2017. március 31.

Diós bejglipuding







Nem vagyunk nagy bejglifogyasztók, mert a diótorta mellett – amit karácsonyra (is) mindig megsütök – valahogy már nem igazán kívánjuk. Egy esetet leszámítva eddig még nem is ettem igazán jó bejglit, úgyhogy ez a tipikus ünnepi édesség méltatlanul a perifériára szorul minden évben. Anya ettől függetlenül rendre elkészíti, meg is kínál bennünket, sőt egy kis rúdnyi mennyiséget, amit nem szeletel fel, mindig ad ajándékba az esetlegesen szűkösebb napokra. :D Most is így történt, bár most az ajándék az ő fagyasztójában várt a sorára. Aztán már nem bírt tovább várni – nem a bejgli, hanem Anya –, és a minap átcsempészte hozzám. :D Örültem neki, mert épp édességre vágytam, és a kalácsfelfújthoz rettentően hasonló desszertet kanyarítottam belőle. Hogy, hogy nem, a túró megint belelopta magát, vagyis leginkább én „őt”, az ételbe, csak hogy ne legyen pont olyan, mint az a bizonyos korábbi, húsvéti édesség. Meg sem lepődtem, hogy ez is kedvenc lett, azon viszont igen, hogy a Kutyafül is felettébb díjazta. Ő ui. nincs oda a kalácsfelfújtért, de úgy tűnik, a bejglipuding számára is szerethető. :)
Ez a desszert decemberben vagy januárban lenne igazán aktuális, de aki húsvétra diós kalácsot szokott sütni, annak jó alternatíva lehet ilyen módon felhasználni a megmaradt süteményt.






Hozzávalók 4 személyre, kb. 24x17 cm-es sütőtálhoz:

40 dkg szikkadt diós bejgli
3 tojás
1 dl tej
1 dl tejszín
10 dkg túró
6 dkg nádcukor + egy kevés a szóráshoz
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 kezeletlen citrom héja

1 ek. frissen facsart citromlé
6 dkg kandírozott sárgadinnye
kevés vaj

elkészítés:

  1. A kisujjnyi vastagságúra vágott bejgliszeletek egyik felét megkenjük vajjal, és kivajazott sütőtálba rendezzük egymáshoz képest kicsit eltolva. A szeletek közé, ill. a tetejükre szórjuk a felaprított, kandírozott gyümölcsöt.
  2. A tojásokat a kétféle cukorral tejkiöntőbe tesszük, robotgéppel fehéredésig keverjük, és eldolgozzuk a túróval.
  3. Belekeverjük a tejet, a tejszínt, a citromlevet, a reszelt citromhéjat, és a keveréket a bejglire öntjük.
  4. 170°C-ra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük, majd a felfújtat megszórjuk nádcukorral, és további 10 percre visszatesszük a sütőbe. A kész édességet rácsra téve hagyjuk langyosra hűlni, majd tálaljuk.
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)