2022. szeptember 30.

Túrós-csokoládés kuglóf

 

 


 
Mintha megígértem volna, hogy a jövőben igyekszem kevés pénzből elkészíthető ételeket hozni a blogra, de úgy tűnik, ez most az édességre vonatkozóan nem sikerült. Sőt, a tetejébe még annál is drágább desszerttel sokkolom a nagyérdeműt. Ez a kuglóf legalábbis most már sajnos annak minősül, számba véve a felhasznált tojások, a vaj, a túró, a csoki, és a cukor mennyiségét. Mentségemre legyen mondva, hogy a csokoládé már tavasz óta várta, hogy felhasználjam, tojásból és vajból pedig mostanában nem sok fogyott nálam. Ebben a fincsi sütiben aztán jócskán pótoltam a „restanciát”. Reménykedem benne, hogy mások is hozzám hasonlóan jártak, és a megspórolt alapanyagokat nem átallanak most erre az édességre pazarolni, vagy netalán tán az egyszer élünk elvet vallva, csak azért is megsütik az előttünk álló hétvégére. ;)

 


Hozzávalók 24 cm-es kuglófformához:

a tésztához:
20 dkg finomliszt
5 dkg kukoricakeményítő
4 dkg kakaópor
1 cs. sütőpor
egy csipet só
25 dkg vaj
20 dkg cukor
15 dkg étcsokoládé
4 tojás
1,5 dl habtejszín

a túrókrémhez:
40 dkg túró
2 tojás
7 dkg cukor
2 cs. vaníliás cukor
½ cs. vaníliaízű pudingpor

a bevonáshoz:
10 dkg étcsokoládé
1 ek. növényi olaj

elkészítés:
  1. A feldarabolt csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, hűlni hagyjuk.
  2. A vajat a kétféle cukorral felhabosítjuk, egymás után beledolgozzuk a tojásokat, majd a tejszínt és a csokoládét is hozzákeverjük.
  3. A lisztet elvegyítjük a keményítővel, a kakaóporral, sütőporral, sóval, és a tojásos masszához forgatjuk.
  4. A töltelékhez a hozzávalókat összekeverjük, ha szükséges, botmixerrel krémesítjük.
  5. A tésztamassza felét a szilikon sütőformába kanalazzuk, a kanál hátával árkot képezünk, és úgy osztjuk el benne a túrót, hogy az ne érje a forma szélét. Befedjük a többi tésztamasszával.
  6. Előmelegített sütőben megsütjük, majd egy tálca vagy vágódeszka segítségével a talpára fordítjuk, és 2-3 perc elteltével lehúzzuk róla a formát. Tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  7. A bevonáshoz a csokoládét az olajjal vízgőz fölött összemelegítjük, és a kuglófra csorgatjuk. Kissé hagyjuk meghúzni, majd felszeleteljük a süteményt.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc

 


2022. szeptember 23.

Sajtos sütőtöktallér panko bundában

 

 


 
A sütőtök egészen idáig nem volt a barátom. Pontosabban azt a sütőben sült fajtát, amit sokan fahéjjal hintve esznek, én se ízre, se szagra máig nem csípem. Ettől függetlenül úgy gondoltam, létezhet olyan tökös recept, amit jóízűen megennék. Utána is néztem, és néhány ötlet felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik ilyen a sütőtök cordon bleu volt. A megfelelő tök nagy reményű birtokosaként izgalommal telve vártam a kóstolást. Persze, ha ropogós morzsában sült zöldségről van szó, akkor eleve jó eséllyel lehet arra számítani, hogy a végeredmény szerethető lesz. Így is történt – mindkettőnk szerint tök jó, hogy nem voltam gyáva tenni vele egy próbát, mert nagyon ízlett. :)
Ebben a töltött töktallérban azonban az eredeti recept szerint nem csak sajt van, hanem sonka is, de én azt nemes egyszerűséggel kispóroltam belőle, mivel már 2 éve tart nálunk a húsfogyasztást minimalizáló táplálkozás. Aki jónak látja, természetesen beleteheti. ;)
Ez a ropogós bundába bújt, belül puha finomság levett bennünket a lábunkról, úgyhogy mostantól még eggyel többféle zöldség színesítheti a táplálkozásunkat. :)

 


Hozzávalók 6 darabhoz:

