2014. április 30.

Fehér csokoládés-joghurtos diódesszert







Régen ettünk diós édességet. A Kutya már utalt rá, hogy épp itt lenne az ideje. Én csak felhúztam a szemöldökömet, nem szóltam semmit, és másnap elétettem ezt a könnyű pohárkrémet. Ennek is már lassan 3 hete, és tulajdonképpen ez az utolsó receptem, ami még a régi konyhámban készült. Mert hogy ezután indult be nálunk a teljes lakásfelújítás, aminek okán albérletben laktunk pár hónapig. Úgyhogy muszáj volt valamivel elbúcsúzni a megkopott retró dizájntól. :D
No de vissza a pohárkrémhez! A grillázsért a Kutyánszki nem rajong, mégis boldogan nyalogatta a kanalat, és huncutul mosolygott. Aztán a homlokomra nyomott egy nagy cuppanóst, így köszönve meg, hogy megkapta az áhított diósságot. Én meg vigyorogtam, mint az állát vakartató macska. :D

5 évvel később – ezúttal a lakás újrafestése után néhány héttel – ismét sort kerítettem erre a desszertre, mert már jó ideje újra akartam fotózni, ill. emlékeztem rá, mennyire ízlett anno. Egy kedves kis barátnőm tiszteletére készítettem el megint, és szerencsére neki is nagyon ízlett. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Krémhez:
30 dkg görög joghurt
20 dkg fehér csokoládé
6 dkg cukor
1 ek. vaníliapaszta
1 mk. őrölt gyömbér
3 zselatinlap
2,5 dl habtejszín

Grillázshoz:
10 dkg dióbél
5 dkg cukor
2-3 dkg vaj

Díszítéshez:
5-6 kocka fehér csokoládé
kevés diógrillázs
holland kakaópor

elkészítés:

  1. A grillázshoz a diót durvára daraboljuk, serpenyőbe tesszük, és kis lángon megpirítjuk. Rászórjuk a cukrot, elosztjuk rajta a körömnyi darabokra vágott puha vajat, és kis lángon megkaramellizáljuk.
  2. A grillázst sütőpapírra öntjük, elsimítjuk és kihűtjük. A 2/3-át késes aprítóval ledaráljuk, a többit durvára vágjuk. Az előkészített grillázsokat félretesszük.
  3. A joghurtot fém tálba öntjük, hozzákeverjük a cukrot, a gyömbért, beletördeljük a csokoládét, és gőz fölött összeolvasztjuk.
  4. A forró, csokoládés joghurthoz keverjük a vaníliapasztát, a hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatint, és langyosra hűtjük.
  5. A krémalapot hűtőbe téve dermedni hagyjuk, majd beleforgatjuk a ledarált grillázst és a kemény habbá vert tejszínt. A krémet elosztjuk 4 üvegpohárban, és pár órára hűtőbe tesszük.
  6. A díszítésre szánt fehér csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, majd kis zacskóba kanalazzuk, amin a szokásosnál nagyobb lyukat ejtünk.
  7. Egy ív sütőpapírra macskanyelv alakú csokipálcákat rajzolunk, és miután kicsit dermedni hagytuk, a még lágy csokoládét megszórjuk a durvára tört grillázzsal. Kicsit belenyomkodjuk, majd mélyhűtőbe tesszük.
  8. Tálaláskor a desszerteket meghintjük kakaóporral, és a grillázsos csokipálcákkal díszítjük.