2015. május 1.

Fehérboros-sajtos palacsinta





Ennek a finom és könnyen elkészíthető ételnek az eredeti változatát Chäs-Chuttle-nek hívják, és kedvenc német receptes oldalamon, a lecker.de-n találtam.
Nagyon szeretem a sós palacsintákat, és mivel már elég régen sütöttem, most kifejezetten jól esett ez a számomra ismeretlen palacsintaétel. Az a különlegessége, hogy a tésztáját nem tejjel és/vagy vízzel, hanem borral kell kikeverni. Csak annyit változtattam rajta, hogy szerecsendióval is ízesítettem, illetve a kisméretű sütőtálak miatt kevesebb öntetet használtam, így a hozzávalók aránya némileg változott.
Szerintem a bor nem érződik ki a tésztából, de a Kutyinek szerint igen, ezért hogy ez mások számára is kiderüljön, azt javaslom, készítsétek el. :D A sajt viszont egyértelműen érezhető. :)
Jót mosolyogtam, amikor a Kutyafül megkóstolta, mert közölte, hogy simán beleillene a darált hús. Én is hasonlóan vélekedtem, de inkább vékonyra szelt sonkát göngyöltem volna a palacsintába. Szerintem kihűlve is finom.








Hozzávalók 3-4 személyre:

Palacsintához:
5 dkg Gruyère sajt (vagy parmezán, esetleg Grana Padano)
3 tojás
2 dl száraz fehérbor
12,5 dkg liszt
késhegynyi sütőpor
7 tk. olvasztott vaj a sütéshez + a sütőforma kikenéséhez

Öntethez:
15 dkg tejföl (nem folyós)
7 dkg Gruyère sajt
1 nagy tojás
2 gerezd fokhagyma
3–4 szál petrezselyemzöldje vagy 1 ek szárított petrezselyem
őrölt fekete bors
szerecsendió


elkészítés:

  1. A palacsintatésztához a sütőporral, reszelt sajttal  vegyített lisztet hozzáforgatjuk a borral hígított, felvert tojáshoz. A tésztát letakarva, fél órát állni hagyjuk.
  2. Az öntethez a fokhagymát áttörjük és meghintjük sóval. A tejfölt a felvert tojáshoz vegyítjük és beletesszük a sós fokhagymapépet, az aprított petrezselymet, a reszelt sajtot. Sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük.
  3. 20 cm átmérőjű palacsintasütő serpenyőben adagonként 1 teáskanál olvasztott vajat hevítünk, és közepes lángon egymás után 7 palacsintát sütünk. Még forrón mindegyiket feltekerjük, és miután langyosra hűltek, kb. 2 cm széles darabokra vágjuk.
  4. A sütőformákat kivajazunk, eloszlatunk bennük 2-2 evőkanál öntetet, és beleültetjük a palacsintatekercseket.
  5. Rákanalazzuk a többi öntetet, és előmelegített sütőben megsütjük. (Tovább is süthetjük, hogy a sajt rápiruljon a palacsintára.) Azonnal tálaljuk.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 20 perc


Tipp:
Bármilyen sós töltelékkel megtölthetjük, ugyanúgy, mint a jól ismert, tejjel/vízzel és sajt nélkül készült palacsintát. Töltelék és öntet nélkül is elkészíthetjük, pl. paradicsomleves mellé vagy csak magában fogyasztva is.
Uborka vagy valamilyen friss saláta illik hozzá.
A palacsintasütéshez nagyobb serpenyőt is használhatunk, ill. kisméretű sütőformák híján nagyobb sütőtálban is megsüthetjük. Akkor azonban 20 dkg tejföllel, 2 tojással és 10 dkg sajttal kell számolnunk.

Megjegyzés:
Én 3 db, a képeken látható kis sütőtálkában készítettem.