2015. október 28., szerda

I. Csabrendek és a szentbékkállai Kőtenger


Nem is tudnám megmondani, hogy a nyaralásainkat leszámítva év közben belföldön elutaztunk-e valamerre 3-4 napra. Egyrészt a Kutyafül munkája (és munkamániája), másrészt a lustasága miatt sajnos ritkán van ilyesmire lehetőség. Én viszont imádok utazni, felfedezni olyan tájakat, ahol még nem jártam, és megszemlélni azokat az érdekesebb látnivalókat, amiket vagy nagyon régen vagy még soha nem láttam. Bár az országot javarészt már körbejártam, alig volt szerencsém a fontosabb történelmi és természeti nevezetességekhez, maximum gyerekkoromban, de az már a totál homály kategória az emlékezés szempontjából.
Hosszas szép kérlelés, majd fülrágás és végül enyhe hiszti eredményeképpen a Kutyinyek végre kötélnek állt, és közölte, hogy a 23-ai hosszú hétvégét az ország másik felében fogjuk tölteni. Jupppííí! :) Együttes erővel rákerestünk a fürdőhelyekre, és elég hamar Sárvár mellett tettük le a voksunkat, mert úgy láttuk, azon a környéken nem csak a vízben ázásra van lehetőség, hanem egyéb programokban is részünk lehet. Ezek után kikerestem a fellelhető összes látnivaló listáját, kiirkáltam a tudnivalókat, és abszolút felkészülve pakoltam be a sporttatyót, aminek láttán a 3 macskagyerekünk azonnal tudta, hogy „gáz van, ezek megint elmennek”.
Persze okt. 23. és a kései keresgélés miatt a szállások nagy részén már telt ház volt, de Sárvár környékén simán lehetett még találni nekünk megfelelőt. Egy helyes kis házikót választottam, az ára teljesen okénak tűnt, és a Kutya is rábólintott. Gondolom, neki is feltűnt a ház verandáján lefotózott, békésen eszegető szürke cica, amit mi hívogató jelnek értelmeztünk. :D

A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva
(beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)


Ez a fura nevű kis község a Balaton-felvidék közelében, Veszprém, Vas és Zala megye határainál a Bakony hegység utolsó nyúlványán Sümeg mellett fekszik.
Pénteken a kora délutáni órákban érkeztünk meg, hamar megtaláltuk a település szerintem legkeskenyebb utcájában lévő szállásunkat, és azonnal mosolyra görbült a szánk, mert ezt a kis kérót oltári cukinak láttuk élőben is. A nyaralásos csalódásaink után ez kifejezetten üdítő élményként hatott, és szerintem ezerszer jobban jártunk vele, mintha valamelyik tetszetős hotelban szálltunk volna meg. Az egészen nagy, szépen rendben tartott kert láttán is úgy éreztük, itt jó helyünk lesz. A házikó belül otthonos, meleg hangulatot árasztott, és a felszereltsége miatt úgy tűnt, mintha lakna benne valaki. Bár vannak tippjeim arra, hogy miért ilyen pöpec ez a hely, de nem kérdeztem rá a tulajdonosánál, aki egyébként egy kedves, segítőkész – szerintem korunkbeli – srác volt. Az biztos, hogy van érzéke az otthonteremtéshez.
Az egész ház kívül-belül maximálisan tiszta volt, igazi boldogságkuckó. A csend pedig, amit ott tapasztaltunk, kincset ér. :) Talán csak 3 pici negatívumot tudnék felsorolni: a kihúzható sarok ülőgarnitúra nem éppen alkalmas 2 személy számára az abszolút kényelmes alváshoz, és bár volt még egy heverő, de azért egy pár nyilván nem szívesen alszik külön ágyban. A törölközőszárító hiányát is észrevettük, de megoldottuk – széktámlán szárítottuk a türcsiket. Valamint az is feltűnt, hogy a fürdőszoba picit hűvös volt. De ezeket a hiányosságokat elfeledtette a többi pozitívum. A kandallóban pattogó tűz látványa pl. kifejezetten tetszett, és szerintem jelentősen hozzájárult szervezetünk boldogsághormon termeléséhez és a karácsony fíling megteremtéséhez is. :D
A Kutyafül mindkét este rakott a tűzre, és bár ez a fajta meleg számunkra szokatlan volt, hazaérkezve már kifejezetten hidegnek éreztük a lakásunkat.





