Diós keksz aszalt szilvával és csokoládéval

 

 

Idén jól dolgoztam: eléggé előre vagyok a karácsonyi étkekkel. Igaz, nem vittem túlzásba, mert az ünnepekkor egyre kisebb mennyiséget és kevesebb félét eszünk. Részben emiatt a blogra most alig hoztam újdonságot, hanem elsősorban a jól bevált, ill. újrafotózásra szánt korábbi sütijeimet készítettem el. (Bízom benne, hogy azért így is mindenki megtalálja a neki tetszőt itt vagy akár más blogokon.😉)
A fent vázolt oknak köszönhetően (hogy jól beosztottam a konyhai munkálatokat) időben el tudtam végezni az egyéb házimunkákat is (pl. függönymosás-vasalás), sőt még nem kevés sk. adventi díszt is kreáltam, így most volt alkalmam megsütni ezt az előre be nem tervezett kekszet. Nem tagadom, nyomós ok volt erre az is, hogy advent 4. vasárnapjára édesség nélkül maradtunk volna, ha ez a kekszike nem készült volna el. Mivel a Kutyafül már előző nap nyafogott valami desszert után (hiszen a felszeletelt zserbót és mézes krémest már bedobozolva bedugtam a tiltott helyre: a fagyóba), ezért pláne éreztem a nyomást, hogy itt bizony nincs mese, sütni kell valami olyat, ami egyszerű és viszonylag gyorsan megvan. Miután végeztem a függönyök felrakásával (amelyek a Lysse cicánk babakori idétlenkedései miatti függönymentes élet után végre újra díszíthetik a házunk ablakait), rögtön szaladtam a konyhába bekeverni a tésztát, hogy estére ez a finomság süljön ki belőle. És hogy minden kerek legyen, és a kis lelkem is feltöltődjön: másnap, vagyis ma le is fotóztam.😁
Szóval, aki a karácsony előtti uccsó napokban pont ilyesmit keres, annak álljon itt ez a sok finomsággal teli, ropogós kekszrecept!

Hozzávalók:

15 dkg finomliszt
10 dkg darált dióbél
15 dkg vaj
10 dkg finomítatlan barna nádcukor, darálva
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
5 dkg aszalt szilva, finomra aprítva
5 dkg étcsokoládé, aprítva (45% kakaótartalmú)
1 kezeletlen citrom vagy narancs reszelt héja
1 nagy tojássárgája
2 ek. barna rum (nálam Jamaicai)
3 ek. finomítatlan barna és világos nádcukor a forgatáshoz

elkészítés:

1. A puha vajat a nádporcukorral és a vaníliás porcukorral robotgéppel felhabosítjuk, belekeverjük a tojássárgáját és a darált dióval, citromhéjjal vegyített lisztet, majd hozzáforgatjuk az aszalt szilvát és a csokoládét.
2. A lágy tésztát folpackba csomagolva hűtőbe tesszük annyi időre, hogy kissé megdermedjen, és könnyebben tudjunk vele dolgozni.
3. Ezután kétfelé vesszük, mindkét masszát 1-1 ív folpackra szedjük (a fólia széléhez közel), és kanál hátával vagy spatulával hosszúkásra egyengetjük. A fóliát ráhajtva kb. 20 cm hosszú, 4 cm átmérőjű hengerekké formázzuk úgy, hogy a rúd két végén összesodorjuk a fóliát, és többször magunk felé hengerítjük. A rudak végeit a tenyerünkkel ellaposítjuk. Fél órára mélyhűtőbe tesszük.
4. Egy kis ív sütőpapírra előbb barna nádcukrot szórunk, átgörgetjük rajta a folpackból kicsomagolt egyik tésztarudat, majd újrafóliázzuk. A másik rúddal is így járunk el, de azt világos nádcukorral vonjuk be. Ezután 1-2 órára mindkét kekszrudat visszatesszük a mélyhűtőbe.
5. A hengereket kicsit hagyjuk kiengedni, majd 8-10 mm vastag szeletekre vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsikre rendezzük, egymástól távolabb.
6. Előmelegített sütőben egymás után megsütjük, majd a tepsiről pár perc elteltével tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc

 

 

Habkönnyű vajastekercs

 

 

Mindig is idegenkedtem a fentihez hasonló hangzatos jelzőktől, de ez a péksüti valóban légiesen könnyed tésztájú, és már csak emiatt is annyira szeretni való. Igaz, pöttyet időigényesebb elkészíteni – főleg a c) módszer szerint, pláne ha a sütő is bekrepál –, de még mindig nem olyan munkás, mint a croissant, ellenben az evés közbeni élmény ahhoz közelít.
A tésztát a már bevált arányok szerint készítettem, így nem ez volt számomra a lényeg, hanem a formázási technika, ami azért, ha belegondolok, szintén nem jelentett olyan nagy újdonságot, hiszen vajjal megkenni és feltekerni a tésztát nem nagy ördöngösség. Viszont az extra hosszúra nyújtás és a kétszeri feltekerés miatt mégsem volt annyira szokványos. Kisülve ui. ennek köszönhetően lett réteges, lyukacsos textúrájú és extra puha.
Még a tavalyi év során gyors egymásutánban háromszor is megsütöttem – minden alkalommal egyre inkább stanglisítva az először csak hosszúkás zsemle alakú péksütit, miközben többféle formázási módot alkalmaztam, tesztelendő a leggyorsabb eljárást. :D
Viszont, remélhetőleg senki nem jár úgy közben, ahogyan a legutóbbit megelőző alkalommal én, amikor is az első tepsi vajastekercs 6 perc után kénytelen volt kijönni a sütőből. A mindössze 5 éves szerkezet (amit a házzal együtt vettünk, és én csak 2 éve használtam) ui. levágta a fírelét a tönkrement fűtőszálnak „köszönhetően”. Az éppen sülésnek indult kiflik végül két részletben airfryerben pirultak készre, míg a másik tepsin lévő, már megkelt adag nyersen ment a fagyasztóba. – Abban bíztam, hogy a sütő hamar megjavul, és pontot tehetek a művelet végére.
A félig sült tekercsek a forró levegős szerkentyűben sajna nem pirultak egyenletes színűre, ezért a tetszetős külalakra vonatkozó igényem nem teljesült, így inkább nem is kaptam lencsevégre az eredményt. Az újabb sütésre viszont várni kellett, mert a gépezet hosszabb időre lerokkant, és az a bizonyos másik adag péksüti bő egy hétig a frigóban fagyoskodott. De amint megérkezett és beszerelődött az új fűtőszál, újra örülhettünk a kisült vajaskiflik nyújtotta élvezetnek. Ezek viszont az aznapi rossz fényviszonyok miatt megint csak nem fotózkodtak, pontosabban mindössze egyetlen élesebb képet sikerült összehoznom (ami alant látható).
A két ünnep között a sütő azonban végleg behalt, és egyébként totális X-akta, hogy a karácsonyt mégis hogyan bírhatta ki. Most ui. az elektronikája adta meg magát, aminek az újraprogramozása hetekbe telt volna a Kutyának, (de más szakinak is, aki amúgy is ugyanazt csinálta volna, mint a Kutyinyek, csak sok pénzért), így nem tudtuk megmenteni. Úgyhogy nem várt kiadásként vettünk egy fapados (értsd: szinte elektronikamentes) típust, azok ui. tovább bírják a kiképzést.
Amint kedvet éreztem az újbóli tekercseléshez, a sütést az új készülékben is kipróbáltam. A hosszú, egyenes kifliforma után azonban mégis visszatértem a rövidebb alakhoz, és végül ezt a negyedik alkalommal készült változatot örökítettem meg. Persze, cseppet sem bántuk, hogy ilyen sokszor került asztalra, hiszen az ilyen típusú péksüteményekkel sosem lehet betelni. :D Nálunk méltán lett kedvenc, különösen a mandulás tetejű, mert ez a ropogós, zamatos réteg plusz élvezetet nyújt és passzol a sós töltelékhez is. :) A csokis-pisztáciás/diós-aszalt vörös áfonyás tetejű pedig magában is finom, de mogyorókrémmel vagy lekvárral megkenve pazar.

