A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dulce/Palermo/Ramiro paprika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dulce/Palermo/Ramiro paprika. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 22.

Indiai fűszerezésű, kókusztejes-csirkés bulgur piláf

 

 



Jó régen – júliusban – posztoltam utoljára „normális” főtt kaját, sőt ahogy utánanéztem, alapból is ritkán mutogatok meleg ételt a blogon. Pedig szinte minden nap főzök, de csupa olyasmit, amiben nincs semmi érdekes, és/vagy már megmutattam itt. Igaz, ez a most posztolt ebéd is pofonegyszerűen elkészíthető, de mi annyira szerettük, hogy muszáj volt a nagyérdemű elé tárnom. :D Most készítettem el másodjára, mert már az első alkalommal is olyan jól vizsgázott, hogy mindenképp újráznom kellett. Először húsmentesen csináltam, csak mert előző este elfelejtettem kivenni a mélyhűtőből a csirkemellet (úgy is szerettük), de a Sünisre már az eredeti elképzelés szerint szerettem volna feltenni. Úgyhogy egy szép, napsütéses vasárnap sort is kerítettem rá, és annyira ízlett, hogy felfaltuk az egészet. Tiszta szerencse, hogy nem volt itt egy 3. személy is, mert neki már nem jutott volna belőle. :D

 
Hozzávalók 2-3 személyre:

½ csirkemellfilé (30-35 dkg)
20 dkg bulgur
1 édes paprika (pl. Palermo, Ramiro vagy Dulce, aprítva kb. 10 dkg)
1 fej lila hagyma (aprítva kb. 10 dkg)
4-5 nagy gerezd fokhagyma
hüvelykujjnyi gyömbér, reszelve
1 mk. currypor
1 mk. őrölt kurkuma
1 csapott mk. őrölt koriander
1 csapott mk. őrölt kardamom
1 csapott mk. őrölt római kömény
½ mk. őrölt szerecsendió
½ mk. őrölt rozmaring
késhegynyi kashmiri chili

4 dkg ghí (tisztított vaj)
2 dl kókusztejszín
kb. 4 dl víz
4 tk. frissen aprított koriander vagy petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A megmosott, szárazra törölt csirkemellet szeletekre vágjuk, majd kis kockákra aprítjuk és enyhén megsózzuk. 2 dkg felhevített ghín kissé lepirítjuk, majd kivesszük a lábasból, és félretesszük.
  2. A ghít pótoljuk, fedő alatt megpároljuk rajta az aprított lila hagymát, a paprikát, majd hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a lereszelt gyömbért, és lefedve, kis lángon 1-2 percig pároljuk.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, az átmosott, lecsepegtetett bulgurt, a pirított húst, és felöntjük kókusztejszínnel, valamint 2 dl vízzel. Lefedve, nagy lángon felforraljuk, majd kis-közepes lángon, a többi vizet is hozzáadva főzzük. Amint sűrűsödni kezd, fedő nélkül főzzük készre.
  4. Frissen aprított korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Megjegyzés, tipp:
Csirkehús és ghí helyett vegán módra tofuval és valamilyen növényi olajjal is elkészíthetjük. Kókuszkrém+víz helyett pedig kókusztejet is használhatunk.




2025. szeptember 12.

Sajtos kifli tangzhonggal

 

 


 
Igen, csíkos kifli, pedig fonott patkónak indult! Van az úgy, hogy sok éves konyhai gyakorlat ide vagy oda, egyszerűen nem jön össze a dolog. Én formázás közben adtam fel az eredeti elképzelést, viszont nem akartam veszni… vagyis fotózás nélkül hagyni az egyébként szép külalakkal rendelkező finom péksütit, ezért a képeken látható, egyszerűbb kivitelben voltam kénytelen posztolni. Nem, nem azért, mert lusta lennék tenni vele egy újabb próbát, hanem mert fix, hogy a formázás nekem másodjára sem sikerülne! A baj a reals videó felgyorsított tempójával volt, és ezen az sem segített, ha pause-oltam, meglesendő a turpiszságot. A formázás során ui. a gyorsan mozgó ujjacskák kitakarták a lényeget. Pedig pofonegyszerűnek tűnt, a Kutyinyek pölö tök nagyképűen közölte, hogy figyelmezzek oda, majd ő megmutatja a procedúrát az előzőleg általam formára vágott szalvétán. Ennek az lett a vége, hogy valójában ő sem tudta kifigyelni a csíziót, azaz a nagy lendületet követően szó szerint a Kutya se ért fel a feladathoz. :D Bezzeg, ha lassítva mutatnák, lenne esély a sikerre!
A neten egyébként összesen két helyen van fent az emlegetett formázási technika, de a másik vidi is ugyanolyan gyors – számomra ott is kinézhetetlen, mit hogyan és hova hajtogat a készítő. Úgyhogy lecsöppenve vettem tudomásul a tényt, miszerint nem tudom új köntösben mutogatni a soron következő kiflireceptemet. Apró popó recept – azt ismét Chefburcinardatól kölcsönöztem, de a töltelék mennyiségét szaporítottam, és még paprikát, valamint mozzarellát is tettem bele.
Tangzhonggal (vagyis lisztpasztával) már sütöttem zsemlét, és bár akkor sem éreztem számottevő különbséget az a nélkül és a tangzhonggal készült tészta között, de a fáma szerint puhábbá, foszlósabbá, magasabbá és tovább eltarthatóvá válik tőle a tészta, mert a liszt így több folyadékot tud felvenni. Mivel én eleve jófajta (adalékanyagmentes Maros Malom) lisztet használok, ezért az alapból is több folyadékot képes magába szívni. Ráadásul miután lefagyasztom a kész zsemléket, ezért azok kiolvasztva mindig puhák. Szóval nem tudom, meddig őrizné meg a frissességét tangzhonggal pl. egy vekni kenyér. (Tangzhongot egyébként vízzel is készíthetünk.)
Na, de hogy ne csak a dugába dőlt formázásról meg a japán lisztpasztáról essen szó, azzal zárom a szövegelést, hogy kevésbé tetszetős külalakban is nagyon finom és mutatós ez a kifli, amivel reggelire, uzsonnára, sőt vacsorára is megörvendeztethetjük magunkat és a családot. ;)

