A következő címkéjű bejegyzések mutatása: indiai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: indiai. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 28.

Tandoori fűszeres hússal töltött, mandulabundás palacsinta meleg répasalátával és mézes-fűszeres joghurtöntettel







Eredetileg egy, a blogon már fent lévő kedvenc ételemet akartam újrafotózni, és ehhez darált húst vettem elő, ill. palacsintát sütöttem. Aztán jól eltérültem, amikor a kezembe akadt a már régóta a fűszereim között lapuló tandoori fűszerkeverék. :D Ettől még persze elkészíthettem volna azt az ételt, amit eredetileg akartam, de az indiai ízek mostanában, úgy látszik, fogva tartanak. És ha már a sors is úgy akarja, hogy akkor is indiai ízű legyen az ebédünk, amikor épp nem ilyet terveztem, akkor biza engednem kell a nyomásnak, és fel kell használnom a tandoori fűszerkeveréket. :D Gyorsan kialakult az étel többi része is – a joghurtöntet és a saláta, és így lett kerek egész az ebédünk. :)
Picit izgultam, hogy a Kutyinyek mit szól majd hozzá, ui. nem ápol túl jó barátságot a palacsintával, pláne nem savanykás joghurttal karöltve, de kóstoláskor mindkettőnknek kellemes meglepetésben volt része: palacsinta ide vagy oda, a Kutyafülnek nagyon ízlett az étel, nekem pedig ettől a meglepő ténytől felszaladt a szemöldököm, miközben a szám széles mosolyra húzódott. Abszolút nyerő páros lett a tandoori ízvilágú rántott palkó és a fűszeres joghurtöntet. Bevallom, a meleg répasaliból viszont már csak én ettem, de annál nagyobb örömmel, mert szerintem az is jól passzolt a többihez. Úgy érzem, ez a palacsinta ebben a formában visszatérő „vendég” lesz nálunk. :)






Hozzávalók 12 palacsintához, 4-6 személyre:

Palacsintatésztához:
30 dkg finomliszt
2 tojás
1 ek. olívaolaj
1 tk. só
1 mk. cukor
5 dl tej
kb. 2 dl víz
ghí a sütéshez

Töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús
1 bocskorpaprika
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd zúzott fokhagyma
1 cs. tandoori masala fűszerkeverék
1 csapott mk. őrölt gyömbér
½ mk. őrölt kashmiri csili

3 púpozott ek. görög joghurt
2 dl víz
1 púpozott ek. szilárd ghí
12 lapka cheddar sajt vagy reszelt cheddar

Panírozáshoz:
kukoricaliszt
3 tojás
3 ek. tej
12 dkg zsemlemorzsa
6 dkg szeletelt mandula

Meleg répasalátához:
személyenként 1 hosszabb szál sárgarépa
őrölt fekete bors
ghí a sütéshez

Mézes-fűszeres joghurtöntethez:
30 dkg görög joghurt
10 dkg tejföl
1 púpozott tk. mustár
1 tk. folyékony méz
morzsolt korianderlevél
őrölt kashmiri csili
őrölt mustármag

Továbbá:
növényi olaj a töltött palacsinta sütéséhez

elkészítés:

