A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koriander. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koriander. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 16.

Fűszeres birsalmával rakott, lila hagymás-fokhagymás tejföllel pirított csirkemell pirított krumplival, édesburgonyával

 

 


 
Bár gyümölccsel sült hús nem gyakran, sőt inkább szökőévente egyszer kerül az asztalra nálunk, de legalább már nem idegenkedünk tőle. Úgyhogy bátran használtam fel az utolsó birsalmát erre a célra, mármint a (Kutya miatt csakis) csirkemellből készült ebédünkhöz. Egy picit játszottam a fűszerekkel, ezért keleties „árnyalatok” is fellelhetőek benne, ami szerintem kimondottan szerethető, melengető, ugyanakkor friss ízeket eredményezett. A hús a tejfölös pácolásnak köszönhetően omlós, a kétféle hagymás, tejfölös ragu selymes állagú és zamatos, a birsalma fanyarságát pedig finoman ellensúlyozza a méz édessége. Remélem, kellően szakszerűen fejeztem ki magam, és a kedves olvasó némileg el tudja képzelni a szavakkal érzékeltetett ízeket és állagot. :)
Nekünk kifejezetten ízlett, és ha aznap nagyon éhesek lettünk volna, biztos befaltuk volna az egészet. :D

 


Hozzávalók 4 személyre:

a húshoz és a kétféle hagymás tejfölhöz:
1 kisebb, egész (kb. 50 dkg) csirkemellfilé
22 dkg tejföl
6 ek. olívaolaj
5 dkg finomliszt
3 dkg parmezán sajt, finomra reszelve
1 nagy fej lila hagyma
8 gerezd fokhagyma
1 ek. finomra reszelt gyömbér
1 csapott mk. őrölt koriander
1 csapott mk. őrölt kardamom
1 csapott tk. friss kakukkfűlevélke
őrölt fekete bors


a fűszeres birsalmához:
1 közepes birsalma fele (hámozatlanul, magház nélkül mérve kb. 25 dkg)
½ citrom kifacsart leve
1 csapott mk. őrölt fahéj
1 csapott mk. őrölt szegfűbors
2 ek. akácméz

a kétféle pirított burgonyához és a tálaláshoz:
50 dkg sárga krumpli
50 dkg édesburgonya (édesebb fajta)
1 csapott ek. fokhagyma granulátum
2 ek. napraforgóolaj

1 ek. aprított petrezselyemzöldje
néhány ágacska kakukkfű

elkészítés:

  1. A fél filékre vágott húst 2-2 szeletre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon finoman megborsozzuk.
  2. 4 evőkanál olívaolajat 12 dkg tejfölhöz keverünk, és a szeletek mindkét oldalát megkenjük vele. Üveg vagy fém tálba fektetjük, és folpackkal letakarva néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  3. Az alaposan megmosott, szárazra törölt birsalma magházát kivesszük, majd a felét vékonyra szeljük, és citromlével meglocsolva lerakjuk egy tálba. (Ezt is elkészíthetjük előző nap, és folpackkal lefedve hűtőbe tesszük.)
  4. A csirkemellszeletek mindkét oldalát enyhén megsózzuk, és 2 dkg reszelt parmezánnal kevert lisztbe mártjuk. Kevés felhevített olívaolajon hirtelen kisütjük. Tányérra szedjük.
  5. A lehéjazott lila hagymát negyedeljük, vékonyra szeljük, finoman sózzuk, és tiszta serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon közepes lángon lefedve megpároljuk.
  6. A megtisztított fokhagymagerezdeket széles pengéjű késsel szétnyomjuk, felaprítjuk, majd a finomra reszelt gyömbérrel, az őrölt kardamommal és korianderrel, valamint a frissen lecsipkedett kakukkfűlevélkékkel együtt a párolt hagymához adva, 1-2 percig kis lángon pirítjuk. A kész gyömbéres hagymát és a megmaradt reszelt parmezánt a többi tejfölhöz keverjük – a hús pácolásából visszamaradt – 1 evőkanál olívaolajjal együtt. Félretesszük.
  7. A birsalmaszeletekről lecsepegtetjük a citromlét, majd őrölt fahéjjal, szegfűborssal fűszerezzük és meglocsoljuk mézzel. Alaposan, de óvatosan összeforgatjuk.
  8. A hússzeleteket sütőpapírral fedett tepsire vagy lapos sütőtálba fektetjük egymáshoz képest kissé eltolva, közéjük dugdossuk a fűszeres-mézes birsalmaszeleteket, és elosztjuk rajta a tejfölös hagymaragut.
  9. A körethez a megmosott, szárazra törölt krumplit és batátát vastag hasábokra vágjuk, ezeket is szárazra töröljük, fokhagyma granulátummal fűszerezzük, meglocsoljuk az olajjal, és alaposan összeforgatjuk. A köretet elrendezzük a hús mellett, és előmelegített sütőbe tolva megsütjük.
  10. A kész pirított zöldségeket megsózzuk, és egy-egy szelet birsalmás hússal együtt elosztjuk 4 tányéron. Megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, és kakukkfűágacskákkal díszítjük.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül, majd grillezve sütés
sütési idő: kb. 20 perc + kb. 15 perc

Megjegyzés, tipp:
Nagyobb étkűek számára a fenti húsmennyiség csak 2 személyre elegendő, de a köretből ez esetben 1 kg helyett érdemes csak 70 dekát számolni.


