A
padló, a csempe, a szaniterek és a bútorok cseréje mellett van
még egy pár legalább annyira fontos, kidobásra érett
lakástartozék. Ez pedig a teljes elektromos- és vízhálózat az
összes vonzatával együtt, a bejárati ajtó, a konvektorok és
néhány háztartási berendezés. Előbbieket a Kutyafül simán
megoldja egy jó ismerősével együtt, mert szerencsére ért hozzá.
Nem kis melóval, kosszal és hanggal jár, de muszáj felújítani,
mert a meglévő hálózat nem fogja bírni a terhelést, és nem
óhajtjuk utólag megbontani a frissen festett/tapétázott/csempézett
falakat amiatt, ha ne adj Isten beütne a ménkű. Néha már így is
fura szagokat árasztott a fal a kötődoboz felől, ha bekapcsoltam
a vízforralót. Valamint vízcsöveket sem szeretnénk látni a
falon kívül, csak ahol nagyon muszáj. A gázcsövek sajnos
megmaradnak, de egy részük megszépül. Hogy itt mennyire nehéz
volt csőszerelőt keríteni!
Az
új világító testek LED-esek lesznek, mert az energiatakarékosság
egyrészt a pénztárcánkat is kíméli, másrészt egyébként is
fontos szempont nálunk - trendi szóval élve – a
környezettudatosság.
A bejárati ajtó
A
bejárati ajtó kikukázása több okból is időszerű: az egyik,
hogy így talán majd sikerül elhitetni magunkkal, hogy egyes
lakótársaink mégsem a mi előszobánkban laknak, és végre
valamelyest megmenekülünk a rájuk jellemző mindennapos zajkeltés
különböző formáitól.
A
másik szempont, hogy a hangszigetelés mellett a hőérzetet is
szabályozhatjuk, hiszen ezentúl télen jobban bent marad a meleg,
nyáron meg ugyanez a hőmérsékleti fogalom kint marad, vagy
legalábbis nem kúszik be annyira, mint korábban. Az esztétikai
szint emelkedéséről nem is beszélve, mert a régi nyílászárónk
minden, csak nem szemrevaló.
A
hangszigetelt ajtó tényleg nagy kincs; az eladó saját
tapasztalatát osztotta meg velünk, amikor elmesélte, hogy
társasházi lakásában most már nem kell „élveznie” a
liftajtó durranását, és az is csak emlék már, amikor a
lépcsőházból bekúszó kajaszagnak köszönhetően analizálni
tudta, mit vacsoráznak a szomszédai. Tyű, ez ám a nekünk való
ajtó! Innentől kezdve a zaj- és büdösségi szint jóval lejjebb
csökken. :)
Egyébként
a cég javára legyen mondva, hogy a nyílászáróik ára igen sokat
kúszott lefelé pár évvel ezelőtt óta, amikor először
fontolgattuk a lakásfelújítást.
Egy
szép napon meg is ejtettük a vásárlást, és nem csak egy
ajtóval, hanem egy jó recepttel is gazdagabban tértünk haza, amit
úton hazafelé, kedvenc csárdánkban egy tetszetős és finom étel formájában volt szerencsém rendelni. Elteltünk
boldogsághormonnal, és csak arra vártunk, hogy megérkezzen a mi
gyönyörű, 32 dB-lel kevesebb lármát átengedő ajtónk a
PéDé-től.
Az
új lábtörlőt egyébként még korábban beszereztük gombhoz a
kabátot-alapon, mert igen olcsón adták, és amúgy is nagyon illik
hozzánk. :D
Konvektorok, a
szerencsénk csúcspontja
Korábban
már írtam, hogy a konvektorok cseréje tabutéma volt nálunk.
Aztán mégis úgy adódott, hogy a neten való nézgélődés
eredményeként találtunk 2 db soha be nem szerelt, viszonylag újabb
kivitelű fűtőtestet, ill. egy alig használt modern kinézetűt.
Ezek mindegyikét olyan kedvező áron árulták, hogy megvettük
mind a 3-at. Gyakorlatilag 3 konvektorra tettünk szert egy zsír új
áránál is olcsóbban. Most végre megoldódik szobáink jobb
hatásfokkal történő fűtése is, arról nem is beszélve, hogy a
szemnek is kellemesebb látványt nyújtanak majd. Tényleg nagy
mákunk volt!
Akit
érdekel, hogyan lehet a régi parapetet minél kevesebb bontással
és ezzel együtt jóval kisebb fáradsággal kiszedni a helyéről,
az érdeklődjön nálam! Mi túl későn lettünk okosabbak. :D
Hűtőgép-bajok
A
hűtővel kapcsolatos eredeti elképzeléseink azonban dugába
dőltek, de azért nekünk mégsem kellett nem létező kardunkba
dőlni, ui. szerencsére képesek voltunk a kompromisszumra. Történt
ui. hogy a Kutya egy egész délutánt azzal töltött, hogy hűtő
után kutatott a világhálón, de ott össze-vissza írtak mindent,
ami a beépíthetőségre vonatkozik. Az egyik helyen az ugyanazzal a
cikkszámmal ellátott gépezetre azt írták, nem beépíthető, míg
a másik helyen megcáfolták ezt. Nekünk se kellett több, kocsiba
vágtuk magunkat, és átgurultunk a legközelebbi nagyvárosba
megtekintendő a kínálatot és kideríteni az igazságot. A lepel
bizony elég hamar lehullt.
Fény
derült ui. arra, hogy a megfizethető kategóriájú beépíthető
hűtők térfogata a mi igényeinkhez mérve olyan kicsi, hogy még
úgy se férnének el benne az étkezésre szánt alapanyagok, (sőt
mi több, az előre megfőzött és nagyobb sütőtálba/fazékba
rakott másnapi ebéd pláne nem), mint a korábbi gépezetben, amin
ugye túladtunk. Elég érdekes, hogy a gyártók ebben az
árkategóriában ennyire nem gondolnak a megfelelő méretekre
ételtárolás címén. Oké, hogy szélességre általában a 60
cm-es beépíthetőség dívik (nekünk is épp ilyen széles kell).
De akkor miért ne lehetne egy kicsit magasabb? Arról nem is
beszélve, hogy energiatakarékosság szempontjából ebből a két
általunk látott típusból meg csak A+-os létezik. Hiába akartuk
hát eltüntetni és a konyhabútorral megegyező színűvé
varázsolni ezt a hűvös leheletű monstrumot, ha utálni fogjuk a
kis méretei miatt. Mégse vehetünk ilyet, ill. lehet kapni, de mi
nem akartunk egy bizonyos összegnél többet áldozni rá (pedig a
Liebherr márka nem csak azért tetszik nekem, mert német). Ezért
aztán kénytelenek voltunk szabadon álló hűtő után nézni. A
fene vinné el, itt is szembesültem azzal, hogy a drágábbak jobban
tetszenek! Hiába, mi nők, már csak ilyenek vagyunk! Továbbá
olyat sem akartam, aminek fogantyúja van, mert olyan helyen fog
állni, ahol ez zavaró lenne. Mindenképp A++ vagy A+++-osra
hajtottunk, ill. olyanra, ami halk és ún. no frost-os, azaz
jegesedésmentes. És hogy még fokozzam, én bizony igénylem a
tojástartót, ugyanakkor nem mániám a most annyira divatos
palacktartó, mivelhogy nem nagyon iszunk se bort, se sört.
Hihetetlen, de a gyártók valamiért viszolyognak a tojástartótól,
és talán azt hiszik, annak legjobb helye a dobozban van, amiben az
ember megvette, hogy aztán foglalja valamelyik polcot.
A
palacktartó persze kivehető, de akkor kellene még egy polc, amit
sajna csak külön lehet rendelni, és nem a palacktartó helyett,
továbbá – gondolom - nevetségesen drágán.
A
hűtőgép színe kapcsán az ezüst árnyalataiból is van min. 3
fajta, és ha véletlenül pont meglátom a megfelelőt, akkor az
tuti, hogy csak A+-os vagy nincs tojástartója vagy mindkét
negatívum egyszerre játszik, és a belsejében van még egyéb
„nemtetszikség” is, esetleg méretileg nem oké. Mivel a
konyhabútor világos lesz, lemondtam az ezüst színű hűtőről,
mert az túlzottan kirína. Már csak a fehéreket nézegettük.
Gagyi, gagyi, gagyi, hááát, talán ez jó... áááá, mégse....
hopp, ez az.... ...ááá, nem! Végül az utolsó sorban megvillant
egy magányosan álldogáló különleges példány: ún. avantgarde
fehér, ami azt jelenti, hogy anyagában mintás és ezáltal
exkluzív megjelenésű. Nagyon menne a konyhabútor színéhez és
mintájához. 60 cm széles, alulfagyasztós, térfogatra megfelelő,
belül tetszetős kivitelű, tojástartós, A++-os. Csak az ára volt
jóval magasabb annál, mint amit mi szántunk volna rá, azonban
mégsem annyira drága ahhoz képest, amit tud. Beleszerettem. Jó
szokásunkhoz híven azonban mégsem csaptunk le rá azonnal, hanem
hazajöttünk, és vadászat indult a neten egy ugyanilyenért. Itt
aztán fejbe vágott bennünket a felismerés, hogy össze-vissza
irkálnak hülyeségeket a hűtők űrtartalmára vonatkozólag. Míg
a gyártónál x adat van megadva, addig a boltban ugyanazzal a
cikkszámmal ellátott egyed kapcsán tök mást láttunk a papírra
írva. De magánál a gyártónál is eltérések vannak a
katalógusban látott, valamint a gépkönyvben leírtak között.
Most akkor kinek/minek higgyünk?! Nem is lettünk okosabbak, viszont
megtaláltuk a MI HŰTŐNKET. Szinte pont ugyanolyan, mint a boltban
látott, csak A+++-os, halkabb, leheletnyit kisebb és csak simán
fehér. Az avantgarde-ságtól csakis azért vettem érzékeny
búcsút, mert az a többlet + és az a pár decibelnyi
zajszintcsökkenés mégiscsak fontosabb. És ami a lényeg: még így
energiatakarékosabban is 40.000 Ft-tal olcsóbban jutottunk hozzá,
ui. megtaláltuk az ország egyetlen olyan boltját, ahol épp le
volt árazva!!! Hoppá! :D Azonnal megrendeltük. Nem tudom, mi ez
most velünk, de máksorozatunk van. :)
Laminált padló
helyett járólap és a konyhai csempe
A
padló kapcsán egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem a
vágyaimat, és úgy tűnt, tuti biztos a laminált padló, ill. az
is, hogy nem kell felverni a régi műkövet. Már a padló színét
is kiválasztottuk, és azt is tudtuk, hol vesszük meg. És akkor
borult minden! :D Történt ui. hogy amikor az 1-es számú burkoló
srác kijött felmérni a terepet árajánlat adás céljából,
megsúgta, hogy még a magas kopásállóságú laminált padlót se
ajánlja, mert a sok felmosás hatására hamar megkopik. A Kutya
némileg vitatkozott ezzel, de nekem már benne volt a bogárka a
fülemben, ill. a nyertes asztalos cégtől a tervező srác is
ugyanerre intett bennünket. Utóbb megtapasztaltam, hogy még hülyén
kopog is, úgyhogy mindezek hatására muszáj volt újra elmenni
szeretett csempeüzletünkbe, hogy helyette fa mintás járólapot
nézzünk. Egyúttal megsimiztem azt a csempét, amit a fürdőbe
választottunk, mert az még mindig a MI CSEMPÉNK volt, és azt
akartam, hogy tudja, nem lettünk hozzá hűtlenek.
Az
eladó készségesen megmutatta a felhozatalt a parketta hatású
járólapot tekintve, és én elég hamar ki is választottam három
jelöltet az elérhető árú kategóriából. Már akkor madarat
lehetett volna fogatni velem, hát még azután, miután szinte
azonnal a megfelelő konyhai falburkolóra is sikerült ugyanitt
rátalálni. Utóbbi kérdéses volt hetekig, mert eredetileg
dekoritlemezt szerettünk volna.
Aki
nem hallott még róla: ez többek között úgy is kinézhet, mint
egy bútorlap, de annál jóval vékonyabb - valóban, mint valami
lemez -, csempe helyett a falra lehet tenni, és színeiben is
igazodhat a bútorhoz. Saválló fémből is gyártják, az talán
ismertebb. Számomra a legtetszetősebbek a magasfényűek. Létezik
kő hatású, téglaszerű is, bár az már inkább dekortégla névre
hallgat, akárcsak az, ami festhető polisztirolból van, bár ezek
már előszobába, szobába valók.
Szóval
eredetileg ez a bútorlaphoz hasonló dekoritlemez lett volna a falon
a konyhában, de aztán mégis a csempénél maradtam, az utolsó
pillanatig kételkedve abban, hogy helyesen döntöttem-e. Sajnos nem
tudok tanácsot adni, melyik megoldás az olcsóbb, mert nem jártunk
utána, de gyanítom, hogy dekoritlemeze és csempéje válogatja.
Mindegy, nálunk csempe lesz, és abból is egy egyszerű, de elegáns
fajta, amiről egyik nagy kedvencem, a csillámpala jut eszembe. Azt
azért még elárulom, hogy a fugák kiválasztása sem piskóta,
mert ugye erre is áll, hogy tök másnak hat a világos a
világossal, vagy akár sötéttel, vagy a sötét a világossal vagy
a sötéttel. És engem az sem érdekelt, hogy a világos fuga
könnyebben koszolódik, mert már évekkel ezelőtt megtapasztaltam,
hogy a sötétebb se marad tiszta.
Miután
kiválasztottunk mindent, jelentősen megemelkedett szerotonin
szinttel indultunk haza, és ismét elmerültünk a jókedvben, amit
a felújítás tervezgetésének izgalmai és a már kiválasztott
dolgok megléte okozott.
Az árajánlatok
Az
örömünk aztán átcsapott egy másfajta érzelembe, a
te-jó-Isten-mi-kerül-ezen-ennyibe!? lelombozó érzésébe. Történt
ui., hogy az első burkolási ajánlat összegét olyan magasnak
éreztük, pláne, hogy csak a munkadíjat tartalmazta, hogy aznapra
kissé depresszív hangulat uralkodott el rajtunk. Ezt a burkolót ki
is húztuk a listáról (pedig megbízhatónak, értelmesnek, és ami
ugyan nem annyira döntő tényező, de macskaszeretőnek is
mutatkozott), és egy másik után néztünk. Ő pedig még aznap ki
is jött, ahogy felhívtam, pikk-pakk felmért mindent, és 2 nap
múlva már tudtuk, hogy ő a mi emberünk. Azt nem mondom, hogy
olcsó, de aki szépen dolgozik, az nyilván nem olyan elmeroggyant,
hogy gyanússá váljon a nevetségesen alacsony árai miatt. Az
illető, akit választottunk pont akkora összeget kért, amit még
elfogadhatónak éreztünk, és az árajánlat tételesítése is
mindenképp szimpatikussá tette. Később megsúgták nekünk, hogy
valóban jól döntöttünk, mert az 1-es számú mester igencsak
megbízhatatlan, és ha úgy tartja kedve, akkor csúnya munkát
végez, és csak leshetnénk, hogy mikor esik a fejünkre a csempe.
A
festésre vonatkozó első árajánlattól azonban szintén padlót
fogtunk. Hiába családtag az illető, ui. ha az árait túl magasnak
érezzük, akkor nem őt fogjuk választani. Azért az elég érdekes,
hogy ennyire nem akarta velünk érzékeltetni, hogy a rokonsághoz
tartozik. Sebaj, rajta kívül is voltak még jelöltjeink, de aztán
elég hamar kiderült, hogy a munkadíjaik még inkább
elrugaszkodottak. Azt hiszem, egy 63 m²-es
lakást 540.000 Ft-ért kifesteni (ez persze anyagárral együtt
értendő) enyhén szólva is sok lenne még akkor is, ha a tükörsima
falak iránti igényeinket is beleszámítjuk, amit ugyebár egy, a
hajdani szocialista érában fénykorát élő piktortól mégsem
várhat el az ember. Persze gyanítom, hogy azért mondott ekkora
összeget, mert nem akarta elvállalni a munkát. De hogy ezt miért
nem lehetett megmondani?!
Sajnos
a legtetszetősebb árat felmutató festő végül bevállalt egy
nagyobb lélegzetű melót, ezért ő ugrott. Vicces, de végül a
rokon gyerek mellett döntöttünk, mert rájöttünk, hogy ő
olcsónak számít. :D
Az
asztalosok kapcsán az 1-es számú mestert ugyebár elvetettük,
mivel nyilván amnéziában szenved. A 2-es és 3-as számú jelölt
között pedig árban „csak” annyi volt a különbség, hogy
utóbbi egy 100-assal (plusz 3 nullával értendő) olcsóbban
csinálta volna meg a konyhát, de az előszoba- és fürdőszobabútort
szinte ugyanannyira hozta ki mindkettő. Mégis inkább a 2-es
számúra, egy profi cégre szavaztunk, mert egyrészt több
szempontból is szimpatikusabb volt a hozzáállásuk, másrészt
pedig a munkalapot láthatatlan összeillesztéssel, úgymond
egybefüggően tudják kivitelezni, ill. úgy vágják ki, hogy az
kövesse a fal egyenetlenségeit. Bizonyára megvan hozzá a
megfelelő gépük, ill. eleve lézerrel mérik fel a falat. Egyéb
apróságok terén is ők tűntek a legjobbnak.
Egy
szép napon aztán elmentünk hozzájuk újra, hogy a járólappal és
a munkalappal is egyeztessük a korábban kiválasztott bútorlapok
színét, aztán véglegesítettünk minden addig kérdéses dolgot,
valamint kiválasztottuk a fogantyúkat, ami szintén feladta a
leckét. 1 nappal később már tuti volt, hogy ez a cég a befutó.
Napokig boldogságban úsztunk. Úgy tűnt, hogy a 3-as számú
asztalosnak csak a beltéri ajtóink rendbetétele marad, de olyan
szinten horror összeget mondott, amin megint csak röhögni bírtunk,
így végül még ezt sem bíztuk rá, és kerítettünk valaki mást.
Ezek
után már csak az erkély marad lepukkant állapotú, azt majd csak
következő tavasszal hozzuk rendbe. Az egyéb esztétikai elemeket,
mint pl. a szőnyegeket, a függönyöket, párnákat, a különböző
dísztárgyakat, valamint az előtérbe, a konyhába és a szobákba
szánt világítótesteket és az egyéb bútorokat akkor szerezzük
be, ha az újabb pénzgyűjtéses időszak eredményes lesz.
Ez
a történet a képzelet szüleménye.
Bármely hasonlóság valódi, még élő vagy elhunyt
személyekhez kizárólag a véletlen műve.
Bármilyen utalás valóságos
eseményekre, vállalatokra, szervezetekre vagy helyszínekre pusztán
a valósághű, hiteles ábrázolást szolgálja.