2016. július 1., péntek

V. Orchideák és halak között



Az 5. nap ugyanazzal az uncsi reggelivel és megint felhők nélkül kezdődött, majd a szokásos tikkasztó meleggel folytatódott, de szép élményekkel volt tarkítva.
Az egész napot édes kettesben töltöttük – bár az édes kettes jelző nem éppen nevezhető igaznak, miután a maláj népesség körülöttünk elhaladó tagjainak köszönhetően mégse voltunk egyedül. Minden esetre a barátaink társaságát nélkülözve telt a nap.
Ők tudomásom szerint Kuala Lumpur indiaiak által lakott negyedébe, Kisindiába mentek, mi pedig ismét a természetre vágytunk, ezért a Perdana Botanical Garden vagy régi nevén, a Lake Gardens-i zöld területen lévő orchidea kertet választottuk (Orchid Garden). Az ingyenesen látogatható kert bejárata a madárparkkal szinte szemben nyílik, és több mint 800 orchideafaj képviselteti itt magát. De láttunk frangipáni fákat (ide tartozik a hawaii rózsa is) és egyéb növényeket is.
Ottjártunkkor szinte senki nem volt a parkban, úgyhogy itt tényleg igaz volt az édes kettes. :)
Az orchideanézés után a madárpark mellett lévő étteremben sikerült rátalálni a kirándulás ideje alatt elfogyasztott kávéink legfinomabbikára és legdrágábbikára, ami már nagyon ráfért Gabikára (is). :D Az ára nem, csak az íze meg a hatása. :D Egyébként az 1 hét alatt összesen csak 3-szor ittunk kávét, leszámítva a reggeli mellé elkortyoltakat.

Az 1888-ban létrehozott Lake Gardens területe egyébként magában foglalja a Nemzeti Mecsetet, a Kuala Lumpur-i Madárparkot, a Pillangóparkot, az Iszlám Művészeti Múzeumot, a Nemzeti Múzeumot, a Nemzeti Planetáriumot, a Tugu Negara Nemzeti Szobrot, a Szarvasparkot, az Orchideakertet, a Hibiszkuszkertet és magát a Perdana tavat.
Ez a városrész bővelkedik természeti látnivalókban, mert a fent felsorolt kerteken túl a tó körüli utat is rengeteg gyönyörű növény övezi.


 























































































Miután innen visszamentünk a hotelba, a szokásos felfrissülést követően újra nekiindultunk, és Baru városrészt (Kapmung Baru) néztük ki magunknak, ami gyakorlatilag a városközpont mellett terül el. A Kuala Lumpur legfőbb látványosságaival foglalkozó legtöbb oldal nem tesz róla említést, vagy legalábbis nekünk nem tűnt fel.
Ez azon kevés területek egyike, amit még nem ért utol a rombolással járó fejlődés. 1880 óta lakott, és a mai arcát 7 falu összeolvadása adja. Ez a 100 hektáros terület a város gasztronómiailag fontos része, hiszen itt minden az ételekről szól, és szerintem sötétedéskor kimondottan izgalmas lehet.
Az itt lévő tákolmány házakban mi sajnos leginkább csak a nyomort láttuk, és a Kutyafül kissé be is ijedt, amikor néhány itteni arc szembe jött velünk. Így aztán csak 2-3 utcába kukkantottunk be, és hamar magunk mögött hagytuk a területet és a bizonyára klassz fotótémákat.





 




















A belvárosba vonatoztunk vissza, és elmerültünk a Petronas-tornyoknál lévő plázában kialakított akváriumban (Aquaria KLCC Kuala Lumpur – Malaysia), pontosabban az ott látható, javarészt tengeri élővilág látványában. Bár ez nem éppen természetes közege az itt bemutatott állatoknak, mégis jól éreztük magunkat, hiszen olyan halakat és egyéb élőlényeket szemlélhettünk meg élőben, amiket addig még soha. A tengeri csillagok és ráják simogatása újdonság volt számunkra, mint ahogyan az is, hogy cápák úszkálnak a fejünk fölött, miközben mi egy mozgó folyosón állva ámuldozunk. Igaz, semmi köze a tengerhez, de a legviccesebbnek a vidrashow-t tartottuk, ill. a különböző rovarokat, puhatestűeket és kétéltűeket bemutató terráriumokba is érdeklődve kukkantottunk bele. A tematikus módon bemutatott állatok szemlélésétől el is fáradtunk a nap végére.



 




























































A naplemente már a hotelban, ill. a sétálótcán Yusoof éttermében ért bennünket, és a napot megint csak Juiceee-lével, naannal és tandoori csirkével búcsúztattuk. Sötétedéskor pedig a Central Marketen megtartott maláj táncest néptáncosainak tapsoltunk. Ilyen programot is csak a tévében láttunk eddig, úgyhogy érdekes volt közvetlen közelről és élőben részeseivé válni ennek a hangulatnak. A táncosok közös „ugrálásra” hívták a közönséget, de a nézők 99%-a hozzám hasonlóan túl szerény volt, és inkább mindannyian elkendőztük, hogy valójában micsoda tánctudással rendelkezünk. Úgyhogy a többiekhez hasonlóan én is csak a közös fényképezkedést vállatam be. Este 9-kor már nem táncra, hanem csak az ágyikóra vágytunk, ráadásul korán kellett kelnünk, mert a cél Szingapúr volt.