  

 

2025. október 22.

Indiai fűszerezésű, kókusztejes-csirkés bulgur piláf

 

 



Jó régen – júliusban – posztoltam utoljára „normális” főtt kaját, sőt ahogy utánanéztem, alapból is ritkán mutogatok meleg ételt a blogon. Pedig szinte minden nap főzök, de csupa olyasmit, amiben nincs semmi érdekes, és/vagy már megmutattam itt. Igaz, ez a most posztolt ebéd is pofonegyszerűen elkészíthető, de mi annyira szerettük, hogy muszáj volt a nagyérdemű elé tárnom. :D Most készítettem el másodjára, mert már az első alkalommal is olyan jól vizsgázott, hogy mindenképp újráznom kellett. Először húsmentesen csináltam, csak mert előző este elfelejtettem kivenni a mélyhűtőből a csirkemellet (úgy is szerettük), de a Sünisre már az eredeti elképzelés szerint szerettem volna feltenni. Úgyhogy egy szép, napsütéses vasárnap sort is kerítettem rá, és annyira ízlett, hogy felfaltuk az egészet. Tiszta szerencse, hogy nem volt itt egy 3. személy is, mert neki már nem jutott volna belőle. :D

 
Hozzávalók 2-3 személyre:

½ csirkemellfilé (30-35 dkg)
20 dkg bulgur
1 édes paprika (pl. Palermo, Ramiro vagy Dulce, aprítva kb. 10 dkg)
1 fej lila hagyma (aprítva kb. 10 dkg)
4-5 nagy gerezd fokhagyma
hüvelykujjnyi gyömbér, reszelve
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
1 csapott mk. őrölt koriander
1 csapott mk. őrölt kardamom
1 csapott mk. őrölt római kömény
½ mk. őrölt szerecsendió
½ mk. őrölt rozmaring
késhegynyi kashmiri chili

4 dkg ghí (tisztított vaj)
2 dl kókusztejszín
kb. 4 dl víz
4 tk. frissen aprított koriander vagy petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt csirkemellet szeletekre vágjuk, majd kis kockákra aprítjuk és enyhén megsózzuk. 2 dkg felhevített ghín kissé lepirítjuk, majd kivesszük a lábasból, és félretesszük.
  2. A ghít pótoljuk, fedő alatt megpároljuk rajta az aprított lila hagymát, a paprikát, majd hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a lereszelt gyömbért, és lefedve, kis lángon 1-2 percig pároljuk.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, az átmosott, lecsepegtetett bulgurt, a pirított húst, és felöntjük kókusztejszínnel, valamint 2 dl vízzel. Lefedve, nagy lángon felforraljuk, majd kis-közepes lángon, a többi vizet is hozzáadva főzzük. Amint sűrűsödni kezd, fedő nélkül főzzük készre.
  4. Frissen aprított korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Megjegyzés, tipp:
Csirkehús és ghí helyett vegán módra tofuval és valamilyen növényi olajjal is elkészíthetjük. Kókuszkrém+víz helyett pedig kókusztejet is használhatunk.




2025. február 13.

Thai ragacsos rizses sütőtökfasírt mézes-harissás görög joghurt-mártogatóval

 

 


 
A zöldségfasírtokat nekem találták ki! Akkor is, ha az sütőtökből készült. Hiszen az első tökös receptem után három évvel is úgy érzem, hogy ez a zöldség is a barátunk, még ha ilyen sokat kellett is várni rá, hogy újra ebédet készítsek belőle. :D
Az alábbi étel eredetijét egyébként a „citromos bácsitól” ajándékba kapott citrom tök felhasználásán való agyaláskor találtam a neten. Miután a tetszetősnek tűnő recept a birtokomba került, és végre megérkeztek a direkt ehhez megrendelt hozzávalók (mert thai ragacsos rizst és harissát mifelénk sehol sem lehet kapni), sőt a tök is kibírta a két hétig tartó várakozási időt, nagy elánnal fogtam hozzá az elkészítéséhez. A felbuzdulásból azonban bosszúság lett, és a tökös massza szégyenszemre a kukában landolt. Ennek oka pedig az volt, hogy sütés közben szétfolyt a fasírt, hiába izzítottam be végül az air fryert is, hogy a többit olaj helyett inkább abban süssem ki. Igaz, én eleve felhúzott szemöldökkel szemléltem a videót, amiben a masszához csak keményítőt kevert a kis hölgyemény, tojást viszont egy darabot se. Neki sikerült (naná!), nekem nem, de bizonyára az apróságokon csúszott el a dolog. Nevezetesen, hogy a „1 cup” mint mennyiség számomra mindig feladja a leckét – pláne kockázott tök esetében –, ill. én a kihűlt sült tököt előbb magában törtem át villával, majd ezután kevertem hozzá a főtt rizst és társait. Ellenben ő a kockázott állapotú sült tökkel tette ugyanezt, és gyúrta egybe az egészet. Tehát nála a tök valószínűleg darabosabb maradt (igaz, kézzel is simán pürés állagúra lehetne trancsírozni), így kevésbé lett szaftos a matyi. Plusz, az ő harissája állagra a sűrített paradicsoméra hajazott, míg az enyém folyékony volt, ezáltal is hígabbá téve a masszát. Bár nem hiszem, hogy pont ez lett volna a fő baj.
A tojás mint kötőanyag hiánya viszont nekem továbbra is furcsán hatott, tekintve hogy útifűmaghéj sem került bele, a tojásnélküliséget orvosolandó, ami ugyebár sütéskor egybefogta volna a fasírtalapot. Sebaj, maradt még tök bőven a kísérletezéshez, még ha kedvből jóval kevesebb is jutott, köszönhetően a mocsok macskáknak, akik néha „kivisznek az észből” az ilyen-olyan bolondériáikkal. :D Szóval a tök kisvártatva újra színre lépett, a massza ismét bekeverődött, és juszt is került bele tojás, sőt másfajta szárazanyag, hogy egyben tartsa a sülő fasírtot. A végeredmény mindkettőnknek nagyon ízlett, sőt az incemfáncom hozzávalók (pisztácia, gránátalma, málnaecet, harissa, ragacsos rizs) is dobtak rajta, de simán működhet ezek nélkül is, kinek-kinek a maga pénztárcájára és/vagy ízlésére szabva. ;) Mi magában, pontosabban csupán a harisnyás harrisás-mézes joghurtba tunkolva ettük, és nem hiányzott mellé semmilyen köret. Szerintem olajban sütve finomabb. ;)



