2014. február 4.

Tökmagos-húsos csiga





Ezt az ételt egy jól sikerült tökmagos kifli és a maradék szaftos husi ihlette. Történt ui., hogy a szaftos hús, amit ezúttal nem karajból, hanem csirkemellből készítettem, kissé kemény volt. Már nyersen is elég nehezen lehetett szeletelni, és hiába áztattam előzőleg tejbe, hogy puhuljon, elkészülve se lett túl jó az eredmény. Nagy nehezen mégis megettük a felét, de a maradékhoz nem volt kedvünk. Mit is csináljak vele? Mert hogy ételt ki nem dobunk, legalábbis nem szívesen. Jött az ötlet, hogy ledarálom - az tuti, hogy felpuhítja a hús rostjait. :D Így is lett. De épp nem volt itthon szikkadtabb péksüti (sőt még friss se), amire szendvicskrémként rákenhettem volna, hogy melegszendvicsnek együk meg. Ki is találtam, hogy csiga lesz belőle, de nem olyan, mint múltkor, hanem a 3 nappal korábban készült tökmagos kifli tésztáját mentem át picit újragondolva. Így megszületett ez a nagyon finom, enyhén zöld színű és másnap is puha húsos csiga. :)
A töltelékhez nem muszáj ugyanolyan maradék husit használni, mint amilyet én. Nyugodtan tölthető bele másféle maradék is, ami épp van otthon. Utólag is készíthetünk a sült húshoz szaftot, amivel aztán összekeverhetjük, sőt még sajtot reszelhetünk rá.
Mi halmoztuk az élvezeteket, mert másnap reggelire a csiguszt kettévágtam, mint a zsemlét, megkentem vajjal, tettem rá sonkát, sajtot és tejfölt. :D




Hozzávalók 16 darabhoz:

Tésztához:
40 dkg finomliszt
5 dkg Graham-liszt
1 tk. só
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2,3 dl tej
1 ek. cukor
2 tojássárgája
8 dkg vaj
2 ek. tökmagolaj

Töltelékhez:
40 dkg maradék, szaftos húspép (nálam most csirkemellből e recept alapján)

Kenéshez és a szóráshoz:
kevés tej
4 dkg tökmag
1 tk. olvasztott vaj

elkészítés:

  1. A megmaradt szaftos húst késes aprítóval ledaráljuk. A tökmagot zsiradékmentes serpenyőben, kis lángon megpirítjuk, hűlni hagyjuk, majd durvára vágjuk. A vajat felolvasztjuk, hűlni hagyjuk.
  2. Az élesztőt 1 evőkanál finomliszttel 1,5 dl langyos, cukros tejben simára keverjük, és letakarva felfuttatjuk.
  3. A tojássárgákat a többi tejhez keverjük, hozzáadjuk a tökmagolajat és a langyosra hűlt vajat.
  4. A sóval vegyített, átszitált liszthez hozzáadjuk a tojásos tejet, a felfutott élesztőt, és lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva megkelesztjük.
  5. A megkelt tésztát 3-4 mm vastag, 40x50 cm-es téglalapra nyújtjuk, elkenjük rajta a húspépet úgy, hogy a tőlünk távolabb eső, hosszabbik oldala mentén kihagyunk egy kb. 2 cm széles sávot.
  6. A tésztát a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük, 3 cm vastag szeletekre vágjuk, majd a csigákat lekenjük tejjel, és egyenként megmártjuk a pirított tökmagban. Vajjal vékonyan kikent tepsire rendezzük egymástól távolabb.
  7. A csigák oldalát körben megkenjük olvasztott vajjal, majd folpackkal + konyharuhával letakarva, 20-30 percig kelesztjük.
  8. Előmelegített sütőben megsütjük. (Ha nagyon pirulna a tetejük, egy szinttel lejjebbi rácsra tesszük.) A megsült péksüteményeket hűlni hagyjuk, majd tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 25 perc