A következő címkéjű bejegyzések mutatása: durumliszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: durumliszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 22.

Hagymakrémleves húsgolyóval, csipetkével








Úgy indult, hogy egyszerű hagymakrémlevest főzök, aztán kissé eltérültem és jól felturbóztam. Tulajdonképpen tartalmas hagymakrémleves lett belőle. :D Történt ui., hogy a kiolvasztott fél csirkemellet nem volt kedvem valamilyen főételnek elkészíteni, így aztán a húsból levesbetét lett, és került mellé még egy kis csipetke is. Utóbbit most készítettem először, és rögtön tojásmentesen. Olyan jót ettem belőle, hogy nem is kellett utána 2. fogás. :)






Hozzávalók 4 személyre:

a leveshez:
1 vastag szál sárgarépa
1 nagy fej lila hagyma
½ szál bocskor- Palermo/Ramiro vagy kaliforniai paprika
6 ek. konzervkukorica
2 ek. vaj
1 ek. morzsolt oregánó
őrölt fehér bors

1,4 l víz
1 tyúkhúsleveskocka
2 dl habtejszín
1 púpozott ek. étkezési kukoricakeményítő

a húsgolyóhoz:
25 dkg csirkemellfilé
1 tk. különleges édes paprika
őrölt fekete bors

1 ek. vaj

a csipetkéhez:
10 dkg durumliszt (Panzani)
kb. 0,5 dl víz
egy csipet só

a tálaláshoz:
tejföl
frissen facsart citromlé

elkészítés:

  1. A golyókhoz a húst feldaraboljuk, késes aprítóban ledaráljuk, sóval, borssal, pirospaprikával ízesítjük és alaposan összedolgozzuk.
  2. A húsmasszából 1,5-2 cm átmérőjű golyócskákat formázunk (nekem 30 db lett), és kisütjük a felforrósított vajon. Félretesszük.
  3. A leveshez a megtisztított, apró kockákra vágott répát 1 evőkanál vajon megdinszteljük, majd félretesszük.
  4. A vajat pótoljuk és megfonnyasztjuk rajta a vékony karikára szelt lila hagymát, valamint a felaprított paprikát. Közben sózzuk.
  5. Felengedjük a vízzel, beletesszük a leveskockát, a fűszerekkel ízesítjük, és forrás után addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak.
  6. A levest leturmixoljuk, visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a répát, és roppanósra főzzük.
  7. A csipetkéhez a hozzávalókat villával összeállítjuk, majd kézzel lágy tésztává gyúrjuk. A levesbe csipkedjük, és készre főzzük.
  8. A keményítőt simára keverjük a tejszínnel, hozzámerünk a forró levesből, majd a keményítős keveréket a leveshez csorgatjuk.
  9. Beletesszük a kukoricát, a húsgombócokat, és épp csak összeforraljuk. Tejfölt és/vagy citromlevet kínálunk hozzá.








2017. július 24.

Húsos ravioli paradicsommártással








Töltött tésztát nagyon ritkán készítek, mert bár van benne gyakorlatom, mégis munkásnak számít, főleg, ha a sietős munkanapokon támad kedvem ilyet enni. Jól jön ilyenkor a raviolikészítő forma, ami elsősorban a gyakorlatlanabb háziasszonyok számára nyújthat segítséget, mert nem kell nagyra nyújtani a tésztát, ill. a töltelékek közötti részeket ujjal, villával lenyomkodni, majd pedig derelyevágóval kivagdosni.
Vicces, de épp ennek a formának „köszönhetem”, hogy kárba veszett a begyúrt tészta fele a töltelékkel együtt, ui. a doboz hátoldalán látható képek alapján töltöttem meg, ill. annak megfelelően hengerítettem át rajta a nyújtófát. Ennek eredményeként a mélyedések fölé magasodó töltelék a ráhelyezett tészta alatt mindenfelé csúnyán kidúródott, sőt alaposan beleragadt, és összedolgozódott a tésztával. Menthetetlen volt. Szerencsére a megmaradt tésztaadag kapcsán már hasznosítottam a rossz tapasztalatot, és a tölteléket egy szintbe hoztam a raviolikészítő forma szélével. Bosszankodtam is rendesen, hogy a képek igencsak félrevezetik az ember lányát, aki a töltelék kupacolása közben inkább a saját józan paraszti eszére hallgatna, és a képen látható marhaság ellenére helyesen járna el. Úgyhogy nem a segédeszközzel van a baj, hanem azzal a 2 képecskével.
Amikor az étel elkészült, a kárba veszett alapanyagot már duplán sajnáltam, mert ez a ravioli olyan finom volt, hogy másnap is szívesen ettünk volna belőle. Egyébként az a személyenkénti 10 db töltött tészta is pont elég lett, és az a kis maradék plusz már csak hab volt a tortán. :)