Hozzávalók 12 darabhoz:

a tökfasírthoz:
10 dkg thai ragacsos rizs (nyers mennyiség)
½ tk. sáfrány
egy csipet só
2 dl víz
25 dkg vajtök (hámozott mennyiség)
1 vörös- vagy mogyoróhagyma (lehéjazva kb. 10 dkg)
4 gerezd fokhagyma, áttörve
1 ek. harissa (enyhe; vagy 1 tk. Erős Pista)
2 tk. őrölt koriander
2 tk. őrölt kömény
1 tk. őrölt pirospaprika
1 ek. szezámmag
1 tk. fekete szezámmag
1 tk. magos Dijoni mustár
1 kis citrom héja
2 ek. frissen facsart citromlé
fekete bors

1 nagy tojás
1 tk. olívaolaj a nyers tök sütéséhez
2 dl víz
5 dkg zabpehely, darálva
8 dkg apró szemű zabpehely
kevés kókuszolaj a fasírtok sütéshez

a mártogatóhoz és a tálaláshoz:
15 dkg görög joghurt
1 tk. méz vagy egyéb növényi édesítő
1 ek. harissa (enyhe)
2 tk. pisztácia, aprítva (vagy pekándió)
2 ek. gránátalmamag
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
málnás balzsamecet krém, ízlés szerint

elkészítés:

  1. A rizst alaposan átmossuk, majd annyi vízben, ami 2 ujjnyira ellepi, 4 órára beáztatjuk.
  2. A sáfrányszálakat lábasba szórjuk, felöntjük 1 dl forró vízzel, és lefedve állni hagyjuk.
  3. A beáztatott, majd leszűrt rizst a többi vízzel együtt a sáfrányos vízhez öntjük, nagy lángon felforraljuk, és lefedve, kis lángon 7-8 perc alatt megfőzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és lefedve 10 percig állni hagyjuk. Kihűtjük.
  4. A tököt meghámozzuk, felkockázzuk, majd tálba téve összeforgatjuk a negyedbe vágott, felszeletelt hagymával. 1-1 teáskanál őrölt korianederrel és őrölt köménnyel fűszerezzük, hozzákeverjük a harissa pasztát, a magos mustárt, a kétféle szezámmagot és az olajat.
  5. A keveréket a forró levegős sütő tepsijébe tesszük, és 180°C-on kb. 20 perc alatt puhára sütjük, miközben 2-3 alkalommal átforgatjuk. Hűlni hagyjuk, majd késes aprítóban ledaráljuk, vagy villával áttörjük.
  6. A rizst a kihűlt tökhöz adjuk, és alaposan összedolgozzuk az áttört fokhagymával, a többi fűszerrel, a citromhéjjal és -lével, a tojással, valamint a darált és a szemcsés zabpehellyel.
  7. A masszából fagylaltos kanálnyi adagokat veszünk ki, és a tenyerünkben kissé ellapítjuk. A sütést kétféleképpen végezhetjük:
    a) A fasírtokat annyi felhevített olajba tesszük, amennyi félig ellepi azokat, és közepes lángon mindkét oldalukon kisütjük. (Szerintem ez a változat finomabb.)
    b) A sütőpapírral bélelt forró levegős sütő sütőpapírral bélelt, kissé beolajozott rácsbetétjére (vagy normál sütő tepsijére) tesszük a fasírtokat, meglocsoljuk leheletnyi olajjal, és 180°C-on kb. 15 perc alatt kisütjük.
  8. A kész fasírtokat elosztjuk 2 tányéron, megszórjuk gránátalma magokkal, aprított pisztáciával, petrezselyemmel, és meglocsoljuk krémes balzsamecettel. Mézzel édesített görög joghurtot, 1-1 teáskanál harissát adunk mellé mártogatónak.
Megjegyzés, tipp:
Normál sütőben a felkockázott tököt 200°C-on süssük kb. 30 percig. Sütőben sütve nem pirul, csak puhul, és szaftosabb lesz, (villával könnyű áttörni), emiatt több liszt kellhet bele, mint a forró levegős sütőben sütött változat esetében.
Friss korianderrel, mentalevelekkel, kaporral is tálalhatjuk.
A fotókon látható világosabb színű sütőtöktökfasírtok air fryerben, a sötétebbek olajban sültek.




