2014. január 2., csütörtök

Vajas-tejfölös pogácsa





Még sosem sütöttem pogácsát. Pontosabban egyszer megpróbálkoztam vele sütőtudományom hajnalán, de az eredmény hatására jobbnak láttam, ha kicsit még pihentetem a témát. :D Jó sokáig tartott, mert időközben eltelt kb. 3 év. Egy ideje azonban kacérkodtam a gondolattal, hogy megint nekifogjak.
Gyerekkoromban szerencsém volt a nagyon finom pogácsákhoz, ami vagy az egyik nagymamám keze alól került ki, vagy más rokon kínált meg vele a vendégeskedések alkalmával. Én ezeket a pogikat „bástyapogácsának” neveztem, mert magasak voltak, és a tetejükön lévő, ropogósra sült bevágások bástyákra emlékeztettek. Először ezeket eszegettem le a pogácsáról, majd utána akkurátus módon majszoltam tovább a hajtogatott részeket. Hatalmas mennyiséget képes lettem volna elpusztítani belőle, annyira szerettem, és mivel elég ritkán jutottam hozzá, rögtön tripla adagot kellett feltankolni belőle. :D
Biztos vagyok benne, hogy az a régről ismert pogácsa vajas tésztájú volt, ezért most én is a vajas változattal próbálkoztam. Úgy gondoltam, tökéletes választás szilveszter napjára. Anya és a Kutyafül szerint „nagyon-nagyon finom” lett, gyorsan el is kapkodták a nagyját, csak ezt a kis mennyiséget sikerült megmentenem a fotózáshoz. Én azonban nem vagyok vele teljes mértékben elégedett, mert bár valóban igen ízletesre sikeredett, ez mégsem pontosan az a fajta, amit gyerekkoromban annyira nagyra tartottam. Mivel azonban ez az első ilyen jól sikerült, egyértelmű, hogy nem utoljára készült. Az ez után következők előtt viszont alapos kutatómunkát fogok végezni, hogy prezentálni tudjam azt, amiről feljebb írtam. :)




Hozzávalók kb. 100 darab pogácsához:

60 dkg liszt
1 ek. só
1 tojás
30 dkg vaj
30 dkg tejföl
3 dkg friss élesztő
1 tk. cukor
1 kis tojás a kenéshez

elkészítés:

  1. A tejfölben elkeverjük a cukrot, meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A sóval vegyített liszthez adjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt 25 dkg hideg vajat. A közepébe mélyedést nyomunk, beleütjük a tojást, kissé felverjük, és hozzáöntjük az élesztős tejfölt.
  3. A hozzávalókból közepesen kemény tésztát gyúrunk (ha ragad, még egy kis lisztet adunk hozzá), és letakarva 1 órát pihentetjük.
  4. A megkelt tésztát enyhén belisztezett felületen 1 cm vastag téglalappá kinyújtjuk és megkenjük az 5 dkg langyosra hűlt, olvasztott vaj 1/3-ával. A tésztát a hosszabbik oldalától kezdve lentről és fentről a tészta közepéig behajtjuk, majd ismét megkenjük vajjal. Félbehajtjuk, megint megvajazzuk és balról jobbra is hajtunk rajta egyet. A hajtogatott tésztát betakarjuk a kelesztőtállal, és min. 2 órát pihenni hagyjuk.
  5. A pihentetett tésztát ujjnyi vastagságra kinyújtjuk, tetejét berácsozzuk, és 3 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (A lehulló tésztaszéleket ismét összegyúrjuk, kicsit pihentetjük, majd kinyújtjuk és kiszaggatjuk.)
  6. A pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsikre rendezzük, és miután a duplájára megkeltek, a tetejüket lekenjük felvert tojással. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 20-25 perc