Hozzávalók 10 darabhoz:

50 dkg finomliszt
5 dkg kristálycukor
1 csapott ek. só
3 ek. növényi olaj vagy 3 dkg puha vaj
2 dkg friss élesztő
kb. 3 dl tej
10 dkg vaj a kenéshez
1 tojássárgája+1 ek. tej a tetejére
mandulaforgács vagy egyéb olajos magok a díszítéshez
olvasztott étcsokoládé+aprított kandírozott áfonya és/vagy olajos magok, ha édesen esszük

elkészítés:

1. Az élesztőt a cukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk, elkeverjük egy kevés langyos tejjel, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
2. Hozzáadjuk a sót, a többi langyos tejet, majd összeállítjuk a tésztát (szükség esetén kevés langyos vizet adhatunk még hozzá), és beledagasztjuk az olajat/vajat. A fényes felületű, rugalmas tésztát vékonyan kiolajozott/kivajazott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
3. A megkelt tésztát háromféleképpen formázhatjuk:
   a) két bucit gömbölygetünk belőle, majd 15-20 perc pihentetés után mindkettőt 40×30 cm-es téglalapra nyújtjuk, megkenjük puha vajjal, és a hosszabbik oldaluknál fogva felgöngyöljük. A hajtásnál összecsipkedjük a tésztát. A 2 tésztarudat hajtással lefelé deszkára fektetjük, és nejlonzacskóba húzva mélyhűtőbe tesszük annyi időre, hogy a benne lévő vaj lehűljön, de a tészta még szelhető legyen (ez kb. 30 perc). A lehűtött roládokat 5-5 darabra vágjuk.
   b) Az a) módszer szerint kinyújtott és vajjal megkent tésztalapokat a hosszabbik oldaluk mentén 8 cm széles sávokra vágjuk, és az így kapott 5-5 tésztacsíkot feltekerjük. Ugyanúgy hűtjük.
   c) A tésztából 10 db hosszúkás zsemlét formázunk, és pihentetés után enyhén lisztezett munkalapon ellapítjuk. Mindegyiket 24×12 cm-esre kinyújtjuk és megkenjük puha vajjal. A rövidebbik oldaluknál fogva feltekerjük, majd a fenti módon lehűtjük.
4. Bármelyik módszer szerint is készítjük, a továbbiakban így járunk el:
   egy lehűtött tésztatekercset függőleges helyzetben az enyhén lisztezett munkalapra teszünk, és nyújtófával teljes hosszában megütögetjük, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Ezután 40-50 cm hosszúra kinyújtjuk, majd feltekerjük, és a tetején 2 bevágást ejtünk. Így készítjük el a többit is, és sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk. Letakarva, szobahőmérsékleten (20-21°C) 1-1,5 óra alatt megkelesztjük.
5. A tetejüket lekenjük tejjel felvert tojássárgájával (ügyelve, hogy a vágatba ne kenjük bele a tojást), és megszórjuk tetszés szerint szeletelt mandulával vagy más olajos maggal. Körülöttük a sütőpapírt bespricceljük vízzel, és előmelegített sütőben megsütjük. A tekercseket tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 15-20 perc

Megjegyzés, tipp:

Én mindhárom módszert kipróbáltam: a c) módszer időigényesebb az egyenkénti nyújtás miatt, viszont aki nem túl ügyes abban, hogy a tésztát kellően nagy méretűre és szabályos téglalap alakúra kinyújtsa, annak ez a verzió talán könnyebben kivitelezhető. Az a) és a b) technika mindenképp gyorsabb.
Én egyszerre csak 2 tekercset vettem ki a mélyhűtőből, hogy a vaj ne puhuljon meg túlzottan a tésztában, amíg mindegyikkel elkészülök; a formázást követően pedig egymás után hűtőbe tettem őket, nejlonzacskóval beburkolt deszkára. Amikor mindegyikkel elkészültem, tepsire sorakoztattam a megformázott tekercseket. Ilyen módon kábé egyszerre kelnek meg.
Tojás helyett vajjal is megkenhetjük a péksütik tetejét.
Ehetjük édesen, valamilyen lekvárral/dzsemmel vagy mogyorókrémmel, és a tetejét meglocsolhatjuk olvasztott csokoládéval, ill. megszórhatjuk kandírozott gyümölcsökkel, olajos magokkal. (Én most 5 tekercset úgy készítettem el, hogy édes kencével ehessük, de a mandulás tetejűeket meghagytam sós szendvicsalapnak.)

 

 

stangliként is mutatós

Diós kalács

...Veled, Ápá, de nélküled – advent 1. vasárnapjára és közelgő névnapodra

 

A gyász fura madár – mázsás súllyal nehezedik az ember vállára, gombócot rak a torkába, és szorítja a mellkasát. Aztán tovaszáll, majd orvul újra rátelepszik, hogy végül megint elröppenjen. Jön és megy, kiszámíthatatlanul.
Az én „madaram” nem várt módon jött, és 2 év után is gyakran telebeszéli a fejem, bepárásítja a szemem. Mégsem hessegetem el. Hagyom, maradjon, amíg akar. Hiszen Apa helyett van itt velem. Tanít: elfogadni, megbocsátani, tisztán szeretni. Egyszer biztos messze száll, és a részemmé válik, még ha teljesen el nem is tűnik a horizonton.

