A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 17.

Erdei gyümölcsös csokoládétorta





Ezt a tortát ismét a felszaporodott tojásfehérje ihlette. Szinte nem is sütök piskótát már csak akkor, ha el akarom tüntetni a hűtőben, egymással egyre régebbi barátságnak örvendő tojásfehérjéket. Ezúttal 10, sárgájától megfosztott tojgli várta, hogy végre feláldozhassa magát a sütés oltárán. Most nem mennék bele, hogy szaporodhatott fel ilyen mértékben a fehérje, mert akkor sikítófrászt kapnék a feltoluló, leginkább kellemetlennek mondható korábbi főzési élményemtől. :D Úgyhogy hagyjuk is, térjünk rá gyorsan erre a receptre, aminek egyébként csak a krémje jelentett fejtörést, tekintve, hogy a fehérjéből én állandó jelleggel piskótát sütök, úgyhogy azt összehozni nem volt nagy kunszt. Nem mintha a krém kitalálása és megvalósítása az lenne, de mivel édességek terén nem tartom magam különösebben kreatívnak, így aztán a tény, hogy ez a kis krém igencsak finom lett, számomra eléggé örömteli eseménynek mondható. :D Lényeg, hogy volt itthon ilyen-olyan mirelit gyümölcsöm, és tapasztalatból tudtam, hogy ezekből egy kis keményítővel kvázi gyümölcspudingot kreálhatok, amit ha kikeverek némi cukros vajjal, akkor majdnem diókrémet kapok, csak ugye mivel ebben egy fikarcnyi dió sincs, csak háromféle bogyós gyümi, így ezt inkább gyümölcskrémnek illik nevezni. :D A tortának ez a krém a lényege, pedig amúgy elég durván csokis is.
A piskótám alapból mindig ultra finom és remekbe szabott és pihepuha (viccelek, de egyébként egy ideje tényleg így van), na de, hogy a krém is megüti a kívánt mércét, az már számomra is meglepő. Talán csak a csokikrém hagy némi kívánni valót maga után, de azt majd még gyakorlom. Egyszóval ez egy igen jó kis torta lett, amiből persze bőven elég egy szelet, mert baromi tömény. Másnap érdekes mód már ez a véleményem is megváltozott, mert akkor már nem is éreztem olyan töménynek. :D
Csak az nem valami örvendetes, hogy a Kutyinyek nem szimpatizál a csokikrém tartalmú édességekkel, így aztán az első szelet betermelése után közölte, hogy neki ebből ennyi több, mint elég. Így Anyáék jártak a legjobban, mert övék lett a torta jelentős része. Amikor azonban másnap a maradékból is lekanyarítottam magamnak egy vékonyka szeletet, és nekiültem, akkor a Kutya számon kérő hangsúllyal nekem szegezte a kérdést: „És én?!” Ekkor felhúzott szemöldökkel rámeredtem, és minekutána ő továbbra is követelőn nézett rám, behoztam neki a maradék maradékát. A kis huncut befalta, és közölte, hogy szemet huny a csoki fölött. :D
Önkritikusan egyébként megjegyezném, hogy a torta azért ilyen sánta és, hogy úgy mondjam, tömör „gyönyör”, mert a fehér piskóta széle egy kis darabon véletlenül benyomódott, továbbá a csokikrémet se tudtam az eredeti terv szerint körkörösen rusztikusra dizájnolni, mert nem volt türelmem újramelegíteni, hogy megint kenhető állagú legyen. A hűtés kapcsán is a türelmetlenség mondható el rólam, ezért láthatóan nem volt elég ideje a krémnek megdermedni – és gusztusosan kinyomult a tésztarétegek közül –, ám másnap bezzeg gyönyörűen lehetett szeletelni, és úgy állt, mint Katiba' a gyerök. A fotózás kapcsán pedig gyorsan kellett dolgoznom, ui. a napok óta tartó borús idő közepette éppen pont fölénk úszott egy világosabb felhő, ami jobb fényeket kölcsönzött a fényképezéshez. Nem bíztam a másnapra ígért derűs idő eljövetelében, de bezzeg mégis úgy lett, és kisütött a nap. De a legnyomósabb érv a türelmetlenségre az édesség utáni sürgető vágy volt, szóval muszáj volt még aznap megszegni a tortát, az ígéretemről nem is beszélve. :D