 


Hozzávalók 9 darabhoz:

a tangzhonghoz:
15 g finomliszt
1 dl tej

a tésztához:
a kész tangzhong
40 dkg finomliszt
1 ek. porcukor
1 tk. só
4 dkg natúr krémsajt vagy lecsepegtetett görög joghurt (eredetileg labneh)
2 dkg vaj
1 tojás
1,8 dkg friss élesztő
1 dl tej

a töltelékhez:
20 dkg kecske- vagy juhsajt
9 db mini mozzarella golyócska
5 dkg Palermo vagy Ramiro paprika, aprítva
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
őrölt fehér bors
1-2 ek. növényi olaj

a tetejére:
tej vagy olvasztott vaj
nagy szemű só

elkészítés:
  1. A tangzhonghoz a lisztet lábasba szórjuk, kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd a többi tejet is hozzáadva, kis-közepes lángon puding sűrűségűre főzzük. Folpackkal szorosan betakarva félretesszük hűlni.
  2. A porcukrot a liszthez vegyítjük, a közepébe morzsoljuk az élesztőt, és csomómentesre keverjük a langyos tej felével. Egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  3. Hozzáadjuk a tangzhongot, a többi tejben elkevert tojást, a krémsajtot, sót, és sima felületű, közepesen kemény tésztává dagasztjuk. Végül beledagasztjuk a puha vajat. (Kicsit keményebbnek tűnhet a tészta, de így a jó.) Letakarva 30 percet kelni hagyjuk.
  4. A megkelt tésztából 9 gombócot formázunk, és letakarva 10 percig pihentetjük.
  5. A töltelékhez a felaprított paprikát a felhevített olajon fedő alatt puhára pároljuk, majd kihűtjük, és a petrezselyemmel együtt a villával összetört kecskesajthoz forgatjuk. Őrölt borssal ízesítjük. 9 adagra osztjuk.
  6. Egy tésztagombócot kb. 16 cm átmérőjű körlapra (vagy kissé ovális alakúra) kinyújtunk, majd a körív egyik széléhez közel halmozzuk a tölteléket, és rátépkedjük a mozzarellát. A töltött részt behajtjuk a tészta közepéig, és jól lenyomkodjuk a szélét. Az üres tésztarészt kb. 1 cm széles csíkokra vágjuk.
  7. A töltött részt felgöngyöljük egészen addig, hogy az alján a felcsíkozott rész legvége váljon láthatóvá, majd gondosan összecsipkedjük a tésztát. Visszafordítjuk a talpára, és patkó alakban meghajlítjuk. (Így készítjük el a többit is.) Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és letakarva 15-20 perc alatt megkelesztjük.
  8. Lekenjük tejjel, megszórjuk nagy szemű sóval, és előmelegített sütőben megsütjük. Még forrón újra lekenjük tejjel vagy olvasztott vajjal, és tortarácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc



 


2025. augusztus 31.