Négy éves koromban sok-sok kilométerrel messzebbre költöztél tőlem, de rendszeresen érkező levelek formájában jelen voltál, és attól kezdve, hogy én is megtanultam írni, hetente mentek a levelek oda-vissza. Időről időre találkoztunk: hol Te jöttél haza, hol én utaztam fel hozzád Budapestre, albérletről-albérletre, majd az új családodhoz Mátyásföldre, a 2. válásod után pedig a nehezen megszerzett saját lakásodba. A gyermek- és ifjúkori legtöbb világos emlékem rólad a Hernád utcai életedhez kötődik. Később már tisztán láttalak, sorjáztak a csalódások, és a kapcsolatunkban megmagyarázhatatlanul több nagy szünet vert éket közénk. Mindezek keserűvé, ambivalens kötődéssé változtatták a korábbi rajongást.
A pesti találkozásainkkor az ételeké és a szerencsejátéké volt a főszerep. A két dolog szoros összefüggésben állt egymással, mert a terülj-terülj asztalkámnak legtöbbször a pénznyeremény volt a feltétele. Ha ezt kipipálhattuk, akkor bevettük magunkat a Garay piacra, és telepakoltuk a szatyrot sertéshússal és -májjal, kólával, étcsokival, kávéval meg cigivel.
Túlbecéző szavakkal és magad készítette étkekkel fejezted ki a szeretetedet irántam, miközben a pesti tartózkodásaim alatt lóversenyre és lottózóba cipeltél, többnyire gyalog és metróval, néha busszal, villamossal. Gyerek-, majd kamasz fejjel a lovin nehéz volt végigvárni a 13. futamot, és az sem hozott lázba, ha ott Kutya bácsival (Raksányi Gellért), Jordán Tamással vagy épp Charlie anyukájával váltottál pár szót, miközben én a kezedet húzogattam. Mindig azért drukkoltam, hogy már a 2. futamkor megnyerjük az áhított mennyiségű „pézikét”, és mehessünk az állatkertbe, vidámparkba, beülni a rakétába; később pedig a Váczi utcai flangálás és a Vörösmarty cukiban való fagyizás vágya hajtott.
Egy emlékezetes alkalommal a zsebünkben mindössze 50 forinttal baktattunk ki a lovira, és az egyik futamban megtörtént a csoda: az én számaimat megjátszva, 1500 Ft hullott az ölünkbe. A szívedről nagy kő esett le, hisz’ pár napig megint volt mit ennünk. Ez az esemény aztán egy életen át emlegetett témává vált a számodra, az akkor nyertes számaimat pedig évekig játszottad.
Ám a pénztelenséged miatti létbizonytalanságod, az állandóság hiánya, gyermeki igényeim és vágyaim beteljesítésének folytonos meghiúsulása, és a káoszos környezet a pár napos pesti ottléteimkor persze hatással voltak rám – rövid idő múltán már a minden téren biztonságot jelentő Anya és az otthonom után sóvárogtam.
Mégis: a szavaid és kifejezésmódod, a humorod, nevetésed, cigi szagú kezed és borotvahab-illatod, szenvedélyességed, érzékeny lényed mindig vonzott.
A vállamon-mellkasomon-torkomban ücsörgő gyász-madár a jóra való emlékezést segíti, és ezzel együtt a hiányodat erősíti. Igazából mindig is hiányoztál – felismerten, de főleg tudat alatt. A mostani veszteség azonban minőségében egészen más. Mert, aki Te voltál, már NINCS! Már csak bennem vagy, és a verseidben, amelyek legtöbbjét csak most kezdem érteni. És persze ott, ahol nem érhetlek el abban a formában, ahogyan ebben az életben ismertelek. Ezt a nagy NINCS-et és ezzel egyidejűleg azt a más minőségű VAN-t nehéz felfogni, elfogadni.
Az általad elkészített ételek ízére, illatára erőteljesen emlékszem, a főzés köré épített misztikumra nem különben. A rántott máj, a rántott hús, a tiszai aprópecsenye, a szűzérme, a csirkepaprikás, a hagymás-borsos tört krumpli, az előző napról maradt májszeletekkel megpakolt zsíros kenyér, a „pácás” tészta, a Suppa Inglese, az „üres” kalács, és persze karácsonykor a diós és mákos kalács. Utóbbiak kapcsán sosem tudtad megjegyezni, hogy én csak a diósat szeretem.
A felsoroltak közül itt, a Sünisen látható a 7 évvel ezelőtti közös főzésünk eredménye, de a tiszai aprópecsenyét, a „pácás” tésztát és a Suppa Inglesét én is elkészítettem már. Most a diós kalácsod került sorra. A receptjét magaddal vitted a NINCS-be, nekem csak az ízemlék maradt, és a mozdulataid, ahogyan készítetted: a kalácstésztát fakanállal verted. „A kúúúrva életbe, már megint lapos lett!” – bosszankodtál gyakran a kisült kalács láttán. És néha bizony kicsit ropogott a cukor a töltelékben. Ennek ellenére a Te diós kalácsod, amikor szerencsére pont nem ropogott benne a cukor, világbajnok volt! Akkor lesz tökéletes az enyém is, ha lapos lesz? De azt azért csak nem hagyhatom, hogy ropogjon benne a cukor! ;)
Az évek alatt rám rakódott tapasztalatot hívtam hát segítségül, hogy a hibákat, amelyektől Te a kalácssütéskor mindig tartottál, kiküszöböljem. Ugyanakkor igyekeztem megtartani a jól ismert zamatot. Azt hiszem, az előbbi elvárásnak javarészt sikerült megfelelnem, és bár szerintem tényleg ízletes lett, ez mégis inkább egy „Gabikás” kalács. Talán nem is olyan nagy baj ez, hiszen így mindketten benne vagyunk – összefonódva úgy, ahogyan réges-régen Te szorosan tartottál, amikor a nyakadba kapaszkodtam.

Hozzávalók 1 rúdhoz:

a tésztához:
25 dkg finomliszt
3 dkg porcukor
1 tojássárgája
1 mk. só
1,5 dkg vaj
1 ek. napraforgóolaj
1,3 dkg friss élesztő
kb. 1,3 dl tej

a töltelékhez:
15 dkg darált dióbél
5 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 mk. őrölt fahéj
4 dkg sárgabaracklekvár
0,8 dl víz
5 dkg mazsola+2-2 ek. rum és citromlé keveréke

a tetejére:
1 tojásfehérje
porcukor

elkészítés:

1. A tésztához a szobahőmérsékletű lisztet tálba szitáljuk és belevegyítjük a porcukrot. Egy evőkanálnyi cukros lisztet átteszünk egy kis tálkába, belemorzsoljuk az élesztőt, csomómentesre keverjük egy kevés langyos tejjel, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
2. A többi langyos tejben elkeverjük a tojássárgáját, és a felfutott élesztővel, sóval együtt a cukros liszthez adjuk. Robotgéppel összeállítjuk a tésztát, majd 2 részletben beledagasztjuk a vajat és az olajat. Vékonyan kiolajozott tálban, letakarva, huzatmentes helyen a kétszeresére kelesztjük.
3. A töltelékhez a cukrot a vízzel tejkiöntőbe tesszük, és 5 percig felforraljuk. A forró szirupot a vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal, fahéjjal vegyített darált dióhoz öntjük, alaposan összekeverjük, majd beledolgozzuk a lekvárt és a rumot. Félretesszük hűlni.
4. A mazsolához a rumot a citromlével felhevítjük, és a mazsolára öntjük. Összekeverjük, majd befedjük folpackkal.
5. A megkelt tésztát liszttel hintett munkalapra tesszük, és 35×30 cm-es téglalapra kinyújtjuk. Elkenjük rajta a diómasszát, miközben körben egy ujjnyira szabadon hagyjuk a tésztát, majd rászórjuk a lecsepegtetett mazsolát. A két rövidebbik tésztaszélt a töltelékre hajtjuk, és a hosszabbik oldalánál fogva, nem túl szorosan feltekerjük. A rudat végül a tenyerünkkel szép egyenletesre formázzuk.
6. A kalácsot (hajtással lefelé) sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, a tetejét és az oldalát hústűvel/fogvájóval több helyen megszurkáljuk, és letakarva szobahőmérsékleten 30-40 percet kelesztjük.
7. A tetejét lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, és előmelegített sütőben megsütjük. Miután tortarácsra téve hagytuk kihűlni, felszeleteljük, és porcukorral hintve kínáljuk.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 30 perc

