2015. január 28., szerda

Sütőben sült töltött fánk






A fánksütés nálam ritkaságszámba megy, nemrégiben azonban életemben először megpróbálkoztam vele, belecsempésztem egy (a blogolvasók számára) egyelőre még titkos hozzávalót, és hagyományos módon olajban sütöttem meg. Nagyon jól sikerült, de ennek ellenére most mégis egy sütőben sütött változatot próbáltam ki. Természetesen az így készülő fánkok más jellegűek, mint olajban sült társaik, de nekem ez a fajta is elnyerte a tetszésemet.
A tésztája olyan puha, hogy szinte elolvad a szánkban, és mivel kisméretűek, nagyon hamar meg lehet enni belőlük jó pár darabot. Tulajdonképpen kedvünkre tölthetjük bármilyen lekvárral, sőt csokival, mogyorókrémmel is, de nekem most csak a lejjebb felsorolt házi dzsemjeim voltak itthon.
Tökéletes választás lehet reggelire vagy egy csésze tea mellé, uzsonnára.

A recept eredetijét egyébként a Mester Könyvkiadó Süssünk örömmel! című keményfedeles, kapcsos kiadványában találtam, amibe havonta hozta a postás a lapokat. Anno Anya rendelte meg, és valahogy ott felejtődött a polcon, telis-tele jó kis „recipékkel”, amik közül azonnal kiválasztottam jó párat. Ezeket majd szépen, folyamatosan el is készítgetem. :)














Hozzávalók kb. 20 darabhoz:


40 dkg finomliszt
6 dkg porcukor
8 dkg vaj
1 nagy tojás
½ mk só
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2 dl tej
10-10 mk kajszi- és meggydzsem a töltéshez
1 ek vaj a kenéshez
porcukor a szóráshoz

elkészítés:

  1. Az élesztőt 1 evőkanál liszttel 1 dl langyos, cukros tejben simára keverjük, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A vajat a cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk a villával előzőleg felvert szobahőmérsékletű tojás nagy részét, az élesztős tejet, a többi tejet, valamint a lisztet is, és sima felületű tésztává dagasztjuk. Enyhén kiolajozott kelesztőtálba tesszük, és letakarva, meleg helyen megkelesztjük. (A maradék tojást elkeverjük egy pici vízzel, és félretesszük.)
  3. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, 0,5 cm vastagra kinyújtjuk, és 9 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohárral korongokat szaggatunk belőle. A lehulló tésztaszéleket ismét összegyúrjuk, kinyújtjuk és kiszaggatjuk.
  4. A tésztakorongok közepére kb. 1-1 kávéskanálnyi dzsemet „pöttyintünk” úgy, hogy 10 kajszibarackos és 10 meggydzsemes fánkunk legyen.
  5. A tészta széleit a töltelék fölött összecsippentjük, mint egy kis batyut, és a fánkokat úgy helyezzük a papírkapszlikba, hogy az illesztés alulra kerüljön.
  6. A kapszlikat tepsire tesszük, letakarjuk, további 20 percig kelesztjük, majd a fánkok tetejét megkenjük a félretett tojással, és előmelegített sütőben készre sütjük. Közben a vajat felolvasztjuk.
  7. A kész fánkokat megkenjük olvasztott vajjal, porcukorba mártjuk, és langyosra hűlve kínáljuk.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 12 perc

Megjegyzés:

A kelt tészta kapcsán számomra újdonságnak hatott a vaj cukorral való habosra keverése. Én ezt nem feltétlenül tartom szükségesnek. Időt spórolhatunk, ha a szokásos módon készítjük el a tésztát, azaz miután a liszthez adtuk a felfuttatott élesztőt és a tojást, nyugodtan öntsük hozzá a vajat is olvasztott formában, vagy dagasztás közben adjuk a tésztához, mint amikor kalácsot készítünk.