Hozzávalók 2 személyre, 20-25 raviolihoz:

Tésztához:
10 dkg durumbúza sima liszt
1 tojás
kb. 10 ml hideg víz

Töltelékhez:
15 dkg darált sertéslapocka
5 dkg tehéntúró
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dkg reszelt parmezán
1 tk. oregánó
őrölt fekete bors

1 tk. mangalicazsír

Mártáshoz:
25 dkg friss paradicsom (vagy konzerv, darabolt paradicsom, pl. Pomodoro)
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 csapott ek. barna nádcukor
1 csapott tk. oregánó
1 csapott tk. bazsalikom
őrölt fekete bors

30 ml tejszín

Tálaláshoz:
parmezánlapocskák vagy reszelt parmezán
aprított, friss vagy szárított bazsalikomlevelek

elkészítés:

  1. A tésztához a lisztet tálba mérjük, a közepébe készített kis fészekbe ütjük a tojást, villával felverjük, majd a vizet is hozzáadva összeállítjuk a tésztát.
  2. Enyhén lisztezett felületen sima felületű, se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává gyúrjuk, majd folpackba csomagolva 1 órát hűtőben pihentetjük.
  3. A töltelékhez a finomra aprított vöröshagymát a zsíron megdinszteljük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sóval, borssal ízesítjük, és rátesszük a húst. Miközben sül, oregánóval fűszerezzük.
  4. A kész húst szűrőkanálba öntjük, hogy lecsepegjen róla a felesleges zsiradék, majd összekeverjük a reszelt parmezánnal. Kihűtjük.
  5. A mártáshoz a felaprított vöröshagymát és az áttört fokhagymát a visszamaradt, felforrósított zsíron, fedő alatt megpároljuk, közben sózzuk, borsozzuk.
  6. Rátesszük a feldarabolt paradicsomot, oregánóval, bazsalikommal ízesítjük, és fedő alatt 5 percig főzzük.
  7. Cukorral ízesítjük, majd kivesszük a mártás 2/3 részét, és botmixerrel pürésítjük. Visszaöntjük a serpenyőben maradt darabos mártáshoz, felöntjük a tejszínnel, és összeforraljuk. Melegen tartjuk.
  8. A tésztát négyfelé vágjuk, mindegyiket henger alakúra formázzuk, majd lisztezett felületen a ravioli készítő formánál kicsit nagyobb téglalap alakúra és kb. 1 mm vastagságúra kinyújtjuk.
  9. Az egyik tésztalapot hosszában a formára fektetjük, és a mélyedésekbe ültetjük a kávéskanálnyi mennyiségű, kis golyóvá formázott tölteléket. Ujjbegyünkkel lenyomkodjuk, hogy a mélyedésekbe nyomódjanak.
  10. A másik tésztalapot ráhelyezzük a töltött részre, majd a nyújtófát többször és jól lenyomva áthengerítjük rajta. (Ujjainkkal is rásegíthetünk, hogy a cikkcakk minta teljesen átvágja a kész töltött tészta széleit.)
  11. A lehulló tésztaszéleket eltávolítjuk, a raviolikat óvatosan kiborítjuk vagy kiütögetjük a formából, majd forrásban lévő, bő, sós vízben kifőzzük (a lehullott tésztaszélekkel együtt is lehet). Ha a raviolik feljöttek a víz felszínére, még kb. 2 percig főzzük. Így járunk el a többi tésztával is.
  12. A megfőtt tésztát szűrőkanállal kimerjük a vízből, alaposan lecsepegtetjük, majd átszedjük a serpenyőben felforrósított olívaolajra, és összeforgatjuk. A mártással és parmezánlapocskákkal együtt tálaljuk. (Akinek úgy szimpatikusabb, a vízből kiszedve, rögtön összeforgathatja a forró mártással.)