Ötlet: innen

2024. február 28.

Kókuszkrémben főtt tarkababos-kukoricás egytál (vegán)

 

 


 
Húsmentes csilis babot akartam főzni, de kicsit másképp, mint amilyen a blogon már fent lévő változat. Emlékeztem rá ui., hogy az a korábbi a Kutyafülnek azért jobban ízlett, mint nekem. Bár akkor én is elismerőleg bólogattam evés közben, mégis ott maradt bennem a gondolat, hogy lehetne ez még jobb is. Igaz, ez a recept a legtöbb elemében olyan, mint az a bizonyos első, a kókuszkrém hozzáadásának köszönhetően viszont más élményt nyújt. Tény, hogy így már pláne nem számít fogyókúrás ételnek, és sokkal inkább a hideg, téli időszakban ajánlom, vagy azoknak, akik sokat mozognak. ;)
Három alkalommal lett tesztelve, először vörös-, majd kétszer tarkababbal. Utóbbit most próbáltam ki életemben először, sőt még csak nem is konzerv babot használtam. Ez azért volt izgalmasabb kaland, mert pöttyet tartottam a hosszú főzési időtől. Sajnos, a tarkabab kapcsán az első próba során az egy éjszakás áztatás ellenére sem úsztam meg a hosszan tartó főzést, mert mint kiderült, a babom már öregecske volt. A második alkalommal – ravasz módon – piacon vásárolt, friss babot tettem az ételbe, ami ennek hála, sokkal hamarabb megpuhult. Az elkészült étel a kókuszkrémtől selymesebb, és így még szerethetőbb lett, még úgy is, hogy a tarkabab a vörös rokonához viszonyítva semlegesebb ízű és szárazabb. Viszont "nagyon magas a fehérjetartalma, és aminosav összetétele hasonlít az állati eredetű komplett fehérjékhez". Szóval kifejezetten egészséges, ami mindenképp pozitív érv a mi ritka húsfogyasztásunk kapcsán. ;)
A Kutyinyek osztozott a véleményemben, neki is ez a változat ízlik jobban. :)

 

 

Hozzávalók 2-3 személyre:

1 darabolt konzervparadicsom
15 dkg (friss) száraz tarkabab (áztatva kb. 30 dkg)
1 kukoricakonzerv
1 nagyobb dulce paprika vagy más piros húsú paprika (előbbi az Aldiban kapható)
1 vöröshagyma
1 lila hagyma
6 nagy gerezd fokhagyma
2 ek. friss vagy szárított petrezselyemzöldje, aprítva
1 ek. őrölt pirospaprika
1 tk. őrölt koriandermag
1 tk. grill India fűszerkeverék
1 tk. finomítatlan nádcukor
1 mk. őrölt fűszerkömény
½ mk. őrölt babérlevél
késhegynyi habanero csili
őrölt fekete bors

2 ek. (kb. 2 dkg) magas kakaótartalmú étcsokoládé, reszelve (nálam 85%-os)
2 dl kókuszkrém
2 dl víz
3 ek. olívaolaj
4-5 kenyérlepény (vagy egyéb szikkadt péksütemény, kenyérszelet)

elkészítés:
  1. Az átmosott tarkababot néhány órára (vagy előző este) vízbe áztatjuk, majd leszűrjük. A kukoricakonzervet szűrőkanálba öntjük, és hagyjuk lecsepegni.
  2. A megtisztított hagymákat és a magházától megfosztott paprikát apró kocákra vágjuk, rátesszük a felhevített olívaolajra, és fedő alatt közepes lángon néhány perc alatt megpároljuk. A párolási idő felénél belekeverjük az áttört fokhagymát is.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, 1 evőkanál petrezselyemzöldet, a cukrot, a konzervparadicsomot, 0,5 dl vizet, és kis lángon, majdnem teljesen lefedve, kb. 20 perc alatt a felére elforraljuk a levét. Közben néha átkeverjük.
  4. A reszelt étcsokoládét, a babot és a kukoricát a sűrű paradicsomos alaphoz keverjük, felöntjük a kókuszkrémmel, a többi vízzel, közepes lángon felforraljuk, és eleinte majdnem teljesen, majd félig lefedve, készre főzzük az ételt. A főzési idő vége felé megsózzuk, és hozzáadjuk a többi petrezselymet is. Akkor vagyunk készen, ha besűrűsödik, és a bab teljesen megpuhult (de nem esett szét).
  5. A lepénykenyereket rusztikus cikkekre vágjuk, enyhén beolajozzuk, megsózzuk, és forró sütőben (pl. mini grillben vagy air fyerben) pár perc alatt ropogósra pirítjuk. A kitálalt ételhez kínáljuk.
Megjegyzés/tipp:
Ha kicsit öregebb babot használunk, a főzési idő elején semmiképp se tegyünk sót vagy paradicsomot az ételbe, mert az még inkább kitolja a főzési időt. Ezeket inkább akkor adjuk hozzá, amikor a bab már majdnem teljesen megpuhult. Esetleg vízben előfőzhetjük a babot.
Az étcsokoládé nagyon fontos eleme ennek az ételnek, semmiképp se spóroljuk ki belőle, és mindenképp extra magas kakaótartalmú csokoládét válasszunk!
(Bár étcsokis vagyok, a 85%-os kakaótartalmút már én sem bírom megenni. Akitől kaptam, az biztos nem gondolta volna, hogy végül nem édességben, vagy csak simán a gyomromban végzi a csoki, hanem sós ételbe kerül bele. :))

 




2023. február 9.