40-45 dkg Butternut vagy sonkatök (hámozott mennyiség)
10 dkg eidami sajt
őrölt színes bors

liszt (bármilyen)
2 tojás
panko morzsa
növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A tököt meghámozzuk, a hosszúkás, „nyaki” részét levágjuk, és 12 darab, kb. 0,5 cm vastagságú karikákra szeljük.
  2. A szeleteket 3 percig főzzük, majd jégkockás vízbe szedjük és lehűtjük. Leitatjuk róluk a nedvességet, majd mindkét oldalukat meghintjük kevés sóval és borssal.
  3. A sajtot lereszeljük, és 6 db, kb. 1,5 dekányi lapos tallérokká gyurmázzuk. (Szeletelt sajt esetén pogácsaszaggatóval köröket szaggathatunk ki.)
  4. Két tökszelet közé egy sajttallért helyezünk, és előbb lisztbe, majd sóval ízesített felvert tojásba és panko morzsába forgatjuk. Így járunk el a többivel is.
  5. Serpenyőben jó ujjnyi mély olajat hevítünk, és közepes lángon kisütjük benne a töltött tököket. Papírtörlőre szedjük. Személyenként 2 darab sütőtöktallért számolunk.
Tipp:
Bármilyen köretet adhatunk hozzá. Én friss jégsalátával együtt tálaltam.
Készíthetünk hozzá fűszeres joghurtöntetet is: 30 dkg görög joghurthoz keverjünk 1 tk. oregánót, 1 tk. curryport, késhegynyi őrölt köményt, őrölt színes borsot, sót, 1 ek. extra szűz olívaolajat és 1 szűk ek. akácmézet (lehet agavé szirup is).

 

 


 

2022. szeptember 11.

Szilvás kosárka

 

 


 
A szomszéd szilvájának java egyre nagyobb kupacot alkotva, a fa alatt hevert, úgyhogy szerintem fel sem tűnt volna, hogy a maradékot én szedtem le a fáról, nem pedig a gravitáció. Persze, jól nevelt gyerek lévén engedélyt kértem a szüretelésre, így lelkifurdalás nélkül menthettem meg a gyümölcsöt az enyészettől. A szilva egy részét Anyáéknak ajándékoztam, más részéből kelt sütemény lett, aminek köszönhetően megtörtem a hosszú hallgatást, és nemrégiben új poszt lett belőle a blogra. Szilva azonban még mindig maradt a tálban. A mélyhűtőben pedig már legalább 2 hónapja ott figyelt a korábban elkészített házi leveles tészta is, úgyhogy nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy mi legyen ezek házasságából. Mind a szilvát, mind pedig a saját kezűleg készült, szinte elfeledett tésztát ajándéknak éreztem, mert aznap nagyon ki voltam éhezve az édességre, viszont nem sok kedvem lett volna az időigényesebb süteményhez. Így hát ez az egyszerű, jó gyümölcsös, szinte falatnyi sütike lett belőle. :)

 


 

Hozzávalók 12 darabhoz:

40 dkg házi leveles tészta (nálam kifordított leveles tészta)
40 dkg szilva (magozott mennyiség)
2 ek. finomítatlan nádcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 csapott tk. őrölt fahéj
2 ek. frissen facsart citromlé
3 dkg étkezési kukoricakeményítő

elkészítés:
  1. A leveles tésztát (ha szükséges, előbb szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni) liszttel hintett munkalapon 36x20 cm-es téglalapra nyújtjuk, majd a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük. Letakarva 1 órára hűtőbe tesszük.
  2. A szilvát kimagozzuk, a fél szilvaszemeket négybe vágjuk, tálba tesszük. Meghintjük fahéjjal, vaníliás cukorral, cukorral, meglocsoljuk citromlével, és alaposan összekeverjük. Állni hagyjuk, amíg a tészta a hűtőben pihen.
  3. A tésztarudat 12 egyforma darabra vágjuk, lisztezett munkalapon kb. 10 cm-es körlapokra nyújtjuk és kibéleljük velük a muffintepsi mélyedéseit. (A tepsit nem kell kivajazni.)
  4. A keményítőt a szilvára szitáljuk, jól összeforgatjuk, és a gyümölcsöt a tésztakosarakba adagoljuk.
  5. Előmelegített sütőben készre sütjük, majd óvatosan kiemeljük a tepsi mélyedéseiből, és tortarácsra tesszük. Langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 220°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

Tipp:
Házi leveles tészta helyett használhatunk boltit is – 1 cs. elegendő hozzá.
A szilvához adhatunk kevés szilvalét és/vagy rumot is, de ez esetben kicsivel több keményítőt keverjük hozzá.