Grillezett calzone paprikás túróval, pirított szalonnával, kolbásszal töltve

 

 

 


Talán nem is volt másik olyan receptem a blogon, ami előtt mindössze egyetlen mondat állt, hiszen rendszerint sokat szövegelek. Ennek a calzonénak az első változata elé azonban tényleg mindössze annyit voltam képes írni, hogy „ez pizza, csak be van csukva, és pont!”. Úgy látszik, 2012 áprilisában, amikor felkerült a blogra, épp nem volt ínyemre a sok beszéd. :D Még azt sem osztottam meg a nagyérdeművel, hogy finom-e vagy se. Igaz, nyilván az lehetett, különben nem tettem volna közkinccsé. Persze, a régi, idétlen fotók okán talán jobb lett volna nem mutogatni (pláne, mert már akkor is elégedetlen voltam vele), de valamiért csak kitettem. Így az ott virított éveken át, hogy hirdesse, milyen az, amikor a fotózási tudományom még igencsak gyerekcipőben járt.
Most, hogy az elmúlt hetekben gyakrabban volt pizza-ehetnékünk, eszembe jutott az én régi calzoném, és mivel az akkori receptet jelentősen átdolgoztam (a sonkát húsos szalonnával helyettesítettem, valamint nem átallottam még meg is grillezni a calzonét), új névvel ellátva jobbnak láttam törölni a korábbit, hogy szebb fotókkal illusztrálva, új bejegyzést kapjon az imádni valóra finomított változat.
A tényen viszont: hogy ez továbbra is pizza, csak be van csukva, mindez mit sem változtatott. :D ...és akkor most itt a mondat végi pont! :D
(Túúúdom, most picivel több a fotó, de görgess tovább, ha nem érdekel! :D)


Hozzávalók 6 darabhoz:

a tésztához:
25 dkg pizzaliszt (Caputo Nuvola)
1 mk. cukor
1 mk. só
2 ek. extra szűz olívaolaj
1 dkg friss élesztő
kb. 1 dl víz
0,5 dl tej
növényi olaj a kenéshez

a töltelékhez:
25 dkg túró
5 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
9 dkg ementáli sajt (vagy füstölt sajt)
6 szelet (kb. 10 dkg) füstölt, húsos szalonna
5 dkg kolbász
1 Palermo vagy Ramiro paprika (tisztítva kb. 10 dkg)
1 hegyes erős paprika (tisztítva kb. 8 dkg)
2-3 gerezd fokhagyma
őrölt kömény
1 ek. aprított petrezselyemzöldje+a tálaláshoz


elkészítés:
  1. A tésztához az élesztőt a cukorral vegyített liszt közepébe morzsoljuk, a langyos, tejes víz felével csomómentesre keverjük, és letakarva hagyjuk felfutni.
  2. Hozzáadjuk, a sót, az olajat, és lágy tésztává dagasztjuk. Vékonyan kiolajozott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A töltelékhez a kolbászt felaprítjuk, és serpenyőben, fedő alatt zsírjára sütjük. Tálba szedjük.
  4. A szalonnacsíkokat a kolbászzsírra tesszük, lefedve ennek is kisütjük a zsírját, majd a sült a szalonnát a pirított kolbászhoz adjuk. Amint kihűlt, a ropogós szalonnát kisebb darabokra tördeljük.
  5. A visszamaradt 2-3 evőkanálnyi zsíron – egy kevés sót adva hozzá – fedő alatt megdinszteljük az apróra vágott kétféle paprikát. Kihűtjük.
  6. A túrót elkeverjük a tejföllel, megfűszerezzük, utánasózzuk, és beleforgatjuk a finomra vágott petrezselyemzöldet, a dinsztelt paprikát, kolbászos szalonnát.
  7. A megkelt tésztából 6 gombócot formázunk, és negyedórát letakarva pihentetjük. Ezután mindegyiket kb. 18 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk.
  8. A tésztalapok egyik felét gazdagon megpakoljuk a túrós töltelékkel úgy, hogy a tészta szélét a félkörív mentén egy ujjnyira szabadon hagyjuk. Megszórjuk reszelt sajttal, és a töltetlen részt ráhajtjuk a töltelékre. A széleket jól lenyomkodjuk, visszahajtjuk, és így is lenyomkodjuk. Így járunk el a többi tésztával is.
  9. A calzonék tetejét villával/fogvájóval több helyen átszúrjuk és megkenjük olajjal. Kelni hagyjuk, amíg a sütőt előmelegítjük.
  10. A calzonékat és körülöttük a sütőpapírt lespricceljük langyos vízzel, és sütőbe toljuk. Amint megsültek, tortarácsra szedjük.
    Kétféleképpen ehetjük: a tortarácson néhány percet hűlni hagyjuk, majd aprított petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk. Vagy: miután a calzonék kihűltek, (vékonyan megvajazott) kontakt grillben megpirítjuk (én így sokkal jobban szeretem – naná, hogy azért, mert roppanós lesz a tésztája :D).
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: pizzasütés funkció vagy hőlégkeverés
sütési idő: kb. 10 perc



 


2025. július 18.