Megjegyzés:
A lehullott tésztaszéleket összegyúrva még éppen annyi tésztát kapunk, amennyi elegendő további 4-5 db plusz raviolihoz. (Nekem pl. 25 darab jött ki belőle úgy, hogy a töltelékkel is kicsit spóroltam, mert látszódott, hogy maradni fog még tészta.)









 
A recept a Kifőztük gasztromagazin januári számában is megjelent.

 

2017. március 28.

Túrós-sajtos derelye újhagymamártással







Ritkán állok neki főzni való tésztát gyúrni, mert nem tartozik a gyorsan elkészíthető ételek közé, pedig a házi tészta nagy kedvencünk. Főleg a sós túrós és a szilvalekváros derelye örvend imádatnak nálunk, és ezeket mindig ebben a párosításban szoktam főzni, mert így együtt az igazi. :) Sőt annyira nagy becsben van, hogy ha nagy ritkán mégis csinálok, akkor biztos, hogy vasárnapi ebéd lesz belőle, mert Mami régen mindig akkor készítette, ha vasárnap összejött a család.
Most megint kedvet kaptam a derelyéhez, de a tésztát ezúttal nem a jól megszokott lisztből gyúrtam, sőt most a derelye formája is eltér az eddigiektől. A tölteléket is felturbóztam egy picit, és tejföl helyett friss, tavaszi hagymából lett hozzá mártás. A Kutyafül szerint étteremben is nyugodtan felszolgálhatnák ezt a változatot, úgyhogy bátran merem ajánlani a főtt tésztát kedvelőknek. :)
Bevallom, én most sem bírtam megállni, hogy ne legyen szilvalekváros derelyénk is, így aztán a lehulló tésztaszélekből készült darabokat azzal töltöttem, és másnap megmelegítve, kicsit rápirítva – csak mert úgy a legjobb – boldogan bepusziltuk. :D






Hozzávalók 4 személyre:

Tésztához:
40 dkg durumliszt
kb. 2 dl langyos víz
1 mk. só
2 ek. olvasztott mangalicazsír vagy kókuszolaj

Töltelékhez:
30 dkg túró
5 dkg reszelt trappista sajt
1 tojás


Mártáshoz:
2 csomó újhagyma
3 dkg vaj
2 dl húsleves vagy alaplé
1,5 dl tejszín
1 ek. étkezési kukoricakeményítő
őrölt fehér bors


Tálaláshoz:
4 szelet császárszalonna

elkészítés:
  1. A sóval vegyített liszthez apránként adagolva a vizet, összeállítjuk a tésztát, majd addig gyúrjuk, amíg sima felületű nem lesz. Zacskóba téve, 1 órát pihentetjük.
  2. A mártáshoz a felhevített vajon megfuttatjuk a felkarikázott újhagymát, felöntjük az alaplével, és 2 perc forralás után besűrítjük a tejszínben simára kevert keményítővel. Sóval, borssal ízesítjük, és a mártást melegen tartjuk.
  3. A felszeletelt szalonnát zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, és tálalásig félretesszük.
  4. A pihentetett tésztát négyfelé vágjuk, gombócokká formázzuk, és egymás után 35 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk.
  5. 10 cm átmérőjű ravioliformázóval tésztalaponként 8-8 kört szaggatunk a tésztából, egyenként a formába illesztjük, és mindegyik közepére 1-1 púpozott teáskanálnyi, sóval, tojással, sajttal elkevert túrót halmozunk. A tészta szélét félkörívben megkenjük vízzel, és a formázót összecsukjuk, így kialakítva a félhold alakú töltött tésztát.
  6. A kész derelyéket két részletben bő, sós vízben kifőzzük, alaposan lecsepegtetjük, meglocsoljuk a forró zsírral, és óvatosan, de jól összerázzuk.
  7. Személyenként 8-8 darab derelyét tálalunk, meglocsoljuk a mártással, és megszórjuk a sült szalonnával.
Tipp:
A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, pihentetjük, kinyújtjuk és szaggatás után akár szilvalekvárral is tölthetjük. (Nekem még 12 db derelyém lett a lehulló tésztaszélekből.)













A recept a Kifőztük gasztromagazin márciusi számában is megjelent.


2017. február 10.

Kakaós túrókrémmel töltött ravioli gyömbéres almalekvárral







A főzni való tészta édesen igen ritka vendég nálam, és azt hiszem, eddig csak maximum 3-szor készítettem. Itt volt hát az ideje, hogy újra megpróbálkozzam vele, és ezúttal ravioli lett belőle. Ilyesmit eddig pláne sosem ettem még. :D Az ihletadó receptet pont a ravioli készítő formához adott kis füzetkében találtam, ám alaposan megvariáltam, mert abban nem szerepelt semmilyen lekvár és a töltelék is más volt. Tulajdonképpen csak az alaptészta maradt az eredeti recept szerinti. Úgy érzem, sikerült olyat alkotni, ami saját megítélésem alapján (és kissé szerénytelenül) nem csak finom, de szép is, éppen ezért nyugodtan elkészíthetjük akkor is, ha vendégeket várunk. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Tésztához:
10 dkg durumliszt
1 ek. keserű kakaópor
1 tojás
kb. 20 ml hideg víz

Töltelékhez:
8 dkg túró
8 dkg mascarpone
3 dkg porcukor
1 tk. holland kakaópor
1 csipet só

Almalekvárhoz:
2 nagyobb alma
3 dkg kristálycukor (vagy az alma édességétől függően)
2 ek. frissen facsart citromlé
1 citrom reszelt héja
1 tk. őrölt gyömbér
2 dkg mazsola
2 ek. Portorico rum

Csokiöntethez:
5 dkg étcsokoládé
30 ml tej

Továbbá:
2,5 dkg vaj
8 dkg pörkölt, darált dióbél
porcukor

elkészítés:

  1. A tésztához a lisztet elvegyítjük a sóval, összeszitáljuk a kakaóporral, a közepébe ütjük a tojást, villával felverjük, majd a vizet is hozzáadva összeállítjuk.
  2. Enyhén lisztezett deszkán sima felületű, se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává gyúrjuk, 4 egyenlő részre osztjuk, meggömbölygetjük, majd folpackba csomagolva 1 órát hűtőben pihentetjük.
  3. A töltelékhez a túrót a mascarponéval, a cukorral, a kakaóporral, alaposan elkeverjük, és hűtőbe tesszük. A mazsolát rumba áztatjuk.
  4. A héjától, magházától megfosztott almákat felkockázzuk, a cukorral és a citromlével együtt lábasba tesszük, puhulásig főzzük, majd villával pépesítjük.
  5. Hozzáadjuk a gyömbért, a citromhéjat, a mazsolát a rummal együtt, és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Teljesen kihűtjük.
  6. A csokiöntethez a csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, majd simára keverjük a tejjel, és hagyjuk langyosra hűlni.
  7. A lehűtött tésztagombócokat egyenként, lisztezett felületen a ravioli készítő formánál kicsit nagyobb téglalap alakúra és kb. 1 mm vastagságúra kinyújtjuk.
  8. Az egyik tésztalapot hosszában a formára fektetjük, a kávéskanálnyi mennyiségű tölteléket a mélyedésekbe ültetjük és lenyomkodjuk. Ráhelyezzük a másik tésztalapot, majd a nyújtófát többször és jól lenyomva áthengerítjük rajta. (Az ujjainkkal is rásegíthetünk, hogy a cikkcakk minta teljesen átvágja a töltött tészta széleit.)
  9. A lehulló tésztaszéleket eltávolítjuk, és a raviolikat óvatosan kiborítjuk/kiütögetjük a formából. Így járunk el a többi tésztával is.
  10. Forrásban lévő, bő, sós vízben kifőzzük, és amint a raviolik feljöttek a víz felszínére, onnantól még kb. 2 percig főzzük.
  11. A megfőtt tésztát szűrőkanállal kimerjük a vízből, alaposan lecsepegtetjük, majd átszedjük a serpenyőben felforrósított vajra, és jól átforgatjuk.
  12. Meghempergetjük a darált dióban, majd személyenként 5-5 raviolit a csokoládékrémmel díszített tányérokra szedünk. Megszórjuk porcukorral, és az almalekvárral együtt tálaljuk.

Megjegyzés:

Az eredeti recept szerint ez a tészta tojással készül (most én is aszerint próbáltam ki), de nem szükséges hozzáadni, hiszen durumlisztből anélkül is jó minőségű főtt tésztát kapunk.

Tipp:
A lehullott tésztaszéleket is felhasználhatjuk: újra összegyúrjuk, kinyújtjuk és megtöltjük. Nekem így még plusz 8 raviolim lett, és a töltelék is elégnek bizonyult.
A csokoládékrémmel a raviolik tetejét is díszíthetjük.












A recept a Kifőztük gasztromagazin februári számában is megjelent.