 


 

2022. szeptember 6.

Hamis fasírt fűszeres pirított krumplival, magyarosan

...olcsón, finomat-projekt vol. 1

 

 

...vagy legalábbis „nem túl drágán” – lehetne az alcím.
Először is, picit húzom a nyakam amiatt, hogy ilyen faék egyszerűségű ételt teszek közzé. Ugyanitt bocsánatot is kérek azoktól, akiknél a pirított vagy tepsis krumpli alap kaja. Talán nevetséges, hogy főételként ilyesmi felkerülhet egy gasztroblogra, pláne ilyen hosszú kihagyás után, de ígérem, a leírásból kiderül, hogy miért vetemedtem erre. ;)
Hogy fokozzam a szégyent, ez a poszt eredetileg csakis a krumpli miatt íródott. :D De aztán rájöttem, hogy amit mellé készítettem, az annyira egyszerű, olcsó és finom étel, a tetejébe még tápláló és egészséges is, hogy az alábbi fűszerezéssel készítve, itt a helye a blogon. Ez pedig nem más, mint a mi imádott falafelünk (amit – szintén: micsoda skandalum! – már feltettem egyszer a Sünisre). A csicseriborsó fasírt azért is jó választás, mert sem tojás, sem liszt nincs benne, aminek köszönhetően valóban pénztárcakímélő ételnek számít. Amellett nagyon gyorsan elkészíthető – igaz, olajban… bocsi! De talán enyhítő körülménynek számít, hogy mivel valódi fasírt módjára is fűszerezhetjük, így kóstolás után még azok is elismerően nyilatkozhatnak róla, akik amúgy hardcore húsevők. Szóval ezzel kicsit visszaszoríthatjuk a húsfogyasztást is. ;) A falafel tehát, együtt a pirított krumplival, abszolút megfelel az „olcsón, de finomat” kritériumnak. Ami pedig manapság sajnos igencsak fontos szemponttá vált. Megsúgom, hogy egyébként a falafelnek is létezik abszolút értékelhető, olajmentes változata, bár az azért nem pont ugyanaz, akárcsak a klasszik sült krumpli vs. tepsis esetében.)
Na de vissza a burgonyához! Szerintem nincs olyan ember, aki ne szeretné a sült krumplit. Sajnos, azonban úgy néz ki a helyzet, hogy ilyen olajárak mellett egyre ritkábban ehetjük, hiszen a sütéséhez jelentős mennyiség szükségeltetik belőle. Szerencsére bennünket a Kutyafüllel ez nem taglóz le annyira, mert eleve ritkán szoktam olajban sütött krumplit készíteni. Bevallom, hogy akkor viszont a még drágább kókuszolajat részesítem előnyben, részben azért, mert a napraforgóolajnál kevésbé szagos.
Sütőben pirított krumplit korábban sosem csináltam, inkább batátával műveltem ugyanezt, szóval számomra ez a készítési mód nagyon is újdonságszámba megy, pontosabban ment, úgy 3 hónappal ezelőttig. A barátnőmmel való egyik beszélgetés alkalmával ui. nemrég szóba került, hogy ő a sült krumplinak már csak a szinte olajmentes változatát szokta csinálni. A beszélgetés óta megtáltosodtam, és 80%-ban már én is inkább így elkészítve teszem az asztalra ezt a zöldséget. Bár a krumpli külseje így nem lesz annyira ropogós, mint amikor mély olajban sütjük, de előnye – azon túl, hogy alig igényel zsiradékot –, hogy készítés közben nem fröcsög összevissza az olaj, ill. hogy a burgonyát alaposan be lehet fűszerezni, továbbá egyéb zöldségekkel együtt is készíthetjük. Úgyhogy nálunk igazi kedvenc lett. Persze azért nem mondunk le a „rendes” sült krumpliról sem, viszont ezek után még inkább felértékelődik, amikor a hagyományos módon készítem: mély olajban.
Én egyébként leggyakrabban vöröshagymával, sárgarépával, batátával és néha szemes kukoricával kombinálom.
Szóval, aki számára szintén újdonságnak számít a krumpli sütőben való sütése, pláne falafellel tálalva, az bátran próbálja ki az alábbi receptet – garantálom, hogy nem fog csalódni! ;)

 