Megjegyzés, tipp:

Mivel ez kalács, nem bejgli, ezért a fent megadott töltelékmennyiség elegendő, de természetesen, mehet bele több is. ;)
A diómasszához először csak a fele mennyiségű lekvárt kevertem hozzá, de amikor kihűlt, úgy ítéltem meg, hogy mehet bele még egyszer annyi.
A töltelékhez vaníliás cukor helyett használhatunk vaníliaport, vaníliapasztát vagy -esszenciát.
A kisült és teljesen kihűlt kalácsot egyben hagyva vagy felszelve, nejlonzacskóba húzva lefagyaszthatjuk, majd a nejlonból kivéve és tortarácsra téve, szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni.

 

Citrusos túrótorta aszalt szilvával

...március 15-i teraszmizéria a szülinapos/névnapos munkásokkal és az égből pottyant földmérővel
 

 

 

Mindjárt 2 éve, hogy családi házba költöztünk. Ez a fajta lét számunkra alapvetően örömteli. Kicsit talán másként is működünk itt, mint a társasházi lakásban. A közvetlen zajoktól való megszabadulás jó hatással van ránk. Az itteni szomszédainkkal problémamentes a kapcsolat – a kertnyi távolság lehet a békesség kulcsa. (?) Kinyílt a tér – a szabadság mindannyiunkat megnyugtat. Trygi cicánk boldog pofikája erre az abszolút garancia. :)
Szívesen teszek-veszek a kertben, még ha néha nyomasztó is az állandó gyomlálás, de a végére mindig jól sül el. Az ősszel tonnaszám lehulló platánlevelek összegyűjtését pedig már tökélyre fejlesztettem! :D A Kutyánszki itt végre saját műhelyben bütykölhet, ahová nem kocsival vagy bicajjal, hanem gyalog jár, akár papucsban, mert a házunk mellett van. :)
Barátra, jó ismerősökre is szert tettünk, akiktől az önzetlen segítség nem idegen. :) Itt szinte minden bolt 2 perc alatt elérhető, és a forgalomból is könnyen kikeveredünk.
A megszokott környezet persze néha hiányzik, Anya jelenléte pláne. A motoszkálását már nem hallhatom fölöttünk. Ha látni akarom, utazni kell. A térbeli távolság köztünk az egyetlen valódi negatívum. ...
A zavaró tényezőktől persze ez a hely sem teljesen mentes (játszótéren visítozó gyerkőcök, vagy az ünnepnapokon is kora reggeltől nyitva tartó pékséghez érkező autókból bömbölő tuc-tuc), de a kertes ház adta egyéb pozitívumoknak hála, ezekkel együtt lehet élni. A lakóhelyváltás jó döntés volt, ráadásul a lehető legjobbkor. :)
Mi egy teljeskörűen és frissen felújított, alapvetően szép és jó házat vettünk. Ez fontos szempont volt, hiszen sem a pénztárcánknak, sem az idegeinknek nem hiányzik az építőiparra jellemző, sokszor pofátlan mértékű drágaság és folyamatos várakozás. Egy kész házról természetesen legtöbbször elmondható, hogy szinte sosem tetszhet maradéktalanul, az mindig másvalaki ízlését tükrözi. Ilyen a mi otthonunk is, amit most a magunk stílusára és igényszintjére igyekszünk hangolni. Bár egy teljes házfelújításhoz képest ezek a módosítások és finomhangolások többnyire csak közepes vagy kisebb mértékű munkálatokat jelentenek, de manapság ez is bőven elég, és naná, hogy általában nincs meg pikk-pakk. Viszont legalább a saját elhatározásunkból történik, és ideális esetben egyenesen haladhatunk előre. Az előző tulaj által elkövetett hibák felfedezése ellenben bosszúságot, a kijavításuk pedig plusz terheket, többlet időt jelent, és olykor nem várt mértékben viszi a pénzt. Tehát csak kerülőutakon lépegetünk előre, félretolva a bajok észrevétele előtti terveinket.
Ilyen kényszerű és drága projekt most az egyébként új építésű terasz helyrehozatala, amelynek a szintje a nappalihoz képest talányos módon feljebb került. Emiatt komolyabb esőzésekkor a teraszajtó felől befolyik a víz. A rendbetételhez szükséges pénzösszeget naná, hogy szívesebben toltuk volna bele az ide megálmodott pergolába, meghagyva alatta a pöttyet konzervatív, de elfogadható küllemű járólapot. A sors azonban közbeszólt, mert „azért a víz az úr!” – De az ürömben mi megleltük az örömöt: innentől végre valóban olyan járólapon trappolhatunk, ami maradéktalanul tetszik! :)
A hátunk közepére kívánt munkálatok kapcsán továbbá az is szerencse, hogy a betoncsiszoló cég tulaja mondhatni családtag, ezért olcsóbban dolgozik. A beton felmarását és szint alá csiszolását pedig – tökéletes időzítéssel – a március 15-i hétvégén be tudta vállalni. Mi pedig hipp-hopp előkészítettük nekik a terepet, némileg átrendezve ezzel a korábban nagy műgonddal létrehozott sziklakertet.
A srácok ledúrták a régi járólapot, majd nem éppen zökkenőmentes körülmények között (értsd: a marógép kipurcant) „legyalulták” a korábbi tulaj által elcseszett (értsd: középen puklis) betont. Menet közben kiderült, hogy az egyiküknek szüli-, a másikuknak névnapja van, amely tény tortáért kiáltott, már ha az alap sütési szándékom nem lett volna ehhez elég. A marógép ünnepnapi kinyiffanása viszont sajnos a világ legfinomabb tortájával sem volt orvosolható, de másnapra lett kölcsön gép: zajosabb és kisebb, ami ennek ellenére vígan szántotta a betont. :D
A terasz szintkülönbségeit menet közben azért illik méricskélni is (fontos a kellő lejtés!), de egy mezei vízszintezővel ez bizony időrabló tevékenység. Márpedig az idő mindig sürgeti a mestert, a jövő hétvégén már más betonját (és idegeit) csiszolná. Akkor mégis hogy legyen a mérés?! – Á, a barátnőm! A férje földmérő!!! Itt laknak, tőlünk egy köpésre. Nyakamat erőteljesen behúzva bár, de csak egy hívás. Hétvége ide vagy oda, a szakember pattan, majd keze nyomán máris feláll az optikai szintező, csakúgy, mint kezemben az újabb adag tortakrémet bekeverő kanál.
Nincs vita itt kérem, ő a nap hőse! A helyes mérésnek köszönhetően egyből láthatóvá vált, hogy a srácokra még pontosan hol és mennyi csiszolás vár. Jóval kevesebb, mint gondolták, így lett végül mindenki vasárnapja vidám. :) A szívünkről legördülő kő illett volna a sziklakertbe. :D
Ám a nap hősét örömünkben a fejünk fölé emelve mégse vihettük, inkább egy tortával a kezünkben nyomtuk nála a csengőt, így hálálva meg az azonnali és önzetlen segítséget. – Ami neki semmiség, az nekünk nagyon sokat jelentő jó cselekedet. ;)
A barátnőm férjének és természetesen a srácok szakértelmének köszönhetően időben befejeződött a munka; jöhet az új járólap, majd rá a pergola – a meseterek jó ütemben adhatják át egymásnak a stafétabotot, hogy az idei nyártól végre árnyékban élvezhessük a teraszunkon elköltött ebédet, majd jóllakva elnyúljunk a nyugágyon. :)