2016. november 3.

Hagymás-sajtos kenyér







Ritkán sütöm meg egymás után kétszer ugyanazt a kenyeret…. ö ö, na ez elég bután hangzik így, mert nyilván nem ugyanazt a kenyeret teszem be újra a sütőbe, hogy kétszer süljön. :D Persze, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy annyira ízlett, és olyan sok joghurt- és tejfölsavó maradt a legutóbbi joghurt- illetve tejfölcsepegtetésnek hála, hogy egymás után két nap is ilyen kenyér volt az ebédünk, frissen kisülve, langyosra hűlve. Sőt, igazából kis időkülönbséggel összesen 3-szor került az asztalra, ui. a legelső alkalom volt a teszt. Akkor azonban egy másik sütőtálban sütöttem, és a tetejét kereszt alakban bevágtam, de olyan rondán szétnyílt, hogy azt a kenyeret mégse mutogathattam volna itt. Hopp, itt most ki is derült, hogy ez volt az újrasütés 3. oka. :D
A kenyér csúnyaságán nem keseregtem, mert így legalább örömmel fogtam neki ismét a dagasztásnak. Hogy akkor miért nem a 2. kenyér képei láthatóak? Mert egyrészt olyan későn sikerült megsütni, hogy nem volt értelme lefotózni, másrészt csöppet csálé is lett. Na jó, az igazi ok mégis inkább a csáléság. :D
Szerintem ez a 3. sem 100%-os külsőre, ha egészben nézzük, de már annyira le akartam fotózni, hogy úgy éreztem, az a kis szépséghiba nem számít. Lényeg, hogy annyira eteti magát, hogy a receptjét nem titkolhatom tovább az újabb és újabb finomságokra sóvárgó, kenyeret sütni szerető, lelkes háziasszonyok előtt. :D




Hozzávalók 1 kenyérhez:

35 dkg fehér tönkölybúzaliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg kukoricaliszt
5 dkg durumliszt
15 dkg Maasdamer vagy Pannónia sajt
2 fej vöröshagyma vagy 6 dkg konyhakész pirított hagyma
1,5 dkg cukor
1 púpozott tk. zöldfűszeres só
2 ek. olívaolaj
3,5 dkg friss élesztő
10 dkg natúr joghurt
kb. 2 dl joghurt- vagy tejfölsavó
kókuszolaj a hagyma sütéséhez és a sütőforma kikenéséhez

elkészítés:

  1. A nagyobb kockákra aprított, lisztbe forgatott vöröshagymát forró, mély olajban ropogósra sütjük, majd papírtörlőre szedve alaposan lecsepegtetjük. Félretesszük hűlni. (Ha konyhakész pirított hagymát használunk, akkor ez a művelet elmarad.)
  2. A négyféle liszt közepébe morzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, és simára keverjük a meglangyosított joghurt- és tejfölsavóval. Letakarva felfuttatjuk.
  3. Hozzáadjuk a fűszersót, a pirított hagymát, a szobahőmérsékletű joghurtot, reszelt sajtot, olajat, és lágy tésztává dagasztjuk. Lisztezett munkalapra tesszük, befedjük a kelesztőtállal, és 1 órát kelni hagyjuk.
  4. A megkelt tésztát finoman átgyúrjuk, téglalap alakúra kihúzzuk és felcsavarjuk. Beletesszük a kiolajozott sütőtálba, és a tetejét megszórjuk fehér tönkölybúzaliszttel. Letakarva megkelesztjük.
  5. A kenyeret előmelegített sütőben készre sütjük, majd pár perc elteltével kivesszük a formából, és rácsra téve kihűtjük.
sütési hőfok: 220°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő kb. 40 perc








A recept a Kifőztük gasztromagazin novemberi számában is megjelent.


2014. március 10.

