2016. július 4., hétfő

VII. És lőn boldogság!



Az előző nap mélypontja után a szingapúri túlélőtábor reggeli első feladata a kajaszerzés volt.
Kialvatlanul, kettesben indultunk, és miután a metró tövében lévő hamburgeresnél végre feltöltöttük magunkat némi tápanyag nyújtotta energiával, a finom ennivalón kívül jó hatással volt ránk az a felismerés is, ami előző este ért bennünket, nevezetesen az, hogy metróval is be lehet jutni a belvárosba. :D Fántásztikus egy fejlesztés ez a metró, de az is, hogy sikerült használni az agyunkat. :D Ágyő menetelés! Már csak a klíma nyújtotta kellemetlenség maradt.

A megbeszéltek szerint az óriáskeréknél lévő Hop-on Hop-off megállóban szándékoztunk bevárni a barátainkat. Innen egyébként több különböző irányba visznek a piros/narancssárga/zöld Hop-onos buszok. Az útvonalak részben fedik egymást, ugyanakkor az egyik járat olyan városrészekre is elvisz, ahová a másik nem.
Előző nap négyesben tettünk egy nagy kört az egyik járattal, és úgy terveztük, hogy a másnapra is megváltott jeggyel ugyanígy együtt utazunk a másik busszal is. Mi a Kutyinyekkel a tervezett közös buszozás előtt lélekfeltöltő programmal akartunk indítani, ui. egy jó kávé reményében a helyi Cat Caféban szerettünk volna eltölteni egy kis macskasimogatással színesített időt. Mert ugyebár macska nélkül nem élet az élet, nem kirándulás a kirándulás, és ahogy Szegény Dzsoni is megmondta a mesében, nélküle az élet olyan lenne, mint egy hideg üvegbura. Igaz, ő inkább Árnikára célzott. :D
Kiderült, hogy a kávézó keddenként zárva vagyon, ezért innen átsétáltunk a megbeszélt találkozóhelyre, az óriáskeréknél lévő buszmegállóba. Végül valamilyen oknál fogva a barátaink lekésték a járatot, így kettesben gurultunk végig a városon. Megállapítottuk, hogy a városkép szép a maga nemében, mert több helyen is zsebkendőnyi zöld területek szakítják meg az épületek sorát, sőt olyan toronyház is van, aminek az erkélyein burjánzik a növényzet.


 





a régi parlament, ma Művészetek Háza
(The Arts House)








az egykori Legfelsőbb Bíróság, ma Városháza
(old Supreme Court Building; City Hall)











a DNS spirál alakú Helix híd







ahol Kína és India találkozik







Buddha foga templom
(Buddha Tooth Relic Temple & Museum)











Park Royal Tower, a zöld felhőkarcoló












Szingapúri Nemzeti Múzeum
(Singapore's National Museum)



Raffles Hotel



A 2. kör elején a megfelelő megállóban leszálltunk, hogy közelről is megszemlélhessük és felfedezzük a napenergiát hasznosító szuperfák tövében lévő üvegházakat (Gardens By The Bay).
Az út a mesterséges fák kisebb csoportjának közelében vezetett. Ezek a létesítmények természetesen főleg este nyújthatnak érdekesebb látványt, amikor ki vannak világítva, ill. biztos jópofa dolog a fákat körbeölelő hídon átsétálni egyiktől a másikig. A legnagyobb „fa” tetején egyébként étterem is üzemel, mi viszont inkább csak a fák tövében működő, az üvegházak bejáratához közeli büfében ittuk meg a reggel elmaradt kávénkat.
A koffeinnel való feltöltődés után olyan jegyet vásároltunk, ami csak az egyik üvegházba való belépésre jogosít, és menet közben kell eldönteni, hogy a kettő közül melyiket választja az ide látogató. Mi a Cloud Forest erdejében akartunk elveszni, és úgy éreztük, jól döntöttünk, amikor a két lehetőség közül a vízeséses mellett tettük le a voksot. Persze nyilván a másik üvegházban ugyanúgy ámulatba estünk volna a szebbnél-szebb virágoktól.
A Cloud Forest mesterséges minivilága – de leginkább az építmény tervezője – 7 emelet magasra vezeti a látogatót, miközben a liftekkel egyre feljebb jutva mind magasabbról tekinthetünk alá. Ez olyan önmagunkról megfeledkezős program, de nem az a „bunkón viselkedős” fajta, hanem a „totál üres a fejem” típusú. Csak úgy szívtuk magunkba a természetet és az esőerdős hangulatot, miközben én a fából faragott szobroktól is elbűvölődtem. Ez a viszonylag rövidke program magasan verte az előző napi több órás élményeket. Szerintem eléggé elvarázsolódtunk. :)
Az üvegházakban a természet töményen jelen van, de hát éppen ezért hozták létre azokat. Az eredeti növénytakarót ui. az egész országban szinte teljes egészében kiirtották a fejlődés címén. Gratulálok! Pedig egyetlen valódi is mennyivel többet ér egy csoport szuperfánál!