A fent említett jeles napokra készült túrótorta mindenki szerint jól sikerült. A barátnőm férjének szánt torta pedig nagyon hasonló hozzá, és csak azért nem lett pont ugyanolyan, mert egyes hozzávalókból másnapra kifogytam. A különbségről az utolsó képen csak a díszítés árulkodik, de bízom benne, hogy a kis eltérések ellenére mindkettő egyformán finom volt.
A fotózás ezúttal nem a szokásos megkomponált módon zajlott, mégis muszáj volt lencsevégre kapnom az éppen hűlő sütiket, ha már amúgy is mindent dokumentálok. :D

 

Hozzávalók 24 cm-es piteformához:

a tésztához:
17 dkg finomliszt
8 dkg őrölt mandula
8 dkg finomítatlan nádcukor
1 mk. sütőpor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
12 dkg vaj
2 tojássárgája
3-4 ek. víz

a töltelékhez:
25 dkg túró
15 dkg tejföl
14 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 tojás
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 kezeletlen narancs reszelt héja
2-2 ek. frissen facsart citromlé és narancslé
3,5 dkg vaníliaízű pudingpor (ízfokozó- és tartósítószermentes) vagy étkezési kukoricakeményítő
10 dkg aszalt szilva
3 dkg kandírozott narancs
kevés zsemlemorzsa

a tetejére:
2 tojásfehérje
5 dkg porcukor
1 púpozott ek. mandulaforgács
4-5 kisujjkörömnyi vaj
1 ek. kristálycukor

elkészítés:

1. A mandulával, sütőporral, cukorral vegyített lisztet elmorzsoljuk a hideg vajjal, és reszelt citromhéjjal ízesítjük. Hozzáadjuk a tojássárgákat, és annyi vizet, amennyitől jól nyújthatóra összeáll a tészta.
2. Lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy ki tudjuk vele bélelni a piteformát (de az sem baj, ha csak kisebbre nyújtjuk, majd belenyomkodjuk a formába), és az alját villával több helyen megszurkáljuk. Nejlonzacskóba húzva 1 órára hűtőbe tesszük.
3. A krémhez a tojásokat a kétféle cukorral habosra kavarjuk. A túrót villával áttörjük, és simára keverjük néhány evőkanál cukros tojással, a tejföllel, valamint a citromlével. Csomómentesre keverjük benne a pudingport. A túrós keveréket a többi cukros tojáshoz dolgozzuk, és reszelt citrushéjakkal ízesítjük.
4. Az aszalt szilvát felaprítjuk vagy félbevágjuk, a kandírozott narancshéjjal együtt elosztjuk a zsemlemorzsával beszórt tésztakosárban, és ráöntjük a túrómasszát. 180°C-ra előmelegített sütőnek alulról a 2. rácsára téve, kb. 45 percig sütjük (alul-felül sütéssel).
5. Ez idő alatt a tojásfehérjét a porcukorral kemény habbá verjük, és csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük.
6. A torát kivesszük a sütőből – a hőfokot 130°C-ra mérsékeljük –, és a tojásfehérjéből körben rózsákat nyomunk a megsült túrókrémre. A mandulaforgácsot a cukorral együtt a közepébe szórjuk, és elosztjuk benne a vajdarabkákat. Fölülről a 2. sínbe tolt rácson további 10 perc alatt készre sütjük a tortát.
7. Amennyiben kivehető aljú sütőformánk van, a kész linzertortát óvatosan kibújtatjuk a forma karimájából, és rácsra tesszük. A tojáshabrózsákat karamellizálópisztollyal kissé megpörköljük, majd így hagyjuk kihűlni.

 

 

fel-fel, kalandra!

(öhhöm...) ha a marógép gyorsan ki nem purcanna

de a kölcsön-gép a ciki szitut megoldja,
s bár kicsike, de erős a marója

amit az felmar, ez szépen lecsiszolja...

...persze egy tartályhoz kapcsolódva...

...ami a port a csiszolóból magába szívja...

...avagy ezzel még segít rajta

A szintmérésről egy kép épp ide kívánkozna,
de a személyiségjogokat inkább betartva,
helyette álljon itt a torta,
amit a földmérő kapott ajándékba. :)

Marcipános-narancsos és marcipános-áfonyás csiga

 

 

 

Meglehetősen ritkán sütök édes kelt tésztát, de az ünnepek alatt azért szépen pótoltam a hiátust. :D Mégis kimaradt bő egy csomag marcipánmassza, az édes keltek utáni vágy viszont a karácsonyi időszak elmúltával sem csillapodott. :D Persze, készíthettem volna fánkot is – hiszen vízkereszt után a farsang van soron –, de nem volt kedvem az olajban sült kelt tésztához, a sütőben sült fánk pedig számomra nem fánk, sokkal inkább édes zsemle. ;) Egy korábbi receptemet szerettem volna újrafotózni, de végül úgy döntöttem, hogy gazdagabb töltelékkel, és egyúttal más formában sütöm meg ugyanazt a tésztát. Így aztán a marcipános, kelt perecek készítési módját alapul véve megszülettek ezek a csuda finom csiguszkák. Ezek olyan kis huncutok, hogy nem elég belőlük egy vagy kettő, simán lecsúszik négy is. ;) Nekünk egyébként az áfonyás egy hangyabokányival jobban ízlett, talán ezért is feledkeztem meg róla, hogy a narancsos belsejét is lefotózzam. :D

 