  1. A palacsintatésztához a felvert tojásokat felváltva, kisebb adagokban csomómentesre keverjük a liszttel, a tejjel, a vízzel, az olajjal, és letakarva fél órát állni hagyjuk.
  2. A töltelékhez a finomra aprított hagymát a kis kockákra vágott bocskorpaprikával a felhevített ghín megdinszteljük. Közben enyhén sózzuk.
  3. Rátesszük a húst, alaposan elkeverjük a zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, és fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a joghurtot, felöntjük a vízzel, és közepes lángon, néha megkeverve elforraljuk a levét. Ha szükséges, még sózzuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A palacsintatésztából 12 db palacsintát sütünk, miközben a serpenyőt minden sütés előtt enyhén átkenjük ghível.
  5. Minden kisült palacsinta közepére 1 sajtlapkát fektetünk, és 1 púpozott evőkanálnyi tölteléket halmozunk rá. Kissé lenyomjuk, majd jobbról és balról, valamint fentről és lentről behajtjuk a palacsintát.
  6. A párna formájú, töltött palacsintákat kukoricalisztbe, tejjel hígított, felvert tojásba, majd szeletelt mandulával vegyített zsemlemorzsába forgatjuk. Bő, közepesen forró olajban, közepes lángon, minkét oldalukon kisütjük. A kész palacsintákat papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot. Melegen tartjuk.
  7. A répasalátához a megpucolt répákat zsülien szeletelővel hosszú, vékony csíkokra szeljük, meghintjük őrölt borssal, majd kevés felforrósított ghín megfuttatjuk. Tálba szedjük.
  8. Az öntethez a hozzávalókat alaposan összekeverjük, és a répasalátával együtt a rántott palacsintához kínáljuk. (Bármilyen friss salátát és/vagy savanyúságot is adhatunk még mellé.)










2018. augusztus 13.

Indiai jellegű joghurtos csirkeragu







Ez bizony nem egy autentikus indiai étel, csak amolyan Macskanyelvféle „olyan, mintha”. :D Ettől függetlenül finom, és tényleg egy csöppet indiai ízvilágú a goa masala fűszerkeveréknek köszönhetően. Imádtuk beletunkolni a lachha parathát. :) A képeken látható kukoricás rizs igazából nem képezi szerves részét ennek a főételnek, csak a 2 nappal korábbról megmaradt köretet már meg kellett enni. :D A húsragu egyébként egyszerre magyaros és indiai is, és a joghurt miatt kellemesen savanykás. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Csirkeraguhoz:
50 dkg csirkecombfilé
2 fej vöröshagyma (tisztítva kb. 30 dkg)
1 bocskorpaprika (tisztítva kb. 15 dkg)
1 ek. grill fűszerkeverék
1 púpozott ek. goa masala fűszerkeverék
1 csapott ek. őrölt pirospaprika
1 csapott ek. morzsolt korianderlevél
½ tk. őrölt mustármag
kashmiri csili ízlés szerint

2 dl víz
8 ek. natúr görög joghurt
1 púpozott ek. ghí vagy a ghí készítéséből visszamaradt hab

Tálaláshoz:
lachha paratha
savanyúság (pl. édes-savanyú gyöngyhagyma, ecetes bébiuborka)

elkészítés:

  1. A lebőrözött combfiléket kis kockákra vágjuk, beszórjuk a fűszerek keverékével a só kivételével, és állni hagyjuk fél órát.
  2. A félbevágott, majd vékonyra szelt vöröshagymát a kis kockákra aprított paprikával együtt a felhevített vajzsíron kissé megpirítjuk, majd rátesszük a fűszeres húst, és fehéredésig sütjük.
  3. Felöntjük a vízzel, és a levét majdnem teljesen elforralva megpároljuk. Belekeverjük a joghurtot, összeforraljuk, sózzuk még, ha szükséges, és a kész ragut tálaljuk.










2018. július 23.