Gözleme hagymás-paprikás túróval, mozzarellával töltve (sütőporos változat)

 

 


 


Gondolkodtam, minek is nevezzem ezt a lepényt, gözlemének vagy tortillának, ugyanis nagyon hasonló tésztából készül mindkettő. A gözlemét ugyan még nyersen töltik meg, és így sütik ki, míg a tortilla esetében a készre sütött lapot töltik be és pirítják meg mindkét oldalát (lásd: pupusa). Úgyhogy a gözleme győzött. Korábban már csináltam ilyen török lepényt, de az élesztős változat volt, sőt a tésztájába víz helyett joghurt került, és szögletesre formáztam. Most ezzel a gyorsabban elkészíthető variánssal akartam tenni egy próbát, és miután első alkalommal a maradék krumplipürével töltve jól vizsgázott, következőleg inkább túróval szándékoztam elkészíteni, annál is inkább, mert a korábbihoz képest ez a mostani akkor legalább nem csak a tésztát tekintve számít másnak.
A tészta nagyon jól kezelhető, gyorsan lehet vele dolgozni, és bár nekem ez a túrós jobban bejön, mint a krumplis, igazából bármit tehetünk bele, amit csak szeretnénk. ;) Az is kiderült, hogy a másnapos lepény újramelegítve szinte pont olyan fincsi, mint frissen kisütve. Most már csak azt akarom kideríteni, hogy egyáltalán kell-e bele sütőpor, mert szerintem az sem fontos. :D
Mindenféle finomsággal turbózott, roppanós jégsalátával ettük, és nem szégyelltük még tejfölbe is beletunkolni, mert anélkül nem élet az élet. :D


 


Hozzávalók 8 darabhoz:

a tésztához:
30 dkg finomliszt
1 mk. só
5 g sütőpor
1,8 dl tej+víz 1:1 arányú keveréke
2 ek. extra szűz olívaolaj
kevés növényi olaj vagy olvasztott vaj a pihentetéshez és a sütéshez

a töltelékhez:
25 dkg túró
1-1 fej vörös-s és lila hagyma (aprítva kb. 10 dkg)
½ Palermo vagy Ramiro paprika (kb. 5 dkg)
2 nagy gerezd fokhagyma
1 csapott ek. morzsolt oregánó
1 tk. tárkony
1 mk. kurkuma
őrölt fekete bors
1 csapott tk. cukor

3 ek. növényi olaj
1 cs. (125 g) mozzarella

elkészítés:

  1. A töltelékhez a megtisztított hagymát és a paprikát felaprítjuk, enyhén sózzuk, és a felhevített olajon fedő alatt elkezdjük párolni. 2-3 perc leteltével felöntjük kb. 1 dl vízzel, és fedő alatt, majd fedő nélkül puhára pároljuk.
  2. A túrót a fűszerekkel, cukorral ízesítjük, hozzáforgatjuk a hagymát, és utánasózzuk. A kész tölteléket 8 adagra osztjuk. A mozzarellát négybe vágjuk, felszeleteljük.
  3. A tésztához a sóval, sütőporral vegyített liszthez adjuk az olajat, a szobahőmérsékletű vizes tejet, és sima felületű, rugalmas tésztává gyúrjuk. 8 egyforma gombócot formázunk belőle, mindet lekenjük olajjal, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  4. Egy tésztagombócot enyhén lisztezett munkalapon kb. 18 cm átmérőjű körlapra kinyújtunk, a közepén kissé elsimítjuk a túrót, ráfektetjük a felszeletelt mozzarellát, és körben haladva ráhajtjuk a töltetlenül hagyott tésztaszéleket úgy, hogy azok a lepény közepén is fedjék egymást, és áthengerítjük rajta a nyújtófát (Betöltve kb. 14 cm átmérőjű lesz). Így járunk el a többi tésztagombóccal is.
  5. Egy lepényt lekenünk nagyon kevés olajjal, a beolajozott felével lefelé a felhevített serpenyőbe tesszük, és miközben – közepes lángon – sül, a felül lévő felét is átkenjük egy leheletnyi olajjal. Amint megpirult, átfordítjuk és pirulásig sütjük. A kész lepényt papírtörlőre csúsztatjuk. (A többit is így sütjük meg.)
  6. A kész gözleméket azon melegében tálaljuk, és tejfölt vagy valamilyen mártogatóst és/vagy friss salátát, paradicsomot adunk mellé.

 










2024. március 27.

Sonkás-paprikás sajttekercs

 

 


 
Ezt a sajtroládot a karácsonyi hidegtálhoz készítettem el először a szőlős-diós tekerccsel együtt. A fotózásra már nem jutott időm, viszont mivel nagyon szerettük, elhatároztam, hogy húsvétkor újrázok. Utólag örülök is, hogy korábban nem tudtam lencsevégre kapni, mert az a sajtrolád kevésbé volt szabályos henger alakú. Ennek oka a töltelékben lévő dupla mennyiségű tojásfehérje, ill. az egy kanálnyi tejföl. Utóbbit ezúttal kihagytam belőle, és tojásfehérjéből is csak a fele adagot kevertem hozzá. Így egy szépen formázható sajttekercs lett az eredmény, az íze pedig ugyanolyan szeretni való, mint az első alkalommal. :) Húsvétra szerintem nagyon jó választás, mert mutatós, és a kalácshoz is passzol.