Hozzávalók 16 cm átmérőjű tortához:

Fehér piskótához:
5 tojásfehérje
5 ek. finomliszt
5 ek. porcukor
1 mk. sütőpor

Kakaós piskótához:
5 tojásfehérje
4 ek. finomliszt
1 ek. keserű kakaópor
5 ek. porcukor
1 mk. sütőpor

Gyümölcskrémhez:
20 dkg mirelit földieper
10-10 dkg mirelit málna és szeder
1 púpozott ek. étkezési kukoricakeményítő
8 dkg puha vaj
10 dkg porcukor

Csokoládé ganázshoz:
30 dkg étcsokoládé (50%-os)
1,5 dl tejszín
2 dkg cukor

elkészítés:
  1. A fehér piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd fokozatosan hozzákeverjük a porcukrot, és addig verjük, amíg fényes nem lesz. Széles fejű fakanállal óvatosan és kisebb adagokban hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet, és a tésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk.
  2. Előmelegített sütőben megsütjük, majd a formában hagyva, tortarácson kihűtjük. Ugyanígy járunk el a kakaós tésztával is. Mindkét piskótát 3 lapra vágjuk.
  3. A krémhez a fagyasztott gyümölcsöket addig főzzük, hogy felengedve levet eresszenek, majd botmixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a kevés vízzel elkevert keményítőt, és sűrű pudinggá főzzük. Többször átkeverve hagyjuk kihűlni.
  4. A vajat a porcukorral felhabosítjuk és összekeverjük a gyümölcspudinggal. A piskótákat 3-3 lapra vágjuk.
  5. A ganázshoz a tejszínt a cukorral forrásig melegítjük, ráöntjük a darabokra tört csokoládéra, és addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen fel nem olvad.
  6. Az egyik kakaós piskótalapon elosztjuk a gyümölcskrém harmadát, befedjük egy fehér tésztalappal, amire párizsi krémet kenünk. A sorrend ugyanez marad, amíg el nem fogynak a hozzávalók, de ügyeljünk arra, hogy elegendő csokikrémet hagyjunk a torta körbekenéséhez is.
  7. A torta tetejét megmintázzuk, és pár órára hűtőbe tesszük, amíg a krém megdermed. Tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 30 perc

Tipp:

Aki jobban kedveli a hígabb állagú csokoládé ganázst, adjon hozzá több tejszínt.













A recept a Kifőztük gasztromagazin márciusi számában is megjelent.

2013. augusztus 1.

Citromhab szederzselével





Ez a poharas desszert kimondottan ajánlott ebben a kánikulában, hiszen a citromnak köszönhetően üde és frissítő. Az édességét pedig a szeder adja meg. Természetesen a nyers tojás miatt még aznap el kell fogyasztanunk, ahogy elkészítettük, de úgy sem maradna meg másnapra, mert eteti magát. Szeder helyett bármilyen más gyümölccsel is elkészíthetjük, pl. mangóval, ananásszal, málnával vagy akár meggydzsemmel is, de önmagában is megállja a helyét.
Engem ízre kísértetiesen emlékeztet a régi, bolti citromhabra, amiből anno dobozszámra képes voltam enni.




Hozzávalók 4-6 személyre:

Szederzseléhez:
40 dkg friss szeder (lehet fagyasztott is)
cukor (a szeder édességétől függően)
3-4 zselatinlap

Citromhabhoz:
0,75 dl citromlé
1 citrom reszelt héja
3 tojás
12 dkg cukor
2 dl tejszín

4 zselatinlap


Díszítéshez:

szederszemek
citromszeletek
citromfű

elkészítés:

