélyokra jellemző berendezés a csodaszép mennyezeti megoldásokkal. A lakás alapjául ezért egy letisztult, modern formavilág szolgál, és a klasszikus stílus csak néhány bútor erejéig jelenik majd meg. Leírva mindez marha jól hangzik, de remélem, élőben is úgy fog tetszeni, ahogy most elgondolom. :)
Mi például elkértük a konyhába és az előszobába szánt járólapmintákat, ill. a konyhai munkalapmintát és 2 különböző színű bútorlapdarabot, hogy összevessük azokat a már tuti fixre kiválasztott konyhai bútorlappal annál a cégnél, akik a bútorainkat készítik. Ha ui. ezek elütnek egymástól, akkor újra kell gondolni az egészet. Oltári nagy mákunk volt, mert bár soha egyik üzletbe sem vittem magammal egyetlen mintát sem, fejben úgy látszik mégis mindent pontosan sikerült elraktároznom. Hihetetlen módon minden szín harmonizált, még a kérdéses bútorlapoké is. Így aztán nem a színbeli eltérés okán, hanem más szempontok alapján dőlt el a választás. A végső döntés annál a cégnél tett látogatásunk során történt meg, akik aztán a bútorkészítés jogát megkapták tőlünk.
A látványterveken szereplő munkalap 100%-ban illett a bútorlaphoz, de a másik meg 101%-osan, és csak a mintázata döntötte el a kérdést, így aztán arra voksoltunk. Még olcsóbb is volt, mint a „csak” 100%-os.
Nem szerencsés, ha az egymás melletti helyiségek bútorlapjai nem egyformák, de mégis túlontúl hasonlítanak egymáshoz. Ezzel ui. azt a hatást érjük el, mintha nem egyszerre készültek volna, mert pl. esetleg első körben nem volt rá elég pénz. Ezért úgy tűnhet, mintha egy későbbi bútorlapvásárláskor nem talált volna az illető ugyanolyat. Ugyanakkor, hogy ne derüljön ki a turpiszság, mégis valami nagyon hasonlót választ, hogy olyan legyen, mintha egyszerre készültek volna. És itt van a kutya elásva, mert a lelkes lakásfelújító ezzel szépen tönkre vághatja a lakás összképét.
Ezt kiküszöbölendő 2 eset közül választhatunk: vagy egyszerre készíttetjük a bútorokat és helyesen választjuk meg a lapokat; ha úgy akarjuk, akkor egy kisebb lakás esetén egyforma bútorlapokból csináltassuk mondjuk 2 helyiség bútorait, vagy szintén egyszerre csináltassuk, de egymástól jól láthatóan különböző lapokból. Vagy pedig, ha nincs elég pénzünk, és a második körben már nem lehet kapni pont olyan lapot, amilyenből eredetileg szerettük volna, akkor inkább szintén teljesen másfajta lapból készíttessük.
Mi egyszerre csináltatunk minden bútort, és az egyes helyiségeket tekintve a bútorlapok különbözőségére szavaztunk, a stílusjegyek azonban megmaradnak. Így minden helyiségben vízszintes csíkozású bútorlapok lesznek, tehát ez a stílus megy végig a lakáson, miközben ezek színükben és a csíkok sűrűségében eltérnek egymástól. Ez a vízszintes csíkozás köszön vissza a fürdőszobai csempén is, kivétel a konyhain, mert ott oldani akartuk a sok csíkot egy jellegtelenebb kőmintával, amiben azért van egy kis rafinéria, mert itt-ott csillog.
Fontos alaposan átgondolni azt is, hogy hol legyenek a kontrasztok, vagy hogy egyáltalán szeretnénk-e olyat:
pl. világos konyhabútort akarunk-e sötét munkalappal, vagy fordítva, esetleg világosat világossal, netán sötétet sötéttel. Nagyon nem mindegy, mert teljesen más hatást lehet vele elérni. Közben figyelni kell a burkolatokra is, mert még a csempe és a járólap színárnyalataival is megvariálhatjuk a látványt. De arra minden esetben figyelni kell, hogy az árnyalatok ne üssék egymást. Pl. egy meleg barna nem minden esetben mutat jól egy hideg barnával.
Nálunk a konyhában minden szinte egyforma árnyalatú és igen világos, még a járólap is, kivétel a munkalap, mert az egy kicsivel sötétebb, de árnyalatában passzol az előzőekhez. De mivel a mi konyhánkba kevés fény jut be, ezért jobbnak láttam így világosítani a teret. Nagyon elegáns tud lenni egy világos színekben pompázó konyha. Kár, hogy a magas fényű bútorlapot nem engedhettük meg magunknak, mert akkor még jobban fokozhattuk volna az elegáns és üde kinézetet.
Az előszobában már több a játékosság. Ott a járólap sötétebb, de nem túlzottan, nehogy úgy érezzük, mintha kriptába sétálnánk be. (Természetesen nagyon szép tud lenni a sötét padló is.) Az előszobabútor a padlónál világosabb, de a konyhánál sötétebb, míg a pamlagon elhelyezett párnákkal az egészen sötét árnyalatokat is becsempésztük a lakásba.
