2014. október 8., szerda

Almás leveles tortácskák






Ez az a süti, amihez megpróbálkoztam a klasszikus leveles tészta készítésével, de a 4. lépés után bevágtam a fagyasztóba, mert a karom már nem bírta a kiképzést, a vaj is kitüremkedett egy csomó helyen, és egyértelműnek látszott, hogy aznap már nem lesz belőle süti. 2 héttel később láttam elérkezettnek az időt, hogy megint nekiveselkedjek, és befejezzem az 5-6. lépést, de először is arra voltam kíváncsi, hogy egyáltalán menthető-e a nagy mű. Akkor megfeleztem a majdnem teljesen kész tésztát, így most csak az egyik felét vettem ki a fagyóból, de annak is csak kicsit több, mint a felét használtam fel, azaz a teljes tésztamennyiség kb. negyedét. Utóbb kiderült, hogy egész nyugodtan elkészíthettem volna a teljes fele adag kiolvasztott levelest ennek a sütinek.
Persze egy kis aggodalom volt bennem, amikor elkezdtem megpakolni a tésztát, de úgy voltam vele, egy életem, egy halálom, ráteszem a krémet és az almát, hátha mégis jó sül ki belőle. Tényleg nem hittem volna, hogy nem kell kidobnom a tésztát. Azt nem mondom, hogy már elsőre tökéletes lett, de ahhoz képest, hogy mit össze szenvedtem a nyújtással a kitüremkedő vaj miatt, a végeredmény mégis igazán finomnak mondható... és tényleg leveles lett. :D

Ez a süti eredetileg kevesebb krémmel készül, illetve passiógyümölcs is kerül az almára a sütés végén, de ilyen gyümim nem lévén, én most csak almával készítettem. De iszonyú kíváncsi vagyok a passiógyümölcsre, mert még sosem volt hozzá szerencsém.
Mivel nekem csak kisebb átmérőjű kiszúróm van, ezért több süti jött ki a tésztából, és krémet is többet használtam fel. Az almaszeleteket kör alakban is elrendezhetjük, de ahhoz vagy még kisebb alma kell, hogy elférjen a tésztán, vagy nagyobb átmérőjű kiszúró. Természetesen a kör alak kiszabása miatt kárba vész valamennyi tészta, de aki ezt nem szeretné (én se szerettem, de annyira tetszett a kör alak), az vágja inkább négyzetekre, megmentve ezzel az összes tésztát.

Bevallom, kevés volt ez a 9 tortácska, azonnal befaltuk az összeset, tekintve, hogy túl kicsik és túl finomak voltak ahhoz, hogy egyet is meghagyjunk későbbre. :D Érdemes dupla adaggal kezdeni. ;)








Hozzávalók 9 darabhoz:

35 dkg klasszikus leveles tészta (lehet bolti is)
25 dkg cukrászkrém
2 kisebb alma
9 mk kristálycukor

elkészítés:

  1. A 4. lépésig elkészített tésztát kivesszük a fagyasztóból, hagyjuk fölengedni, majd az itt leírtak szerint járunk el.
  2. Lisztezett felületen 3 mm vastag téglalappá nyújtjuk, majd 9 db 8 cm átmérőjű kört szaggatunk ki belőle. Hideg vízzel kiöblített sütőlemezre rendezzük és 20 percre hűtőbe tesszük.
  3. Ha van kész cukrászkrémünk, akkor kimérünk belőle 25 dkg-nyit, és alaposan átkavarjuk. Ha nincs kész krémünk, akkor eszerint a leírás szerint a következő arányokkal hasonló mennyiséget tudunk készíteni: 2 tojássárgája, 6 dkg cukor, 2 dkg liszt, 2 dl tej, ½ vaníliarúd vagy ½ cs. Bourbon vaníliás cukor). Hűlni hagyjuk.
  4. Az almákat meghámozzuk, cikkekre vágjuk, magházukat eltávolítjuk, és vékony szeletekre vágjuk.
  5. A tésztaköröket sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, mindegyikre 1-1 ek krémet kanalazunk, kicsit elkenjük a kanál hátával úgy, hogy ne érjen ki teljesen a tészta széléig, egymáshoz képest kissé eltolva megrakjuk az almaszeletekkel és a tetejüket megszórjuk 1-1 mk cukorral.
  6. A sütőt előmelegítjük, és a tepsit alulról a 2. rácsra téve készre sütjük a tortácskákat. Rácson hagyjuk langyosra hűlni, és már lehet is fogyasztani.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeveréses
sütési idő: 15-20 perc

















Forrás: Michel Roux – Tészta varázs