2016. július 18.

Paprikamártásban sült túrógaluska









A túrógaluska az én mentőövem – olyan sűrűn készítem, hogy már a számát sem tudom, hányszor került az asztalra. Azért nevezem mentőövnek, mert – azon túl, hogy főleg azért csinálom gyakran, mert imádjuk –, nála gyorsabban elkészülő meleg étel nem sok van. Szóval a gyakori készítés másik oka ez: hamar megvan vele az ember, és nem csak akkor fordulhatunk hozzá bizalommal, ha nincs sok időnk a konyhában pepecselni, hanem akkor is, ha épp nem bővelkedünk főzési kedvben.
Mi rendszerint csak tejföllel esszük (néha sajtot is szórunk rá), mert ez a változat készíthető el a leghamarabb (össz-vissz kb. negyedóra alatt, mert én a vizet is vízforralóval forralom fel hozzá).
A tejfölbe sokszor darált csípős paprika is kerül, ha épp ahhoz van kedvem. Az pedig csak egy kis kavarással jelent többet. Picit több időt igényel, de még így is baromi hamar megvan a szívünknek eddig legkedvesebb változat, a paprikás hagymamártással turbózott túrógaluska. És most tádám, itt van a paprikamártásos is! :D Ráadásul ez a galuska most tönkölyliszttel és tönkölybúzadarával készült, de szerencsére pontosan ugyanolyan állagú és ízű, mint a jól megszokott fehér lisztes szerelmünk. :) Ez a paprikamártásos színre kísértetiesen hasonlít a paprikás hagymamártásosra, de ízben mégis más, hiszen az általam nagyon kedvelt bocskor-, ill. kaliforniai paprikából van. Márpedig ezeknek van egyfajta édeskés zamata, ami nálam abszolút nyerővé teszi ezt a két zöldséget, és a velük készült mártás is dobogós helyen van. Húsok mellé is kifejezetten ajánlom.
Tudom, ez már kb. dicshimnusz egy ilyen egyszerű ételnek, de ez a galuska megérdemli a tömjénezést, mert aki egyszer megkóstolja, az függővé válik tőle. Főleg, ha alapból rajong a túróért. :D Nálunk mindenképpen alap élelmiszernek számít, és a belőle készült egytálétel is örök szereplője kiskonyhám színpadának.
Egyébként maga a túrógaluska, amilyen egyszerű étel, olyan könnyen el is lehet rontani. Zöldfülű konyhatündérkeként én is elbaltáztam nem egyszer, mire sikerült beállítani a tökéletes masszaállagot, ami kifőve nem kemény, de nem is olyan lágy, hogy darabjaira hulljon. Ruganyosnak kell lennie. Úgyhogy mindenképp érdemes kísérletezni a hozzávalók arányaival. A tojás mérete, a liszt és a búzadara nedvszívó képessége, valamint a túró nedvességtartalma is mind-mind befolyásoló tényezők. De aki ügyes, annak már elsőre is tökéletes lehet. :) Ezzel a mártással pedig mennyei pokolian finom. :D








Hozzávalók 2-3 személyre:

Túrógaluskához:
50 dkg túró
4 tojás
5 ek. tönkölybúzadara
3 ek. fehér tönkölybúzaliszt
1 ek. só
2 ek. kókuszolaj
5 dkg reszelt sajt (elmaradhat)

Paprikamártáshoz:
1 bocskorpaprika
1 piros húsú kaliforniai paprika
1 kis fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
őrölt fehér bors

2 ek. kókuszolaj

elkészítés:
  1. A galuskához a tojásokat a sóval együtt villával felverjük, alaposan összekeverjük a túróval, hozzáadjuk a tönkölybúzadarát, és 10 perc pihentetés után beledolgozzuk a lisztet.
  2. A tésztamasszából teáskanál segítségével galuskákat szaggattunk a lobogó, sós vízbe, és amikor feljöttek a víz felszínére, 1-2 percig még főzzük.
  3. Leszűrjük, lecsepegtetjük, serpenyőben felhevített kókuszolajon, óvatosan átforgatva megfuttatjuk.
  4. A mártáshoz a megmosott paprikák magházát kivesszük, a húsukat felaprítjuk, és a kis kockákra darabolt vöröshagymával együtt az olajon pár perc alatt megdinszteljük. Közben megsózzuk.
  5. Hozzáadjuk a megtisztított, felaprított fokhagymát, összesütjük, borssal ízesítjük, majd a tejszínt is hozzáöntve addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik.
  6. A darabos mártást átszedjük a botmixer poharába, összeturmixoljuk, és ráöntjük a galuskára. Összeforgatjuk, sózzuk még, ha szükséges, és azonnal tálaljuk. (Sütőtálba is szedhetjük, a tetejét megszórjuk reszelt sajttal, és 200 fokos sütőben kb. 15 perc alatt addig sütjük, amíg a sajt pirulni nem kezd a tetején.)

 

























A recept a Kifőztük gasztromagazin júliusi számában is megjelent.