Sajttal töltött fűszeres-tejszínes csirkemelltekercs házi szélesmetélttel





Egyik első szaftos ételeim közül való ez a tekercs, a blogon is fent volt, de a fotója miatt kicsit pironkodtam, ezért most lecseréltem, és a receptet is módosítottam egy picinykét.
Amikor ezt az ételt kitaláltam, mindig rohantam az akkori munkahelyem és az otthonom között, nem volt sok időm főzni. Épp munka közben agyaltam ki ezt a receptet, mert el akartam használni a hűtőben árválkodó főzőtejszínt, ugyanakkor sietnem kellett az ebéddel, mert a Kedvesem úton volt hazafelé. Az előkészületekkel hipp-hopp megvoltam, a többi a sütő dolga volt.
Emlékszem, ekkor használtam utoljára főzőtejszínt, mert egy ismerősöm fölhomályosított arról, hogy el kellene felejtenünk a vele való főzést. Hittem neki, és bármilyen furcsa, főzés esetében is habtejszínnel dolgozom. Ezt javaslom mindenkinek, mert előbbi csak egy feljavított vacak, teli van fölösleges adalékanyagokkal, hogy úgy nézzen ki, mintha. A habtejszín viszont még mindig több eséllyel tartalmaz egészséges összetevőket még akkor is, ha a zsírtartalma nem mindig elegendő. Főzzünk tehát bátran valódi tejszínnel, nem fogunk csalódni!
A körethez magam gyúrtam a tésztát. Ez volt a 2. alkalom, hogy durumliszttel dolgoztam. Véleményem szerint könnyebben kezelhető, mint a tojásos-finomlisztes tészta, mert kevésbé ragad, valamint másik előnye, hogy azok is ehetik, akik allergiásak a tojásra.
Egyébként adhatunk rizst, krumplipürét vagy akár sült krumplit is a hús mellé.


 

Hozzávalók 4-5 személyre:

Hústekercsekhez:
2 egész csirkemellfilé (kb. 70 dkg)
20 dkg trappista vagy eidami sajt
őrölt fekete bors

1 ek. mangalicazsír

Mártáshoz:
3 dl tejszín
1 púpozott ek. mustár
1 ek. grillfűszer
1 tk. majoránna
1 tk. bazsalikom
1 tk. kakukkfű
1 mk. tárkony
½ mk. szerecsendió
1 tk. étkezési kukoricakeményítő

Szélesmetélthez:

40 dkg durumliszt
kb. 2 dl langyos víz
egy nagy csipet só + a tálaláshoz
fűszerolaj


elkészítés:

  1. A megmosott húsról leitatjuk a nedvességet, két fél filére vágjuk és lemetsszük róluk a belső filéket.
  2. A fél mellfiléket oldalt bevágjuk, széthajtjuk, és 2 ív folpack között kiklopfoljuk. A belső filéket szorosan egymás mellé fektetve, egymással kicsit fedésben klopfoljuk ki. Így egy nagyobb hússzeletet kapunk.
  3. Mindegyik hússzeletet egy-egy ív alufóliára fektetjük, mindkét oldalukon enyhén sózzuk, borsozzuk.
  4. A nagy lyukú reszelőn lereszelt sajtot a hússzeletek hozzánk közelebb lévő szélére halmozzuk úgy, hogy két oldalt szabadon hagyunk egy ujjnyi széles sávot. Ezt ráhajtjuk a töltelékre, és az alufólia segítségével szorosan feltekerjük a húst. (5 húsroládunk lesz.)
  5. A roládokat serpenyőben, kevés zsíron elősütjük, majd levesszük róluk az alufóliát, és vékonyan kizsírozott, hőálló tálba fektetjük.
  6. A mártáshoz 2,5 dl tejszínhez keverjük a mustárt és a fűszereket, felforraljuk, majd besűrítjük a 0,5 dl tejszínben simára kevert keményítővel. A mártást a húsra öntjük, és előmelegített sütőben pirulásig sütjük.
  7. A körethez a sóval vegyített lisztet összedolgozzuk egy kevés vízzel, majd fokozatosan annyi vizet adunk még hozzá, amennyit felvesz, illetve amitől formázhatóvá válik. Sima tésztává gyúrjuk, majd zacskóba csomagolva, 1 órát hűtőben pihentetjük.
  8. A tésztát 4 egyenlő részre vágjuk, gombócokká formázzuk, ellapogatjuk, és alaposan belisztezett felületen, egymás után nagy vékonyra és kör alakúra kinyújtjuk.
  9. A tészta felületét alaposan belisztezzük, jobbról és balról a kör közepéig behajtjuk, ismét meglisztezzük, majd hosszában félbehajtjuk. (A meghajtogatott tészta kb. 6 cm széles lesz.)
  10. Csíkokra vágjuk, és nyitott ujjaink között tartva a tésztát felrázzuk. Lisztezett felületre tesszük, amíg a főzővíz felforr. A metéltet bő, sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, és a felhevített fűszerolajra szedjük. Átforgatjuk, sózzuk még, ha szükséges, és a hús mellé tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc











2013. október 9.

Húsos tészta durumlisztből





Jó ideje már, hogy megláttam Ági barátnőm házi durum tészta receptjét, és akkor megfogadtam, egyszer én is gyúrok ilyet. Mégse vettem hosszú ideig durumlisztet. Aztán egy nap végre lekaptam a bolt polcáról egy zacskóval. Szegény zacsi jó pár hónap óta ott gubbasztott a konyhában a többi liszt mellett, és mindig szemeztem vele, amikor arra tévedt a kezem. De csak húztam, halasztottam a felhasználását. A minap viszont agyam nem volt hozzá, hogy mit főzzek ebédre, így aztán felbontottam a durumlisztes zacskót. Milyen jól tettem! Kíváncsian figyeltem, hogyan alakul a tészta gyúrás közben, hiszen még sosem tapasztaltam. Érdekes, grízes állaga volt eleinte, aztán kialakult a jól ismert, sima felületű tészta, ami nagyon hasonlított a tojásos, sima lisztes társához; a belőle készült kifőtt tészta pedig pont ugyanolyan finom. Az alapreceptért nagy puszi Áginak!
Mivel kimaradt egy kis kész darált húsom, adódott az ötlet, hogy párosítom a tésztával. Először csak simán össze akartam keverni „őket”, de hirtelen eszembe jutott, hogy miért ne lehetne belőle inkább húsos derelye. Jól elpiszmogtam vele, mert a fotó kedvéért kerekre szaggattam. Irtó büszke voltam az eredményre, mert szerintem olyan kis cukik lettek a kifőtt tésztakorongok. Úgy tűnik, mostanában UFO-alakú tészta mániában szenvedek. :D





Hozzávalók 2 személyre (26 raviolihoz):

Tésztához:
20 dkg durumliszt
kb. 1 dl langyos víz


Töltelékhez:
15 dkg darált sertéshús
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 tk. őrölt pirospaprika
1 tk. majoránna
őrölt fekete bors


Egyéb hozzávalók:
kevés mangalicazsír
3 ek. tejföl
1 mk. nyers, darált csípős paprika (pl. Erős Pista)
½ csokor petrezselyemzöldje

elkészítés:

  1. A finomra vágott hagymát az áttört fokhagymával együtt a zsíron megdinszteljük, közben sóval, borssal ízesítjük.
  2. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát, majd rátesszük a húst, és megszórjuk majoránnával. Pirulásig sütjük. Hűlni hagyjuk.
  3. Elkészítjük a tésztát. Pihentetés után kettévágjuk, és lisztezett felületen, egyenként kb. 35 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk. (Célszerű az egyik tésztakört kicsit nagyobbra nyújtani, hogy majd könnyebben be tudjuk fedni vele az alsó lapot. Úgy kapunk szabályos kör alakot, ha a tésztát nyújtás közben mindig elfordítjuk 90°-kal. Ha az elsővel megvagyunk, konyharuhára fektetjük és betakarjuk egy másik konyharuhával.)
  4. A 2. tésztalapra egymástól jó 1 ujjnyi távolságra 1-1 mokkáskanálnyi húst halmozunk. A nyújtófa segítségével felemeljük a másik tésztalapot, és a kevésbé lisztes felével betakarjuk a töltött részt. Ujjainkkal jól lenyomkodjuk a tésztát, hogy főzés közben ne  nyíljon szét.
  5. Derelyevágóval vagy késsel négyzetekre daraboljuk, és forrásban lévő, sós vízben 2-3 perc alatt kifőzzük. Leszűrjük.
  6. A tejfölt összekeverjük az erős paprikával, és a serpenyőben megolvasztott zsírhoz keverjük. Erre a mártásra rátesszük a kifőtt tésztát, és jól összerázzuk, vagy óvatosan átforgatjuk.
  7. A petrezselyem zöldjét apróra tépkedjük, megszórjuk vele a tésztát és tálaljuk.

Megjegyzés:
Én a tésztát nem négyzetekre vágtam, hanem egy kb. 4 cm átmérőjű kis pohárral szaggattam ki, hogy esztétikusabbak legyenek. De pogácsaszaggatóval is lehet. Így azonban sok tésztaszél hullik le, és elég pepecs munka is, ezért javaslom, hogy négyzetekre darabolja, aki elkészíti.