2015. június 25.

Virslis párnácska csípős, parmezános mártással








Volt itthon még virslim és kaliforniai paprikám, ill. a nemrég begyúrt gyors leveles tészta maradéka is adott volt. Először minipizzát akartam készíteni belőle, de eszembe jutott az empenada tetszetős formája, és inkább amellett maradtam.
Nagyon megörültem, amikor a fűszereim között rábukkantam a fekete szezámmagra, de amikor kiderült, hogy szárított édesköményem is van, még nagyobb volt az örömöm, ui. ez utóbbit még sosem kóstoltam, pedig ott figyelt a polcon évek óta – Anya hozta ajándékba Törökországból. Azt nem mondom, hogy „fennel” felirattal inkognitóban lett volna, csak eddig még sosem vettem a fáradságot, hogy lefordítsam a szó jelentését. Sebaj, legalább nem használtam el korábban, mert most nagyon jól jött. :)
Ezek a kis párnák egyébként nem csak vendégváráshoz, de könnyű ebédnek vagy vacsorának is tökéletesek. Mi ketten betermeltük az összeset; a mártással együtt igen kiadós volt.






Hozzávalók 12 darabhoz:

a párnácskákhoz:
25 dkg gyors leveles tészta
3 szál frankfurti virsli
10 dkg kaliforniai paprika
1 kis fej vöröshagyma
őrölt csili

1 ek. mangalicazsír
1 egészen kis tojás
1 ek. tejföl
1 tojássárgája
1 ek. tej
fekete szezámmag és szárított édeskömény a szóráshoz

a mártáshoz:
2,5 dl tej
1,5 dkg vaj
1,5 dkg finomliszt
0,5 dl habtejszín
őrölt fehér bors
őrölt szerecsendió

2 mk. csilikrém vagy darált, nyers, csípős paprikakrém
6 dkg parmezán sajt, reszelve

elkészítés:

  1. A mártáshoz a felhevített vajat simára keverjük a liszttel, folyamatosan kevergetve 2 percig pirítjuk, majd lassan csorgatva hozzáöntjük a tejet.
  2. Folyamatos keverés mellett kis lángon felforraljuk, majd további 5 percig főzzük.
  3. Hozzáöntjük a hideg tejszínt, a csilikrémmel és a fűszerekkel ízesítjük, majd felolvasztjuk benne a reszelt sajtot. Félretesszük.
  4. A hagymát finomra vágjuk, a paprikát felaprítjuk, és a felforrósított zsíron megdinszteljük. Rátesszük a kis kockákra vágott virslit, és pirulásig sütjük. Teljesen kihűtjük, majd belekeverjük az egész tojással elkevert tejfölt.
  5. A már elkészített tésztát lisztezett munkalapon 1-2 mm vastagságúra nyújtjuk, és 12 cm átmérőjű körlapokat szaggatunk belőlük. (A lehulló tésztadarabokat összegyúrjuk, folpackba csomagolva lehűtjük, majd nyújtjuk, szaggatjuk.)
  6. A tojássárgáját elkeverjük a tejjel, és lekenjük vele a tésztalapok fél ívét.
  7. 1-1 evőkanál tölteléket a tésztakorongok egyik felére halmozzuk úgy, hogy az ne érjen hozzá a tojásmázzal lekent tésztaszélhez, majd ráhajtjuk a szabadon hagyott részt, és a széleket lenyomkodjuk. A párnácskákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és 20 percre hűtőbe tesszük.
  8. A szélüket ezúttal villával nyomkodjuk le, és lekenjük a megmaradt tojásmázzal. A fele mennyiségű párnácskát megszórjuk fekete szezámmal, a többit édesköménnyel, és 200°C-ra előmelegített sütőbe toljuk. A hőfokot visszavesszük 180°C-ra, és a párnácskákat pirosra sütjük.
  9. Rácson hagyjuk langyosra hűlni, majd a felmelegített mártással együtt tálaljuk.
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 10 perc