Lachha paratha







Panjabi nyelven a lachha (lachcha, laccha, lacha) gyűrűt jelent – innen a név, ami magyarul kb. annyit tesz: gyűrűs vagy réteges. Az Észak-Indiára jellemző formázási technikával készülő paratha eredetileg teljes kiőrlésű lisztből (vagy indiai atta lisztből) készül, míg rokona a malabar parotta finomlisztből. Az én receptem ennek ismeretében ötvözi a kettőt. :D
A különféle parathák összetevőikben többé vagy kevésbé eltérnek egymástól, de a legfontosabb hozzávaló akkor is a liszt, a víz és a zsiradék. A tésztát gazdagíthatjuk tojással, még több zsiradékkal, ill. víz helyett tejet is használhatunk, ill. adhatunk hozzá sütőport vagy szódabikarbónát, hogy a tészta levegősebb legyen.
Többféle formázási technika létezik, de a lényeg minden esetben a rétegesség, ami az olajjal/ghível való sűrű kenegetésnek köszönhető. A parathát hagyományosan tandoori sütőben sütik, de ezt a nehéz sütőedényt helyettesíthetjük tawa/tava-val, vokkal vagy egyéb serpenyővel. Az eredmény állítólag szinte ugyanaz. ;) Nem csak a készítési technikában vannak eltérések, de ennek a mutatós és finom lapos kenyérnek többféle névváltozata is van: porota, parotta, parotha, parauntha, palata, forota, farata, parontay, prontha… És ki tudja, még hány, a megannyi nyelvjárásnak köszönhetően. :D
Az elkészítése picit időigényes, de amilyen mutatós, olyan finom, ezért néhanapján érdemes vele elbíbelődni. :) Bár általában reggelire fogyasztják, de azért ehetjük köretként is, vagy akár megtöltve, szendvicsnek, ahogyan a tortillát vagy a quesadillát.








Hozzávalók 16 kisméretű lepénykenyérhez:

25 dkg finomliszt
1 tk. só
1 tk. cukor
½ mk. sütőpor (elmaradhat)
1 tk. Provence-i fűszerkeverék (elmaradhat)
őrölt fekete bors
1 ek. napraforgóolaj
kb. 1,5 dl langyos víz vagy tej
folyékony vagy lágy ghí a kenéshez és a sütéshez

elkészítés:

  1. A sóval, cukorral, sütőporral, fűszerkeverékkel vegyített lisztet összedolgozzuk az olajjal, majd a vizet/tejet apránként hozzáadva, lágy tésztává gyúrjuk. Lekenjük 1 teáskanál folyékony ghível, és letakarva 30 percet pihentetjük.
  2. A pihentetett tésztát ismét lekenjük ghível, majd 8 egyenlő részre osztjuk és mindegyiket meggömbölygetjük. A gombócok tetejét ismét lekenjük ghível, és letakarva hagyjuk 5-10 percet.
  3. Egy tésztagombócot pár csepp olajjal megkent felületen nagyon vékony körlapra nyújtunk, a felületét lekenjük ghível, megszórjuk kevés liszttel, és középen, függőlegesen vagy vízszintesen félbevágjuk.
  4. Az egyik félkör alakú tésztalapot a külső szélétől indulva, legyezőszerűen meghajtogatjuk (vagy csak egyszerűen felgyűrjük és összefogjuk, vagy csíkokra vágjuk és összefogjuk), és az így kapott hosszú tésztacsík tetejét lekenjük kevés ghível. Csigaalakban feltekerjük, a végét pedig aláhajtjuk. Így járunk el a másik félkör alakú tésztalappal, ill. a többi tésztával is. Letakarva újabb 10 percet pihentetjük.
  5. A kis „turbánokat” 1-1 csepp olajjal megkent munkafelületen egymás után vékony körlapokra nyújtjuk.
  6. Egy parathát ghível vékonyan kikent, felhevített serpenyőbe fektetünk, a tetejét lekenjük kevés ghível, és közepes lángon elkezdjük sütni. Amint elkezd felpúposodni, megfordítjuk, és a másik oldalát is pirosra sütjük. Így járunk el a többi tésztával is.
  7. A lapokat egymásra tornyozzuk, a munkafelületre tesszük, és a két tenyerünk között forgatva, kissé „összetörjük” – a rétegek így elválnak egymástól. Tálaljuk.

Megjegyzés:
A nyújtást először nyújtófával végezzük – közben a tésztát nem kell felemelni a munkafelületről –, majd az ujjbegyeinkkel a tészta széle mentén, körkörösen kifelé irányuló, azaz toló mozgást végzünk. (Nem baj, ha a tészta itt-ott kicsit kilyukad.)
A ghível való kenegetést nem érdemes megspórolni, különben elvész a lényeg: a rétegesség. Utólag belátom, hogy használhattam volna egy kicsivel több zsiradékot, hogy a rétegek még hangsúlyosabbak legyenek.
Én most kisméretű parathákat sütöttem, de készíthetjük nagyobbra is. Ez esetben nem szükséges megfelezni a kinyújtott körlapokat.