 


Hozzávalók 1 rúdhoz:

a sajtos alaphoz:
16 db lapkasajt
20 dkg Cheddar, ementáli vagy eidami (esetleg trappista) sajt vegyesen
1 ek. növényi olaj

a töltelékhez:
20 dkg főtt, füstölt sertéssonka (nálam 8 nagyobb szelet, vagy 6 szelet Morva sonka – Pikok márka, Lidl)
6 dkg Dulce, Palermo vagy Ramiro, esetleg kaliforniai paprika
4 főtt tojássárgája
2 főtt tojásfehérje
1 doboz (125 g) natúr krémsajt vagy mascarpone (nálam Philadelphia light)
4 dkg vaj
2 dkg Dijoni mustár
1 ek. majonéz
1 kis csokor petrezselyem
1 kis csokor snidling vagy néhány ágacska oregánó, esetleg kakukkfű
őrölt fekete bors

kevés növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A töltelékhez a kihűtött, megpucolt tojások fehérjéből kettőt késes aprítóval ledarálunk (vagy nagyon apróra vágunk). A tojássárgákat villával összetörjük. A paprikát felaprítjuk. A zöldfűszereket finomra vágjuk.
  2. A puha vajat magában kihabosítjuk, hozzákeverjük a krémsajtot, a mustárt, majonézt, tojássárgáját, a ledarált tojásfehérjét, majd beleforgatjuk az aprított paprikát és a zöldfűszereket.
  3. Egy gáztepsire sütőpapírt fektetünk, és vékonyan megkenjük olajjal.
  4. A sajtlapocskákat – egymással kissé fedésben – az olajozott sütőpapírra fektetjük úgy, hogy a függőleges és a vízszintes sorokhoz is 4-4 lapkasajtot használunk fel.
  5. A így kapott négyzetes sajtlapot egyenletesen megszórjuk a reszelt sajtok keverékével, és 180°C-ra előmelegített sütőben 3 perc alatt megolvasztjuk.
  6. A tepsit kivesszük a sütőből, egymással fedésben elrendezzük rajta a sonkaszeleteket, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  7. A krémsajtos keveréket elkenjük a sonkarétegen úgy, hogy a tőlünk távolabbi széle felé elvékonyítjuk, és nem kenjük ki teljesen. A sütőpapír segítségével szorosan feltekerjük, (a papírt természetesen nem beletekerve). A rudat óvatosan átemeljük egy két ív folpackra, felgöngyöljük, majd a végeket összesodorjuk. Hűtőbe téve hagyjuk megdermedni.
  8. A kész sonkatekercs tetejét zöldfűszerekkel díszítjük, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Megjegyzés/tipp:
Úgy lehet szépen megformázni, hogy a kissé összesodort nejlonvégeknél fogva, többször magunk felé görgetjük a rudat. Ezáltal tömörödik és egyenletes hengerformája lesz.
A végeket nem számolva, én 16 szeletre tudtam vágni.

 


 


2024. február 28.

Kókuszkrémben főtt tarkababos-kukoricás egytál (vegán)

 

 


 
Húsmentes csilis babot akartam főzni, de kicsit másképp, mint amilyen a blogon már fent lévő változat. Emlékeztem rá ui., hogy az a korábbi a Kutyafülnek azért jobban ízlett, mint nekem. Bár akkor én is elismerőleg bólogattam evés közben, mégis ott maradt bennem a gondolat, hogy lehetne ez még jobb is. Igaz, ez a recept a legtöbb elemében olyan, mint az a bizonyos első, a kókuszkrém hozzáadásának köszönhetően viszont más élményt nyújt. Tény, hogy így már pláne nem számít fogyókúrás ételnek, és sokkal inkább a hideg, téli időszakban ajánlom, vagy azoknak, akik sokat mozognak. ;)
Három alkalommal lett tesztelve, először vörös-, majd kétszer tarkababbal. Utóbbit most próbáltam ki életemben először, sőt még csak nem is konzerv babot használtam. Ez azért volt izgalmasabb kaland, mert pöttyet tartottam a hosszú főzési időtől. Sajnos, a tarkabab kapcsán az első próba során az egy éjszakás áztatás ellenére sem úsztam meg a hosszan tartó főzést, mert mint kiderült, a babom már öregecske volt. A második alkalommal – ravasz módon – piacon vásárolt, friss babot tettem az ételbe, ami ennek hála, sokkal hamarabb megpuhult. Az elkészült étel a kókuszkrémtől selymesebb, és így még szerethetőbb lett, még úgy is, hogy a tarkabab a vörös rokonához viszonyítva semlegesebb ízű és szárazabb. Viszont "nagyon magas a fehérjetartalma, és aminosav összetétele hasonlít az állati eredetű komplett fehérjékhez". Szóval kifejezetten egészséges, ami mindenképp pozitív érv a mi ritka húsfogyasztásunk kapcsán. ;)
A Kutyinyek osztozott a véleményemben, neki is ez a változat ízlik jobban. :)

