2014. április 11.

Lyukas süti





Pontosan úgy voltam a vasárnapi desszerttel, mint a Gabriella kalandjai a konyhában háziasszonya, akinek nagyon fájt a foga valamilyen édességre, amit nem kell sütni. Aztán mégis sütésre adta a fejét, de fontos szempont volt, hogy ne kelljen sokat pepecselni vele.
Én is ilyen pikk-pakk-megvan édességre vágytam, és akkor megláttam Gabriella fakanalas süteményét. Azonnal nekiálltam, de nem is én lennék, ha nem módosítottam volna rajta egy kicsit. Volt itthon még túróm, és az előző napi szintén túrós édesség után nem átallottam megint ezt a szívünknek kedves alapanyagot belecsempészni. A mázhoz kevesebb hozzávalót használtam, mert szerintem így is bőven elég lett. Az eredmény egy végtelenül egyszerű, ám nagyon-nagyon finom süti lett, ami még másnap is puha volt.
Én nagyobb tepsiben sütöttem, mint amit Gabriella javasolt, de még így is szép magas lett, hiszen ott volt benne a túró. A sütési idő pedig nálam jóval hosszabbra nyúlt, valószínűleg szintén a túró miatt, és igazából nem is tudom, mennyi idő alatt sült meg a sütemény, mert véletlenül elfelejtettem rápillantani az órára, miután bedugtam a tepsit a sütőbe. :D
Ha olyan nagy darabokra vágjuk, mint ahogyan a fotón is látható, akkor 15 szelet lesz belőle. A kockákat később megfeleztem, így takarosabbak lettek.




Hozzávalók 35x23,5 cm-es tepsihez:

Tésztához:
35 dkg finomliszt
25 dkg túró
12 dkg nyírfacukor
10 dkg olvasztott vaj
2 tojás
kb. 2 dl tej
½ cs. sütőpor
1 citrom reszelt héja
2 ek. citromlé
egy csipet só

Mázhoz:
15 dkg puha vaj
10 dkg nyírfaporcukor
3,5 dkg holland kakaópor
4 ek. tej

elkészítés:

  1. A tojásokat fehéredésig keverjük a cukorral, belekeverjük az áttört túrót, a vajat, a citromlevet, a sót, a reszelt citromhéjat, majd kisebb adagokban, felváltva hozzádolgozzuk a sütőporos lisztet és a tejet.
  2. A sűrű tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük (hurkapálcával ellenőrizzük, hogy átsült-e).
  3. A még forró tésztát a sütőpapír segítségével átemeljük egy tálcára, és fakanál végével sűrűn lyukakat nyomunk a tésztába, miközben vigyázunk, hogy ne lyukasszuk át teljesen. A tésztát tortarácsra tesszük és hűlni hagyjuk.
  4. A csokoládémáz hozzávalóit fém tálba tesszük, és gőz fölött összemelegítjük (nem forraljuk!).
  5. A tésztát visszatesszük a tepsibe, rálocsoljuk a mázat, hagyjuk, hogy kissé megdermedjen, majd tetszés szerinti méretű és formájú szeletekre vágjuk. Tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: 30 perc biztos volt :D