A fürdőszobánk nagyon pici, ezért a csempe igazán világos árnyalatú, a bútor pedig fehér, de a mélyerezettségnek köszönhetően illeszkedik a csempe faerezethez hasonló, vízszintes csíkjaihoz. A mosdópult és a kis sarokszekrény egyes lapjai igazi ellenpontot képviselnek, mert ezek kimondottan sötét színűek, így harmonizálnak az előszoba sötét színű párnáival.
A fogantyúk
Nem szabad megfeledkezni a fogantyúkról sem! Hacsak nem akarunk velük valamilyen oknál fogva érdekes hatást kiváltani, akkor érdemes ezeket is a bútorok stílusához igazítani. Egy modern vagy hightech konyhabútor nem igazán mutatna jól klasszikus fogantyúkkal, mint ahogyan egy rokokó szekrényhez sem illeszkedik egy szögletes, hipermodern fogantyú.
Mivel a mi bútoraink modern stílusúak, és a szobabútorok kivételével mindenhol vízszintes csíkozásúak egy nagyon enyhe famintával, ezért a modern fogantyú illik hozzá. Innentől kezdve azonban már mindenkinek a saját ízlésére van bízva, hogy a fogantyú íves vagy szögletes, ill. rövid vagy hosszú legyen. A vízszintes csíkok esetében azonban van egy kis nüansznyi dolog, aminek köszönhetően egészen más hatást lehet elérni látványilag, ha ilyen vagy olyan fogantyút választunk:
nálunk a konyhabútor ui. sűrű csíkozású, ezért az egészen keskeny fogantyú elegánsabbnak, kecsesebbnek hat, mint a vastagabb, robusztusabb fajta. És bár ez tényleg csak egy kis leheletnyi észrevétel, mégis összhatásában jól látható a különbség. Ez az, amire azt mondja a szemlélő, hogy „annyira egyben van az egész”.
Az előszobabútornál a lapok ritkább csíkozásának hála, jó választásnak bizonyult egy egészen másfajta fogantyú, ami majdhogynem kocka alakú, bár nekem tetszett volna egy olyanféle is, ami kicsit a 60-as éveket idézi. A fürdőben meg egyáltalán nem lesznek fogantyúk, aminek én külön örülök, mert régóta szimpatizálok a csak-benyomom-és-kijön-a-fiók típusú ajtónyitási technikával.
Csak arra kell figyelni, hogy jó fajta nyitószerkezetet vegyünk, mert van, ami hamar elromlik, és idővel magától kinyílik. Egyébként a fürdőben csak azért nem lesz úgymond látható fogantyú, mert az ottani mélyerezett bútorlapokra nem tud jól felfeküdni.
Nem tudom, miért, de az éveken át tartó ív-mániámat most felváltotta a szögletes iránti rajongás. Remélem, én magam azért nem lettem időközben kockafej! :D És bár az új bútorokhoz menne az íves fogantyú is, most mégis inkább „bekockásodtunk”. A fogantyúkon túl ilyenek lettek most a csaptelepek (bár ezek inkább egyszerre ívesek és szögletesek), a szerelvények és kicsit talán a kilincsek is, és csupán a mosdótál maradt íves, de az aztán eléggé az, hogy legyen egy kis ellenpont.
Sajnos a szögletes stílusú szerelvények drágábbak, és valóban feladja a leckét, hogy olyat találjunk, ami a kedvünkre való és egyúttal elérhető áron is van. Emiatt kompromisszumot kellett kötnünk több dolog esetében is.
A falak színe
Én pasztellmániás vagyok, abból is a barna és a dohánylevél árnyalatait kedvelem a leginkább, amolyan kapucsínós csajszi vagyok. Képtelen lennék narancssárga, zöld, bordó, kék és hasonló erős színárnyalatok között élni - bár amúgy tetszenek.
Ezért minden helyiségben majdnem egyforma krémszínű falak lesznek, ill. itt-ott fehér, és csak a szobákba rakunk 1-1 falra sötétebb, de a krémszínű falakhoz illeszkedő tapétát, ami persze simán lehet pl. bronz, sötétbarna vagy akár téglaszín is. A sötétebb színeket azonban elsősorban egyéb kiegészítőkkel oldom majd meg, pl. párnákkal, dísztárgyakkal, szőnyegekkel, képekkel.
A korábban említett „bekockásodást” persze nem lenne jó mindenben érzékeltetni, bőven elég, hogy az alapok ilyenek lesznek. A szobabútorok, a szőnyegek és egyéb dolgok oldani fogják a túlzott modernséget, ami nem is tetszene, mert alapvetően a klasszikus vonalvezetést szeretem. Sajnos a mi lakásunkba nem igazán illik nagy kedvencem, a kastélyokra jellemző berendezés a csodaszép mennyezeti megoldásokkal. A lakás alapjául ezért egy letisztult, modern formavilág szolgál, és a klasszikus stílus csak néhány bútor erejéig jelenik majd meg. Leírva mindez marha jól hangzik, de remélem, élőben is úgy fog tetszeni, ahogy most elgondolom. :)
Ez
a történet a képzelet szüleménye. Bármely hasonlóság valódi,
még élő vagy elhunyt személyekhez kizárólag a véletlen műve.
Bármilyen utalás valóságos eseményekre, vállalatokra,
szervezetekre vagy helyszínekre pusztán a valósághű, hiteles
ábrázolást szolgálja.