Tipp:
A liszthez a különböző szárított fűszereken kívül apróra vágott, friss fűszernövényeket, zúzott fokhagymát vagy reszelt vöröshagymát is adhatunk.

Paratha formázási technikák a teljesség igénye nélkül: itt.









2018. július 17.

Fűszeres-sajtos paratha








Lenyűgöz az indiai konyha, és bár alig ismerem, a sok fűszer miatt közel áll az ízlésemhez. Az a 2-3 étel, amit eddig kipróbáltam, azonnal kedvenc lett, ezért lehet az, hogy úgy érzem, bármit szívesen megkóstolnék, ami ennek a népnek a konyhájából kikerül, legyen az akár zöldségétel is – legalábbis szerintem azt sem tolnám el magamtól kóstolás nélkül. :D
A naant imádom, úgyhogy rögtön bizalmat szavaztam a parathának is, ami az indiai szubkontinens legnépszerűbb kovásztalan kenyere. A chapatinál vastagabb, táplálóbb. A tésztát ghível (tisztított vaj) vagy olajjal kenik, hajtogatják, és ezáltal alakulnak ki a rétegek, de a legtöbb parathára nem jellemző ez az amúgy nagyon guszta rétegesség.
Gyakorlatilag bármivel megtölthetjük, és egyes területeken magába a tésztába is tesznek pl. főtt krumplit, sárgarépát, karfiolt, zöldbabot, mungóbabot, levélzöldségeket, sőt akár ezek keverékét. Olyan is előfordul, hogy mindezek tetejébe még meg is hajtogatják. :D A paratha lehet kerek, sokszög, négyzet vagy háromszög alakú, egyszóval az elkészítés skálája ízesítésben és formában is igen széles. :)
Engem egyébként kísértetiesen emlékeztet a mexikóiak tortillájára, hiszen az alaptészta ez esetben is olajat és vizet tartalmaz, és sütőlapon/serpenyőben készül, csak a zsiradékkal való kenegetés és a hajtogatás miatt a végeredmény mégis más lesz. Csöppet talán még palacsinta fílingje is van. :) Tulajdonképpen elég rendesen csicsog a tisztított vajtól, de ez mégsem zavaró, mert egyrészt a ghí rendkívül egészséges, másrészt el lehet azért úgy is készíteni, hogy a sok vaj ne rontsa le a paratha élvezeti értékét. Magyarul: kevesebb vajjal. :D
A töltött változatát ehetjük magában is, vagy ketchuppal, dahival (indiai joghurt), raitával, csatnival, vagy ahogy én: tejföllel és savanyúsággal. Az egyszerű, töltetlen parathát hagyományosan köretként fogyasztják pl. hús- vagy zöldségcurry mellé. Van, aki feltekeri, és teába mártogatja – de az biztos nem én vagyok. :D
Miután az előző napokban behatóan megismerkedtem a folyékony indiai arannyal, a ghível, ill. ennek a receptnek köszönhetően leteszteltem a paratha tésztáját, hogy mégis milyen is ez a finomnak látszó lapos kenyér, később már bátran alakítottam az én szám íze szerint. Így alakult ki ez az egyszerű, ám igen fincsi fűszeres-sajtos változat. :)






Hozzávalók 10 darabhoz:

a tésztához:
23 dkg finomliszt
2 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 csapott tk. só
2 ½ ek. napraforgóolaj
kb. 1,5 dl víz

a töltelékhez:

8-10 dkg folyékony ghí (tisztított vaj)
6 gerezd fokhagyma
1 tk. szárított, morzsolt vagy frissen aprított korianderlevél
késhegynyi őrölt kashmiri csili
15 dkg bármilyen reszelt sajt

elkészítés:

  1. A kész ghít – ha szükséges – felolvasztjuk és elkeverjük az áttört fokhagymával, a fűszerekkel. Félretesszük.
  2. A sóval vegyített lisztkeverékhez adjuk az olajat, villával összedolgozzuk, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk.
  3. Tálba tesszük, a tetejét megkenjük kevés (natúr) folyékony ghível vagy olajjal, és letakarva pihentetjük 30 percet.
  4. A pihentetett tésztát átgyúrjuk, majd 10 egyforma gombóccá formázzuk. 5 percig letakarva pihentetjük.
  5. Egy tésztagombócot nagyon vékony, 24-25 cm átmérőjű körlapra nyújtunk, és a felületét megkenjük kb. 1 teáskanálnyi fűszeres ghível/olajjal.
  6. A tésztát jobbról és balról középre hajtjuk, ráhalmozunk egy adag reszelt sajtot, és föntről, ill. lentről ráhajtjuk a többi tésztát. A széleket, ill. a ráhajtásnál jól lenyomkodjuk. (Ha nem elég vékony a tészta, betöltve még nyújthatunk rajta.)
  7. A töltött parathát ghível/olajjal vékonyan kikent, felhevített serpenyőbe fektetjük, a felül lévő felét lekenjük a megmaradt fűszeres ghível, és kis lángon pirulásig sütjük. Sütés közben a fordítólapáttal lenyomva tartjuk.
  8. Amikor az alul lévő oldalán halványbarna foltok jelennek meg és kicsit felpúposodik a tészta, azonnal megfordítjuk, és ezt az oldalát is pirosra sütjük.
  9. Így járunk el a többi tésztával is – közben a kész parathákat melegen tartjuk –, majd tálaljuk.
Megjegyzés:
Én először betöltöttem az összes parathát (konyharuhával érdemes letakarni, nehogy kiszáradjanak), majd egymás után megsütöttem őket. Nagyobb serpenyőben vagy rostalapon egyszerre többet is kisüthetünk.








2017. július 11.

Indiai ihletésű serpenyős csirkecomb currys rizzsel







Le sem merem írni, mióta várt a sorára a fagyóban 4 csirkecomb. Lényeg, hogy nagyon régóta, úgyhogy picit izgultam, amikor kiolvadtak, nehogy a kukában kelljen végezniük. Szerencsére nem kellett olyan gaztettre vetemednem, hogy ilyen csúfosan váljak meg tőlük, mert még fogyasztható állapotban voltak. Még jó, hogy csak igen ritkán fordul elő velem, hogy fagyott állapotban ilyen sokáig várakoztatom a húst, de ezek valahogy túlságosan is sikeresen lapultak a csirkemellek alatt. :D
Mivel a tandoori csirke nagy imádatnak örvend nálunk, ezért ezt az ételt is indiai jellegű ízesítéssel akartam elkészíteni. Persze úgy, hogy kicsit mégis más legyen, vagy nem is annyira kicsit. :D Igazából nem hangsúlyosan indiai, csak éppen annyira, hogy megállapítható legyen: a fűszerezés eltér a megszokottaktól, azaz nem magyaros, de nem is olaszos, sem pedig kínai. Bár ez utóbbi nemzet ételei az én konyhámból eddig valahogy kimaradtak.
Szóval ez a kicsit indiai ízű husika lett a vasárnapi ebédünk, és nem is hittem volna, hogy ennyire finom lesz.
Ebben a vad melegben kifejezetten jó, ha nem a sütőben, hanem serpenyőben készül az étel. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Serpenyős csirkecombhoz:
4 egész csirkecomb
25 dkg tejföl
1 fej lila hagyma
1 kis fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
10 g goa masala fűszerkeverék
1 csapott tk. morzsolt oregánó