Vörös lencse dahl (vegán)

 

 


 
Az indiai konyha az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem! Idejét sem tudom, mióta készültem dahlt főzni, de valahogy mindig elmaradt. Most, hogy egyből két csomag vörös lencsét is vettünk, semmi sem állhatott a nagy alkalom útjába. Persze azért elsőre óvatos duhaj voltam, és két csomag lencse ide vagy oda, csak ezt a két személyre való adagot főztem. Nem mintha amúgy okos dolog lett volna egy egész csomaggal indítani, amit aztán egy hétig ehettünk volna. :D
Megkóstolva, az elkészült dahl azonnal levetett a lábamról – még vegánosítva is –, bár ezen nem csodálkoztam, hiszen a szeretni való indiai fűszerek csodálatos harmóniában adják meg ennek az ételnek a lelkét. Meglepő, hogy mindeközben szinte minden egyes fűszert külön kiérezni belőle.
A dahlt egyébként több lével levesszerűre is főzhetjük, de nekem nagyobb kedvem volt főzelékként fogyasztani. Sikerült egészen pontosan két személyre való adagot főzni. :D
Ebben a hideg, februári időben kimondottan jólesett, szívet, lelket és testet melengető étel. :)

 


Hozzávalók 2 személyre:

a dahlhoz:
20 dkg vörös lencse
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 ek. reszelt gyömbér
1 tk. só
1 tk. koriandermag
1 tk. lehéjazott, egész kardamommag (ez kb. 14 db magot jelent) vagy ¼ tk. porított
1 mk. római kömény
1 mk. csilipehely
½ mk. őrölt kurkuma
1 tk. sűrített paradicsom
2 ek. kókusz- vagy olívaolaj
2 ek. kókusztejszín
6 dl víz

a tálaláshoz:
1 cs. (180 g) natúr tofu
2 gerezd fokhagyma
3 ½ ek. olívaolaj
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
csilipehely vagy csilipor
személyenként 1 vagy 2 naan

elkészítés:

  1. A koriandermagot zsiradékmentes serpenyőben kis lángon illatozásig vagy pattogzásig pirítjuk. A héjából kiszedett kardamommagokat szintén megpirítjuk, és a korianderrel együtt fűszermozsárban összetörjük.
  2. A megtisztított vöröshagymát finomra aprítjuk, a felhevített olajon fedő alatt, közepes lángon 2 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a gyömbért, a zúzott fokhagymát, és azzal együtt további 2 percig dinszteljük.
  3. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a fűszereket, a sűrített paradicsomot, fél percig együtt pirítjuk, majd hozzáforgatjuk a vörös lencsét, megsózzuk és felöntjük a vízzel. Lefedve kis-közepes lángon kb. 30 perc alatt puhára főzzük, miközben néhányszor megkeverjük.
  4. A tofut 1x1 cm-es kockákra vágjuk, megsózzuk, meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal, alaposan összeforgatjuk, és felhevített serpenyőbe öntjük.
  5. Kis-közepes lángon, néha megkeverve pirítjuk – lehetőleg minden oldalát, majd kicsit nagyobb lángon pirítjuk készre. Elzárjuk alatta a lángot, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és a még forró serpenyőben jól összeforgatjuk a pirított tofuval.
  6. A finomra aprított petrezselyemzöldet elkeverjük a többi olívaolajjal.
  7. A kész lencsét kókusztejszínnel gazdagítjuk és kitálaljuk. Elosztjuk rajtuk a pirított tofut, meglocsoljuk petrezselyempesztóval, és meghintjük csilipehellyel vagy -porral.

 



2022. január 31.

Pórés-sárgarépás batáta röszti cukkinis-rizses kölessel

(Reg-Enor diétába beilleszthető)




 

Az elmúlt egy évben legtöbbször csak zöldségkrémlevest fogyasztottunk ebédre, ezért számomra a Reg-Enor tisztítókúra a „normális” főzéshez való visszatérést is jelentette. Naponta agyaltam rajta, hogy mit csináljak ebédre. Szempont volt az is, hogy könnyen és gyorsan elkészíthető legyen az étel, mert az utóbbi hónapok izgalmai miatt nem volt türelmem a pepecselős főzéshez. Úgyhogy az alábbi recept sem tanúskodik túl nagy kreativitásról, ellenben legalább finom. :D

 




Hozzávalók 2 személyre:

a batáta rösztihez:
kb. 15 dkg batáta
1 kis sárgarépa (5-6 dkg)
1 póréhagyma (kb. 8 dkg)
őrölt fekete bors
őrölt kurkuma
morzsolt oregánó

1 nagy tojás
2,5 dkg Graham- vagy fehér tönkölyliszt
4-5 dkg mangalicazsír a sütéshez

a cukkinis-rizses köleshez:
10 dkg bio köles
5 dkg kerek szemű rizs
15 dkg cukkini
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 tk. őrölt koriandermag
½ mk. őrölt római kömény
½ mk. őrölt kurkuma
½ mk. currypor
½ mk. őrölt sárga mustármag
őrölt fekete bors