  1. A zselatinlapokat pár percre hideg vízbe áztatjuk. A szedret pürésítjük (ha nem elég édes, cukrot adunk hozzá), majd átpasszírozzuk, hogy ne maradjanak benne magok.
  2. A szederpürét felhevítjük, hozzákeverjük a kinyomkodott zselatint, majd hűlni hagyjuk.
  3. A citromhabhoz a fele mennyiségű citromlevet felmelegítjük és feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, majd kinyomkodott zselatinlapokat. Hűlni hagyjuk.
  4. A tojássárgákat a cukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk a citromhéjat, a citromlevet, valamint a zselatinos citromlevet. Hűtőbe tesszük annyi időre, amíg zselésedni nem kezd.
  5. A tojásfehérjét és a tejszínt habbá verjük, és előbb a fehérjehabot, majd a tejszínhabot a már kocsonyásodó citromos tojáskrémhez forgatjuk.
  6. A habot a szederpürével felváltva poharakba rétegezzük, majd pár órára hűtőbe tesszük. A desszertek tetejét friss szederszemekkel, citromszeletekkel és citromfűvel díszítjük.






2012. augusztus 3.

Szeder-shake





Talán a szeder a másik olyan gyümölcs, amiből finom shake-et készíthetünk, de csak akkor, ha jóféle szedrünk van. A magjai sajnos elég idegesítőek, ezért a málnáéval ellentétben jobb, ha átpasszírozzuk egy nagyobb szűrőkanálban.

Hozzávalók 2-3 személyre:

20 dkg fekete szeder
3 dl tej
2 doboz vaníliás krémtúró
1 ek. barna cukor
fél citrom leve

elkészítés:

  1. A hozzávalókat botmixerrel vagy turmixgépben egyneműsítjük, a turmixot szűrőkanálba öntjük, és átpasszírozzuk.
  2. A shake-et behűtjük, majd poharakba öntjük.



2012. július 31.

Szedres-epres babapiskóta desszert diókrémmel





Meddig lehet variálni a diókrémes desszerteket? Azt hiszem, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, amíg ki nem próbáltuk a létező összes gyümölccsel. A lényeg, hogy a tetején diókrém legyen, mert ez a kulcs a Kedvesem szívéhez. Na jó, elég nagy baj lenne, ha enélkül nem szeretne, de azt kell mondjam, ha diós édességet sütök, akkor aznap biztos, hogy különösen nagy szeretettel viszonyul hozzám hálája jeléül. Akinek tehát a férje, barátja, szeretője szintén diórajongó, az készítse el neki ezt a nyalánkságot, és garantált az aznapi boldogság. :D




Hozzávalók 8-10 személyre:

Rétegezéshez:
30 db babapiskóta

20 dkg étcsokoládé
kb. 1,5 dl tej
1 ek. cukor
25 dkg fagyasztott szeder
25 dkg fagyasztott eper
4 ek. befőzőcukor

Diókrémhez:
1 l tej
3 tojás
18 dkg cukor
18 dkg finomliszt
12 dkg porcukor
16 dkg vaj
20 dkg darált dióbél

elkészítés:
  1. A babapiskótákat háromba törjük, és a felével kirakjuk tál alját. A csokoládét a tejjel és a cukorral gőz fölött megolvasztjuk, és a felével meglocsoljuk a lerakott babapiskótát.
  2. A még jeges gyümölcsöket külön lábasokban 2-2 evőkanál befőzőcukorral kis lángon darabosra főzzük, a levüket a felére elforraljuk, majd hűlni hagyjuk.
  3. A diókrémhez a tojásokat a cukorral kikeverjük, kisebb adagokban simára dolgozzuk a liszttel, és felöntjük a tej felével.
  4. A tej másik felét felforrósítjuk (nem forraljuk fel!), a tűzről levéve hozzácsorgatjuk a tojásos tejet, majd a tűzre visszatéve, folyamatos keverés mellett besűrítjük. Hűlni hagyjuk, és közben néhányszor átkevergetjük. (Több, mint 1,5 kg krémet kapunk.)
  5. A puha vajat kihabosítjuk a porcukorral, beleforgatjuk a diót, és a langyosra hűlt krémhez keverjük.
  6. A szederdzsemet a csokis babapiskótára pötyögtetjük, rákanalazzuk a diós krém felét, majd elosztjuk rajta a többi babapiskótát, és csokoládét csorgatunk rá. Elosztjuk rajta az eperdzsemet, amit befedünk a maradék krémmel. A desszertet pár órára hűtőbe tesszük.