 

 

Hozzávalók 2-3 személyre:

1 darabolt konzervparadicsom
15 dkg (friss) száraz tarkabab (áztatva kb. 30 dkg)
1 kukoricakonzerv
1 nagyobb dulce paprika vagy más piros húsú paprika (előbbi az Aldiban kapható)
1 vöröshagyma
1 lila hagyma
6 nagy gerezd fokhagyma
2 ek. friss vagy szárított petrezselyemzöldje, aprítva
1 ek. őrölt pirospaprika
1 tk. őrölt koriandermag
1 tk. grill India fűszerkeverék
1 tk. finomítatlan nádcukor
1 mk. őrölt fűszerkömény
½ mk. őrölt babérlevél
késhegynyi habanero csili
őrölt fekete bors

2 ek. (kb. 2 dkg) magas kakaótartalmú étcsokoládé, reszelve (nálam 85%-os)
2 dl kókuszkrém
2 dl víz
3 ek. olívaolaj
4-5 kenyérlepény (vagy egyéb szikkadt péksütemény, kenyérszelet)

elkészítés:
  1. Az átmosott tarkababot néhány órára (vagy előző este) vízbe áztatjuk, majd leszűrjük. A kukoricakonzervet szűrőkanálba öntjük, és hagyjuk lecsepegni.
  2. A megtisztított hagymákat és a magházától megfosztott paprikát apró kocákra vágjuk, rátesszük a felhevített olívaolajra, és fedő alatt közepes lángon néhány perc alatt megpároljuk. A párolási idő felénél belekeverjük az áttört fokhagymát is.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, 1 evőkanál petrezselyemzöldet, a cukrot, a konzervparadicsomot, 0,5 dl vizet, és kis lángon, majdnem teljesen lefedve, kb. 20 perc alatt a felére elforraljuk a levét. Közben néha átkeverjük.
  4. A reszelt étcsokoládét, a babot és a kukoricát a sűrű paradicsomos alaphoz keverjük, felöntjük a kókuszkrémmel, a többi vízzel, közepes lángon felforraljuk, és eleinte majdnem teljesen, majd félig lefedve, készre főzzük az ételt. A főzési idő vége felé megsózzuk, és hozzáadjuk a többi petrezselymet is. Akkor vagyunk készen, ha besűrűsödik, és a bab teljesen megpuhult (de nem esett szét).
  5. A lepénykenyereket rusztikus cikkekre vágjuk, enyhén beolajozzuk, megsózzuk, és forró sütőben (pl. mini grillben vagy air fyerben) pár perc alatt ropogósra pirítjuk. A kitálalt ételhez kínáljuk.
Megjegyzés/tipp:
Ha kicsit öregebb babot használunk, a főzési idő elején semmiképp se tegyünk sót vagy paradicsomot az ételbe, mert az még inkább kitolja a főzési időt. Ezeket inkább akkor adjuk hozzá, amikor a bab már majdnem teljesen megpuhult. Esetleg vízben előfőzhetjük a babot.
Az étcsokoládé nagyon fontos eleme ennek az ételnek, semmiképp se spóroljuk ki belőle, és mindenképp extra magas kakaótartalmú csokoládét válasszunk!
(Bár étcsokis vagyok, a 85%-os kakaótartalmút már én sem bírom megenni. Akitől kaptam, az biztos nem gondolta volna, hogy végül nem édességben, vagy csak simán a gyomromban végzi a csoki, hanem sós ételbe kerül bele. :))

 




2022. január 14.

Paprikás-lila hagymás ricottalepény

 

 



Az ünnepek előtt betáraztam túróból, de végül a nagy részét mégsem használtam fel. A szavatosságuk lejárata miatt viszont mindenképp kezdenem kellett velük valamit. Tudom, nem először írom le pont a túró kapcsán, hogy lejárt szavatosságú alapanyagot használok, de néha bizony előferdülnek nálam ilyen gaztettek. :D Nem kell megijedni, nem olyan túróról van szó, ami már mozog. :D
Szóval szűk két csomagnyiból összehoztam az alábbi lepény előfutárát, amit kerek piteformában sütöttem meg. Természetesen mindenképp lencsevégre akartam kapni, de a nagy fotózkodás balul sült el, mert aznap az időjárás úgy döntött, hogy nem kedvez nekem. Ráadásul a kiválasztott tányért sem sikerült jól megválasztanom – akárhogy pakoltam is a „modellt”, bárhogyan is próbáltam összegyűjteni a kellő mennyiségű fényt, sehogyan sem jött össze a móka. Délben szomorúan melegítettem újra a fotóalanyt, ám kóstoláskor azért a szám sarkába kiült egy kis mosoly. Másnap reggel újult erővel gyúrtam be ismét a tésztát, és túró híján ricottával készítettem el a lepényt, ezúttal hosszúkás formában. Menet közben az ízesítésén is változtattam. Bár a tejfölt nagy buzgalmamban véletlenül kihagytam belőle, mégis pontosan ugyanolyan ízletes lett, mint az előző napi túrós változat. :)
Aki szereti a vásárhelyi túrós lepényt, az szerintem erre a változatra sem fog panaszkodni. ;)