3 dkg kacsa-, liba- vagy mangalicazsír
4,5 dl víz

elkészítés:
  1. A megmosott cukkinit héjastól nagy lyukú reszelőn lereszeljük, enyhén megsózzuk, és negyedórát állni hagyjuk.
  2. A batátát és a répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, enyhén sózzuk, és negyedórát állni hagyjuk.
  3. A körethez a finomra aprított hagymát az aprított fokhagymával együtt a felhevített zsíron fedő alatt aranysárgára pirítjuk, majd rátesszük a levétől alaposan kinyomkodott cukkinit, és lefedve 2 percig pároljuk.
  4. Megfűszerezzük, hozzáadjuk a rizst, és felöntjük 3 dl vízzel. Kis lángon, fedő alatt, néha megkeverve, félpuhára főzzük.
  5. Rátesszük az átmosott, lecsepegtetett kölest, hozzáadjuk a többi vizet, és lefedve készre főzzük az ételt. Ízlés szerint sózzuk.
  6. Amíg a köret fő, a rösztihez a pórét félbevágjuk, felszeleteljük, és a levétől kinyomkodott reszelt zöldségekhez forgatjuk.
  7. Megfűszerezzük, hozzákeverjük a tojást, a lisztet, és fagylaltos kanállal 8 db halmot adagolunk a felhevített zsírra. A kanál hátával ellapítjuk, és a rösztiket mindkét oldalukon pirosra sütjük. Papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot, majd a kölessel együtt tálaljuk.
Megjegyzés:
Reg-Enor tisztítókúra esetén a még forró köleshez személyenként 2 dkg olvasztott zsírt keverünk, és a rösztivel együtt tálaljuk.

 



 

2020. július 14.

Egres csatni







Nem mostanában készítettem csatnit. Mivel azonban a napokban vettem 1 kilót a telekszomszédunktól, és kivételesen nem süteménybe akartam tenni, szinte azonnal jött az ötlet, hogy akkor legyen belőle csatni. Igaz, ez most csak egy kisebb mennyiség, de mivel az ilyen típusú pikáns dzsemek nálunk ritkán kerülnek asztalra, így éppen elegendőnek éreztem egy kisebb befőttesüvegnyi adagot főzni. A fele már aznap délben el is fogyott, és csodák-csodájára a Kutyafülnek is nagyon ízlett. :)






Hozzávalók:

60 dkg egres
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg finomítatlan nádcukor
3 cm hosszú gyömbérgyökér
1 ek. frissen facsart citromlé
1 ek. fehérborecet
1 tk. balzsamecet
1 tk. fehér mustármag
1 tk. koriandermag
1 tk. őrölt rozmaring
1 mk. római kömény
1 mk. őrölt fahéj
½ mk. madagaszkári vadbors
szerecsendió, reszelve
egy csipet só
3 ek. olívaolaj

elkészítés:

  1. A római köményt, a vadborsot, a mustár- és a koriandermagot zsiradékmentes serpenyőben kis lángon illatozásig pirítjuk, majd mozsárban porrá törjük (vagy kávédarálón ledaráljuk) és összekeverjük a többi fűszerrel.
  2. Lábasban olívaolajat hevítünk, rátesszük a felaprított vörös- és a fokhagymát, enyhén megpirítjuk, majd rászórjuk a nádcukrot, és hagyjuk felolvadni. Kevergetve világosra karamellizáljuk.
  3. Felöntjük a citromlével, a fehérbor- és a balzsamecettel, majd a megtisztított gyömbért az édes hagymás alapra reszeljük, és 1-2 percig pároljuk.
  4. A tűzről lehúzva megfűszerezzük, hozzáforgatunk 40 dkg lecsumázott egrest, majd a tűzre visszatéve felforraljuk, és kis lángon puhulásig főzzük. Néha megkeverve, fedő nélkül sűrűsödésig főzzük.
  5. A főzési idő vége felé hozzáadjuk a félbevágott többi gyümölcsöt, és 1-2 perc alatt készre főzzük.

Megjegyzés:
Melegen vagy hidegen egyaránt fogyaszthatjuk pl. sült vagy grillezett húsok, rántott sajt mellé, vagy sajtválogatáshoz is kínálhatjuk, sőt bundás kaláccsal is nagyon finom.

Tipp:
A csatnit későbbre is eltehetjük. Ebben az esetben a teljes mennyiséget egyszerre főzzük meg, majd még forrón szedjük csírátlanított befőttesüvegekbe, és zárjuk le! Száraz dunsztba téve hagyjuk teljesen kihűlni.






2020. február 19.

