Továbbra is úgy gondolom, hogy nem vagyok valami ügyes a hagyományos vajas pogácsa készítésében. Éppen ezért ritkán sütök. Persze nem a tésztával van a baj, és még a végeredmény is nagyon finom szokott lenni most már, hogy végre kikísérleteztem a hozzávalók helyes arányát. A külalakkal viszont komoly gondok vannak. :D A pogácsák vagy laposan sunnyognak a tepsiben, vagy büszkén kihúzzák magukat, de aztán seperc alatt lerészegednek, és ide-oda dülöngélnek, miközben forró gőzfürdőt vesznek a sütőben.
Egyébként mindig is a vajas pogácsa volt a kedvencem, a tetején az imádni valóan ropogós beirdalásokkal, amik miatt én ezt a fajta pogit bástyapogácsának kereszteltem el gyerekkoromban. Örömmel harapdáltam le előbb ezeket a ropogós részeket, majd pedig rétegenként szépen haladva, gyomrom tartalmává fokoztam le az amúgy nagyra becsült sós süteményt.
Szóval a vajas pogi igen ritka vendég nálunk – a Kutya legnagyobb bánatára –, de most valahogy kedvet kaptam hozzá. Ahogy a gondolat testet öltött bennem, hogy, hogy nem, a Kutyafül is szinte velem egyszerre érzett olthatatlan vágyat a pogácsa iránt, így hát pár napon belül neki is álltam. Minden flottul ment, csak sajnos az első tepsi pogácsát nem kelesztettem elég ideig sütés előtt, ezért az eredmény laposabb lett. Az ízzel és az állaggal nem volt baj, sőt, vészesen finomra sikerült, szerencsére. A második körre maradt pogácsák már szépen kihúzták magukat, sőt a sütőben még inkább, de aztán nagy hirtelen fejet is hajtottak egymásnak, amint meglátták a szomszédjuk dülledő mellkasát és szépséges termetét. Ezek után legtöbbjük úgy festett, mint amikor kifut az ember lába alól a talaj, és féloldalasan megroggyan. Úgyhogy kissé csalódott képpel üdvözöltem őket, amint kibújtak a sütő forró öleléséből. Nálam bizony nem találtak hasonlóan meleg fogadtatásra, legalábbis a külsejüket látva biztos nem. Sebaj, elszontyolodva is lehet pogácsát majszolni! :D Később aztán fel is vidultam a finomságukat megízlelve és felrémlett bennem Tóth papa enyhe dühvel színezett, érdes hangja, miközben lemondóan legyint a kezével, ha valami nem úgy sikerült, ahogy tervezte: „ott ögye mög a fene!” De a fenének nem hagytunk egy darabot se a pogácsából, mert mind mi ettük meg. :D Napokkal később csak azért is újrasütöttem, hátha ezúttal csinosabbak lesznek, na meg azért is, mert újra megkívántuk. :D
Egyébként mindig is a vajas pogácsa volt a kedvencem, a tetején az imádni valóan ropogós beirdalásokkal, amik miatt én ezt a fajta pogit bástyapogácsának kereszteltem el gyerekkoromban. Örömmel harapdáltam le előbb ezeket a ropogós részeket, majd pedig rétegenként szépen haladva, gyomrom tartalmává fokoztam le az amúgy nagyra becsült sós süteményt.
Szóval a vajas pogi igen ritka vendég nálunk – a Kutya legnagyobb bánatára –, de most valahogy kedvet kaptam hozzá. Ahogy a gondolat testet öltött bennem, hogy, hogy nem, a Kutyafül is szinte velem egyszerre érzett olthatatlan vágyat a pogácsa iránt, így hát pár napon belül neki is álltam. Minden flottul ment, csak sajnos az első tepsi pogácsát nem kelesztettem elég ideig sütés előtt, ezért az eredmény laposabb lett. Az ízzel és az állaggal nem volt baj, sőt, vészesen finomra sikerült, szerencsére. A második körre maradt pogácsák már szépen kihúzták magukat, sőt a sütőben még inkább, de aztán nagy hirtelen fejet is hajtottak egymásnak, amint meglátták a szomszédjuk dülledő mellkasát és szépséges termetét. Ezek után legtöbbjük úgy festett, mint amikor kifut az ember lába alól a talaj, és féloldalasan megroggyan. Úgyhogy kissé csalódott képpel üdvözöltem őket, amint kibújtak a sütő forró öleléséből. Nálam bizony nem találtak hasonlóan meleg fogadtatásra, legalábbis a külsejüket látva biztos nem. Sebaj, elszontyolodva is lehet pogácsát majszolni! :D Később aztán fel is vidultam a finomságukat megízlelve és felrémlett bennem Tóth papa enyhe dühvel színezett, érdes hangja, miközben lemondóan legyint a kezével, ha valami nem úgy sikerült, ahogy tervezte: „ott ögye mög a fene!” De a fenének nem hagytunk egy darabot se a pogácsából, mert mind mi ettük meg. :D Napokkal később csak azért is újrasütöttem, hátha ezúttal csinosabbak lesznek, na meg azért is, mert újra megkívántuk. :D
Hozzávalók kb. 28 darabhoz:
50 dkg finomliszt + egy kevés a dagasztáshoz
15 dkg vaj
4 dkg mangalicazsír
15 dkg tejföl
2 tojássárgája
1 ek. fűszeres sópehely vagy só + tetszés szerinti fűszerek (pl. őrölt bors, őrölt kömény, morzsolt oregánó)
3 gerezd fokhagyma
1 dl tej
1 tk. cukor
2,5 dkg friss élesztő
4 dkg olvasztott vaj a hajtogatáshoz
1 tojás a kenéshez
elkészítés:
- A tejfölt kikeverjük a tojások sárgájával, 2 gerezd áttört fokhagymával, és 1 órát szobahőmérsékleten hagyjuk. A fűszeres sópelyhet ledaráljuk.
- Az élesztőt a langyos, cukros tejben, letakarva felfuttatjuk. A sóval vegyített lisztet összemorzsoljuk a vajjal és a zsírral, hozzáadjuk a tojásos-fokhagymás tejfölt, a felfutott élesztőt, és se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává dagasztjuk (ha szükséges, közben adunk még hozzá egy kis lisztet.) A tésztát tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
- A megkelt tésztát lisztezett felületen ujjnyi vastag téglalapra kinyújtjuk, a felületét megkenjük 1 gerezd áttört fokhagymával ízesített olvasztott vajjal, majd előbb balról és jobbról, majd fentről egymásra hajtjuk a tésztát. 20 percet letakarva pihentetjük.
- A tésztát az óramutató járásával megegyezően 90°-kal elforgatjuk, ismét kinyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal, az előbbi módon meghajtogatjuk és pihentetjük.
- Ezután ismét ujjnyi vastagra nyújtjuk, a tetejét berácsozzuk, és tetszés szerinti méretű (nálam 6 cm-es) pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, pihentetjük, nyújtjuk, szaggatjuk.)
- A pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és 20-30 perc kelesztés után a tetejüket lekenjük felvert tojással. Előmelegített sütőben megsütjük. Langyosra hűlve kínáljuk.
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc
