A következő címkéjű bejegyzések mutatása: író. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: író. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 31.

Gyors almás sütemény







Tegnap volt a nyár legforróbb napja, és bár mára egy csöppet elviselhetőbb a hőmérséklet, azért ez egyértelműen érezhető, hogy a meleg évszak még utoljára megmutatja nekünk az erejét. Holnap, a naptári ősz első napján viszont valóban fellélegezhetünk, és akár a sütőt is bekapcsolhatjuk. A sulikezdés miatt persze nyilván nincs idő komolyabb édességgel meglepni a gyerkőcöket (és persze magunkat), de egy egyszerűen és gyorsan elkészíthető sütivel azért megörvendeztethetjük őket. :)
Bár nekem nincs gyerekem, ezért a szeptemberi rohanástól ilyen módon megmenekülök, de azért azt elmondhatom, hogy én is szívesen sütök kevés idő és energia ráfordítást igénylő süteményeket. Igaz, néhány év óta a sütéshez sokkal több türelmet érzek, mint a főzéshez, néha viszont még így sincs kedvem a bonyolultabb és/vagy időigényesebb desszertekhez. A „néha” olykor hosszabb időszakot ölel fel. :D Ilyenkor a hipp-hopp elkészíthető édességeket részesítem előnyben, és posztolom is itt a blogon, aminek reményeim szerint sokan örülnek. :) Persze az egyszerű és gyors fogalma is relatív, mert ami nekem gyorsnak számít, az nem biztos, hogy másnak is az. De azért bízom benne, hogy nem szoktam mellélőni ezen a téren :D Ez a süti például biztos, hogy egyszerű és gyors, ráadásul nagyon almás. :) Akinek még a csokis-pekándiós díszítéssel sincs kedve bajlódni, az egyszerűen csak szórjon rá porcukrot. Úgy is finom. :)







Hozzávalók 28x18 cm-es tepsihez:

Tésztához:
25 dkg Granny Smith alma
15 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
8 dkg finomítatlan nádcukor + 2 dkg a szóráshoz
1 tk. sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
½ mk. só
2 tojás
1,8 dl író
60 ml növényi olaj (nálam napraforgó- és olívaolaj fele-fele arányban)
1 tk. vaníliapaszta

Tetejére:
3 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj
3 dkg pirított, aprított pekándió

elkészítés:

  1. A meghámozott, magházától megfosztott almákat 1 cm-es kockákra vágjuk, és hozzáforgatjuk a sütőporral, szódabikarbónával, cukorral, sóval vegyített kétféle liszthez.
  2. A tojást felverjük, felöntjük az íróval, az olajjal, vaníliával ízesítjük, és fakanállal lazán az almás liszthez keverjük. (Nem kell agyonkevergetni!)
  3. A masszát a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és a tetejét megszórjuk nádcukorral. Előmelegített sütőbe toljuk és megsütjük. A kész süteményt tortarácsra tesszük, és a tepsiben hagyjuk kihűlni.
  4. Az étcsokoládét az olajjal felolvasztjuk, a tetszés szerinti méretűre felszelt sütemény tetejére csorgatjuk és rászórjuk az aprított pekándiót.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc

Tipp:

A tésztát dúsíthatjuk aprított csokoládéval, mazsolával. Kerek tortaformában is megsüthetjük.




2020. június 10.

Eperzselés kakaós sütemény







A hűtőben lévő maradék író és eper felhasználására készítettem ezt az extra puha tésztájú sütit. Jók tudnak lenni az ilyen egyszerű édességek, de engem mindig arra ösztönöznek, hogy valamivel egy kicsit feldobjam. Az eperzselé szerintem pont jó erre, mert nem csak mutatós, és színében jól illik a sötét tésztához, de ízében is passzol hozzá.
Valójában ez egy vigaszsüti, mert előző este szó szerint könnyes (én inkább zokogós :D) búcsút intettünk a The Big Bang Theory vígjátéksorozatnak, és ha már aznap este mindezt nagy szívfájdalommal voltunk kénytelenek tudomásul venni, nem akartam, hogy másnap is szomorkodjunk. Persze ez nem így lett – hiába énekeltem el magamnak a Szép cicát :D –, de legalább a finom sütit nyammogva idéztük fel legkedvesebb sorozatszereplőink legviccesebb jeleneteit.
 
Drága Sheldon, Leonard, Rajesh, Howard, Penny, Amy és Bernadette… hiányozni fogtok!
♥






Hozzávalók 20x28 cm-es tepsihez:

Tésztához:
20 dkg finomliszt
16 dkg porcukor
2 dkg vaníliás cukor
3 dkg holland kakaópor
1 tk. szódabikarbóna
1 dl napraforgóolaj
1 tojás
2,5 dl író

Eperzseléhez:
35 dkg földieper
5 dkg cukor
1 ek. citromlé
5 zselatinlap

elkészítés:

  1. A felvert tojást elkeverjük az íróval, az olajjal, és hozzászitáljuk a porcukorral, kakaóporral, szódabikarbónával vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. Még forrón kiborítjuk a tepsiből, és tortarácsra téve, teljesen kihűtjük.
  3. Az eperzseléhez a feldarabolt epret a cukorral, a citromlével lábasba tesszük, botmixerrel pürésítjük és felforraljuk. Feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, alaposan kinyomkodott zselatinlapokat. Langyosra hűtjük.
  4. A tésztát visszatesszük a tepsibe, ráöntjük az eperzselét, és hűtőbe téve dermedni hagyjuk. Kockákra vágva kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc





2019. december 8.

Török mogyorós-vaníliakrémes torta









Egy Nutellás receptjátékra ezzel a tortával neveztem be, amikor még gyerekcipőben járt a sütési tudományom. Akkor különdíjat kaptam érte. Sőt, amikor valaki más is elkészítette, és megkóstoltatta azt egy neves étterem cukrászával, a tortám ott is nagy dicséretet kapott. Meglepett a dolog, de nagyon örültem neki. :)
A torta alapjául szolgáló tészta az akkori gyávaságom és/vagy lustaságom eredményeként – mivel még nem mertem másfajta tésztával kísérletezni, nehogy elrontsak valamit – megegyezett a Sport muffinoméval, csak épp nem volt benne Sport szelet. Sokak körében népszerű sütemény lett, ami igazán hízelgő volt számomra.
Saját megítélésem szerint viszont elég snasszra sikeredett az a krém, ami az első változatban szerepelt, ui. akkoriban sima pudingnak csináltam. Úgyhogy az újbóli elkészítés okán mindenképp vajas krémmel képzeltem el, sőt ezúttal a tésztába sem durvára vágott diót, hanem őrölt mogyorót kevertem, hiszen maga a krém is mogyorós. Kihagytam belőle a mazsolát is, és nem tortaformában sütöttem meg. Így sokkal gyorsabban elkészül és nem lesz törékeny a tészta, viszont megmarad a szaftossága. :) Végül a díszítéshez sem mandulát, hanem mogyorót és csokoládét használtam.
Úgy érzem, így lett kerek ez a torta, ami a sok változtatás miatt már igencsak eltér attól a bizonyos korábbitól (amit töröltem is a blogról), és ha lehet, még szeretni valóbb. :) Persze így is igazi kalóriabomba. :D Szülinapra, karácsonyra, vagy bármilyen ünnepkor villoghatunk vele. :)








Hozzávalók 16 cm-es tortához:

Tésztához:
2 tojás
12 dkg cukor
3,5 dl író vagy natúr joghurt
1 dl napraforgóolaj
20 dkg finomliszt
5 dkg őrölt mogyoró
2 dkg holland kakaópor
2 tk. (8 g) sütőpor

Krémhez:
2 tojás
4 dkg finomliszt
1 dkg étkezési kukoricakeményítő
2,5 dl tej
2,5 dl tejszín
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tk. vaníliapaszta vagy -esszencia
8 dkg mogyorókrém (pl. Nutoka vagy Nutella)

Díszítéshez:
4 dkg durvára aprított mogyoró
4 dkg kristálycukor
1 dkg vaj
5 dkg tejcsokoládé

elkészítés:

  1. A mogyoró krokanthoz a cukrot serpenyőben (keverés nélkül) felolvasztjuk, hozzáadjuk a puha vajat, a mogyorót, és világosra karamellizáljuk. A keveréket sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elegyengetjük, és miután teljesen kihűlt, a nagy részét finomra, a többit durvábbra aprítjuk.
  2. A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, vékonyan elkenjük egy ív sütőpapíron, és megszórjuk a durvára aprított mogyoró krokant-nal. Mélyhűtőbe tesszük, majd tetszés szerinti méretű darabokra tördeljük.
  3. A tésztához a tojásokat kikeverjük a cukorral, hozzáöntünk az olajat, az írót, és hozzádolgozzuk az őrölt mogyoróval, kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet.
  4. A tésztamasszát sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntjük, egyenletesen elsimítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  5. A kész tésztát a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd 3 db 16 cm átmérőjű körlapot vágunk ki belőle.
  6. A krémhez a tojásokat lábasba ütjük, kézi habverővel felverjük, és csomómentesre keverjük a keményítős liszttel, valamint 5 dkg porcukorral. Felengedjük a hideg tejszínes tejjel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Hideg vízfürdőbe téve, teljesen kihűtjük, miközben többször átkeverjük.
  7. A puha vajat a porcukorral kihabosítjuk és a pudinghoz dolgozzuk. A krém 2/3-át kikeverjük a mogyorókrémmel, a többit pedig a vaníliapasztával. Mindkét krémet hűtőbe tesszük.
  8. Az egyik tésztalapot sütőpapírral bélelt, 16 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába fektetjük, elosztjuk rajta a mogyorós krém felét, és ráhelyezzük a másik tésztalapot. Rásimítjuk a vaníliakrémet, és befedjük a 3. tésztalappal. Hűtőbe tesszük, hogy kicsit meghúzzon.
  9. A tortáról lekapcsoljuk a sütőforma karimáját, és tortatálra helyezzük. A megmaradt mogyorós krémmel körbekenjük a tortát, és az oldalát beszórjuk a finomra aprított mogyoró krokant-nal.
  10. A torta tetejét körben kidíszítjük a maradék mogyorós krémmel, és közéjük ültetjük a krokant-os csokilapokat. Tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc


Megjegyzés:
Én Nutokát használtam Nutella helyett, mert mi sokkal jobban szeretjük. Mogyorósabb ízű és olcsóbb is. Persze a házi mogyorókrémnél semmi sem jobb. :)
Előfordulhat, hogy kimarad egy kevés mogyorós krém, de azt felhasználhatjuk a torta feldíszítéséhez, vagy poharas desszerthez a lehulló tésztaszélekkel rétegezhetjük.










2018. április 30.

Pácolt csirkemell keleties fűszerezésű bundában, krumplis gofrival, zöldcitromos-fokhagymás mártogatóval







Idejét sem tudom, mikor tettem fel utoljára főételt a blogra. Ez csak azért alakult így, mert jó ideje nem kísérleteztem semmivel, csak a régi, jól bevált, könnyen és gyorsan elkészíthető étkek voltak repertoáron. De most végre megint újdonsággal jelentkezem. :)
Bár a hús pácolása nálam leginkább a nyári időszakban, szabad tűzön való grillezéskor jön szóba, most mégis olyan húsételt készítettem, amihez ugyan pácot használtam, de a husikát nem szabad tűzön, hanem konyhai tűzhelyen sütöttem meg. Grillételnek ennek ellenére a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Igaz, az idő már igencsak emlékeztet a nyári melegre, ami okot adhatott volna a grillezésre, ráadásul a hús pont vasárnapi ebédnek készült, amikor is kifejezetten jó ötlet lett volna a kertben falatozni.
No, de grillszezon ide vagy oda, ez a husi bizony különlegesre sikeredett a sokféle fűszernek köszönhetően. :) Markáns, keleties ízű, amihez szerintem különösen illik a lime-nak köszönhetően pikáns ízű mártogató. A krumplis gofrihoz használt „tésztamassza” éppenséggel krokett is lehetne, de sokkal érdekesebbnek tartottam ebben a formában megsütni. Igazán laktató ebédünk lett. :)