 










































 
















És a lényeg: a macska! Mert az „Itteni cica” névre hallgató fehér-szürke cirmos cirkányban felfedeztük a mi Kumpi cicánkat, aki lassan már egy éve, hogy nem lehet velünk. Itteni cica egészen a hazautazásunk napjáig nem tisztelt meg bennünket a jelenlétével, de az utolsó reggelen bizony úgy döntött, most már ideje megnéznie bennünket közelebbről is (gondolom, távolabbról azért csak kifigyelt minket). Nyávogva szaladt felém vasárnap reggel, és cefetül simogattatta magát. A könnyem is kicsordult ettől a bizalmaskodástól, és közben folyamatosan Kumpinak szólítottam. :)














Lepakoltuk a csomagjainkat, és becéloztuk a nem éppen Csabrendek környéki, az onnan kb. 35 km-re lévő Szentbékkállát, ahol a Káli-medence egyik legjelentősebb geológiai értékét, az ún. Kőtengert lehet megtekinteni. Itt láthatóak a kőhát leglátványosabb sziklaformái. Mivel ezekből jó minőségű malomköveket lehetett készíteni, ezért ez a tevékenység helyenként a kőhát pusztulásához vezetett.
A látvány nagyon érdekes, a sziklaalakzatok olyanok, mintha egy óriás pakolta volna oda, de természetesen nem így történt – úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején ezen a vidéken a hévizes forrásokból feltörő forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta. Az egykori Pannon-tenger megkeményedett homokturzásait a későbbi időszakok szele (főleg a pliocén korban) látványos, helyenként bizarr formájúra alakította.
A legismertebb alakzat az ingókő, ami valóban inog, ha a megfelelő helyen és ritmusban billegtetik. Jó móka kitalálni, hogy az egyes sziklaformák milyen állatot mintáznak. :)




 














ingókő



























a rejtélyes eredetű ún. madáritatók








partra úszó teknősök












kígyófej








a kis varangy és a mamája








vissza a parkolóhoz



A net szerint a kőtengert Mindszentkálla és Szentbékkálla között találjuk, de ez számunkra nem volt egyértelmű, mert a két falu között (Szentbékkálla határában) látható kék jelzés olyan turistaútvonalat mutatott, ami nem jelezte igazán, hogy onnan megközelíthető-e a természeti látványosság. Ezen a füves-saras úton besétáltunk kb. 100 m-t, de aztán jobbnak láttuk visszafordulni, és bementünk Szentbékkállára, ahol egyértelműen jelezve volt az irány (fa táblákon több helyen is „Kőtenger” és egy autó jele látható). A falu közepén egy kis körforgalomból közelíthető meg. Az autót le lehet parkolni közvetlenül a kőhát „lábánál”.











A Balaton-felvidékre jellemző, kőből épült, zsalugáteres, fehér keretes ablakú, igényesen megépített házai miatt Szentbékkálla ismeretlenül is a szívemhez nőtt, de a Kutyafül is úgy érezte, hogy itt simán el tudna éldegélni. Ezt a települést sokat emlegettük, pedig csak egyszer láttuk, végig se mentünk rajta, de valamiért nagyon jó érzés fogott el bennünket. :) A szállásunkon még aznap utána is néztünk, mennyiért lehetne ott házat venni. :D Úgy sajnálom, hogy az itteni házakról nem készült egyetlen fotó sem!
Aznap nem kirándultunk másfelé, fáradtak voltunk az autózástól, csak arra futotta az erőnkből, hogy Sümegen a Várcsárdában felejthető édességet együnk, és már kora este visszatértünk a csabrendeki házikóba. A szállás weboldalán látható cica viszont sajnos aznap nem tette tiszteletét.


Forrás: internet