„elbeszélő óda” a paradicsomhoz
Közhírré tétetik: az Úr 2023. esztendejében, augusztus havának 25. napján csoda történt: a Sünis kanál blog írója életében először nyers paradicsomot evett nagyobb mennyiségben, és ízlett neki! :D Na jó, itt abba is hagyom az idétlenkedést!
Egyébként tényleg nagy napra virradtunk mi ketten a Kutyinyekkel, és a fentebb kihirdetett ténynek a jelzett dátumkor igencsak örvendeztünk. :D A „jégmegtörésre” már napokkal korábban is utaltak bizonyos jelek, de egyikünk sem számított rá, hogy ilyen közel van a történelmi jelentőségű nap. :D
Bár a paradicsomos ételeket – amelyekben totál szét van főzve ez a zöldség (tudom, gyümölcs, de nekem juszt is zöldség marad!) – nagyon tudom szeretni, a nyers paradicsomot viszont valóban sosem csíptem. Pedig gyerekkoromban még biztos lehetett kapni a zöldségesnél és a boltban nem kínjában beért, édes paradicsomot, de mivel akkoriban én szinte semmilyen zöldséget nem voltam hajlandó lenyelni, így a paradicsomot is finnyogva toltam el magamtól. Az évek folyamán pedig hiába kedveltem meg egy rakat zöldséget, a paradicsom szégyenszemre továbbra is mellőzött maradt. Sőt, a Kutyafül is kezdte nem szeretni, annyira említésre sem méltó ízűeket lehet kapni manapság.
A nagy váltáshoz az kellett, hogy családi házba költözzünk! Pedig anno a telkünkön is termeszthettünk volna parit, de erre valamiért sosem került sor. Szóval most, hogy a virágágyások és gyomnövények között töltöm kb. minden szabadidőmet, ill. a hátsókert közeljövőbeli kialakítását tervezgetem, a gyomtalanításon átesett föld egy része zöldségtermesztésre kínálta magát. Igaz, erről én eleinte nem nagyon akartam tudomást venni, lelki szemeim előtt ui. mindenféle törpe fácskák, bokrok és magas szárú virágok csoportképe lebegett. Egy cserép (kérés nélkül kapott) paradicsompalánta – mint kész tény – azonban szerencsére és egyelőre másfelé irányított. A bokorültetés időben amúgy is még messze volt/van, az arra szánt föld még simán fel tudta/-ja nevelni ezt a két különböző fajta, konyhakerti bébinövényt.
A kezdeti gyakori öntözgetések után nagy gonddal karóztam, kötözgettem őket, és persze sűrűn nézegettem is, hogy vajon mikor szedhetem le a termést a Kutyának. Az újdonság erejével hatott rám, a nagy antibotanikusra, amikor apró, zöld bogyócskák jelentek meg a szárakon, a piciny, sárga virágok nyomában – hát ilyet én még sosem láttam! :D És amint pirosra váltották színűket, kezdtem örülni. A pár szemnyi első szüretből én is csemegéztem, és meglepődve állapítottam meg, hogy „ez nem is rossz!”. Érdekes módon az egyik tő egyszerre nevelt kerek és körte alakú termést, és ez az utóbbi kicsit el is tért az általam megszokott paradicsomíztől. Mézédes volt, tipikus paradicsomíz nélkül. Kicsit persze ott volt hátul az ismert zamat, de inkább az édesség dominált. A Kutyinyek ekkor reménytelin rám kacsintott: „lehet, hogy mégis szeretni fogod a paradicsomot?!”
Az első kis tálnyi mennyiséget meghagytam neki, de a következő adag kapcsán már azon kaptam magam, hogy azon agyalok, mit készítsek belőle. :D Végül ez a nagyon egyszerű saláta lett belőle, amiben dominálhat az édes koktélparadicsom, aminek ízét csak még jobban kiemeli az enyhén sós kecskesajt és a szintén saját termesztésű bazsalikom. Halkan jegyzem meg, hogy ez utóbbit így frissen ebben a salátában kedveltem meg. :D Ja, és persze a krokett is fincsi, tökéletesnek bizonyult a megmaradt rizs eltüntetésére! Könnyű, nyári ebéd lett belőle. :)
Egyébként tényleg nagy napra virradtunk mi ketten a Kutyinyekkel, és a fentebb kihirdetett ténynek a jelzett dátumkor igencsak örvendeztünk. :D A „jégmegtörésre” már napokkal korábban is utaltak bizonyos jelek, de egyikünk sem számított rá, hogy ilyen közel van a történelmi jelentőségű nap. :D
Bár a paradicsomos ételeket – amelyekben totál szét van főzve ez a zöldség (tudom, gyümölcs, de nekem juszt is zöldség marad!) – nagyon tudom szeretni, a nyers paradicsomot viszont valóban sosem csíptem. Pedig gyerekkoromban még biztos lehetett kapni a zöldségesnél és a boltban nem kínjában beért, édes paradicsomot, de mivel akkoriban én szinte semmilyen zöldséget nem voltam hajlandó lenyelni, így a paradicsomot is finnyogva toltam el magamtól. Az évek folyamán pedig hiába kedveltem meg egy rakat zöldséget, a paradicsom szégyenszemre továbbra is mellőzött maradt. Sőt, a Kutyafül is kezdte nem szeretni, annyira említésre sem méltó ízűeket lehet kapni manapság.