Hozzávalók 35x12 cm-es pitesütőformához:

a tésztához:
12 dkg finomliszt
5 dkg Graham-liszt
3 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg vaj
10 dkg tejföl
1 tojássárgája
1 ek. cukor
1 mk. só
1,3 dkg friss élesztő

a töltelékhez:
1 édes paprika, pl. Palermo vagy Ramiro (aprítva kb. 10 dkg)
25 dkg krémes állagú ricotta
3,5 dkg vaj
4 dkg búzadara
1 tojás
1 tojásfehérje
1 és ½ ek. extra szűz olívaolaj
1 kis fej lila hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 tk. Provence-i fűszerkeverék
őrölt fekete bors
1 ek. cukor
1 csapott tk. só
1 ek. zsemlemorzsa

a tetejére:
8 dkg tejföl
1 tojássárgája
1 csapott tk. cukor
egy csipet só
őrölt pirospaprika a díszítéshez
1 kis fej lila hagyma a díszítéshez

elkészítés:
  1. A tésztához a szobahőmérsékletű tejfölt elkeverjük az élesztővel, a tojássárgájával, és a cukorral, sóval vegyített lisztkeverékhez adjuk. Tésztát gyúrunk belőle, és liszttel hintett munkalapon akkorára nyújtjuk, hogy ki tudjuk vele bélelni a sütőformát. Letakarva addig pihentetjük, amíg a tölteléket elkészítjük.
  2. A felaprított paprikát a felhevített olívaolajon megdinszteljük, hűlni hagyjuk. A lila hagymát felaprítjuk.
  3. A vajat a tojássárgájával, a cukorral és a sóval felhabosítjuk. Hozzáadjuk a ricottát, az aprított lila hagymát a párolt paprikát, az áttört fokhagymát, a búzadarát, borsot, fűszerkeveréket, majd alaposan összekeverjük és beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjéket.
  4. A tésztát meghintjük zsemlemorzsával, elosztjuk rajta a tölteléket, és a tepsit a 220°C-ra előmelegített sütőnek alulról a 2. rácsára tesszük. A hőfokot 180°C-ra mérsékeljük, és a lepényt (alsó-felső sütéssel) 25-30 percig sütjük.
  5. A tejfölt kikeverjük a tojássárgájával, a cukorral, a sóval, és a lepény tetejére simítjuk. A sütő felső harmadában – felső sütéssel – további kb. 15 percig sütjük.
  6. A kész lepényt tortarácsra téve hagyjuk langyosra hűlni, majd meghintjük fűszerpaprikával, és karikára vágott lila hagymával díszítjük.
Megjegyzés, tipp:
A lepényt 24 cm átmérőjű pitesütőformában is megsüthetjük. Ez esetben a tészta hozzávalóit nem kell kétszer vennünk, ellenben a tölteléket duplázhatjuk, mert a kerek sütőforma széle általában magasabb, ezért több töltelék fér a tésztakosárba. Tojásból 2 egész is elég, nem szükséges plusz tojásfehérjét beletenni.

 

 



 

 

2016. július 14.

Töltött hacsapuri tejfölös mártogatóval





Már nem is emlékszem, mikor készítettem először hacsapurit, de első látásra és ízlelésre is szerelem volt. :D Aztán úgy elfelejtettem újdonsült kedvesemet, hogy az elkészítése kapcsán a második alkalom jó sokáig váratott magára. Nem is tudom, hogyan és miről jutott most megint az eszembe, de szerencsére így történt, és gyors egymásutánban kétszer is megsütöttem. Először (vagyis valójában másodszor) hagyományosan, csak sajttal töltve, majd pedig kitaláltam, hogy ebbe bizony mást is lehet tölteni a sajton vagy akár a túrón kívül. A hűtőben lévő alapanyagokat hívtam segítségül, és ez a finomság kerekedett ki belőle. Egyszerűen imádni való, csakúgy, mint a pita és a naan, hiszen ezek igen közeli rokonságban állnak egymással, hiába olasz az egyik, indiai a másik és grúz a harmadik. :) Azt hiszem, én bármelyik nép kenyérlepényét imádnám. :D


