2020. december 6.

Kanelbulle – svéd fahéjas csavart

Sőt, igazából még kardamomos és mandulás is.

 

 


 

Aki imádja a fahéjat, mint ahogyan én is, annak jó indok, hogy a különböző nemzeteknek ezzel a fűszerrel ízesített péksüteményeit akkor is mindenképp kipróbálja, ha azok valójában nem sokban térnek el egymástól. :D Nekem is van fent a blogon néhány ilyen fahéjasom, de a svédeknél kanelbulle (fahéjas zsemlécske) néven futó finomságot semmiképp sem akartam kihagyni a sorból. Igazi téli édességnek tartom, hiszen mind a töltelék, mind pedig a fűszerezés ehhez az évszakhoz igazodik és illik is egyben. A kardamomot nem szabad kispórolni belőle – hacsak nem arról van szó, hogy valaki nem kedveli –, mert különleges ízt kölcsönöz a süteménynek. Ettől lesz tipikusan svéd. :D

„A svédek – a finnekkel együtt – minden évben országos "ünnepnapot" tartanak az ikonikus északi péksüti, a kanelbulle tiszteletére. Ez egy egyszerű (de nagyszerű) fahéjas-kardamomos tekercs, amit minden boltban árulnak, és minden év október negyedikén erről szól az egész nap. Rengeteg plakáton hirdetik, és minden boltban akciósak a hozzávalóik és maguk a csigák is.
Ez a tekercs olyan a svédeknek, mint a magyaroknak a kakaós csiga, és legalább annyira büszkék is rá. 1999 óta tartják minden évben ezt az ünnepet. ...”
Forrás

Amikor a magocskákat kávédarálóban porrá őröltem, majd beleszimatoltam, szinte a fejfájásig fejbe kólintott az illata, annyira erőteljesnek hatott. Ám amikor ugyanez a mennyiség a tésztába/töltelékbe kerül bele, akkor már szerencsére egészen más élményeket nyújt kóstoláskor: jó értelemben vett függést okoz. :D
Kardamomot egyébként, az általam preferált recept szerint, csak a tésztába kellett volna tennem, de én azt a kevés, kimaradt őrleményt is fel akartam használni, ezért került a fahéjas mandulamasszába is. A mázról nem is beszélve, ami szintén saját ötletként lett narancsos – jó döntések sorozata! :) Az ilyen módon megbolondított változat egyszerűen ellenállhatatlan: valódi ünnepi finomság.

 



Hozzávalók 17-22 darabhoz:

Tésztához:
25 dkg finomliszt
5 dkg porcukor
1 mk. őrölt kardamom
½ mk. só
5 dkg vaj
1 tojássárgája
1 dl tej
1,5 dkg friss élesztő
lágy habbá vert tojásfehérje
jégcukor vagy szeletelt mandula a tetejére

Töltelékhez:
5 dkg (blansírozott) mandula
4 dkg porcukor
1 dkg vaníliás porcukor
½ mk. őrölt kardamom
1 tojásfehérje
5 g őrölt fahéj
6 dkg vaj

Narancssziruphoz:
1 dl frissen facsart, átszűrt narancslé
8 dkg cukor


elkészítés:

  1. A tésztához az egy csipet cukorral ízesített tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, csomómentesre keverjük egy kis liszttel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. Az átszitált többi liszthez vegyítjük a porcukrot, a sót, az őrölt kardamomot, elmorzsoljuk a puha vajjal, majd hozzáadjuk az élesztős lisztet, a tojássárgáját, és tésztává dagasztjuk. Letakarva, huzatmentes helyen a kétszeresére kelesztjük.
  3. A töltelékhez a mandulát késes aprítóval ledaráljuk és alaposan elkeverjük előbb a porcukorral, a vaníliás cukorral, a fahéjjal, a kardamommal, majd a lágy habbá vert tojásfehérjével. Végül robotgéppel beledolgozzuk a puha vajat.
  4. A megkelt tésztát 36x34 cm-es téglalapra nyújtjuk, elkenjük rajta a mandulamasszát, és a rövidebbik oldalánál fogva félbehajtjuk. A töltött tésztalapot 1,5-2 cm széles sávokra vágjuk.
  5. Egy tésztacsíkot a kezünkbe veszünk, kissé megnyújtjuk, 2-szer rácsavarjuk a V alakot formázó mutató- és középső ujjunkra, majd a tésztát az ujjbegyünk felől (azaz fentről) a két ujjunk közé hajtjuk és aláfordítjuk. Masnihoz hasonló alakja lesz. Így járunk el a többivel is.
  6. A megformázott péksüteményeket a sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük egymástól távolabb, és letakarva megkelesztjük.
  7. A sziruphoz az átszűrt narancslét a cukorral tejkiöntőbe tesszük, és a felére elforraljuk. Félretesszük.
  8. A sütiket lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, megszórjuk jégcukorral vagy szeletelt mandulával, és előmelegített sütőben megsütjük. Még forrón megkenjük a sziruppal, és rácsra téve így hagyjuk langyosra hűlni.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 12 perc

Tipp:
A tésztát csigaformára is alakíthatjuk: a kinyújtott tésztát feltekerjük és 3-4 cm széles darabokra szeljük, amiket a sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatunk.
A formázást itt megnézheted.