2019. december 1.

Házi diós krémes







Végre-végre szinte teljes egészében házi lett a krémesem! :D És ezúttal még csak nem is a klasszikus változatát készítettem el, hanem dióval ízesítettem a krémet. Mindezt a Kutyafül kedvéért, aki a minap enyhén presszionáló színezettel rákérdezett, hogy mikor lesz már megint diós süti. :D Most mindkettőnket megörvendeztettem, hiszen a kedvéért diósra csináltam az egyébként számomra nagy kedvenc süteményt. Úgyhogy ő is, én is jól jártunk, sőt a tetejébe most még csak pironkodnom sem kell amiatt, hogy bolti tésztát használtam. :D Mert ez most nem az! :) Bevallom, én egy csöppet szégyenkezni szoktam ám, ha néha olyan bolti alapanyagot veszek, amit egyébként házilag is el lehet készíteni. Az persze klassz dolog, hogy a kész hozzávalóknak köszönhetően lerövidül az édesség készítésére szánt idő, de ezek az ún, vackok bizony tele vannak káros vagy nem fenntartható gazdaságból származó anyagokkal. Ilyen a leveles tészta is, amihez sajnos pálmaolajat használnak. Persze nem magával az olajjal van a baj, hanem azzal, hogy miatta esőerdőket irtanak ki, mégpedig hatalmas területeken. Úgyhogy érdemes elgondolkodni azon, hogy megéri-e nekünk az a tálca süti, hogy a mi élvezetünk és kényelmünk oltárán feláldozzanak annyi fát, nem beszélve azon állatok és egyéb élőlények sokaságáról, akiknek/amiknek ott volt az élőhelyük. Úgyhogy azon túl, hogy a legtöbb esetben finomabbak a házi készítésű ételek, ezek prezentálása még büszkeséggel is tölti el az embert. :) Én legalábbis mindig elégedettséget érzek, ha egy munkásabbnak számító tészta az én kezem alól kerül ki. :)
Ilyen lett most ez a krémes is – szinte teljes egészében házi: a dió a mi kertünkben termett és nem volt permetezve; a tojást háztól vettük; a leveles tésztát és a masszív mennyiségű krémet is magam készítettem. Előbbi kapcsán madarat lehetett volna fogatni velem, mert – apukám szavaival élve – világbajnok minőséget sikerült gyártanom. Magában is finom, és semmi mellékíze nincs. És nem hinném, hogy nagyképűség mindezt leírni itt a blogon. ;) Kedves barátom szokta mondani: a tények makacs dolgok. :D Na jó, befejeztem, mert terjengeni kezdett az öndicséret bűzös szaga, és a végén még rám szakad a plafon! :D
Egy szó, mint száz, szeretettel ajánlom – akár advent 1. vasárnapjára is – ezt a szerintem extra finom süteményt minden vállalkozó szellemű háziasszonynak, aki még nem próbálta az sk. leveles tésztát és krémet. :)






Hozzávalók 12 szelethez:

65 dkg klasszikus leveles tészta
9 tanyasi tojás
30 dkg kristálycukor
5 dkg vaníliás cukor
25 dkg finomliszt
10 dkg pirított, darált dióbél + a díszítéshez
1,2 l tej
2 nagy méretű, kezeletlen citrom reszelt héja
4 dkg étcsokoládé
1 mk. napraforgóolaj
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A diót zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk, és miután kihűlt ledaráljuk.
  2. A leveles tésztát 2 egyenlő részre vágjuk, és enyhén lisztezett felületen, egymás után mindkettőt kb. 30x40 cm-esre kinyújtjuk.
  3. Az egyik tésztalapot sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, és 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük (amint felpúposodik, villával több helyen megszurkáljuk). A másik lapot ugyanígy sütjük meg, és mindkettőt a sütő rácsbetétjére téve hagyjuk teljesen kihűlni. Az egyiket 12 db négyzetre vágjuk.
  4. Az egyben lévő lapot tálcára fektetjük, és süteménykeretet helyezünk köré, vagy egy megfelelő méretű tepsibe helyezzük.
  5. A krémhez a tojások sárgáját a kétféle cukorral nagy lábasba tesszük, robotgéppel kihabosítjuk, majd felváltva, csomómentesre keverjük a darált dióval vegyített liszttel és a reszelt citromhéjjal ízesített tejjel. Kis lángon, állandó keverés mellett pudinggá főzzük, majd elzárjuk alatta a lángot.
  6. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és a forró pudinghoz forgatjuk. A krémet még melegen a tésztára simítjuk, és befedjük a négyzet alakú tésztalapokkal.
  7. A süteményt nejlonzacskóba húzzuk, és néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  8. A díszítéshez a csokoládét az olajjal felolvasztjuk, és miután a sütemény tetejét meghintettük porcukorral, a csokiból körkörös mintát rajzolunk rá. Megszórjuk kevés darált dióval, és hűtőbe tesszük dermedni. Felszeletelve kínáljuk.

Tipp:
Házi leveles tészta híján 2 csomag boltiból is elkészíthetjük. A Tante Fannyt vagy az Aldiban kapható Backetteria márkájú leveles tésztát ajánlom hozzá.