Hozzávalók 10 darabhoz:

a tésztához:
45 dkg fehér tönkölybúzaliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 csapott ek. finomítatlan nádcukor
1 csapott ek. só
2 ek. extra szűz olívaolaj
2,5 dkg friss élesztő
1,5 dl natúr joghurt
kb. 1,5 dl víz

a töltelékhez:
20 dkg pácolt, füstölt császárszalonna
1 szál póréhagyma (tisztítva kb. 15 dkg)
1 Ramiro vagy Palermo paprika (aprítva kb. 10 dkg)
25 dkg mozzarella sajt
1 tojás
őrölt fehér bors


a tálaláshoz:
40 dkg tejföl
1 tk. darált csípős paprika
1 csokor petrezselyemzöldje, finomra aprítva

elkészítés:
  1. A vizet a joghurttal meglangyosítjuk. A cukorral vegyített lisztkeverék közepébe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük a fele mennyiségű vizes joghurttal, és egy kis liszttel betakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a sót, az olajat, a többi folyadékot, és megdagasztjuk. Olajjal kikent tálban, letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  3. A töltelékhez a szalonnát felcsíkozzuk, és zsiradékmentes serpenyőben fedő alatt addig sütjük, hogy a zsírját kiengedje. A szalonnát kivesszük a zsírból, és félretesszük.
  4. A felaprított paprikát enyhén megsózzuk, és 3 evőkanál szalonnazsíron fedő alatt elkezdjük dinsztelni. Fél deci vizet adva hozzá, fedő alatt tovább pároljuk, majd rátesszük a felaprított pórét, borssal ízesítjük, és lefedve készre sütjük.
  5. A pirított szalonnát a zöldségraguhoz forgatjuk, teljesen kihűtjük, majd belekeverjük a tojást.
  6. A megkelt tésztából 10 egyforma gombócot formázunk, és letakarva 10-15 percet pihenni hagyjuk.
  7. A tésztabucikat lisztezett munkalapon kb. 12 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk, a közepükre 1-1 púpozott evőkanál tölteléket halmozunk, és elosztjuk rajtuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt mozzarellát.
  8. A töltelék fölött körben összecsippentgetjük a tésztát, jól összenyomkodjuk, kissé ellapítjuk, és az összecsipkedett felükkel lefelé lisztezett munkalapra sorakoztatjuk. 5-10 percet letakarva hagyjuk, majd az ujjainkkal kb. 12 cm átmérőjű körlapokra nyomkodjuk. (Így kisebb az esélye, hogy kiszakadjanak, mint ha nyújtófával nyújtanánk.)
  9. Egy lepényt megkenünk kevés napraforgóolajjal, és a felhevített serpenyőbe téve, kis lángon, lefedve pirosra sütjük. A felül lévő oldalát is beolajozzuk, megfordítjuk, és lefedve készre sütjük. Így járunk el a többi tésztával is, és amíg a következőt sütjük, a kisült lepényeket betakarjuk konyharuhával.
  10. A mártogató hozzávalóit összekeverjük, és a hacsapurihoz kínáljuk.
Megjegyzés, tipp:
A tésztát zsiradékmentesen is megsüthetjük.









A recept a Kifőztük gasztromagazin júliusi számában is megjelent.


2013. december 31.

Majonézes kukoricasaláta édes paprikával

 

 


Egyik kedvenc köretem a majonézes kukorica, mégis évekre feledésbe merült. Most, amikor azon gondolkodtam, mit is együnk az óesztendőben, eszembe jutott a fent említett köret. Úgy gondoltam, jó lesz a sonkatekercshez. Ezúttal egy kis édes paprikát is csempésztem bele, és a mártás sem sima tejfölös-majonézes lett, hanem inkább tartármártáshoz hasonló. Képes lennék másnaponta megenni, annyira szeretem. :)




Hozzávalók:


1 csemegekukorica konzerv
1 szál Palermói, Ramiro vagy Dulce paprika
2 púpozott ek. 20% zsírtartalmú tejföl
2 ek. majonéz (nálam Univer)
1 tk. Dijoni mustár
1 ek. olívaolaj
1 tk. frissen facsart citromlé vagy fehérborecet/almaecet
1 tk. porcukor
őrölt fekete bors

1-2 ek. szárított medvehagyma (elhagyható)

elkészítés:
  1. A kukoricát szűrőbe öntjük, hideg víz alatt átmossuk, majd hagyjuk, hogy a víz teljesen lecsepegjen róla.
  2. Ez idő alatt a megmosott, szárazra törölt, magházától megfosztott paprikát pici kockákra aprítjuk, és a felhevített olívaolajon fedő alatt puhára pároljuk. Teljesen kihűtjük.
  3. A tejfölt alaposan kikeverjük a majonézzel, a mustárral, fűszerekkel, és beleforgatjuk a párolt paprikát, a kukoricát. Lefóliázva néhány órára vagy másnapig hűtőbe tesszük.
  4. A majonézes kukoricát tálalás előtt ízlés szerint sózzuk, és újra átkeverjük. Sültekhez, sült/grillezett halételekhez vagy hideg tálra szánt ételek mellé kínáljuk.