Hozzávalók 15-15 darabhoz:

a tésztához:
35 dkg finomliszt
3 dkg cukor
1 tk. őrölt gyömbér
1 mk. só
7 dkg vaj
2,5 dkg friss élesztő
2,5 dl tej

a töltelékhez:
25 dkg marcipánmassza
2 dkg instant kakaópor
1 púpozott tk. (5 g) holland kakaópor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
3 dkg puha vaj
5 dkg kandírozott narancshéj
5 dkg aszalt vörös áfonya

a tetejére:
1 tojásfehérje
5 ek. frissen facsart narancslé
7 dkg cukor

elkészítés:

1. A tésztához az élesztőt tálba morzsoljuk, és csomómentesre keverjük 2 evőkanál liszttel, 1 dkg cukorral, valamint a meglangyosított tej felével. Egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
2. A többi lisztet elvegyítjük a gyömbérrel, a sóval, a többi cukorral, hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a tej másik felét, és robotgéppel összeállítjuk a tésztát. Három részletben beledagasztjuk a puha vajat.
3. A tésztát enyhén lisztezett munkalapon kézzel kissé átgyúrjuk, majd kivajazott tálba tesszük, és letakarva a kétszeresére kelesztjük.
4. Amíg a tészta kel, elkészítjük a tölteléket: a kandírozott narancshéjat és az aszalt áfonyát felaprítjuk.
5. A szobahőmérsékletű marcipánt összegyúrjuk a többi hozzávalóval, két egyenlő részre osztjuk, és mindkét darabot téglatest alakúra formázzuk.
6. A marcipántömböket két ív sütőpapír között egymás után 30x17 cm-es téglalapokra nyújtjuk. A marcipánlapokat (a sütőpapírívek között hagyva) tálcára fektetjük, és hűtőbe tesszük.
7. A megkelt tésztát kétfelé vesszük, meggömbölygetjük, lisztezett munkalapra tesszük, és letakarva negyedórát pihentetjük.
8. Egy tésztagombócot a liszttel hintett munkalapon 35x30 cm-es téglalapra nyújtunk, miközben óvatosan meg-megemelve feszültségmentesítjük a tésztát. Az aprított kandírozott narancshéjat rászórjuk a tészta teljes felületére, és a tenyerünkkel kissé lenyomkodjuk.
9. Az egyik marcipánlapról levesszük a tetején lévő sütőpapírt, és a csupasz felét a narancsos tésztára borítjuk úgy, hogy a marcipánlap 30 cm-es széle a tésztalap 30 cm-es széléhez illeszkedjen. Az ilyen módon felülre került másik sütőpapírt lehúzzuk a marcipánról.
10. A marcipán nélküli tésztarészt óvatosan ráhajtjuk a marcipános felére, (a tésztát elforgathatjuk 90°-kal – ahogy a fotón is látható –, de ez nem fontos; én csak a jól fotózhatóság érdekében tettem), majd 2 cm széles sávokra vágjuk.
11. A tésztasávokat felgöngyöljük, és a tésztavéget kissé aláhajtjuk. Az így kapott csigákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és a tenyerünkkel mindegyiket kissé lenyomjuk. Így járunk el a másik tésztával is, de azt áfonyával szórjuk meg. A péksüteményeket letakarjuk, és meleg helyen kb. fél óra alatt megkelesztjük.
12. Elkészítjük a mázat: az átszűrt narancslét a cukorral kis tejkiöntőbe tesszük, és kevergetve, néhány perc alatt sziruppá forraljuk. Félretesszük.
13. A csigák tetejét lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, és előmelegített sütőben egymás után világos színűre sütjük. Még forrón lekenjük a narancsos sziruppal, és tortarácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni. (Az újramelegített maradék sziruppal ismét megkenhetjük a kihűlt csigákat.)

sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 15 perc

Megjegyzés/tipp:

A marcipánlapot szép egyenletesre és sarkosra tudjuk nyújtani, ha közben néha levesszük róla a felül lévő sütőpapírt, és az alatta lévőt – ami körben túlnyúlik a marcipánon – két oldalról ill. alulról és fölülről ráhajtjuk a marcipánra. De csak arról az oldalról hajtsuk rá a papírt, ahol a marcipán széle nem egyenletes. A hajtásokat aztán a marcipánon szépen el lehet dolgozni.
Aki nem akar bajlódni a marcipán kinyújtásával, az a többi hozzávalóval összegyúrt marcipánmasszát hűtse le, majd reszelje rá a tésztára.
Egyéb aszalt vagy kandírozott gyümölccsel is elkészíthetjük.

 

 
 

az elkészítés főbb lépései

Gesztenyés-mazsolás tortácska

...három királyok napjára

 

Bár az ünnepekkor bőven kijutott az édességből, vízkereszt nálam sosem múlhat el süti nélkül. :) Igaz, ilyenkor királyok kalácsát/süteményét (Galette des Rois) vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló pithivers-t szoktam készíteni, de ezúttal kivételt tettem, és a karácsonykor elmaradt gesztenyetortát sütöttem meg. Mert hogy nekem gesztenyés édesség nélkül nem ünnep az ünnep! :D
Bár január elsején is ehhez nagyon hasonló torta került asztalra (ui. az újévet is hagyományosan Anyáékkal ünnepeljük, és hozzájuk csak nem mehettünk üres kézzel), viszont az egy 20 cm-es torta volt, kakaós piskótával. A karácsonyi időszak lezárására, három királyok napjára azonban kicsit más kivitelben: mini tortáknak képzeltem el. Igaz, így időigényesebb az elkészítése, hiszen minden egyes piskótalapot külön meg kell kenni a krémmel, de néhanapján, pláne ünnepnapon belefér az efféle bolondéria. :D
Nekünk nagyon ízlett ez a süti, sőt egy nagyon kedves ismerősöm is így nyilatkozott róla. Neki már ezer meg egy éve ígértem, hogy meglepem valami édességgel. Nagyon örült neki, én is az ő örömének, meg annak is, hogy nem kellett tovább szégyenkeznem a sokáig be nem tartott ígéret miatt. :)

Hozzávalók 16 darabhoz:

a piskótához:
6 tojás (nálam háztáji)
10 dkg porcukor
10 dkg olvasztott vaj
16 dkg finomliszt
6 g sütőpor

a krémhez:
12,5 dkg cukrozott gesztenyemassza (72%-os)
8 dkg mascarpone
7 dkg puha vaj
6 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor, darálva
3 dkg csokoládéízű pudingpor
2 dl tej (én tejszín és alacsony zsírtartalmú tej keverékét használtam, mert pont nem volt itthon elég tej)
2-3 ek. rum (vagy helyette ugyanennyi habtejszín)
4 dkg mazsola vagy aranymazsola (fel is apríthatjuk)
0,5 dl narancslé vagy fehérbor, esetleg rum

a díszítéshez:
12,5 dkg cukrozott gesztenyemassza
2-3 dkg tejcsokoládé

elkészítés:

1. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a porcukorral kihabosítjuk, a langyos olvasztott vajjal együtt a fehérjehabra öntjük, és rászitáljuk a sütőporral vegyített lisztet. Óvatosan, de alaposan összeforgatjuk.
2. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tepsiben – 30x35 cm-es méretű téglalap alakban – elsimítjuk (lehetőség szerint használjunk sütőkeretet a fenti méretre állítva), és előmelegített sütőben megsütjük. A tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt.
3. A pudingport 2 dkg porcukorral lábasba szórjuk, kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd felöntjük a többi tejjel, és krémmé főzzük. Folpackkal letakarva kihűtjük.
4. A mazsolát felhevített narancslébe (vagy fehérborba, esetleg rumba) áztatjuk annyi időre, hogy megduzzadjon. A piskótából 7 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval 18 db kört szórunk ki.
5. A krémhez a vajat kikeverjük a porcukor másik felével, a vaníliás porcukorral, robotgéppel hozzádolgozzuk az áttört gesztenyepürét, a pudingot, a mascarponét, és a rumot is hozzáadva felhabosítjuk.
6. A krém egyik felébe beleforgatjuk a lecsepegtetett mazsolát is. Ha szükséges, kissé lehűtjük.
7. Egy piskótalapot megkenünk a mazsolás krémmel (én laponként 2 dkg krémet kentem rá), befedjük egy másik tésztalappal, és elsimítjuk rajta a mazsola nélküli krémet (1,5 dkg elég volt rájuk). Így járunk el a többi tésztával is.
8. A lehűtött gesztenyemassza másik felét és a tejcsokoládét a tortácskák tetejére reszeljük. A kész süteményeket tálcára rendezzük.

sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 12 perc

Megjegyzés:

Mivel a tésztamasszát nehéz egyenletesen elkenni a tepsiben, ezért előfordulhat, hogy a széleken alacsonyabb lesz a piskóta. Én úgy csaltam, hogy a tepsi közepén lévő részből kiszaggatott vastagabb piskótaköröket két lapra vágtam (ami így egy tortácskát adott ki), míg a széleken lévő, vékonyabb tésztákból (esetenként egy kis alacsonyabbra szabás után) hoztam össze a további sütiket. Ilyen módon lett 32 tésztaköröm, azaz 16 kis tortám. A lehulló tésztaszéleket egyéb desszerthez használtam fel.

Hóbucka

 

 

 

Advent 1. vasárnapja van, itt az ideje tél-kompatibilis receptekkel előrukkolni! Nem mintha pisztolyt szorítanának a fejemhez, hogy ezt tegyem, de a belső kényszer legalább ilyen erőteljes hatású. :D
Ez a süti egy, a neten elém került receptből lett pöttyet átdolgozva (a találékonyságomat ui. most inkább a platánlevelek hatékony és gyors összegyűjtési technikájának kitalálására tartalékoltam), és mivel rekord sebességgel pusztítottuk el, egyértelmű volt, hogy a sikeressége okod ad a nagy (?) plénum előtt való mutogatásra. Úgyhogy itten vagyon ez a fincsiség, aminek az elnevezésén egyébként sokat gondolkodtam, a labdaformától ui. igen messze áll. Így lett belőle hóbucka. :D
Mindenképp ajánlom kipróbálásra, mert azon túl, hogy baromira eteti magát, a tetejébe még pofon egyszerű is az elkészítése. ;)

 

Hozzávalók 16 darabhoz:

15 dkg finomliszt
1,5 dkg (1 púpozott ek.) étkezési kukoricakeményítő
14 dkg vaj
6 dkg porcukor + a forgatáshoz
1 tk. vanília paszta
6 dkg pisztácia és kesudió vegyesen (vagy más olajos mag, pl. mandula)
6 dkg aszalt vörös áfonya (vagy más aszalt gyümölcs, pl. aranymazsola, kajszibarack)

elkészítés:

1. A puha vajat a porcukorral kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a vaníliakivonatot és a keményítővel vegyített, átszitált lisztet.
2. Az áfonyát és a magvakat felaprítjuk, a masszához forgatjuk, és diónyi méretű golyókat formázunk belőle. Deszkára rendezzük, folpackkal letakarjuk, 1 órára fagyasztóba tesszük.
3. A golyóbisokat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
4. A kész süteményeket még forrón megforgatjuk az átszitált porcukorban, és miután kihűltek, újra megforgatjuk benne.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 20 perc

 

 

Ötlet: innen

Csokoládés-mazsolás zabszelet

 

 

 

Mostanában nemigen sütök, sőt egyéb édességeket is csak nagyon ritkán készítek. És nem, bolti nyalánkságokkal sem tömjük a fejünket! Na jó, nagy ritkán azért igen, de akkor is csak módjával. ;)
Az édesség mellőzésének két oka van: 1. fogyózunk, 2. vannak időszakaim, amikor utálok a konyhában dekkolni még a desszertkészítés miatt is – így is eleget állok a tűzhely mögött a napi ebédünk prezentálása érdekében. A minap azonban szembe jött velem ennek a zabszeletnek az eredetije, és mivel a kamrapolcon már hetek óta reménykedve bámult rám egy tálca aszalt datolya és egy üveg földimogyoróvaj (agyam nincs hozzá, eredetileg mit is akartam belőlük csinálni), gondoltam, itt a nagyszerű alkalom, hogy végre felhasználjam mindkettőt. Igaz, a forrásul szolgáló recept tahinit, esetleg mandula- vagy kesuvajat, ill. agavé szirupot javasolt, sőt igazából csokicsepp sem ártott volna, ha van, de ezek hiányában egyéb alapanyagokkal oldottam meg a dolgot, sőt megfejeltem egy kis mazsolával is. Így legalább Sünis kanál-féle zabszelet lett belőle, ami azért nyilvánvalóan jobb, mint ha teljes egészében másvalaki receptjét mutogatnám. Nem mintha azzal olyan nagy baj lenne (pláne, ha linkelve van a forrás), de mégis csak megnyugtatóbb – legalábbis számomra –, ha csak inspirálódom és viszek bele egy kis másságot. :)
Na, de ennyi duma után következzen az ominózus recept, aminek az elkészítését cseppet sem bántam meg, sőt! Uzsonnára, utazáshoz, hegymászáshoz, vagy csak úgy, ha édességre vágyunk, tökéletes választás ez az energiaszeletnek is beillő zabos finomság. ;)

 

Hozzávalók:

20 dkg zabpehely (finom- vagy nagy szemű)
15 dkg kimagozott vagy mag nélküli aszalt datolya
10 dkg (akác)méz
4 dkg bio földimogyoróvaj (vagy más magvaj)
egy kis csipet só
12 dkg étcsokoládé (50-60%-os)
3 dkg mazsola
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:

1. A datolyát felöntjük forró vízzel, és negyedórát állni hagyjuk. A mazsolát szintén forró vízbe áztatjuk. A csokoládét felaprítjuk.
2. A zabpelyhet késes aprítóval a zabliszthez hasonló finomságúra daráljuk. A fele mennyiséget az alaposan lecsepegtetett datolya felével késes aprítóban összedaráljuk, majd átöntjük egy keverőtálba. A többi zablisztet és datolyát is ugyanígy összedaráljuk, és a többihez öntjük.
3. Előbb fakanállal, majd gumikesztyűs kézzel hozzádolgozzuk a mézet, a földimogyoróvajat, 5 dkg aprított étcsokoládét és a lecsepegtetett mazsolát.
4. A masszát téglatestté formázzuk, egy ív sütőpapírra tesszük és ráhajtjuk a papírt. Nyújtófával kb. 2 cm vastag, 16x18 cm-es téglalapra kinyújtjuk, miközben a kezünkkel is segítünk kialakítani a téglalap formát.
5. Hogy a szélek egyenesek legyenek, palacsintafordító lapát lapjával elegyengetjük. Sütőpapírostól vágódeszkára tesszük.
6. A többi csokoládét az olajjal együtt vízgőz fölött felolvasztjuk, a zabos alapra öntjük, és spatulával eloszlatjuk, rusztikusra simítjuk. Hűtőbe tesszük dermedni.
7. A csokoládébevonatos zablap széleit forró vízbe mártott, szárazra törölt késsel egyenesre vágjuk, majd tetszés szerinti méretűre és formára szeljük (én 2,5x5,5 cm-es darabokra vágtam). Jól zárható dobozba rendezzük.

Tipp:
A méz és a földimogyoróvaj arányán nyugodtan lehet változtatni – aki túl édesnek érzi, az csökkentse a méz, és növelje a magvaj mennyiségét. ;)
Méz és étcsoki helyett agavé- vagy juharsziruppal, vegán csokival vegánosíthatjuk. ;)

 

 

Ötlet: innen

Aszalt szilvával töltött marcipánbonbon

 

 

 

Ez a bonbon teljesen más desszertnek indult. A neten ui. megláttam egy olyan keksztekercset, ami a megszokottól kívül-belül eltért. Persze, hogy el akartam készíteni. Ennek azonban az lett a vége, hogy a krém nem sikerült, mert csomós lett az alapjául szolgáló tejpor és víz elegye. Mire nagy keservesen megoldottam a problémát, kiderült, hogy a krém a tetejébe még totál jellegtelen ízű is. Szóval menthetetlen volt. Pontosabban csak a fent említett keksztekercs töltelékének nem lett volna jó. Agyalás közben, hogy mi legyen vele, megláttam a konyhapolcon egy már felbontott marcipánmasszát. Azt is hozzákevertem a még forró tejkrémhez, és közben örvendeztem a nagy ötletnek. :D Aztán lepöttyentem, mert kóstoláskor egyértelművé vált, hogy a marcipánnal feljavított krém már túl tömény lenne az eleve masszív keksztésztával együtt. Úgyhogy ad acta tettem.
Mivel azonban nem szokásom egykönnyen feladni, újra megcsináltam a krémet. Kitaláltam, hogyan ne legyen csomós, ami így a második nekifutásra tökéletes lett. Sőt, megbolondítottam egy kis vaníliával, hogy ne legyen olyan jellegtelen ízű. Szépen elkészítettem a tekercset, patentul nézett ki az egész, amikor szeletekre vágtam. Na, akkor kóstoljuk! Nem ízlett. Nyúlt, mint a fene! A krém pedig ízre teljesen elveszett a tésztában, szinte egybeolvadt vele. Tiszta sor, hogy ezzel nem égethetem le magam a blog olvasói előtt. Sőt, egyikünk sem kért belőle, a kukában landolt, sűrű anyázások közepette, mert utálok ételt kidobni. Aznap édesség nélkül maradtunk.
A marcipánnal helyrehozott első krém viszont ott csücsült a pulton, szobahőmérsékleten kenhető állagú volt. Abban a formában azonban túl töménynek ítéltem arra, hogy süteménybe töltsem. A lágyítására, habosítására kitalált egyéb módszer pedig csak feleslegesen bonyolulttá tette volna a krémkészítést. Úgyhogy amellett döntöttem, hogy berakom a hűtőbe, és meglátjuk, eléggé megköt-e ahhoz, hogy marcipános bonbon legyen belőle. És megkötött! Juhhé! :D Mivel imádom a szilva- vagy egyéb gyümölcskrémmel töltött marcipántallért, gondoltam, valami ahhoz hasonlót hozok össze. Szerencsére ezzel az édességgel nem lőttem mellé, sőt megint bebizonyosodott, hogy az elrontott dolgokból kisülhet valami kifejezetten jó is. :)

 

 

Hozzávalók 8 darabhoz:

10 dkg sovány tejpor
10 ek. forró víz
7 dkg cukrozott sűrített tej
1 cs. vaníliás cukor
1 dkg vaj
10 dkg cukrozott marcipánmassza
8 szem aszalt szilva (puha fajta)
13 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:

1. A tejport magas falú edénybe szórjuk, hozzáadjuk a vizet, és csomómentesre keverjük. Ha nem homogén, botmixerrel rásegítünk.
2. Átöntjük egy kis lábasba, hozzáadjuk a sűrített tejet, a vajat, belereszeljük a marcipánt, és kis lángon, kevergetve krém sűrűségűre főzzük. Teljesen kihűtjük, majd hűtőbe tesszük dermedni.
3. A masszából gumikesztyűs kézzel golyót formázunk, ellapítjuk, és a közepébe ültetünk egy szem aszalt szilvát. Fölötte összedolgozzuk a marcipánt, ismét gömbölyűre formázzuk és kissé ellapítjuk. Sütőpapírral fedett deszkára sorakoztatjuk, és 20 percre mélyhűtőbe tesszük.
4. Az étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk. A töltött bonbont kés segítségével elválasztjuk a sütőpapírtól, villára ültetjük, és kanállal rácsorgatjuk a csokoládét. A villáról ismét a kés segítségével sütőpapírral fedett deszkára toljuk. Így járunk el a többi bonbonnal is, majd néhány percre hűtőbe tesszük.
5. A megmaradt olvasztott csokoládét sütőpapírból készített kis tölcsérbe vagy a csücskén kilyukasztott nejlonzacskóba csorgatjuk, és megmintázzuk vele a bonbonokat. Kínálásig visszatesszük a hűtőbe.

Megjegyzés:

A lehűtött massza kissé ragadós, ezért érdemes gumikesztyűt használni a formázáshoz, betöltéshez. A munkálatok során a kezünk melegétől meglágyul a massza, és a megformázott bonbon hajlamos hozzáragadni a sütőpapírhoz. Ezért mindenképp kés kell ahhoz, hogy felszedjük róla. A villára is kés segítségével tudjuk áttenni, ill. a csokival bevont bonbont is a késsel tudjuk áttolni a sütőpapírra.
Nem javaslom, hogy az olvasztott csokiba tegyük, mert hozzáragad a tálka aljához, és nem fogjuk tudni kiszedni belőle. Nem baj, ha az alja nincs bevonva, így is épp eléggé csokis. ;)