Chili sin carne – húsmentes csilis bab







Régóta szerettem volna csilis babot főzni. A vicc az, hogy a chili con carne eredetileg hússal készül, és én mégis most, a húsmentesség felé vezető út elején tartva láttam elérkezettnek az időt, hogy elkészítsem. :D Sebaj, van húsmentes változata is, tehát „con” (-val/-vel rag) helyett „sin” fosztóképzővel. :D Bevallom, egy picinykét felhúztam a szemöldökömet az ilyen-olyan csilis receptekben olvasható étcsokoládé (pláne az azt helyettesítő kakaópor) láttán, de ha kell bele, akkor kell bele. Aki fél beletenni, az hozzá se kezdjen! :D Kóstolgatás közben először úgy éreztem, én ezt az ételt nem igazán fogom szeretni, de a főzési idő végén (ami a csilis bab esetében, konzerv zöldségek ide vagy oda, bizony fontos, hogy elnyúljon egy darabig) beláttam, hogy mégis ízlik. Igaz, hússal biztosan jobban szeretném, de így is tartalmas és laktató egytálételnek számít. A Kutyinyek imádta. :D
Mi tejföllel ettük, ami egyébként nem is idegen ettől az ételtől (főleg nem tőlünk :D ), és szerintem kellett is hozzá, mert lágyítja az ízeket.






Hozzávalók 2-3 személyre:

Csilis babhoz:
1 doboz vörösbabkonzerv (lecsepegtetve 25 dkg)
1 doboz darabolt paradicsomkonzerv
25 dkg konzervkukorica
1 fej lila hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kis csilipaprika vagy 1 mk. csilipor
15-20 dkg kaliforniai paprika (piros/sárga/zöld vegyesen)
2-3 kocka magas kakaótartalmú étcsokoládé (esetleg 1 ek. holland kakaópor)
1 ek. koriandermag
1 tk. római kömény
1 tk. pirospaprika
1 babérlevél
1 tk. nádcukor
½ mk. őrölt fahéj
őrölt fekete bors ízlés szerint

1,5 dl víz
aprított, friss korianderzöld vagy petrezselyemzöldje (elmaradhat)

Tálaláshoz:
4 házi tortilla lap
1 gerezd fokhagyma
1 ek. finomra aprított lila hagyma
3-4 ek. olívaolaj
fűszeres sópehely
vegán tejföl (elhagyható)

elkészítés:

  1. A tortilla csipszhez az olívaolajhoz keverjük az áttört fokhagymát, a finomra aprított lila hagymát, és 1 órát állni hagyjuk.
  2. Az előre elkészített tortilla lapokat egymásra téve cikkekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és vékonyan átkenjük a fűszeres olajjal. Megpörgetjük fűszeres sóval, és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt ropogósra sütjük. A sütőből kivéve hűlni hagyjuk.
  3. A koriandermagot és a római köményt zsiradékmentes lábasban kis lángon, meg-megrázogatva addig pirítjuk, amíg illatozni/pattogni nem kezdenek. Kivesszük a lábasból, hűlni hagyjuk, majd ledaráljuk.
  4. Ugyanabba a lábasba beleöntjük a csipszhez használt hagymás olívaolajat, hozzáadjuk a többi hagymát, a fokhagymát, az aprított csili- és kaliforniai paprikát, megsózzuk és üvegesre pároljuk.
  5. A tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, a megőrölt koriander és a római kömény keverékét, a borsot, a babérlevelet és a cukrot (csilipaprika híján a csiliport is).
  6. Beleöntjük a paradicsomkonzervet, visszatesszük a tűzre, és néha megkeverve, kis lángon sűrűsödésig főzzük. (Ez kb. 15 perc. Akkor jó, ha már kezd leragadni az edény aljára.)
  7. Hozzáadjuk a lecsepegtetett babot, a kukoricát, belereszeljük az étcsokoládét (vagy kakaóport adunk hozzá), és őrölt fahéjjal fűszerezzük.
  8. Felöntjük a vízzel, és miután felforrt, további negyedóra alatt sűrűre főzzük. Sózzuk még, ha szükséges, és végül belekeverjük az aprított, friss koriandert vagy a petrezselymet (én ez utóbbit tettem bele).
  9. A kész csilis babot kitálaljuk, és tortilla csipszet, valamint igény szerint (vegán) tejfölt kínálunk mellé.





2018. augusztus 28.

Tandoori fűszeres hússal töltött, mandulabundás palacsinta meleg répasalátával és mézes-fűszeres joghurtöntettel







Eredetileg egy, a blogon már fent lévő kedvenc ételemet akartam újrafotózni, és ehhez darált húst vettem elő, ill. palacsintát sütöttem. Aztán jól eltérültem, amikor a kezembe akadt a már régóta a fűszereim között lapuló tandoori fűszerkeverék. :D Ettől még persze elkészíthettem volna azt az ételt, amit eredetileg akartam, de az indiai ízek mostanában, úgy látszik, fogva tartanak. És ha már a sors is úgy akarja, hogy akkor is indiai ízű legyen az ebédünk, amikor épp nem ilyet terveztem, akkor biza engednem kell a nyomásnak, és fel kell használnom a tandoori fűszerkeveréket. :D Gyorsan kialakult az étel többi része is – a joghurtöntet és a saláta, és így lett kerek egész az ebédünk. :)
Picit izgultam, hogy a Kutyinyek mit szól majd hozzá, ui. nem ápol túl jó barátságot a palacsintával, pláne nem savanykás joghurttal karöltve, de kóstoláskor mindkettőnknek kellemes meglepetésben volt része: palacsinta ide vagy oda, a Kutyafülnek nagyon ízlett az étel, nekem pedig ettől a meglepő ténytől felszaladt a szemöldököm, miközben a szám széles mosolyra húzódott. Abszolút nyerő páros lett a tandoori ízvilágú rántott palkó és a fűszeres joghurtöntet. Bevallom, a meleg répasaliból viszont már csak én ettem, de annál nagyobb örömmel, mert szerintem az is jól passzolt a többihez. Úgy érzem, ez a palacsinta ebben a formában visszatérő „vendég” lesz nálunk. :)