 

































































































































kancsókák és LEGO-ból alkotott másai




































































































































































































































Még az első buszozás alkalmával látottak kapcsán megállapítottuk a Kutyánszkival, hogy az 1965-ös függetlenedése óta az elképesztő gyorsasággal felfejlődött Szingapúr bizonyos szempontból jobban tetszik nekünk Kuala Lumpurnál. Bár alapvetően Kuala is tiszta, de az oroszlán városa még inkább jeleskedik a takarításban, és szembetűnően rendezett. Persze sajnos itt is minden a vásárlásról szól, és a fogyasztói társadalmat abszolút jól példázza. Az európai szemnek viszont nem annyira idegen, mert eléggé elnyugatiasodott, és Kuala Lumpurhoz képest több olyan régebbi, pl. koloniál stílusú épülete is van, ami az európai építkezéshez hasonló. Persze talán éppen ebben rejlik a hátránya is, mert elveszítette azt az arcát, amilyennek a nyugati világból érkező turista Ázsiát elképzeli.
A látnivalók kapcsán Szingapúr – persze attól függően, hogy mik az igények – talán kevésbé lehet érdekes, mert nem kell hozzá több nap, hogy a lényegi részét felfedezzük, viszont mérnöki szempontból több nagyon érdekes épülettel büszkélkedhet (ezek közül még a buszról is nagyon keveset láttunk), ill. itt szinte minden izgalmasabb néznivaló egy körzeten belül kapott helyet, tehát viszonylag rövid idő alatt megtekinthető.
A turistacsalogató látványosságok, mint amilyenek a szuperfák, az üvegházak vagy a Marina Bay Sands Hotel (a tetején a kanyarodó hajót mintázó építménnyel) hamar bejárhatóak, ahogy azt a neten olvasott úti kritika is írja. Mivel mi csak nem teljesen 2 napot töltöttünk itt, így aztán nehéz lenne megítélni az országot, és a rendelkezésünkre álló idő rövidsége miatt nyilván nem is tudnék eléggé objektív módon tudósítani az érdekességekről. Ráadásul nem is láttunk mindent.
A túlzott beszabályozottságot, ami az országra jellemző, ennyi idő alatt nem nagyon lehetett tetten érni, bár a tiltásokkal kapcsolatos táblácskákat mindenhol láttuk. A turistákra is vonatkozó szigorú szabályokból azért felkészültünk, nehogy megbüntessenek. Itt pl. nem sétálhattunk kézen fogva, az utcán csókolózni meg egyébként itthon sem jutna eszembe, nemhogy ott. Bezzeg a nem kijelölt helyen való átkelést párszor megkockáztattuk.
A közterületen való szemetelést, cigarettázást, alkoholfogyasztást, köpködést, sőt még azt is, ha a nyilvános vécét használat után nem öblítjük le, keményen büntetik. A tény, hogy még rágózni is tilos, már tényleg mindennek a teteje. Pedig gondolkodtam is rajta, milyen vakmerő tett lenne leköpni egyet-kettőt az üvegház 7. emeletéről a többi nézelődő fejére, nem beszélve arról, mennyire jól esett volna ott egy szál cigi, aminek a hamuját szintén klassz lehet lefelé pöckölni. Kár, hogy csak utólag jutott eszembe, hogy a táskámba dugott csokipapír is szépen szállna ilyen magasról ledobva. :D Az viszont fix, hogy nem szabályszerűen mostam kezet, pedig az erre vonatko tábla ott virított az orrom előtt.
A sok tilalom miatt Szingapúrban a legalacsonyabb a bűnözések száma, ezért ez a világ legbiztonságosabb országa, ill. a legkevésbé korrupt is. Ha nem probléma, a városállam szociális hátteréről itt és most nem számolnék be, pedig amúgy megannyi érdekes infó kering erről is a neten.

Mivel a gépünk este 7 óra körül indult, már 5 óra tájban a reptéren kellett lennünk. Ehhez viszont vissza kellett metrózni a hotelhoz, hogy felvegyük a megőrzésre ott hagyott poggyászainkat. Innen már négyesben indultunk a reptérre, és este fél 10 tájban ismét Kuala Lumpurban, Yusoof éttermében örvendezhettünk imádott naan kenyerünknek, amit most is kettecskén fogyasztottunk el.
Ekkor már erőteljesen éreztük a cicagyerekeink hiányát, és alig vártuk a másnapot, ami az utolsó napunk volt Malajziában.