2017. június 9.

Ropogós citromos-vaníliás keksz







Nem tudom, mi történt velem, hogy újabban kekszeket gyártok, de valahogy nagyon rákaptam, és egymás után sülnek ezek a kis falatnyi finomságok. Most ezt a végtelenül egyszerű kekszet próbáltam ki, mert a gmail-es küldemények között lévő Pinterest fotók egyikén megpillantottam és megtetszett. A hozzá tartozó recept magyarul volt leírva, de a videó angol nyelven volt. Persze megint „cup”-pal mérték ki a hozzávalók mennyiségét, a magyar szövegben pedig ennek megfelelően bögre szerepelt. Úgyhogy ismét számolgathattam. Na nem mintha olyan nagy fejtörést okozna az átváltás, de néha azért egy csöppet izgalmas tud lenni. Egy kicsit ui. mindig tartok tőle, hogy nem pont olyan állagú lesz a tészta, amilyennek lennie kellene, és éppen a „cup” grammra való átkonvertálása miatt. A 115,5 és a 28,8 stb. típusú eredmény számomra nem szimpi. Ha ilyet látok, egyből kerekítek. :D Most is így lett, sőt ennek a keksznek még az ízesítésén is változtattam – jobban mondva a 3 hozzávalós tésztához még hozzátettem 2 ízt, a vaníliát és a citromot, mert a minap túl sok citromhéjat reszeltem le, és megszáradt a maradék. Nem akartam kidobni, és gondoltam, ebbe a kekszbe épp jó lesz.
Szerintem mind az átváltás + kerekítés, mind pedig a plusz ízek jót tettek ennek a valószínűleg enélkül is finom, extra ropogós kekszikének. :)
Tea vagy kávé mellé abszolút ajánlom, és vigyázat, mert nagyon kapós ez a ropogós ! :D






Hozzávalók kb. 36 darabhoz:


25 dkg finomliszt
15 dkg vaj
8 dkg kristálycukor
1 citrom szárított, reszelt héja
1 tk. őrölt citromhéj
1 tk. őrölt Bourbon vanília
kristálycukor a forgatáshoz

elkészítés:

  1. A vajat robotgéppel krémesre kavarjuk, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliaport, a szárított, valamint az őrölt citromhéjat, és kihabosítjuk.
  2. A lisztet kisebb adagokban a cukros vajhoz keverjük, majd a morzsalékos tésztát munkalapra borítjuk, és kézzel összeállítjuk.
  3. A tésztát kb. 32 cm hosszú, szögletes rúddá formázzuk, cukorral meghintett alufóliára helyezzük, és a fólia segítségével átforgatjuk, hogy a cukor minden oldalán bevonja.
  4. A tésztarudat áttesszük egy ív folpackra, becsomagoljuk, és 30 percig mélyhűtőben dermesztjük.
  5. A mélyhűtőből kivéve, 8-9 mm vastag szeletekre vágjuk, és a kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük.
  6. Előmelegített sütőben ropogósra sütjük, és miután kihűltek, jól záródó, fém dobozba tesszük. Tea vagy kávé mellé kínáljuk.
sütési hőfok: 165°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc













Forrás: itt