Hozzávalók 4 személyre:

2 csirkemellfilé (kb. 80 dkg)
só
kókuszolaj a sütéshez

Páchoz:

5 dl író
3 dkg gyömbér reszelve
1 kis csilipaprika finomra aprítva vagy ½ tk. őrölt csili
1 kis vöröshagyma reszelve
4 gerezd fokhagyma
1 ek. kakukkfű
1 púpozott ek. barna cukor darálva

Fűszeres bundához:
8 dkg finomliszt
8 dkg kukoricaliszt
2 ek. aprított petrezselyemzöldje
1 csapott tk. pirospaprika
1 csapott tk. morzsolt kakukkfű őrölve
1 csapott mk. őrölt szerecsendió
1 csapott mk. őrölt fekete bors
1 csapott mk. cayenne bors
1 mk. porcukor
¼ mk. őrölt fahéj
¼ mk. őrölt szegfűbors

Krumplis gofrihoz (16 db):
60 dkg krumpli (hámozva mérve)
5 dkg vaj
5 dkg tejföl
0,5 dl tej
1 kis vöröshagyma reszelve
3 gerezd zúzott fokhagyma
2 tojás
12 dkg finomliszt
10 dkg reszelt Pannónia sajt
1 mk. sütőpor
őrölt fekete bors
só
kókuszolaj a sütéshez

Mártogatóhoz:
15 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
10 dkg majonéz
1-2 gerezd fokhagyma
1 zöldcitrom reszelt héja
1 tk. zöldcitromlé (elmaradhat)
őrölt fehér bors
1 mk. barna cukor darálva

elkészítés:

  1. A fél mellfiléket lapjában kettévágjuk, a szeleteket az egyik oldalukon keresztben és hosszában beirdaljuk.
  2. A páchoz a hozzávalókat a só kivételével az íróhoz keverjük és belefektetjük a húsdarabokat. Folpackkal lefedve hűtőbe tesszük 1 napra.
  3. A mártogatóhoz a hozzávalókat alaposan elkeverjük. Félretesszük. (Ha előző nap készítjük, a citromlevet csak közvetlenül tálalás előtt keverjük hozzá.)
  4. A krumplis gofrihoz a meghámozott, felkockázott burgonyát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük. Hozzáadjuk a vajat, a tejfölt, a tejet, pürésítjük, majd miután kicsit hűlni hagytuk, elkeverjük benne a vörös- és a fokhagymát, a sütőporos, borsos lisztet, a tojásokat és a sajtot.
  5. A gofrisütőt konyhai ecsettel kiolajozzuk, előmelegítjük, majd a sütőfelületre 1-1 púpozott evőkanál tésztamasszát kanalazunk, és kisütjük a gofrikat. Így járunk el a többi tésztával is, miközben a sütőt minden alkalommal kiolajozzuk. A kész gofrikat melegen tartjuk, amíg mindegyikkel elkészülünk.
  6. A hús bundázásához a hozzávalókat összekeverjük. A hússzeleteket mindkét oldalukon enyhén megsózzuk, megmártóztatjuk a fűszeres lisztkeverékben, és bő, forró olajban, közepes lángon mindkét oldalukon pirosra sütjük.
  7. Papírtörlőre szedve leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot, és a gofrival, valamint a mártogatóval együtt tálaljuk.

Megjegyzés:
A krumplis gofri esetében a zsírban/olajban sütést azért nem ajánlom, mert ez a fajta massza – függetlenül a sütés intenzitásától – nagyon sok olajat képes magába szívni, ami igencsak képes lerontani az élvezeti értékét. Tudom, mert (kókusz)olajban kisütve is leteszteltem, hogy milyen lenne mini palacsintának. :D
Javaslom az ipari gofrisütő használatát, mert azzal a bóvli kategóriájúval, ami sajnos nekem is van, nem pont olyan lett a gofri, amilyennek megálmodtam. De majd még kísérletezni fogok más lisztekkel is, amitől talán a bóvli gofrisütőmmel is ropogósabb köretet tudok sütni. :)