2017. február 10.

Kakaós túrókrémmel töltött ravioli gyömbéres almalekvárral







A főzni való tészta édesen igen ritka vendég nálam, és azt hiszem, eddig csak maximum 3-szor készítettem. Itt volt hát az ideje, hogy újra megpróbálkozzam vele, és ezúttal ravioli lett belőle. Ilyesmit eddig pláne sosem ettem még. :D Az ihletadó receptet pont a ravioli készítő formához adott kis füzetkében találtam, ám alaposan megvariáltam, mert abban nem szerepelt semmilyen lekvár és a töltelék is más volt. Tulajdonképpen csak az alaptészta maradt az eredeti recept szerinti. Úgy érzem, sikerült olyat alkotni, ami saját megítélésem alapján (és kissé szerénytelenül) nem csak finom, de szép is, éppen ezért nyugodtan elkészíthetjük akkor is, ha vendégeket várunk. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Tésztához:
10 dkg durumliszt
1 ek. keserű kakaópor
1 tojás
kb. 20 ml hideg víz

Töltelékhez:
8 dkg túró
8 dkg mascarpone
3 dkg porcukor
1 tk. holland kakaópor
1 csipet só

Almalekvárhoz:
2 nagyobb alma
3 dkg kristálycukor (vagy az alma édességétől függően)
2 ek. frissen facsart citromlé
1 citrom reszelt héja
1 tk. őrölt gyömbér
2 dkg mazsola
2 ek. Portorico rum

Csokiöntethez:
5 dkg étcsokoládé
30 ml tej

Továbbá:
2,5 dkg vaj
8 dkg pörkölt, darált dióbél
porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a lisztet elvegyítjük a sóval, összeszitáljuk a kakaóporral, a közepébe ütjük a tojást, villával felverjük, majd a vizet is hozzáadva összeállítjuk.
  2. Enyhén lisztezett deszkán sima felületű, se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává gyúrjuk, 4 egyenlő részre osztjuk, meggömbölygetjük, majd folpackba csomagolva 1 órát hűtőben pihentetjük.
  3. A töltelékhez a túrót a mascarponéval, a cukorral, a kakaóporral, alaposan elkeverjük, és hűtőbe tesszük. A mazsolát rumba áztatjuk.
  4. A héjától, magházától megfosztott almákat felkockázzuk, a cukorral és a citromlével együtt lábasba tesszük, puhulásig főzzük, majd villával pépesítjük.
  5. Hozzáadjuk a gyömbért, a citromhéjat, a mazsolát a rummal együtt, és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Teljesen kihűtjük.
  6. A csokiöntethez a csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, majd simára keverjük a tejjel, és hagyjuk langyosra hűlni.
  7. A lehűtött tésztagombócokat egyenként, lisztezett felületen a ravioli készítő formánál kicsit nagyobb téglalap alakúra és kb. 1 mm vastagságúra kinyújtjuk.
  8. Az egyik tésztalapot hosszában a formára fektetjük, a kávéskanálnyi mennyiségű tölteléket a mélyedésekbe ültetjük és lenyomkodjuk. Ráhelyezzük a másik tésztalapot, majd a nyújtófát többször és jól lenyomva áthengerítjük rajta. (Az ujjainkkal is rásegíthetünk, hogy a cikkcakk minta teljesen átvágja a töltött tészta széleit.)
  9. A lehulló tésztaszéleket eltávolítjuk, és a raviolikat óvatosan kiborítjuk/kiütögetjük a formából. Így járunk el a többi tésztával is.
  10. Forrásban lévő, bő, sós vízben kifőzzük, és amint a raviolik feljöttek a víz felszínére, onnantól még kb. 2 percig főzzük.
  11. A megfőtt tésztát szűrőkanállal kimerjük a vízből, alaposan lecsepegtetjük, majd átszedjük a serpenyőben felforrósított vajra, és jól átforgatjuk.
  12. Meghempergetjük a darált dióban, majd személyenként 5-5 raviolit a csokoládékrémmel díszített tányérokra szedünk. Megszórjuk porcukorral, és az almalekvárral együtt tálaljuk.

Megjegyzés:

Az eredeti recept szerint ez a tészta tojással készül (most én is aszerint próbáltam ki), de nem szükséges hozzáadni, hiszen durumlisztből anélkül is jó minőségű főtt tésztát kapunk.

Tipp:
A lehullott tésztaszéleket is felhasználhatjuk: újra összegyúrjuk, kinyújtjuk és megtöltjük. Nekem így még plusz 8 raviolim lett, és a töltelék is elégnek bizonyult.
A csokoládékrémmel a raviolik tetejét is díszíthetjük.












A recept a Kifőztük gasztromagazin februári számában is megjelent.