Hozzávalók 12 palacsintához, 4-6 személyre:

Palacsintatésztához:
30 dkg finomliszt
2 tojás
1 ek. olívaolaj
1 tk. só
1 mk. cukor
5 dl tej
kb. 2 dl víz
ghí a sütéshez

Töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús
1 bocskorpaprika
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd zúzott fokhagyma
1 cs. tandoori masala fűszerkeverék
1 csapott mk. őrölt gyömbér
½ mk. őrölt kashmiri csili

3 púpozott ek. görög joghurt
2 dl víz
1 púpozott ek. szilárd ghí
12 lapka cheddar sajt vagy reszelt cheddar

Panírozáshoz:
kukoricaliszt
3 tojás
3 ek. tej
12 dkg zsemlemorzsa
6 dkg szeletelt mandula

Meleg répasalátához:
személyenként 1 hosszabb szál sárgarépa
őrölt fekete bors
ghí a sütéshez

Mézes-fűszeres joghurtöntethez:
30 dkg görög joghurt
10 dkg tejföl
1 púpozott tk. mustár
1 tk. folyékony méz
morzsolt korianderlevél
őrölt kashmiri csili
őrölt mustármag

Továbbá:
növényi olaj a töltött palacsinta sütéséhez

elkészítés:

  1. A palacsintatésztához a felvert tojásokat felváltva, kisebb adagokban csomómentesre keverjük a liszttel, a tejjel, a vízzel, az olajjal, és letakarva fél órát állni hagyjuk.
  2. A töltelékhez a finomra aprított hagymát a kis kockákra vágott bocskorpaprikával a felhevített ghín megdinszteljük. Közben enyhén sózzuk.
  3. Rátesszük a húst, alaposan elkeverjük a zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, és fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a joghurtot, felöntjük a vízzel, és közepes lángon, néha megkeverve elforraljuk a levét. Ha szükséges, még sózzuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A palacsintatésztából 12 db palacsintát sütünk, miközben a serpenyőt minden sütés előtt enyhén átkenjük ghível.
  5. Minden kisült palacsinta közepére 1 sajtlapkát fektetünk, és 1 púpozott evőkanálnyi tölteléket halmozunk rá. Kissé lenyomjuk, majd jobbról és balról, valamint fentről és lentről behajtjuk a palacsintát.
  6. A párna formájú, töltött palacsintákat kukoricalisztbe, tejjel hígított, felvert tojásba, majd szeletelt mandulával vegyített zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, közepesen forró olajban, közepes lángon, minkét oldalukon kisütjük. A kész palacsintákat papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot. Melegen tartjuk.
  7. A répasalátához a megpucolt répákat zsülien szeletelővel hosszú, vékony csíkokra szeljük, meghintjük őrölt borssal, majd kevés felforrósított ghín megfuttatjuk. Tálba szedjük.
  8. Az öntethez a hozzávalókat alaposan összekeverjük, és a répasalátával együtt a rántott palacsintához kínáljuk. (Bármilyen friss salátát és/vagy savanyúságot is adhatunk még mellé.)










2018. augusztus 13.

Indiai jellegű joghurtos csirkeragu







Ez bizony nem egy autentikus indiai étel, csak amolyan Macskanyelvféle „olyan, mintha”. :D Ettől függetlenül finom, és tényleg egy csöppet indiai ízvilágú a goa masala fűszerkeveréknek köszönhetően. Imádtuk beletunkolni a lachha parathát. :) A képeken látható kukoricás rizs igazából nem képezi szerves részét ennek a főételnek, csak a 2 nappal korábbról megmaradt köretet már meg kellett enni. :D A húsragu egyébként egyszerre magyaros és indiai is, és a joghurt miatt kellemesen savanykás. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Csirkeraguhoz:
50 dkg csirkecombfilé
2 fej vöröshagyma (tisztítva kb. 30 dkg)
1 bocskorpaprika (tisztítva kb. 15 dkg)
1 ek. grill fűszerkeverék
1 púpozott ek. goa masala fűszerkeverék
1 csapott ek. őrölt pirospaprika
1 csapott ek. morzsolt korianderlevél
½ tk. őrölt mustármag
kashmiri csili ízlés szerint

2 dl víz
8 ek. natúr görög joghurt
1 púpozott ek. ghí vagy a ghí készítéséből visszamaradt hab

Tálaláshoz:
lachha paratha
savanyúság (pl. édes-savanyú gyöngyhagyma, ecetes bébiuborka)

elkészítés:

  1. A lebőrözött combfiléket kis kockákra vágjuk, beszórjuk a fűszerek keverékével a só kivételével, és állni hagyjuk fél órát.
  2. A félbevágott, majd vékonyra szelt vöröshagymát a kis kockákra aprított paprikával együtt a felhevített vajzsíron kissé megpirítjuk, majd rátesszük a fűszeres húst, és fehéredésig sütjük.
  3. Felöntjük a vízzel, és a levét majdnem teljesen elforralva megpároljuk. Belekeverjük a joghurtot, összeforraljuk, sózzuk még, ha szükséges, és a kész ragut tálaljuk.