2013. július 2.

Cseresznyés-mogyorós sütemény


 




Nemrég megígértem, hogy az idén nem teszek fel a blogra több cseresznyés vagy meggyes receptet, de a hűtőben ott lapult még egy sütire való adag, és még kaptam hozzá egy kis zacskónyit, így muszáj volt felhasználnom.
Szeretem ezeket a gyümikenyér formájú sütiket, igazán kellemes nassolnivaló lehet akár tea mellé is, de fagyit is kínálhatunk hozzá, hogy még inkább felturbózzuk az élvezeteket. Nekem ez a gyümölcsös, mogyorós változat kimondottan ízlett; szívből ajánlom azoknak, akiknek hozzám hasonlóan még van otthon egy kis cseresznyéjük, meggyük.
A javasolt sütési idővel az ilyen típusú sütik esetében én mindig bajban vagyok, ui. rendszerint nagyon sokáig sülnek. Persze ez sokban függ a sütőnktől és a sütőforma anyagától is. Én villanysütőben sütöm, a gyümölcskenyér forma pedig nálam hol teflonos, hol zománcos, hol pedig fényes fém felületű. Egyik sem vált be igazán, mert a teflonosban hamar megég, az alumíniumhoz hasonló színűben azonban örökkévalóságig tart, mire elkészül. Eddig a zománcos vált be leginkább. Bár a recept 200°C-os sütési hőmérsékletet ír, én úgy ítéltem meg, hogy ez túl sok, ezért miután 30 perc elteltével levettem a sütiről az alufóliát, csak 20 percig sütöttem 200°C-on, utána visszavettem 180°C-ra, ill. leraktam a sütit a sütő legalsó rácsára, és onnan számítva még 35 percig sütöttem. Így a sütési idő 90 percre módosult. Hőlégkeverésessel sosem sütöttem ezt a fajta édességet, mert a teteje úgy nagyon hamar megég, míg a közepe még folyik.
A kicsit égettebb széleket lefaragtam - bátran vetemedhetünk hasonló csalafintaságra, ha a fent taglalt okok miatt túl barnára sikeredik a sütink. :)
Akinek tehát van valami jó tippje a gyümikenyér formájú sütemények sütése kapcsán, az bátran ossza meg velem, örömmel tanulnék titkos fortélyokat.
Ezt a süteményt hajdinalisztből is megsüthetjük.




Hozzávalók 35 cm-es sütőformához:

70 dkg magozott cseresznye
5 tojás
25 dkg puha vaj
25 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
15 dkg + 1 ek. finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
15 dkg darált mogyoró
3 dkg étkezési kukoricakeményítő
½ cs. sütőpor

15 dkg aprított mogyoró
20 dkg fehér csokoládé
1 dkg vaj
vaj vagy zsír + liszt a sütőforma kikenéséhez

elkészítés:

  1. A vajat a kétféle cukorral krémesre kavarjuk és hozzáadunk 2 tojássárgáját, valamint 3 egész tojást.
  2. A darált mogyoróval, keményítővel, sütőporral vegyített lisztet fokozatosan a tojásos masszához dolgozzuk, majd hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  3. A levétől lecsepegtetett, kimagozott cseresznyét elkeverjük 1 evőkanál liszttel, és 10 dkg aprított mogyoróval együtt a tésztához keverjük.
  4. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett sütőformába öntjük, és előmelegített sütőben, alufóliával letakarva 30 percig sütjük. Levesszük róla a fóliát, és készre sütjük a süteményt. A formában kb. 10 percig hagyjuk hűlni, majd a formából kivéve teljesen kihűtjük. (A sütésre vonatkozó infókat lásd a sztoriban.)
  5. A többi mogyorót zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk, majd hűlni hagyjuk.
  6. Az aprított fehér csokoládét a vajjal gőz fölött összeolvasztjuk, pár percig hűlni hagyjuk, majd a sütemény tetejére öntjük és hagyjuk, hogy lefolyjon az oldalán (de el is kenhetjük).
  7. A tetejét megszórjuk pirított mogyoróval, és miután a csokoládé megdermedt, felszeleteljük a süteményt.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 70-90 perc