Hozzávalók 2 személyre:

a csicseriborsó fasírthoz:
15 dkg áztatott csicseriborsó (7-8 dkg száraz csicseriborsóból)
1 kis csokor petrezselyemzöldje
1 kis fej vöröshagyma (kb. 5 dkg)
1 ek. őrölt pirospaprika
1 tk. fokhagyma-granulátum vagy 3 gerezd fokhagyma
1 tk. őrölt fűszerkömény
késhegynyi erős paprika
őrölt tarka bors

2,5 dkg szezámmag (elhagyható, de nem érdemes)
70-80 ml víz
növényi olaj a sütéshez

a pirított krumplihoz:
70 dkg sütni való krumpli
1 tk. őrölt pirospaprika
késhegynyi csípős paprika
1-1 tk. oregánó, kakukkfű, rozmaring, bazsalikom
1 csapott tk. fokhagyma-granulátum vagy 4 gerezd fokhagyma
½ mk. őrölt szerecsendió
őrölt tarka bors

3 ek. növényi olaj (nálam extra szűz olívaolaj)

elkészítés:
  1. A falafelhez az előző nap beáztatott, majd lecsepegtetett csicseriborsót a száráról letépkedett petrezselyemlevélkékkel, a darabokra vágott hagymával (fokhagymával) és a vízzel együtt késes aprítóban krémesre daráljuk.
  2. A pépet keverőtálba szedjük, hozzáadjuk a szezámmagot, befűszerezzük és alaposan összekeverjük. Lefedve hűtőbe tesszük 2 órára.
  3. A meghámozott krumplit, méretétől függően cikkekre vágjuk, tálba tesszük. Egy kis tálkában a fűszereket és a sót összekeverjük az olajjal, a krumplira öntjük, és alaposan összeforgatjuk.
  4. A fűszeres krumplit sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük úgy, hogy a cikkek ne fedjék egymást, és 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt megsütjük. Sütés közben egyszer átfordítjuk a krumplicikkeket, hogy mindkét oldaluk pírt kapjon. (Grillezve is süthetjük.)
  5. Miközben a krumpli sül, serpenyőben olajat hevítünk. Egy teáskanál és a tenyerünk segítségével kis diónyi méretű fasírtgolyókat formázunk, és közepes lángon kisütjük. Papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot.
  6. A krumplit tálalás előtt utánasózzuk, ha szükséges, és a falafellel együtt tálaljuk.
Tipp:
  • Én a sütő „pirított burgonya” funkcióját használom, ami tulajdonképpen grillezve süt. Így 30-35 perc alatt készül el a krumpli.
  • A krumplihoz egyéb zöldségeket is adhatunk, illik hozzá a batáta, a sárgarépa, kukorica, cékla, karfiol, brokkoli stb.
  • Amennyiben vöröshagymával, esetleg fokhagymával együtt szeretnénk sütni, akkor a karikára szelt hagymát (és/vagy a félbevágott fokhagymagerezdeket) inkább a sütési idő felénél forgassuk a krumplihoz, különben megég. A kukoricát pedig a sütés vége felé adjuk hozzá. A fűszereket kedvünk szerint variálhatjuk.
  • Készíthetünk hozzá mártogatót is. Ehhez én 25 dkg tejfölt összekevertem 10 dkg túróval, 2 ek. majonézzel, 1 ek. aprított petrezselyemzöldjével,  1 tk. magos dijoni mustárral, 1 jó tk. agavé sziruppal (lehet méz, esetleg porcukor is), 1 ek. extra szűz olívaolajjal, és őrölt tarka borssal, sóval fűszereztem.

Megjegyzés:
A csicseri masszából érdemes többet készíteni (tehát kb. 15 dkg száraz csicseriborsót áztassunk be), részben azért, mert a massza hűtőben pár napig eláll, és így akár másnap vagy harmadnap is frissen süthetünk belőle falafelt. Másrészt pedig a késes aprító tartályának befogadó képessége miatt, mert könnyebben darál, ha majdnem tele van. ;)

 


2022. szeptember 1.