teljes kiőrlésű búzaliszt
4 ek. olívaolaj
1 púpozott ek. mangalicazsír

Currys rizshez:
35 dkg barna és vadrizs vegyesen
1 tk. curry

2 ek. folyékony kókuszolaj

elkészítés:
  1. A megmosott, szárazra törölt csirkecombokat az ízületnél kettévágjuk és lebőrözzük. A húsok felületét hosszában 2-3 helyen bemetsszük, mindkét oldalukon enyhén sózzuk és beszórjuk a fűszerkeverékkel. Negyedórát állni hagyjuk.
  2. A combokat lisztbe forgatjuk, a felforrósított zsíron hirtelen kisütjük, majd mindegyik darabot megmártjuk a zúzott fokhagymával, oregánóval, olívaolajjal elkevert tejfölben. Tálba tesszük, és lefedve néhány órát hűtőben érleljük.
  3. A körethez az átmosott rizst 1 evőkanál kókuszolajon kissé megpirítjuk, felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, nagy lángon felforraljuk, majd félig lefedve, kis lángon puhára főzzük.
  4. A kész rizst a felforrósított 1 evőkanálnyi kókuszolajon megfuttatjuk, miközben curryval és sóval ízesítjük. Melegen tartjuk.
  5. A hagymákat félbevágjuk, vékonyra szeljük, a paprikát felaprítjuk, és a visszamaradt zsíron megdinszteljük.
  6. Rátesszük a bepácolt húst, és lefedve, közepes lángon kb. 30 perc alatt puhára pároljuk. Közben többször fordítunk rajtuk. Fedő nélkül pirulásig sütjük.
  7. A kész csirkecombot a rizzsel együtt azonnal tálaljuk, és fogyasztáskor meglocsoljuk pár csepp citromlével.

A goa masala összetevői: 

fűszerpaprika, fokhagyma, koriander, római kömény, gyömbér, csili, fekete bors, kardamom, édeskömény, szegfűszeg, fahéj, szerecsendió.










2016. augusztus 15.

Tandoori csirke - egy kirándulás emlékére II.









Tádámm – és íme itt az a bizonyos tandoori csirke, ami Kuala Lumpurban az alap élelmiszert jelentette a mi válogatós gyomrunk számára! :D
Aki szégyenszemre túl gyáva ahhoz, hogy a világ másik felén kipróbálja az autentikus maláj és kínai ételeket, az bátran bízhat ebben a csodálatosan finom húsételben, és fő eledeléül szolgálhat.
A tandoori csirke – válogatósság ide vagy oda – olyan szinten elvarázsolt bennünket, hogy ez lett a majd' mindennapi vacsoránk a nagyszerű indiai lepénykenyérrel együtt.
Nem csak a vacsoránk volt többször is ugyanaz, de a hely is, ahol ettünk, így aztán ott már tudták, melyik asztalhoz fogunk leülni aznap is. :D A finom vacsihoz pedig frissen turmixolt mangóból készült italt ittunk, ami így együtt a naannal és a csirkével a rengeteg mászkálás után hatványozottan szerethető volt.
Igazából ez egy végtelenül egyszerű étel, de annyira finom, hogy helyet kapott a kedvenceim sorában, sőt azok közül is benne van a top10-ben. :) Talán nem számít nagyképűségnek, ha bevallom, hogy az én tandoori csirkém még jobban is ízlett, mint amit Yusoof éttermében ettünk. :)
Andi, Tomi, nektek pedig ezúton is hála és ölelés az autentikus hozzávalók beszerzése kapcsán, ui. nélkületek ez az étel nem (így) jöhetett volna létre. ♥








Hozzávalók 4 személyre:

2 csirkecomb
1 egész csirkemellfilé
2 csirkeszárny
1 ek. őrölt fűszerpaprika (édes-nemes)
½ mk. őrölt kashmiri csili
1 ek. gyömbérpaszta
1 tk. fokhagymakrém
½ citrom leve
kevés vaj a sütéshez

Marinádhoz:
25 dkg lecsepegtetett natúr joghurt vagy görög joghurt
1 ½ tk. gyömbérpaszta
1 ½ tk. fokhagymakrém
1 tk. őrölt kashmiri csili
1 csapott tk. garam masala
1 mk. kala namak
1,5 dl mustárolaj

Tálaláshoz:

1 citrom vagy lime
naan kenyér
csípős szósz

elkészítés:
  1. A combokról lehúzzuk a bőrt (de rajta is hagyhatjuk), a felületüket 3 helyen bemetsszük, majd 1-1 függőeleges bemetszést ejtünk az oldalukon is az alsó- és a felsőcomb találkozásánál, ill. további 3 bemetszést az alsócomb felületén, végül pedig az alsócomb végén a csont körül.
  2. A mellfilék felületét 4 helyen rézsútosan bevágjuk. (Ha a csirkemell egyben van a szárnnyal, akkor a mell és a szárny találkozásánál is bevágjuk.) A szárnyakat nem szükséges bemetszeni.
  3. A fenti módon előkészített csirkealkatrészeket tálba tesszük, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, a csilit, a gyömbérpasztát, a fokhagymakrémet, a citromlevet, és alaposan összeforgatjuk. (Sózni nem kell, mert a fokhagymakrém és a gyömbérpaszta is sós.) Fél órára félretesszük.
  4. A marinádhoz a hozzávalókat alaposan elkeverjük, majd beleforgatjuk a bepácolt húsdarabokat, és fél vagy 1 napot, de min. 3 órát állni hagyjuk.
  5. Egy nagy serpenyőt vékonyan kikenünk olvasztott vajjal, előmelegítjük, majd beletesszük a húsdarabokat, és negyedóra alatt fedővel vagy alufóliával letakarva elősütjük, pároljuk.
  6. A húsokat meglocsoljuk még egy kis vajjal, megfordítjuk, és lefedve sütjük további 10 percet.
  7. Az elősütött húst sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, 1-1 evőkanálnyit rákanalazunk a megmaradt marinádból, és 200°C-os sütőben, a sütő középső részén, 15 percig alul-felül sütéssel, majd 10 percet grillezve sütjük.
  8. A kész húsdarabokat tálra szedjük, meglocsoljuk egy kevés vajjal, megszórjuk a megaradt aprított lila hagymával, és citrommal díszítjük, amivel fogyasztás előtt meglocsoljuk, hogy még pikánsabb legyen.

Tipp:
  • A lepényeket a hús sütése közben is készíthetjük, hiszen van rá idő, hogy megsüljenek, és így a lehető legfrissebben tálalhatjuk.
  • Az esetlegesen megmaradt marinádot nem szabad kidobni, mert később felhasználhatjuk a maradék hús megmelegítéséhez.

Megjegyzés:
  • Az autentikus hozzávalók helyett nyugodtan használhatjuk a háztartásunkban fellelhető alapanyagokat: kashmiri helyett könnyebben beszerezhető csilit, mustárolaj helyett hidegen sajtolt napraforgóolajat vagy egyéb, semleges ízű olajat, a kissé kénes illatú kala namak helyett pedig normál sót.
  • A gyömbér és a fokhagyma adja meg az étel jellegzetes ízét, ezért ezek mennyiségén nem érdemes változtatni még akkor sem, ha soknak tűnik. A végeredmény éppen így lesz olyan, amilyennek ennek az ételnek lennie kell.
  • A kashmiri csiliről az a szóbeszéd járja, hogy nem igazán csípős, és inkább arra szolgál, hogy a húsnak jellegzetes, piros színt adjon. De ez nem igaz, mert szerintem igen is csípős. Akinek a gyomra nem bírja, az a marinádhoz csak negyed vagy fele adagot adjon, a másik részét pedig pótolja édes-nemes fűszerpaprikával.
  • Sajnos sok helyen piros ételfestékkel színezik a tandoori csirkét, amitől az természetellenes árnyalatú piros lesz. Márpedig a csilinél jobb ételszínező anyag nincs.
  • Külföldi oldalakon lehet kapni tandoori sütőedényt, amit a gázra kell állítani, és a húst a benne lévő tálcára helyezik, majd lefedve megsütik. Nagyon klassz, de serpenyőben és/vagy sütőben is tökéletesre lehet sütni az ételt. Tandoori kemencét egyébként házilag is lehet készíteni.