A nagy váltáshoz az kellett, hogy családi házba költözzünk! Pedig anno a telkünkön is termeszthettünk volna parit, de erre valamiért sosem került sor. Szóval most, hogy a virágágyások és gyomnövények között töltöm kb. minden szabadidőmet, ill. a hátsókert közeljövőbeli kialakítását tervezgetem, a gyomtalanításon átesett föld egy része zöldségtermesztésre kínálta magát. Igaz, erről én eleinte nem nagyon akartam tudomást venni, lelki szemeim előtt ui. mindenféle törpe fácskák, bokrok és magas szárú virágok csoportképe lebegett. Egy cserép (kérés nélkül kapott) paradicsompalánta – mint kész tény – azonban szerencsére és egyelőre másfelé irányított. A bokorültetés időben amúgy is még messze volt/van, az arra szánt föld még simán fel tudta/-ja nevelni ezt a két különböző fajta, konyhakerti bébinövényt.
A kezdeti gyakori öntözgetések után nagy gonddal karóztam, kötözgettem őket, és persze sűrűn nézegettem is, hogy vajon mikor szedhetem le a termést a Kutyának. Az újdonság erejével hatott rám, a nagy antibotanikusra, amikor apró, zöld bogyócskák jelentek meg a szárakon, a piciny, sárga virágok nyomában – hát ilyet én még sosem láttam! :D És amint pirosra váltották színűket, kezdtem örülni. A pár szemnyi első szüretből én is csemegéztem, és meglepődve állapítottam meg, hogy „ez nem is rossz!”. Érdekes módon az egyik tő egyszerre nevelt kerek és körte alakú termést, és ez az utóbbi kicsit el is tért az általam megszokott paradicsomíztől. Mézédes volt, tipikus paradicsomíz nélkül. Kicsit persze ott volt hátul az ismert zamat, de inkább az édesség dominált. A Kutyinyek ekkor reménytelin rám kacsintott: „lehet, hogy mégis szeretni fogod a paradicsomot?!”
Az első kis tálnyi mennyiséget meghagytam neki, de a következő adag kapcsán már azon kaptam magam, hogy azon agyalok, mit készítsek belőle. :D Végül ez a nagyon egyszerű saláta lett belőle, amiben dominálhat az édes koktélparadicsom, aminek ízét csak még jobban kiemeli az enyhén sós kecskesajt és a szintén saját termesztésű bazsalikom. Halkan jegyzem meg, hogy ez utóbbit így frissen ebben a salátában kedveltem meg. :D Ja, és persze a krokett is fincsi, tökéletesnek bizonyult a megmaradt rizs eltüntetésére! Könnyű, nyári ebéd lett belőle. :)
Hozzávalók 4 személyre:
a kroketthez:
15 dkg maradék főtt rizs
15-20 dkg zsenge cukkini
10 dkg ementáli sajt
4 gerezd fokhagyma
1 csapott ek. Toscana fűszerkeverék
1 ek. vöröshagyma granulátum
őrölt tarka bors
1 csapott tk. só
1 nagy tojás
kb. 5 dkg finom szemű zabpehely
kb. 5 dkg panko morzsa a forgatáshoz
a salátához:
50 dkg koktélparadicsom
1 cs. (20 dkg) fetasajt
15 db nagyobb bazsalikomlevél
3 ek. extra szűz olívaolaj
őrölt tarka bors
só (elhagyható)
elkészítés:
- A salátához a megmosott koktélparadicsomokat félbevágjuk (a nagyobbakat negyedelhetjük). A fetasajtot kis kockákra vágjuk.
- A megmosott, leszárított bazsalikomleveleket felaprítjuk, és a fetával, a borssal, olívaolajjal együtt a paradicsomhoz forgatjuk. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.
- A kroketthez a cukkinit megmossuk, ha elég zsenge, (kis lyukú reszelőn) héjastól lereszeljük. A levétől rögtön kinyomkodjuk, és összekeverjük a főtt rizzsel, a zúzott fokhagymával, a reszelt sajttal. A fűszerekkel és a sóval ízesítjük.
- Annyi zabpelyhet adunk hozzá, amitől jól formázható masszát kapunk, majd 10 perc pihentetés után kroketteket hengergetünk belőle (nekem 16 db lett).
- Ha szükséges, megnedvesítjük a kezünket, és a kroketteket megforgatjuk a panko morzsában.
- Nem túl forró, bő olajban kisütjük, majd konyhai papírtörlőre szedjük. Azon melegében, személyenként 4 darab krokettet számolva, a paradicsomsalátával együtt tálaljuk. (Utóbbit tálaláskor enyhén megsózhatjuk.)
Ötlet: innen