Rumos szilvás-túrós lepény kókuszos-mandulás morzsával

 

 


 
A tegnapi 30 fokhoz képest hihetetlen, de mára a kinti hőmérséklet is azt támasztja alá, hogy itt az ősz – már megint, és végre!
Úgy elrepült ez a fél év, amióta lakásból házba, ill. egyik városból a másikba költöztünk, hogy ihajla! És én azt hittem, itt is ontom majd magamból a recepteket. Emlékszem, meg is ígértem valakinek, hogy így lesz. Hát bocsi, de akaratomon kívül hazudtam – szó nem volt itt receptontásról! Sőt, az utóbbi időben felkerült étkek fele előre be volt tárazva, szóval az itthoni tevékenységek kapcsán tényleg nem a sütés-főzés irányába billent a mérleg nyelve. Aztán szégyenszemre elfogytak a tartalékolt receptek, ill. az újabbak is, és azon kaptam magam, hogy a konyha a legutolsó hely, ahol lenni akarok.
A blog története során még soha nem telt el ennyi idő – 82 nap! – két recept posztolása között. A leghosszabb kihagyás is csak 1 hónapig tartott, amikor is a bekrepált fényképezőgépem miatt voltam kénytelen leállni az ételfotózással. A mostani hosszú szünetet viszont háromszorosan is meg tudom indokolni: a ház körüli munkálatok elsődleges fontosságával, a nagy nyári meleg miatti elcsigázottsággal, ill. sajnos többféle lelki tehertétel is okot adott arra, hogy a konyhai alkotótevékenység háttérbe szoruljon.
Aztán a múlt hét óta újra elkezdtem recepteken gondolkodni, és végre már nem csak a napi (faék egyszerűségű) ebédünk elkészítése miatt mentem ki a konyhába. Minden esetre meg kellett állapítanom, hogy a fotózás nem olyan, mint a biciklizés: el lehet tőle szokni.
Azt ugyan nem tudom, hogy ilyen alapanyagárak mellett vajon kinek lesz pénze a rendszeres süteménysütésre, pl. akár az enyémhez hasonló gasztroblogokon látott receptek alapján. Lassan az lesz, mint régen: az ünnepnapokra korlátozódik egy-egy drágább desszert elkészítése, aminek nyomán talán újra felértékelődnek bizonyos édességek. Na, de félre a borongós gondolatokkal! Lényeg, hogy újra sütök és posztolok, és csak remélni tudom, hogy vannak még, akik továbbra is látogatják a Sünist.
A szilvát pedig köszönöm a szomszédunknak, aki a – még a fán maradt – termést átengedte nekünk. A java sajnos a földre lepotyogva, a rovarok martalékává vált. De tanultam az esetből: jövőre hamarabb kérek engedélyt a szüretelésre. :)

 


 

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

a tésztához:
15 dkg finomliszt
2 dkg cukor
egy csipet só
5 g friss élesztő
4 dkg tejföl
1,5 dkg puha vaj
1 felvert tojás fele
2 ek. víz

a túrótöltelékhez:
25 dkg túró
6 dkg porcukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
3 dkg tejföl
2,5 dkg puha vaj
1 tojás + a felvert tojás másik fele
1 ek. frissen facsart citromlé
¾ cs. (3 dkg) vaníliaízű pudingpor (főzős)

a szilvás töltelékhez:
kb. 40 dkg szilva (magozott mennyiség)
3 ek. rum (jamaikai vagy Portorico)
2 ek. nádporcukor

az édes morzsához:
7 dkg finomliszt
3 dkg kókuszreszelék
3 dkg aprított mandulapehely
5 dkg finomítatlan nádcukor
½ mk. őrölt fahéj
7 dkg vaj

elkészítés:
  1. A tésztához a lisztet tálba mérjük, a közepébe tesszük a szobahőmérsékletű többi hozzávalót, belemorzsoljuk az élesztőt, és robotgéppel megdagasztjuk. Ha nagyon ragad, kevés lisztet dagasztunk még hozzá, majd kivajazott tálban, letakarva, meleg helyen 1 óra alatt megkelesztjük.
  2. A kimagozott szilvát negyedeljük, és összeforgatjuk a nádporcukorral kevert rummal. Letakarva hagyjuk.
  3. Az édes morzsához a hozzávalókat összemorzsoljuk a hideg vajjal, és hűtőbe tesszük.
  4. A megkelt tésztát liszttel hintett munkalapon kinyújtjuk, a tortaformába illesztjük, és egy kis peremet készítünk neki. Villával több helyen megszurkáljuk. Letakarjuk, amíg a túrómasszát elkészítjük.
  5. A töltelék hozzávalóit alaposan összekeverjük, egyenletesen elosztjuk a tésztán, majd körkörösen elrendezzük rajta a szilvacikkeket.
  6. A tetejét megszórjuk a morzsával, és a süteményt előmelegített sütőben megsütjük. Tortarácsra téve, a formában hagyjuk teljesen kihűlni.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc